Baktérium, gomba, alga - Melyik talajoltót hová?

PPJ         2016.10.11.

"Az agrár-környezetgazdálkodási programban sokan kötelezték magukat talajoltó készítmények használatára - számunkra nem kérdés az alkalmazásuk. De az, hogy melyiket válasszák, és miként vessék be, nekik sem mindegy. Mást tudnak ugyanis a baktériumok, az algák és a gombák, és egészen máskor kell alkalmazni őket." - íjra Prof. Dr. Biró Borbála talajbiológus, terresztris ökológus, az MTA Doktora, a SZIE egyetemi tanára a Haszon Agrár Magazin 2016 októberi számának címlapsztorijában. growing_seed_post.jpg

A mikroorganizmusokat is tartalmazó anyagok mezőgazdasági felhasználása a földművelés kialakulásával közel egyidős gyakorlat. Hiszen már az állati trágyákkal is megtörtént a szerves anyagok és az őket bontani képes mikroorganizmusok bevitele. A talajnak mint „feltételesen megújuló energiaforrásnak” a termékenysége – egy adott növénytermesztési időszak után – megújításra szorul. A „termő” közeg azoknak a fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságoknak a helyszíne, amelyek élővé, önálló, összetett rendszerré és ezáltal termővé teszik. De hogyan lehet a talajok (mikro) biológiai állapotát és ezáltal a termékenységét is javítani?

A dokumentum a Drive-ról ezen a linken keresztül tekinthető meg.

         szólj hozzá

Címkék: tudomány mikrobiológia mezőgazdaság ökológia talaj agrárium talajvédelem prof dr biró borbála

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Technokalipszis ébresztő videók a jövőből (18+)

PPJ         2015.10.19.

Az alábbi videók megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk! Nem pusztán az életkori felnőttségről van szó, hanem a lelki-szellemi felkészültségről is, ami elengedhetetlen az alábbi videóalkotások befogadásához. Lényeges továbbá, hogy Az emberség kategóriájának teljes lebontása, A siri, a mankurt és a globalizmus című bejegyzésekben, és hasonló korábbi ébresztő videókban foglalt, a technokráciát illető eleven szkepticizmussal, és a technológia és sötét háttérhatalom vektorait és céljait lényeglátó módon értelmezve szemléljük tovább az alábbi válogatást.

Érdekes módon a balliberális, kettős mércéjű, és transzhumanofil (pontosabban szubhumanofil!) vélemény(dezin)formáló körök nem szokták a közönség figyelmébe ajánlani az ilyen típusú professzionális produktumokat, hogyha a jelenkor animációs és videós termését szemezgetik. Ezt a hiányt már csak az adekvát humánökológiai és tudatökológiai vonatkozások miatt sem hagyhatjuk betöltetlenül! Megtekintésük teljes képernyőn, HD felbontásban, megfelelő hangosítás mellett javasolt!

greenr_technokalipszis.jpg

Transparent Machines™

Társadalmunk megszállottja az átláthatóság (transzparencia) és a magánélet (adatvédelem) ellentmondásos fogalmainak. Felháborodunk az NSA-ról kiderülő botrányokon, mégis önként töltünk fel egyre több és több személyes információt a Facebook-ra és Google-re. Ez a film a transzparencia tekintetében mutatja be a hiedelmeink és cselekedeteink önellentmondásos természetét.

Our society is obsessed with the conflicting concepts of transparency and privacy. We are “outraged” by the actions of the NSA, yet continue to willfully upload more and more of our personal information to Facebook and Google. This film explores the contradictory nature of our actions and beliefs regarding transparency.

Tunnelblick

A Tunnelblick egy összehúzódó körkörös alagútszerű vizualizációs "mandala". Úgy is mondhatnánk, hogy egyfajta sötét szabadkőműves szimbólumfolyosó a világban működő háttérerők eredetéhez. Az alkotást létrehozó együttműködés a hangokat illetően Rob Clouth, az animációt illetően pedig Henning M. Lederer nevéhez köthető.

Tunnelblick – A constricted circular tunnel-like field of vision. A collaborative project between Rob Clouth (Sound / robclouth.com) and Henning M. Lederer (Visuals / led-r-r.net)

Drone Aviary

A Drone Aviary című alkotás a drónok szempontjából mutatja be egy város röpke pillanatait. Egy olyan világot mutat be, ahol a "hálózat" már elkezdi megszerezni a fizikai önállóságát. A drónok főszereplőkké válnak, áthaladnak a városon, döntéseket hoznak a világról és befolyásolják az életünket átláthatatlan, mégis mély módokon. Ezen film része a Superflux által életre hívott Drone Aviary Project-nek, ami a társadalmi, politikai és kulturális potencialitását vizsgálja a dróntechnológiának, amint az belép a civil (lég)térbe.

The Drone Aviary reveals fleeting glimpses of the city from the perspective of drones. It explores a world where the ‘network’ begins to gain physical autonomy. Drones become protagonists, moving through the city, making decisions about the world and influencing our lives in often opaque yet profound ways.

This film is part of The Drone Aviary Project, by Superflux, which investigates the social, political and cultural potential of drone technology as it enters civil space.

Ubisoft Montreal_Watch Dogs "Blackout"

Angol leírás nem lévén a videónál, összefoglalva a videó lényege: Az Ubisoft videojáték vállalat Watch Dogs nevű játékának reklámvideója (ismét) >>véletlenül<< nem áll távol a valóságtól. A számítógépes vírus által okozott, több USA államra kiterjedő áramszünet példáján keresztül eljutunk az intelligens-városok (Smart-City) gyenge pontjaihoz, majd a személyiségünk, mint adat-klaszter a kommerciális kiaknázás világ- és tudatgyarmatosító folyamataiban történő részvételéhez. Manapság, hogy minden mindennel összekapcsolt, egy emberi akció nem csupán több államon keresztül a fények lekapcsolására képes már...

Holocaust on a Conveyor Belt - Assembly Line of Death

A jelenetrészlet a 2011-es Samsara című filmből való és kifejezetten a halál szerelőcsarnokaiban futószalag-holokausztra berendezkedett világot mutatja be. A szentimentálisan csöpögő modern new-age giccsvilágban szokás a konzumidióta tömegnek olyanokat hinni, hogy a halál egy kaszás alak, az ördögnek patái és szarvai vannak, és a holokauszt csak egy kisajátított történelmi frázis lehet: de a Samsara című film világosan megmutatja, mi is az a "létörvénylés", mi is az "égő áldozat" és hol is bújik meg az "ördög"...

Nova

Ez a 3D rövidfilm a jövőről szól, amiben a tudósok képesek lettek mesterséges, önfenntartó, miniatűr "Napokat" létrehozni. Ezeket korlátlan energiaforrásokként is használják, ugyanakkor, ha már képesek vagyunk mesterséges "Napokat" készíteni, miért ne használnánk ezeket új csillag-konstellációkként, hogy befessük velük az éjszakai égboltot?! A válasz arconb*szó!

It’s a 3D short film about a future where scientist are able to create artificial, self-sufficient, miniature suns. These are used as limitless energy sources, however, if we’re able to create artificial suns, why not use them to create new constellations and paint the night sky with stars..

Consumed

A nem távoli jövőben játszódó 3D rövidfilm alaphelyzete, hogy a szélsőséges túlnépesedés globális krízissé vált. A populáció növekedése kritikus fordulóponthoz ért, víz- és élelemhiány van az egész világon. A történet az "Étel Replikátor" körül forog, vagyis egy úgynevezett molekuláris összeszerelő körül, ami szubatomikus részecskék újrarendezésével és irányított kémiai reakciók atomi precizitásával állít elő élelmet. A tömeges éhezés megelőzése gyanánt vetik be az eszközt, hogy tápanyagokat szintetizáljon az ön-replikátor képességével. De a kezdeti tesztek során valami rosszul alakul és a kontrollálatlan ön-replikátor összetevők terjedni kezdenek, felemésztve minden anyagot miközben önmaguk másolatából egyre többet építenek.

Ez egy hasonló elméleti világvége forgatókönyv, mint a "Grey goo" nevezetű, amit a molekuláris nanotechnológiával úttörő módon foglalkozó Eric Drexler alkotott 1986-ban. Nevéhez köthető az exponenciális növekedés és az ön-replikáció veszélyeinek bemutatása az "Engines of Creation" című könyvében.

It's a 3D short film about a not so distant future, where extreme overpopulation has become a global crises. The population growth has reached a critical tipping point and there's food and water shortages all around the world. The story revolves around a "Food Replicator", or a so called molecular assembler, a device that can rearrange subatomic particles and guide chemical reactions with atomic precision. In an attempt to prevent mass starvation, this device is used to synthesize nutritions with the ability to self-replicate. But during the initial tests something goes wrong and out-of-control self-replicating compounds starts to spread, consuming all matter while building more copies of them selves.

This is very similar to a hypothetical end-of-the-world scenario called "Grey goo", a term coined by molecular nanotechnology pioneer Eric Drexler back in 1986. He illustrates exponential growth and the dangers of self-replication is his book "Engines of Creation":

ZERO-DAY

A következő világháború nem lesz láthatatlan. A STUXNET, az Egyesült Államok által az iráni urándúsító létesítmények elpusztítására írt vírus sikere után, az USA kormánya nem tagadhatta tovább, hogy cyber-fegyvereket fejleszt a fizikai sérülés okozásának érdekében. Az amerikai cégek és ügynökségek folyamatos kínai hacker támadása alatt, csak idő kérdése, hogy a feszültségek túlhúzódnak és sokkal érzékenyebb infrastruktúrák kerüljenek célpontba. Ahogy egyre több eszköz (autók, házak, stb.) kerül kapcsolatba a hálózattal, úgy egyre inkább sebezhetőek leszünk egy cyber-háború fizikai fenyegetésében.

The next world war will not be invisible. After the success of STUXNET, a virus written by the United States to destroy Iranian uranium enrichment facilities, the U.S. government could no longer deny it was developing cyber weapons meant to do physical damage. With US companies and agencies under constant attack from state-sponsored Chinese hackers, it is only a matter of time before tensions boil over and more sensitive infrastructure is targeted. As more of our devices (cars, homes, etc) become connected, we will become more and more vulnerable to the physical threat of cyber warfare.

         3 hozzászólás

Címkék: videó tudomány apokalipszis modernitás fenntarthatóság technokrácia humánökológia techno optimizmus technocalyps

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A világ első napenergiával működő repülőtere

PPJ         2015.10.12.

Augusztusban a Cochin Nemzetközi Repülőtér lett a világ első olyan repülőtere, ami teljesen napenergiával működik. "Amit bebizonyítottunk a világnak, hogy egy repülőteret el tud látni a napenergia. Szóval, igen, ez egy büszkén vállalt eredmény." - mondja a vezető mérnökasszony Pallavi Sanalkumar, majd folytatta: "Amikor süt a Nap, energiát állítunk elő és ami energiatöbblet, azt a KSEB hálózatába irányítjuk. Amikor nem süt a Nap, a hálózatból veszünk ki a szükséges mennyiséget és így az egyensúly biztosított. Energiafüggetlenek vagyunk, vagy más szavakkal, energiasemlegesek."

cochin_airport.jpg

A repülőtér 10 millió dollárt fektetett be a 18,2 hektáros napenergia erőműbe, amely 46150 napelem panelből áll. A befektetett összeget visszanyerik 5 éven belül. Ezt más repülőterek is felismerték. Ezek után 33 további repülőtér jelentette be igényét a megvalósításra.

A Cochin (Kochi) Nemzetközi Repülőtér az indiai Kerala-ban található. A replőteret irányító Pallavi Sanalkumar mérnökasszony beszél az AJ+ csatornának. A videót Miranda Grant újságíró készítette Indiában. Minden jog az AJ+ csatornáé. (All rights to AJ+, and GreenR only made the Hungarian subtitles!)

A GreenR - A Zöld Objektív YouTube csatornája

         szólj hozzá

Címkék: videó tudomány világ repülőtér fenntartható építészet fenntarthatóság repülőforgalom

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Föld Napja a GreenR blogon

PPJ         2015.04.22.

Kelt: 2015-ben, a Talajok Világévének, Sárkány (Szent György) havának, Föld Napján. Egy holdkóros kor margójára… Nem fogom sok körítéssel ellátni a mai főételünket, inkább az olvasóra bíznám a spirituális rágást és emésztést. Kezdeti támpontokként - az igazság keresésében, két idézetet szeretnék a kedves Olvasó figyelmébe ajánlani!

earth-from-the-moon.jpg

“A holdfény, a holdfény megéget, megéget
A túlsó világból bolondít téged
Nem érted, hogy mit látsz, nem érted mit nézel
Itt hálókat szőnek nagyszándékú kézzel."

Cseh Tamás: A telihold dala

“Azokban az időkben a vallásos embert őrültnek hiszik majd, és az istentelen embert bölcsként üdvözlik; a civilizálatlanokat derék embereknek fogják tekinteni, a gonosz szívűeket pedig a legjobbként dicsérik majd.

Csak a gonosz démonok maradnak akkorra, melyek elvegyülnek az emberi fajjal, és kezüket rájuk téve mindenféle bűnös vállalkozásba kényszerítik őket: háborúba, rablásba, csalásba és minden másba, ami a lélek alaptermészetével ellenkezik.

Minden szent hang hallgatásra kárhoztatik, a föld gyümölcsei romlottá válnak; s ő maga nem lesz többé termékeny; a levegő pedig gyászos kábulatba süllyed. Ilyen lesz a világ öregkora: vallástalanság és zűrzavar, törvénytelenség és a jó emberek döbbenete.”

Hermész Triszmegisztosz

----------------------------------------------------------------------------------------------

Földkorong ábrázolások anno és jelenlegflat_earthmaps.jpg

A Lapos Föld Társaság logója
url_3.jpg

Az ENSZ logója
un-logo.jpgAz ENSZ logója 33 fokozatra van osztva
unflag33.jpg
Albert Pike is 33. fokozatú Skót Rítusú szabadkőműves volt
(Nevéhez fűződik az I., II. és III. Világháború megtervezése.)
another_albert_pike.jpg

Térjünk vissza az eredeti témavonalhoz: a lapos Földkorong elméletéhez. Elő a kávéval és a nyitott szemlélettel, - meg nem árt egy kis szabadidő sem -, mert lehet, hogy 180°-os fordulatot vesz a biztosnak hitt világkép! A lapos Föld elmélete a múltban és napjainkban.

Restauráció: Hatodik bejegyzés - A Lapos Föld Társaság

Universum - Camille Flammarion fametszete (1888)
universum-flat-earth.jpg

részletek az Atyafipeca blog Káprázó Tenger bejegyzéséből:

“(…) Ha űrhajóra szállok, akkor az előbb említett találkozási pont maga az űrhajó, így az lesz a világ középpontja. Ha leszállok a Holdra, akkor az lesz a világ középpontja, s attól kezdve a Föld nevű bolygó lesz a Hold, ami a Földdé vált Hold körül kering. Ebben az esetben sem a Nap körül kering a principális értelemben vett Föld, még kevésbé a naprendszerrel együtt a tejútrendszer tömegközéppontja körül és így tovább. A tapasztalásban tehát az mutatkozik meg, hogy a topo- és egocentrikus világképtől távolodó “tudományos” világképek: egyre absztraktabb világképek, amelyeket a szellemi tapasztalás nem igazol. Ha a szolipszizmus elvein nyugvó tapasztalatok leírását szigorítjuk, akkor az előző mondatokban foglaltak nagy részére is azt lehetne mondani, hogy nem így vannak, mert Én-Önmagam számára -itt és most- a Holddá vált Földnek a principális értelemben Földdé vált Hold körüli keringése az űrhajóra szállással együtt: elképzelések csupán…

A szigorúan vett valóság a következő: abból a középpontból, ahol most vagyok, a kifelé fordulásban egy világ tárul elém. Ebben a világban milliárdnyi ember mint szimbólum vesz körül (legtöbbjük többnyire a semmit szimbolizálja), s ezek közül arányaiban végtelenül kevés -egy-két tucat- űrhajós az, akik beszámolhatnak arról -mint saját tapasztalatukról-, hogy van súlytalanság, Földről való felszállás, a Föld látható gömbölyű volta, Holdon való leszállás és egyebek. Én-Önmagam azonban ezeket nem tapasztalom. (…)”

Erdei Zoltán: Antispiritualitás és Modern “Ezotéria”

“(…) A szcientizmus -amikor azt véli, hogy az asztrológia az ókor “elavult” geocentrikus szemlélete alapján áll, és úgymond azt hiszi, hogy a Nap és a bolygók forognak a Föld körül, nem pedig a Föld és a többi bolygó a nap körül- az asztrológiából egy szót sem ért…

A Föld, mint tudatállapot ily módon az ember számára egy relatív értelemben felfogott középpont, vagy még helyesebben lehetne azt mondani, hogy a kozmosz tapasztalásának bázisa, olyan bázis, amelyet, ha fizikailag el is képes hagyni, azáltal, hogy például űrhajókkal leszáll valamely égitesten, esszenciálisan -ezen az úton- mégis mindig a Földön marad. Ugyanakkor asztrológiai tapasztalati vonatkozásban nem ragadhatók meg sem a geocentrikus, sem a heliocentrikus rendszerelképzelések segítségével, mert tudniillik arról van szó, hogy a kozmosz kozmoszon túli középpontja, hogyan éli át önnön kozmicitását, a kozmosszal való relációját… Komolyabb megismerés ugyanis teljesen elképzelhetetlen annak megvalósítása nélkül, miszerint a megismert, a megismerés és a megismerő egy.

Hen panta einai -mondja a görög. (…)”

Baranyi Tibor Imre: Fejlődő Létrontás és Örök Hagyomány

Murányi Tibor: A mozdulatlan Földtől a néma Kozmoszig, A Galilei-ügy tanulságai // Ars Naturæ ökofilozófiai és tudatökológiai műhely

“Vagyis eddig Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás tekintélye és tanítása határozta meg, hogy a fizika (ami ekkor még a teljes természetfilozófiát jelenti), és rajta keresztül az asztronómia viszonylagos igazsága összhangba kerüljön a hipotéziseken túli és fölötti Igazsággal – a teológia és a metafizika Igazságával. Ebben az értelemben a reneszánsz előtti szemlélet „heliocentrikus”, vagyis az Igazságot középpontban látó, Kopernikusz, illetve Galilei szemlélete pedig „geocentrikus”, a földi kereteken túl nem látó, azokat istenítő szemlélet…”

----------------------------------
Körkereszt és Földkereszt

Székely-magyar rovás "F" (Föld) ábrázolások

normal_rovas-f.jpg

Rúnák "J" (Föld) és "S" (Nap) betűi

tumblr_mksjrwe2ta1qd8bubo1_1280.jpg

184285_10150097385432379_538052378_6601340_4849477_n.jpg

Rovás F: ⊕ a Föld jele. Napkeresztnek is tekinthető (Suncross), a Nap és a Naprendszer jele: ⊙, a kör közepén ponttal. Bizonyos rátekintésből a Föld jele ⊕ magában foglalja a ⊙-t is, hiszen fedésben van vele. A kör és a kereszt együtt ábrázolva: A kör sokszögesítése négyszögesítésén keresztül. A Pí minél pontosabb megközelítése. A körosztás, a gnosztikus tudás egyik beavató szimbóluma. A Föld ősi jele és a rovás "F" betű megfelelője. Más rendszerekben a Napkerék szimbólum alapja. Ezek a jelrendszerek több ponton kapcsolódnak egymáshoz. Isten pecsétjének is nevezik.

6155949528_90ccd7b4c7_z.jpg

         komment

Címkék: tudomány föld világ természet föld napja humánökológia szimbológia föld bolygó tudatökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Molnár Zsolt doktori védése: „A hagyományos ökológiai tudás etnotájökológiai értékelése”

PPJ         2015.03.31.

Szakmai és igazán egyedi programajánlóként, Molnár Zsolt (tájésember.hu) levelét továbbítom felétek, kedves, GreenR olvasók! "Szeretettel hívok mindenkit doktori védésemre. A téma: hortobágyi pásztorok és gyimesi gazdálkodók hagyományos ökológiai tudása élőhelyekről, tájról, legeltetésről, kaszálásról és mindezek természetvédelmi vonatkozásai. Üdvözlettel: Molnár Zsolt, MTA ÖK Vácrátót" 

A doktori mű címe: A hagyományos ökológiai tudás etnotájökológiai értékelése
Tézisek 
A doktori mű

Bírálók:        duna-67580-06191300.jpg
Borsos Balázs, az MTA doktorának bírálata
Szabó T. Attila Ellák, a biológiai tudomány doktorának bírálata   
Varga Zoltán Sándor, a biológiai tudomány doktorának bírálata   

Válasz:        
Válasz Borsos Balázsnak   
Válasz Szabó T. Attilának   
Válasz Varga Zoltán Sándornak   

A védés helye: MTA Székház, Nagyterem    
A védés időpontja: 2015. április 2. 11:00
A nyilvános vitában minden jelenlévő részt vehet, és írásban előzetesen észrevételt is tehet.

         1 hozzászólás

Címkék: tudomány természetvédelem mta tradíció humánökológia molnár zsolt etnobotanika ethnoecology hagyományos ökológiai tudás etnoökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása