PPJ         2016.04.20.

"A hibás vízkészlet-gazdálkodás folyománya, hogy nem marad víz a tájban: ez látszik a vegetációs időszakban és a szakmai helyzetjelentések is súlyos vízkészlethiányokról számolnak be. És őrült fontos, hogy a víz nem a kibiceknek vagy a bíbiceknek kell, hanem abszolút gazdasági és a teljes lakosságot érintő érdek, hiszen a víz teszi élhetővé a tájat. A tájban NEM maradó víz viszont NEM tudja mérsékelni a hőmérsékleti szélsőségeket. Pedig ahogy az óceán víztömege mérsékli, úgy az édesvíz is mérsékelné. A vízzel feltöltött táj lenne az ellenszere a globális szárazodási hatásoknak, míg a víztelenítés 'klímaváltozást' okoz (ha ezzel a közismertté vált fogalommal tompítjuk a környezeti összeomlás éghajlati tartalmait)." - Balogh Péter gazdálkodó geográfus

Tisza-szabályozás az Egyenlítőben - emberestisza.blogspot.hu

Megjöttek a legfrissebb adatok: februárban több mint kétszeres csapadék hullott az átlagosnál, és több mint 2500-an nyitották meg a belvízről szóló bejegyzést. A felmerült kérdések szakmai alapjairól és néhány pozitív kezdeményezésről, íme a nyári vizes beszélgetésünk felvétele: Jó volt-e a Tisza szabályozás, s miért nem, s hogy mit kellene csinálni.

A 15. perctől látható egy 4 perces összefoglaló animáció, majd utána elhangzik a kérdés: Mik a legsúlyosabb problémák a Tisza-szabályozással és mit kellett volna másképp csinálni? A következő 15 percben be van mutatva a helyzet a problémától a megoldásig; tehát hogy a Tisza szabályozása és a modernkori gazdálkodás koncepcionálisan hibás, és hogy milyen lenne a fenntartható víz- és tájhasználat.

Érdekes momentum a 34. percnél a migráns probléma értelmezése, vagyis, hogy ez a hamis fejlődés tünete, a globalizáció régóta előre jelzett hozadéka. Ehhez megjegyzendő, hogy a felvétel 2015 július végén készült, amikor méginkább félre volt értve hivatalosan e jelenség – bár a Vén Európa véleményformáló „elitje” azóta is masszívan mutatja az öregkori elbutulás kórképét, ami ugyancsak magyarázható azzal, hogy a Természet valódi valóságától való elszakadt tévképzetekhez igazodik a mércéjük.

Ezekről az értékrendi kérdésekről van szó a beszélgetésünk végén, ebből a szempontból is érdemes végig nézni.

Lásd még:

Újra elborítja a belvíz a médiát

Vízzel feltöltött táj - avagy a fenntarthatóság képe(ssége)…

Az élet temploma (2015) – dokumentumfilm az ártéri fokgazdálkodásról

Minthogy ezen a blogon szeretünk bejegyzésenként 2 forrást is hivatkozni -  ha tetszik 2 oldalról lőni ugyanarra a témára -, ezúttal Kassai Lajost hozzuk erősítésnek, aki a Barbi-univerzum és a valódi valóság viszonyáról nagyon jókat mond ide kattintva (is).

PPJ         2016.03.18.

" Még ha száz esztendeig is fog tartani a trianoni gonoszság, még akkor is csak Magyarországnak fogjuk nevezni a Kárpátok koszorújában azt a területet, amely ezer esztendeig a mienk volt, és feltétlenül a mienk a természettörvények következetességével./.../ A teendők legfontosabbika, a legelső, amit minden körülmények között tennünk kell, az a haza alapos megismerése." - Prof. Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza 1929

"Jelenleg Magyarország jelentős vízgazdálkodási problémákkal küzd. Volt azonban a Kárpát-medencének egy sajátos vízrendszere, amely az árvizek csapdába ejtésével, szétterítésével kiegyenlítette az aszályos és áradásos időszakokat. Ez volt az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás, majd az ártéri gazdálkodás. Nagyon gazdag volt a haszonvétele, melynek három feltétele volt: az áradó folyók megléte, a magas erdősültség és a csatornarendszert fenntartó ember munkája. Azé az emberé, aki magát e tájon Isten teremtő munkája folytatójának tekintette, a Kárpát - medencét pedig az élet templomának. Ez a gazdálkodási mód egyben minta és kiinduló pont lehet korunk természettel együttműködni kívánó modern mezőgazdálkodási módszerei számára." - Andrásfalvy Bertalan, etnográfus professzor

Az élet temploma – tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás, öntözéses gazdálkodás
Magyar ismeretterjesztő film, 53 perc, 2015
(http://www.mediaklikk.hu/video/az-elet-temploma-tajgazdalkodas-arteri-gazdalkodas-ontozeses-gazdalkodas/)

rendező: Tölgyesi Ágnes
forgatókönyvíró: Tölgyesi Ágnes
operatőr: Bodrossy János, Ilovszky Péter, Körtési Béla, Mohi Sándor, Pénzes Attila

Vázlatos tartalom:
00:00 – 03:40 Bevezetés – Dráva-mente, Ormányság /Kiss Géza idézve és Cholnoky Jenő; és élőben Wágner László.
03:40 – 12:50 A Nagykörűi Tájgazdálkodási Program néhány tanulsága, Balogh Péter: az ártéri gazdálkodás földrajzi alapjai, szükségszerűsége és lehetetlensége. /közben Ecker Tamás (a filmben helytelenül írva).
12:50 – 17:36 Gemenc /Felső Barnabás: értékrend és haszonvételek.
17:36 – 33:40 Andrásfalvy Bertalan professzor úr: kutatástörténet, életmód – kulturális háttér, működtetése, haszonvételek. A régi világ tájismeretete, tájszemlélete, tulajdon-értelmezése! (25-28. perc), A régi rend felbomlása, az ártéri gazdálkodás felszámolása (29-32. perc) /közben Omacht Zoltán.
33:40 – 48:00 Tóköz /Takács Károly: az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás régészeti dokumentálása, műszaki bemutatása, korabeli tájműködtetés.
48:00 – 51:20 Balogh Péter: A jelenlegi modern rendszer fenntarthatatlansága; megoldás: visszatérés a régi Rendhez.

Kapcsolódó GreenR bejegyzések:
Sose volt ilyen alacsonyan a Tisza - Fokgazdálkodást a "pannon sivatagba"!
Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!
Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről
Szelídvízország teljes film

Ajánlott olvasmány:
Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújuló energiákkal a folyók ellen
Zalatnay László: A víz és a pénz

PPJ         2014.01.30.

MERRE VAN ELŐRE?

Kiútkeresés a magyar vidéken

Írta: Hetesi Zsolt

Néhány évszázaddal ezelőtt más országokból érkezett utazók beszámolói a magyarok földjét vizekben, erdőkben, halban, gyümölcsben, jószágban gazdag vidékként jellemezték. A mai helyzet egészen más; az ország élelmiszerek terén sem önellátó, a falvakban élők sorsa sok helyütt kilátástalan. A vidékfejlesztési próbálkozások kudarcát – legjobb indulatuk ellenére – mi sem mutatja jobban, mint a falvakra jellemző elöregedés, munkanélküliség és elvándorlás ijesztően magas aránya.

Hazánk földje kiváló adottságairól ismert, azonban a jelenleg működő, iparszerű gazdálkodás a kedvező tulajdonságokat rossz irányba mozdítja el. Eme káros gyakorlat, valamint a történelem során elkövetett számos hibás döntés volt többek között az oka, hogy a ma Magyarországon a vidéki életforma nem jelent vágyott állapotot, és eltűnt az a szerves kultúra, amely évszázadokon keresztül képes volt a összhangot kiépíteni a tájjal. Ebben az írásban – ha csak nagyon vázlatosan is – megpróbálom megtalálni aza alföldi őshonos gazdálkodás eltűnésének okait, illetve megmutatni egy biztosan működőképes kivezető utat.

A társadalmi rendszer válsága

A természetes rendszer működése során egyik elemét sem juttatja olyan előnyhöz, hogy a rész működése során veszélyeztesse az egész rendszer létét. Az emberi faj eredetileg egy a természettel együttműködésben élő faj volt, bár kétségtelen, hogy nem zökkenők nélkül. A még vadászó-gyűjtögető életmódot folytató betelepülők az egész amerikai kontinensen megtizedelték a nagyemlősök állományát, sok faj kihalását okozva (Diamond, 2001). Ugyanakkor számos régészeti, történeti bizonyíték akad arra a tényre, hogy a Kárpát-medencében élő népesség ártéri gazdálkodása  nagyon ősi, és kialakulása óta érzéketlen arra, hogy éppen milyen népmozgások zajlottak (Molnár, 2009). Az ártéri gazdálkodásról elmondható, hogy a természeti gazdagság további gyarapítását tette lehetővé és biztos, sokoldalú megélhetést jelentett a benne élőknek.

Amikor a rövid távú haszonszerzés lehetősége miatt megkezdődött a táj túlhasználata, világszerte sok helyen megszűnt a természet és az ember törékeny egyensúlya, bekövetkezett a természeti rendszer leépülése (Diamond, 2008). A magyar társadalmi rend és a jogrend sokáig meggátolta a kereskedőszellem káros hatásait Magyarországon, azonban azt teljesen nem tudta kiküszöbölni. Andrásfalvy Bertalan (2013) kimutatja, hogy a nemzet egészét érintő káros folyamatok mögött gyakorta található egy szűk érdekcsoport szembefordulása a nemzet egészével és a nemzeti érdekkel. Ilyen példa az Alföldön őshonos ártéri erdők kivágása azért, hogy a helyükön keletkező legelőn nevelt szarvasmarha külföldi eladásával jelentős hasznot szerezzenek. Ennek a folyamatnak köszönhető az őshonos növényzet eltűnése, a szegény néprétegek kényszerű áramlása a mezővárosok felé, a pusztásodás jelensége. A 18. században a fő jövedelemforrás már a gabona volt, így az egykori árterek szántókká változtak, kialakítva a ma is jellemző alföldi tájat. Ennek a folyamatnak az erdélyi megfelelője a román pásztorok betelepítése, mert a magyar jobbágyság nem volt hajlandó pásztorkodásra – a folyamat végeredménye, Erdély elcsatolása ismert.

Az Alföld pusztulása

Az ártéri gazdálkodás megszűnésével a tájjal összhangban élő ember megélhetése is megszűnt, továbbá megszűntek a táj szolgáltatásai is. Bizonytalanná vált a vízzel való ellátottság, ugyanis a tavaszi árvizeket megkötni képes, szivacsszerűen működő erdők hiányoztak. Ezek párologtató hatása egy nagyobb méretű tenger éghajlat-kiegyenlítő hatásával ért fel. A nyári szárazabb időszakban a tájban megtartott vizet pára, valamint kisebb ereket tápláló források formájában adta vissza környezetének, felszínborítása miatt pedig gátolta a talaj párolgását. Ráadásul az új vízelvezető rendszernek el kell vezetnie minden tavasszal az árvizet, valamint a belvizet.

Kapcsolódó GreenR bejegyzések:
Sose volt ilyen alacsonyan a Tisza - Fokgazdálkodást a "pannon sivatagba"!
Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!
Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről
Szelídvízország teljes film

Ajánlott olvasmány:
Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújuló energiákkal a folyók ellen
Zalatnay László: A víz és a pénz

Megállapítható, hogy ezt a feladatot lényegében csak olyan években képes elvégezni, amikor nincs magas árvízi hozam, és kicsi a belvízveszély, ha valóban a rendeltetését kéne a védelmi rendszernek végezni, azaz jelentős ár- és belvízveszély van, lényegében nem működik megfelelően. Számos terület belvizes lesz, a töltéseket pedig sok helyütt magasítani kell. Ugyanezen területeken viszont nyáron legtöbbször kevés a víz, szárazság van. A Közép-Tisza vidék vízhiánya többszöröse a Tisza-tóban tárolt vízmennyiségnek, illetve meghaladja a Tisza kisvízi hozama által adható legnagyobb öntözővíz mennyiségét is. A Dunát és a Tiszát összekötő csatorna sem oldaná meg a Kiskunság vízhiányát, hanem rontana a helyzeten, hiszen a Homokhátság közepén több 10 m mély bevágáson át kellene vinni a csatornát, amely eddig a mélységig elszívná a talajvizet. Ha felszivattyúzzák a hátság tetejére, akkor arany áron vittek oda öntözővizet.

A belvízelvezető rendszer működés közben pedig minden vizet elvezet, amely a területre érkezik. Ha összességében nézzük, akkor minden évben 4 km³-el több vizet vezetünk el a Kárpát-medencéből, mint ami ide – akár folyók, akár csapadék útján – érkezik, azaz a vízelvezető rendszer segítségével szárítjuk a medencét.

A másik gondot az okozza, hogy egykori ártéri területen, volt folyó, vagy tómedrek alján akar szántóföldi gazdálkodást folytatni korunk embere, természetesen nedvesebb években újra kirajzolódnak a folyómeder egykori alakzatai, a belvíz folyókanyar-mintákat vesz fel...

A folyó árvizének hiányában a talaj termőképességének egy részét elvesztette. Másik részét az iparszerű, műtrágyákra épített gazdálkodás miatt veszítette el. Márai (2013) közzéteszi néhány 1860 óta folyó mérés eredményét, amely azt mutatja, hogy a vizsgált talaj humusztartalma az elmúlt 180 évben az eredeti 22%-ára, mésztartalma 25, vastartalma 38%-ára esett vissza, miközben a műtrágyázás miatt drámaian csökkent egyes nyomelemek jelenléte is. 1942 óta több alkalommal megismételték néhány fontos ipari, vagy élelmiszernövény egyes nyomelemtartalmának vizsgálatát,  és a legtöbb esetben nagyságrendi csökkenést mutattak ki.

Kiútkeresés

A tavaszi árvizeket felfogó és magába záró ártéri erdőségek 300 mm csapadéknak megfelelő víz megtartására voltak képesek. A fokoknál mesterségesen kivezetett víz segítségével ártéri legelők, gyümölcsösök és halgazdaságok voltak kialakíthatóak. Az Alföld 90%-át borító erdőség vízmegtartó hatása felülmúlt bármilyen tározót, a vizet a megfelelő időben és megfelelő módon adta vissza, valamint megélhetést és minőségi élelmiszert adott az ott élők részére.

A tájban élő ember munkájának helyreállításhoz a táj helyreállítása szükséges. A szerves kultúra, amely a dolgok körforgását megértette, és ki is használta, jórészt feleslegessé teheti az iparszerű művelés káros beavatkozásait (műtrágyázás kiküszöbölése, kemizálás csökkenése). Mindehhez akarat és bölcsesség szükséges. Mindkettőnek egyre jobban híján vannak mind az itt élők, mind vezetőik.

Hivatkozások:

Andrásfalvy (2013): A magyar föld múltja, jelene és jövője (Hitel folyóirat, 2013/2)

Diamond, J. (2001): A harmadik csimpánz. Typotex, Budapest

Diamond, J. (2008): Összeomlás. Typotex, Budapest

Márai (2013): A vidék megújítása és a termőföld minősége (Hitel folyóirat, 2013/2)

Molnár (2009): Ember és természet. Kairosz, Budapest

PPJ         2013.08.30.

Kisköre-alsón sose mértek olyan alacsony vízállást, mint a napokban. Az Országos Vízjelző Szolgálat mérése szerint -320 centiméterig csökkent a vízállás a Kisköre-alsó mérőállomáson, erre pedig a mérések kezdete óta nem volt példa - írja a SZON.

Tiszapart Záhonynál 2013.08.04. - Csépke Csaba fotója

A jelenség oka, hogy igen aszályos nyarat zárt a folyó vízgyűjtő területe, a sokéves átlagnál 30-50%-kal kevesebb csapadék hullott a három nyári hónapban összesen. Tavaly ilyenkor térdig érő vízben lehetett átgázolni Záhonynál.

Eddig az Időkép.hu híre, alább egy kis humánöko fejtegetés és visszaemlékezés az elmúlt hónapok bejegyzéseiből a táj- és vízgazdálkodásunk (pénzgazdálkodásunk) kapcsán:

Nem spirituális lózung a "természettel harmóniában élő ember", Magyarországon még ma is bőven velünk élő-, illetve elfeledett régészeti nyomai vannak a természetet szelíd tudományos módon kezelő mérnöki találékonyságunknak! Egyik ilyen ősi magyar tájgazdálkodási szokás volt a fokgazdálkodás! - (A GreenR több ezres olvasottságot elért posztja) - Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület (SZÖVET) célja a Tisza folyó vízgyűjtőjén élők megélhe té si lehetőségeinek javítása, árvízi és környezeti biztonságának növelése, a Tisza ökológiai értékeinek megőrzése és gyarapítása, hogy e táj lakói jó életminőségben és biztonságban élhessenek. Céljainak elérése érdekében kezdeményezője és aktív előmozdítója az ártéri tájgazdálkodás lehetséges hatásaival és hazai megvalósíthatóságával kapcsolatos szakmai párbeszédnek. Az utóbbi években az egyesület több, a témával kapcsolatos rendezvény elő készítésében vállalt szerepet. - Szelídvízország - Teljes Film! - SZÖVET, GreenR

A táj emlékszik a folyóra! -- Édenkert vagy sivatag? -- A tájhasználat-váltás indokoltsága és feltételei a vízgazdálkodásban valamint a támogatási rendszerben.

A "víz-pénz pénz-víz" analógia margójára

"A jelenlegi gazdasági és pénzügyi rendszer és benne a magyar Forint pontosan úgy működik, ahogy a jelenlegi, lefolyó szemléletű vízgazdálkodás. ... A pénzköltés szokásos módjai révén tehát, az analógiánál maradva, az árvizeknél is gyorsabban kiszárad a helyi gazdaság: pangó kisüzletek, kihaló javítómesterek, a pénz, a vásárlóerő, a likviditás hiányában eltűnő helyi gazdaság." - Almássy Tamás: Münchhausen-effektus, avagy a pénz "ökológiája" - ÖkoTáj.hu

"Ha összevetjük a vizet és a pénzt, sok hasonlóságot fedezhetünk fel a tulajdonságaikban. Olyan érzésünk támad, mintha a víz fejezné ki a legjobban azt, hogyan is működik a pénz. Ha a pénzzel szeretnénk jóban lenni, a víz ismerete nagyon jó segítséget nyújthat ahhoz, hogy azt megérthessük, megtanulhassuk. De ha továbbmegyünk azt is megérthetjük mindebből, hogy a pénz mai természete miért okoz gazdasági, környezeti és szociális problémákat" - Zalatnay László: A víz és a pénz - ÖkoKlikk.hu

"A középkori Alföldön - tekintve, hogy területének csaknem kétharmada ártér volt - nem a (szántó)föld, hanem a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját. Az egész középkor folyamán az Alföldünknek két, ma már feledésbe ment jellegzetessége volt: az Alföld erdősültsége, illetve a testét behálózó vízfolyások, melyek vízutánpótlását az árvizek, illetve vizet összegyűjtő és fokozatosan kiszivárogtató erdőségek biztosították." - Versegi.hu

A Kárpát-medence vízborította és árvízjárta területei
az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt. 
Katt a teljes méretért!

Duna-Tisza-köze vízgazdálkodási problémája - TÉZISGYŰJTEMÉNY - Szövetség az Élő Tiszáért

1) A Duna-Tisza köze eredendően a tavak országa volt. Egyrészt a Dunai-alföld területét a Duna árvizei látták el vízzel, másrészt a Homokhátság mélyedéseiben is meg tudtak maradni a vizek. Erről tanúskodik a II. József kori katonai térképészeti felmérés. (A felszínborítás története botanikus kutatók által részletesen fel van dolgozva.)
2) A szárazodáshoz a modernizáció során kialakított iparszerű tájhasználat vezetett. A táj vízmegtartó funkciójú részein is a profitot hatékonyabban termelő művelési módokat vezettek be (szántó, faültetvények, nagyüzemi művelés, öntözés/!/), amik nem igazodnak a táj eredendő működéséhez. A modern tájhasználatban nincs helye a víznek. A modern tájhasználatot a modern vízgazdálkodás szolgálja ki, kölcsönösen feltételezve egymást.
3) A vizek azért tűntek el, mert a modern vízgazdálkodás levezeti a vizeket. A modern vízgazdálkodás a tájban megjelenő természetes vizek területeit összeszűkítette: a tavakat lecsapolták, a széles és lassú vízfolyásokat keskeny és mély, egyenes csatornákká alakították, hogy a vizeket minél hatékonyabban levezessék. Ezt a rendszert ma is ebből a célból üzemeltetik, a megjelenő víztöbbleteket levezetik. Ezt belvízvédekezésnek hívják, és sok pénzt költenek rá évente.
4) A megoldás kulcsa tehát a megfelelő tájhasználat. A külső vízpótlás megoldása előtt meg kell oldani a helyben keletkező vizek megtartását, vagyis átfogóan: hogy legyen helye a víznek a tájban, vagyis a tájhasználatban.

Összegezve, a megoldás (a Homokhátság, az Alföld és az Ország számára is egyaránt), hogy az eredendő működéssel szembemenő mesterséges iparszerű rendszerek visszabontása, és helyi érdekű önfenntartó-árutermelő vidékgazdaság kiépítése, amihez természetszerű (táj)gazdálkodás nyújt fenntartható alapot.

- Ártéri gazdálkodás, fokgazdálkodás Facebook oldal -
Csatlakozzatok!

PPJ         2013.06.25.

[Forrás: elolanc.hu Fotó: Pacsuta Péter - Érdi dunakanyar a 2013-as árvíz idején] Az Élőlánc Magyarországért megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a vízierőművek és vízlépcsők építésében érdekeltek a Duna mostani árvizét is saját malmukra próbálják hajtani. Teszik ezt azzal az indoklással, hogy a hasonló méretű árvizeket hatékonyan csak a vízlépcsőrendszerek képesek sikerrel mederben tartani. Minthogy ez az érvelés alapjaiban hibás, ráadásul a mögöttes szemlélet is idejét múlt, ezért szükségesnek látjuk a következőket megállapítani:

1. A Duna áradásának kezelése során a vízügy nem használta ki mindazon természetadta lehetőségeket, amelyek a vízszint csökkentését tették volna lehetővé. Így például az Ercsi és Kulcs között elterülő, a 6-os út töltése és a Duna által határolt ártérnek csupán egy részét foglalta el a megáradt folyó, az Adonytól délre eső terület nagy része azonban száraz volt. Ugyancsak vízmentes volt a régi Váli-víz töltésekkel határolt mederszakasza is. Minthogy részletes felmérést nem végeztünk a hazai teljes Duna-szakaszon, ezért ezek alapján csak feltételezhető, hogy a természetes ártér más, hasonló adottságú szakaszainak egy részét sem vette igénybe a vízgazdálkodó az árvíz levezénylése során.

2. A Duna természetes árterének számottevő része ma ármentett területen, a töltések folyótól távoli oldalán találhatóak (Ilyen például a Szigetköz túlnyomó része, vagy az Ercsi-Iváncsa-Kulcs közti öblözet) . Ha ezeket a hasonló méretű árvizek során felhasználnánk a víz visszatartására és szétterítésére, akkor az árvíz mérete jelentősen csökkenthető lenne mindenféle drága és kockázatos mellékhatásokkal terhes beruházások nélkül is, ráadásul a természetes folyamatokhoz is sokkal közelebb állna. Ehhez semmiféle vízlépcső nem szükséges, csupán olyan műtárgyak és esetleg védművek, amelyeken keresztül szabályozott módon lehet a vizet egy adott területre be- és kiengedni.

Fenti tények alapján megállapítható, hogy még a jelenlegi árvízvédelmi létesítmények felhasználásával is jelentősen csökkenthető lett volna az árvíz mértéke, továbbá, hogy a természetes ártér igénybevételével további, sokkal jelentősebb csökkentés lenne elérhető minimális beruházásokkal, amelyek ugyanakkor az EU víz keretirányelvében foglaltaknak és a Vásárhelyi tervben foglalt elveknek is sokkal inkább megfelelnek. Ebből következik, hogy az árvizek kezelésében nem csak a vízlépcsők, hanem a természetet sokkal jobban utánzó és megjósolhatatlan káros mellékhatásoktól mentes megoldások is hatékonyak lehetnek. Ráaádásul utóbbiak sokkal kisebb költséggel járnak, emellett egyéb káros hatásuk – az érintett területeken folyó mezőgazdasági tevékenységek átrendeződésétől eltekintve – alig van, kedvező hatásaik pedig a környező területek talajvíz háztartására illetve az esetleges vizvisszatartás következtében a mikroklímára és az öntözési lehetőségekre és ezen keresztül a társadalomra tekintettel szinte felsorolhatatlanok.

3. Ugyancsak nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt sem, hogy az árvíz súlyosságának megítélésében több helyszín is alaptalanul kapott helyet. Kisapostag esetében a megvédett ingatlanok legnagyobb része hétvégi ház, illetve abból később átalakított lakóház, amelyeket eredetileg is legkevesebb 1,5 méteres lábakra kellett építeni – mivel ártérre épültek. Valamivel más a helyzet a budai Római parton, ahol valóban lakóházak épültek lábak nélkül – szintén ártérre, ráadásul számtalan esetben engedély nélkül (legföljebb a nálunk meghonosodott gyakorlat alapján utólag szereztek be hozzá engedélyt a tulajdonosok). Erről azonban manapság nem illik beszélni. Az árvíz elleni védekezés ezen a két helyen gyakorlatilag tehát azért folyt, hogy a folyó még a saját természetes árterét se önthesse el.

Úgy véljük, hogy aki ártérre épít ingatlant, az felnőtt ember, aki jól tudja, mit cselekszik és annak mi a lehetséges következménye. Normális országban az ártérben található ingatlanokért kizárólag a saját tulajdonosaik felelősek, az állam, a közösség ott nem fordít közpénzt és közmunkát a védekezésre, a biztosítók árvíz ellen biztosítást pedig nem kötnek (Csak zárójelben: nálunk is így van ez például Szegeden a Tiszaparton, ahol az ártéri vityillókat és két halászcsárdát is minden évben elönt a víz, mégsem rohan a fél ország megvédeni azokat az árvíztől – mivel az ártéren vannak).

Ezek alapján kijelenthető, hogy a mostani árvíz súlyosságát jelentősen torzítják a fenti és a még esetleg előfordult hasonló esetek, amelyek nem a Duna, hanem az emberi mulasztás vagy hanyagság számlájára írandók. A valós (nem a médiában bemutatott) helyzet korántsem olyan drámai, mint ahogy azt a média sugallta (ez az árvíz korántsem az eddigi legnagyobb árvíz volt a Dunán, amint azt a Budapest számos pontján található vízállás jelek is mutatják).

Mindezek alapján az Élőlánc Magyarországért szakmailag teljesen megalapozatlannak, ökológiailag elfogadhatatlannak, gazdaságilag értelmetlennek tartja a vízlépcsők megépítésének már a puszta felvetését is.

Végezetül hálánk és elismerésünk annak a sok ezer tűzoltónak, vízügyi szakembernek és önkéntesnek, aki nem kímélve magukat álltak helyt a gáton, és sok esetben az értelmetlen feladatokat is odaadóan teljesítették, miközben hidegvérüket, nyugalmukat és jókedvüket is meg tudták tartani. Legyenek ők az összefogás, a közös tenni akarás igazi példái.