Öko-hazaárulás: az ÖMKI valódi háttere és céljai - Darvas Béla leleplező írása

PPJ         2014.06.26.

biostop.jpgCsak megerősíteni tudom az alább leírtakat, ugyanis magam is érintettje voltam az ügynek. Úgy próbáltak beszervezni az ÖMKI-hez PhD kutatásvezetői pozícióra(!), hogy még a humánökológia mesterdiplomám sem volt a kezemben. Kérdésemre, hogy ez hogy lehetséges, az volt a válasz, hogy ne aggódjak, megvannak a képességeim. Ez nagyon megtisztelő és biztató, tudományetikailag mégis abszurd és számomra elfogadhatatlan. Tovább érdeklődve az ÖMKI háttere után viszont, teljesen világossá vált a kép, hogy kikre, kiken keresztül és miért vadásztak. Tulajdonképpen a legtöbbetek eddig vélhetően bele sem gondolt, és pusztán nekem el sem hinné, hogy a modern kori nemzetárulás és gazdasági kémkedés hogyan zajlik. Isten áldja a sorsom, hogy beláthattam, nem szabad asszisztálnom ehhez az álságos feladathoz, még ha a "karrierem"(ez a materialista félelemből adódó lelki erőtlenség és hűtlenség melegágya típusú fogalom) is múlik rajta!

Mi úgy látjuk, hogy a pénzügyi háttérhatalom beszivárgása és a hatalom átvétele zajlik. A magyar mezőgazdaság kiszolgáltatása láttán a kérdésünk az, hogy a politika egyszerű ostobaságának, vagy tudatos nemzetárulásának a következménye a biogazdálkodás idegen kézre adása? A folyamat látható jeleit mindnyájan érzékeljük, és a cikk elolvasása után érthetővé válik - a háttérhatalmi cél: a magyar mezőgazdasági erőforrások megszerzése. A háttérhatalom érdekeivel ellentétes a ökologikus biogazdálkodás ál-magyar megvalósítása Magyarországon!!! A külföldi háttérhatalmi földtulajdonszerzés előre kívánja letörni a magyar biogazdálkodást, hogy a későbbiekben a magyar gazdák ne jelentsenek konkurenciát a külföldi érdekeltségekkel szemben. Ezért hazaárulásnak minősül a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság beszántása! Logikailag sajnos várhatóan ez együtt fog járni a magyar kutatóintézetek felszámolásával is. Ez a történet ugyanis már nem Kishantosról szól, hanem annál jóval többről, a magyar mezőgazdaság jövőjéről. A háttérhatalom diverzánsai beszivárognak, a nemzetárulók pedig "helyzetbe hozzák" őket. Az új és gyalázatos földtörvény létrehozza az idegen tulajdont és a piac monopolizálásának eszköze a világszínvonalú magyar kutatás felszámolása, az eredmények megszerzése és megsemmisítése, sőt a tartalmas és eredményes oktatás felszámolása is. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem egy sajnálatos gyakorlat, amely Magyarország legfontosabb stratégiai ágazatát érinti. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején járunk!!! Még tehetünk ellene!!!! Ha részt veszünk azokon a társadalmi megmozdulásokon, amelyeket az új és gyalázatos földtörvény ellen, és a magyar gazdák védelmében szerveznek azok a magyar érdekeltségű erők, akik az egész nemzet sorsáért és az egész Pannon bio-geo-öko-régióért felelősséget éreznek és vállalnak.

Darvas Béla: Kutatóintézeti nonprofit káefté – fából vasparipa (az ÖMKI háttere) - darvasbela.atlatszo.hu

darvasbela2-1024x663.jpgE sorozat második részében – mikor a statisztika által nyilvántartott K+F+I által foglalkoztatottakat próbáltam számba venni – írtam le az alábbiakat: „A vállalati K+F+I helyek száma viszont akár égen a csillag. A cégjegyzékben gyors kereséssel is félezer Bt-t és Kft-t találok, amelynek nevében szerepel a kutató, a fejlesztő vagy az innováció szó.” Most ezek közül egyet emelek ki, mivel megjelenése, működtetése és céljai sok tekintetben figyelemre méltó. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft-ről (ÖMKI Kft) lesz szó, amely magát „szerényen” Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetnek hívja, bár létszáma csekély (9 mezőgazdasági egyetemet végzett munkatársa van) és munkatársai között nincs nemzetközi értelemben jelentős publikációs aktivitást felmutató munkatárs (1 PhD minősített és 4 PhD-hallgató). Ez a vállalkozás tevékenységét tekintve inkább valamiféle tanácsadó/szervező/F+I pályázó cégnek tűnik, amelyet Forschungsinstitut für biologischen Landbau (FIBL) nevű svájci (és német/osztrák) cég hozott létre.

2011. február 1-én sok kutatóintézeti és egyetemi kollégámmal együtt levelet kaptam egy korábban a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft-nél (BHN) dolgozó ismerősömtől. „Egy most induló 3 éves program kapcsán kereslek, melynek középtávú célja az ökológiai gazdálkodáshoz és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó kutatási aktivitás serkentése, kutatói kapacitás fejlesztése, magas tudományos színvonalú és a gyakorlatban is hasznosítható eredményeket adó projektek indítása Magyarországon. A projekt keretében arra a kérdésre is választ keresünk, hogy milyen intézményi-irányítási keretek között és milyen partnerségben lehetne a leghatékonyabban megvalósítani ezt a gyakorlatorientált kutatómunkát. A program első lépéseként a csatolt kérdőívre alapozva, mélyinterjúkon keresztül szeretnénk felmérni az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódóan mozgósítható kutatói kapacitást és együttműködési lehetőségeket.” Részt vettem ezen az egyoldalú „kikérdezésen”, majd később a BHN helyiségében szervezett találkozón is. Ezen négy hazai egyetem képviselőin túlmenően az MTA három mezőgazdasági kutatóintézetének (ma ezek az MTA ATK részei) képviselője is részt vett jelezve, hogy „mindenféle” pénzre szüksége van a hazai mezőgazdasági kutatásnak, amely nyomorúságos körülmények között éli túl egyik évet a másik után. A találkozót egy frissen, a Technical University of Munich, Department of Landscape Ecology (München) „tájökológiából” PhD-t szerző hölgy (Drexler Dóra, aki máig a FIBL adminisztrációjának munkatársa) vezette és kérdezgette a professzor urakat, akik készségesen válaszolgattak, miközben a FIBL igazgatójának felváltva fordítottak.

A svájci cég igazgatója (Urs Niggli) elmondta, hogy ennek a projektnek a finanszírozója a Pancivis Stiftung, amely azzal bízta meg a FIBL-t, hogy felügyelje a magyarországi projekt szakmai megvalósítását és a rendelkezésre bocsájtott pénzösszeg célszerű felhasználását. Az ülésen résztvevők már előzetesen egymást kérdezték arról, hogy kiket is takar a Pancivis Alapítvány? Nos, a Pancivis Stiftung-ot a lichtensteini Vaduzban 1999-ben jegyezték be, de csupán ennyi, ami róla bizonyosan tudott. Azt, hogy a Pancivis milyen tevékenységből származó 2 millió eurót ajánl fel a magyarországi projekthez, és miért egy svájci intézeten keresztül csak találgathattak a résztvevők, de ajándék lónak nem szokás a fogait fixírozni. A FIBL egyébként 130 fős svájci K+F+I intézet (Frick a székhelye) – ami hazai viszonylatban is szerény méretűnek számít –, s erősségének azt tartja, hogy szoros együttműködést szorgalmaz a kutatás és a gyakorlat között. Ez utóbbit úgy jellemzi, hogy 200 gazdasággal tartanak kapcsolatot. Mindezt technológiatranszfer-aktivitásnak tarthatjuk inkább, mint kutatóintézetinek, vagyis a hazai bioügyekben fix összeggel és ideiglenesen nemzetközi F+I menedzseri ambíció jelent meg. A FIBL számos kelet-európai, indiai, latin-amerikai és afrikai országban vesz részt az ökológiai kutatási, tanácsadási és tanúsítási szolgáltatások kidolgozásában – olvashatjuk a brosúrájukban. A hazai tanúsítási terület eddig a BHN területe volt, illetve 2002-ben kezdte meg a Hungária Öko Garancia Kft tanúsító szervezet („anyacége” az Austria Bio Garantie) a működését. Előtte a holland érdekeltségű SKAL (Office in Hungary) próbálta a lábát megvetni nálunk. A hazai piac, amely 2012-ben 119 ezer ha közel 10%-a tartozik hozzá (lásd 18. ábra). A nagyrészt osztrák érdekeltségű Hungária Öko Garancia Kft vezetője (Kovács Dóra) egy 2012-es konferencián nagy örömmel üdvözölte a svájci központú ÖMKI Kft létrejöttét.

A FIBL vezetője az ökológiai gazdálkodáson belül az alábbi területeket nevezte meg legsürgősebb célpontjaik között (i) az ökológiai termesztéssel kapcsolatos doktori és posztdoktori program előmozdítása; (ii) a tudományos kutatások segítése; (iii) az Ökológiai Gazdálkodási Nemzeti Technológiai Platform „aktivizálása”. Nézzük ezeket egy kicsit közelebbről.

18abra.png18. ábra: A tanúsítást kiadó szervezetekhez tartozó, ökológiai művelésű területek nagysága Magyarországon

A PhD-programot illetően az ÖMKI a Szent István Egyetemet választotta stratégiai partnerének. Kétségtelen, hogy ezen az egyetemen folyik a legjelentősebb hazai oktatási aktivitás, jellemezhetően a környezetgazdálkodási MSc-képzéssel és az itt létrehozott Környezettudományi Doktori Iskolával. Mindkettőben Ángyán József szerepe emelhető ki, hiszen az ökológiai termesztést illetően a gödöllői MSc- és PhD-képzés sikere egyértelműen az ő és munkatársai (kiemelten Menyhért Zoltán) nevéhez fűződik. Ángyán professzor úr, akkor éppen a VM-ben az oktatásért és kutatásért felelős parlamenti államtitkár volt, és többször is segítőkészen tárgyalt a FIBL megbízottjaival. A kezdetben támogathatónak tűnő szerveződés azonban gyorsan a tárgyalás megszakadásához vezetett, mert a megbeszéltekkel ellentétes FIBL döntésekre került sor. A FIBL igazgatója ugyanis úgy gondolta, hogy nem illeszkedik be az adott erőviszonyok közé, hanem mint „független vásárló” azt választ az általa kezelt 600 millió forintjáért (eredetileg 3 éves ellátásra, ami később 6 évre változott), amit kedve tartja. És megtehette mindezt, hiszen még a Magyar Biokultúra Szövetség – mint a legnagyobb magyar tulajdonú szerveződés – éves K+F+I pénzkerete sem nagyobb, mint 25 millió forint. A svájci kezdeményezés lassan elveszítette a BHN (ügyvezető Roszík Péter) és az ökológiai gazdálkodás nemzetközi szervezete, az IFOAM (International Federation of Organic Agriculture Movements) EU Group magyar tagjának (Ács Sándorné) támogatását, akik az ÖMKI Kft-ben az igen szerény hazai pályázati rendszerben külföldi érdekeltségű konkurenst láttak. A kezdeti ígéretek ellenére a FIBL ügyintézői feléjük sem teljesítettek, vagyis a dolgaik irányításába a meghatározó magyar szakmai szervezetek bevonását sem tartották rangjukhoz méltóan bevonni. Rajtuk keresztül megszerezték a helyi ismereteket, majd saját érdekük szerint döntöttek. Igazán mai történet. A FIBL egyébként az IFOAM-on belül erős helyzetű intézet, így Ács Sándorné újraválasztásakor az ÖMKI Kft képviselői igyekeznek is elmozdítására azzal, hogy nem támogatták. Ez a próbálkozásuk azonban sikertelen maradt.

Nézzük a szakmai teljesítményt. 2013-ban az ÖMKI Kft-hez érkezett 29 PhD és posztdoktori témajavaslatból a FIBL munkatársai 4-4 pályázatot tartottak támogatásra érdemesnek. 2013. december 7-én számoltak be a korábbi érintettek az ösztöndíjasok találkozóján. Az ÖMKI Kft kitűnő PR munkát végez, kicsinységük ellenére mernek nagynak mutatkozni; láttatják magukat, ahol csak lehet. Irigyelhetik érte a forrásszegény, bár valóságos állami kutatóintézetek. Az ajánlatok közel negyedének támogatása egyébként átlagos EU pályázati sikerességi arány. A posztdoktori kutatás támogatásának hossza a FIBL projektben két év, míg a PhD-támogatás három évre szól. Emlékezettőül, egy hazai PhD-szerzés időtartama 5-7 év. A támogatás átlagos nagysága ~9 mFt, ami korántsem magas. Az OTKA fiatal kutatóknak kiírt pályázatai ettől merőben eltérők, és a végelszámolásnál a nemzetközi színvonalú publikációs aktivitás meghatározó szempont. Mindez itt másként van, hiszen az ÖMKI Kft saját munkatársai honlapra helyezett cikkeinek többsége is csak ismeretterjesztő lapokban jelent meg. Vannak olyan szakmabeliek továbbá, akik a gyakorlatnak „kidolgozott” eljárások újdonságtartalmát is vitatják.

Az ÖMKI Kft tudományos kutatási területen való stratégiai partnerként a Haszonállat-génmegőrzési Központot (HáGK, korábban Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, KÁTKI), a tápiószelei Növényi Diverzitás Központot (NÖDIK, korábban Agrobotanikai Intézet), a Szent István Egyetemet, a Magyar Biokultúra Szövetséget és a BHN-t jelölte meg. A HáGK és a NÖDIK nem sensu stricto kutatóhelyek, s a VM nem is csatlakoztatta a kutatóhálózatához (NAIK), hanem a génmegőrzéshez tartozó mezőgazdasági génbank meghatározóivá tette ezeket. A HáGK a kisállati, az NÖDIK a növényi génbank hazai központja. A géntechnológia térhódításával a mezőgazdasági génbankok nagyon is felértékelődtek, hiszen igen sok ősi fajtánk extra tulajdonságait szívesen látnánk az új fajtákban ismét. Ilyen például a Bánkúti búza, amelynek sikértartalma a magyar kenyér jó hírét vitte. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a FIBL stratégiai törekvéseit jól körvonalazzák a választásai. Ezen túlmenően, bár a gödöllői Szent István Egyetem kutatóegyetemi rangot nyert, a megmaradó két intézet a hazai ökológiai termesztés minőségbiztosításának központjai. Mit választott tehát az ÖMKI Kft aktivitásának célpontjaként az követően, hogy megszondázta a hazai egyetemeket és kutatóintézeteket? Nos, nem azokat, akikkel „mélyinterjúkat” készített, de ez – mondhatják – a „vásárló” előjoga.

Végül miért is kiemelt cél a 2009-ben (Radics László és Roszík Péter hívták életre) létrehozott Ökológiai Gazdálkodási Nemzeti Technológiai Platform aktivizálása? Nyilvánvalóan a nemzeti csúcson lévő érdekszövetség elérése a cél, ami egy limitált időtartamra érkező külföldi cég esetén kérdések sorát vetheti fel. A Nemzeti Technológiai Platformok elsődleges tevékenységei a technológiatranszfer szervezése, s abban kiemelten az F+I irányítása, a pályázati rendszerekbe hívószavak bejuttatása, végül az így „pántlikázott pénzek” megszerzése. A 2 millió euróval beköltöző, mértékletesen költő nemzetközi cég (FIBL/ÖMKI Kft) az eredményes hazai és nemzetközi pályázás a Kft továbbélésének lehetőségét teremthetné meg, hiszen innen töltődhetne vissza a behozott pénzügyi alap. A pályázati rendszerben való térnyerés tehát kiemelt szerepű, ha mégsem ideiglenes a beköltözés (vö. 3 év helyett 6 év).

Ha ennyi kérdés gyűlik valamennyi fő cél köré, akkor vajon miként halad előre ily határozottan egy ilyesfajta vállalkozás. A válasz sokak szerint igen egyszerű: a miniszterelnök feleségének mentorsága áll a háttérben. Ő úgy gondolja, hogy az ÖMKI Kft kitűnő ügyet képvisel, és mindenképpen támogatandó. Kétségtelenül, az egészséges élelmiszerek termelésének és fogyasztásának terjesztését nevezhetjük akár karitatív feladatnak is, amely bármely First Lady számára vonzó terep kiváltképpen, ha Aranykalászos gazdatanfolyamot is végzett. Nyílt titok volt, hogy a KÁTKI (ma HáGK) telephelyén irodát nyitó ÖMKI Kft-t, azt követően, hogy a hazai ökogazdálkodás intézményeit „megvezette”, Ángyán József az érintett igazgatón keresztül kitessékelni igyekezett a felügyelete alá tartozó állami intézet területéről. Ángyán államtitkárnál – ahogy számomra írt levelében olvasom – Lévai Anikó két alkalommal is az ÖMKI Kft-t támogatóan járt közbe, hiszen – ahogy neki mondta – egyik barátnőjének leányáról és az általa képviselt ügyről van szó. Első alkalommal 2011 nyár elején, Budán, a kormányzati politikai évadzáró kerti partiján, ahol Orbán Viktor és Lévai Anikó voltak a házigazdák; másodízben 2011 késő őszén, egy jó órás beszélgetésen a Parlament Café-ban. Ángyán József azonban hajthatatlan maradt.

Van egy, az előbbiekkel párhuzamosan futó ügy, amelyben a KVK ökológiai termesztésben elkötelezett földterületeit az NFA más tulajdonosoknak ítélte, így egyidejűleg a hazai legjelentősebb, dán mintát követő népfőiskolai kezdeményezése látszik elbukni. A KVK jogorvoslatot kért az agrártárcával szemben. A biogazdaság egyik ügyvezetője Ács Sándorné (az IFOAM EU Group magyar tagja), a hazai ökológiai termesztők egyik legaktívabb képviselője (egyben az Élőlánc Magyarországért ökopárt elnökségi tagja) jelenleg is a kishantosi mintagazdaság megmaradása mellett érvel, amelyben ütközött az agrártárca államtitkárával, Bitay Mártonnal. A KVK megmaradása – ami ez ügyben a hazai ökológiai gazdálkodásban meghatározó szerepű – mellett felemelte szavát Ángyán József képviselő, Székely József ombudsman, de a Greenpeace (Rodics Katalin) is. Drexler Dóra (ÖMKI Kft) más álláspontot képviselt. 2014 áprilisában a KVK 140 millió forintra becsült értékű veteményeit kiszántották, s ezzel új „jogi” helyzet állt elő egy olyan ügyben, amelyben a Székesfehérvári Járásbíróság előtt még birtokper folyik. Ugyanekkor a VM államtitkárának értelmezése szerint a KVK jogtalanul használja fél éve a földeket, így hat havi bérleti díjjal megkárosította az államot.

De térjünk vissza az ÖMKI Kft-re, amely 2013. október 9-én parányi, ideiglenes támogatású, külföldi érdekeltségű szervezetként a Magyar Parlamentben rendezhette meg az „Ökológiai Szakmapolitikai Csúcs 2013” című rendezvényét, ahol az interneten található kép szerint Urs Niggli mosolyog a padsorokban. Nem rohamtempójú előmenetel ez? Csodálhatók a találgatások és válaszok, hogy ki vagy mi áll a háttérben?

Az ÖMKI Kft a méretéhez és szakmai elismertségéhez képest kétségtelenül jelentős PR aktivitást tudhat magáénak. Konferenciákat szervez, például „Az ökológiai gazdálkodás hazai helyzete – Trendek és kitörési pontok” címűt 2012. február 2-án vagy „IV. Nemzetközi Ökológiai Mezőgazdasági Tudományos Konferencia (ICOAS)” rendezvényt 2013. október 9-13-én, melyhez a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását is megszerezte. A 2012-es tanácskozáson, Gödöllőn, Urs Niggli arról beszélt, hogy a FIBL, amely „közhasznú magánszervezet”, Svájcban 135, Németországban 20, Ausztriában 10 tudományos és technikai munkatársat foglalkoztat. A FIBL munkatársaival való közös munkát Radics László (akkor még a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, ma nyugdíjas) tartotta igen hasznosnak, és azt hangsúlyozta előadásában, hogy a 2011 őszén kezdődő és 2014-ig tartó pályázatukban a délkelet-európai országokat (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) célzó projekt az E-learning területén remél sikereket. Kovács Dóra, a kisebbik tanúsító szervezet vezetője a 2012-es előadásának az összefoglalójában az alábbiakat írta le: „Kézzelfogható példa erre, hogy a Biokultúra Szövetség budapesti piacain és rendezvényein való részvétel feltétele nem a Biokultúra tagság, hanem a Biokontroll Hungária tanúsítása. A monopolizáló-diszkriminatív politika a Biokontroll Hungária és a Biokultúra Szövetség túlzott összefonódásából fakad, amely mind személyi szinten, mind a feladatmegosztás szintjén megnyilvánul, és amely véleményünk szerint megkérdőjelezi egyrészt az ellenőrző szervezet független és objektív működését, másrészről a Biokultúra Szövetség nyilvánosan deklarált céljainak (a biotermelés eszméjének és a biotermékek fogyasztásának minél szélesebb körben történő terjesztése, a biotermelők általános érdekképviselete) őszinteségét.” Barátságosnak bizonyosan nem mondható vélemény a meghatározó magyar versenytársról a kisebbségi, (bár abban többségi) osztrák képviselettől. Vajon kit szólítanak meg ezek a nyilvánvaló vádak, ha azok a magyarországi integrátort is érintik? Ki fog itt vizsgálódni?

Nem is vitás, ez alatt a történet alatt érzékelhetően mozog a föld, de nem a konkrét ügy az, ami K+F+I szinten számunkra elsődleges tanulsággal szolgálhat, hanem hogy 600 mFt (mínusz a stáb működési költségei)/3-6 év támogatásért a hazai agráregyetemi és agrárkutatási szereplők ünneplőbe öltöznek, bokát csattogtatnak, nem sajnálják maguktól a szájfényt, és a „nagypolitika” átengedi a hazai tulajdonú szervezeteinek kommunikációs területeit is. Csodálkozhatom-e azon, ha egy német eredetű svájci kollegám, aki azzal próbálkozott, hogy beszervezzen egy nemzetközi szakértői közösségbe a munkadíjamat a felére állította be annak, amit hajdani magyar, végül Dániában letelepült munkatársam számára irányzott elő. Kérdésemre azt a választ adta, hogy Magyarországon köztudottan alacsonyak a kutatói bérek. Ezért az alacsony bérért aztán tőlem várta volna a meghatározó szakmai munkát. Nem álltam kötélnek, de mindez nem változtat azon, hogy a K+F+I nemzetközi piacán „moszkvatéri reklámáru” a magyar munkaerő, vagy mint ebben az írásban olvasható pár százmillióért meghatározó befolyás szerezhető országos ügyekben is. A rendszerváltás utáni magyar kormányok vajon miért szegényítették erre az elképesztően kiszolgáltatott szintre a hazai mezőgazdasági K+F+I szereplőit?

Darvas Béla

Kishantosi fejlemények: kinyomom a szemét! - NOL.hu (részlet)

Ács Sándornémegdöbbentőnek tartja, hogy az agrárkormányzat – élén Fazekas Sándor miniszterrel – segédkezet nyújt a ökogazdaság tönkretételéhez. Mint mondja, egyedül Orbán Viktor segíthetne, de a kormányfő eddigi némasága azt jelzi, egyetért a pusztítással.

20140619Kishantos-tek_21.jpg

Orbán vejének és testvéreinek ajándéka Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Miből gondolja, hogy a miniszterelnök egyáltalán ismeri Kishantos ügyét?

– Abból, hogy a felesége, Lévai Anikó 2011 augusztusában egy egész napot töltött nálunk, és megismerkedett a biogazdálkodás alapjaival. A kormányfő veje, Tiborcz István és az ő testvérei, Eszter és Péter pedig egy általunk szervezett dániai tanulmányúton is részt vettek. Annyira meg voltak elégedve, hogy kaptunk tőlük ajándékba egy különleges pohárkészletet. Úgyhogy a kormányfő pontosan tudja, mit is jelent az országnak Kishantos. Ha nem segít, akkor nem is akar segíteni.

         1 hozzászólás

Címkék: vélemény politika fidesz magyarország magyarság mezőgazdaság ökológia földkérdés fenntarthatóság agrárium humánökológia élőlánc magyarországért ángyán józsef kishantos darvas béla földügy ökológiai mezőgazdálkodás kishantosi vidékfejlesztési központ ökológiai mezőgazdaság ömki fibl ökológiai mezőgazdasági kutatóintézet Forschungsinstitut für biologischen Landbau

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Tovább mérgezi országunkat Csányi oligarcha

PPJ         2014.06.17.

csányi jobban teljesít.pngTiltott anyaggal, tiltott módszerrel irthatják a rágcsálókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hazai „vészhelyzeti engedélye” alapján. A nagyüzemi mezőgazdaság még a betiltott, veszélyes szerek használatától is képtelen szabadulni. A pocokállomány további károkozását a hatóság olyan készítmény engedélyezésével kívánja megakadályozni, melynek használata nem véletlenül tiltott az EU-ban. Az évek óta „szokásos” vészhelyzeti engedélyt idén a Csányi Sándor tulajdonolta Bóly Zrt., valamint a mérget gyártó Reanal Zrt. kérte és kapta meg a NÉBIH közlése szerint. [Forrás: Greenfo - Kiegészítések: GreenR]

2013-ban hazánk második legnagyobb agrár oligarchája, a közös agrárkasszából 5 milliárdos támogatást besöprő Csányi birodalom tovább folytatja az nagyipari intenzív monokultúrás vegyszeres mezőgazdaságot, ami túl azon, hogy ökológiailag és közgazdaságtanilag önmaga méretnagyságából gerjeszti a legtöbb problémát (vö.: Ernst F. Schumacher: A kicsi szép), még ökotoxikológiai apokalipszist is hoz. Köszönjük meg az Ángyán által csak "nagyfiúknak" hívottaknak, hogy "ennyire" szívükön viselik a magyar emberek és a jövő generációk sorsát, hogy mindent elkövetnek a további hathatós táj-tudat-ember-mérgezésért!

Ez az a Csányi birodalom, amiről a dioxin botrány kapcsán derült ki, hogy nem itthon vásárol alapanyagot a "hungarikum" Pick termékeihez, és még a kolbász sem a paprikától piros...

Ő az a Csányi Sándor, aki a Prima Primissima Nemzeti Oligarcha Díjkiosztón a 2. Prima Oligarcha díjat zsebelhette be. Tagja a MOL igazgatósági tanácsának, az OTP elnök-vezérigazgatója, tagja a MasterCard európai tanácsadó testületének. Csányiék a Bonafarm Csoporton keresztül ~27.000 hektár birtokosai. Bár a Pick szalámiját magyarként reklámoztatja, a schleswig-holsteini dioxinbotrány miatt készült "húsos lista" élére került, a piros kolbász sem minden esetben a paprikától piros, a hungarikumnak álcázás és a megtévesztés nagymestere. Az új földtörvény értelmében az ~5000 alkalmazottjával felvásárolhatná az egész országot szőröstül-bőröstül, ennyit arról a kormány-propagandáról, hogy a "kis- és közepes családi gazdaságokat támogatja az új földtörvény". Az új, murvával felszórt, klimatizált zenélő tehenészetben Enya hangjára tejelnek a nagy sűrűségben, intenzíven tartott, antibiotikumozott tehénkék: a 3,5 milliárdos beruházás természetesen állami közpénzből is finanszírozódott, sőt még munkahelyteremtő támogatásként is kapott egy keveset a tisztelt Prima Oligarcha, igaz, valójában 150 munkahelyet szüntetett meg a környéken, helyette pedig csak 58-at hozott létre, de ez önöket ne zavarja.

A hab a tortán, hogy Csányi Sándor egy szingapúri cégen keresztül birtokolja az agráriumban érdekelt céghálózatát. "2010-ben az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor magánbefektetéseit kezelő Bonitás 2002 Zrt. eladta az 5 millió forintos alaptőkéjű, a bankár hosszú távú agrárbefektetéseire alapított Bonafarm Zrt.-t a szingapúri bejegyzésű CSIM Pte. Ltd.-nek. Az adásvételi ügyletet adóoptimalizálási szándék ihlethette, lévén hogy a CSIM tulajdonosa maga a Bonitás." A Csim Pte. Ltd tulajdonában áll többek között a Sole-Mizo, a Pick-Szeged és a Csányi Pincészet. Gratulálunk és minden elismerésünk!

Mit akarnak valójában? - "A miniszterelnök közép-európai termelési központról beszél. Ez nem jelenthet mást, mint a multik által uralt ipart és mezőgazdaságot és a benne éhbérért dolgoztatott rabszolgákat. Árulkodó a 2012. évet értékelő beszédében elhangzott kijelentése: „15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez." Magyar gazdasági imperializmus? Végzetes tévedés, de tényleg ez történik. Jelenleg e 15-20 oligarcha felszerszámozása zajlik – az alattvalóvá süllyesztett lakosság rovására." - Élőlánc Credo

A "Mérgekkel az emberiség ellen Zrt." bemutatja a pocokholokauszt színdarabot

A magyarországi pocokinvázió (mint említettük, a méret-üzemnagyságból öngerjesztően adódó "probléma" - GreenR szerk.) miatt egy jelentős kockázattal járó vegyszer, a Redentin légi és földi kezelésére adott engedélyt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Sem a vegyszer, sem a légi kijuttatásos módszer nem engedélyezett az Európai Unióban. A hivatal minden évben „vészhelyzeti engedélyt” ad ki a rendszeresen visszatérő probléma kapcsán.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Greenpeace a jelentős pocokállomány kártételének súlyosságát, valamint az előrejelző rendszer megszűnésének hatásait ugyan pontosan nem tudja megítélni, ám felhívja a figyelmet arra, hogy a pocokállomány további károkozását a hatóság olyan készítmény engedélyezésével kívánja megakadályozni, melynek használata nem véletlenül tiltott az EU-ban. Az évek óta „szokásos” vészhelyzeti engedélyt idén a Csányi Sándor tulajdonolta  Bóly Zrt., valamint a mérget gyártó Reanal Zrt. kérte és kapta meg a NÉBIH közlése szerint.

mezei pocok.jpgMiért kockázatos?

„A Redentin nevű rágcsálóirtó szer hatóanyaga többnapos szenvedés után pusztítja el a megmérgezett emlősállatokat, valamint madarakat és halakat. Az emberre is mérgező, véralvadásgátló hatású anyag az európai szinten tiltott, de hazai derogációt kapott légi kijuttatása esetén elkerülhetetlen, hogy más élőlények, így például védett ragadozó madarak, mezei nyulak, őzek is áldozatul essenek. A csak hetek alatt lebomló anyag benne marad a szenvedő és elpusztult állatokban, melyek így ragadozók – akár kutyák, macskák – és dögevő állatok mérgezését is okozhatják – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

“A Redentin felhasználása természetvédelmi és vadvédelmi szempontból is aggályos. Egyrészt a mérget nem csak a megcélzott mezei pockok, hanem más védett vagy vadászható fajok is felvehetik, amelynek különösen nagy a kockázata, ha felszíni vízterekbe kerül a szer. Így például 2002-ben 200 pajzsos cankó és egy daru esett redentin mérgezés áldozatául. Másodlagosan a mérgezett pockok elfogyasztásával védett ragadozók is mérgezést szenvedhetnek, ahogy ez történt 2006-ban egy rétisassal. Emellett rendkívül jelentős lehet a mezei nyulak és hörcsögök pusztulása is, ami például az ezeket fogyasztó világszerte veszélyeztetett parlagi sasok békés-megyei állományában komoly problémát jelenthet a fiókák felnevelésében. Ezek a veszélyek a sokszorosára nőnek a szer most engedélyezett légi kijuttatásával.” - mondta Dr. Horváth Márton az MME fajvédelmi csoportvezetője, aki a ragadozómadár-mérgezések visszaszorításáért küzd egy LIFE projekt keretében

Miért használható?


mezei pocok gabonán(1).jpgA Redentin évek óta visszatérő ügye rávilágít egy joghézagra, [1] amelynek megszüntetése minden európai egészségügyi és környezeti érdeke. A Greenpeace kifejezetten aggályosnak tartja, hogy a tagállamok nem megfelelően értelmezik az Európai Parlament és a Tanács 1107/2009/EK rendeletének 53. cikkelyét. A cikkely kimondja, hogy „különleges körülmények fennállása esetén a tagállamok legfeljebb 120 napra engedélyezhetik növényvédő szerek korlátozott és ellenőrzött felhasználást szolgáló forgalomba hozatalát, ha ez az intézkedés olyan veszély miatt szükséges, amely más ésszerű eszközzel nem hárítható el.” Márpedig Magyarországon a Redentin évek óta úgy kap – számos más, nem véletlenül betiltott veszélyes méreghez hasonlóan  – minden évben eseti, vészhelyzeti engedélyt, hogy hazánkban jelenleg három rágcsálóirtó készítmény rendelkezik állandó engedéllyel a mezei pockok elleni védekezésre.
„Látható, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság még a betiltott, veszélyes szerek használatától is képtelen szabadulni, melyek használata közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a rágcsálók természetes ellenfeleinek eltűnéséhez, vagyis a vegyszer az adott hely élővilágát, és végső soron saját természetes alternatíváját egyszerre számolhatja fel. Ez a példa is megmutatja, hogy a monokultúrás, nagyüzemi mezőgazdaság jelen formájában azért sem tartható fenn tovább, mert a rágcsálók és kártevők természetes ellenfeleinek élőhelyét – az erdősávokat, a maradvány- vagy „beülő” fákat, a virágos táblaszegélyeket – is eltünteti. Márpedig ezek hiányában sokszor csak nagyon problémás vegyszerekkel tudnak védekezni ellenük a gazdák” – tette hozzá Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

[1] Az európai környezetvédők által többször kritizált, röviden „120 napos derogációnak” nevezett jogi lehetőség nem azt a célt szolgálja, hogy az egészségügyi és környezeti kockázataik miatt betiltott vegyszereket egy-egy tagország a tilalmat követően is folyamatosan forgalomban tartsa. Nehéz elképzelni, hogy 2009 óta minden évben több hónapon át előre nem megjósolható események, különleges körülmények (például a rágcsálók okozta kártétel) álltak volna fenn a magyar mezőgazdaságban, hiszen azóta évente akár több alkalommal is kapott engedélyt az igen kockázatos hatóanyagú készítmény.

         7 hozzászólás

Címkék: politika fidesz mezőgazdaság pocok környezetszennyezés greenpeace vegyszer dioxin agrártámogatások oligarcha termőföld prima primissima csányi sándor táplálék fenntarthatóság agrárium agrárpolitika ökotoxikológia humánökológia élőlánc magyarországért ángyán józsef ökológiai mezőgazdálkodás nébih redentin ernst f schumacher

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

19 napig lézetik még a Magyarország nevű lokalitás - így adja el a földtörvény a Hazát!

PPJ         2014.04.11.

FELHÍVÁS
Magyarország jelen és jövendő Kormányához, Parlamentjéhez, közjogi méltóságaihoz, polgármestereihez, egyházi vezetőihez, pártjaihoz, civil szervezeteihez és népéhez
a MAGYAR FÖLD ÜGYÉBEN

global-land-grab_1.jpg

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

*2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról[1]
Forrás: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf

**Idézetek a törvényből:

10. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.

5. § 24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt;

[1] A törvényt az Országgyűlés a 2013. június 21-i ülésnapján fogadta el.

Ez a törvény ezen felül kiskapuival lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzuk a közösségek, a vidéki családok alól – a megélhetésüket vesszük el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem él meg. A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is – mindenkinek nem jut állás – így valakinek menni kell. Ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését.

A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek – így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről… Emiatt a törvény érvényessége is kétséges.

Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Történelmi tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása – tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors – akár egy nap alatt történő megváltoztatásának.

Ha az alig több mint két hét múlva beinduló alattomos katasztrófát el akarjuk hárítani, akkor a földforgalmi törvény alábbi módosításaira van szükség még május elseje előtt:

1. Helyi gazdának (helyben lakónak) az számítson, aki 5 éve az adott településen él, cég esetében az legyen helyi, melynek 5 éve az adott településen van a székhelye. Ez alól a pályakezdő földműves se legyen kivétel. Ha az adott településen nincs jelentkező az adott földre, akkor léphessen be a szomszéd településen élő.

2. A helyi gazdaközösségbe csak azokat a - fentiek szerinti - helyi gazdákat, helyi cégeket számítsák, akiknek gazdasága legalább 60 %-ban az adott település közigazgatási területéhez tartozik.

3. A helyi gazdaközösség minden településen 9 tagú földbizottságot válasszon 1 évre.

4. Minden, a településhez tartozó földügyletben (földbérlet esetén is) legyen döntő szava a helyi földbizottságnak.

5. Az állami hivatal csak a törvényességet ellenőrizze.

6. A döntéshozatali rendszer fentiek szerinti stabil, működőképes felállásáig, az üzemszabályozási törvény elfogadásáig - átmeneti földeladási tilalmat kell érvénybe léptetni.

7. A földforgalmi törvény egységesen vonatkozzon minden földügyletre - ne legyenek kivételek.

8. Azonos családba, vagy azonos érdekkörbe tartozóknál alkalmazzanak összeszámítást. Ehhez szükséges annak meghatározása, hogy ki tartozik egy családba, egy érdekkörbe.

9. A földszerzési, földhasználati korlátozást olyan szinten határozza meg a törvény - amely figyelembe veszi azt, hogy a föld korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás - ezért az egy településhez tartozó földek arányos és igazságos elosztása kell, hogy a legfőbb cél legyen. Egy család, vagy egy érdekkör ne birtokolhasson többet, mint a településhez tartozó földek 20 %-a. Minden ezzel kapcsolatos kiskaput zárjanak be!

10. A rangsorban ne kerüljön a többiek elé az állattartó teleppel rendelkező gazda, ne szorítsa ki a többi gazdát a földszerzés, a fejlesztés lehetőségeiből, mert a növénytermesztéshez is földre van szükség.

Ezek a változtatások elegendő időt adnak arra, hogy kezdeményezni lehessen az EU-val a tárgyalásokat a moratórium meghosszabbításáról, arról, hogy a föld EU szinten kerüljön ki a tőke szabad áramlásának szabálya alól, valamint az élelmiszer önrendelkezésről. A földforgalmi törvény kapcsán megfogalmazott EU-kritikák miatt amúgy is elkerülhetetlenek a tárgyalások föld ügyekben – akkor már a fenti kérdések európai szintű felvetését Magyarországnak kellene kezdeményezni.

A földforgalmi törvény gyors megváltoztatása mellett alapvető nemzeti érdek az állami földekre kiírt – az Alaptörvény rendelkezéseit súlyosan sértő - pályázatok és eredményeik megsemmisítése is. Ezután a fenti elvek alapján – a helyi gazdaközösségekkel érdemben megtárgyalt, és általuk elfogadott - földpályázati rendszer kialakítására van szükség.

Csak így helyezhetjük biztonságba földjeinket, közösségeinket, jövőnket. Ennek érdekében meg kell mozdulni minden felelős állampolgárnak, minden felelős erőnek.

Magyarország, 2014. április 11.

Élőlánc Magyarországért
További információk: www.kielegyenafold.hu
Kapcsolat: Ács Sándorné agrármérnök - acsne.eva@gmail.com, Tel: 30 3850 379

A földtörvény válaszol - Kiélegyenaföld.hu

Mit mond a kormány és mit mond a földtörvény... a választ megtalálja ebben a dokumentumban.

kielegyenafold_szamlalo.jpg

Hazugságok és igazságok a földtörvényről - A Váralja Szövetség állásfoglalása

Mivel sokakhoz nem jutott el az üzenetünk, illetve a jogszabályok értelmezése valóban átlagon felüli felkészültséget kíván meg egy állampolgártól, ezért úgy döntöttünk, érveinket összegezve egy rövidebb tényfeltáró írásban leplezzük le a kormány összes olyan állítását, amely a földtörvény védelmére szól.

"Sosem gondoltuk mi azt komolyan"

A Parlament folyosóján hangzott el a fenti mondat egy köztiszteletben álló kormánypárti képviselő részéről a Nemzeti Vidékstratégiára - a kormány hivatalos programjára - vonatkozóan. A képviselő ezzel lényegében mindent elmondott Magyarország jelenlegi kormányáról.

Nyílt levél a vidékfejlesztési miniszterhez

Az Élőlánc Magyarországért által összesített tényekre tavaly május óta nem kaptunk érdemi választ a vidékfejlesztési minisztertől! Az új földtörvény Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, nem szolgálja az országot. Amennyiben a Kormány célja „a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása” – a tervezet ezt nem szolgálja.

Korábbi GreenR bejegyzések:

Eladná az Országát? Tuti tippet kapott Csányitól? Aranykalászos gazda képzést végezzen!

Nocsak-nocsak... Milyen érdekes fizetett hirdetést dobott ki jobb oldalra a Facebook tegnap este a szemünk elé... Csak nem eladó lesz hamarosan az ország?! "Apróhirdetés" nagykutyáknak...

Új Trianon - Összefoglaló a Tisztesség és Emberség Szövetsége debreceni fórumáról

A Tisztesség és Emberség Szövetségének második 2014-es állomása Debrecenben volt. Felszólalóink voltak Ács Sándorné, Ángyán József, Horváth András, Kassai Zsolt és Léhmann György. Szeretettel várjuk további rendezvényeinken! Kassai Zsolt építész az Országos Területrendezési Terv, a földforgalmi törvény és a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt!

Földügy svindli - "második Trianon" közeleg!

Tanítsd az önellentmondást, Orbán! Még jó, hogy "az internet nem felejt"! Mit mondtál anno, mit véstél te most a földtörvénybe? Kinek is írod te a törvényt?! A jelzálog-hitelintézetek (bankok) KORLÁTLAN mennyiségű termőföldhöz juthatnak 'a mező- és erdőgazdasági földek forgalmazásáról szóló' T/7979/216-220, 16. § (7) szerint. Ha juthatnak, jutni is fognak, mert 5-50-szor olcsóbb a magyar termőföld az EU-ban levő termőföldekhez képest, ahol nincs is eladó termőföld. Magyarországon pedig lesz eladó termőföld, mert a 2/3-os kormány azt szavaztatja meg. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK CSAK KORLÁTOLT MÉRTÉKBEN vehetnek magyar termőföldet, nem így a jelzálog-hitelintézetek (bankok) T/7979/216-220, 16. § (7). A KÜLFÖLDIEK VISZONT VEHETIK A MAGYAR TERMŐFÖLDET, T/7979/216-220, 10. § (1). At 5. § 19. pontja „mezőgazdasági termelőszervezet” – „tagállami székhelyű jogi személy” – vagyis Európa 30 országából bármely cég bejelentkezhet a magyar földekért. 5. § 19. b.) újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet is… (az is le van írva, hogy hogyan!) ["Csányi Sándor megmondta, neki olyan földtörvény kell, ami számosállatonként további két hektár használati jogát éri az 1200 hektár felett." - Forrás: nol.hu __ Simon Attilától pedig egy idézet a földtörvényről 16 perc 16 másodpercnél ebben a videóban: "az álcázott módosító javaslat a tárca bevonásával került legyártásra." TESSÉK?!]

995037_674497399242316_1504997753_n.jpg

         12 hozzászólás

Címkék: fidesz mezőgazdaság vidékfejlesztés budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika vidékpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor kié legyen a föld agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A GreenR-ről plagizálja az SMS párt a kampányanyagát...

PPJ         2014.03.28.

2014.03.31.: Járvás Éva, az SMS párt Pest megye 01-es jelöltje beismerte telefonbeszélgetésben, hogy 10.000 példányban plagizálta forrásmegjelölés nélkül kampányszórólapján és juttatta el az érdi postaládákba a GreenR - A zöld objektív blogbejegyzéséből származó tartalmat a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatóról szóló 2012-es riportunkból. A dolog pikantériája, hogy a GreenR blog szerkesztője Pacsuta Péter János, a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom által támogatott Élőlánc Magyarországért Pest megye 01-es jelöltje.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/buddhista%20gazdas%C3%A1g.jpgPacsuta Péter János, az Élőlánc Magyarországért Pest megye 01-es OEVK országgyűlési képviselőjelöltjének közleménye
----

Mi, a GreenR - A Zöld Objektív blog állandó és alkalmi szerzői mérhetetlenül örülünk, hogy 2009 óta folytatott öko-blog szerkesztési munkánk beérni látszik és most már arra is méltók vagyunk, hogy anyagainkat, szellemi termékeinket nagy nyilvánosság előtt megosszák és például több ezer példányban bedobják Érd postaládáiba, de erkölcsileg és jogilag elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a bizonyíthatóan innen szerzett anyagokkal és gondolatokkal (hovatovább, hivatkozás nélkül) kampányoljanak más pártok!

(A GreenR blog részéről merőben érdekesnek tartjuk, hogy mostanra már hirtelen Kásler Árpád is "környezetvédő" lett, illetve az érdi Fidesznek is, érthetetlen módon, éppen egy hete hirtelen lett "Zöld Tagozata"... az Élőlánc részéről 2005 óta, a GreenR részéről 2009 óta van abban gyakorlati tapasztalatunk, hogy mikor ki és éppen miért lesz "hirtelen zöld" - lehet "máz" a politika.)

Felháborítónak tartjuk és elutasítjuk,  a GreenR blog 2012 óta a bhutáni Bruttó Nemzeti Boldogság mutatót felkaroló munkásságát, az SMS párt jelöltje, Járvás Éva, a nem több mint három hónapja jegyzett weboldalán és a több ezer példányban Érd postaládáiba kijuttatott szórólapján úgy mutassa be, természetesen hivatkozások nélkül, mintha ennek gondolatát "ő képviselné"... mindennek van határa!

Feltűnő továbbá, hogy Járvás Éva a honlapjára egyszerre angolul-magyarul és helyesírást tekintve elírt módon ("Mi a Gross National Heppiness?" - http://jstudio.hu/jarvaseva/?p=82) tette ki azon videó címét, amit máskülönben szintén a GreenR blog szerkesztője feliratozott magyarra már egy évvel korábban (Mi az a Bruttó Nemzeti Boldogság? - What is "Gross National Happiness"? - http://youtu.be/kv80gDoHhNg).

Természetesen, mivel a szórólapon felelős kiadó és szerkesztő van megadva, ezért meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket az új PTK értelmében, de az idő szűkössége okán (alig több mint egy hét van a választásokig) felszólítjuk az SMS pártot és Pest megye 01-es jelöltjüket, Járvás Évát, hogy nyíltan kérjenek elnézést, és ugyanannyi példányszámban juttassák el a választópolgárokhoz, hogy kiknek a szellemi termékeivel kampányolnak, illetve meglátásunk szerint azt tartjuk tisztességesnek, ha ezek után Járvás Éva visszalép a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom helyi közösségei által támogatott Élőlánc Magyarországért ökopárt Pest megye 01-es jelöltje, Pacsuta Péter János, a GreenR blog alapító szerzője javára!

Emlékeztetjük a választópolgárokat, hogy az SMS párt mögött álló Seres Máriának nagy port kavart kéretlen levél (spam) ügyei vannak, a nemzetközileg elismert SpamWiki oldalán megtalálható az anno szintén "hirtelen jött" ismertségük története.

Seres Mária a telefonos megkeresésünkre reagálva nem vállalt felelősséget jelöltjükért, Járvás Éváért. Jellemző továbbá az SMS párt módszereire, hogy az Dr. Ángyán József által elindított Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom Élőlánc Magyarországért egyik közmegbecsülésnek örvendő elismert lokálpatrióta jelöltjét, Hargitai Istvánt a saját jelöltjükként mutatták be a kerületi weboldalon!

Elutasítjuk ezeket a megtévesztő és tisztességtelen módszereket!

FRISSÍTÉS: Kiderült, hogy a kampányvideó anyagaikat is mástól plagizálták!

1939765_735256753175741_1516611892_o.jpg

1-es hivatkozás: A GreenR blogon a "Bhután" címkével ellátott eddigi bejegyzések: http://greenr.blog.hu/tags/bhut%C3%A1n

2-es hivatkozás: A pontos GreenR bejegyzés, amelyből Járvás Éva, az SMS párt jelöltje a szórólapjára téve, a bhutáni Bruttó Nemzeti Boldogság mutató 9 fókuszterületéről és a Liebig-féle minimum törvényről a plagizálást megtette: http://greenr.blog.hu/2012/06/17/a_brutto_nemzeti_boldogsag_mutatoszamrol_bhutanban_es_japanban

3-as hivatkozás: Az érdi postaládákba juttatott szórólap szkennelt képe (Felelős kiadó: Lila Csillag Kft. 2030 Érd. riminyáki út 61. Felelős Szerkesztő: Járvás Éva):
https://m.blog.hu/gr/greenr/image/SMS%20J%C3%A1rv%C3%A1s%20%C3%89va%20-%20GreenR%20blog%20plagiz%C3%A1l%C3%A1s.jpg

4-es hivatkozás: Járvás Éva facebook oldalán a plagizált kép (itt, bár csak hozzászólásban, de még hivatkozza a GreenR blogot): https://www.facebook.com/photo.php?fbid=646206095417737

5-ös hivatkozás: Járvás Éva három hónapos weboldala:
http://jstudio.hu/jarvaseva/?p=82

További tényadalékok, melyek mutatják, hogy Járvás Éva jól ismeri az Élőlánc Magyarországért eddigi tevékenységeit (vagyis kvázi érthetetlen, hogy miért indult el éppen azok ellen, akikkel "egyetért", illetve eddig hol volt és miért nem jelentkezett):

2013. május 31. - https://www.facebook.com/photo.php?fbid=547478951957119
Járvás Éva megosztja azon képet, melyen a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért 2013. június 3-i földügyi demonstrációjára hívja fel a figyelmet

2013. január 17. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/570226103004776?stream_ref=10
Járvás Éva megosztja azon videót melyben Ertsey Attila mond beszédét az Élőlánc Magyarországért demonstrációján 2012. január 14-én.

2012. október 16. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/366007663482942?stream_ref=10
2012. október 7. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/179037498899406?stream_ref=10
Járvás Éva megosztásai Dr. Léhmann György ügyvéd úr melletti kiállást illetően

SMS Járvás Éva - GreenR blog plagizálás.jpg

         szólj hozzá

Címkék: politika élőlánc magyarországért ángyán józsef tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ilyen lenne egy fenntartható és biztonságos jövőben gondolkodó felelős, magyar politikus! Videó

PPJ         2014.03.27.

Nem túlzás, ha össze kéne foglalni a GreenR blog elmúlt 5 évének bejegyzéseit: akkor az pontosan ez a videó lenne! Kohajda László, beszédében, a létbűnözéstől az elektromos autókig, a neoliberális gazdaságpolitikától az ökolokális fenntarthatóságig, mindent érthetően átvesz és bátran, őszintén elmond! Abban különbözik a többi politikustól, hogy nemcsak a problémák súlyosságát vallja be, de békés-, ökológiai- és szelíd megoldásokat kínál fel a globális ökológiai problémák hazai vetületeire.

Tisztelettel ajánlom mint természetvédelmi mérnök és leendő humánökológus, a kedves érdeklődők figyelmébe!

         szólj hozzá

Címkék: politika videó természet fenntarthatóság agrárium élőlánc magyarországért ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása