PPJ         2011.11.22.

Meszlényi Attila blogján jelent meg az alábbi írás, ami kétséget kizáróan fogalmaz afelől, hogy milyen fajta szaporodás is az, amire a jelen körülmények között az emberiségnek a legnagyobb szüksége van. Segítek: nem a genetikai reprodukció a helyes megfejtés.

Az ember ősidők óta kulturális lény, második természete a kultúra. Azt is mondhatjuk, hogy csak az egyedfejlődés szempontjából, időrendben második, jelentőségét tekintve inkább az első. (A kultúra általánosabb fogalmáról van szó: mindarról, ami nem természeti, hanem társadalmi örökségünk része. Mindarról, amire tanulással, utánzással tettünk szert, nyelvünktől, gesztusainktól kezdve szokásainkon, tárgyainkon, élelemszerzési módjainkon át társadalmi berendezkedésünkig, művészetünkig. Ebben az értelemben a „kultúrálatlan” ember éppannyira kulturális lény, mint a legműveltebb.)

Az ember alighanem a legtanulékonyabb faj a Földön, vagyis magatartását, egyéni lényegét más állatokhoz képest sokkal kevésbé határozzák meg öröklött tulajdonságai, jóval nagyobb szerepet kapnak fejlődésében a tanult elemek. Magatehetetlen, tudatlan lényként születik, nagyon csekély öröklött tudással, épp azért, hogy későbbi tudását tanulással szerezhesse meg, és így szinte bármilyen körülményekhez képes legyen alkalmazkodni, azt a helyhez és korhoz illő tudást sajátítva el, amit elődei és társai kultúrájukban felhalmoztak.

Ebből a tényből nagyon fontos következtetést vonhatunk le szaporodásunkra nézve. Mondhatjuk ugyanis, hogy az ember bizonyos értelemben kulturálisan szaporodik. Vagyis nem egyszerűen az által hozzuk létre az új emberi lényt, hogy megszüljük, sokkal inkább az által, hogy felneveljük, tanítjuk. Ha egy kőkori kultúrában élő, pl. dél-amerikai indián törzsben született gyermeket nagyvárosaink egyikében nevelünk fel, ugyanolyan tőrőlmetszett városlakó lesz, mint a helyi lakosok gyerekei, és fordítva: a nagyvárosban született gyermek tökéletesen otthon érezheti magát az esőerdőben, és tudását, a helyzethez illő képességeit tekintve egyenrangú tagja lehet egy kőkori életmódú törzsnek, ha ott nevelkedik. Sőt mint az ún. vad gyerekek esetei mutatják, pl. a farkasok által felnevelteké, olykor vadállatok közösségében is megállják a helyüket. Maugli története annyiban nem mese, hogy valóban találtak nem egy gyereket, akiket farkasok, más esetben medvék neveltek fel, és életben maradtak a vadonban. A mi fogalmaink szerint azonban emberinek nemigen voltak nevezhetők, testalkatukat leszámítva. Még a két lábon járást sem mindegyikük tanulta meg, miután emberek közé került, s a beszédet végképp nem.

Mi, emberek, a faj alkalmazkodásában már kevéssé szorulunk arra a természeti módszerre, amely a szaporodással minél nagyobb genetikai változatosságot igyekszik teremteni a fajon belül, hogy a külső, élő és élettelen természeti tényezők kiválogathassák a körülményeknek megfelelő egyedeket. Egy ember fennmaradásában sokkal fontosabb szerepet kap mindaz, amit tanult. Természetesen a biológiai örökség sem lényegtelen, például a betegségekkel szembeni ellenállóképesség szempontjából, de egészében mégis jóval csekélyebb a jelentősége, mint állattársainknál.

Ennek a megfontolásnak hallatlanul nagy a jelentősége ma, mikor túlszaporodásunk következményei létünkben fenyegetnek minket, a földi élővilág jelentős részével együtt. Teljes joggal vonhatjuk le a következtetést, hogy már semmi okunk ilyen ütemben szaporodni. Hiszen a szaporodás a faj fenntartására szolgáló „találmány”, márpedig rég nyilvánvaló, hogy a mi sajátos esetünkben a szaporodás fennmaradásunk akadálya lett.

Azt hozzuk fel mentségünkre, hogy ez biológiai kényszer, szükségszerűség, a természet parancsa. De hiszen természetességről a választható lehetőségek egyikében sem beszélhetünk. A nagycsalád, amit ma értünk alatta (három-négy gyereket a családban), éppolyan természetellenes az egy nő által „természetes körülmények közt” szülhető 14-18 gyerekhez képest, mint az egykeszülés. Gyermeknevelési késztetésünknek pedig többféleképp is engedhetünk. Mindig találunk örökbe fogadható gyermeket, másrészt folytonosan nehezedő életünkben egyre nagyobb kincs egy-egy nagynéni, nagybácsi, keresztszülő vagy jó barát, aki segít a gyermek felnevelésében. Annak sincs elvi akadálya, hogy a gyermekeket együtt nevelő közösségekben éljünk, akár ismert törzsi kultúrák mintájára, akár új családszerkezetben, vagy egyszerűen csak baráti családok társulásaiban, s akkor gyermekünk a testvéreket sem fogja nélkülözni. Ez nem jelenti a szaporodásról való lemondást. Minden ember szülhet vagy nemzhet gyereket: ha mindenki beérné eggyel, az népességünket 20-25 évente felezné.

Szükségét érezzük, hogy „továbbadjuk magunkat” – de ha magunkra gondolunk, nem egy géncsomag jelenik meg előttünk, nem ez az, amit elsősorban szeretnénk átadni utódainknak. Sokkal inkább szemléletünkre, ízlésünkre, rokon- és ellenszenveinkre, tudásunkra gondolunk, vagyis kultúránkra, ahogyan bennünk öltött testet egyénien, ahogyan mi képviseljük. S a mai szülők többsége épp attól szenved, hogy ezt egyáltalán nem sikerül átadnia: gyermeke másként gondolkodik, más normák szerint él, más dolgok iránt érdeklődik, másokhoz vonzódik, s így elidegenednek egymástól. Egyáltalán nem vigasztalja, hogy a génjeit viszont sikeresen átadta neki.

Miért szeretnénk gyereket ezen kívül? Például azért az érzésért, amit egy hozzánk simuló csecsemő jelent. Azért, hogy láthassuk fejlődését, első mosolyától a gügyögésen át a járásig és tovább; hogy végig vele legyünk, legyen, akire vigyázhatunk, akiről gondoskodhatunk. S ezt mind megkaphatjuk akkor is, ha az a gyermek nem személyesen a mi génjeinket hordozza.

Szeretnénk, hogy ha felnő is, hozzá tartozzunk, ő pedig hozzánk. Szeressen, s ha majd szükségünk lesz rá, segítsen, gyámolítson minket. Ebben azonban mindig csak a jó nevelőnek, jó társnak van része, nem a szülőnek. A szülőnek csak akkor, ha jó nevelő, jó társ. A gyermek azt fogja szeretni, aki szeretettel felnevelte, nem azt, aki nemzette vagy szülte. S ha szereti a szüleit, nem azért szereti, mert ők nemzették vagy szülték.

Aki embert szeretne nevelni, annak nem egy további emberi élőlényt kell létrehoznia a meglévő hétmilliárdhoz: azt kell átadnia utódjának, ami az embert emberré teszi. A kultúrát. És e tekintetben mellékes, hogy elégedettek vagyunk-e kultúránkkal. Lázadásunk, forradalmi vagy reformtörekvésünk szintén kultúránk része. A kultúra nem egységes; belső ellentmondásai mozgatják fejlődését. Aki nem ezt a kultúrát szeretné továbbadni gyermekének, annak a kultúra átformálására kell törekednie, s ha embert akar teremteni, kultúránkon kell dolgoznia.

PPJ         2011.10.30.

Nem törődöm sem a szerzői jogokkal, sem a saját időmmel: egyszerűen az összes fülszöveget és képet egyenként lementettem az Index galériájából, hogy ide beillesszem, mert ez történelmi pillanat a humánökológia szempontjából. Ez a humánökológia mesterszak az ELTÉn, ami most tanulok. Az alábbi index fotók... Természet és társadalom együttes vizsgálata. Ki nem állhatom azokat, akik ökofasisztának neveznek bármilyen olyan ökológust, aki túlnépesedésről "mer" beszélni. Pedig van túlnépesedés. És az alábbi képek végignézése után el kellene gondolkodnunk, hogy vajon mivé fog alakulni ez az emberiség a további szaporodással, ha már 7 milliárd ember is csak ilyen nyomorgás, környezeti katasztrófák, igazságtalanságok és háborúk árán tud "élni". Vida Gábor professzor úr említett nekem egy tanulmányt, mely szerint a mai tizenévesek ~80%-a éhhalálban fog felnőtt korára meghalni. Ezt az alábbi képek láttán nem is vonom kétségbe. Azt viszont igen, hogy akarjak-e utódot nemzeni erre a világra. Ráadásul sokat, mert "csak úgy igazi a magyar Orbáni virtus"... Tudhatóan szenvedésbe és halálba hozni világra egy érző lényt: ezt én előre megfontolt szándékú emberölésnek nevezném. Ez nem ökofasizmus, nem akarok én megölni senkit. A bolygó fog. Nem fog ugyanis elegendő ételt, ivóvizet és levegőt adni. A bolygó az ökofasiszta, hogy a természetes eltartóképesség szerint működik a természet törvényei által... A bolygó az isten, mert ő határozza meg a lét határait és végességét. A populációökológia logisztikus S görbéje nem fog kegyelmezni és kivételt tenni senkin és semmin.

Egy rendszer minél inkább kibillen az egyensúlyból, utána annál nagyobb a kilengése. Ami még nyuszik és rókák "egyszerű" esetében is vezethet a populáció kihalásához.

Akkor most képzeljük el az ember tekintetében, hogy mekkorát löktünk a hullámokon!!!

(Kapitány Balázs meg, komolyan mondom, hogy egy hülye... Majd ha elfogy a fa, akkor gyorsan kitalálok valami anyagot, hogy abból készítsek péklapátot a tarkón billentéséhez papírt egy ökológia könyv nyomtatásához számára, hogy például tisztába jöjjön az ökoszisztéma-kulcsfaj fogalmával. Ostoba! Agyamra meg ez a bármi helyettesíthető bármivel duma, ahelyett, hogy azt mondaná: "bocsánat, ehhez nem értek". Csak úgy szólok, hogy a pénz nem ehető és még nagyon sok pénzből sem sikerült élő rendszert helyettesíteni/létrehozni.)

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint október 31-én a világ népessége eléri a hétmilliárdot. A demográfusok szerint ez a szám várhatóan 2027-re meghaladja a nyolcmilliárdot, 2046-ra a kilencmilliárdot, majd a számítások szerint 2050-ben 9,2 milliárd körül stabilizálódik, és ezt követően lassulhat a növekedés.

1927-ben még csak kétmilliárdan éltek a Földön, ez a szám 1960-ra elérte a hárommilliárdot, 1975-re a négymilliárdot, 1987-re az ötmilliárdot. A Föld népessége 1999 októberében lépte át a hatmilliárd főt. A legnagyobb ütemben Afrika és Ázsia népessége növekszik.

Tumultuózus jelenet a kantoni pályaudvaron. Ünnepnapokon milliók és milliók kelnek útra, hogy hazautazzanak szülőhelyükre. A Kínai Népköztársaságban több mint 1,3 milliárd ember él, ezzel a Föld legnépesebb és egyik leggyorsabban gyarapodó országa. Még.

Strandolók ezrei Ázsia legnagyobb hullámmedencéjében, Szecsuánban. Jelenleg 400 olyan város van a világon, ahol legalább egymillióan élnek.

Gyalogos felüljáró épül egy pekingi útkereszteződésben. Pekingben 1953-ban még csak 2,7 millióan éltek, 2010-ben már 19 millióan.

A nyolcvanas években a pekingiek 80 százaléka még rendszeresen biciklivel járt, mára 20 százaléka alá csökkent ez az arány. A kínai fővárosban a súlyos légszennyezettség miatt újra megpróbálják népszerűsíteni a kerékpározást.

2009-ben Kína lett a világ legnagyobb autópiaca, tavaly már 18 millió gépkocsit adtak el az országban. Az autópark sokkal gyorsabban bővül, mint a városok úthálózatának áteresztőképessége, szinte állandóak a dugók.

A 23 milliós Sanghaj Kína legnépesebb városa. 2050-re a mostani 19-ről 27-re emelkedik a megavárosok, azaz a 10 milliósnál nagyobb települések száma.

Japán stílusú kapszulahotel Sanghajban. Megnyitása után a hatóságok bezáratták, mert nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A turisták számára erős vonzerőt jelenthet, hogy állítólag a sanghaji nők a legszebbek Kínában. Az országban eltorzult a nemek aránya, minden negyedik felnőtt férfi pár nélkül marad.

Hongkong a világ legsűrűbben lakott városa. A legnépesebb városok befogadóképességük határait feszegetik. Szakemberek előrejelzései szerint 2050-re a Föld népességének csaknem 70 százaléka él majd hatalmas metropolisokban.

Hongkong 1104 négyzetkilométernyi területén több mint hétmillióan laknak. A napi utazások több mint 90 százaléka tömegközlekedési eszközökön zajlik, ami a legmagasabb arány a világon.

Taipei, Tajvan. Csúcsforgalom. Míg 1900-ban az emberiség körülbelül 14 százaléka élt városokban, 1950-re már 30 százalékuk, jelenleg pedig a népesség fele lakik a zsúfolt településeken.

Taxitemető Kínában. A népesség gyarapodása mellett a gazdasági növekedés is hatással van a környezetre, ami különösen Kína esetében szembetűnő, ahol alig van szabályozás a környezetpusztító tevékenységekre.

Újrahasznosításra váró televíziók egy kínai üzemben. Több mint egymilliárdra becsülik a tévénézők számát Kínában.

Hefej, Kelet-Kína. A múlt században a vízfogyasztás több mint kétszer olyan gyors ütemben emelkedett, mint a népesség lélekszáma. 2007 és 2025 között a fejlődő országokban várhatóan ötven, míg a fejlett országokban 18 százalékkal fog növekedni a vízfogyasztás. A többletigény zöme a legszegényebb országokban várható, ahol egyre több ember költözik vidéki régiókból városokba.

India egyik legnagyobb városát, Mumbait 18,4 millió ember lakja. India a világ második legnépesebb országa, több mint 1,2 milliárd lakosa van. A népszámlálás szerint Indiában 833 millió ember él vidéken, a városokat 377 millióan lakják. India 2021-ben lekörözi Kínát, és a világ legnépesebb országa lesz.

Átkeresztelési ceremónia Mumbaiban. Több mint száz lány kapta szüleitől a "Nakusa" utónevet, ami annyit tesz, hogy "nem kívánt". A túlnépesedéssel küzdő Indiában a nemek egyenlőtlensége is hatalmas gond, a lánygyermekeket értéktelenebbnek tartják a fiúknál, amit a gyakran a névadásban is kifejezésre juttatnak.

Víz a kútról, Észak-Indiában. A népesség növekedésével egyre többeket érint napi szinten a súlyos vízhiány, ráadásul öntözésre is mértéktelenül kiaknázzák a talajvizet, ami drámai mértékben csökkent. India vízkészletének 90, Kínáénak 65 százalékát használja fel a mezőgazdaság.

A több mint 237 millió lakosú Indonézia a negyedik legnépesebb ország. A délkelet-ázsiai állam erdőségeit, természeti adottságait a túlfeszített mezőgazdaság és fakitermelés veszélyezteti. Az emberiség ökológiai lábnyoma 1961 és 2003 között több mint háromszorosára nőtt.

Sao Pauló, Brazília. A 191 milliós dél-amerikai ország a világ 5. legnépesebbje, a világ 10. leggazdagabb városa. Naponta ezerrel nő az autók száma, a zsúfolt utak miatt itt használják hétköznapi közlekedésre leginkább a helikoptereket.

Nyomornegyed Rio de Janeiróban. Becselések szerint a város lakóinak ötöde él favellákban. Rió a 2014-es labdarúgó világbajnokság egyik helyszíne, két évvel később itt rendezik a nyári olimpiát.

Imára összegyűlt muszlimok a Fejszál mecsetben, Iszlámábádban. A 178 milliós Pakisztán a 6. legnépesebb ország.

Tradicionális lovas ünnepre összegyűlt nigériaiak. Afrikában Nigéria a legnépesebb állam 158 milliós lakossággal, ezzel a Föld országainak sorában a hetedik.

Lagosban, Nigéria legnagyobb városában több mint 14 millióan laknak. Az igazi demográfiai robbanás Afrikában várható: Nigéria, Etiópia, Kongó 40 év alatt megtriplázhatja a mai népességét. Eközben Európa lakossága akár 20 százalékkal is csökkenhet.

Bangladesben több mint 142 millióan élnek. A délkelet-ázsiai ország a kilencedik legnépesebb - és egyben az egyik legszegényebb - a világon. A lakosság 56,1százaléka írástudatlan, 83 százalék él 2 dolláros napi jövedelem alatt.

Muszlim zarándokok tartanak a bangladesi fővárosba, Dakkába. A hatvanas években érte el a Föld népességének gyarapodása a csúcspontot: a növekedés üteme az évi 2,2 százalékot is elérte. Ez a hetvenes évek óta csökken, ma 1,1 százalék körül van.

Árvíz a mexikói Villahermosában. A 112 milliós Mexikó a 11. legnépesebb ország a Földön. 1895-ben 100 millióval voltak kevesebben.

Túlzsúfolt börtön Manilában, a Fülöp-szigeteki fővárosban. A Fülöp-szigetek a világ 12. legnépesebb országa több mint 94 millió lakossal.

Manila: Szennyezett folyó, nyomornegyed. Több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, kétmilliárd fő él csatornázás nélküli településeken. A szennyezett víz következtében kialakuló betegségek évente 5 millió ember – zömmel kisgyerekek – halálát okozzák világszerte.

Hajléktalan gyerekek alszanak egy manilai utcán. A kormányzat szerint minden harmadik újszülött tervezetlenül születik és szüleik nem is akarják megtartani. A népességrobbanással küzdő Fülöp-szigeteken a keresztény egyház ellenzi a születésszabályozást.

Hivatalnokok nyüzsögnek London belvárosában. Az Egyesült Királyság 62 milliós népességgel a 22. leglakottabb állam. Európában jelenleg nagyjából 740 millióan élnek, ha az eddig tendenciák folytatódnak 90 év múlva 100 millióval kevesebben leszünk.

Szennyezett folyó Bulgáriában. Az ENSZ felmérései szerint 2032-re a világ népességének 60 százaléka vízhiánnyal küszködő térségben él majd.

Széntüzelésű erőmű és szeméttelep Bitolában, Macedóniában. Az olcsón kibányászható szén-, kőolaj- és földgázkészletek egyre csökkennek, a kitermelés üteme már most is megtorpant, hamarosan pedig csökkenni kezd.

A világ jóléti államaiban is adódnak tömegjelenetek. Rómában az év eleji kiárusításokon moccanni alig lehet a fő bevásárló utcában. Olaszországban 30 ezer dollár körül van az egy főre jutó GDP, ezzel 43. a világban. A lista legvégén megtalálható Kongói Demokratikus Köztársaságban 300 dollár ugyanez a mutató.

Forgalmi dugó egy francia autópályán a nyári szabadságolások kezdetekor Franciaországban. A franciáknál a születéskor várható élettartam 81,19 év, ezzel 13. a világon. Angolában 38,76 év, ezzel utolsó. A legirigyeltebb Monacó: 89,73.

Óriási megmozdulások voltak 2010-ben Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tervezett nyugdíjreformja miatt. A szakszervezetek milliókat hívtak az utcára, de tiltakozásul nem járt több metró sem.

Teltház a mahacskalai nagy mecsetben. Másfél milliárd muszlim vallású ember él a világban.

Minden évben milliók gyűlnek össze a szaúd-arábiai Mekkában az évi rendes zarándoklat alkalmából.

Sátrak ezrei Minában, Mekka közelében.

A bohunicei atomerőmű Szlovákiában. A túlnépesedés okozta növekvő energiaigény kielégítésére sok országban atomerőműveket építenek, míg másutt a megújuló energiaforrásokban keresik a választ. A fosszilis energiahordozók adják a világ áramtermelésének 66 százalékát, ezek kiesése az áramellátásban okozhathatja a legnagyobb gondot.

Cigányok lakta gettó a romániai Nagybányán. A népesedési gondok közt az etnikai feszültségek terhelik meg legjobban egy adott közösségben élők mindennapjait.

Venezuela, Caracas. Éles határvonal szegények és a tehetősebbek közt. 2050-re akár 40 százalékkal is bővülő világnépesség, valamint a folytatódó gazdasági növekedés erősen fokozza majd az élelmiszer – azon belül a hús – valamint a takarmány és a rostnövények iránti keresletet.

Nyugat-francia strand. Franciaországban a népsűrűség 108 fő/km2, Kanadában 3, Dél-Koreában 480.

A világon az elmúlt években növekedett az élve születések száma és a születéskor várható átlagos élettartam, továbbá csökkent a csecsemő- és gyermekhalandóság.

Zsúfolt temető Irakban. 2003 és 2010 között 120 ezer civil áldozata lehetett a konfliktusnak.

Zsúfolt temető Afganisztánban. A világon itt a második legmagasabb az ezer főre jutó halálozási ráta, csak Angolában rosszabb. Az Egyesült Arab Emirátusok van a lista másik végén.

Zsúfolt temető Vietnamban. Másodpercenként öt gyerek születik a Földön, és két ember hal meg.

Magyarországon 2011 első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2010 ugyanezen időszakában. A halálozások száma stagnálást mutat; az ország becsült lélekszáma 9 millió 965 ezer volt augusztus végén.

A NASA felvétele a Föld éjszakai fényeit és egyben a fejlett és a fejlődő világ közti hatalmas eltérést mutatja.

Forrás: http://galeria.index.hu/tudomany/2011/10/25/hetmilliard_ember_el_a_foldon/

PPJ         2010.11.22.

Nem véletlen a 18-as karika, ez a bejegyzés gyomor-, világnézet- és szemforgató lesz a  bejegyzés gondolatait megalapozó képek miatt.

PPJ         2010.09.07.

Könnyen érthető okfejtő szöveg. Ökológiai tény, hogy adott földterület, adott mennyiségű (energia)forrásokból, adott számú élőlényt képes csak eltartani. E tekintetben mindegy, milyen élőlényről van szó, állatról vagy emberről. S egy túlnépesedett populációra mindig nagyon tragikus sors vár! Éljen a dolgaink.tk! Bemásoltam.

Magyar túlnépesedés

"Hazai vonatkozásban a túlnépesedés témája kiváltképp kényesnek számít. Még akik egyetértenek is abban, hogy az ember „veszélyesen” túlszaporodott (hol vagyunk már a veszélytől?!), azoknak is meggyőződése, hogy e tekintetben Magyarországra semmilyen feladat nem hárul, sőt, nekünk éppen hogy szaporodnunk kéne.

Országunk népessége valóban csökkent valamelyest az utóbbi időkben, s ez a politikai jobb- és baloldalt egyaránt aggasztja. Van, aki szeme előtt a nemzethalál réme lebeg, mások pedig attól félnek elsősorban, hogy nem lesz elegendő munkaképes korú fiatal az idősek és más rászorultak eltartásához. (Ez utóbbi kérdésről A társadalom elöregedése címen írtam.) A kormányzat, politikai irányától függetlenül, támogatással és gerjesztett pánikkal egyaránt igyekszik szaporodásra buzdítani bennünket: pl. Budapesten, forgalmas közterületen felállítottak egy magyar népességszámlálót, ki-ki figyelheti, mikor ugrik – jaj! megint eggyel kevesebben vagyunk.

Csakhogy a Föld túlnépesedésének gondját éppúgy nem oszthatjuk fel világosan országhatárokkal, mint például a klímaváltozást. Egyrészt a népesség mozgása miatt: az itt születettek közül sokan kivándorolnak, helyükre bevándorlók és vendégmunkások érkeznek. Másrészt és főként, mert a globalizált világban terhelésünk korántsem (csak) ott mutatkozik, ahol élünk. „Azok vagyunk, amit megeszünk”, márpedig élelmünk java részét nem mi magunk s nem helyben termeljük meg; gyakran a Föld legtávolabbi területeit esszük vele. És „nemcsak kenyérrel él az ember”, még anyagi javak tekintetében sem. Nem pusztán az elfogyasztott táplálékból állunk, hanem az általunk használt tárgyakból, eszközökből, energiából, s mindezeknek siralmasan csekély hányada hazai. Nemcsak ott vagyunk, ahol a testünk, hanem mindenütt, ahol tárgyainkat termelik.

Akárhogyan számoljuk, mi, „fogyatkozó” magyarok is túl sokan, nagyon sokan vagyunk. Ökológiai lábnyomunk fejenként kb. 3,5 hektár vagy több (azaz ekkora területre lenne szükségünk jelenlegi életmódunk fenntartásához), míg mai népességünk mellett a Föld minden lakosára 1,8 hektárnál kisebb terület jut.

Helyzetünk megítéléséhez kétféleképp számolhatunk. Ha azt tekintjük igazságosnak, hogy a bolygót egyenlően osszuk fel minden emberi lakója közt, úgy csak félennyien lehetnénk, vagy kétszerte szegényebben kéne élnünk. (3,5:1,8) Vagyis ha a Föld minden lakosa hozzánk hasonlóan élne, két Földre lenne szükségünk. Ha pedig igazságosnak tartjuk, hogy egy ország népességét megillesse országának területe, akkor sem sokkal kedvezőbb a helyzetünk: 1,8 helyett 2 hektárnyi biológiailag produktív terület jutna ránk fejenként. Még így is majdnem felére kéne zsugorítanunk népességünket, ha meg akarnánk őrizni mai fogyasztásunkat.

(A magam részéről a második számítás felé hajlok, annak ellenére, hogy a globalizáció ténye inkább az elsőt indokolná. Úgy hiszem, megilleti a népeket országuk területe, mert ha ezt a jogot megtagadjuk, azzal jórészt megfosztjuk őket a felelős gazdálkodás lehetőségétől, végképp lehetetlen lesz átlátniuk, mekkora területtel számolhatnak. S ha egy nép sikeresen oldja meg a feladatot, hogy a rendelkezésére álló földön fenntarthatóra alakítsa át létszámát és életmódját, ettől az eredménytől nem szabad megfosztanunk csak azért, mert más népek felelőtlenebbül szaporodnak és/vagy fogyasztanak.)

Ami a nemzethalál félelmét illeti, láthatnánk és látnunk kéne, hogy egy nemzet kiválósága és ereje nem a népességétől függ. Hazánk talán legdicsőbb korszakában, Mátyás király idején országunk területe a jelenleginek többszöröse volt, lakossága viszont csak mintegy hárommillió magyar, és egymilliónyi más nemzetiségű. Nem mondhatjuk, hogy az azóta bőven háromszorozódott (a más államokban élőket is számítva ötszöröződött) népességünk és sokszorozódott népsűrűségünk növelte volna megbecsültségünket, befolyásunkat. Más országoknál sem látunk összefüggést sikerük és népsűrűségük között.

Mit remélünk a szaporodástól? Hiszen gyermekeinknek már ma sem tudunk megélhetést biztosítani. A végre megszületett, áldozatok árán felnevelt fiatalok közül egyre többen mennek vagy vágynak el az országból. Egy nemzetközi felmérés szerint ha mindenki szabadon választhatná meg, hol éljen, azaz bárki Magyarországra költözhetne vagy elköltözhetne innen, másfélmillióval kevesebben lennénk. Szaporodás helyett azt kéne elérnünk, hogy a fiataloknak ne kelljen külföldön keresniük munkát, tanulási lehetőséget, és egyáltalán, a magyarok jól érezzék magukat saját hazájukban.

Nem számolva azzal az erkölcstelen és teljesen valószínűtlen lehetőséggel, hogy még a jelenlegi, igazságtalan és fenntarthatatlan helyzethez képest is nagyobb ökológiai lábnyomra tegyünk szert, távoli országok, népek, főként pedig a természet és a jövő nemzedékek rovására, mindenképp a szegényedésre kell felkészülnünk. Ha számban fogyatkozunk is, javakban még inkább fogunk. S ha szaporodunk, szegényedésünk sokkal gyorsabb lesz. Sopánkodunk szegénységünk felett, gazdagodni szeretnénk, ugyanakkor népesedni is. Hát ez együtt nem megy. Lehet ragaszkodni mai létszámunkhoz, ez esetben tessék félennyiből megélni! Lehet szaporodni is, de akkor még kevesebből.

El kell döntenünk, mire fordítsuk csökkenő lehetőségeinket. Többek közt népünk mennyisége és minősége között is választanunk kell. Minél kevesebb a gyermek, annál több jut rájuk megmaradt javainkból, annál könnyebb – ahogyan ma képzeljük és mondjuk – emberhez méltó életet élniük. S ez nem egyszerűen „anyagias szemlélet”, mivel a szellemi javak is az anyagiakra épülnek. Egyetlen gyermeküket könnyebben taníttathatják azok a szülők is, akiknek ha két-három gyerekük van, esetleg egyiküket sem. (E szempontból mindegy, hogy az oktatás ingyenes-e, vagyis hogy a család vagy az ország állja-e a költségeket.) Márpedig a taníttatással nemcsak a gyermek személyes életútját könnyítjük meg, hanem országunk szellemi szintjét, s általa elismertségét is emeljük. Illik ide az örökzöld Széchenyi-idézet: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

A szegényedés sorsában osztozunk minden más néppel, ez önmagában nem jelent hátrányos helyzetet. Igaz, a fogyatkozó javak maradéka feletti torzsalkodás mindig dühödtebb a jóléti kapzsiságnál, így az elosztás igazságtalansága bizonyára tovább fokozódik a nemzetek közt is, de ezen nem segít, ha szaporodással szegényítjük magunkat. Ha feljebb szeretnénk jutni a nemzetek ranglistáján, akkor legjobbak az esélyeink, ha bátran szembenézünk a szükségszerű folyamatokkal, és a világ, az emberiség mai helyzetéhez leginkább illő új életmódot alakítunk ki, új értékekkel, más országoknak is példát mutatva.

Biztosak lehetünk benne, hogy országunk felvirágzását nem a népszaporulat segíti, ami szükségképp gyorsabb szegényedéssel és utolsó természeti kincseink, jövőnk felélésével jár, sokkal inkább az ellenkezője."

PPJ         2010.02.22.

Forrás: Népszabadság Online

Hány embert bír el a Föld?

Ha nem sikerül 8 milliárd körül visszafordítani a világ népességének növekedését, akkor a Föld az aktuális környezeti válságoktól (felmelegedés, az ivóvízkincs és a termőtalaj elszennyeződése stb.) függetlenül is pusztulásra van ítélve - állítja legújabb filmjében Sir David Attenborough.

A világhírű természetfilmes szerint a szándéktalan - vagy inkább az emberi szándékkal kifejezetten ellentétes - népszaporulat nagyobb veszélyt jelent a világ jövőjére, mint az indusztrializáció vagy egy esetleges kozmikus katasztrófa, és a családtervezés lehetőségeinek kiterjesztésével többet lehetne tenni az emberiségért, mint bármilyen környezet- vagy természetvédelmi programmal.

A nemrég elkészült film a How many people can live on planet earth? (Hány ember élhet a Földön?) címet viseli, és a napokban került fel a Youtube-ra. Attenborough az Optimum Population Trust nevű kezdeményezéshez csatlakozva szembesült a túlnépesedés tudományos tényeivel és következményeivel, ez állította újra a kamera elé.

Az élő bolygó és más, az egész világon vetített sorozatok révén ismertté vált természettudós és dokumentumfilmes most a saját eszközeivel indul harcba azért, hogy a népességszabályozás - vallási és ideológiai gátakat áttörve - felkerüljön a világpolitika napirendjére (ugyanúgy, mint mondjuk a klímaváltozás). Ennek legfőbb akadályát ma az egyházak, és a vallást a saját céljaikra használó politikai csoportok jelentik.

A katolikus egyház a születésszabályozásnak szinte az összes hatékony formáját elutasítja (mivel ellentétesnek véli azokat az Isten teremtő tervével), a mohamedán világban és a legtöbb törzsi vallásban pedig a gyermekvállalás egyszerre számít isteni áldásnak, a jövőbe történő befektetésnek és a hódítási törekvéseket szolgáló politikai cselekedetnek. Az eredmény - legalább is az az Optimum Population Trust kimutatásai szerint - szegénység, kiszolgáltatottság, erőszak, és a bolygó természeti erőforrásainak túlhasználása.

A film egyrészt az ember szaporodásának ökológiai korlátait mutatja be, másrészt pedig azokat a következményeket, amelyeket a túlnépesedés okoz. Érzékletesen ábrázolja például, hogy a népesség-fölösleg a világ számos pontján - valószínűleg törvényszerűen - a helyi vagy regionális háborúkban, a szexiparban, vagy rabszolgaként "hasznosul", eleven cáfolataként annak, hogy a mértéktelen utódnemzéssel az ember valamiféle isteni tervet teljesítene.

Az is kiderül az alkotásból, hogy a születsésszabályozás eszközeihez történő hozzáférés terén súlyos anyagi és ideológiai diszkrimináció érvényesül a világban. Vagyis minden második gyermek olyan párok nászából születik (az érintettek akarata ellenére), akik, ha tehetnék, élnének a fogamzásgátlás lehetőségével, de pénzügyi okokból vagy vallási tilalmak miatt nincs rá lehetőségük.