PPJ         2012.02.17.

Kicsit felkúrtam az agyam ezen az ál-nagymagyarságon. Milyenen? Hogy bemegyek az ABC-be zöldségért és tojásért, az ABC felirat alatt rovásírással volt kitéve az ABC neve. Belül bezzeg csupa magyar idény-zöldség és gyümölcs így télvíz idején. Eper, narancs, pomeló, lime, óriás póréhagyma, kicsattanóan feszes rikító piros paprika. Én salátát vettem, jégcsapretket, egy citromot, gombát. Tojást is akartam (a salátámba). Megkérdeztem, hogy "milyen tojás van?", "lehet tudni valamit az eredetéről és tartásmódjáról?". Már ekkor lenézően nézett rám a szkíta ősanya eladó, kezembe nyom egyet, benyög valami hosszú magyar kisvárosnevet, és hogy kettes a kódja. De mondom, nem az első kód a kettes, hanem az utolsó, az első kód az egy hármas: köszönöm ebből nem kérek. NA AZOKAT A SZEMEKET HA LÁTTÁTOK VOLNA. Hun íjász legyen a talpán aki kiszedi azokat a szikrákat a szememből amiket kilőtt a pupilláimba.

Megyek tovább. Egy hentesbolt kirakatában tálcás tojások. Bemegyek. Nem látok először rajtuk kódot. Kérdem, hogy van ezeken kód? (Gondoltam, tök jó lenne ha nem lenne, akkor talán el is hinném, hogy házi... mert annak tűnt egyébként.) Azt mondja a hentes, "igen, van rajta, az oldalán". Felveszek egyet, látom, hogy hármas kód. Közben mond valami magyar kisvárosnevet, hogy honnan van: nem igazán érdekel. Visszateszem, hogy "köszönöm szépen, de ezt sajnos nem kérem". És bazdmeg, esküszöm elkezdett valamit mormogni az orra alatt! Nem kérdeztem vissza, hogy "tessék, hogy mondja?". Távoztam az üzletből. Nem lett tojás a salátámba, tettem bele saját csíráztatású bio búzát. Bio padlizsánkrémet kentem az élesztő nélküli bio tönköly kenyér pirítós szeletre még.

Attól, hogy a nagybaniról vesszük a holland vetőmagból kelt iparilag termesztett zöldséget, még nem lesz ősmagyar egy üzlet.

Attól, hogy random faluneveket nyögünk be a tojás magyar származására, még ketrecben szenvedtek a tyúkok és nem egészséges tojást tojtak.

Attól, hogy ezt leírtam, remélem meg fog változni pár dolog.

Tudatos Vásárlók Egyesülete - Tojás teszt

A nagy tojásteszt - mélyalmos, bio vagy ketreces? (rengeteg fotóval a sárgájáról!)

TÜKÖRBEN A TOJÁS - A felelős kiskereskedelmi láncok nyomában Kelet-Európában; Magyar kiadás
 

PPJ         2012.01.22.

Miközben Orbáni magasságok hadoválnak génmódosítás mentes Magyarországról és alaptörvénybe került a termőföldjeink ilyen irányú tisztaságának stratégiai megőrzése, addig Január 2-án, még gond nélkül lement a "parasztoknak" a szokásos marketing rizsa, hogy igenis miért jó a génmódosítás. Ez a tv műsor élő példája a GMO lobbi ravaszságának, csúsztatásai eladásának és a helyzet kihasználásából adódó (tv-néző nem felesel, nem is tudna) folyamatos mellébeszélésnek. Veszélytelen és irreleváns témák közé beékeli ez az adás (is) a valóban veszélyes kijelentéseket. Megpróbálják a növények szimbiotikus nitrogénkötésével és a sótűrésükkel egy szintre emelni a GM kukorica toxinrezisztenciáját, ami nagyjából olyan, mint ha a szeretkezést hasonlítanánk a prostitúcióhoz.

Ezeknek a tudósoknak van egy óriási hibájuk, mégpedig a belátásnak és oksági logikus gondolkodásnak az egyféle szempont szerinti elferdülése, elferdítése. Napjainkra pedig már az emberiség nyugati modern kultúrája is beláthatja, hogy a túlintenzifikált agrárium milyen módon teszi tönkre az élő rendszereket, a természeti környezetet, a világunkat. A növényvédelem, a talajalkotók segítésének egyetlen módja csakis a biogazdálkodás és a permakultúra lenne. A természettel szemben ugyanakkor maximum mi, az emberek késztethetnénk magunkat arra, hogy vele harmóniában éljünk.

Már bocsánat a kifejezésért Jani, de akkora ökör vagy mint ide Lacháza! Jobb ha elszégyelled magad és előtúrod a szakirodalmat és szakpolitikát, mert nem génmentes-, hanem génmódosítás mentes Magyarországról beszélünk! Senki sem a géneket akarja megszüntetni...

Ki más mondana ilyen csúsztatásokat a televízióban, mint a szegediek közül Györgyey János, aki, ha úgy látja, hogy bármilyen vitapartner kellő távolságban van - vagy, mint a TV esetében, párbeszédről szó sincs - akkor ömlik a szájából a fontos növényi tápanyag helyett a GMO gagyi. Bezzeg mikor szakértő gárdával van körülvéve, akkor csak a száját tudja húzni, mikor hallja a szemére vetett igazságot, hogy az egyesülete milyen közpénzekből támogatott magáncéges génpiszka kutatásokat és hogy szennyezi az emberi tudatot és Magyarországot is a génmódosítás által. Ellentmondásosságára a legszebb, mikor a Greenpeace birtokába került egy kijelentése, amit viszont zárt körbe mondott, ilyet a TV kamerák nyilván nem bírnának:

„a génmódosított növényekről minden olyan marketingdumát, hogy az az éhezést oldja meg a Földön, meg hasonló, azt nyugodtan el lehet felejteni! Soha nem erre találták ki őket, nem ezért fejlesztették őket! A nagy cégek nem ezért öltek bele fajtánként százmillió dollárt, hogy a Földön az éhezés kérdését oldják meg! Azért csinálták, hogy pénzt szerezzenek, hogy profitot csináljanak és piacot nyerjenek! Ezt mind a hármat a génmódosított növények kiválóan tudják.” - Forrás

Akkora bakik vannak itt kérem, hogy ordít róla, mennyire korrupt ez az egész GMO bagázs a világon, EU-s fejétől bűzlik a hal!

Endre Gabriella a növényi nitrogénkötés természetes folyamatáról beszélt, amit csak fáradtságos kutatói munkával lehet teljes pontossággal megismerni. Javítani a lucerna nitrogénkötő képességét? Ez a folyamat egyáltalán javítható?  A természet sokszor okosabbnak tűnik nálunk és nem egykönnyen ismerjük meg a törvényszerűségeit. Mi, az emberek maximum saját javunkra tanulhatunk és segíthetjük a harmóniát eltanulni tőle. A természet nem egy zárt rendszer, mint a laboratórium, ahol kontrollált körülmények között minden oly megtévesztően nagyon atomisztikusan kezelhetőnek tűnik. Az ökológiai rendszerek ennél összetettebb, bonyolultabb egységek, több tényezőt is magukba foglalnak, az egyiknek a módosítása befolyásolhatja számos másik rész működőképességét is. Igen nehéz lehet a valós törvényszerűségek felismerése, megértése olyan szinten, hogy biztos kézzel, emberi kontrollált módon lehessen befolyásolni is. 

A különös és nehezen megérthető dolog, hogy Györgyey bátran, minden szemrebbenés nélkül mondja a kamerába a Bt toxinról annak szelektivitását, hogy a megcélzott kukoricabogáron kívül elvileg minden vígan él tovább, vagy, hogy a szójához sokkal kevesebb gyomírtót kellene kiszórni. Mintha nem hallottunk volna arról, hogy idővel a "vertikális és horizontális géntranszfer" miatt a gyomok is reszisztensek lesznek és az emberiség majd törheti a fejét, mit agyal ismét ki azok ellen. Nehéz eldöntenem, hogy Györgyey egy jóhiszemű, de ökológiailag tájékozatlanabb specialista vagy egy tudatosan ferdítő generalista...

Darvas Béla pont az olyan állítások ellen írt egy cikket, hogy a GM kukoricának nincs bizonyított káros mellékhatása. Bakonyi Gábor sem hasraütve mutatta ki, hogy a Collembolákra (ugróvillás kisállatokra) milyen hatással van a Györgyey által oly hűen pártolt GM kukorica. Bakonyi Gábor cikke, 34. oldal. A projekt további eredményeként Biró Borbála kísérletei ismertek, ahol a Mon 810-es GM kukorica szén:nitrogén arányának a megváltozása a talajban a növényi anyagok lassúbb ütemű lebomlása következett be. A beavatkozással tehát beleavatkozunk a biogeokémiai ciklusok természetes menetébe, 31. oldal.

A Bt kukorica végülis majd kiszabadul az ember csapdájából. Már meg is tette! Dollár milliárdokat költöttek rá és végül nem ér semmit! A természet dörzsöli a tenyerét és röhög a markában. :) :(( Ostobák!

Csak ne nézne ennyiszer félre, miközben beszél... Istenem, hogy egy nyitott szemű ember számára a metakommunikáció mennyit elmond... Egy pszichológus barátom mondta nekem, hogy "te, én ehhez nem értek, de ennek az arcára van írva a testbeszéddel, hogy sunyi és ferdít".

Én kérek elnézést, de tényleg..., hogy ennek a rengeteg "jószívű" tudósnak, az "áldásos" tevékenysége révén, akik csak "az emberiségnek akarnak jobbat", miért kell annyi mindenért "szenvedni" és miért nem fogadja be munkájukat a tudósközösség. Magyarország, az Európai Unió és a világ éhezői is, ugyan miért is ne esnének azonnal késsel nekik, ha tudnák, hogy Magyarországon találhatók ezek a "fantasztikus" elmék, akik végső soron elősegítették:

- hogy a természet, az ÉLET propagulumai, a magok, önmaguktól megsemmisüljenek (terminátor gén),

- hogy a világ éhezőit a modernkori pazarlás megszüntetése helyett a még intenzívebb és még koncentráltabb és még inkább cégek által ellenőrzött világ GM növényei "táplálják",

- hogy mindez összefonódjon a petrolkémia ipar órási-, mezőgazdasági növényvédelmi vegyszereladási igényével,

- hogy mindez gyengítse, hátráltassa és sok esetben általuk hazug módon rossz színben tüntesse fel a biológiai mezőgazdálkodást, mint alternatívát, ami valóban minőségi élelmet állít elő a konvencionális ipari GMO tömegtermeléshez képest,

- stb... a sor a GMO-k károkozási listáján szinte végtelen, és akkor ezek még csak a természettudományos érvek voltak, a társadalomtudományiak még csak most jönnének, nomeg a környezeti etikaiak és ökofilozófiaiak, de épp ezért leszek én humánökológus és nem géntudós.

Vannak ellenérvek a génmódosítással szemben, komoly szakmai ellenérvek, tudóstársaság is alakult már többedíziglen, nem egyszer!

A "szelíd GMO" tudósok, mint amilyennek Endre Gabriella is mutatta magát a műsorban, jól- s idejeszerűen teszik, ha egy véges világban elgondolkodnak a végtelen termelésfokozásra tett erőfeszítéseikről; lásd Peter Farb ökológiai paradoxona és a korlátozott vetélkedés törvénye.

A nagy agrobiznisz (Monsanto, Syngenta, Bayer, BASF) által támogatottak pedig azon, hogy ökoszociálisan mit tettek már eddig is a világ emberiségével.

Több s kevesebb tisztelettel:
Pacsuta Péter János

"Nem az egészség mércéje jól alkalmazkodni egy mélyen beteg társadalomhoz" – J. Khrisnamurti.

PPJ         2012.01.06.

Biró Borbála talajbiológus, terresztris ökológus jegyzete a média által most felkapott csoda-kerti rendszerről.

A vízkultúrás zöldségtermesztés talajbiológus szemmel

A növénytermesztés új divatos módja manapság a vízkultúrás (hidropóniás) eljárás, ahol a növényeket vízben oldott ásványi sók felhasználásával nevelik. Ezeket úgy állítják össze, hogy az a legfontosabb makro-tápelemeket, mint pl. a nitrogén, a foszfor és a kálium, valamint mikroelemeket, mint a cink, a molibdén vagy a vas is tartalmazza.
A kísérletileg így összeállított nevelési közegekben sincs azonban 10-15 féle elemnél több a periódusos rendszer legalább 90 eleméből. A növények még ha nagyra, tetszetősre nőnek is, hiányosak lesznek, lehetnek olyan létfontosságú (esszenciális) elemekben, amelyek szükségesek lennének az ellenállósághoz a nem mesterkélt, természetes körülmények közé.

Az ilyen növények rendszeres fogyasztásával alakulhat ki aztán az a „minőségi éhezés”, amit később ki kell egészíteni az azokból a tápanyagokból hiányzó nyom- vagy mikroelemekkel. Ezekre nyomokban (a többihez viszonyítva ugyan néha csak milliomodnyi mennyiségben) de feltétlenül szükség van, lenne a megfelelő életműködésekhez.
Napjainkban éppen az ilyen jellegű tápanyag-hiányok miatt terjed az ún. „funkcionális élelmiszerek” piaca, ahol a legfontosabb hiányzó mikro- vagy nyomelemeket mesterségesen pótolni igyekeznek. Hazai körülmények között a talajainkban hiányos pl. a szelén, amit a kenyér sütésére használt élesztőgombákkal felvetetve pótolnak az emberi táplálékláncban. Trópusi talajoknál a szintén létfontosságú enzimekhez szükséges cink kiegészítésére van szükség. A közismert betegség-megelőzésre javasolt és általánosan használt Béres cseppek hatásossága is a nyomelemek ily módon történő pótlásával magyarázható.

Vigyázni kell ezért táplálkozás-minőségi szempontból az ilyen kényelmes és „istenített”, egyszerű megoldásokkal, mint amilyen az akvapónia. Ezeket többnyire a kényszer szüli azokban a trópusi országokban is, ahol nincs elég talaj, vagy a klímatikus viszonyok nem alkalmasak a megfelelő növénytermesztésre. Máskor (hidropónia) éppen a tömegtermelési kényszer, a gyors, nagytömegű táplálék létrehozásának az igénye alakítja ki az ilyen termelési rendszereket, amelyek csak kiegészítésként lehetnek alkalmasak. Amit a hipermarketek polcai, mint salátát kínálnak, azokat is ezen technológiával nevelik, de nem természetes módon jutnak tápanyaghoz, hanem műtrágyákkal! Kétségtelen előnye, hogy steril, tehát nem kell védeni a növényt a különböző kártevőkkel szemben. Képzelhetik, milyen egy talajtudósnak uszó salátákat látni műtrágyás lében, de ez a mai valóság... Ezen úton nem kell sokat tovább menni, hogy egy számítástechnikai portálon már egyenesen napfény és talaj nélküli növénytermesztésről "okítsák" a techno-optimista, de a természet rendszereit valójában nem értő embereket.
Az így felismert okok miatt éppen ezért nagy igénye kezd lenni az organikus, vagy biotermesztésnek. Ezeknél a természet törvényeit figyelembe véve alakítják ki a működőképes talaj-növény-mikroba-klíma rendszereket valódi talajjal és a folyamatos növénytáplálást biztosító szerves anyagokkal, amelyek először a mikroorganizmusoknak, majd azt követően a növényeknek adnak megfelelő tápanyagokat és ezáltal az embereknek is.

A fenntarthatóság lényege

A hír létrehozói számos információt nem adnak tudtunkra. Nem tudjuk, hogy mennyi haltáp kerül felhasználásra ennyi halhoz és azok mennyi ürüléket is termelnek bele a vízbe megfelelő rendszerességgel. Jó sok kellhet ahhoz, hogy az el- vagy lebomolva a műtrágyák kizárásával ilyen mértékben legyen képes növelni a növényeket. Valahogy az arányokról sem esik itt szó, hogy mihez mennyit és melyik növénynek vajon milyen a tápanyagigénye? Évtizedekre nyúló kutatási eredmények vannak (kellenek) ugyanis ezek pontos ismeretéhez.

Érdemes lenne kimérni, hogy a keringtetés önmaga mennyi oxigént visz a vízbe, mielőtt a növényi gyökereket önállóan vérteznénk fel ilyen extrém csoda-termelő tulajdonságokkal. A pisztrángok ráadásul csak hideg, sekély tápanyag-tartalmú, de oxigén-dús, nem szennyezett, ún. oligotróf hegyi patakokban szoktak megélni és szaporodni. Vajon a nyári nagy melegben meddig fogják bírni és hogyan lesz fenntartható az álomrendszer?

Mesék pedig vannak és lesznek, az emberek igénye pedig erre, a világunk mesterkélt kialakításával, az élettér szűkülésével, a globális gondokkal és az elkényelmesedéssel csak fokozódik, sajnos.

PPJ         2011.12.19.

A repülőgépek vagy az óceánjárók használata fenntarthatóbb-e a személyszállítás szempontjából? Mi a helyzet az autózással vagy a különböző reményekkel teli megújuló energiát használó erőművekkel? A biciklizéssel ugyanott lennénk, mint egy ökoautóval és valóban mindkettő századát fogyasztja csak egy terepjáróhoz képest? Tényleg a vasút az egyik leginkább fenntartható közlekedési forma? Olyan átfogó és objektív kötet, mint a Fenntartható Energia - mellébeszélés nélkül című, még nem jelent meg ebben az egyre sürgetőbb aktualitású témában. Ez a könyv nem ri­o­gat vi­lág­vé­ge-szce­ná­ri­ók­kal. Ami egy könyv meg­írá­sá­val meg­te­he­tő a fenn­tart­ha­tó ener­gi­á­ért, azt a szer­ző meg­te­szi.

David J. C. MacKay könyve jelent meg frissen magyarul a Typotex kiadó jóvoltából. A University of Cambride fizika professzora könyve megjelenését követően szinte automatikusan az angliai Energia és Klímaváltozásügyi Minitsztérium (DECC) Department of Energy and Climate Change tanácsadójává léptetődött elő.

A könyv eleje méltató idézetekkel indul, itt kiderülhet - például a magyar vonatkozásban idézett emberek háttere által, hogy erősen atomenergia párti szerzőről van szó. Igen sajátos a szemléletmódja Mackaynek, mert alapvetően mindig az angolhoni sziget példájából indul ki és számításait a szigetre vezeti vissza. Így fordulhat elő, hogy több megújuló energia tekintetében sem jut biztató álláspontra; ilyen a geotermikus energia esete is, ami pedig magyar viszonylatban már sokkal relevánsabb lenne.

A megújuló energiák esetében elsősorban azt kell kiemelni, hogy a fosszilis energiahordozókhoz képest egyenként nem képesek hasonló nagyságú energia(sűrűség) előállítására. Ezért az ilyen rendszereket csakis több lábon álló, több megújuló energiaforrást egyszerre menedzselő hálózatokban érdemes elképzelni, minden szemszögből a helyi adottságokhoz igazítva a rendszer egyes elemeit. Ezért is fontos, hogy a megújuló energiaforrások jövőképe egy decentralizált, intelligens hálózatban képzelhető csak el, az egyetlen óriási méretű szén-, atom-, vízi erőmű helyett. A centralizáltság ugyanis a jövendő geopolitikai helyzetekből adódóan is új veszélyforrás lehet. Ahogy a természetvédelem és ökológia teréről már sokat tanultak a különböző tudományágak, úgy az energetikai szektor is a lokális adottságokon alapuló diverzitások által válik összességében fenntartható rendszerré.

Egyszerűen nincs a könyvben olyan téma, apróság, ami ne lenne tárgyalva! Amit csak eddig valaha halhattunk az ökoenergia köréből, a bedugva hagyott mobiltöltőktől kezdve, a mindennapi tárgyainkon keresztül, egészen az ár-apály erőművekig: az mind tárgyalva van, pontos számadatokkal alátámasztva - úgy, ahogy egy fizikustól elvárható. Tulajdonképpen akár tankönyvi szinten használható műről van szó, külön egy hasznos adatokkal segítő és külön egy a megújuló energiákat technikai megvalósítás szempontjából tárgyaló fejezettel is.

Elég pesszimista azonban a szerző a megújuló energiákhoz való hozzáállást tekintve. Véleményem szerint túlságosan sok és nem feltétlenül megalapozott, szubjektív félelmekkel átszőtt kifogást emel a megújuló energiákkal szemben, (hogy talán csakis ily módon???) így mindig az atomenergiánál köt ki, mint ami a "megfelelő" alternatíva a fosszilis energiahordozókkal szemben. Holott az uránkészletek szintén ugyanolyan gyorsan fogyóban vannak, mint az olaj!

Azonban olyan érdekességek is kiderülhetnek, hogy Angliában a macskák nagyságrendekkel több madarat pusztítanak el évente, mint amennyit a szélerőművek lapátjai még szélesebb elterjedésük esetén sem fognak soha. Az autózás szintén több madár pusztulását okozza az ütközések által, mint a szélerőművek rotorjai. Akkor hogyan is? Elektromos autóké lenne a jövő? Maga a világméretűre nőtt (globalizált) anyagszállítás egy fenntarthatatlan folyamat? Ellenben minden háztartás saját kis megújuló energia rendszerrel láthatná el magát? Mindez a könyvből kiválóan tisztázódik. Az egyes fejezetek mind el vannak látva az úgynevezett "gyakran ismételt kérdések"-re és a "tévhitekre" a szerző által adott válaszokkal.

Nagyon biztatónak és hasznosnak vélem a könyv "Mit tegyünk most?" című fejezetét de a "Minden NAGY segít" címűt például mindenképp szembeállítanám az ökológiai közgazdaságtan egyik megalapítójának számító Ernst F. Schumachernek a The Small is Beautiful című könyvével (magyarul: A kicsi szép, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1991).

Miután minden tekintetben egyedülálló és alapvető könyvnek tartom e művet, nincs más hátra, csatlakozzatok a könyv magyar Facebook csoportjához! A könyv a Typotexen kívül nem jöhetett volna létre a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. nélkül, ami Európa egyik első környezetvédelmi árupiacokra specializálódott kereskedőháza.

További örömhír, hogy a Typotex könyvei karácsonyig 40-50%-os akció keretében megvásárolhatók!

Magam, humánökológusként mindenképp ajánlottnak gondolom a következőket: Összeomlás - Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez; Természet és gazdaság - Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény; A fele elfogyott - Olaj, gáz, forró levegő és a globális energiaválság. Pálfordulása miatt azonban immáron hiteltelenítettnek tudható be Björn Lomborgnak szintén a Typotex által megjelentetett klímaszkeptikus könyve.

PPJ         2011.11.21.

Az FFEK ismét egy Zeitgeist film erősségű hatással rántja le a leplet az aktuális gazdasági folyamatok valódi hátteréről (ahogy Kükü is tette a FentésLent blogon). Tudniillik, hogy elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen. Ezt azonban a gazdaság jelenlegi irányítói nem hagyhatják, hiszen az azt jelentené, hogy elesnek pénzüktől. Jönnek tehát az egyes országok ajtajain kopogtatni a globáltőke verőlegényei, és mivel a média már rég a kezükben van, így az egyes országok kormányai kettős szorításban vannak: nem csak felülről baszabogatják őket, hanem a médiamanipulációnak köszönhetően összefüggésekben gondolkodni képtelen nép is árulót lát a kormányába. Különösképpen meggyőzött az FFEK levezetése, hogy az 1973-as 1 milliárdos hitelből hogyan lett mára 135 milliárdos.

Mint a fenntarthatóságot kutató fiatalember, természetvédelmi mérnökként felhívnám a figyelmet az alábbi kép zöld körsávjaira, mint a hamarosan bekövetkező globális paradigmaváltás egyik kiváltó okára. A neoklasszikus közgazdaságtan (ami köztudottan nem tudomány(os)) már az utolsókat rúgja és ez napjainkban a szemünk előtt történik, ha merünk 'látni'. Nemsokára átadja a helyét az ökológiai közgazdaságtannak, ami viszont az ökológia valós tudományára fog épülni!

Forrás: http://www.adbusters.org/magazine/94/paradigm-shift.html

>Innentől az FFEK írása:
Olvasva a mai hírt, miszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium az IMF-el tárgyal, először nem értettem meg, hogy miről van szó, ugyanis alig akadt olyan cikk, amelyik a lényeget emelte volna ki. A lényeg pedig nem az, hogy ismét lehet rúgni egyet a kormányon, mert szembefordul tegnapi önmagával, hanem az, hogy nem a 2008-as hitelfelvétel megismétléséről van szó, azaz nem arról, hogy bizonyos megállapodásban rögzített pénzösszegeket adott időnként lehív a kormány, hanem arról, hogy biztosíték képződik az IMF oldalán, amely a piacok megnyugtatására szolgál, és "végszükség esetén" hozzáférhető. (Forrás: origo, Magyar Nemzet)

Ha sikerülne ezt a kérdést értelmesen, jelentősebb elfogultság nélkül tárgyalni, akár még örülhetnénk is ennek hírnek, mert miközben egyetlen euró újabb adósság felvétele nélkül sikerült javítani a forint árfolyamán és Magyarország csődkockázati mutatáján, azt is észrevehetnénk, hogy a kormányzat nem cibálja fölöslegesen az oroszlán bajszát. Tehát tanul a hibáiból. De valóban ennyire jóban kell lenni az IMF-el, ahogy egyes médiaelemzések azt sugallják, sőt szinte már erőltetik?

Hírháttér

Az egyeditől érdemes egyre általánosabb kérdések felé haladnunk. A kapcsolatok felújítása lehetséges, hogy nem teljesen önként történt. Erőteljes mozgatórugó lehet a félelem a leminősítéstől. Hiszen akkor eladhatatlanok a magyar államkötvények, ez egyenértékű a csőddel, amint elfogy az MNB tartaléka, amely ilyen helyzetekben áthidal.

Nade, ahogy arról Bogár László tegnap írt a Magyar Hírlapban, elég, ha elkezdik ezek a hitelminősítő intézetek terjeszteni a hírt, az máris önbeteljesítő jóslattá változik. Indokolt-e hazánk leminősítése? Tulajdonképpen nem jelentett be csödközeli helyzetet a kormány, igyekezett törleszteni, igyekezett tartani a hiánycélt, nem mindig a legjobb eszközökkel persze. Ám az a nemzetközi pénzvilág, amely ennél nagyobb botlást, vagy kozmetikázását is elnézett korábban, most, amikor sok helyen úgymond szorul a hurok, nem engedhet. És meg tudja mutatni, hogy

• nem vesz senki magyar államkötvényt
• az euró 310 forint fölé mászik
• a csődkockázati mutató rekordokat dönt

Ez pontosan az az önbeteljesítő riogatás, amelyről Bogár László ír. Csakhogy mindeközben itthon meg milliók húzzák a rövidebbet. Akik riogattak, azok meg a hosszabat. És a magyarokmég nem is a jó helyen, nem a megfelelő körre haragszanak. Mert kétségtelen, vannak kormányzati hibák, de van egy kintről érkező, most már a szemtelenségen régen túllépett magatartás is, amely beleavatkozik a magyar belügyekbe.

Csak egyetlen példát hadd írok erről. A Goldman Sachs bankcsoport elemzői szerint a leminsőítés "még kivédhető, ha a magyar kormány tényleges lépéseket tesz a devizaalapú hitel-végtörlesztés kiterjesztésének elkerülésére" és voltak még egyéb ötleteik is. (Forrás: VG) Erre mit lehet mondani? Én egy szót ismerek: zsarolás. Senki nem magyarázta el korábban a polgároknak, hogy később egy gazdasági válságkörnyezetben rossz következménye lesz egy esetleges frankhitelnek. A mostani kormány legalább valamit próbál tenni azért, hogy a legrosszabb elkerülhető legyen. Lehet, hogy vitatható módon, lehet, hogy nem eléggé körültekintően. Mégis - ekkor jön valaki külföldről, akinek elég drót van a kezében, amit rángatni tud és akkor azt mondja, ezt azért már mégse, ne mentsék meg ezeket a szerencsétleneket? És hogy rátromfoljon még meg is szellőzteti, hogy ettől függ a leminősítés? Ezek után az euró árfolyam az egekbe megy, még több devizahiteles kerül csődközelbe, és a kormány tegyen meg mindent, mert a lakosság ezt várja.

Miután megteszi a kellemetlen, neki is nehéz lépést, és az IMF felé fordul, hogy tárgyaljunk, s közben a devizahitelesek kicsit fellélegeznek, akkor meg kapja a szitkot az arcába: lám-lám, eddig nem ezt mondtátok.... Nem hiszem, hogy ettől a hozzáállástól előrébb leszünk. És nem hiszem, hogy engem meg lehet győzni a külföldi pénzügyi guruk jóindulatától, IMF-estül, Goldman Sach-ostul, Fitchestül, Standard & Poors-ostul együtt.

Adósságcsapda

A közgazdaság felkent gurujai olyan dolgokkal dobálóznak, amelyek mögött alig látok értékes tartalmat. Végh László mondta mosolyogva egy konferencián, hallgatói kérdésre válaszul: hát mit akar a hagyományos közgazdaság, amikor saját alapjai hibásak? Amikor nem tudomány?

Pedig - teszem hozzá - lehetne az. De akkor az alapokat nagyon meg kéne nézni. Vegyünk csak egyetlen példát, az országunkat érintő hiányok kérdését. Klasszikus úton úgy magyarázzák, hogy az egyensúlyt úgy lehet megtalálni és beállítani, ha kevesebbet költünk és több lesz a bevétel. Ezt a mantrát abba kéne hagyni. Ez az ország az elmúlt 20 évben nagyon rosszul járt (legalább a görögökenk volt mondjuk 10 jó éve), semmi nyoma, hogy többet költene, mint amennyi jogos. Mert a probléma gyökere nem is itt van, hanem a súlyos, most már a GDP 82%-át kitevő államadósságban, ez egyébként több, mint 21 000 milliárd forint. Ha a cégek és a lakosság eladósodása is be lenne számolva ide, még nagyobb számot kapnánk.

Az adósságszolgálatunk alapvetően kamatfizetésre szorítkozik, a cél az adósság csökkentése lett volna, egészséges gazdasági körülmények között - most ilyenek nincsenek. Látható is, hogy a nyáron tett adósságcsökkentő lépések, melyekben a magányugdíjpénzek egy része is részt vett, nagyrészt elolvadtak, amikor megnőtt az euró ára. A kamatfizetést az adóbevételek egy részéből fedezi a kormány. Sőt, az új adósság túlnyomó része is arra megy el, hogy a korábban felvett hitelek kamatát fizessük. Idézem Drábik Jánost:

"1990-ben, a rendszerváltás idején, 22 milliárd dollár volt a magyar nemzet adóssága, miután az 1973 óta felvett egymilliárd dollár tényleges forrásbevonásért 1989-ig kifizettünk 11 milliárd dollár kamatot. Több, mint 20 év óta adósságszolgálatra fordítottunk 30 ezer milliárd forintot, vagyis 162 milliárd dollárt. Mégis a magyar társadalmat sújtó adósság napjainkban 135 milliárd dollárra növekedett." S mindeközben eltűnt a privatizált magyar állami vagyon jó része, és még ki tudja mi nem.... Ebben áll a lényeg: az adósságspirált fenntartóknak nem érdeke a törlesztés, inkább a további eladósítás. Ezze együtt pedig olyan ajánlások (zsarolás), amely a további sarcokat teszi lehetővé (adóemelés, megszorítás). Ha nem megy szép szóval, fenyegetnek államcsőddel, leminősítéssel, stb. (Bogár László után szabadon: a 3 V: valutaalap, verőlegények, védelmi pénz.)

Még egy réteggel lejjebb

A hitel a jelen fogyasztás fedezése a jövőben. Szükséges hozzá, hogy a hitelt, és a kamatait vissza lehessen fizetni. Mindehhez növekvő gazdaság szükséges, hiszen a hitel kamatozik. Általában azért vesz fel valaki hitelt, hogy azt értékteremtésre fordítva a jövőbeli teljesítménye növekedjen és azzal fizesse vissza a kamatokkal növelt öszeget. De nem mindig van ez így, a magyar államadósság esetén már a kamatok fizetése is újabb hitelfelvételt igényel.

Az eladósodott állam vezetői, politikusai, a lakosság, a cégek érdekeltek lesznek abban, hogy a gazdasági növekedés rendszerét fenntartsák, épp a hitelek miatt. Ebben a környezetben soha nem lesz fenntartható fejlődés. Ráadásul a valós (reál) gazdaság növekedését mindig is az energiahasználat növekedése hajtotta. A pénzből pénzt előállító pénz- vagy képzetes gazdaság azonban képtelen fedezetet rakni a képzetes pénzei mögé. És amikor túl sok gyűlik fel ebből a fajta pénzből, vagy meg tudják csapolni a valós gazdaságot, vagy a képzetes pénzlufik kipukkadnak. Most az utóbbi történik, mert nincs már komly növekedési lehetőség a valós gazdaságban.

1. ábra. Egy dollár adósság pénzteremtő hatása az USA gazdaságában 1966-tól 2010-ig. Látható, hogy míg kezdetben megérte hitelpénzzel "pénzgyárat" játszani, addig a 2000-es évekre ez a folyamat hatásában lecsökkent, majd egy bizonyos adósságszint elérésekor átváltott káros folyamatba: a túlzott adósságállomány nem növeli, hanem rombolja a GDP-t.

Az ábra is mutatja, a játék nem megy tovább: a pénzgazdaság már nem képes kivonni pénzt a reálgazdaságból, így egyre korlátozottabban képes hitelpénzből pénzt gyártani. A valós terület növekedési korlátja pedig a valóságban keresendő: elértük a növekedés határait. Nincs elegendő energia ahhoz, hogy a reálgazdaság érdemben nőhessen.