PPJ         2009.04.30.

Két cikkem is megjelent a helyi Érdi Lapban, ugyan indymédia ez, semmi komoly, de azért mégis, egy 65 ezer lakosú Érden biztos elolvasták páran.

Az első még régebbi, azóta már pár dolgot máshogy látok, a nagyját még tartom ma is. A második a közelmúltban történt! Az örömhír az, hogy 3 mandulafa visszafogant!

Parainézis a Föld lakosainak

Néni! Bácsi! Én csupán annyit szeretnék mondani, hogy  amennyiben nem tetszenek változtatni azonnal életük stílusán, úgy beláthatatlan következményei lesznek. Nem, nem Isten beszél magukhoz. Innen beszélek lentről. Furcsa, hogy arra tetszenek várni, hogy majd Ő segít. Egyrészt eddig sem segített, sőt, neki köszönhetően maguk beváltották az akaratát, mert a Biblia éve van és a Biblia órán azt olvastuk: „És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. (Mózes Első könyve 1:28)” Nos, maguk biztosan nem vették még ezt észre, de ez már rég sikerült.

Nem jó ez így, hogy mindennek pénzbeli értéket tetszenek keresni. Kiszámolják, hogy mennyit ér egy ember USA dollárban, de, hogy mennyit ér a Föld, ami mindennek, ami ma jelen van a lehetőségét megadja, azzal már nem tetszenek törődni. Maguk jobban foglalkoznak a környezetvédelemmel, mint a természetvédelemmel, bár a legtöbb bácsi és néni nem is tudja, mi a különbség a kettő között. Elmondom, hogy azt tanultuk természetismert órán, hogy az egyik az embert és a környezetét védi, a másik az embert védi önmagától a bolygónknak.  Én így tudom. Nem lehet másképp, nincs kompromisszum, ha majd vissza tetszenek tekinteni a távoli jövőből maguk elmebetegnek fogják gondolni azt akinek kipattant a fejéből az a paradoxon, hogy fenntartható fejlődés! No meg a bioüzemanyag! A Bush Bácsinak a nagy autójába tankolni a termesztett növényt, de annak a helyén előtte embereknek adta termését az a növény. Persze az elmélet megint jó, csak épp kivitelezhetetlen (tetszenek emlékezni a kommunizmusra?).

Sokan maguk közül úgy gondolják, hogy nem a mennyiséggel, hanem a mikénttel van a gond. Én úgy érzem még Apukám kezét fogva is, hogy beburkol a tömeg az utcán, és félek. Félek, hogy sáskák vagyunk, és nem hagyunk teret a természetes szelekciónak. Ezt a biológia órán tanultuk, hogy ha hibás egy gén és hibás nyuszit teremt, aki képtelen elfutni és magát ellátni akkor az az egyed így kerül ki a populációból, mert megeszi a róka. Akkor az embereknél, hogy van ez? Minket ki esz meg? A humán genom népes táborából ki kerül ki? Vagy nem így testszenek gondolni?  Nem, ez nem valami aranyvérvonal elmélet ne tessenek bántani, csupán egy a természetben is jelen lévő önkorlátozó mechanizmus. Mindent kutatni tetszenek, maguk bántják a növényeket és az állatokat és mindent, ami élő szervezet. Szegény Föld Anyukánkat letetszettek kötözni egy székbe és szurkálni kezdték, hogy melyik szurira mennyire jajgat. Pedig szerintem csak le kéne vele ülni törökülésben egy pázsitra és egy jót dumcsizni, hogy Ő mégis, hogy gondolja ezt, hogy mi vagyunk, rajta. Mindent jól meg tetszenek enni vagy inni, vagy módosítani és beültetni, hogy újra ihassanak és ehessenek. Gradációs görbe mentén tetszenek szaporodni, nem csoda, hogy lemmingek módjára tetszenek majd mind a sziklákról leugrani.

Én viszont csak egy apró gyermek vagyok, nem várhatom el, hogy letessenek tenni az autót, nem várhatom ki, hogy letetszenek tenni az öltönyt és a maguk reggelijének tojásait maguk termelik meg a fürdőszobájukkal átellenes tyúkólban. Én csak kivárok, mondom a magamét. Addig is annyit szeretnék kérni, hogy ha már magukkal ilyen felelőtlenül tetszenek bánni, akkor tessenek hagyni pár foltocskát, amiből majd a Föld felújulhat és remélhetőleg egy jó ideig nem találkozik a Nénivel és a Bácsival.

Tisztelettel:
Pacsuta Péter János
 

Mintha engem törtek volna ketté…

… az én testi, szellemi, lelki összefonódásom minden részét. A lélek, ahogyan azt a buddhista filozófia óta tudjuk, nem valami bennünk rejlő dolog, hanem az emberek, mint társas lények között lévő varázslatos tér, mely átjár minden szeretettel teli és lélegző lényt. Ezért oly szép magyarul a lélegzet szó, mert jól kifejezi a lélek jelentését és azt az elevenítő erőt, amit egy-egy levegővétellel magunkhoz veszünk. Mondják, hogy az ilyen szeretettel teli lélegzethez-jutás és az élet tisztelete még a növénynövekedésre is pozitívan hat. 

Ezért is ültettük olyan lelkesen a kerítésünk elé azt a 6 „Tétényi” mandulafát, amellyel az utcaképet kívántuk hasznosan szebbé tenni.  A történtek azonban minden szinten ellentmondanak az élet és a másik ember tiszteletének is. Alapos és gondos munkánkat követően a 6 facsemete közül 5-öt másnapra félbe-törve találtunk. Ha nyugati gondolkodású vagyok, felbőszülten azt mondom, hogy „meglakolsz” és öklöm rázom bárki is tette. Ha keleti gondolkodású vagyok, azt mondom, eltörték a lelkem egy darabját és csak hosszas meditálás után tudok megnyugodni, mert megérteni nem lehet az okokat és higgadtan elhagyom EZT az országot! 

Nem tudom elviselni a tényt sem emberként, sem végzős természetvédelmi mérnökként, sem érdi civilként, egyáltalán. Idős távolabbi szomszédunk is aggódva, érthetetlenül kiabált át: „Péter siessen, mert nagy baj történt az éjszaka, valaki eltörte az ültetett fáikat!”. A telken örökölt „dzsungel-kerítés” lecserélése után ugyanis elkezdtük rendezett módon növényekkel újratelepíteni a területet kívül-belül egyaránt. A kerítésen kívüli 6 mandulafa csemete az egyre beljebb közlekedő autók „ellen” is szolgált volna.  E nélkül és néhány megmaradt betondarab nélkül vajon meddig lehetne a kátyúkat kerülve letaposni a kerítés melletti zöld területet? Mindemellett „mertük” megemlíteni a szemben lakó szomszédnak is, hogy ugyan már ne „nálunk” (azaz előttünk) vágja össze parkoló autójával rendszeresen a még csak alakulóban lévő és általunk igen védett házelőt, főleg, ha már 4-5 gépjármű számára murvával felszórt saját udvara van.  A „köz” és a „magán” terület fogalmai és feladatai azonban nincsenek tisztázva városunkban, hazánkban.  Vajon miért is felelek én az ilyen „köz”területért járdával, fákkal, kultúrált utcaképpel, ha csak nem azért, mert egy pici kis igényem is van a szép, a rendezettség, a természeti harmónia iránt. Csak találgatni tudunk, hogy ki és mi okból, de a facsemetéket, illetve a 6 közül „csak” ötöt – hanyagul és végérvényesen (?)– tövüknél fogva ketté-törték. 

Biztos vagyok benne, hogy máshogy is ki lehetett volna fejezni gondolatokat, vagy véleményt, esetleg hangulatot. Hiszem, vagyis fiatalként is jól tudom, hogy sem a „jószomszédi” (v)iszony, sem a félelemmel és haraggal, netán a nemtörődömséggel töltött élet nem vezet sehová. Hová tűnt a becsületes (értelmiségi) munka, az értékek tisztelete? Különösen, ha az még „pihenésképp” kétkezi földművelő a környezetet javító eredménnyel végződik? Miért kell úgy éreznem, mintha valami olcsó maffiafilm ihlette befenyítős módszerrel lenne dolgunk? De bárhogyan történt is abban az egyben biztos vagyok, hogy lehetett volna, lehetne másképp is.

Fog még „Tétényi” mandulafák rózsaszín pompájában virágzani a Berta utca egy része!

Tisztelettel:
Pacsuta Péter János