A film a 4 évszak aspektusából, pillanatokat mutat be Visnyeszéplak, Gyűrűfű, Drávafok- Markóc, Agostyán, Ágoston-liget életéből, karácsonyi meglepetésként.
A film a GEO-ÖKOFILM bevonásával készült- Hollós László szerkesztő, producer (Szerelmes földrajt, Príma díjas 2012) és csapatának közreműködésével. A Természetes Életmód Alapítvány (Labanc Györgyi) szakmai irányításával, és Czumpf Attila ajánlásával.
„Akkor cselekszünk helyesen, ha a kétféle „szürkeállományunkat”, ami a fejünkben van, és a föld, amin járunk – arányosan műveljük” - Stefanovits P.
A filmek programja jó szívvel ajánlott az oktatás, a vidékfejlesztés, a városi környezet, a rehabilitáció döntéshozóinak, törvényi alkalmazóinak, példa értékű munkaanyagként, valamint továbbadható, és továbbfejleszthető mintaként.
Andrásfalvy Bertalan reméli, hogy a családi gazdaságoké lesz a főszerep! Egykor a falvak népe szoros közösséget alkotott, s ennek az értékét nehéz volna túlbecsülni. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós szerint az új földtörvény megalkotásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot. A Pécsi Egyetem professzorával a faluközösségek és a föld kapcsolatáról is beszélgettek. - Forrás: Szabad Föld Online Szerző: Hardi Péter
[Városi, megrögzötten városi olvasóink részére az interjú előtt ajánljuk olvasásra egy korábbi, alapozó értékű rövidebb bejegyzésünket. - GreenR szerk.]
– Tudomásom szerint ön évek óta a Mecsek lábához simuló Hosszúhetényben lakik. Jól érzi ott magát? – Feltétlenül. Lassan két évtizede élek egy kertes házban, amelyhez egyhektárnyi kert is tartozik. Be is telepítettem több mint száz gyümölcsfával.
– Honnan érkezett a faluba? – Pécsről. De laktam Szekszárdon is, korábban pedig a fővárosban, ahová Sopronból kerültem.
– Vagyis Hosszúhetény előtt városokban lakott. Tudatosan választotta lakóhelyéül a falut? – Volt benne némi kényszer is, mivel a költözésem körüli időben már kikerültem a politikából, és annyi pénzért, amennyit az új otthonomra tudtam fordítani, városban nem kaptam volna ekkora tulajdont. Egyébként örömmel költöztem falura, mert igazán emberhez méltón csak ott lehet élni.
– Sok városlakó olvasónk kapja fel most a fejét… – Nem csupán az érzéseimre hagyatkozva állítom ezt, hanem tudományos kutatásokra, a John Gowdy professzor nevéhez köthető biofiliára alapozva.
– Mit kell értenünk a kifejezésen? – Azt, hogy az ember olyan „emlősállat”, akinek a természettel való kapcsolat éppen annyira igénye, mint a szexualitás, a társ vagy a közösség. Lehet ez utóbbiak nélkül is élni, ám aki ilyen helyzetbe kerül, annak jó esélye van arra, hogy sérülni fog. S nemcsak ő, hanem a környezete, végső soron a társadalom is.
– Mégsem gondolnám, hogy a városokban csupa sérült ember szaladgál. – A sérülést nem kell feltétlenül patológiás esetként értelmezni, bár a zsúfoltság ingerültséget, agressziót okoz, ezt már a világhírű osztrák kutató, Konrad Lorenz is bizonyította. Én most csak arra utalnék, hogy a város demográfiailag életképtelen.
– De hiszen világszerte egyre több a városlakó. – Hogyne, mert folyamatos az utánpótlás a faluról érkezettek által. Ha azonban ez megszűnne, hamarosan csökkenni kezdene a városok lélekszáma. Egyébként figyelje meg: csak idő kérdése, hogy a legvárosiasodottabb, nyugati országok lélekszáma csökkenjen.
– A csökkenés nem inkább éppen a kontinens középső részére jellemző? – Hadd mondjak erre egy példát: az egyik unokám Londonban dolgozik egy étteremben. Eseménynek számít, ha egy őslakos betéved. Európa nyugati felén a lakosok száma egyelőre azért nem csökken, mert pótoljuk mi, a keletebbre élők, illetve az egykori gyarmataik.
"Nincs alternatíva!?" Nem is értem a kérdést... Ilyen kommunikációs tereléssel csak a Raskó, Gőgös, Csányi, Leisztinger, Nyerges féle emberek hozakodhatnak elő: az emberek többsége nagyon is érzi, hogy mi lenne a helyes és fenntartható út! Az Észak-Olaszországban található Damanhur ökoközösségi szövetség már több, mint 35 éve működik példázva, hogy "lehet más a világ". Magyar kis-dokumentumfilm (13 perc): http://youtu.be/9h32uznipsE
– Visszatérve a falvakhoz: ha annyira jó ott, miért vágyakoznak az emberek mégis a városokba? – Egyrészt a vonzásuk miatt. A német mondás szerint a városi levegő szabaddá tesz. Hiszen a falu nemcsak a közösséget jelenti, hanem a normák betartásának az ellenőrzését is. Itt mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent. Ezt a modern ember nem szereti.
– Viszont igyekszik a természetet magával vinni a városba, parkokat létesít, kutyát, macskát tart. – Ezek is a biofilia bizonyítékai. Van azonban egy másik ok is, ami miatt az emberek elhagyják a falvakat: nem tudnak földhöz jutni, mert annak a tulajdonlása szentséggé vált. Nem szabad megkérdőjelezni, és lehetőleg örök időkre szól – amint megszerzi valaki. Ez egyébként mindenképpen kettős mércére utal.
– Miféle kettős mércére gondol? – Ami a világban tapasztalható. Az európai hódítók különféle csalárd módon megszerezték az indiánok földjeit, aki pedig ellenállt, azt kiirtották, majd miután a nevükre került a birtok, azonnal törvényt hoztak a védelméről. Manapság ugyanez zajlik Brazíliában.
– Nálunk viszont a magántulajdon szentségének a visszaállítása éppen a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmánya. – Valóban, ám nem bizonyos, hogy ezt a szántókra, erdőkre, mezőkre, legelőkre, vagyis a gazdasági hasznot hozó területekre vonatkozóan is a mai állapotoknak megfelelően kellene érvényesíteni. A mostanihoz hasonló, egy kézben összpontosuló méretű földhasználat csak az 1767-es úrbéri törvényt követően alakulhatott ki.
– Hiszen a történelmünket végigkísérte a földért való küzdelem… – A XVIII. században a földesurak majorsági földje csupán a szántók öt százalékára terjedt ki, 95 százalékot a jobbágyok használták és dézsmát fizettek utána. Csupán az Alföldön alakult ki már a tatárjárás előtt nagyobb összefüggő birtok, hogy legyen legelője a Nyugaton nagy haszonnal értékesíthető szürke marhának.
– Miképpen tudtak megélni a jobbágyok a 24 holdas telkeiken, amelyen ráadásul általában több család is osztozott? – Ha csupán gabonát termesztenek rajta, minden bizonnyal nehezen. Ám ők még értettek a föld sokrétű használatához, a termékenyítő vízjárást kihasználva sok és sokféle állatot tenyésztettek a gazdag legelőkön, halastavakat létesítettek, kertészkedtek, méhészkedtek, megtermelték a ruházathoz szükséges lent és kendert. A jobbágytelken kívül minden falu rendelkezett közösen használt erdőségekkel és árterületekkel is.
– Miképpen akadályozták meg, hogy nagyobb birtokok alakuljanak ki a falvakban? – Meghatározott időközönként újraosztották a jobbágytelkeket. Ez a bibliai időkig visszanyúló hagyomány, amelyet csupán az utóbbi két-három évszázadban felejtettünk el. A falvak lakói szoros, megtartó közösséget alkottak, amelyekben magától értetődő volt, hogy mindenkinek egyenlő joga van a határ használatához, és a rászorulókat nem hagyják magukra.
– Ez miben nyilvánult meg? – Hogy csak egy példát mondjak, a szegények péntekenként körbejárták a falut, és minden családtól kaptak valamit, még ha csak egy kanál zsírt is. De még az én gyermekkoromnak is természetes része volt, hogy a kenyérsütés során az utolsó vekni a szegényeké. Annak a fiúnak pedig, aki mégis csípett belőle, nem nőtt ki a bajsza.
– Egyébként miképpen fogadta a jobbágyság a nagybirtok terjeszkedését? – Gondolhatja… Sok helyen lázongásig fajult a dolog, az erdejükhöz ragaszkodó csurgói jobbágyok vezetőit a Festeticsek például a pallosjogukkal élve le is fejezték. Mindenütt leverték az elégedetlenkedőket, és kialakult Európa egyik legtorzabb birtokrendszere, amit csak az 1945-ös földreform számolt fel.
– Amit ma szintén elhibázottnak tartanak. – A kép ennél azért árnyaltabb. Ennek már szintén szemtanúja voltam, ugyanis édesapám évekig dolgozott az Esterházy-hitbizomány jószágkormányzóságában, és így maga is igényelt földet. Jóllehet mintegy 600 ezren kaptak kisbirtokot, eszközök híján a volt cselédek és alkalmazottak körülbelül harmada nem tudott talpra állni. Mégis, négy évvel a háború után gabonából már kivitelre is tellett.
– Manapság viszont ismét egyre kevesebben használnak egyre több földet. – Csak remélem, hogy az új földtörvény ennek gátat szab, és a családi gazdaságoké lesz a főszerep.
– Az ellenzők egy része azt hangoztatja, hogy földnek a mainál több kézbe kerülése áruhiányhoz vezetne. – Oláh János, a szarvasi főiskola tanszékvezetője mutatta ki, hogy egyhektárnyi valamikori árterületen termesztett búza árának a többszörösét lehetne elérni ugyanakkora területű árvízjárta gyümölcsössel. Ehhez persze a szintén a valamikori földbirtokosok pillanatnyi érdekeit szolgáló vízrendezést is újra kellene gondolni.
– Más vélemények szerint a falvakban munkanélküliséget okozna a föld használatának minél több kézbe juttatása, ami szintén az elnéptelenedésükhöz vezetne. – A tapasztalat ennek éppen az ellenkezője. Minél kevesebben birtokolják a határt, annál kevesebbeknek nyújt megélhetést. Amúgy pedig a munkanélküliség először szintén a városokban jelent meg, az a falvakban egykor ismeretlen fogalom volt. Nem kell tehát tartani a családi gazdaságok sokasodásától.
Létezik egy háború. Ez a háború az autoriter, félelem-alapú, profitorientált uniformitás és a szabad, ökológiai (organikus) sokszínűség között áll fenn. Egy csata a természetellenes megtévesztés és a természetes igazság között.
Ez egy csata a digitális, szintetikusan fényes Top 40 slágerlista és az analóg, tökéletlenül igaz, ragyogóan-hibás helyi élőzene között.
De mindenekfelett, ez tényleg egy háború az élet és a halál erői között, az önrendelkezés szent kifejeződése és a választás szabadsága ellen.
A monokulturális erők azt szeretnék, hogy elfelejtsd a gyermekkori álmaidat, felnőj, nézz ki ugyanúgy, cselekedj ugyanúgy, és legyél egy másolat; ez az oka annak, hogy a monokultúrák bigottak és intoleránsak a különbekkel szemben. A monokultúra gyűlöli a sokféleség minden formáját, különösen a vélemények sokszínűségét, és ezért az ellensége a szólásszabadságnak és a véleménynyilvánításnak. A monokultúrák elme-, szellem és vélemény-monopóliumot gyártanak!
A monokultúra utálja a kisvárosokat, a művészeket, a kézműveseket és a színes, változatos kifejezésmódokat; preferálva helyette a minden-egy-kaptafára megoldást, ami a lehető legtöbbeket elégít ki a legnagyobb profitráta mellett.
A monokultúra el akarja feledtetni, hogy az élet öröme a falu közösségében rejlik, ahol is tapinthatod, ízlelheted, szimatolhatod, érezheted és tapasztalhatod a kulturális viszontagságok tarka potpourri-ját. Ez a gyönyörű falu az, ahol az emberi(ség) igaz családja él!
A monokultúra zombi márka-heréi a homogenitás szürke börtöncelláiban élnek, a választások lehetőségének ínségében, a kulturális létminimumban állva, csak hogy életben maradjanak.
A személyes forradalom az a felismerés, hogy a falu és a természet volt "a válasz" mindvégig! Ezért, fordulj a közösség és a nagy Föld felé - a fennmaradásért és a tudásért.
A film a 4 évszak aspektusából, pillanatokat mutat be Visnyeszéplak, Gyűrűfű, Drávafok- Markóc, Agostyán, Ágoston-liget életéből, karácsonyi meglepetésként.
Andrásfalvy Bertalan reméli, hogy a családi gazdaságoké lesz a főszerep! Egykor a falvak népe szoros közösséget alkotott, s ennek az értékét nehéz volna túlbecsülni. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós szerint az új földtörvény megalkotásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot. A Pécsi Egyetem professzorával a faluközösségek és a föld kapcsolatáról is beszélgettek. - Forrás: 
Forrás: 
Utolsó kommentek