Gazdaságról, válságról, szabadságharcról

PPJ         2011.11.21.

Az FFEK ismét egy Zeitgeist film erősségű hatással rántja le a leplet az aktuális gazdasági folyamatok valódi hátteréről (ahogy Kükü is tette a FentésLent blogon). Tudniillik, hogy elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen. Ezt azonban a gazdaság jelenlegi irányítói nem hagyhatják, hiszen az azt jelentené, hogy elesnek pénzüktől. Jönnek tehát az egyes országok ajtajain kopogtatni a globáltőke verőlegényei, és mivel a média már rég a kezükben van, így az egyes országok kormányai kettős szorításban vannak: nem csak felülről baszabogatják őket, hanem a médiamanipulációnak köszönhetően összefüggésekben gondolkodni képtelen nép is árulót lát a kormányába. Különösképpen meggyőzött az FFEK levezetése, hogy az 1973-as 1 milliárdos hitelből hogyan lett mára 135 milliárdos.

Mint a fenntarthatóságot kutató fiatalember, természetvédelmi mérnökként felhívnám a figyelmet az alábbi kép zöld körsávjaira, mint a hamarosan bekövetkező globális paradigmaváltás egyik kiváltó okára. A neoklasszikus közgazdaságtan (ami köztudottan nem tudomány(os)) már az utolsókat rúgja és ez napjainkban a szemünk előtt történik, ha merünk 'látni'. Nemsokára átadja a helyét az ökológiai közgazdaságtannak, ami viszont az ökológia valós tudományára fog épülni!

http://www.adbusters.org/files/imagecache/splash_image/magazine/splash_image/adbusters_94_paradigmshift2.jpg
Forrás: http://www.adbusters.org/magazine/94/paradigm-shift.html

>Innentől az FFEK írása:
Olvasva a mai hírt, miszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium az IMF-el tárgyal, először nem értettem meg, hogy miről van szó, ugyanis alig akadt olyan cikk, amelyik a lényeget emelte volna ki. A lényeg pedig nem az, hogy ismét lehet rúgni egyet a kormányon, mert szembefordul tegnapi önmagával, hanem az, hogy nem a 2008-as hitelfelvétel megismétléséről van szó, azaz nem arról, hogy bizonyos megállapodásban rögzített pénzösszegeket adott időnként lehív a kormány, hanem arról, hogy biztosíték képződik az IMF oldalán, amely a piacok megnyugtatására szolgál, és "végszükség esetén" hozzáférhető. (Forrás: origo, Magyar Nemzet)

Ha sikerülne ezt a kérdést értelmesen, jelentősebb elfogultság nélkül tárgyalni, akár még örülhetnénk is ennek hírnek, mert miközben egyetlen euró újabb adósság felvétele nélkül sikerült javítani a forint árfolyamán és Magyarország csődkockázati mutatáján, azt is észrevehetnénk, hogy a kormányzat nem cibálja fölöslegesen az oroszlán bajszát. Tehát tanul a hibáiból. De valóban ennyire jóban kell lenni az IMF-el, ahogy egyes médiaelemzések azt sugallják, sőt szinte már erőltetik?

Hírháttér

Az egyeditől érdemes egyre általánosabb kérdések felé haladnunk. A kapcsolatok felújítása lehetséges, hogy nem teljesen önként történt. Erőteljes mozgatórugó lehet a félelem a leminősítéstől. Hiszen akkor eladhatatlanok a magyar államkötvények, ez egyenértékű a csőddel, amint elfogy az MNB tartaléka, amely ilyen helyzetekben áthidal.

Nade, ahogy arról Bogár László tegnap írt a Magyar Hírlapban, elég, ha elkezdik ezek a hitelminősítő intézetek terjeszteni a hírt, az máris önbeteljesítő jóslattá változik. Indokolt-e hazánk leminősítése? Tulajdonképpen nem jelentett be csödközeli helyzetet a kormány, igyekezett törleszteni, igyekezett tartani a hiánycélt, nem mindig a legjobb eszközökkel persze. Ám az a nemzetközi pénzvilág, amely ennél nagyobb botlást, vagy kozmetikázását is elnézett korábban, most, amikor sok helyen úgymond szorul a hurok, nem engedhet. És meg tudja mutatni, hogy

  • nem vesz senki magyar államkötvényt
  • az euró 310 forint fölé mászik
  • a csődkockázati mutató rekordokat dönt

Ez pontosan az az önbeteljesítő riogatás, amelyről Bogár László ír. Csakhogy mindeközben itthon meg milliók húzzák a rövidebbet. Akik riogattak, azok meg a hosszabat. És a magyarokmég nem is a jó helyen, nem a megfelelő körre haragszanak. Mert kétségtelen, vannak kormányzati hibák, de van egy kintről érkező, most már a szemtelenségen régen túllépett magatartás is, amely beleavatkozik a magyar belügyekbe.

Csak egyetlen példát hadd írok erről. A Goldman Sachs bankcsoport elemzői szerint a leminsőítés "még kivédhető, ha a magyar kormány tényleges lépéseket tesz a devizaalapú hitel-végtörlesztés kiterjesztésének elkerülésére" és voltak még egyéb ötleteik is. (Forrás: VG) Erre mit lehet mondani? Én egy szót ismerek: zsarolás. Senki nem magyarázta el korábban a polgároknak, hogy később egy gazdasági válságkörnyezetben rossz következménye lesz egy esetleges frankhitelnek. A mostani kormány legalább valamit próbál tenni azért, hogy a legrosszabb elkerülhető legyen. Lehet, hogy vitatható módon, lehet, hogy nem eléggé körültekintően. Mégis - ekkor jön valaki külföldről, akinek elég drót van a kezében, amit rángatni tud és akkor azt mondja, ezt azért már mégse, ne mentsék meg ezeket a szerencsétleneket? És hogy rátromfoljon még meg is szellőzteti, hogy ettől függ a leminősítés? Ezek után az euró árfolyam az egekbe megy, még több devizahiteles kerül csődközelbe, és a kormány tegyen meg mindent, mert a lakosság ezt várja.

Miután megteszi a kellemetlen, neki is nehéz lépést, és az IMF felé fordul, hogy tárgyaljunk, s közben a devizahitelesek kicsit fellélegeznek, akkor meg kapja a szitkot az arcába: lám-lám, eddig nem ezt mondtátok.... Nem hiszem, hogy ettől a hozzáállástól előrébb leszünk. És nem hiszem, hogy engem meg lehet győzni a külföldi pénzügyi guruk jóindulatától, IMF-estül, Goldman Sach-ostul, Fitchestül, Standard & Poors-ostul együtt.

Adósságcsapda

A közgazdaság felkent gurujai olyan dolgokkal dobálóznak, amelyek mögött alig látok értékes tartalmat. Végh László mondta mosolyogva egy konferencián, hallgatói kérdésre válaszul: hát mit akar a hagyományos közgazdaság, amikor saját alapjai hibásak? Amikor nem tudomány?

Pedig - teszem hozzá - lehetne az. De akkor az alapokat nagyon meg kéne nézni. Vegyünk csak egyetlen példát, az országunkat érintő hiányok kérdését. Klasszikus úton úgy magyarázzák, hogy az egyensúlyt úgy lehet megtalálni és beállítani, ha kevesebbet költünk és több lesz a bevétel. Ezt a mantrát abba kéne hagyni. Ez az ország az elmúlt 20 évben nagyon rosszul járt (legalább a görögökenk volt mondjuk 10 jó éve), semmi nyoma, hogy többet költene, mint amennyi jogos. Mert a probléma gyökere nem is itt van, hanem a súlyos, most már a GDP 82%-át kitevő államadósságban, ez egyébként több, mint 21 000 milliárd forint. Ha a cégek és a lakosság eladósodása is be lenne számolva ide, még nagyobb számot kapnánk.

Az adósságszolgálatunk alapvetően kamatfizetésre szorítkozik, a cél az adósság csökkentése lett volna, egészséges gazdasági körülmények között - most ilyenek nincsenek. Látható is, hogy a nyáron tett adósságcsökkentő lépések, melyekben a magányugdíjpénzek egy része is részt vett, nagyrészt elolvadtak, amikor megnőtt az euró ára. A kamatfizetést az adóbevételek egy részéből fedezi a kormány. Sőt, az új adósság túlnyomó része is arra megy el, hogy a korábban felvett hitelek kamatát fizessük. Idézem Drábik Jánost:

"1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett." S mindeközben eltűnt a privatizált magyar állami vagyon jó része, és még ki tudja mi nem.... Ebben áll a lényeg: az adósságspirált fenntartóknak nem érdeke a törlesztés, inkább a további eladósítás. Ezze együtt pedig olyan ajánlások (zsarolás), amely a további sarcokat teszi lehetővé (adóemelés, megszorítás). Ha nem megy szép szóval, fenyegetnek államcsőddel, leminősítéssel, stb. (Bogár László után szabadon: a 3 V: valutaalap, verőlegények, védelmi pénz.)

Még egy réteggel lejjebb

A hitel a jelen fogyasztás fedezése a jövőben. Szükséges hozzá, hogy a hitelt, és a kamatait vissza lehessen fizetni. Mindehhez növekvő gazdaság szükséges, hiszen a hitel kamatozik. Általában azért vesz fel valaki hitelt, hogy azt értékteremtésre fordítva a jövőbeli teljesítménye növekedjen és azzal fizesse vissza a kamatokkal növelt öszeget. De nem mindig van ez így, a magyar államadósság esetén már a kamatok fizetése is újabb hitelfelvételt igényel.

Az eladósodott állam vezetői, politikusai, a lakosság, a cégek érdekeltek lesznek abban, hogy a gazdasági növekedés rendszerét fenntartsák, épp a hitelek miatt. Ebben a környezetben soha nem lesz fenntartható fejlődés. Ráadásul a valós (reál) gazdaság növekedését mindig is az energiahasználat növekedése hajtotta. A pénzből pénzt előállító pénz- vagy képzetes gazdaság azonban képtelen fedezetet rakni a képzetes pénzei mögé. És amikor túl sok gyűlik fel ebből a fajta pénzből, vagy meg tudják csapolni a valós gazdaságot, vagy a képzetes pénzlufik kipukkadnak. Most az utóbbi történik, mert nincs már komly növekedési lehetőség a valós gazdaságban.

1. ábra. Egy dollár adósság pénzteremtő hatása az USA gazdaságában 1966-tól 2010-ig. Látható, hogy míg kezdetben megérte hitelpénzzel "pénzgyárat" játszani, addig a 2000-es évekre ez a folyamat hatásában lecsökkent, majd egy bizonyos adósságszint elérésekor átváltott káros folyamatba: a túlzott adósságállomány nem növeli, hanem rombolja a GDP-t.

Az ábra is mutatja, a játék nem megy tovább: a pénzgazdaság már nem képes kivonni pénzt a reálgazdaságból, így egyre korlátozottabban képes hitelpénzből pénzt gyártani. A valós terület növekedési korlátja pedig a valóságban keresendő: elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen.

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény tudomány neoklasszikus közgazdaságtan fenntarthatóság hetesi zsolt ffek humánökológia adbusters alternatív közgazdaságtan ökológiai közgazdaságtan

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánökológiai filmgyűjtemény - OTTHONUNK

PPJ         2011.11.20.

Bolygónk, mint természeti entitás, már láthatóan az utolsókat rúgja. Adódik ezt többek között abból, hogy az emberiség végtelennek gondolja a növekedés határait, így városképe is a végtelen növekedésre rendezkedett be. Ez azonban a természet kizsákmányolásán túl a társadalmi egyenlőtlenségeket is soha nem látott mértékben megvalósította. A végtelen városban való létről készült például 423 oldalon 300 illusztrációval könyv is. Természetesen van filmalkotás is, ami közérthetően fogalmaz a mindenkit érintő környezeti katasztrófával "kecsegtető" kérdésről: meddig 'fejlődünk' és milyen áron; hova tovább?

A HOME (Otthonunk) című film az utóbbi idők legátfogóbb alkotása az emberiség jelen-korszelleméről, egy igazán alapvetővé lett alkotásról van (szerencsére már) szó. Angolul igazán mesés a narrátor hangja, ezért töltöttem fel így, inkább felirattal a gyűjteménybe.

https://m.blog.hu/ko/koppenhaga/image/home-movie-planet-earth.jpg

Home CD1.avi
Home CD1 felirat

Home CD2.avi
Home CD2 felirat

Földünk a magasból című könyvének sikerét követően Yann Arthus-Bertrand újabb képkölteményt készített bolygónkról és annak törékeny egyensúlyáról. Miközben a világ több mint 50 országába kalauzol el, az Otthonunk csodákkal, meglepetésekkel, kérdésekkel és aggodalommal teli mondanivalója egyszerre tanítja és ösztönzi cselekvésre nézőjét.

         7 hozzászólás

Címkék: világ filmajánló fenntarthatóság yann arthus bertrand humánökológiai filmgyűjtemény

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Őszi zöld hírözön

PPJ         2011.11.05.

► Környezetvédelem Hónapja 2011 a Francia Intézetben - Előadások!

http://www.inst-france.hu/IMG/ban2.JPG

A Magyarországi Francia Nagykövetség és a Francia Intézet szervezésében
A Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködésben

Fenntartható élet falun és városban, fenntartható energiagazdálkodás
A vidék stratégiája és a környezet
Passzívházak, energiahatékony épületek
Hogyan élhetünk fosszilis energia nélkül?
A városi fenntartható élettér
Rejtett kincseink, a barlangok feltárása és védelme. Filmvetítés 3D-ben.

► Olvadozó Vitruvius-tanulmány - ManzárdCafé

A legutóbbi mérési adatok szerint a Fram-szoros vízének hőmérséklete 1990 óta folyamatosan növekszik. Ennek hatásaként a műholdfelvételeken megfigyelhető a szoros és a Barents-tenger jégtömbjeinek gyors ütemű zsugorodása. A Greenpeace egyik legújabb kampányában erre szeretné felhívni a figyelmet, így felkértek egy művészt, John Quigley-t, hogy jelenítse meg a problémát saját értelmezésében. 

https://m.blog.hu/ma/manzardcafe/image/2%200%201%201/November/Olvadoz%C3%B3%20Vitruvius%20tanulm%C3%A1ny/Az%20olvadoz%C3%B3%20Vitruvius-tanulm%C3%A1ny01_resize.jpeg

Az amerikai művész Leonardo Da Vinci híres férfialakját, az emberi test méretarányait felmérő és elemző Vitruvius-tanulmányt gondolta megfelelő szimbólumnak ahhoz, hogy az emberi tevékenység hatására egyre csökkenő, olvadó gleccserek és jégsapkák veszélyeire felhívja a figyelmet. Ha belegondolunk, a meglátás jogos, hiszen a klímaváltozás szó szerint elfogyasztja a civilizációnk alapjait. Quigley az Arctic Sunrise jégtörőn jutott el a Spitzbergák és Grönland közötti helyszínre, ahol természetesen újrahasznosításra kerülő rézlapok segítségével rajzolta újra Da Vinci híres vázlatát a Fram-szoros egyik 4 olimpiai úszómedence méretű olvadozó jégtömbjére.

► Semmi jóra ne számítsunk - Greenfo

Vezető klímaszakértők előrejelzései szerint a jövőben még több áradás, hőhullám, valamint szárazság fogja sújtani a bolygónkat, és egyre magasabbak lesznek a természeti katasztrófákkal való megbirkózás költségei is.

Az ENSZ Nobel-békedíjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének nyers jelentése szerint a globális felmelegedés nyomán jelentkező szélsőséges időjárási viszonyok idővel olyan súlyossá válhatnak, hogy teljesen lehetetlenné tehetik az életet bizonyos területeken.

► Durva környezetvédő kampány - Addict

Az óceánok védelmét fő céljának tartó Surfrider Foundation legújabb, ausztrál kampánya ez, amelyben azt próbálják érzékeltetni, hogy az óceánok problémája nem független tőlünk, emberektől. Ránk is kihatnak ezek a gondok, és ha nem foglalkozunk vele, akkor nekünk is számolnunk kell azokkal a következményekkel, amelyekről most még nem veszünk tudomást. A három képből az olajkatasztrófát érti meg talán a legkönnyebben mindenki, a Chris Jordan fotós híressé vált sorozatát felhasználó műanyagdarabosat (1, 2) és a sörösgyűrűt (üdítősgyűrűt) talán a greenr olvasóknak már nem kell bemutatni.

► A deglobalizáció és ellenségei - Le Monde diplomatique

Kezdetben minden egyszerű volt: volt maga az Ész – amely koncentrikus körök mentén fejtette ki hatását, középén Alain Minc[1]-kel –, és volt a gyengeelméjűség. Az eszesek megállapították, hogy a globalizáció a boldogság maga, és akik ebben nem hittek, azok bolondok házába valók. „Ész” esetében azonban belső koherencia problémák merültek fel, hiszen azt állította, hogy ésszerű vitában, az érvek és ellenérvek összevetésével kell megvitatni állításait, ugyanakkor húsz éven keresztül módszeresen megtiltott minden valós vitát, és csak a kapitalizmus legmélyebb válságának látványa fogadtatta el vele, hogy a más véleményen lévők érveit nem tudja félresöpörni.

         szólj hozzá

Címkék: tudomány világ környezetvédelem klíma fenntarthatóság deglobalizáció

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánökológiai filmgyűjtemény - Kapitalizmus: Szeretem!

PPJ         2011.11.01.

http://onemoviefiveviews.files.wordpress.com/2010/03/capitalism-a-love-story-dvd.png

Kapitalizmus: Szeretem! CD1.avi
Kapitalizmus: Szeretem! CD2.avi

Miután a magyar lakosság nagy része még továbbra sem hallott az Occupy Wall Street-ről és egyetlen nagy birkaként manipulálható a média által - így elérkezettnek láttam az időt, hogy legalább az a napi 250-300 olvasóm, aki erre a blogra kattint a statisztika szerint, letölthesse és tovább adhassa vagy másokkal együtt megnézze ezt az aktuálisnál is aktuálisabb filmet. Kapitalizmus: Szeretem! Michael Moore 2009-es alkotása az USÁ-ban többekhez eljutott, mint kis hazánkban. Ezért fordulhat elő, hogy míg más városokban ÓRIÁSI occupy wall street LÁZADÁSOK vannak éppen, amit már könnygázzal és SÖRÉTES LÖVEDÉKKEL oszlat a bankárelit a bérelt zsoldosaikon keresztül, addig itthon csak eget rengető idiótaságra futotta ezektől az "ide leszármazott" abortuszszökevényektől. :) Meg persze Orbánék sem véletlenül akarják betiltani az angol tanítását az iskolákban (+szorgalmazzák a mértéktelen pálinkafőzést) - ép agyú, öntudatos, világi folyamatokra nyitott elméket, akik olvasni tudják a nem csak magyar médiát, nem lehet kellőképpen manipulálni....

Nem hiszem amúgy, hogy tovább lehetne leplezni a nyilvánvalót. A világgazdaságot mozgató kapitalista hálózat lelepleződött. Az Orbán-kormány is csak egy báb a világ nagy politikai páholyából mozgatva. Nem csoda tehát, hogy miután oly hevesen harcoltunk látszólag az IMF ellen (és itt a látszólag szó a lényeg), most a matolcsyzmus teljesen az IMF karjaiba lökheti országunkat.

Hogy miért fog becsődölni Görögország, és nem sokkal később vele együtt valószínűsíthetően (max 1 év) Magyarország is? Mi az ami nem csak egész Európára, de a világra is jellemző hibás rendszerelv?  A kapitalizmus.

És már 2010 májusban tudták, hogy görög csőd lesz ebből!

A kapitalizmus működésképtelensége már olyan nyilvánvaló, hogy 96 másodpercben el lehet magyarázni:

David Harvey magyarra szinkronizáltan bemutatkozott e blog hasábjain, íme most egy kognitív vizualizált beszéde angolul:

A végére nem maradt más, mint egy gyorstalpaló rap a gazdasági utópiákhoz:

         3 hozzászólás

Címkék: politika videó világ kapitalizmus közgazdaság fenntarthatóság humánökológiai filmgyűjtemény occupy wallstreet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 2 trackback         

Populációökológia alapok: 2011. október - Hétmilliárd ember él a Földön

PPJ         2011.10.30.

Nem törődöm sem a szerzői jogokkal, sem a saját időmmel: egyszerűen az összes fülszöveget és képet egyenként lementettem az Index galériájából, hogy ide beillesszem, mert ez történelmi pillanat a humánökológia szempontjából. Ez a humánökológia mesterszak az ELTÉn, ami most tanulok. Az alábbi index fotók... Természet és társadalom együttes vizsgálata. Ki nem állhatom azokat, akik ökofasisztának neveznek bármilyen olyan ökológust, aki túlnépesedésről "mer" beszélni. Pedig van túlnépesedés. És az alábbi képek végignézése után el kellene gondolkodnunk, hogy vajon mivé fog alakulni ez az emberiség a további szaporodással, ha már 7 milliárd ember is csak ilyen nyomorgás, környezeti katasztrófák, igazságtalanságok és háborúk árán tud "élni". Vida Gábor professzor úr említett nekem egy tanulmányt, mely szerint a mai tizenévesek ~80%-a éhhalálban fog felnőtt korára meghalni. Ezt az alábbi képek láttán nem is vonom kétségbe. Azt viszont igen, hogy akarjak-e utódot nemzeni erre a világra. Ráadásul sokat, mert "csak úgy igazi a magyar Orbáni virtus"... Tudhatóan szenvedésbe és halálba hozni világra egy érző lényt: ezt én előre megfontolt szándékú emberölésnek nevezném. Ez nem ökofasizmus, nem akarok én megölni senkit. A bolygó fog. Nem fog ugyanis elegendő ételt, ivóvizet és levegőt adni. A bolygó az ökofasiszta, hogy a természetes eltartóképesség szerint működik a természet törvényei által... A bolygó az isten, mert ő határozza meg a lét határait és végességét. A populációökológia logisztikus S görbéje nem fog kegyelmezni és kivételt tenni senkin és semmin.

Egy rendszer minél inkább kibillen az egyensúlyból, utána annál nagyobb a kilengése. Ami még nyuszik és rókák "egyszerű" esetében is vezethet a populáció kihalásához.

Akkor most képzeljük el az ember tekintetében, hogy mekkorát löktünk a hullámokon!!!

(Kapitány Balázs meg, komolyan mondom, hogy egy hülye... Majd ha elfogy a fa, akkor gyorsan kitalálok valami anyagot, hogy abból készítsek péklapátot a tarkón billentéséhez papírt egy ökológia könyv nyomtatásához számára, hogy például tisztába jöjjön az ökoszisztéma-kulcsfaj fogalmával. Ostoba! Agyamra meg ez a bármi helyettesíthető bármivel duma, ahelyett, hogy azt mondaná: "bocsánat, ehhez nem értek". Csak úgy szólok, hogy a pénz nem ehető és még nagyon sok pénzből sem sikerült élő rendszert helyettesíteni/létrehozni.)

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint október 31-én a világ népessége eléri a hétmilliárdot. A demográfusok szerint ez a szám várhatóan 2027-re meghaladja a nyolcmilliárdot, 2046-ra a kilencmilliárdot, majd a számítások szerint 2050-ben 9,2 milliárd körül stabilizálódik, és ezt követően lassulhat a növekedés.

1927-ben még csak kétmilliárdan éltek a Földön, ez a szám 1960-ra elérte a hárommilliárdot, 1975-re a négymilliárdot, 1987-re az ötmilliárdot. A Föld népessége 1999 októberében lépte át a hatmilliárd főt. A legnagyobb ütemben Afrika és Ázsia népessége növekszik.

Tumultuózus jelenet a kantoni pályaudvaron. Ünnepnapokon milliók és milliók kelnek útra, hogy hazautazzanak szülőhelyükre. A Kínai Népköztársaságban több mint 1,3 milliárd ember él, ezzel a Föld legnépesebb és egyik leggyorsabban gyarapodó országa. Még.

Strandolók ezrei Ázsia legnagyobb hullámmedencéjében, Szecsuánban. Jelenleg 400 olyan város van a világon, ahol legalább egymillióan élnek.

Gyalogos felüljáró épül egy pekingi útkereszteződésben. Pekingben 1953-ban még csak 2,7 millióan éltek, 2010-ben már 19 millióan.

A nyolcvanas években a pekingiek 80 százaléka még rendszeresen biciklivel járt, mára 20 százaléka alá csökkent ez az arány. A kínai fővárosban a súlyos légszennyezettség miatt újra megpróbálják népszerűsíteni a kerékpározást.

2009-ben Kína lett a világ legnagyobb autópiaca, tavaly már 18 millió gépkocsit adtak el az országban. Az autópark sokkal gyorsabban bővül, mint a városok úthálózatának áteresztőképessége, szinte állandóak a dugók.

A 23 milliós Sanghaj Kína legnépesebb városa. 2050-re a mostani 19-ről 27-re emelkedik a megavárosok, azaz a 10 milliósnál nagyobb települések száma.

Japán stílusú kapszulahotel Sanghajban. Megnyitása után a hatóságok bezáratták, mert nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A turisták számára erős vonzerőt jelenthet, hogy állítólag a sanghaji nők a legszebbek Kínában. Az országban eltorzult a nemek aránya, minden negyedik felnőtt férfi pár nélkül marad.

Hongkong a világ legsűrűbben lakott városa. A legnépesebb városok befogadóképességük határait feszegetik. Szakemberek előrejelzései szerint 2050-re a Föld népességének csaknem 70 százaléka él majd hatalmas metropolisokban.

Hongkong 1104 négyzetkilométernyi területén több mint hétmillióan laknak. A napi utazások több mint 90 százaléka tömegközlekedési eszközökön zajlik, ami a legmagasabb arány a világon.

Taipei, Tajvan. Csúcsforgalom. Míg 1900-ban az emberiség körülbelül 14 százaléka élt városokban, 1950-re már 30 százalékuk, jelenleg pedig a népesség fele lakik a zsúfolt településeken.

Taxitemető Kínában. A népesség gyarapodása mellett a gazdasági növekedés is hatással van a környezetre, ami különösen Kína esetében szembetűnő, ahol alig van szabályozás a környezetpusztító tevékenységekre.

Újrahasznosításra váró televíziók egy kínai üzemben. Több mint egymilliárdra becsülik a tévénézők számát Kínában.

Hefej, Kelet-Kína. A múlt században a vízfogyasztás több mint kétszer olyan gyors ütemben emelkedett, mint a népesség lélekszáma. 2007 és 2025 között a fejlődő országokban várhatóan ötven, míg a fejlett országokban 18 százalékkal fog növekedni a vízfogyasztás. A többletigény zöme a legszegényebb országokban várható, ahol egyre több ember költözik vidéki régiókból városokba.

India egyik legnagyobb városát, Mumbait 18,4 millió ember lakja. India a világ második legnépesebb országa, több mint 1,2 milliárd lakosa van. A népszámlálás szerint Indiában 833 millió ember él vidéken, a városokat 377 millióan lakják. India 2021-ben lekörözi Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz.

Átkeresztelési ceremónia Mumbaiban. Több mint száz lány kapta szüleitől a "Nakusa" utónevet, ami annyit tesz, hogy "nem kívánt". A túlnépesedéssel küzdő Indiában a nemek egyenlőtlensége is hatalmas gond, a lánygyermekeket értéktelenebbnek tartják a fiúknál, amit a gyakran a névadásban is kifejezésre juttatnak.

Víz a kútról, Észak-Indiában. A népesség növekedésével egyre többeket érint napi szinten a súlyos vízhiány, ráadásul öntözésre is mértéktelenül kiaknázzák a talajvizet, ami drámai mértékben csökkent. India vízkészletének 90, Kínáénak 65 százalékát használja fel a mezőgazdaság.

A több mint 237 millió lakosú Indonézia a negyedik legnépesebb ország. A délkelet-ázsiai állam erdőségeit, természeti adottságait a túlfeszített mezőgazdaság és fakitermelés veszélyezteti. Az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 között több mint háromszorosára nőtt.

Sao Pauló, Brazília. A 191 milliós dél-amerikai ország a világ 5. legnépesebbje, a világ 10. leggazdagabb városa. Naponta ezerrel nő az autók száma, a zsúfolt utak miatt itt használják hétköznapi közlekedésre leginkább a helikoptereket.

Nyomornegyed Rio de Janeiróban. Becselések szerint a város lakóinak ötöde él favellákban. Rió a 2014-es labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne, két évvel később itt rendezik a nyári olimpiát.

Imára összegyűlt muszlimok a Fejszál mecsetben, Iszlámábádban. A 178 milliós Pakisztán a 6. legnépesebb ország.

Tradicionális lovas ünnepre összegyűlt nigériaiak. Afrikában Nigéria a legnépesebb állam 158 milliós lakossággal, ezzel a Föld országainak sorában a hetedik.

Lagosban, Nigéria legnagyobb városában több mint 14 millióan laknak. Az igazi demográfiai robbanás Afrikában várható: Nigéria, Etiópia, Kongó 40 év alatt megtriplázhatja a mai népességét. Eközben Európa lakossága akár 20 százalékkal is csökkenhet.

Bangladesben több mint 142 millióan élnek. A délkelet-ázsiai ország a kilencedik legnépesebb - és egyben az egyik legszegényebb - a világon. A lakosság 56,1százaléka írástudatlan, 83 százalék él 2 dolláros napi jövedelem alatt.

Muszlim zarándokok tartanak a bangladesi fővárosba, Dakkába. A hatvanas években érte el a Föld népességének gyarapodása a csúcspontot: a növekedés üteme az évi 2,2 százalékot is elérte. Ez a hetvenes évek óta csökken, ma 1,1 százalék körül van.

Árvíz a mexikói Villahermosában. A 112 milliós Mexikó a 11. legnépesebb ország a Földön. 1895-ben 100 millióval voltak kevesebben.

Túlzsúfolt börtön Manilában, a Fülöp-szigeteki fővárosban. A Fülöp-szigetek a világ 12. legnépesebb országa több mint 94 millió lakossal.

Manila: Szennyezett folyó, nyomornegyed. Több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, kétmilliárd fő él csatornázás nélküli településeken. A szennyezett víz következtében kialakuló betegségek évente 5 millió ember – zömmel kisgyerekek – halálát okozzák világszerte.

Hajléktalan gyerekek alszanak egy manilai utcán. A kormányzat szerint minden harmadik újszülött tervezetlenül születik és szüleik nem is akarják megtartani. A népességrobbanással küzdő Fülöp-szigeteken a keresztény egyház ellenzi a születésszabályozást.

Hivatalnokok nyüzsögnek London belvárosában. Az Egyesült Királyság 62 milliós népességgel a 22. leglakottabb állam. Európában jelenleg nagyjából 740 millióan élnek, ha az eddig tendenciák folytatódnak 90 év múlva 100 millióval kevesebben leszünk.

Szennyezett folyó Bulgáriában. Az ENSZ felmérései szerint 2032-re a világ népességének 60 százaléka vízhiánnyal küszködő térségben él majd.

Széntüzelésű erőmű és szeméttelep Bitolában, Macedóniában. Az olcsón kibányászható szén-, kőolaj- és földgázkészletek egyre csökkennek, a kitermelés üteme már most is megtorpant, hamarosan pedig csökkenni kezd.

A világ jóléti államaiban is adódnak tömegjelenetek. Rómában az év eleji kiárusításokon moccanni alig lehet a fő bevásárló utcában. Olaszországban 30 ezer dollár körül van az egy főre jutó GDP, ezzel 43. a világban. A lista legvégén megtalálható Kongói Demokratikus Köztársaságban 300 dollár ugyanez a mutató.

Forgalmi dugó egy francia autópályán a nyári szabadságolások kezdetekor Franciaországban. A franciáknál a születéskor várható élettartam 81,19 év, ezzel 13. a világon. Angolában 38,76 év, ezzel utolsó. A legirigyeltebb Monacó: 89,73.

Óriási megmozdulások voltak 2010-ben Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tervezett nyugdíjreformja miatt. A szakszervezetek milliókat hívtak az utcára, de tiltakozásul nem járt több metró sem.

Teltház a mahacskalai nagy mecsetben. Másfél milliárd muszlim vallású ember él a világban.

Minden évben milliók gyűlnek össze a szaúd-arábiai Mekkában az évi rendes zarándoklat alkalmából.

Sátrak ezrei Minában, Mekka közelében.

A bohunicei atomerőmű Szlovákiában. A túlnépesedés okozta növekvő energiaigény kielégítésére sok országban atomerőműveket építenek, míg másutt a megújuló energiaforrásokban keresik a választ. A fosszilis energiahordozók adják a világ áramtermelésének 66 százalékát, ezek kiesése az áramellátásban okozhathatja a legnagyobb gondot.

Cigányok lakta gettó a romániai Nagybányán. A népesedési gondok közt az etnikai feszültségek terhelik meg legjobban egy adott közösségben élők mindennapjait.

Venezuela, Caracas. Éles határvonal szegények és a tehetősebbek közt. 2050-re akár 40 százalékkal is bővülő világnépesség, valamint a folytatódó gazdasági növekedés erősen fokozza majd az élelmiszer – azon belül a hús – valamint a takarmány és a rostnövények iránti keresletet.

Nyugat-francia strand. Franciaországban a népsűrűség 108 fő/km2, Kanadában 3, Dél-Koreában 480.

A világon az elmúlt években növekedett az élve születések száma és a születéskor várható átlagos élettartam, továbbá csökkent a csecsemő- és gyermekhalandóság.

Zsúfolt temető Irakban. 2003 és 2010 között 120 ezer civil áldozata lehetett a konfliktusnak.

Zsúfolt temető Afganisztánban. A világon itt a második legmagasabb az ezer főre jutó halálozási ráta, csak Angolában rosszabb. Az Egyesült Arab Emirátusok van a lista másik végén.

Zsúfolt temető Vietnamban. Másodpercenként öt gyerek születik a Földön, és két ember hal meg.

Magyarországon 2011 első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2010 ugyanezen időszakában. A halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén.

A NASA felvétele a Föld éjszakai fényeit és egyben a fejlett és a fejlődő világ közti hatalmas eltérést mutatja.

Forrás: http://galeria.index.hu/tudomany/2011/10/25/hetmilliard_ember_el_a_foldon/

         15 hozzászólás

Címkék: index vélemény világ fotók túlnépesedés fenntarthatóság humánökológia globális ökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

 
 
süti beállítások módosítása