Szíriáról és a fenntarthatóságról

PPJ         2014.01.22.

Szíria és Magyarország őstörténete, kultúrája és aktuálpolitikai jelene ezernyi szálon összefügg. A két ország üdvtörténeti és eszkatológiai sorsa is számos ponton analóg. Remélem elég, ha csak két szíriai városnevet megemlítek: Árpád és Emese. Ha Szíria elesik, szabad az út az Új Világrend számára. Jelenleg Szíria a frontvonal az Új Világrenddel szemben. Itt azonban most inkább azokra a pontokra hívnánk fel a figyelmet, melyek önrendelkezési, fenntarthatósági és humánökológiai szempontból lényegileg magyarázhatják, hogy miért is akarja az USraHELL-i szövetség (benne a "Nyugattal" és a cionista Szaúd-Arábiával) maradéktalanul elpusztítani. Ehhez két szöveget másolunk be: melyekben szó lesz gazdaságról, GMO-król, hitelekről, népszuverenitásról és amerikai világcégekről is. Reméljük, hogy sokakban tisztulni fog a kép! (Mivel hosszúak a szövegek, nem terhelem vele a címlapot, kattintsatok a kép alatt a "Tovább is van..." részre!)

szírmagyar.jpg

I. Asszadról, kicsit másképp – amiről a Wikipédia hallgat:

Damaszkuszban a világ legősibb, élő fővárosában született 1965. szeptember 11-én. Hafez Al-Asszad néhai szír köztársasági elnök és Anissza Makhlúf középiskolai tanárnő fia, Szuleimán...nak a földművesnek unokája, akit ereje és bátorsága miatt a helybéliek egy Kardaha nevű faluban Asszadnak neveztek el. Az Asszad név – aki nem tudná – oroszlánt jelent arab nyelven. Szuleimán volt akkoriban az egyetlen azon a vidéken, aki szembeszállt a földbirtokosokkal a jogaiért, és ki is harcolta azt magának.

1185621_10200523271910260_818564566_n.jpg

Szíria fővárosában Damaszkuszban végezte Bessár a középiskolát, majd a damaszkuszi orvosi egyetemen kiváló tanulóként végzett. Szerénységéről lett híres országszerte, aki bár Szíria első, misztikus és erős emberének a fia volt, de ugyanúgy állt sorban minden nap az egyetemi menzán, mint a többi évfolyamtársa.
S minden szír tudja a fiatal szemorvosról, még az is, aki a legjobban gyűlöli, hogy az egyetemen ő volt az egész ország legfontosabb politikusainak, katonatisztjeinek vagy nagyobb kereskedőinek fiai közül az egyetlen, aki a saját régi rozoga kocsijával járt az egyetemre. „Egy régi Peugeot 505-tel", miközben a többi miniszter fiai és más fontosabb személyiség fiai a legdrágább , és legmodernebb kocsikkal és sokszor még testőrökkel is jártak. [A 80-as években – melyekben az ország egy komolyabb terror elleni háborút élt át –, a helyzet hasonló volt a mostanihoz, bár akkoriba a szír ellenzék hivatalosan is iszlám államot akart létre hozni. Akkor semmiféle demokráciáról, sem szabadságról nem meséltek, s elképzelt államuk leginkább a szaúdi rendszerhez hasonlított volna, amely elsősorban a szaúdi rendszer támogatásával jött volna létre.]

Sokan mondják arrafelé, hogy Hafez az idősebbik fiát, Bászelt akarta elnöknek halála után. Annak az országnak, mely neki köszönhetően egy teljesen önellátó országgá vált, semmi nemzeti adóssággal, erős stabilitással, és az Izrael által elfoglalt szír területekről le nem mondással!

Baszel egy autó balesetben meghalt 1993-ban. Bászel volt az az erős ember, aki leállította a csempészetet az országban, és mi fontosabb talán, az egész libanoni drogkereskedelem felszámolása neki köszönhető. S aki kicsit is tudja, milyen ópium-kereskedelem volt Libanonban, az tudja mit jelent ez.

Baszel halála után a fiatal szemorvost hazahívták Londonból – ahol továbbképzésen volt –, és apja óhajára katonai egyetemet végzett, amely végzettségével később komolyabb rangokat ért el.

2000-ben meghalt az ország nagy vezetője, minden bezárt, több százezren mentek a temetésére. S talán a világon ez volt az egyetlen temetés ahol egy helyen gyászoltak a nyugat vezetői a szerintük terror szervezetek vezetőivel együtt. Haszan Naszrallah libanoni felszabadító szervezet vezére Jacques Chirac francia elnöktől pár székre ült és Chirac nem csak hogy sírt, hanem egyenesen bőgött a kamerák előtt. Szavai szerint: egy hatalmas elmét és barátot vesztett el!

Hafez Al-Asszad volt az egyetlen ember a világon kitől Bill Clinton amerikai elnök rettegett – Clinton saját önéletrajza szerint.
Henry Kessinger szerint pedig Hafez volt a legokosabb ember, akivel valaha találkozott, és az egyetlen ellenfél, akit méltónak talált magához.
Hafez Al Asszad volt az a misztikus személy, aki bár nagyon ritkán tartott beszédet, és alig jelent meg nyilvános eseményen, de nem egyszer látták azon a vidéken, ahonnan származik, hogy saját maga vezeti kocsiját, felességével és gyermekeivel együtt, minden őrizet nélkül. Az összes közel-keleti uralkodó közül ő volt az egyetlen, aki még a lakását sem változtatta meg, csak több mint 10 évre rá, miután elnök lett. S még legnagyobb ellenségei is nagyon jól tudták, hogy milyen szerény lakásban lakott.
Továbbra is ő volt az az arab elnök, aki sosem mondott le az arab nacionalizmusról, sem Palesztináról.
Több merényletet élt túl, egyiken épp egy palesztin testőre védte meg a saját testével egy bomba robbanáskor...
És ő volt az az arab vezető, aki sosem repült el az Egyesült Államokba, hanem Damaszkuszban fogadta az amerikai elnököket mindig.

Basshart nevezték ki köztársasági elnöknek az ország miniszterei és katonatisztjei apja halála után. A szavazásokon Szíria fiatal oroszlánja több mint 70% „igent" kapott. Nem beszélve arról, hogy több tízezer szír az ország különböző részein megvágott véres ujjlenyomattal szavazott rá, amely egy utalás volt arra, hogy mindhalálig vele vannak.

Basshár egy valódi gazdasági csodát hozott létre a kis országban. Reformjainak hála, országa lett Kína után a világ második legjobban fejlődő ország az egy személye jutó jövedelem, a GDP terén, valamint az arab világ egyik leginkább látogatott turisztikai célpontja, s egyike azoknak az országoknak, melyeket nem érintett a később bekövetkező gazdasági világválság.

Több ezer kórházat, mecsetet, templomot, iskolát, szír autógyárat is épített mellyel Szíria lett az egyetlen arab ország, amelynek saját gyártmányú kocsija van (Sham autógyár) és saját maga is hirdette az autót. Miközben családjával együtt az ország különböző pontjain megjelent egy-egy ebédre, vacsorára, vásárlásra; minden védelem nélkül a világ akkori 3-ik legbiztonságosabb országában!

Egy olyan országot hozott létre Szíriából, mely Anhar Kochniva nemrég kiszabadult ukrán újságíró szerint a lehetőségek és befektetések országa lett, s mely leginkább az 1991-es Moszkvára hasonlít!

Basshar leginkább arról lett híres később, hogy a legváratlanabb helyeken, eseményeken, vagy események nélkül egyedül jelent meg, néha gyerekeivel de mindig védelem nélkül. Megevett egy-egy szendvicset vagy ivott egy teát valami egyszerűbb régi kávézóban, ami annyira szokatlan volt a helybéliek számára hogy sokszor meg sem merték tőle kérdezni, hogy ő e az, főleg hogy apja nevét a mai napig sokan csak halkan merik kimondani.

Basshár lett több újság és statisztika szerint a világ legszeretettebb és legpopulárisabb, legnépszerűbb elnöke egészen 2011-ig. Egyben a világ legfiatalabb elnöke is (34 évesen vette át a hatalmat) és a világ legmagasabb elnöke is.

Mindezek mellett az ország fiatal oroszlánja volt az egyetlen arab vezér, aki támogatta és a mai napig is támogatja az arab ellenállást és felszabadító mozgalmakat Palesztinában, Libanonban, és Irakban is igen csak nagy szerepet játszott az Egyesült Államok országból történő kiűzésében, mellyel egy hidat hozott létre Iránnal, s mely ma összeköti Dél-Libanont egészen Teheránnal!

Az iráni Khumaini forradalomról talán annyit érdemes tudni, hogy az arab és muszlim vezetők közül csak Hafez Al-Asszad támogatta azt, és talán ez is lett a két ország között létrejövő, mai napig tartó szövetségnek a titka. A két ország pár évvel ezelőtt közös védelmi egyezményt kötött, amely azt jelenti, hogy bármi külföldi katonai beavatkozásnál az egyik ország köteles a másik védelmére sietni.

Basshár egy komolyabb rakéta-védelmi rendszert is létrehozott országában, melynek részleteiről nem igen tud senki sem, s bár folyamatosan hol Izrael, hol Törökország próbálja tesztelésre kényszeríteni Asszad fegyvereit, Asszad hidegvérrel vár és nem lő vissza. S mára már az is hivatalos lett, hogy Oroszország látta el Szíriát a legmodernebb Alexander rakétákkal is 2012-ben .

2011-ben különböző városokban törtek ki tüntetések, amelyek hónapokig nem Asszad-ellenességről szóltak, hanem különböző politikai reformmal kapcsolatos tüntetések voltak.
Továbbá egy-egy polgármester ellen, és máig érthetetlen módon mindegyik tüntetésnek rengeteg halott áldozata volt; mind a tüntetők, mind a biztonsági erők soraiban.
A mai ellenzék szerint a biztonsági szervek brutálisan reagáltak a tüntetésekre, miközben a mai Asszad-pártiak a hivatalos jelentéseknek hisznek, amelyek szerint egy harmadik fél mindent elkövetett, hogy minél jobban egymást ellen ugrassza a szír társadalmat. S még nem is beszéltünk a katari székhelyű Al Jazeera tv-csatorna szerepéről, amely számos más médiával együtt nem csak tudósított az eseményekről, hanem egyenesen provokálták azokat. Akkor megismert módszereik mai napig sem változtak...

Mégis Bessár –sokak értetlensége közben – szinte a legtöbb szavazatot kapta a Times Magazin 2011-es decemberi on-line szavazásán, a maga több mint 90.000 szavazatával... Bár a világ-média ekkorra már hivatalosan is egy őrült, mocskos diktátorként állította be, aki minden ok nélkül öli a demokráciára vágyakozó népét és már akkor több mint 50 ezer ember haláláért tették felelőssé!

Ma a Dr. Bessár Al Asszad ellen harcoló erők listája talán a világ legfurcsább és leghosszabb lista, amely valaha is együttesen harcolt bárki ellen. Ezek közé tartozik az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Izrael, az új iszlamista rendszerek, melyek Tunéziában, Líbiában és Egyiptomban időközben átvették a hatalmat, az úgy mond „Arab Tavasznak", no meg NATO beavatkozásnak köszönhetően. S ne felejtsük el még a világ első számú terrorszervezetét, az Al Kaidát sem...

És mindezek a hatalmak „hivatalosan" szabadságot és demokráciát akarnak Szíriának, miután Bessárt a világ-média saját népe gyilkolásával vádolta meg.

Mára már nap mint nap lehet hallani olyan hírt, vagy provokációt, hogy Asszad meghalt, elvesztette kezét, lábát, vagy egy orosz hadihajón tartózkodik a családjával, ennyire félne az –úgy mond – „forradalomtól". Olyat is lehetett hallani, hogy már rég Iránban tartózkodik. Ennek ellenére a legváratlanabb helyeken jelenik meg mindig, le nem mondva régi szokásáról, mármint saját kocsija vezetéséről...

Ami még szintén biztos, hogy Asszad milliók szemében mindig is egy vérengző őrült diktátor fog maradni, aki gyilkolja a népét, s amely egy szabad országban szeretne élni, az Asszad-család hatalma nélkül; s aki mindent elkövet azért, hogy a családjával együtt hatalomban maradjon. De sok-sok millió ember szemében meg egy olyan nemzeti hős fog maradni – bármi is történjen vele –, amely szembe mert szállni a fél világgal, nagyon jól tudva azt, hogy ha bármikor lemondana, akkor több ország is tárt karokkal várna élete végéig egész családjával együtt. És nagyon jól tudva azt is, hogy ha aláírta volna azokat a békeszerződéseket, melyeket rá akartak erőltetni, vagy a katari-izraeli gázvezeték rendszer Európába juttatásába belement volna, akkor a mai napra az országa már talán a világ legbiztonságosabb és legfejlettebb ország is lehetett volna.

De Asszad, avagy Damaszkusz fiatal oroszlánja a mai napra már valahogy leginkább az ellenállásnak az elsődleges szimbóluma minden szabad ember számára a világon. Aki szembe mert szállni azzal, akivel kevesen mertek, és mind bele is buktak. Egy olyan ellenállásnak a szimbóluma és talán a vezére is, aki talán egyesíteni tudja azokat az embereket, akik igazi változást akarnak mindenhol a világon, és valódi szabadságot. S nap mint nap – minél tovább fennmarad a szír állam és szír nemzeti hadsereg – annál jobban és gyorsabban indulhatnak el olyan ellen-mozgalmak világszerte, amelyek igencsak nincsenek megelégedve saját országuk helyzetével, eladósodásával, vagy hogy másoktól függenek, kiszolgáltatottak és gyengék. Szíria az a kis ország, „amelyben nemigen van olaj, és több mint fele sivatag", tudott olyan önellátó lenni, hogy senki másra ne szoruljon rá.

Ma már Asszad túlzások nélkül is nem csak a Közel-Kelet, hanem az egész világ legfontosabb embere lett. Ha őrült diktátor – mint ahogy sokan mondják róla ha nem –, hisz a stabilitás mely döntéseitől függ vagy életétől meg halálától, nem csak hogy Magyarországot is elérné, hanem még magát az Egyesült Államokat is. Nem beszélve arról, hogy a mai napig nem használta fel a hadseregének közel 30%-át sem – mely készenlétben áll az izraeli határon –, s nem lőtt ki egyetlen rakétát sem, egy ellenséges országra sem.

Asszad a konfliktus kirobbanása utáni egyik legfontosabb beszédében fogalmazta meg a következőt gondolatot: „Én nem egy nyugati báb vagyok, hogy a nyugat felé menjek vagy bárhova máshova. Én szíriai vagyok. Szíriában születtem és Szíriában is fogok élni, és meghalni." ...

Forrás: Szíriai Hírek - https://www.facebook.com/sziriai.hirek

Kapcsolódó GreenR bejegyzések:

Na rabszolgák, sorakozó!

"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?

"Nyolc ok, amiért az Új Világrend gyűlöli Szíriát"

Egy bátor fiatal lány Youtube-videón mondja el a véleményét:
https://www.youtube.com/watch?v=TP3mXVRd89Y

A videó szövege magyarul:

1) Szíria jegybankja az állam tulajdonában és ellenőrzése alatt van. Azaz a szíriai pénzt a saját jegybank bocsátja ki a saját nép érdekeinek megfelelően, nem pedig a Rotschildok ellenőrizte globális bankárok, akik álarc mögé rejtőzve operálnak New Yorktól kezdve Londonon át Párizsig, Baselig.

Ez azt jelenti, hogy a szíriai valuta volumene az ország gazdaságának érdekeivel, a munkaerőpiaccal, az ipari termeléssel van összehangolva, azaz mindazzal, ami a szíriai emberek érdekeit szolgálja. Ez ellentétben áll a nyugati rendszerrel, amely a külföldi bankvilág parazita, uzsorázó, spekulatív pénzügyi rendszerével van összekapcsolva. A nyugati rendszer a világ jegybankjai fölötti ellenőrzést akarja megszerezni, hogy a pénzmennyiséget a valós igényekkel szemben korlátozhassák. Ez érinti a kamatmentes kölcsönöket, melyekre közfeladatok finanszírozásához van szükség, mint például erőművek építése, közlekedés, energiaellátás, közösségi lakásépítési projektek, produktív magángazdaság és magánkezdeményezések. Ezek a produktív erők – akár állami, akár magántulajdonú – a nyugati rendszerben alá vannak vetve a halálos kamat- és uzsorarendszernek.

Az idegen kézből származó hitelek az okai az állami eladósodások végtelen láncolatának. Az államadósságok nőnek és nőnek, és végső soron minden országot tönkretesznek. De ezt a tönkretételt – a szót ügyesen forgatva – normálisnak állítják be.

Szíria ennek ellenállt. Világos, hogy ez nyomós ok volt a parazita bankárok részéről Szíria kiiktatására.

2) Szíriának nincs adóssága a Nemzetközi Valutaalapnál. Ez azt jelenti, hogy a szír vezetés megértette, hogy az IMF egy olyan konstrukció, amelyet az államok finanszíroznak, de a globális megabankok ellenőriznek.

Az IMF a nemzetközi magánbankárok szolgálatában működik rendőri adósságbehajtó hatóságként. Az IMF rögtön aktivizálódik adósságbehajtóként, amint egy gyöngébb országot karjaiba hajtottak. Amint az eladósodott ország nem képes elég pénzt összekaparni a valós gazdaságban dolgozók verejtékes munkájából, az ország egész gazdaságát átengedik a parazita globális bankároknak. Ezt privatizálásnak nevezik.

Alapjában véve az IMF a globális hatalmi elit adóhatóságaként működik. Az embereknek ugyan nem kell közvetlenül adót fizetniük az IMF-nek, de az IMF-nek engedelmeskedő kormányok szépen továbbítják a behajtott adókat.

Ezek az úgynevezett pénzügyi válság valós okai, melyek Görögországot, Ciprust, Írországot, Argentínát, Spanyolországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot, Portugáliát, az USA-t és Franciaországot sújtották.

Globális rabszolgaságot nem lehetett volna jobban kitalálni és tervezni. Valódi muszlim országok joggal utasítják el a nyugati bankrendszer praktikáit mint erkölcstelenséget. Így volt ez Kadhafi Líbiájában, így van ez ma Szíriában és Iránban.

Mindez jó ok a parazita bankárok számára, hogy elpusztítsák Szíriát, ahogyan azt Líbiával tették, és Iránnal tervezik.

3) Szíriában nincs megengedve a génmanipulált vetőmag (GMO). Ezt Aszad elnök az emberi egészség védelmében megtiltotta. Sziriában jól tudják, hogy Monsanto és társai a világuralomra törekednek az élelmiszerellátás ellenőrzésén keresztül. A jövő gazdasági válságai ugyanis nemcsak az olajkitermelés miatt robbannak ki, hanem amiatt is, hogy az államok a Monsanto által szabadalmaztatott és mérgezett mezőgazdasági termények miatt nem tudnak elég élelmiszert polgáraik asztalára letenni. Ez volt egyébként az oka annak, hogy Irak megszállása során elhatározták, hogy Monsanto-vetőmagot használnak Irakban. Ez az oka annak is, hogy a vazallus államok, mint pl. Argentína arra kényszerülnek, hogy termőföldjeiket és állampolgáraikat megmérgezzék, hogy meghajoljanak a Monsanto követelései előtt.

Valóban jó ok a Monsanto számára, hogy kiküszöböljék Szíriát.

4) Szíria lakossága jól tájékozott az Új Világrendet illetően. A médiában és az egyetemeken megvitatják a globális hatalmi elit befolyását.

A szír emberek teljesen felfogták, hogy Nyugaton a tényleges hatalom nem a Fehér Házban vagy a Downing Street 10. alatt van, nem a parlamentekben, hanem az agytrösztnek (think tank) nevezett műhelyek komplex, hatalmas hálózatában, melyet az elit ural. A láthatatlan hatalom csúcsán a New yorki székhelyű CFR (Council on Foreign Relations – Külügyi Tanács), a Bilderberger csoport, a Trilaterális Bizottság, a Világgazdasági Fórum és a londoni Institute of International Affairs – Nemzetközi Ügyek Intézete – áll. Ezek a hatalmi központok szorosan együttműködnek világszerte a megabankárokkal, a médiával, az egyetemekkel, a katonasággal, a multinacionális vállalatokkal. Szíria nyíltan mert szólni a titkos társaságokról, mint a szabadkőművesek, valamint a Yale Egyetem Skull and Bones társasága. Ilyen titkos társaságok tagjai George W. Bush volt amerikai elnök, vagy a mostani USA-külügyminiszter John Kerry.

Egészen világos, hogy mindez ok arra, hogy ezek a személyek parancsot adjanak kifutófiújuknak, Obamának, hogy iktassa ki Szíriát.

5) Szíria hatalmas olaj- és gázkészletekkel rendelkezik – és ez már ok a háborúra. Ha a Nyugat háborúba vonul, hogy megvédje a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát, az olaj bűze csapja meg az ember orrát. Így volt ez Irakban, Líbiában, Kuvaitban, a Falkland-szigeteknél, Afganisztánban. Szíriának hatalmas energiahordozó készletei vannak, úgy a partok előtt, mint a föld alatt. Szíria együttműködik Iránnal egy kőolajvezeték építésében, természetesen a nyugati olajkonszernek ebből ki vannak zárva. Az energiahordozók kitermelésének, valamint a szállítási utak ellenőrzésének monopóliuma az USA és Nagy-Britannia legfontosabb célja.

Csakugyan nyomós ok a BP, Exxon, Royal Dutch Shell, Texaco, Total, Repsol és Chevron számára, hogy Szíriát leigázzák.

6) Szíria határozottan állást foglalt a cionizmus és Izrael ellen. Izrael bűnös gyakorlatot, rasszista apartheid-politikát folytat a leigázott palesztinokkal szemben. Szíria vezetése nem habozik Izraelt annak nevezni, ami: egy rasszista imperialista állam. Izrael a genocídium alkalmazója, ahogyan azt a gyűlölet fala bizonyítja, amellyel a palesztinokat szabad ég alatt körbeveszik. Izrael úgyszólván egy gigantikus méretű Auschwitzot üzemeltet Palesztinában, millió bebörtönzött, bántalmazott, megalázott, sokszor meggyilkolt palesztinnal.

Ezt a geopolitikai nézetet osztotta Kadhafi Líbiája, Szaddám Irakja. Ezen a véleményen van ma Irán, Kína, Oroszország és India.

Egészen világos, hogy ez nagyon nyomós ok az olyan politikai szörnyetegek, mint az AIPAC (American-Israeli Public Affairs Committee – Amerikai-Izraeli Közös Bizottság), a Zsidó Világkongresszus, az ADL (Anti-Defamation League – Rágalmazásellenes Liga), a Likud, a Kadima, valamint Netanjahu/Lieberman számára, hogy elpusztítsák Szíriát.

7) Szíria a Közel-Kelet egyik utolsó szekularizált muszlim állama, miközben a 'felsőbbrendű' cionisták – a keresztény újjászületési szektákkal és az Israel-First-mozgalmakkal együtt – mindent megmozgatnak, hogy az emberiséget alávessék egy sötét istenségnek, amelynek egy saját 'választott népe' van. A globális hatalmi elit parancsai világosak: mindenkinek el kell ismernie az izraeli vezetést. De Szíria nyíltan szembeszáll evvel az követeléssel, ahogyan Szaddám Irakja és Kadhafi Líbiája is szembeszállt vele, és Irán is visszautasítja ennek az ideológiának az elfogadását.

Szíriában udvariatlanságnak számít az embereket saját vallásukról kérdezni, mert ez az a föld, amely évezredek során a nagy világvallásoknak adott otthont. Ez a fejlődési folyamat megtanította Szíriát, hogy óvatosan és toleránsan bánjon más vallásokkal. Ez olyan valami, amit a nyugatbarát arab sejkségek között nem találunk. De nem találjuk ezt a betegesen iszlámellenes USA-ban, Nagy-Britanniában és EU-ban sem.*

Ezekben az országokban törvényeket hoznak elmebeteg politikai és történelmi hazugságok védelmében, amit a vallási vakbuzgók követelnek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy istenük csak saját holokauszt-áldozatukat fogja tőlük elfogadni.

Teljesen világos, hogy ez egy jó ok arra, hogy a fanatikus neokonok és orwelli gondolatrendőrségük elpusztítsa Szíriát.

8) Szíria büszkén őrzi saját politikai és kulturális nemzeti identitását. Szíria hangsúlyozza, hogy ragaszkodik egyediségéhez, evvel egyidejűleg tiszteli más népek egyediségét. A megcélzott világkormány egyszerűen gyűlöl mindenkit, aki szembeszáll az elvárt azonos gondolkodásmóddal, azonos viselkedéssel, azonos értékrenddel. A nyugati bevásárlóközpontok, plázák, mallok egységes divatot írnak elő az egész világ számára, amelyben minden hely egyformán csinos, ami végső soron egy nagyon unalmas világhoz vezet. A forradalmi gondolkodás nyugaton ma azt jelenti, még a fiatalok között is, hogy választhatnak: Coca-Cola vagy Pepsi-Cola.

Világos, hogy ez egy jó ok a Coca, Pepsi, McDonalds, Levis, Lauder, Hollywood és Burger King számára, hogy elpusztítsák Szíriát.

Ha Szíria elesik, szabad az út az Új Világrend számára. Szíria a frontvonal az Új Világrenddel szemben.

Fordította: Bálint József

*A szíriai partizán lány iránti tiszteletből meghagytuk az eredeti szöveget. De véleményünk szerint inkább megfelel a valóságnak, hogy az EU, bár együtt üvölt a hiénákkal, amikor a szekularizált és a sorból kitáncoló iszlám államok elleni fellépésről van szó, viszont betegesen keresztény- és fehér őslakos ellenes, kapitulál a bevándorolt/betelepített mohamedánok előtt. (A fordító)

993395_10200494745357114_85052055_n.jpg

1236131_10200494745397115_911222848_n.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: politika amerika szíria világgazdaság cionizmus imf világháború világbank új világrend illuminati bankrendszer fenntarthatóság humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr575765208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bloodscalp 2015.09.06. 23:22:37

A szokásos propaganda.

 
 
süti beállítások módosítása