Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről
[Forrás: elolanc.hu Fotó: Pacsuta Péter - Érdi dunakanyar a 2013-as árvíz idején] Az Élőlánc Magyarországért megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a vízierőművek és vízlépcsők építésében érdekeltek a Duna mostani árvizét is saját malmukra próbálják hajtani. Teszik ezt azzal az indoklással, hogy a hasonló méretű árvizeket hatékonyan csak a vízlépcsőrendszerek képesek sikerrel mederben tartani. Minthogy ez az érvelés alapjaiban hibás, ráadásul a mögöttes szemlélet is idejét múlt, ezért szükségesnek látjuk a következőket megállapítani:
1. A Duna áradásának kezelése során a vízügy nem használta ki mindazon természetadta lehetőségeket, amelyek a vízszint csökkentését tették volna lehetővé. Így például az Ercsi és Kulcs között elterülő, a 6-os út töltése és a Duna által határolt ártérnek csupán egy részét foglalta el a megáradt folyó, az Adonytól délre eső terület nagy része azonban száraz volt. Ugyancsak vízmentes volt a régi Váli-víz töltésekkel határolt mederszakasza is. Minthogy részletes felmérést nem végeztünk a hazai teljes Duna-szakaszon, ezért ezek alapján csak feltételezhető, hogy a természetes ártér más, hasonló adottságú szakaszainak egy részét sem vette igénybe a vízgazdálkodó az árvíz levezénylése során.
2. A Duna természetes árterének számottevő része ma ármentett területen, a töltések folyótól távoli oldalán találhatóak (Ilyen például a Szigetköz túlnyomó része, vagy az Ercsi-Iváncsa-Kulcs közti öblözet) . Ha ezeket a hasonló méretű árvizek során felhasználnánk a víz visszatartására és szétterítésére, akkor az árvíz mérete jelentősen csökkenthető lenne mindenféle drága és kockázatos mellékhatásokkal terhes beruházások nélkül is, ráadásul a természetes folyamatokhoz is sokkal közelebb állna. Ehhez semmiféle vízlépcső nem szükséges, csupán olyan műtárgyak és esetleg védművek, amelyeken keresztül szabályozott módon lehet a vizet egy adott területre be- és kiengedni.
Fenti tények alapján megállapítható, hogy még a jelenlegi árvízvédelmi létesítmények felhasználásával is jelentősen csökkenthető lett volna az árvíz mértéke, továbbá, hogy a természetes ártér igénybevételével további, sokkal jelentősebb csökkentés lenne elérhető minimális beruházásokkal, amelyek ugyanakkor az EU víz keretirányelvében foglaltaknak és a Vásárhelyi tervben foglalt elveknek is sokkal inkább megfelelnek. Ebből következik, hogy az árvizek kezelésében nem csak a vízlépcsők, hanem a természetet sokkal jobban utánzó és megjósolhatatlan káros mellékhatásoktól mentes megoldások is hatékonyak lehetnek. Ráaádásul utóbbiak sokkal kisebb költséggel járnak, emellett egyéb káros hatásuk – az érintett területeken folyó mezőgazdasági tevékenységek átrendeződésétől eltekintve – alig van, kedvező hatásaik pedig a környező területek talajvíz háztartására illetve az esetleges vizvisszatartás következtében a mikroklímára és az öntözési lehetőségekre és ezen keresztül a társadalomra tekintettel szinte felsorolhatatlanok.
3. Ugyancsak nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tényt sem, hogy az árvíz súlyosságának megítélésében több helyszín is alaptalanul kapott helyet. Kisapostag esetében a megvédett ingatlanok legnagyobb része hétvégi ház, illetve abból később átalakított lakóház, amelyeket eredetileg is legkevesebb 1,5 méteres lábakra kellett építeni – mivel ártérre épültek. Valamivel más a helyzet a budai Római parton, ahol valóban lakóházak épültek lábak nélkül – szintén ártérre, ráadásul számtalan esetben engedély nélkül (legföljebb a nálunk meghonosodott gyakorlat alapján utólag szereztek be hozzá engedélyt a tulajdonosok). Erről azonban manapság nem illik beszélni. Az árvíz elleni védekezés ezen a két helyen gyakorlatilag tehát azért folyt, hogy a folyó még a saját természetes árterét se önthesse el.
Úgy véljük, hogy aki ártérre épít ingatlant, az felnőtt ember, aki jól tudja, mit cselekszik és annak mi a lehetséges következménye. Normális országban az ártérben található ingatlanokért kizárólag a saját tulajdonosaik felelősek, az állam, a közösség ott nem fordít közpénzt és közmunkát a védekezésre, a biztosítók árvíz ellen biztosítást pedig nem kötnek (Csak zárójelben: nálunk is így van ez például Szegeden a Tiszaparton, ahol az ártéri vityillókat és két halászcsárdát is minden évben elönt a víz, mégsem rohan a fél ország megvédeni azokat az árvíztől – mivel az ártéren vannak).
Ezek alapján kijelenthető, hogy a mostani árvíz súlyosságát jelentősen torzítják a fenti és a még esetleg előfordult hasonló esetek, amelyek nem a Duna, hanem az emberi mulasztás vagy hanyagság számlájára írandók. A valós (nem a médiában bemutatott) helyzet korántsem olyan drámai, mint ahogy azt a média sugallta (ez az árvíz korántsem az eddigi legnagyobb árvíz volt a Dunán, amint azt a Budapest számos pontján található vízállás jelek is mutatják).
Mindezek alapján az Élőlánc Magyarországért szakmailag teljesen megalapozatlannak, ökológiailag elfogadhatatlannak, gazdaságilag értelmetlennek tartja a vízlépcsők megépítésének már a puszta felvetését is.
Végezetül hálánk és elismerésünk annak a sok ezer tűzoltónak, vízügyi szakembernek és önkéntesnek, aki nem kímélve magukat álltak helyt a gáton, és sok esetben az értelmetlen feladatokat is odaadóan teljesítették, miközben hidegvérüket, nyugalmukat és jókedvüket is meg tudták tartani. Legyenek ők az összefogás, a közös tenni akarás igazi példái.
Tetszett? Oszd meg!
Az ártéri tájgazdálkodás múltja és lehetséges jövője a Tisza-mentén. A múltheti posztunkban (
Elég szép feladat számomra árvíz idején, hogy viszonylag szótlanul és csöndben bírjam ki ökológusként. Nehéz helyzetben vagyok és pengeélen táncolok: nem akarom megbántani 
Utolsó kommentek