Öko-hazaárulás: az ÖMKI valódi háttere és céljai - Darvas Béla leleplező írása

PPJ         2014.06.26.

biostop.jpgCsak megerősíteni tudom az alább leírtakat, ugyanis magam is érintettje voltam az ügynek. Úgy próbáltak beszervezni az ÖMKI-hez PhD kutatásvezetői pozícióra(!), hogy még a humánökológia mesterdiplomám sem volt a kezemben. Kérdésemre, hogy ez hogy lehetséges, az volt a válasz, hogy ne aggódjak, megvannak a képességeim. Ez nagyon megtisztelő és biztató, tudományetikailag mégis abszurd és számomra elfogadhatatlan. Tovább érdeklődve az ÖMKI háttere után viszont, teljesen világossá vált a kép, hogy kikre, kiken keresztül és miért vadásztak. Tulajdonképpen a legtöbbetek eddig vélhetően bele sem gondolt, és pusztán nekem el sem hinné, hogy a modern kori nemzetárulás és gazdasági kémkedés hogyan zajlik. Isten áldja a sorsom, hogy beláthattam, nem szabad asszisztálnom ehhez az álságos feladathoz, még ha a "karrierem"(ez a materialista félelemből adódó lelki erőtlenség és hűtlenség melegágya típusú fogalom) is múlik rajta!

Mi úgy látjuk, hogy a pénzügyi háttérhatalom beszivárgása és a hatalom átvétele zajlik. A magyar mezőgazdaság kiszolgáltatása láttán a kérdésünk az, hogy a politika egyszerű ostobaságának, vagy tudatos nemzetárulásának a következménye a biogazdálkodás idegen kézre adása? A folyamat látható jeleit mindnyájan érzékeljük, és a cikk elolvasása után érthetővé válik - a háttérhatalmi cél: a magyar mezőgazdasági erőforrások megszerzése. A háttérhatalom érdekeivel ellentétes a ökologikus biogazdálkodás ál-magyar megvalósítása Magyarországon!!! A külföldi háttérhatalmi földtulajdonszerzés előre kívánja letörni a magyar biogazdálkodást, hogy a későbbiekben a magyar gazdák ne jelentsenek konkurenciát a külföldi érdekeltségekkel szemben. Ezért hazaárulásnak minősül a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság beszántása! Logikailag sajnos várhatóan ez együtt fog járni a magyar kutatóintézetek felszámolásával is. Ez a történet ugyanis már nem Kishantosról szól, hanem annál jóval többről, a magyar mezőgazdaság jövőjéről. A háttérhatalom diverzánsai beszivárognak, a nemzetárulók pedig "helyzetbe hozzák" őket. Az új és gyalázatos földtörvény létrehozza az idegen tulajdont és a piac monopolizálásának eszköze a világszínvonalú magyar kutatás felszámolása, az eredmények megszerzése és megsemmisítése, sőt a tartalmas és eredményes oktatás felszámolása is. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem egy sajnálatos gyakorlat, amely Magyarország legfontosabb stratégiai ágazatát érinti. Azonban ennek a folyamatnak még csak az elején járunk!!! Még tehetünk ellene!!!! Ha részt veszünk azokon a társadalmi megmozdulásokon, amelyeket az új és gyalázatos földtörvény ellen, és a magyar gazdák védelmében szerveznek azok a magyar érdekeltségű erők, akik az egész nemzet sorsáért és az egész Pannon bio-geo-öko-régióért felelősséget éreznek és vállalnak.

Darvas Béla: Kutatóintézeti nonprofit káefté – fából vasparipa (az ÖMKI háttere) - darvasbela.atlatszo.hu

darvasbela2-1024x663.jpgE sorozat második részében – mikor a statisztika által nyilvántartott K+F+I által foglalkoztatottakat próbáltam számba venni – írtam le az alábbiakat: „A vállalati K+F+I helyek száma viszont akár égen a csillag. A cégjegyzékben gyors kereséssel is félezer Bt-t és Kft-t találok, amelynek nevében szerepel a kutató, a fejlesztő vagy az innováció szó.” Most ezek közül egyet emelek ki, mivel megjelenése, működtetése és céljai sok tekintetben figyelemre méltó. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft-ről (ÖMKI Kft) lesz szó, amely magát „szerényen” Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetnek hívja, bár létszáma csekély (9 mezőgazdasági egyetemet végzett munkatársa van) és munkatársai között nincs nemzetközi értelemben jelentős publikációs aktivitást felmutató munkatárs (1 PhD minősített és 4 PhD-hallgató). Ez a vállalkozás tevékenységét tekintve inkább valamiféle tanácsadó/szervező/F+I pályázó cégnek tűnik, amelyet Forschungsinstitut für biologischen Landbau (FIBL) nevű svájci (és német/osztrák) cég hozott létre.

2011. február 1-én sok kutatóintézeti és egyetemi kollégámmal együtt levelet kaptam egy korábban a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft-nél (BHN) dolgozó ismerősömtől. „Egy most induló 3 éves program kapcsán kereslek, melynek középtávú célja az ökológiai gazdálkodáshoz és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó kutatási aktivitás serkentése, kutatói kapacitás fejlesztése, magas tudományos színvonalú és a gyakorlatban is hasznosítható eredményeket adó projektek indítása Magyarországon. A projekt keretében arra a kérdésre is választ keresünk, hogy milyen intézményi-irányítási keretek között és milyen partnerségben lehetne a leghatékonyabban megvalósítani ezt a gyakorlatorientált kutatómunkát. A program első lépéseként a csatolt kérdőívre alapozva, mélyinterjúkon keresztül szeretnénk felmérni az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódóan mozgósítható kutatói kapacitást és együttműködési lehetőségeket.” Részt vettem ezen az egyoldalú „kikérdezésen”, majd később a BHN helyiségében szervezett találkozón is. Ezen négy hazai egyetem képviselőin túlmenően az MTA három mezőgazdasági kutatóintézetének (ma ezek az MTA ATK részei) képviselője is részt vett jelezve, hogy „mindenféle” pénzre szüksége van a hazai mezőgazdasági kutatásnak, amely nyomorúságos körülmények között éli túl egyik évet a másik után. A találkozót egy frissen, a Technical University of Munich, Department of Landscape Ecology (München) „tájökológiából” PhD-t szerző hölgy (Drexler Dóra, aki máig a FIBL adminisztrációjának munkatársa) vezette és kérdezgette a professzor urakat, akik készségesen válaszolgattak, miközben a FIBL igazgatójának felváltva fordítottak.

A svájci cég igazgatója (Urs Niggli) elmondta, hogy ennek a projektnek a finanszírozója a Pancivis Stiftung, amely azzal bízta meg a FIBL-t, hogy felügyelje a magyarországi projekt szakmai megvalósítását és a rendelkezésre bocsájtott pénzösszeg célszerű felhasználását. Az ülésen résztvevők már előzetesen egymást kérdezték arról, hogy kiket is takar a Pancivis Alapítvány? Nos, a Pancivis Stiftung-ot a lichtensteini Vaduzban 1999-ben jegyezték be, de csupán ennyi, ami róla bizonyosan tudott. Azt, hogy a Pancivis milyen tevékenységből származó 2 millió eurót ajánl fel a magyarországi projekthez, és miért egy svájci intézeten keresztül csak találgathattak a résztvevők, de ajándék lónak nem szokás a fogait fixírozni. A FIBL egyébként 130 fős svájci K+F+I intézet (Frick a székhelye) – ami hazai viszonylatban is szerény méretűnek számít –, s erősségének azt tartja, hogy szoros együttműködést szorgalmaz a kutatás és a gyakorlat között. Ez utóbbit úgy jellemzi, hogy 200 gazdasággal tartanak kapcsolatot. Mindezt technológiatranszfer-aktivitásnak tarthatjuk inkább, mint kutatóintézetinek, vagyis a hazai bioügyekben fix összeggel és ideiglenesen nemzetközi F+I menedzseri ambíció jelent meg. A FIBL számos kelet-európai, indiai, latin-amerikai és afrikai országban vesz részt az ökológiai kutatási, tanácsadási és tanúsítási szolgáltatások kidolgozásában – olvashatjuk a brosúrájukban. A hazai tanúsítási terület eddig a BHN területe volt, illetve 2002-ben kezdte meg a Hungária Öko Garancia Kft tanúsító szervezet („anyacége” az Austria Bio Garantie) a működését. Előtte a holland érdekeltségű SKAL (Office in Hungary) próbálta a lábát megvetni nálunk. A hazai piac, amely 2012-ben 119 ezer ha közel 10%-a tartozik hozzá (lásd 18. ábra). A nagyrészt osztrák érdekeltségű Hungária Öko Garancia Kft vezetője (Kovács Dóra) egy 2012-es konferencián nagy örömmel üdvözölte a svájci központú ÖMKI Kft létrejöttét.

A FIBL vezetője az ökológiai gazdálkodáson belül az alábbi területeket nevezte meg legsürgősebb célpontjaik között (i) az ökológiai termesztéssel kapcsolatos doktori és posztdoktori program előmozdítása; (ii) a tudományos kutatások segítése; (iii) az Ökológiai Gazdálkodási Nemzeti Technológiai Platform „aktivizálása”. Nézzük ezeket egy kicsit közelebbről.

18abra.png18. ábra: A tanúsítást kiadó szervezetekhez tartozó, ökológiai művelésű területek nagysága Magyarországon

A PhD-programot illetően az ÖMKI a Szent István Egyetemet választotta stratégiai partnerének. Kétségtelen, hogy ezen az egyetemen folyik a legjelentősebb hazai oktatási aktivitás, jellemezhetően a környezetgazdálkodási MSc-képzéssel és az itt létrehozott Környezettudományi Doktori Iskolával. Mindkettőben Ángyán József szerepe emelhető ki, hiszen az ökológiai termesztést illetően a gödöllői MSc- és PhD-képzés sikere egyértelműen az ő és munkatársai (kiemelten Menyhért Zoltán) nevéhez fűződik. Ángyán professzor úr, akkor éppen a VM-ben az oktatásért és kutatásért felelős parlamenti államtitkár volt, és többször is segítőkészen tárgyalt a FIBL megbízottjaival. A kezdetben támogathatónak tűnő szerveződés azonban gyorsan a tárgyalás megszakadásához vezetett, mert a megbeszéltekkel ellentétes FIBL döntésekre került sor. A FIBL igazgatója ugyanis úgy gondolta, hogy nem illeszkedik be az adott erőviszonyok közé, hanem mint „független vásárló” azt választ az általa kezelt 600 millió forintjáért (eredetileg 3 éves ellátásra, ami később 6 évre változott), amit kedve tartja. És megtehette mindezt, hiszen még a Magyar Biokultúra Szövetség – mint a legnagyobb magyar tulajdonú szerveződés – éves K+F+I pénzkerete sem nagyobb, mint 25 millió forint. A svájci kezdeményezés lassan elveszítette a BHN (ügyvezető Roszík Péter) és az ökológiai gazdálkodás nemzetközi szervezete, az IFOAM (International Federation of Organic Agriculture Movements) EU Group magyar tagjának (Ács Sándorné) támogatását, akik az ÖMKI Kft-ben az igen szerény hazai pályázati rendszerben külföldi érdekeltségű konkurenst láttak. A kezdeti ígéretek ellenére a FIBL ügyintézői feléjük sem teljesítettek, vagyis a dolgaik irányításába a meghatározó magyar szakmai szervezetek bevonását sem tartották rangjukhoz méltóan bevonni. Rajtuk keresztül megszerezték a helyi ismereteket, majd saját érdekük szerint döntöttek. Igazán mai történet. A FIBL egyébként az IFOAM-on belül erős helyzetű intézet, így Ács Sándorné újraválasztásakor az ÖMKI Kft képviselői igyekeznek is elmozdítására azzal, hogy nem támogatták. Ez a próbálkozásuk azonban sikertelen maradt.

Nézzük a szakmai teljesítményt. 2013-ban az ÖMKI Kft-hez érkezett 29 PhD és posztdoktori témajavaslatból a FIBL munkatársai 4-4 pályázatot tartottak támogatásra érdemesnek. 2013. december 7-én számoltak be a korábbi érintettek az ösztöndíjasok találkozóján. Az ÖMKI Kft kitűnő PR munkát végez, kicsinységük ellenére mernek nagynak mutatkozni; láttatják magukat, ahol csak lehet. Irigyelhetik érte a forrásszegény, bár valóságos állami kutatóintézetek. Az ajánlatok közel negyedének támogatása egyébként átlagos EU pályázati sikerességi arány. A posztdoktori kutatás támogatásának hossza a FIBL projektben két év, míg a PhD-támogatás három évre szól. Emlékezettőül, egy hazai PhD-szerzés időtartama 5-7 év. A támogatás átlagos nagysága ~9 mFt, ami korántsem magas. Az OTKA fiatal kutatóknak kiírt pályázatai ettől merőben eltérők, és a végelszámolásnál a nemzetközi színvonalú publikációs aktivitás meghatározó szempont. Mindez itt másként van, hiszen az ÖMKI Kft saját munkatársai honlapra helyezett cikkeinek többsége is csak ismeretterjesztő lapokban jelent meg. Vannak olyan szakmabeliek továbbá, akik a gyakorlatnak „kidolgozott” eljárások újdonságtartalmát is vitatják.

Az ÖMKI Kft tudományos kutatási területen való stratégiai partnerként a Haszonállat-génmegőrzési Központot (HáGK, korábban Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, KÁTKI), a tápiószelei Növényi Diverzitás Központot (NÖDIK, korábban Agrobotanikai Intézet), a Szent István Egyetemet, a Magyar Biokultúra Szövetséget és a BHN-t jelölte meg. A HáGK és a NÖDIK nem sensu stricto kutatóhelyek, s a VM nem is csatlakoztatta a kutatóhálózatához (NAIK), hanem a génmegőrzéshez tartozó mezőgazdasági génbank meghatározóivá tette ezeket. A HáGK a kisállati, az NÖDIK a növényi génbank hazai központja. A géntechnológia térhódításával a mezőgazdasági génbankok nagyon is felértékelődtek, hiszen igen sok ősi fajtánk extra tulajdonságait szívesen látnánk az új fajtákban ismét. Ilyen például a Bánkúti búza, amelynek sikértartalma a magyar kenyér jó hírét vitte. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a FIBL stratégiai törekvéseit jól körvonalazzák a választásai. Ezen túlmenően, bár a gödöllői Szent István Egyetem kutatóegyetemi rangot nyert, a megmaradó két intézet a hazai ökológiai termesztés minőségbiztosításának központjai. Mit választott tehát az ÖMKI Kft aktivitásának célpontjaként az követően, hogy megszondázta a hazai egyetemeket és kutatóintézeteket? Nos, nem azokat, akikkel „mélyinterjúkat” készített, de ez – mondhatják – a „vásárló” előjoga.

Végül miért is kiemelt cél a 2009-ben (Radics László és Roszík Péter hívták életre) létrehozott Ökológiai Gazdálkodási Nemzeti Technológiai Platform aktivizálása? Nyilvánvalóan a nemzeti csúcson lévő érdekszövetség elérése a cél, ami egy limitált időtartamra érkező külföldi cég esetén kérdések sorát vetheti fel. A Nemzeti Technológiai Platformok elsődleges tevékenységei a technológiatranszfer szervezése, s abban kiemelten az F+I irányítása, a pályázati rendszerekbe hívószavak bejuttatása, végül az így „pántlikázott pénzek” megszerzése. A 2 millió euróval beköltöző, mértékletesen költő nemzetközi cég (FIBL/ÖMKI Kft) az eredményes hazai és nemzetközi pályázás a Kft továbbélésének lehetőségét teremthetné meg, hiszen innen töltődhetne vissza a behozott pénzügyi alap. A pályázati rendszerben való térnyerés tehát kiemelt szerepű, ha mégsem ideiglenes a beköltözés (vö. 3 év helyett 6 év).

Ha ennyi kérdés gyűlik valamennyi fő cél köré, akkor vajon miként halad előre ily határozottan egy ilyesfajta vállalkozás. A válasz sokak szerint igen egyszerű: a miniszterelnök feleségének mentorsága áll a háttérben. Ő úgy gondolja, hogy az ÖMKI Kft kitűnő ügyet képvisel, és mindenképpen támogatandó. Kétségtelenül, az egészséges élelmiszerek termelésének és fogyasztásának terjesztését nevezhetjük akár karitatív feladatnak is, amely bármely First Lady számára vonzó terep kiváltképpen, ha Aranykalászos gazdatanfolyamot is végzett. Nyílt titok volt, hogy a KÁTKI (ma HáGK) telephelyén irodát nyitó ÖMKI Kft-t, azt követően, hogy a hazai ökogazdálkodás intézményeit „megvezette”, Ángyán József az érintett igazgatón keresztül kitessékelni igyekezett a felügyelete alá tartozó állami intézet területéről. Ángyán államtitkárnál – ahogy számomra írt levelében olvasom – Lévai Anikó két alkalommal is az ÖMKI Kft-t támogatóan járt közbe, hiszen – ahogy neki mondta – egyik barátnőjének leányáról és az általa képviselt ügyről van szó. Első alkalommal 2011 nyár elején, Budán, a kormányzati politikai évadzáró kerti partiján, ahol Orbán Viktor és Lévai Anikó voltak a házigazdák; másodízben 2011 késő őszén, egy jó órás beszélgetésen a Parlament Café-ban. Ángyán József azonban hajthatatlan maradt.

Van egy, az előbbiekkel párhuzamosan futó ügy, amelyben a KVK ökológiai termesztésben elkötelezett földterületeit az NFA más tulajdonosoknak ítélte, így egyidejűleg a hazai legjelentősebb, dán mintát követő népfőiskolai kezdeményezése látszik elbukni. A KVK jogorvoslatot kért az agrártárcával szemben. A biogazdaság egyik ügyvezetője Ács Sándorné (az IFOAM EU Group magyar tagja), a hazai ökológiai termesztők egyik legaktívabb képviselője (egyben az Élőlánc Magyarországért ökopárt elnökségi tagja) jelenleg is a kishantosi mintagazdaság megmaradása mellett érvel, amelyben ütközött az agrártárca államtitkárával, Bitay Mártonnal. A KVK megmaradása – ami ez ügyben a hazai ökológiai gazdálkodásban meghatározó szerepű – mellett felemelte szavát Ángyán József képviselő, Székely József ombudsman, de a Greenpeace (Rodics Katalin) is. Drexler Dóra (ÖMKI Kft) más álláspontot képviselt. 2014 áprilisában a KVK 140 millió forintra becsült értékű veteményeit kiszántották, s ezzel új „jogi” helyzet állt elő egy olyan ügyben, amelyben a Székesfehérvári Járásbíróság előtt még birtokper folyik. Ugyanekkor a VM államtitkárának értelmezése szerint a KVK jogtalanul használja fél éve a földeket, így hat havi bérleti díjjal megkárosította az államot.

De térjünk vissza az ÖMKI Kft-re, amely 2013. október 9-én parányi, ideiglenes támogatású, külföldi érdekeltségű szervezetként a Magyar Parlamentben rendezhette meg az „Ökológiai Szakmapolitikai Csúcs 2013” című rendezvényét, ahol az interneten található kép szerint Urs Niggli mosolyog a padsorokban. Nem rohamtempójú előmenetel ez? Csodálhatók a találgatások és válaszok, hogy ki vagy mi áll a háttérben?

Az ÖMKI Kft a méretéhez és szakmai elismertségéhez képest kétségtelenül jelentős PR aktivitást tudhat magáénak. Konferenciákat szervez, például „Az ökológiai gazdálkodás hazai helyzete – Trendek és kitörési pontok” címűt 2012. február 2-án vagy „IV. Nemzetközi Ökológiai Mezőgazdasági Tudományos Konferencia (ICOAS)” rendezvényt 2013. október 9-13-én, melyhez a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását is megszerezte. A 2012-es tanácskozáson, Gödöllőn, Urs Niggli arról beszélt, hogy a FIBL, amely „közhasznú magánszervezet”, Svájcban 135, Németországban 20, Ausztriában 10 tudományos és technikai munkatársat foglalkoztat. A FIBL munkatársaival való közös munkát Radics László (akkor még a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, ma nyugdíjas) tartotta igen hasznosnak, és azt hangsúlyozta előadásában, hogy a 2011 őszén kezdődő és 2014-ig tartó pályázatukban a délkelet-európai országokat (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) célzó projekt az E-learning területén remél sikereket. Kovács Dóra, a kisebbik tanúsító szervezet vezetője a 2012-es előadásának az összefoglalójában az alábbiakat írta le: „Kézzelfogható példa erre, hogy a Biokultúra Szövetség budapesti piacain és rendezvényein való részvétel feltétele nem a Biokultúra tagság, hanem a Biokontroll Hungária tanúsítása. A monopolizáló-diszkriminatív politika a Biokontroll Hungária és a Biokultúra Szövetség túlzott összefonódásából fakad, amely mind személyi szinten, mind a feladatmegosztás szintjén megnyilvánul, és amely véleményünk szerint megkérdőjelezi egyrészt az ellenőrző szervezet független és objektív működését, másrészről a Biokultúra Szövetség nyilvánosan deklarált céljainak (a biotermelés eszméjének és a biotermékek fogyasztásának minél szélesebb körben történő terjesztése, a biotermelők általános érdekképviselete) őszinteségét.” Barátságosnak bizonyosan nem mondható vélemény a meghatározó magyar versenytársról a kisebbségi, (bár abban többségi) osztrák képviselettől. Vajon kit szólítanak meg ezek a nyilvánvaló vádak, ha azok a magyarországi integrátort is érintik? Ki fog itt vizsgálódni?

Nem is vitás, ez alatt a történet alatt érzékelhetően mozog a föld, de nem a konkrét ügy az, ami K+F+I szinten számunkra elsődleges tanulsággal szolgálhat, hanem hogy 600 mFt (mínusz a stáb működési költségei)/3-6 év támogatásért a hazai agráregyetemi és agrárkutatási szereplők ünneplőbe öltöznek, bokát csattogtatnak, nem sajnálják maguktól a szájfényt, és a „nagypolitika” átengedi a hazai tulajdonú szervezeteinek kommunikációs területeit is. Csodálkozhatom-e azon, ha egy német eredetű svájci kollegám, aki azzal próbálkozott, hogy beszervezzen egy nemzetközi szakértői közösségbe a munkadíjamat a felére állította be annak, amit hajdani magyar, végül Dániában letelepült munkatársam számára irányzott elő. Kérdésemre azt a választ adta, hogy Magyarországon köztudottan alacsonyak a kutatói bérek. Ezért az alacsony bérért aztán tőlem várta volna a meghatározó szakmai munkát. Nem álltam kötélnek, de mindez nem változtat azon, hogy a K+F+I nemzetközi piacán „moszkvatéri reklámáru” a magyar munkaerő, vagy mint ebben az írásban olvasható pár százmillióért meghatározó befolyás szerezhető országos ügyekben is. A rendszerváltás utáni magyar kormányok vajon miért szegényítették erre az elképesztően kiszolgáltatott szintre a hazai mezőgazdasági K+F+I szereplőit?

Darvas Béla

Kishantosi fejlemények: kinyomom a szemét! - NOL.hu (részlet)

Ács Sándornémegdöbbentőnek tartja, hogy az agrárkormányzat – élén Fazekas Sándor miniszterrel – segédkezet nyújt a ökogazdaság tönkretételéhez. Mint mondja, egyedül Orbán Viktor segíthetne, de a kormányfő eddigi némasága azt jelzi, egyetért a pusztítással.

20140619Kishantos-tek_21.jpg

Orbán vejének és testvéreinek ajándéka Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Miből gondolja, hogy a miniszterelnök egyáltalán ismeri Kishantos ügyét?

– Abból, hogy a felesége, Lévai Anikó 2011 augusztusában egy egész napot töltött nálunk, és megismerkedett a biogazdálkodás alapjaival. A kormányfő veje, Tiborcz István és az ő testvérei, Eszter és Péter pedig egy általunk szervezett dániai tanulmányúton is részt vettek. Annyira meg voltak elégedve, hogy kaptunk tőlük ajándékba egy különleges pohárkészletet. Úgyhogy a kormányfő pontosan tudja, mit is jelent az országnak Kishantos. Ha nem segít, akkor nem is akar segíteni.

         1 hozzászólás

Címkék: vélemény politika fidesz magyarország magyarság mezőgazdaság ökológia földkérdés fenntarthatóság agrárium humánökológia élőlánc magyarországért ángyán józsef kishantos darvas béla földügy ökológiai mezőgazdálkodás kishantosi vidékfejlesztési központ ökológiai mezőgazdaság ömki fibl ökológiai mezőgazdasági kutatóintézet Forschungsinstitut für biologischen Landbau

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A GreenR-ről plagizálja az SMS párt a kampányanyagát...

PPJ         2014.03.28.

2014.03.31.: Járvás Éva, az SMS párt Pest megye 01-es jelöltje beismerte telefonbeszélgetésben, hogy 10.000 példányban plagizálta forrásmegjelölés nélkül kampányszórólapján és juttatta el az érdi postaládákba a GreenR - A zöld objektív blogbejegyzéséből származó tartalmat a Bruttó Nemzeti Boldogság mutatóról szóló 2012-es riportunkból. A dolog pikantériája, hogy a GreenR blog szerkesztője Pacsuta Péter János, a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom által támogatott Élőlánc Magyarországért Pest megye 01-es jelöltje.

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/buddhista%20gazdas%C3%A1g.jpgPacsuta Péter János, az Élőlánc Magyarországért Pest megye 01-es OEVK országgyűlési képviselőjelöltjének közleménye
----

Mi, a GreenR - A Zöld Objektív blog állandó és alkalmi szerzői mérhetetlenül örülünk, hogy 2009 óta folytatott öko-blog szerkesztési munkánk beérni látszik és most már arra is méltók vagyunk, hogy anyagainkat, szellemi termékeinket nagy nyilvánosság előtt megosszák és például több ezer példányban bedobják Érd postaládáiba, de erkölcsileg és jogilag elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a bizonyíthatóan innen szerzett anyagokkal és gondolatokkal (hovatovább, hivatkozás nélkül) kampányoljanak más pártok!

(A GreenR blog részéről merőben érdekesnek tartjuk, hogy mostanra már hirtelen Kásler Árpád is "környezetvédő" lett, illetve az érdi Fidesznek is, érthetetlen módon, éppen egy hete hirtelen lett "Zöld Tagozata"... az Élőlánc részéről 2005 óta, a GreenR részéről 2009 óta van abban gyakorlati tapasztalatunk, hogy mikor ki és éppen miért lesz "hirtelen zöld" - lehet "máz" a politika.)

Felháborítónak tartjuk és elutasítjuk,  a GreenR blog 2012 óta a bhutáni Bruttó Nemzeti Boldogság mutatót felkaroló munkásságát, az SMS párt jelöltje, Járvás Éva, a nem több mint három hónapja jegyzett weboldalán és a több ezer példányban Érd postaládáiba kijuttatott szórólapján úgy mutassa be, természetesen hivatkozások nélkül, mintha ennek gondolatát "ő képviselné"... mindennek van határa!

Feltűnő továbbá, hogy Járvás Éva a honlapjára egyszerre angolul-magyarul és helyesírást tekintve elírt módon ("Mi a Gross National Heppiness?" - http://jstudio.hu/jarvaseva/?p=82) tette ki azon videó címét, amit máskülönben szintén a GreenR blog szerkesztője feliratozott magyarra már egy évvel korábban (Mi az a Bruttó Nemzeti Boldogság? - What is "Gross National Happiness"? - http://youtu.be/kv80gDoHhNg).

Természetesen, mivel a szórólapon felelős kiadó és szerkesztő van megadva, ezért meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket az új PTK értelmében, de az idő szűkössége okán (alig több mint egy hét van a választásokig) felszólítjuk az SMS pártot és Pest megye 01-es jelöltjüket, Járvás Évát, hogy nyíltan kérjenek elnézést, és ugyanannyi példányszámban juttassák el a választópolgárokhoz, hogy kiknek a szellemi termékeivel kampányolnak, illetve meglátásunk szerint azt tartjuk tisztességesnek, ha ezek után Járvás Éva visszalép a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom helyi közösségei által támogatott Élőlánc Magyarországért ökopárt Pest megye 01-es jelöltje, Pacsuta Péter János, a GreenR blog alapító szerzője javára!

Emlékeztetjük a választópolgárokat, hogy az SMS párt mögött álló Seres Máriának nagy port kavart kéretlen levél (spam) ügyei vannak, a nemzetközileg elismert SpamWiki oldalán megtalálható az anno szintén "hirtelen jött" ismertségük története.

Seres Mária a telefonos megkeresésünkre reagálva nem vállalt felelősséget jelöltjükért, Járvás Éváért. Jellemző továbbá az SMS párt módszereire, hogy az Dr. Ángyán József által elindított Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom Élőlánc Magyarországért egyik közmegbecsülésnek örvendő elismert lokálpatrióta jelöltjét, Hargitai Istvánt a saját jelöltjükként mutatták be a kerületi weboldalon!

Elutasítjuk ezeket a megtévesztő és tisztességtelen módszereket!

FRISSÍTÉS: Kiderült, hogy a kampányvideó anyagaikat is mástól plagizálták!

1939765_735256753175741_1516611892_o.jpg

1-es hivatkozás: A GreenR blogon a "Bhután" címkével ellátott eddigi bejegyzések: http://greenr.blog.hu/tags/bhut%C3%A1n

2-es hivatkozás: A pontos GreenR bejegyzés, amelyből Járvás Éva, az SMS párt jelöltje a szórólapjára téve, a bhutáni Bruttó Nemzeti Boldogság mutató 9 fókuszterületéről és a Liebig-féle minimum törvényről a plagizálást megtette: http://greenr.blog.hu/2012/06/17/a_brutto_nemzeti_boldogsag_mutatoszamrol_bhutanban_es_japanban

3-as hivatkozás: Az érdi postaládákba juttatott szórólap szkennelt képe (Felelős kiadó: Lila Csillag Kft. 2030 Érd. riminyáki út 61. Felelős Szerkesztő: Járvás Éva):
https://m.blog.hu/gr/greenr/image/SMS%20J%C3%A1rv%C3%A1s%20%C3%89va%20-%20GreenR%20blog%20plagiz%C3%A1l%C3%A1s.jpg

4-es hivatkozás: Járvás Éva facebook oldalán a plagizált kép (itt, bár csak hozzászólásban, de még hivatkozza a GreenR blogot): https://www.facebook.com/photo.php?fbid=646206095417737

5-ös hivatkozás: Járvás Éva három hónapos weboldala:
http://jstudio.hu/jarvaseva/?p=82

További tényadalékok, melyek mutatják, hogy Járvás Éva jól ismeri az Élőlánc Magyarországért eddigi tevékenységeit (vagyis kvázi érthetetlen, hogy miért indult el éppen azok ellen, akikkel "egyetért", illetve eddig hol volt és miért nem jelentkezett):

2013. május 31. - https://www.facebook.com/photo.php?fbid=547478951957119
Járvás Éva megosztja azon képet, melyen a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért 2013. június 3-i földügyi demonstrációjára hívja fel a figyelmet

2013. január 17. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/570226103004776?stream_ref=10
Járvás Éva megosztja azon videót melyben Ertsey Attila mond beszédét az Élőlánc Magyarországért demonstrációján 2012. január 14-én.

2012. október 16. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/366007663482942?stream_ref=10
2012. október 7. - https://www.facebook.com/xocai.csokolade/posts/179037498899406?stream_ref=10
Járvás Éva megosztásai Dr. Léhmann György ügyvéd úr melletti kiállást illetően

SMS Járvás Éva - GreenR blog plagizálás.jpg

         szólj hozzá

Címkék: politika élőlánc magyarországért ángyán józsef tisztesség és emberség szövetsége

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A ChemTrail tüntetés margójára: a globális geomérnökség humánökológus szemmel

PPJ         2014.01.24.

geoengineering_wrench.jpgA geomérnökségi beavatkozások kapcsán felmerülő első kérdésekre próbálunk választ adni. Egyesek szerint ez a jelenség egyszerűen nincsen, mások szerint pedig közvetlenül mérgeznek minket. Nem fogjuk azonban beváltani egyik szélsőséges tábor reményeit sem. Az viszont tény, hogy butaság lenne legyinteni a témára, ugyanis egyre több hivatalos tudományos publikáció is foglalkozik a problémakörrel, ráadásul már elkezdték "beetetni a jónépet" a különféle dajkamese válaszokkal!

Az új koszak: az antropocén

A geomérnökség (geoengineering) alatt olyan mesterségesen óriási léptékű, az egész Föld bolygóra kiható, előre eltervezett hatásokat okozó „tudományos” beavatkozásokat értünk, amelyek valamilyen „cél” érdekében megváltoztatják a glóbusz energiamérlegét. Manapság leginkább a földi légkör olyan megváltoztatására használják, amely a globális felmelegítés hatásait mérsékelni tudja, esetleg teljesen meg is szünteti – így szól nagyjából az a fáma, ami kísértetiesen hasonlít kommunikációs technikáiban és profiteszközölő hátterében a génmódosító mezőgazdasági világcégek mézesmadzagaihoz.

Először is és mindig is, fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a klímaváltozás szó nem helyes kifejezés arra a folyamatra, ami jelenleg zajlik, ugyanis sokkal inkább hívhatjuk klímaváltoztatásnak, helyére téve így az embert is, mint fő okozóját a folyamatnak. Vida Gábor professzor úr legutóbbi megállapításaira is hivatkozva (Honnan hová Homo? Az Antropocén korszak gondjai - Studia Physiologica 18/2012) beléptünk egy új földtörténeti korba, az antropocén korba, amikor az ember “uralja” a természetet: igaz ugyan, hogy ez a látszólagos “uralom” nagyjából abban merül ki, hogy nagymértékű fajkihalást (biológiai sokféleségvesztést) és a földfelszín drámai átalakulását hoztuk létre, amik egyenként is fő okozói a klíma megváltozásának. Az ember által bolygónagyságban megváltoztatott természetes folyamatok mellékhatásaként jön létre az üvegházhatású gázok légkörbe kerülése és ennek kapcsán óceán savasodása, a légköri jelenségek megváltozása, az időjárási jelenségek szélsőségesebbé válása, stb. Amíg ez a kibocsátás nem szűnik meg, addig hiába építünk „bolygó méretű mérnöki védelmi rendszert” – az alap okot nem szüntettük meg.

Welcome to the Anthropocene 
From the Holocene to the Anthropocene
Water in the Anthropocene

„Ez a víz az égvilágon semmiféle hatással nem lesz a klímára, csupán kísérlet annak bizonyítására, hogy képesek vagyunk nagy mennyiségű folyadékot juttatni viszonylag nagy magasságokba. Ha a próbálkozás sikerrel jár, valamikor a jövőben talán szulfátrészecskéket (aeroszolt) is eljuttathatunk a sztratoszférába, mely árnyékot hoz létre, csökkenti a besugárzást, ellensúlyozva ezzel a fokozódó üvegházhatást.” -  A világ leghosszabb locsolócsöve, NOL.hu

Rövid filmtörténeti kitérő

BMatrix-has-you---ciel-voile03.jpgA Mátrix filmtrilógia keretrendszerét kiegészítő Az Animátrix (2003) animációs rövidfilmek közül a Második Reneszánsz című alkotásban megtörténik egy geomérnökségi offenzíva: az emberek a napenergiából táplálkozó gépek ellen, repülőgépekről ledobott légköri rakétákkal sötétségbe borítják az egész bolygót.

Ami ezek után következik, arra a narrátor csak ennyit mond: „Isten irgalmazzon az embereknek és a gépeknek, bűneikért!"

Techno-optimizmus és ökoszisztéma komplexitás

A rendszerek egymásra épültsége okán erősen kérdőjeles, hogy egy rendszer központi magjában létrehozott változás végül milyen hatásokkal és mellékhatásokkal áramlik szét az egész rendszerben. A geomérnökség a Föld fizikai-kémiai paramétereit kívánja megváltoztatni annak érdekében, hogy ez az egész élő organizmus, Gaia földanya, „meggyógyuljon”. Ez a szemléletmód a főként Galilei, Newton, Kepler, Descartes által elterjesztett mechanisztikus világképre jellemző, és azóta is mélyen áthatja a „természettudományokat”, aminek következtében az ökológiai paradigmaváltás még mindig halogatódik, (az „élő bolygó” meg haldoklik).

A több milliárd éves evolúció során kialakult fajok sokfélesége biztosította a bioszféra ökoszisztémájának stabilitását. Egészen más, amikor egy „tudományos kísérlet” zárt laboratóriumi körülmények között egy inkubátorban vagy petri-csészében zajlik, mint amikor a nem megismételhető, véges felszínű és nagyon érzékeny biológiai rendszerű Föld bolygón.

Geoengineering.jpgA meggondolatlanság miatt már egy kevés méreganyag környezetbe jutása is kimutathatóan felborítja a táplálék-piramis szintjeit és pusztító kimenetelű bioszféra kölcsönhatásokat indít be – de a geomérnökség az egész bolygóra kiterjedő „mérnöki módszerekkel” akarja megállítani a klímaváltoztatást, ahelyett, hogy sokkal olcsóbban és sokkal inkább környezetbarát módon egyszerűen korlátozná az üvegházhatású gázok kibocsátását. Olyan fogalmakat, hogy „elővigyázatosság elve”, „megjósolhatatlan kimenetel” vagy „hatványozódó valószínűtlenség”, mintha a geomérnökök nem is ismernének. Ha megnézzük például az Európai Unió közösségi környezetvédelmi alapelvének 11 pontját, akkor egy geomérnökségi beavatkozás ellentmond a 11 alapelvből 10-nek… A geomérnökség „tudománya” nagyfokú hübrisz és technooptimista hit eredménye, mely átgázol a lokalitáson, a közösségeken, az élő rendszereken, magán a bolygón.

„A Finn Nemzeti Éghajlati Panel elnöki tisztét is betöltöm, emiatt gyakran szerepelek tévében, rádióban és újságoknak is adok interjúkat. Kötelességemnek érzem, hogy a közvéleményt érdeklő kérdésekre választ adjak… Az a véleményem, hogy még nem vagyunk tisztában egy geomérnöki beavatkozás lehetséges következményeivel, nem eléggé kutatott ez a kérdés. Félek attól, hogy azelőtt kerül sor egy ilyen beavatkozásra, mielőtt a bennünk felmerülő szakmai kérdésekre kielégítő választ kapnánk. Egy ilyen nagy horderejű, az egész emberiséget érintő kérdésben elengedhetetlen a közvélemény hiteles tájékoztatása.” – mondta az ELTE díszdoktorává avatott Markku Kulmala professzor, a világhírű aeroszol kutató az ELTE TTK kari újságjának adott interjúban.

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miből adódik, hogy egy „rendszerszinten nagy problémát” rendszerszinten nagyban is kell megoldani? Ki kezdte el azt elhitetni az emberekkel, hogy az egymásra épülő rendszerek esetében nem kicsiben és helyben kell megoldani a problémákat? Márpedig az ökolokalitásnak, vagyis a helyesen művelt helynek (tájnak), tehát a kis mértékben történő jó gazdálkodásnak egyenes következménye, hogy a nagy egész is jó lesz! Hogy az Európában első buddhista öko-közgazdász Ernst F. Schumacher nevéhezskychem_dees.jpg köthető az „A kicsi szép” című 1973-as, a nyugati értelemben vett alternatív, azaz ökológiai és humán személetű közgazdaságtan bibliájává vált legsikeresebb közgazdaságtani esszé alapművet már ne is említsem…

Beláthatjuk, hogy viszonylag régóta tudjuk már, a nagy problémák sokszor csupán abból keletkeznek, hogy nagyban akarjuk megoldani őket, aztán még nagyobb problémákat generálunk a „nagy megoldások keresésével”. A mindennek a helyes léptékének megtalálása; nagy, közepes és kicsi arányainak jó tartása; az úgynevezett szubszidiaritás és az ökolokalitás gyakorlása mind megelőzi a nagy bajt, még mielőtt azok egyáltalán kialakulnának!

Összeesküvés elmélet-e az időjárásmódosítás?

Az égen látható felhők többsége mesterséges. A felvétel az ENSZ globális felmelegedést tárgyaló 2007. évi konferenciáján készült. A vegyszerek szórása chemtrailek és lövedékek formájában nem képezi vita tárgyát. A NASA IS AGGÓDIK. Kérdés az, hogy a FELÜGYELET NÉLKÜLI éghajlat-módosítást milyen célból végzik, mert jelenleg súlyosan befolyásolja az éghajlatot, hozzájárul a globális felmelegedéshez, csökkenti a mezőgazdasági terméshozamokat, erdők kiszáradását, kórokozók szaporodását okozza.

Akik számára a geomérnökség és időjárásmódosítás egy összeeskövés-elméletnek vagy valamiféle távoli jövőnek hat, azok számára lehet megrázó a NASA alábbi kijelentése:

"We are now geo-engineering the planet whether we want to or not," said Bruce Wielicki, a senior scientist at NASA Langley Research Center in Hampton, Va. "The rest of humanity's history will involve climate change and climate control." - http://www.nasa.gov/centers/langley/science/climate_assessment_2012.html

„Mi most már geomérnöki módon megváltoztatjuk a bolygót, akár akarjuk, akár nem” – mondta Bruce Wielicki, a NASA Langely Kutatóközpontjának vezető tudósa. „Az emberiség története mostantól magában foglalja a klímaváltozást és a klímakontrolt.”

chemsat_dees.jpgA közzétett rövidhír egyébként így kezdődik: „Get ready for more extreme weather and increasingly serious impacts on health, the economy and the environment, courtesy global climate change.” – azaz magyarul– „Készüljünk a még szélsőségesebb időjárásra és a folyamatosan növekedő súlyos hatásokra az egészséget, a gazdaságot és a környezetet illetően, köszönhetően a globális klímaváltozásnak.” És már megint, és még mindig, a NASA maga használja a helytelen szót, a klíma nem csak úgy magától „változik”, hanem az antropogén hatások miatt mi magunk „változtatjuk”!

12 szakcikk csak a globális geomérnökség témájában a Springerben...

SPRINGER - Special Issue: Geoengineering Research and its Limitations
- Volume 121, Issue 3, December 2013 - ISSN: 0165-0009 (Print) 1573-1480 (Online)

Nyilatkozik a Nature is...

Climate report puts geoengineering in the spotlight - Nature.com

IPCC statement suggests tinkering with the atmosphere could be necessary to meet climate goals.

...beismerés az európai parlament tagjától!1501165_260557620770498_693037057_o.jpg
chemtrail.de

Mindenesetre, ezen kijelentések után talán nem olyan hihetetlen, ami egyre többször nyíltan a felszínre kerül az időjárás módosításokkal kapcsolatban az úgynevezett „új tudatosságú” személyek, csoportok és agytrösztök köréből, akik természet- és emberközpontú, erkölcsös és organikus világrendet szeretnének a világméretű hatalmak és megfoghatatlan „tudóscsoportok” technológiai bolygómanipulációi helyett.

Részlet egy ilyen internetes bejegyzésből: „Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter -  William Cohen beszélt az időjárási fegyverekkel összefüggő fejlesztésekről, vagy pontosabban a támadó katonai műveletek támogatására időjárási eseményeket létrehozó technológiákról. Mi a helyzet a chemtrailekkel? Nem sokkal Cohen vallomása után jelentések kezdtek napvilágra kerülni a kondenzcsíkokról - kondenzációs csóvák a repülőgépek nyomában, melyek állítólag vegyi anyagokat tartalmaznak, mely sok embernél okoztak betegségeket. A WorldNetDaily 1999 februárjában számolt be a jelenségről: Szóval ezek a vegyi anyagok részei voltak a Légierő "magfelhő" műveletének az időjárás módosításával történő kísérletezés során. Hivatalosan persze a Légierő tagadta ezeket az állításokat, de az erősen megszórt területeken élők több alkalommal számoltak be arról, hogy a műveleteket heves esőzések követték.”

Az, hogy nyilvánossá kellett tenni azon kulcsszavak listáját, amivel monitorozza az internetet és a közösségi médiát Amerikai Belbiztonsági Minisztérium, vagy, hogy ma már szabadon letölthető egy 1990-es Amerikai Légierő Akadémiai dokumentum, a Chemtrails kézikönyv, az „ugyan, senkit ne zavarjon”…

IMAG0692_2.JPG

"Élhető világ"(SIC!)
- anyátokat! - a szerk.

Globális klímaváltozás – új eszközök a felmelegedés ellen HVG HETILAP\2013\39. SZÁM --- 2013. szeptember 25., szerda

Csökkenteni kellene a Földre érkező napfény mennyiségét, illetve mesterséges eszközökkel ki kellene vonni a légkörben lévő szén-dioxidot – ezt a két lehetőséget is vizsgálja az ENSZ annak lehetséges módjaiként, hogy ne csak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának visszafogásával, hanem más eszközökkel is mérsékeljék a környezetszennyezés okozta felmelegedést.

Az angolul geoengineeringnek nevezett eljárást támogatók szerint egyebek között úgy lehetne csökkenteni a bolygónkra érkező napfény mennyiségét, hogy űrhajókkal hatalmas tükröket – mesterséges felhőket – feszítenek ki a kozmoszban. Egy másik elképzelés szerint különleges repülőgépekkel szulfátrészecskéket juttatnának a sztratoszférába, s ez a szándékos szennyezés szűrné meg a Nap sugárzását. Akadnak, akik a felhők „megsózását" javasolják, a felhőkben ezzel több vízcsepp keletkezne, ezért azok fehérebbek és fényesebbek lennének, így ugyancsak gátolnák a bolygó felszínének felmelegedését. Hasonló módszereket évtizedek óta alkalmaznak: Kínában és az egykori Szovjetunióban, majd Oroszországban a nagy szabadtéri ünnepek előtt juttattak kemikáliákat a felhőkbe, hogy azokból még Peking vagy Moszkva előtt kihulljon a csapadék.

A szén-dioxid megkötését szolgáló módszerek közül az ENSZ által létrehozott Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) a tengerek vastartalmának a növelését említi: ezzel a gázt magukba építő planktonok növekedését serkentenék. A testület ugyancsak foglalkozott azzal a már lassan elfogadottá váló technikával, amellyel összegyűjtik a szén-dioxidot, hogy azután a tengerfenékre, illetve a föld alá rejtsék.

Az IPCC számítógépes modellekkel vizsgálta az eljárások hatékonyságát, s megállapította, hogy a geoengineering révén jelentősen lehet csökkenteni a felszíni hőmérsékletet. Ugyanakkor további alapos vizsgálatokat tartanak szükségesnek, mert az ilyen eljárásoknak az egész Földet érintő káros mellékhatásaik is lehetnek. A tudóscsoport ezzel azokra a korábbi tanulmányokra utalt, amelyek szerint a planktonok mesterséges elszaporítása felboríthatja a tengerek biológiai egyensúlyát. A sztratoszférában való permetezéssel pedig éppen akkor indítanának újabb támadást az ózonpajzs ellen, amikor az ibolyántúli sugárzástól védő réteg állapota javulni kezdett, mert a világ országai már nem juttatnak újabb CFC-gázokat a levegőbe.

Az IPCC arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a geoengineeringgel párhuzamosan nem csökkentik a szén-dioxid kibocsátását, akkor katasztrofális klímaváltozást okozhat, ha valamilyen okból hirtelen fel kell hagyni az üvegházhatást csökkenteni hivatott eljárásokkal.

clear2_dees.jpg

CHEMTRAIL - NEMZETKÖZI TILTAKOZÁS! JANUÁR 25. - BUDAPEST
https://www.facebook.com/events/1405217386378396

Január 25-én rendezik meg a Petőfi Csarnokban azt a nemzetközi tiltakozást, ahol a chemtrail, vagyis a "mérgező kondenzcsíkok" ellen kampányolnak a résztvevők és bizonyítékokat keresnek arra, hogy a repülőgépek által kibocsájtott fehér csíkokkal szándékosan mérgezik az embereket.

1460093_600776033293440_360968519_n.jpg

Ökolokális megoldások a klímaváltoz(tat)ás mérséklésére

Régóta maradéktalanul bizonyítva van (már „csupán” pénzügyi és politikai felelőtlenség miatt nem alkalmazzák még mindig), hogy a természetes tájak, ha az adottságaiknak megfelelően a legorganikusabb módon vannak művelve, akkor olyan bőségesen teremnek, ami maradéktalanul elláthatja az emberiséget („de nem a határtalan mohóságot” – Gandhi). A helyi mikroklíma fenntartása, a növényzettel borítottság maximalizálása, az erdők fenntartható kezelése, a természetes tájba való harmonikus beolvadása az emberi közösségeknek: ezek mind úgy előzik meg a klímaváltoz(tat)ást, hogy közben a legmagasabb életszínvonalat adják a helyi közösségeknek!

Kétségtelen ökológiai és humánökológiai tény az is, hogy ha a Kárpát-medencét egy ökológiai egységnek tekintenénk (Pannon Ökorégió), ami Európa közepén hegyekkel körülhatárolt, folyók találkozásánál lévő alvízi ország, ahol nem is olyan rég még a nagy Alföldön is erdőségek, ártéri gyümölcsényesek és fokgazdálkodás volt jellemző, akkor biztosra vehetjük, hogy a klímabiztonság terén előrébb járnánk.

Minél inkább szabályozzuk a folyókat, minél inkább feléljük az erdőségeink adta természeti tőkét, és minél inkább a nagytáblás monokultúrás vegyszeres nagyipari szántóföldi mezőgazdaságra állunk át, biztosra vehetjük, hogy minden időjárási esemény annál szélsőségesebben fogja súlytani ezt az ökorégió egységet. Ennek jelei az ökológusok, de a társadalom éberebb tagjai számára is egyre nyilvánvalóbbak: néha már egyazon évben, vagy nem messze egymástól felváltva súlyt egy-egy térséget aszály és árvíz, tornádó és jégeső.

Összefoglalva

A centralizált, monopol tudományos- és politikai szervezetek globális geo-bio-politikai-mérnöksége helyett a megoldás az ökológiai agrikultúrában és a decentralizált ökológiai társadalmi berendezkedésben rejlik.

Hálózat- és rendszerkutató biológusok, ökológusok, világhírű aeroszol kutatók egyaránt óva intenek a bolygó szintű geomérnökségtől, a kimenetelek beláthatatlanok és végzetesek lehetnek; az egész Föld bolygó nem lehet globális kísérleti telep…

Az ökolokális, organikus és szubszidiáris elméleti és gyakorlati megoldások bizonyítják, hogy a globális problémákra helyi szintű válaszok kellenek.

Hivatkozások, linkek:

Új földtörténeti szakasz – az antropocén
http://www.origo.hu/tudomany/20100329-geologiai-idoskala-uj-foldtorteneti-szakaszba-lepunk-az-antropocenba.html

Vida Gábor professzor: Honnan hová Homo? Az Antropocén korszak gondjai - Studia Physiologica 18/2012
http://www.semmelweiskiado.hu/folyoiratok/2012_fasciculus_18_vida_gabor
_honnan_hova_homo_az_antropocen_korszak_gondjai_folyoirat/
http://www.semmelweiskiado.hu/files/flippingbooks/000/091/liquid-green/index.html

A világ leghosszabb locsolócsöve
http://nol.hu/tud-tech/20111020-a_vilag_leghosszabb_locsolocsove

Animátrix – Második Reneszánsz (teljes, magyar)
http://indavideo.hu/video/Animatrix_-_Masodik_Reneszansz_teljes_magyar

Az Európai Unió közösségi környezetpolitikájának alapelvei
http://www.utajovobe.eu/oktatasi-segedlet/a-kornyezetvedelem-fogalma?showall=&start=4

Markku Kulmala professzor - A világhírű aeroszol kutató
http://nyuz.elte.hu/lagymanyosi-portrek/vilaghiru-aeroszol-kutato

Időjárási fegyverek már 15 éve léteznek, vallotta az Amerikai Védelmi Miniszter
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/06/idojarasi-fegyverek-mar-15-eve-leteznek.html

Breaking: Air Force “Chemtrails” Manual Available For Download
http://www.veteranstoday.com/2013/03/31/breaking-air-force-chemtrails-manual-available-for-download/

Dept. of Homeland Security Forced to Release List of Keywords Used to Monitor Social Networking Sites
http://www.forbes.com/sites/reuvencohen/2012/05/26/department-of-homeland-security-forced-to-release-list-of-keywords-used-to-monitor-social-networking-sites/

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény tudomány klíma klímaváltozás humánökológia chemtrail globális geomérnökség geomérnökség geoengineering időjárásmódosítás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nem mulathat hurkabulin a magyar? Íme egy megoldás a Fogas-kérdésre!

PPJ         2014.01.12.

Várható volt, hogy már csak idő kérdése mire összecsap a new-age vega és az oldschool-trueschool karnivór front. De végre fény derült az igazságra: a "liberálfasiszta vegák" felsőbbrendű lényeknek gondolva magukat korlátoznák szabadságjogukban a hagyományt őrző magyarságot. No de semmi gond, itt a humánökológiai megoldás: a flexitáriánizmus! Amit pedig nem volt szabad a Fogasban, azt megtehetitek (lásd legalul) a Bálnánál! :) 

Nem ölnek malacot a Fogasházban, de a hurkabulit megtartják: "Pörög tovább a disznóvágás-gate, a Fogasház Facebook-oldalán közleményben reagált a kommentháborúra, amit a szombatra megszervezett pörzsölés és tor ötlete váltott ki. A romkocsma tulajdonosai meg is hátrálhattak volna, látván az internetes felzúdulásokat, de ehelyett olyan páros paraszti csizmával álltak bele az egész ötletbe, hogy csak hüledezni tudunk." - írja a 444.http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/68/Rovasfeliratosmalac.JPG/320px-Rovasfeliratosmalac.JPG

Gyergyói disznóvágás, rovásfelirattal: "Áldott Kerecsenyt". Karácsonyi és Új Évi hagyományaink elengedhetetlen mozzanata a disznóvágás. Bőség és jólét - amit minden ember kíván magának Karácsonyra és a következő évre. - Disznótor/Wiki

"A Fekete-tengertől délre, Délnyugat-Anatóliában Cayönüben, illetőleg Kurdisztánban 9 ezer éves sertéscsontanyag került elő. Közép-Európában az első nyomok csak i. e. a 6. és az 5. évezredben jelentek meg." - Háziasítás és a magyar sertéstartás története

"Ezután következett a hagyományos disznótoros estebéd, miközben kalotaszegi népzenét hallgattunk. Prímásunk a hajdani Csipás Feri – aki az 1943-ban készült Kalotaszegi Madonna című filmben muzsikált – unokája, a Kiscsipás, becsületes nevén Varga István. Mint mondani szokták, az alma nem esett messze a fájától, hisz az idén Japánban és Amerikában is muzsikált már, most szerencsénkre itthon volt, nekünk húzta a talpalávalót társával, Lőrincz Elemérrel együtt. Vacsora után ki-ki kedve szerint énekelt vagy táncolt, remek hangulat volt, szinte sajnáltuk, hogy haza kellett jönnünk." - Erdély tájain – Hagyományos disznótor Kalotaszentkirályon

Aprólékdarálás

Már disznót vágni sem szabad, a belvárosban legalábbis úgy tűnik, nem ildomos. Milyen érdekes, hogy pont a multikulti eszméjét hangoztatók szabnak határt a kultúrának... Multikulti: "...'én' vagyok a kult, nektek pedig multik"... Ezt érte el a "nagy" liberális demokrácia - a szabadságba álszenten burkolózó gyökértelen massza lerántaná magával még azt a sokszor megtépázott és sokféleképpen felforgatott maradék szakralitást is. Mert mikor keletkezik a népből tömeg? Amikor elveszti a társadalom a hierarchikus megtartó erejét és mindenki ledarálódik a városok arctalan, nemtelen és íz-telen (IS-ÍZ-ŐS - Isis - Isten - ÍzTen - ŐsTen), tehát Istentelen és szürke masszájába. Globalizáció... Egyetemes emberség alatti "egyenlőségbe" süllyedés. "Egyenlők" vagytok ti: a nemtelenségben. Ez a D€mokratiku$$ berendezkedés: "...'én' (USA, EU) vagyok a '(poszt)liberális demokrata', nektek pedig kuss!"...(!?)

"Welcome back to Zsidónegyed" - írta ki a Foursquare az androidizáló-butítótelefonomra pár napja, mikor az egyik kedvenc teaceremónia helyemre bejelentkeztem a Kazinczy utcában. Mondom rendben, így is hívhatjuk, de azt nem gondoltam volna, hogy a Fogasházba tervezett disznóvágás miatt "virtuális ellentüntetés"(SIC!) fog szerveződni... Szóval a "virtuális ellentüntetés" agitátorait nem zavarja, hogy lassan már tényleg odáig faj(talan)ul a liberális globális kapitalizmus hatékonysága, hogy a Felhőatlasz című filmből ismert mátrix-szolga-szappangyár (Cloud Atlas- The Truth About Xultation Clip) éppen csak egy hajszálnyira van a teljes megvalósulástól, de bezzeg az igen, ha egy "dgyesznót" le mernek vágni egy zsidónegyedi romkocsmában... Csányi papa Csípőteleki Csodafarmjához és német-dioxinos-importhús-hungarikum Pick szalámijához már nem csinálnak "virtuális ellentüntetést", sőt, mennek ezredmagukkal szorgalmasan csápolni a BalatonHang OTP MesterKártya Nagyszínpad elé... 514b8cedca3ae35ddae35b7e0aae69c0.jpgGratulálok, még tapsolnak és hetijegyet is fizetnek az "Xultation" egyik hazai nagymesterének... Ha már a csápolásnál és csápoknál tartunk, és ha már Hamvas Béla metafizikai megfogalmazásának értelmében emberek helyett úgyis mutáns kígyók meg hangyák vagytok, akiket vissza fog szívni a "choc en retour", menjetek, nektek való a liberális rovarzabálás...

Kép: Shintaro Kago - 主義主張が多過ぎると面倒なので、攪拌して均一化しよう - "Amiért ez 'túl sok' problémás ötlet és idea: uniformizáljuk a dolgot egy darálással". Avagy, a kommunizmusnak és a liberáldemokrata kapitalizmusnak ugyanaz a célja, mert ugyanarra van szüksége: gyökértelenített masszára, olcsó tömegre, tartás nélküli proletárokra, kultúrájától megfosztott szürke egyvelegre. Ezek az alkímiai ólom tulajdonságai. A nemesfémek létrehozása helyett a háttérhatalom a sűrűn folyó szürke tömeg szintézise törekszik. Monokultúra, szürkeség: a tudat monopóliuma... Balliberális megvezetetteknek és EU-s pénzen csüngő szervezeteknek jól cseng a globalizációt ajnározni, de épeszű és nyitott harmadik szemű ember nem lát benne mást, mint egy kultúra- és emberhúsdarálót, egy virtuális/technobürökrata globalómát.

Fajsúlytévesztés a közügyekben

Jellemző a demokratikus ólom-tömegre, hogy jellegénél fogva eléggé képtelen a fentről lefelé való látásra (mutatom az ábrát), mindent csak relatív-igazságnak ismer el és ezért mindent magába akar olvasztani, vagyis lerántani a saját szintjére. global-land-grab.jpgFajsúlya tehetetlenségénél fogva fajsúlyt téveszt. Megmutatkozik ez a mosatni esetben is. Sír, követel, virtuális-tüntet, egyetlen disznóból világmegváltás-problémát kiált. Az, hogy közben a kormány és a vidékpusztítási miniszter az ország "fő agrárkutatójává" egy biotechnológust nevezett ki, az ugyan, szóra sem érdemes: nincsenek "virtuális ellentüntetések", de egy árva blogbejegyzés és kommentár sem. Ha az országot teszik tönkre és az egész agrárpolitikát térítik el, akkor liberáliséknál síri csönd van, nem aggódnak a saját egészségükért és a jövő nemzedékekért. A május 1-én, a baváriai illuminátus és a kommunizmus születésnapján életbelépő hazaáruló földtörvény ellen is csak pár százan mozdultak meg az eddigi tüntetéseken... 

Hol van ilyenkor a "Békamenet" és a "Magyarok Nyulai"? Hol vannak ilyenkor "szabadságért harcoló"(SIC!) anarcho-szindikalista feminista liberális kommunisták?! Nekik tán nem ez az országuk? Ők nem akarnak egészséges és hazai (ökolokális) élelmiszert?!

url.jpgCsak az Orbán führer, egy romkocsmai disznó, meg a melegek jogai miatt lehet tömegesen felháborodni, de mikor az egész országot érintő földforgalmi törvényről és 6000 milliárdos paksi atomerőmű bővítésről van szó, akkor mindenki behúzza fülét-farkát?! A lényegtelen dolgok mentén egymásnak esik az ország, ezen jót nevetnek az oligarchák és a háttérhatalom főmesterei; a lényeges dolgokról pedig, a közösség ügyeiről és a közösség vagyonáról egy árva kérdőre-vonás és párbeszéd sem esik. Mintha pont erre lenne kitalálva a posztkommunista liberális demokrácia...

A new-age vulgár-vega álljon ki az oxigénmolekulák mellett!

De térjünk vissza a vulgár-vega és divat-vega érvelési hibákhoz, vezessük végig az általánosan bevett "gondolat"menetet... A nagybetűvel írt Életet olybá tűnik úgy gondolják, hogy megalapozottan csakis az ő kiváltságuk lehet "megvédeni". Köszöntöm a Fogasház hagyományos magyar disznóvágás ellen agitáló növényevő antitradicionális balliberális feminista libáit és hímringyóit: ide vezetett a new-age...

vega vegán vegetariánus.jpg

Mind materiális, mind karmikus és spirituális síkon elhibázott és alapjaiban téves az az értelmezés, hogy az állatok meg-nem-evésével fog majd "felszabadulni az emberiség". Ugyanannyira eltévelyedett a saláta-kő-víz-oxigénmolekula érvelés, mint a "racionális"(SIC!) neoliberális neokonzervatív profitmaximalizáló hatékonyságelv: 1175264_629677010398226_1550476467_n.pngmely nem csinál mást, mint élve felfalja az egész bolygót, ugyanis abban a közgazdaságban és abban a filozófiában "a növekedésnek nincs határa", ez pedig a rákos sejtburjánzásra jellemző "filozófia". Globalóma: ahogy Bogár úr mondaná. A probléma nem abból adódik, ha az anya(gsá)got (máter - matéria) magunkhoz vesszük, mint szellemi lények, hanem abból, ha az emberiség ki- és megvonja a szellemet az anyagból! Amikor többé nem a hagyomány és a tradíció lelkesíti és szellemesíti át az anyagot (jelen esetben az élelmi-szert), hanem az anyag önmagában van, illetve már önmagában is egyre inkább csak önmaga illúziója és virtuális valósága. Amikor többé nem a hagyomány és az emberség dolga a szalonna, hanem a Mon$ATAN és a tőzsdeindexeké: na ott emelkedik fel a "diabolicitas" és a "satanicitas"! De ez csupán abból adódik, hogy a liberál-vulgár-vega nem tételez szellemi síkot és valójában fogalma sincs arról, hogy az agrikultúra elsősorban egy szellemi művelés és csak másodsorban anyagi. Az ember feladata átszellemesíteni az anyagot: nem több és nem is kevesebb...

"Ahol az élet kitágul és átlép a merő földi jellegen, ott mindig virágossá válik. Így válik virágossá a természet tavasszal, amikor túllép a határon, melyet az anyag tele vont neki."
- Hamvas Béla

Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy vajon a vegetáriánus hogyan számol el a lelkiismeretével, a ne ölj paranccsal és az állatvédő mozgalmi hitével, amikor éppen a vakond "elől eszi el" a répát, illetve mikor ásójával a földbe vágva gilisztákat, lárvákat, rovarokat vág ketté?! Érdekes módon a túlbuzgó állatvédők jobban aggódtak a vörösiszap katasztrófa idején 5, vagy 50, vagy akár 500 lúg marta macskáért, mint a termőföldben-szülőföldben-anyaföldben lévő gilisztákért, amik - mint Darwin kiszámolta Anglia példáján - életük során a talaj felső termőrétegét évi kétszer teljes egészében megforgatják, ingyen és bérmentve (az ökológiai közgazdaságtanban ezt hívják "ökoszisztéma szolgáltatásnak", amik szinte felbecsülhetetlenek!). Csupán szeretném felhívni az ökológiai szempontból avatatlanok figyelmét, hogy nem csak az ember élete, hanem az egész bolygó élete és termőképessége, nem a macskáktól függ, mint sokkal inkább a mind a mai napig feltérképezhetetlen mennyiségű és fajszámú talajéletadó- és más baktériumoktól! Aggódni sokkal inkább ezekért kellene. Visszafordítva és súlyosan aktuálisság téve a témát: egymásnak eshettek ti nyugodtan egy disznóvágás miatt, de a hazaáruló földtörvény éppen csak az Országot fogja kivenni a lábatok alól...

Globális agrár-deviáció

Korábbi GreenR bejegyzések a témában:

Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét (+ filmek)
Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán
Vissza a kezdetekhez - videó
Vissza a kezdetekhez II. - videó
Titkos felvétel egy amerikai tojásfarmon
Napi gondolat: Hús IPAR
Az instrumentális racionalitás manifesztációja
Welcome to the Meatrix

További alapul: Pacsuta Péter: Mitől termő a föld, mitől mező a gazdaság? Fenntartható mezőgazdaság VS nagyipari agrobiznisz - Magyar Természetvédők Szövetsége

Egy korábbi írásomban már említettem (ÖkoKlikk ÖkoFórum – Pacsuta Péter: Kultúra és természetvédelem az ökológiai válságban), hogy az emberiség időszámítását tekintve volt olyan időszaka az agrikultúrának, amikor a művelés nem pusztította az élővilágot, hanem hozzátett annak gazdagságához, sokszínűségéhez. Ebből a kijelentésből az a sokak számára megdöbbentő megkülönböztetés szűrhető le, hogy

- egyrészt a jelenlegi mezőgazdálkodási gyakorlat pusztítja az élővilág (bioszféra) szerkezetét és így az erre épülő, ezen alapuló társadalmi- és gazdasági berendezkedést is, és hogy

- másrészt létezik, képes létezni, volt olyan agrikulturális gyakorlat az emberiség kezében, ami nemhogy nem pusztította az élő rendszereket, de növelte a biodiverzitást, tehát a fajok változatosságából adódó rendszer-stabilitást.

542723_540021319363796_2131578526_n.jpg

Az ipari forradalom, vagyis a műtrágyák, a peszticidek és a gépiesítés óta eléggé felborult az élelem előállítása a Föld nevű bolygón. 1 kalória élelmiszer előállításához 10 kalória kőolajat használnak fel. Gondolom mondanom sem kell, hogy mindamellett, hogy ez rengeteg szennyezéshez vezet (reverzibilishez és irreverzibilishez is), nem éppen egy fenntartható arányszám. Pedig nem más, mint maga a FAO is kinyilvánítja, hogy lehetne organikus módon is (tehát legalább már a műtrágyák és a mérgek elhagyásával) előállítani elegendő élelmiszert! Innentől kezdve tehát ez inkább logisztikai, közgazdasági és morális kérdés... nem igaz, hogy nem lehet!

Ennek a "zöld forradalomnak" (helyesebben agrár-intenzifikációs ipari érdeknek) a következménye többek között az, hogy az agrikultúrából (sokdimenziós életfenntartás) együgyű mezőbiznisz (monokultúrás profittermelés) lett. Ennek a "zöld forradalomnak" a következménye az is, hogy a növénytermesztés elvált az állattartástól és most már előáll a világon és benne itthon is olyan helyzet, hogy egymás mellett van az állattelep és a gabonasiló, de az állatok éheznek és csak csorog a nyáluk, mert a gabona meg intervenciós vagy a tőzsdének lesz... Most akkor döntsük már el, hogy a szabad-kereskedelmi liberális piacgazdaságot kell emberrel és tőzsdegabonával etetni, vagy pedig fordítva?! Én vagyok a mátrix duracell elem a gazdaságban, az eldobható "humánerőforrás"(SIC!) és a GDP-növelő "nyersanyag"?! Igen, ezek az embertartás körülményei és technikái! Sírjatok egy disznó miatt, ti harmadik szemeteket fekete festékkel lefújt mátrix rabszolgák!

Kiöntenék a fürdővízzel a gyereket is...

Ilyen problémákat a vulgár-vega nem lát és nem is feltételez, az agrárium múltját és tradícióját nem kutatja. Ő csak annyit lát, hogy van egy állattartásnak nevezett dolog, ami valójában inkább egy nagyipari-, vegyszeres-, intenzív-, talajerő kizsaroló-, esetenként ráadásul GMO-s, — holokauszt.

thisthor.jpgAmiért a vulgár-vega a gyökér-okot elvéti, szükségképpen a megoldást is eltéveszti. A megoldás ugyanis nem pusztán a húsevés elhagyásában rejlik, hanem, ahogy a "Vissza a kezdetekhez - videó" és "Vissza a kezdetekhez II. - videó" posztjainkban is látható: az agrobiznisz organikussá és tradicionálissá transzformálásában. A Föld nem az állatok meglététől és megevésüktől szenved, hanem attól a beteg eszménytől, ami az Életet a profit mögé tette! Vagy ahogy Ernst F. Schumacher, a nyugat első öko- és buddhista közgazdászának leghíresebb művének címéből felsejlik: a Kicsi szép! (További bejegyzések a buddhista közgazdaságtan témában a GreenR-en!)

Nem kéne tehát az állattartás 20. és 21. századi "fürdővíz" körülményeivel együtt az egész húsevés "gyermeket" is kiönteni a Földről. A tradicionális őshonos tájfajták génmegőrzése és kulturális fenntartása (például a kárpáti borzderes szarvasmarha megőrzése) nem pusztán egy "természetvédelmi alfeladat" vagy egy "vidéki hobbi", hanem a globalizmus folyamatainak sötétségében valójában is az emberiség túlélésének a kulcsa! Lásd még: Harc a magokért: aki etet, az diktál...

A deszakralizáló antitradicionális felforgatóerőknek végtelenül tág a megtévesztésre való képessége, többek között legfőbb ismérve a sötét erőknek, hogy magukat fehérnek tételezik, a fehérről pedig feketét állítanak. Elég csak megnézni a történelmet, hogy hová vezettek a "felszabadításnak" hívott brutálisan véres forradalmak, a "felvilágosodásnak" hívott globális szellemi elsötétülés, vagy a világkormányi szándékok "egyenlőségteremtő" ökoterrorista genocídiumai!

Az pedig már tényleg észveszejtő, hogy a nyersvegánok odáig merészkedtek, hogy azt prédikálják: "nem kell, eldobandó, értelmetlen/lényegtelen, sőt, káros" az ötből az egyik őselemnek az ételbe kerülése. A hőről, vagyis a tűzről beszélek. Ők szeretnek főzés-sütés nélkül ételeket készíteni. Nos ezzel megint az a baj, hogy ezt ők evangelizálják, nem pedig a helyén kezelik. Való igaz, hogy a városi környezet a rengeteg sűrű és forró energiájával (finomliszt, porcukor, társadalmi zaj, ingergazdagság, elektroszmog, mikrohullámok (sütés és távközlés)) már sokszorosan túlterhelik az emberi szervezetet, amire jó megoldás tud lenni a nyersvegán étkezés hűvös-hideg-lenyugtató energiáinak beiktatása. De úgy evangelizálni, mintha ez lenne a megváltás és azonnal térjen rá az egész Föld erre, hagyjon ott kapát-kaszát-disznót és azonnal legyen nyersvegán, különben irgum-burgum nem fognak felszabadulni az állati lelkek és amúgy is el kell hagyni a tradíciót...?! Tessék?! Felfogod te a valódi tűz erejét, ami az ételeken keresztül a testünkbe, lelkünkbe, szellemünkbe tovább munkálkodhatna?! Látom nem hallottál még a Tengri hitről és fel sem fogod, hogy tűzből jöttél régen, s hogy a végtelen kék ég benned ég...

Flexitáriánus-e vagy?!

Létezik egy olyan hozzáállás, mely nem a fanatikus és szinte már fundamentalista vallási alapon gondolja el az étkezési szokásokat és azok számonkérését másokon. Létezik egy olyan, bár eléggé nyakatekert, de mégis rugalmas idegen szó, mely képes kifejezni azt, hogy az ember normálisan táplálkozik. Ez a flexitáriánizmus. (Itt: Külföldi szakpublikációk és egy előadás PDF.)

flexitariasm-power-point.pngNem önmagában a húsevést utasítja el, és nem is a növényevést, hanem a nagyipari/organikus tengelyen határozza inkább meg magát. A flexitár akkor és azért nem eszik húst, amikor az nagyipari-koncentrációstábor szerűen lett mindenfajta szellemi energia nélkül előállítva. De éppen ezért a nagyipari intenzíven vegyszeres zöldségtermesztést is elutasítja! Tehát azért eszik kevesebb húst, mert az manapság szennyezettebb és megbecstelenítettebb, mint általában a növények.

A vegaság nem egy neohippi new-age divat, ami egyeseknek alapot ad arra, hogy másokat gyűlöljön, csak mert húst eszik, hanem egy tudatos ökológiai választás kellene, hogy legyen.

A humánökológiai értelemben vett ökolokalizmus (helyi termék - helyi gazdaság) pedig radikális (radix, radicalis - gyökér, gyökeres) ellentéte a kozmopolitizmus globalómájának.

Az őshonos tájfajták és tartásuk megőrzése szervesen kapcsolódik az adott kulturális régióhoz, a különféle népek életébe beágyazott, a tradíció része!

Mit tart a legfontosabbnak ezen alábbi videó?! Egyél kevesebb húst, de elsősorban inkább tudd, hogy honnan jött!

http://balnabudapest.hu/img/logo.pngProgramajánló!

Edd meg amit főztél, avagy látvány-disznóvágás - balnabudapest.hu 

Január 25–26. között látvány-disznóvágást tartunk a Bálna előtt!

A két nap alatt kb. 30 db, 150-160 kilós, Fegyvernekről származó disznó kerül feldolgozásra. Munkaállomásokon csapatok mérik össze tudásukat a legfinomabb kolbász készítőjének járó elismerésért, a látogatók pedig böllérek segítségével ismerhetik meg a feldolgozási folyamat lépéseit.

A látvány-disznóvágás mellett sajtkészítő, sör- és pálinkafőző mesterrel is találkozhatnak az érdeklődők.

A disznóságok mellett megtekinthető a Bálnában kiállított, kézzel faragott Budapest-makett, több festő- és fotóművész kiállítása. A gyerekeket Mézeskalácsváros és rajzszakkör várja.

A rendezvényre a belépés díjtalan.

         41 hozzászólás

Címkék: vélemény hús sertés sertéshús húsipar disznótor fenntarthatóság agrárium humánökológia nagyipari mezőgazdaság hurkabuli

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az argentin apokalipszis: vajon ez lesz itthon is?!

PPJ         2014.01.03.

Kísértetiesen hasonlítani kezdenek a jelen hazai folyamatok Argentína példáira. Mintha valami sötét - horribile dictu - sátáni erők kifejezetten átültetni kívánnák a Kárpát-medencébehttp://www.greenfo.hu/uploads/hirek/327/32749/cikk.jpg a máshol már "jól bevált" ország-, nemzet-, és néppusztító gyakorlatokat.

"Rezsicsökkentés", "városi gettók", "oligarchák" és "tőkés integrátori agrármodell" némi "intenzív vegyszerrel" fűszerezve. Az apokalipszis szómagyarázatát alább megtalálhatjátok.

Az argentin rezsicsökkentés ára (MTI/Greenfo)

Folyamatos áramkimaradások keserítik meg az argentin főváros életét, miután a déli féltekén beköszöntő nyár közel 38 fokos kánikulájában újabb rekordokat döntött a Buenos Aires-iek áramfogyasztása. A fogyasztói árak befagyasztása miatt a szolgáltatóknak nem éri meg korszerűsíteni az elavult hálózatot.

A lakosság egy része - megelégelve a többnapos áramszüneteket - utcai tüntetéseket tart, egy férfi pedig életét vesztette kedden (helyi idő szerint), miután lövöldözésbe torkollott egy áramszünet miatti konfliktus.

Az Edenor áramszolgáltató társaság szóvivője azt mondta, hogy dolgoznak Buenos Aires-i lakosság ellátásának helyreállításán. Míg az argentin főváros másik nagy szolgáltatója, az Edesur reményét fejezte ki, hogy a szerdai nap végére fel tudják számolni az áramkimaradásokat.

Jorge Capitanich kabinetfőnök kijelentette, a kormány azt mérlegeli, hogy büntetést szab ki az áramszolgáltatókra, vagy akár államosítja is az érintett vállalatokat, ha nem tudnak gyors megoldást találni a kialakult helyzetre. Bírálók szerint ugyanakkor a kormányzat téves energiapolitikája - beleértve az ártámogatásokat és a fogyasztói árak befagyasztását - az oka annak, hogy a szolgáltatóknak nem kifizetődő korszerűsíteni az elavult argentin elektromos hálózatot.

Hetesi Zsolt kapcsolódó bejegyzése (Forrás: Facebook)

Van egy ország, nem nagyon messze, még ezen a bolygón. Argentínának hívják. 2000 körül államcsőd-közeli helyzet alakult ki, és a belváros sem volt biztonságos akkoriban. A tapasztalatokat egy Ferfal nevű orvos írta le, hasznos ötletekkel teli blogájában (érdemes olvasni).

Azt hinnénk, egy ország és az országban lévő vállalatok is tanulnak az esetből, mert ha szükségállapot lép fel, nem nagyon van áram, víz, élelem és általában profit sem terem.

De most olvastam, hogy még sokat kell tanulni, mert még nem tudják a leckét mindig. Az állam-főváros-energiaszolgáltató közötti vitás kérdések (és a profit kergetése) miatt elmaradtak bizonyos fejlesztések, a villamos átvitel korszerűtlen, és nem bírta a 40 C-os hőségben fellépő többlet terhelést, vannak helyek, ahol 2 hete nincs áram (és ilyenkor víz sem...)

Nem véletlenül kukorékolnak a magunk fajta szakértők: az ilyen helyzetekre nem akkor kell készülni, amikor eljönnek, hanem előtte. A "készüljünk a legjobbra" hozzáállás súlyos károkat szokott okozni. Minden rendszer tervezésekor a legrosszabbra kell készülni, mert így a rendszer ellenálló lesz.

Magyarországon is egyre több a szélsőséges időjárási esemény, és az ország mégis megbénul egy hóeséstől, emberek rekednek napokra a hóban, nyaranta egyre gyakoribb a hőhullám, az aszály. Ezekre mind sokoldalúan fel kéne készülni:
- alternatív energiaforrásokkal, hogy végre ne függjünk a beohzataltól és tiszta energiát termeljünk
- alkalmazkodóképes rendszerekkel, amik bírják a gyűrődést
- új mezógazdasággal, amely nem műtrágya- olaj- és vegyszerfüggő, és kezeli az éghajlati szélsőségeket
- emberekkel, akik értik és tudják mi történik köröttük (Humánökológusok! - greenr szerk.), a gazdaságban, az energiaforrások terén, az éghajlat tekintetében stb.

Amíg ez nincs meg, addig hasonlítunk a Titanicra. Nincs elég mentőcsónak. Nem szabad senkinek sem elfelejteni: a hajóra a gyárban szerelik a mentőcsónakokat, nem a tengeren.

A "dél-amerikai modell"...

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/agrocikk/bp17.JPGAz agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

Amikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán - GreenR

Ángyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke...

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02433/_end-of-the-world_2433119b.jpg"Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!" - (Jn. 8,32)

Apokaliptikus időket élünk, ezek a végidők, ha úgy tetszik, történelmi tekintetben a végórák, kozmikus vonatkozásban a végmásodpercek! Apo-kalüpszosz = lehull a lepel! Kishantos esete apokaliptikus következményekkel fog járni! Ezt kimondani és olvasni rémisztően hat, pedig ha megvizsgáljuk ezt az ógörög kifejezést, akkor ez a szóösszetétel annyit jelent, hogy lehull a lepel. Miért kellene félni attól, hogy lehull a lepel? Nem éppen azért jöttünk itt össze ezen a blogon is, hogy lehulljon a lepel?! Sose felejtsük el a szavak eredeti értelmét: a káosz sötét erőinek éppen az a célja, hogy úgy okozzon még nagyobb felfordulást az emberek között, hogy sem fejben, sem tettben: nem tudják a dolgok eredeti értelmét, és így nagyon könnyen meg/félre vezethetőkké válnak! [Ezt a rövid bevezetőt Bogár László - Méltóztassanak nem hülyének nézni minket! című előadásának első néhány percéből foglaltam össze, persze az egész előadást nagyon érdemes megtekintenünk!]

         136 hozzászólás

Címkék: vélemény fidesz maffia orbán viktor apokalipszis energia mezőgazdaság energiapolitika ökogazdálkodás földtörvény fenntarthatóság agrárium megújuló energia biogazdaság energiafüggőség agrárpolitika humánökológia ángyán józsef földbérleti pályázatok rezsicsökkentés nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása