Normafelmutatás: megújuló települések a fiatal gazdák és az ökológiai önellátás szolgálatában

PPJ         2016.07.26.

Az alábbi települési mintatervek médiareprezentációja világosan mutatja, hogy az ökológiai tematikum sem mentes az elhallgatásoktól, félrevezetésektől és szándékos támadásoktól. Ugyanolyan érvényű és egyaránt előremutató kezdeményezések egészen más színezetet kapnak. Vajon miért fáj a liberális sajtónak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik településén az, amit egy megyebeli másik településen pedig világgá kürtölnek?! Érthetetlen és ostoba kettős mérce... Illetve egy bizonyos magasabb szempontból mégis érthető: "A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta. " (Máté 13,16-17)

setalotehen.gif

Czine Lajos és Czine Ottília úgy döntött, átállnak biogazdálkodásra. Az ökológiai termesztésből származó élelmiszerre folyamatos kereslet van a piacon, és kiegyensúlyozattabb a termékek eladási ára. Emellett a vegyszermentes gazdálkodás biztosítja az egészséges élelmiszert a család és minden fogyasztójuk számára.

Szilágyi Zsolt, a méhteleki önkormányzat munkatársa bemutatja, miért döntött úgy az önkormányzat, hogy átáll ökológiai gazdálkodásra az önkormányzat tulajdonában álló földeken. 

Krakkó Zsigmond, Kishódos polgármestere saját maga is ökogazdálkodó. Azon dolgozik, hogy településén áttérjenek biogazdálkodásra, mert meggyőződése, hogy a vegyszermentes mezőgazdálkodás mindenki előnyére válik.

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere beszél a Bioszentandrás projektről, melyben bemutatja, hogyan tud a biogazdálkodás a vidék felemelkedésének a kovásza lenni.

Csibeosztás másként! Szociális transzferek a társadalmi integráció szolgálatában az Érpataki Modell szerint. Normafelmutatás és öngondoskodási képesség erősítése a szociális transzferek révén.

Érden is indult hasonló tyúk-program a települési zöld hulladék csökkentéséért. Tyúkokat ad Érden a helyi hulladékkezelő azoknak, akik vállalják, hogy a baromfit konyhai zöldséghulladékkal is etetik. Az érdi szemétszállító cég számításai szerint már öt tyúk tartásával körülbelül 150 kilónyi biológiailag lebomló szemét lerakóba szállítását, ártalmatlanítását lehet megtakarítani. - hirado.hu

Szemét helyett szamóca: bemutatták az érpataki "ingatlanbizniszt" - alfahir.hu

Hírhamisító hazugsággyárnak nevezte az Átlátszót Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Orosz Mihály Zoltán több fotót is mutatott az említett ingatlanok egykori állapotáról, és felhívta a figyelmet: beszélni kell arról, hogy a magyar vidéken, a szegregátumokban rengeteg hasonlóan festő ingatlan van szétbontott házakkal, romos telkekkel, melyekről már mindenki lemondott. Ők ezeket vásárolták fel, hogy 20-30 év szemetét összeszedjék róluk, a menthető épületeket felújítsák, a telkeket pedig bevonják a mezőgazdasági termelésbe.

erpatak_haztaji1.jpg

A liberális médiapatkányok legújabb hadműveletei céltáblája: Ilyenek lettek a megművelt telkek Érpatakon. Ez liberális szemmel megbocsáthatatlan... További részletek:
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/468161106725155
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/468185996722666
https://www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/posts/469225106618755

erpatak_haztaji2.jpg

Íme az álátszós médiapatkány Móricz Csaba tegnapi "nagy" "leleplezése". Itt egy 2014. áprilisi előadásrészlet a FÖLDMUNKAPROGRAM egyik lábának, a szükséges földterületek biztosításának nehézségéről és az önkormányzatok által megszerzett földek állami elrablásának veszélyéről. ÉRPATAKI MODELL ALTERNATÍV JAVASLATA: a belterületi telkek helyi civil szervezetek tulajdonába kerülésének támogatása az állam általi kisajátítás megnehezítése céljából.

Az Orosz Mihály Zoltánt ért legújabb hazugságkampány leleplezése - A fentebb említett termelésbe vont telkeken a sok szemét, düledező viskók helyett mára mezőgazdasági termelés folyik: van, ahol öt kilométer hosszan termesztenek kordonos uborkát vagy egyéb idényzöldséget, ám itt sem mindegy, hogy mit, ugyanis többször előfordult, hogy a beérett termést az önkormányzat nem tudta értékesíteni, a kereskedők pedig lenyomták az árakat. Emiatt kísérleteznek ezen telkeken fűtőanyag termeléssel, arundó, energia fűz formájában, mert az helyben felhasználható s így nem merülnek fel értékesítési gondok. Egyébként termesztettek már földiepret, káposztát, paprikát, paradicsomot, amire szükség vagy lehetőség volt. Orosz Mihály Zoltán arra is büszke, hogy a fából készült uborkatartó oszlopok sok éve ott állnak, senki nem lopja vagy égeti el őket, ez a cigány-magyar együttélésnek egy látható, megvalósult sikere.

         szólj hozzá

Címkék: politika mezőgazdaság vidékfejlesztés ökológia fenntarthatóság agrárium önellátás humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

'Csak természetesen' videóévszakok - "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19)

PPJ         2014.12.11.

termeszeteseletmodalapitvany.jpgA film a 4 évszak aspektusából, pillanatokat mutat be Visnyeszéplak, Gyűrűfű, Drávafok- Markóc, Agostyán, Ágoston-liget életéből, karácsonyi meglepetésként.

A film a  GEO-ÖKOFILM bevonásával készült- Hollós László szerkesztő, producer (Szerelmes földrajt, Príma díjas 2012) és csapatának közreműködésével. A Természetes Életmód Alapítvány (Labanc Györgyi) szakmai irányításával, és Czumpf Attila ajánlásával.

„Akkor cselekszünk helyesen, ha a kétféle „szürkeállományunkat”, ami a fejünkben van, és a föld, amin járunk – arányosan műveljük” - Stefanovits P.

A filmek programja jó szívvel ajánlott az oktatás, a vidékfejlesztés, a városi környezet, a rehabilitáció döntéshozóinak, törvényi alkalmazóinak, példa értékű munkaanyagként, valamint továbbadható, és továbbfejleszthető mintaként.

Tél - Gyűrűfű

Tavasz - Drávafok

Nyár - Agostyán

Ősz - Visnyeszéplak

         1 hozzászólás

Címkék: videó természet falu természetvédelem vidékfejlesztés vidék ökológia fenntarthatóság vidéki élet humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A magyar föld sorsa - az előadások teljes videói

PPJ         2014.11.11.

2014. november 5-én részt vettünk A magyar föld sorsa című könyvbemutatón, ahol a magyarság történeti távlataiban és jelen tudományos vizsgálataiban példátlanul szépen összefogott előadások hangzottak el.

greenr_1.jpg

A könyv bemutatóján elhangzottak összefoglaló videója után, Andrásfalvy Bertalan, Ángyán József, Tanka Endre, Márai Géza, Molnár Géza és Fidrich Róbert immáron teljes előadásai is felkerültek a GreenR YouTube csatornánkra.

A könyv és a bemutató előadások ismerete hozzásegítheti a magyarságot, hogy földjéről önállóan és hathatósan rendelkezzen jogi, természeti és erkölcsi szempontból is.

"A tanulmánykötetben a szerzők arra tesznek kísérletet, hogy a hazai földügy évezredes Kárpát-medencei történetiségének és mai alakulásának a nemzeti megmaradás szempontjából sorshatározó lényegét egyetlen kötetben, tudományos igénnyel feltárják. A kerekasztal beszélgetésen körbejárjuk, hogy milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez. A föld az egyik legfontosabb természeti erőforrásunk, és jelentősége a világ népességének növekedésével párhuzamosan egyre növekszik. A Magyar Természetvédők Szövetsége a kerekasztal beszélgetés kapcsán a globális kitekintés mellett az aktuális magyar viszonyokra is szeretné felhívni a figyelmet, Magyarországnak ugyanis a lakosságához és területéhez viszonyítva relatíve nagy mennyiségű, jó minőségű termőföld áll rendelkezésére. Ez országunk egyik legfontosabb nemzeti vagyontárgya, melyet meg kell őriznünk, hogy minél több gazdálkodó magyar család számára biztosítsuk a földhöz való hozzáférést és a tisztes megélhetést. Ezen túlmenően fenntartható módon kell gazdálkodnunk a földdel, annak érdekében, hogy ez a nemzeti kincs a jövő nemzedékek számára is rendelkezésre álljon." - MTVSZ.hu

         1 hozzászólás

Címkék: videó európai unió magyarság mezőgazdaság vidékfejlesztés könyvajánló földtörvény földkérdés agrárium mtvsz vidékpolitika vidékfejlesztési minisztérium

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

19 napig lézetik még a Magyarország nevű lokalitás - így adja el a földtörvény a Hazát!

PPJ         2014.04.11.

FELHÍVÁS
Magyarország jelen és jövendő Kormányához, Parlamentjéhez, közjogi méltóságaihoz, polgármestereihez, egyházi vezetőihez, pártjaihoz, civil szervezeteihez és népéhez
a MAGYAR FÖLD ÜGYÉBEN

global-land-grab_1.jpg

A választási kampány elvonta a figyelmet arról a történelmi jelentőségű tényről, hogy 19 nap múlva - 2014. május elsején érvénybe lépnek a 2013. június 21-én botrányos körülmények között elfogadott FÖLDTÖRVÉNY* rendelkezései, melyek a kormányzati állítások ellenére megnyitják a magyar földpiacot a külföldiek előtt**, ami országunk, és létalapjaink lépésről lépésre való észrevétlen elvesztésének veszélyével fenyeget.

*2013. évi CXXII. törvény a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról[1]
Forrás: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf

**Idézetek a törvényből:

10. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.

5. § 24. tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára, ide nem értve a belföldi természetes személyt;

[1] A törvényt az Országgyűlés a 2013. június 21-i ülésnapján fogadta el.

Ez a törvény ezen felül kiskapuival lehetővé teszi korlátlan méretű birtokok létrejöttét, mely társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt pusztító folyamatokat indít el. Vidéken a jövedelem egyedüli forrása a föld. Ha ezt kihúzzuk a közösségek, a vidéki családok alól – a megélhetésüket vesszük el. Ha a vidék nem él meg, akkor a város sem él meg. A vidékiek városokba áramlása felborítja a város egyensúlyát is – mindenkinek nem jut állás – így valakinek menni kell. Ezért keresi már 500.000 ember külföldön a megélhetését.

A földforgalmi törvény rendelkezései teljes mértékben ellentétesek a helyi gazdálkodó családok, a vidéki közösségek – így a nemzet érdekeivel is. Talán nem véletlen, hogy a törvény elfogadásakor lezajlott furcsa színjáték eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök nem szavazott a törvényről… Emiatt a törvény érvényessége is kétséges.

Orbán Viktor a 2/3-os felhatalmazás mellett érvelve a gyors döntéshozatalt említette a legnagyobb előnynek. Történelmi tény, hogy a választások eredményeként Orbán Viktor jelen és leendő kormányának is megvan a 2/3-os felhatalmazása – tehát nincs akadálya a földforgalmi törvény gyors – akár egy nap alatt történő megváltoztatásának.

Ha az alig több mint két hét múlva beinduló alattomos katasztrófát el akarjuk hárítani, akkor a földforgalmi törvény alábbi módosításaira van szükség még május elseje előtt:

1. Helyi gazdának (helyben lakónak) az számítson, aki 5 éve az adott településen él, cég esetében az legyen helyi, melynek 5 éve az adott településen van a székhelye. Ez alól a pályakezdő földműves se legyen kivétel. Ha az adott településen nincs jelentkező az adott földre, akkor léphessen be a szomszéd településen élő.

2. A helyi gazdaközösségbe csak azokat a - fentiek szerinti - helyi gazdákat, helyi cégeket számítsák, akiknek gazdasága legalább 60 %-ban az adott település közigazgatási területéhez tartozik.

3. A helyi gazdaközösség minden településen 9 tagú földbizottságot válasszon 1 évre.

4. Minden, a településhez tartozó földügyletben (földbérlet esetén is) legyen döntő szava a helyi földbizottságnak.

5. Az állami hivatal csak a törvényességet ellenőrizze.

6. A döntéshozatali rendszer fentiek szerinti stabil, működőképes felállásáig, az üzemszabályozási törvény elfogadásáig - átmeneti földeladási tilalmat kell érvénybe léptetni.

7. A földforgalmi törvény egységesen vonatkozzon minden földügyletre - ne legyenek kivételek.

8. Azonos családba, vagy azonos érdekkörbe tartozóknál alkalmazzanak összeszámítást. Ehhez szükséges annak meghatározása, hogy ki tartozik egy családba, egy érdekkörbe.

9. A földszerzési, földhasználati korlátozást olyan szinten határozza meg a törvény - amely figyelembe veszi azt, hogy a föld korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás - ezért az egy településhez tartozó földek arányos és igazságos elosztása kell, hogy a legfőbb cél legyen. Egy család, vagy egy érdekkör ne birtokolhasson többet, mint a településhez tartozó földek 20 %-a. Minden ezzel kapcsolatos kiskaput zárjanak be!

10. A rangsorban ne kerüljön a többiek elé az állattartó teleppel rendelkező gazda, ne szorítsa ki a többi gazdát a földszerzés, a fejlesztés lehetőségeiből, mert a növénytermesztéshez is földre van szükség.

Ezek a változtatások elegendő időt adnak arra, hogy kezdeményezni lehessen az EU-val a tárgyalásokat a moratórium meghosszabbításáról, arról, hogy a föld EU szinten kerüljön ki a tőke szabad áramlásának szabálya alól, valamint az élelmiszer önrendelkezésről. A földforgalmi törvény kapcsán megfogalmazott EU-kritikák miatt amúgy is elkerülhetetlenek a tárgyalások föld ügyekben – akkor már a fenti kérdések európai szintű felvetését Magyarországnak kellene kezdeményezni.

A földforgalmi törvény gyors megváltoztatása mellett alapvető nemzeti érdek az állami földekre kiírt – az Alaptörvény rendelkezéseit súlyosan sértő - pályázatok és eredményeik megsemmisítése is. Ezután a fenti elvek alapján – a helyi gazdaközösségekkel érdemben megtárgyalt, és általuk elfogadott - földpályázati rendszer kialakítására van szükség.

Csak így helyezhetjük biztonságba földjeinket, közösségeinket, jövőnket. Ennek érdekében meg kell mozdulni minden felelős állampolgárnak, minden felelős erőnek.

Magyarország, 2014. április 11.

Élőlánc Magyarországért
További információk: www.kielegyenafold.hu
Kapcsolat: Ács Sándorné agrármérnök - acsne.eva@gmail.com, Tel: 30 3850 379

A földtörvény válaszol - Kiélegyenaföld.hu

Mit mond a kormány és mit mond a földtörvény... a választ megtalálja ebben a dokumentumban.

kielegyenafold_szamlalo.jpg

Hazugságok és igazságok a földtörvényről - A Váralja Szövetség állásfoglalása

Mivel sokakhoz nem jutott el az üzenetünk, illetve a jogszabályok értelmezése valóban átlagon felüli felkészültséget kíván meg egy állampolgártól, ezért úgy döntöttünk, érveinket összegezve egy rövidebb tényfeltáró írásban leplezzük le a kormány összes olyan állítását, amely a földtörvény védelmére szól.

"Sosem gondoltuk mi azt komolyan"

A Parlament folyosóján hangzott el a fenti mondat egy köztiszteletben álló kormánypárti képviselő részéről a Nemzeti Vidékstratégiára - a kormány hivatalos programjára - vonatkozóan. A képviselő ezzel lényegében mindent elmondott Magyarország jelenlegi kormányáról.

Nyílt levél a vidékfejlesztési miniszterhez

Az Élőlánc Magyarországért által összesített tényekre tavaly május óta nem kaptunk érdemi választ a vidékfejlesztési minisztertől! Az új földtörvény Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem szolgálja a vidéket, nem szolgálja az országot. Amennyiben a Kormány célja „a családi gazdaságok megerősítése, korszerű európai mezőgazdasági modell kialakítása” – a tervezet ezt nem szolgálja.

Korábbi GreenR bejegyzések:

Eladná az Országát? Tuti tippet kapott Csányitól? Aranykalászos gazda képzést végezzen!

Nocsak-nocsak... Milyen érdekes fizetett hirdetést dobott ki jobb oldalra a Facebook tegnap este a szemünk elé... Csak nem eladó lesz hamarosan az ország?! "Apróhirdetés" nagykutyáknak...

Új Trianon - Összefoglaló a Tisztesség és Emberség Szövetsége debreceni fórumáról

A Tisztesség és Emberség Szövetségének második 2014-es állomása Debrecenben volt. Felszólalóink voltak Ács Sándorné, Ángyán József, Horváth András, Kassai Zsolt és Léhmann György. Szeretettel várjuk további rendezvényeinken! Kassai Zsolt építész az Országos Területrendezési Terv, a földforgalmi törvény és a légiesülő határok miatt kialakuló "Új Trianonról" beszélt!

Földügy svindli - "második Trianon" közeleg!

Tanítsd az önellentmondást, Orbán! Még jó, hogy "az internet nem felejt"! Mit mondtál anno, mit véstél te most a földtörvénybe? Kinek is írod te a törvényt?! A jelzálog-hitelintézetek (bankok) KORLÁTLAN mennyiségű termőföldhöz juthatnak 'a mező- és erdőgazdasági földek forgalmazásáról szóló' T/7979/216-220, 16. § (7) szerint. Ha juthatnak, jutni is fognak, mert 5-50-szor olcsóbb a magyar termőföld az EU-ban levő termőföldekhez képest, ahol nincs is eladó termőföld. Magyarországon pedig lesz eladó termőföld, mert a 2/3-os kormány azt szavaztatja meg. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK CSAK KORLÁTOLT MÉRTÉKBEN vehetnek magyar termőföldet, nem így a jelzálog-hitelintézetek (bankok) T/7979/216-220, 16. § (7). A KÜLFÖLDIEK VISZONT VEHETIK A MAGYAR TERMŐFÖLDET, T/7979/216-220, 10. § (1). At 5. § 19. pontja „mezőgazdasági termelőszervezet” – „tagállami székhelyű jogi személy” – vagyis Európa 30 országából bármely cég bejelentkezhet a magyar földekért. 5. § 19. b.) újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet is… (az is le van írva, hogy hogyan!) ["Csányi Sándor megmondta, neki olyan földtörvény kell, ami számosállatonként további két hektár használati jogát éri az 1200 hektár felett." - Forrás: nol.hu __ Simon Attilától pedig egy idézet a földtörvényről 16 perc 16 másodpercnél ebben a videóban: "az álcázott módosító javaslat a tárca bevonásával került legyártásra." TESSÉK?!]

995037_674497399242316_1504997753_n.jpg

         12 hozzászólás

Címkék: fidesz mezőgazdaság vidékfejlesztés budai gyula földtörvény agrárium agrárpolitika vidékpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor kié legyen a föld agrármaffia földbérleti pályázatok bitay márton örs

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Bencsik János nyilatkozik a földtörvényről + brüsszeli tejforradalom

PPJ         2012.11.26.

http://ingatlan.net/magazin/wp-content/uploads/2011/12/Bencsik_Janos.jpgFeltétlenül hallgassátok meg! Történelem... Két igazi honatya, akiben még ott van a talpraesettség és tisztesség, akikben öröm bízni, mert érezhetően szeretet és józan ész beszél belőlük! Ismerkedjetek meg most Ángyán József után Bencsik Jánossal is: hazánk másik lemondott államtitkárával!

Nem tőkejószág, hanem szülőföld

Az elmúlt 20 év liberális piacgazdasági szemlélete úgy átalakította a közgondolkodást, hogy már saját viszonyrendszerünket is nehezen értelmezzük a mindennapi élet, a család vagy a nemzet szemszögéből.

Bencsik János parlamenti képviselő azonban nemcsak érzelmileg, hanem nagyon is reálisan szemléli a tőke és a társadalom viszonyát, amely ezekben a hetekben a parlamenti Földforgalmi törvény vitájában mutatkozik meg.

Módosító javaslatai egyszerre szolgálják a hatékonyságot, a munkanélküliség csökkentését, az egészséget és a társadalmi békét. Mindazt, amit először az Ángyán József által írt Nemzeti Vidékstratégia fogalmazott meg!

Lánchíd Rádió - Kettesben 2012.11.26

In the village of Felcsut, home to Hungarian Prime Minister Viktor Orban, a modern day feudal tale appears to be taking place. Farmers and shepherds are accusing the government of leasing land to people close to those in power, whilst small-scale landowners are overlooked.

Charges of cronyism, lack of transparency blemish lease of state farmland in Hungary - The Republic.com, 2012.10.19.

Miénk itt a tejhatalom! Tejeltek az európai gazdák!!! :)

Mindeközben a mai napon egy demonstráció keretében 2500 tejtermelő gazda zúdított tejet ágyúkból az Európai Parlamentre Brüsszelben. Szerte Európából gazdák ezrei vettek részt az "1000 traktort Brüsszelnek" tüntetésen, hogy a politikusokat hatékony jogalkotási intézkedésekre sürgessék a tejipar érdekében és meghallják a gazdák követeléseit a legalább a költségeket fedezni tudó árakról és méltányos díjazásról.

European milk producers dumped milk on the European Parliament during a demonstration in Brussels November 26, 2012. Thousands of dairy farmers from all over Europe took part in the protest called "1000 tractors to Brussels" to urge politicians to take efficient legislative measures for the milk market and to listen to farmers' demands for cost-covering prices and fair remuneration, according to the organisers.

milk_2012_11_26.jpg

http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344246953_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

http://www.europeanmilkboard.org/typo3temp/pics/0becd5139f.jpg
http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344246998_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344246931_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344245445_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344245467_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

http://storage.canoe.ca/v1/dynamic_resize/sws_path/suns-prod-images/1297344245711_ORIGINAL.jpg?quality=80&size=650x

         6 hozzászólás

Címkék: politika fidesz mezőgazdaság vidékfejlesztés vidék bencsik jános agrártámogatások agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ángyán józsef agrármaffia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása