Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!

PPJ         2013.06.14.

http://www.felsofokon.hu/sites/default/files/arviz_2.jpgElég szép feladat számomra árvíz idején, hogy viszonylag szótlanul és csöndben bírjam ki ökológusként. Nehéz helyzetben vagyok és pengeélen táncolok: nem akarom megbántani George Carlin bőven fekete humorához hasonlóan a védekező emberek százezreit, azonban mégiscsak nevetek a Hamvas Béla metafizikai értelmében vett "hangya-embereken", mert a nagy árvízvédelmi serénykedés közepette csak azon nem gondolkodnak el, ami a legnyilvánvalóbb lenne: biztos, hogy a korábbi évszázadok magyarjai is küzdöttek az árral?! Koránt sem!

Buddha is elmondta: nagyon sok fajta szenvedésnek alapvető oka a "nemtudás", a rálátás hiánya! Mi az amit ma már alig tudunk, mi az, amit elfelejtettünk? Mert "szenvedést" okoz bőven: az nyilvánvaló...

Nem spirituális lózung a "természettel harmóniában élő ember", Magyarországon még ma is bőven velünk élő-, illetve elfeledett régészeti nyomai vannak a természetet szelíd tudományos módon kezelő mérnöki találékonyságunknak! Egyik ilyen ősi magyar tájgazdálkodási szokás volt a fokgazdálkodás!

http://444.hu/assets/arviz-toltes9.gifForrás: 444.hu

Királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel - Origo.hu

Az áradó folyókkal öntözték az országot az Árpád-korban. A jól szervezett vízgazdálkodással az ország a talajjavító hatású folyami hordalékot is hasznosítani tudta, erre utalnak a Rábaközben valaha létezett sűrű csatornahálózat nyomai. Az ezeréves tudás most jól jöhet a klímaváltozás ellen.

http://repo.origo.hu/image/content/domain/static?uri=/i/1305/20130527-arpadkori-csatornahalozat-ontozeses-gazdalkodas-csatornak.jpg&width=640

A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?

Nekünk tanítanak manapság kínaiak tai chi-t, energiakezelést, feng shui-t meg egyéb komplex tér- és energiakezelési intra- és interperszonális módszereket?! Kikérem magamnak az őseim nevében. Mi nemhogy a saját egyéni szervezetünket tudtuk egészségesen működtetni, de az egész Kárpát-medencét. Mi Európa szív-táj-ék-ának hangjait képesek voltunk hallani és közvetíteni!

Nem kell hozzá nagy fantázia és (be)látóképesség, hogy tudjuk: az a táj, ahol ennyi folyó folyt (mennyi energia az!!!); az a táj ahol ennyi vízpárolgás és felhőképződés volt; az a táj, ahol ennyi állóvíz, láp, buja élővilág, ártéri gyümölcsényes, gazdag humuszos talaj, stb. volt: AZ A TÁJ BIZONY EURÓPA SZÍVE, ÜTŐERE, TÜDEJE ÉS TERMÉKENY FÖLDJEI MIATT TESTE IS!

Mindenesetre nagyon mélyen elgondolkodtató az analógia, hogy amennyire a folyóinkat se engedik magyar kezek által kezelni (Drábik János által is emlegetett bizonyos sötét világerők), és jön az áradat és jön az aszály, úgy a pénzrendszerben is felfedezhető, hogy eltarolja a magyarságot a globális pénzáradat és a regionális pénzhiány-aszály.

"A pénzáramlás jelenségeit figyelve láthatjuk, amikor a pénz úgy tud jelen lenni, hogy egyszerre van visszatartva, és egyszerre áramlik is az adott területen, akkor virágzás az eredmény." - ÖkoKlikk.hu, ÖkoFórum - Zalatnay László: A víz és a pénz

"A jelenlegi gazdasági és pénzügyi rendszer és benne a magyar Forint pontosan úgy működik, ahogy a jelenlegi, lefolyó szemléletű vízgazdálkodás. Pénz kerül egy közösség tagjaihoz, mondjuk, megkapják a fizetésüket. Ezt a pénzt többnyire boltokban költik el, a boltok pedig többnyire nagy láncokhoz tartoznak. Az elköltött forintok pillanatok alatt kikerülnek a közösség köréből, sőt, ha nemzetközi láncról van szó, akkor jórészt az országból is. Természetesen az elköltött pénz jó része külföldre megy, hiszen e cégek által forgalmazott termékek igen jelentős része más országból származó termék, amelyet importálni kell. A pénzköltés szokásos módjai révén tehát, az analógiánál maradva, az árvizeknél is gyorsabban kiszárad a helyi gazdaság: pangó kisüzletek, kihaló javítómesterek, a pénz, a vásárlóerő, a likviditás hiányában eltűnő helyi gazdaság. Ezt sokan így látták már évekkel, évtizedekkel ezelőtt is, de a mostani válság az eddig kételkedők előtt is világossá tette a rendszer "kiszárító" működését."- Almássy Tamás: Münchhausen-effektus, avagy a pénz "ökológiája" - ÖKOTÁJ

http://www.elotiszaert.hu/dinamikus/kepek/350_nagy.jpg

A táj emlékszik a folyóra!

 

Szelídvízország -- Édenkert vagy sivatag? -- 2013. 05. 19. -- A tájhasználat-váltás indokoltsága és feltételei a vízgazdálkodásban valamint a támogatási rendszerben.
A természet gazdagsága az emberi élet alapja is. A Tisza-völgy története ékes példája ennek. Hajdanán az a mondás járta, hogy a Tisza kétharmad rész víz, egyharmad rész hal. Élővilágát csodálták a külföldi utazók is. Ma viszont e folyónkról és a Nagyalföldről gyakrabban jut eszünkbe az árvíz fenyegetése, a belvíz, az aszály. Természetes élőhelyei csak nyomokban emlékeztetnek a hajdani gazdagságra. Hazánk keleti felén sokan rossz anyagi körülmények között élnek. Vajon mindezek összefüggésben állnak egymással? A SZÖVET kiadványa itt letölthető.

"A középkori Alföldön - tekintve, hogy területének csaknem kétharmada ártér volt - nem a (szántó)föld, hanem a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját. Az egész középkor folyamán az Alföldünknek két, ma már feledésbe ment jellegzetessége volt: az Alföld erdősültsége, illetve a testét behálózó vízfolyások, melyek vízutánpótlását az árvizek, illetve vizet összegyűjtő és fokozatosan kiszivárogtató erdőségek biztosították." - Versegi.hu

A Kárpát-medence vízborította és árvízjárta területei
az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt. 
Katt a teljes méretért!

http://foldepites.files.wordpress.com/2009/12/5-karpat-medence-kesz-wo9.jpg

A Duna mederváltozásai 1881 és napjaink között
Katt a teljes méretért!

https://lh6.googleusercontent.com/-MQvsZ78RYaY/TYI4YVZ2DlI/AAAAAAAACSY/x1VYyUZduSM/s1600/DSCF2135.jpg

Andrásfalvy Bertalan: Éltető és pusztító vízeink - A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon, Magyar Tudomány 2000/6.

http://epa.oszk.hu/00700/00775/00019/abra58.jpg

http://epa.oszk.hu/00700/00775/00019/abra59.jpg

Színay Miklós ökohidrológus a 70-es(!!!) években igazolta, hogy Mosonyi számításai hibásak és feleslegesen sok milliárd kiadást okoztak az országnak! Miklós számításait az itthoni vízügy nem engedte publikálni, "csak" a Wageningeni Egyetemtől kapott további kutatási lehetőséget. (Lásd: http://www.elotiszaert.hu/bovebben.php?id=1124)

2013.06.14. - "Most jól jött volna Bős-Nagymaros." Noment est omen: Nyílt hadüzenet NYILAS Gergelytől és MÉSZÁROS Csabától az Index-en. Címzetes egyetemi barmok meg ostoba újságírók: mindig akadnak... pedig egy óvodás is meg tudja érteni mi a különbség az alább is látható oldalágas faalakú folyó és egy hernyó-csatorna között...

dYzVfd.jpgIgvi6V.jpg

Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújúló energiákkal a folyók ellen - Klímabarát Települések Szövetsége (Az anyag - sok más fontos cikkel együtt - a KTSZ honlapjáról eltávolítódott. A GreenR felületén lesz ezentúl megtalálható.)

"A folyó életében a meder elgátolása gyakorlatilag trombózisként értelmeződik, és az elzáródás felett a mederben, és az esetlegesen elöntött ártereken bepangó víz pedig ödémaként. De ahogy a duzzasztómű nem értékelhető külön a szabályozástól, úgy ezek a betegségek sem önmagunkban, vagy véletlenül keletkeznek. A beszűkült meder, a szűk és benövényesedő hullámtérrel különösen, az előre haladott érszűkület állapotában van, a mederoldalak kövezései érelmeszesedésként hatnak, a hektikus vízjárás ingadozó vérnyomásként jelentkezik, a meanderezés megakadályozása az ágyhoz kötéssel egyenértékű, és így a meder túlzott bevágódása a felfekvéssel párhuzamosítható. Az átjárhatatlan árvízvédelmi töltésekkel az árterek létfontosságú szervrendszereit amputálták le a folyóról, a természetszerű vegetáció helyén az iparszerű, intenzív mezőgazdálkodás folyamatos, nagyfelületű szántóművelése a tájat a külső védőrétegétől fosztja meg, és szennyezi el, mintha a bőrünket naponta ráspollyal szaggatnánk fel, és vegyszerekkel locsolva akadályoznánk a varrasodást, amit a tájban gyomosodásnak nevezünk, és ami egyébként a szukcesszió első fázisa. És e terhelt beteg szervezet e közben nem jut hozzá a szükséges folyadékmennyiséghez, ha érkezik víz, nagy erőkkel átvezetjük a kórtermen, még akkor is, ha ez óriási többletköltségekkel és veszélyekkel jár…

Ilyen körülmények között a folyó nem tudja biztosítani, amire hivatott: hogy építse és éltesse a tájat, hogy differenciált élőhelyeket hozzon létre, és azokat vízzel és tápanyaggal lássa el. És ahogy a folyó meghal, elpusztul a táj is, és a halott táj az embernek sem nyújt megélhetést...

Mesterséges rendszereink pedig nem működnek, fenntartásuk drága és külső erőforrásoknak kiszolgáltatott: árvíz-belvíz-aszály, talajdegradáció, vízvagyon-vesztés, gyengülő ökológiai potenciál, lepusztított-kiszolgáltatott gazdaság (és népesség), idegenérdekű kereskedelem, fordított érdekképviselet és értékválasztás. Ez a Tiszai-alföld története és tanulsága."

Fokok fognák a vizet? - Szabadföld Online.hu (2010. február 17.)

"Czigler László határozottan vallja, hogy nincs más útja az Alföld árvízmentesítésének, mint a fokgazdálkodás visszaállítása, ami egyben a tájegység és a Tisza ökológiai helyreállításának egyetlen módja is. A töltéseket ugyanis nem emelhetjük az egekig, noha az egyre emelkedő árvízszint ezt diktálná – jó 170 évvel ezelőtt Vásárhelyi Pál a jelenlegi gátmagasságnak csak a tizedét tervezte, mondván: bőven elegendő lesz.

Hunyát átszelő holtmeder fotó Bagi László.jpg

Ráadásul a töltések harmada mára úgy meggyöngült, hogy helyreállításuk rendkívül sürgető lenne. Ezért lenne indokolt a szakember szerint a nemzetgazdasági terv részévé tenni a fokgazdálkodás bevezetését nemcsak ökológiai, hanem gazdaságossági szempontból is."

Körösparti János - Bozán Csaba: A földárjás területek vízgazdálkodási problémái - Hidrologia.hu

A földárja a Kárpát-medence sajátos hidrológiai jelensége. Ezen talajvíz feltöréssel járó jelenség elsősorban és legnagyobb kiterjedésben az alföldi területeken figyelhető meg. Szerepe igen jelentős, hiszen azokon a területeken ahol nagy rendszerességgel megjelenik ott súlyos vízgazdálkodási problémákat okozhat, a belvízképződés egyéb tényezőivel együttműködve.

Hunyát átszelő holtmeder (Fotó: Dr. Bagi László)

         4 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság árvíz vízgazdálkodás fokgazdálkodás george carlin drábik jános agrár környezetgazdálkodás george carlin magyarul tájgazdálkodás ártéri fokgazdálkodás vásárhelyi terv továbbfejlesztése

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

WikiLeaks: Kiszivárgott az első magyar George Carlin feliratfájl - Karácsonyi Ajándék :)

PPJ         2010.12.26.

A kábelek lerántották a leplet az első magyar George Carlin filmfelirat fájlról, mely a GreenR blogon került nyilvánosságra.

Régóta készül a GreenR az akcióra, mivel oldalstatisztikái között már a kezdetek óta szerepel az oldalra mutató keresési szónak, hogy "george+carlin+magyarul". Már a blog kezdete óta büszkék vagyunk Carlin környezetvédelmi kritikáira.

A GreenR úgy gondolta, hogy elsőként, Carlinnak a Life is worth losing című, 2006-os előadása magyar nyelven való megtekintésének lehetőségére lenne a legnagyobb szükség országában.

Mindenki boldogságára (és remélhetőleg megvilágosodására), elkészült tehát a feliratfájl!

A felirat a George.Carlin.Life.Is.Worth.Losing.2005.DVDRip.XviD-VH-PROD kiadású filmhez készült, de bármilyen 695.5 MB-os kiadáshoz jó. Tehát itt például elég sok seeder van. Akinek gyors internete van, kérem, hogy terjessze Hotfile-on, Rapidshare-en, vagy Toldacuccot-on (mármint a filmet a magyar felirattal, azoknak, akik nem értenek a torrenthez)!

- +++ LETÖLTÉS +++ -

*srt, jobb klikk mentés másként

Opensubtitles-re és Feliratok.hu-ra is már felkerült

a feliratok.hu az eddigi címén megszűnt, a továbbiakban a következő címek valamelyikén tudjátok elérni az oldalt:
- http://feliratok.na.tl
- http://feliratok.ro.lt
- http://feliratok.hs.vc

Akit érdekel a másik verzió (félig lektorált, magyar rímek az első néhány percben), az letöltheti, és segíthet a módosításban:

LETÖLTÉS 2

*.doc

Sajnos megszakadt a kapcsolatunk azzal az emberrel, aki elvállalta a szöveg lektorálását. Ő volt az, aki lefordította az előadás első néhány percére jellemző angol-rím-orgiát is, de sajnos képességeim kevesek ahhoz, hogy a két feliratfájlt összegyúrjam.

Nincs más hátra, nézzétek meg és TERJESSZÉTEK TERJESSZÉTEK TERJESSZÉTEK!

(Nyámnyilák, nyuszik és beszariak el se kezdjék letölteni! George Carlin nem fog diplomatikusan és virágnyelven fogalmazni. Ő az arcunkba mondja a valóság KIBASZOTT igazságát! :D) - ahogy remélem a GreenR is :P...

Béke Poraira!

"Life Is Worth Losing is the 18th album (not counting audiobooks, compilations or the George Carlin on Comedy interview CD) by American comedian George Carlin. It was recorded simultaneously with the live broadcast of the HBO special of the same title, his thirteenth HBO stand-up comedy special, and was his final special recorded from the Beacon Theater. It is the first project Carlin had undertaken since completing drug rehabilitation in 2005.

Early on in the program, Carlin proudly announces that he was 341 days sober at the time of the recording, and that 2006 will be his 50th year in show business." - wikipedia about the show

George Carlin & Kevin Smith

         8 hozzászólás

Címkék: felirat hunsub george carlin wikileaks srt feliratfájl george carlin magyarul life is worth losing

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

George Carlin az áradásokról és természeti katasztrófákról

PPJ         2010.05.19.

Well. I think it is certainly apparent by now that one of the things I enjoy in life is excess.
I like things that are excessive.
I like excessive behavior.
Excessive language.
Excessive violence.
It's fun.
It's interesting.
It's exciting.
I like it when nature is excessive.
That's why I like natural disasters.
All these natural disasters that have been going on.
I fucking love them.
I can't get enough of them.
Oh. When nature's going crazy, throwing things around, scaring people and destroying property.
I'm a happy fucking guy.
I'm a happy fucking guy.
I look at it this way, for centuries now man has done everything he can to destroy, defile and interfere with nature.
Clear-cutting forests, strip-mining mountains, poisoning the atmosphere, over fishing the oceans, polluting the rivers and lakes.
Destroying wetlands and aquifers.
So when nature strikes back and smacks man in the head and kicks him in the nuts.
I enjoy that.
I have absolutely no sympathy for human beings whatsoever.
None.
And no matter what kind of problem humans are facing whether it's natural or man made.
I always hope it gets worse.
Don't you?
Don't you?
Don't you have a part of you, a part of you that secretly hopes everything gets worse?
When you see a big fire on TV, don't you hope it spreads?
Don't you hope it gets completely out of control, and burns down six counties?
You don't root for a fireman, do you?
I mean I don't want him to get hurt or nothin' but I don't want him putting out my fire.
That's my fire.
That's nature showing off and having fun.
I like fires.
You know something else I like?
Those spring floods in the Midwest.
Aren't they great?
Like clockwork.
Spring floods in the Midwest.
But I'm starting to notice, I'm starting to catch on that every year it's the same story.
Another flood in the same place with the same people on the same river.
Same FUCKING people!
And these people do not move.
They will not fucking move.
They repaint, put down new carpeting and wallpaper and they move right back into the same fucking house on the flood plain next to the river and then they wonder why grandma's floating downstream with a parakeet on her head.
Fourth time.
Again.
Fourth fucking time.
There's no learning curve with these people.
It's very hard to feel sorry for them.
Every year same people.
Same rowboats.
Out there paddling around, rescuing a chicken.
What the fuck kind of a life is that?
"Well. Our kids love it here."
Oh, really? What do they got, gills?
And while they're showing all that shit on the screen.
The announcer is saying to me, "It's been raining steadily for three months now. The ground can't hold any more water. The river is cresting higher than it has in two centuries. The levies have washed away" and I just hope
it keeps raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and raining,
and it rains steadily
for five years.
And then after that.
For ten years it's cloudy with occasional showers.
And the river never returns to its natural banks.
It becomes a completely new river.
And the borders of three states have to be changed.
And all the maps and atlases have to be redrawn and reprinted.
And no one's couch ever completely dries out.
For years and years, every time they sit down, there's always a little squish.
"Dan. Linda. Come on in, you guys. Have a seat. Squish, squish."
I like that.
I'm an interesting guy.
I always hope that no matter how small the original problem is it's going to grow into
bigger and bigger proportions that get completely out of control.
And I'll give you a concrete example.

Let's say a water main breaks in downtown Los Angeles and it floods an electrical substation knocking out all the traffic lights and tying up the entire city and emergency vehicles can't get through. And at the same time one of those month long global warming heat waves comes along but there's no air conditioning. There's no water for sanitation.
So cholera, small pox and dysentery break out and thousands of people start dying in the streets.
But before they die, parasites eat their brains.
And they go completely fucking crazy, and they storm the hospital.
But the hospital can't handle all the casualties.
So these people rape all the nurses and set the hospital on fire.
And the flames drive them even crazier so they start stabbing social workers and garbage men.
And a big wind comes along and the entire city goes up in flames and the people who
are still healthy they get mad at the sick people and they start crucifying them.
Nailing them to crosses.
Trying on their underwear.
Shit like that.
Then everybody smokes crack and PCP and they march on city hall where they burn the mayor at the stake, strangle his wife and take turns sodomizing the statue of Larry Flynt.
And at this point, at this point it looks like pretty soon things are going to start to get out of control.
So everybody panics and tries to leave the city at the same time.
And they trample each other to death in the streets by the thousands and wild dogs eat their corpses.
And the wild dogs chase the rest of the people down the highway.
And one by one the dogs pick off the old fucks and the slow people because they're in the fast lane where they don't belong.
Get the fuck out of the fast lane if you're an old fuck, if you're a slow fuck.
Get over on the right.
Get over on the right.
And then, the lucky ones, the lucky people who manage to make it all the way outside of town they discover when they get there, the big sparks from the city have lit the suburbs on fire and the suburbs burn uncontrollably.
And thousands of identical homes have identical fires with identical smoke killing all the identical soccer moms and their identical kids named Jason and Jennifer.
And now. Now the fire spreads to the farmlands and the farmlands burn intensely of 425 degrees creating millions of baked potatoes.
And as the farmlands burn.
As the farmlands burn.
Thousands of barns and farmhouses begin to explode from all hidden
methamphetamine labs.
And the meth chemicals run downhill into the rivers and streams where wild animals drink the water and get completely geeked on speed.
So bears and wolves amped up on crank start roaming the countryside looking for people to eat even though they're not really hungry.
Then the fire spreads to the forest.
And the forest burn furiously.
And hundreds of elves and trolls and fairies come running out of
the woods screaming, "Bambi is dead.Bambi is dead!"
And he is. He is.
Finally that fucking little cunt.
Bambi is dead.
Dead.
Now, hundreds of regional fires come together into one huge interstate inferno.
And all 12 of the western United States are burning out of control except Utah where the Mormons don't allow fires.
And the fires spreads across the Great Plains toasting the wheat, cooking the cattle and producing hamburgers actually.
Then it leaps to Mississippi and races through the South blowing up stills and interrupting lynching's and killing millions of inbred people.
And then it turns northeast and it heads for Washington, D.C.
Where George Bush can't decide if it's an emergency or not.
He can't decide this.
He doesn't know.
Wow.
Oh it's hard work.
You know.
He can't decide because Dick Cheney is in prison.
So instead he takes a nap.
He takes a nap. He puts his empty, fucking brainless head down on the little pillow his mother gave him at Christmas time and he takes a fucking nap.
So the fire moves to Philadelphia but it's a weekend and Philadelphia's closed on the weekends.
So the fire moves to New York City and the people of New York tell the fire to go fuck itself! "Go fuck yourself."
And it does.
And it does.
So instead it burns down Long Island and Connecticut killing all the rich white assholes and completely destroying their evil.
Faggoty golf courses.
And while all this is going on, Canada burns to the ground but nobody notices.
And now the entire North American continent is on fire producing a huge thermal updraft and creating an incendiary cyclonic macro system that forms a hemispheric mega storm breaking down the molecular structure of the atmosphere and actually changing the laws of nature.
Fire and water combine.
Burning clouds of flaming rain fall upward.
Gamma rays and solar winds ignite the ionosphere creating huge clouds of ionized plasma.
Bolts of lightning 20 million miles long begin shooting out of the North Pole.
And the sky fills up with green shit.
And then suddenly the entire fabric of space-time splits in two.
A huge crack in the universe opens and all the dead people from the past begin falling through.
Babe Ruth. Groucho Marx.
Davy Crockett, Tiny Tim, Porky Pig, Hitler, Janis Joplin, Alan Ludden, my Uncle Dave, your Uncle Dave. Everybody's Uncle Dave.
An endless stream of dead Uncle Dave's falling through the crack.
And all the dead Uncle Dave's gather around a heavenly kitchen table.
They light up cigarettes and they begin to talk.
They talk about how they never got a break.
How their parents didn't love them.
And their children were ungrateful.
They talk about how the government screwed them out of money and they just missed out on a big job.
They say the Jews own everything, and the blacks get special treatment.
And all the hatred and bitterness drips out of these people and forms a big pool of liquid hate.
And the pool of liquid hate begins to spin.
Round and round it spins, faster and faster.
And the faster it spins, the bigger it gets.
Faster and faster.
Bigger and bigger.
Until the whirling pool of hate is bigger than the entire universe.
And then suddenly it explodes into trillions of tiny stars.
And every star has a trillion planets and every planet has a trillion Uncle Dave's.
And all the Uncle Dave's have good jobs, perfect eyesight and shoes that fit.
They have great sex lives and free health care.
They understand the Internet.
Their kids think they're cool and they all love their neighbors.
And every week without fail, Uncle Dave wins the lottery.Forever and ever until the end of time every single Uncle Dave has a winning ticket. And Uncle Dave is finally happy.
Now do you see why I like it when nature gets even with humans?
Thanks for coming in here tonight. Thank you. See you later.

Részlet George Carlin: Life is worth loosing című előadásából; igazán megéri megnézni az egészet!

         szólj hozzá

Címkék: ajánló amerika árvíz áradás george carlin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

George Carlin dömping magyrul!

PPJ         2009.10.09.

Nagy kedvencem, a komédia elhunyt koronázatlan királya, George Carlin. Youtube-on már magyar felirattal láthatók az alább következő videók! Remélem így még több emberhez elér az ige. Egész oldalnyi magyar idézet is található az elmondottairól.

Youtube-on a "hangerő ikon" és "teljes képernyő ikon" utáni "felfelé nyíl ikon"-ból a "CC", azaz "turn on captipns"-re kell kattintani, ha nem jelenne meg a magyar felirat!

Kellemes antikulturális szókimondó élvezkedést kívánok! 

         szólj hozzá

Címkék: vélemény ajánló videó világ george carlin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A George Carlin

PPJ         2009.09.20.

Nagyon ajánlott olvasgatni való a forrásom!

"Olyan beképzeltek vagyunk. Olyan önteltek. Manapság mindenki meg akar menteni valamit. Mentsük meg a fákat, mentsük meg a méheket, mentsük meg a bálnákat, mentsük meg a csigákat. És a legfőbb önteltség: Mentsük meg a bolygót! Viccelnek ezek az emberek? Mentsük meg a bolygót? Még magunkról sem tudunk gondoskodni; máig nem tanultunk meg egymásról gondoskodni. Meg fogjuk menteni a kurva bolygót? […] Mellesleg a bolygóval eleve nincs is semmi baj. A bolygó rendben van. Az emberek vannak elbaszva! Az emberekhez képest a bolygó jól van. Négymilliárd éve itt van… A bolygó nem megy sehová, emberek. Mi igen! Mi elmegyünk. Szedjétek össze a szarságaitokat, távozunk. És nem hagyunk valami nagy nyomot. Hála Istennek. Semmi sem marad. Talán egy kis Styrofoam. A bolygó itt marad, mi elmegyünk. Egy újabb sikertelen mutáció; egy újabb biológiai tévedés." -  még több magyarra fordított Carlin idézet!

         szólj hozzá

Címkék: ajánló george carlin

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása