Egyszerűen nem lesz kihez fordulni a lakosságnak

PPJ         2011.10.10.

http://www.levego.hu/sites/all/themes/levegot/logo.png2011. október 6. – A Levegő Munkacsoport kénytelen bezárni a lakosság szolgálatában álló Környezeti Tanácsadó Irodáját, mely működésének 16 éve alatt több mint 27.000 ügyben adott segítséget a hozzá forduló embereknek.

 A civil szervezet évi 7 millió forintból működtette lakossági tanácsadó irodáját. Sokáig pályázatok és a környezeti tanácsadó irodáknak juttatott célzott támogatás adták erre a forrás túlnyomó részét, de az utóbbi két évben már egyik forrás sem működött, a tartalékok pedig mostanra kimerültek. A szakminisztériumi és egyéb civil alapok kiürültek, az adományozók, támogatók a válságra hivatkozva visszavonultak, így az ingyenes civil szolgáltatásként nyújtott környezeti tanácsadás bizonytalan időre finanszírozhatatlanná vált.
Az iroda eddigi munkájának értékességét és jelentőségét számos sikeres lakossági beavatkozás mellett legjobban az bizonyítja, hogy minisztériumok, önkormányzatok, különféle közigazgatási szervezetek is gyakran ide irányítják a hozzájuk fordulókat azzal a felkiáltással, hogy itt kaphatják meg a szakszerű segítséget.
Az irodához rendszeresen fordulnak segítségért a kamionforgalom, zaj, légszennyezettség, parkolás, autótartás, műanyagégetés, fakivágás, parlagfű, veszélyes hulladékok, vegyi anyagok a lakókörnyezetben, egészséget veszélyeztető beruházások, kártevőirtás, kerékpározás, jogi segítségnyújtás, megújuló energiák, épületszigetelés kérdéseiben és más témakörökben. Az irodához befutó nagyszámú ügyek alapján a Levegő Munkacsoport számos jogszabály-módosítást kezdeményezett, amelyek hatályba lépve ma már a lakosságot és a környezetet védik.
Mára azonban elszálltak a rendszerváltáskori remények. A mindenkori kormányzati kommunikáció, a jogalkotás és a támogatási politika évek óta ellenséges a civil szervezetekkel szemben. A működésüket nehezítő döntések következtében jelentősen csökkent Magyarországon a civil szervezetek érdekérvényesítő képessége. Pedig egy erős és felkészült civil társadalom nélkül nem létezhet demokratikus, jóléti állam! A most bezárásra kerülő Környezeti Tanácsadó Iroda egy újabb visszalépés, amelyet az állampolgári jogérvényesítés elszenved.
A Levegő Munkacsoport elkötelezett tanácsadói önkéntes munkában, napi négy órában még decemberig fogadják a lakossági megkereséseket. Egyelőre nem adták fel teljesen, bíznak új támogatók fellépésében, új pályázati lehetőségekben. Ha azonban rövid időn belül nem következik be egy kedvező fordulat, az új évre végleg bezár a legnagyobb hazai lakossági környezeti tanácsadó iroda.

A Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájával kapcsolatos részletes anyagok a http://www.levego.hu/tanulsagos_ugyek címen találhatók.

         szólj hozzá

Címkék: politika civil természetvédelem levegő munkacsoport környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Egy nagyközösség felszólítása és A mandulafák feltámadása

PPJ         2009.04.30.

Két cikkem is megjelent a helyi Érdi Lapban, ugyan indymédia ez, semmi komoly, de azért mégis, egy 65 ezer lakosú Érden biztos elolvasták páran.

Az első még régebbi, azóta már pár dolgot máshogy látok, a nagyját még tartom ma is. A második a közelmúltban történt! Az örömhír az, hogy 3 mandulafa visszafogant!

Tovább is van, mondom még! »          szólj hozzá

Címkék: média civil érd fenntarthatóság érdi lap mandulafák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása