TTIP - dokumentumfilm az Ameurópai Egyesült Államok létrejövéséről

PPJ         2015.03.07.

ttip-no.jpegAz Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Háborúkat nem csak fegyverekkel lehet vívni, hanem a pénzzel és a gazdaságra kiterjesztett korlátlan befolyásolással. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Ezt azért teszi, mert az Eurázsiai Gazdasági Unióval szemben örök érvényű geopolitikai hatalmat akar szerezni Európában az elkövetkezendő jövőben. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Évek óta, több, mint 400 multinacionális cég szervezi Európa gazdaságának az átalakítását azon érdekek mentén, hogy az amerikai gazdasági befolyás és irányítás maximális legyen szülőkontinensünkön.

Halálos Kánaán

Giga-korporációk veszik át az irányítást az államok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

AZ alábbi kiváló dokumentumfilm a német köztelevízióból, a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezményről szól, melynek rövidítése TTIP - Transatlantic Trade and Investment Partnership.

A Transzatlanti Partnerség, avagy Szabadkereskedelmi Egyezmény életbe lépése az USA - EU között elhozná Európának a "kánaánt"! Olyan "kánaánt" melyben a közegészségügy egy csettintésre felszámolódna, elérhetővé válnának "végre" a klórozott csirkehústól kezdve, a genetikailag módosított állatok ivadékaiból származó hústermékeinek forgalmazásán át a "legszuperebb" ipari idegmérgek szabad terjedéséig szinte bármilyen "nyalánkság", ami USraHELL-ből csak jönni tud!

socialmedia_facebook_umwelt_mit_nottip_header851x315.jpg

További GreenR posztok a témában:

⊕ A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

⊕ Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

⊕ Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

⊕ Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

⊕ Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

self-licking_brain_freeze_low_res.jpgVisszanyal a balliberális zöld fagyi 1.0

Így most már, hogy magyar felirattal elérhetővé vált a TTIP-ről készült eddigi legátfogóbb dokumentumfilm, az erről való német-magyar közbeszéd elhozta azt a páratlan pillanatot, amikor is az europér balliberális zöldek alles zusammen rájönnek milyen is az a >>>Bilderberg-csoport<<<! :D Bizony ám! Ismerős a szitu, kedves álértelmiségi ballib zöldek?! A csoport, ami "nincs is", "összeesküvéselmélet", "lényegtelen", "fantazmagória", stb... És erre jönnek ugyanezek a balliberális zöldek, hogy jaj-juj TTIP, vigyázzunk, titkos tárgyalások, rejtett ügynökök, világhatalom, elpusztul Európa, mi lesz velünk, unokáink jövője, stb... Mindig mondom a ballibeknek, nem összeesküvéselmélet, hanem -gyakorlat!

És készítenek egy dokumentumfilmet, aminek már az első fele is kiválóan bemutatja pontról-pontra és színről-színre ugyanazt, ahogy a Bilderberg-csoport is működik. :D Meg ahogy az ENSZ, meg ahogy az EU, meg ahogy a WTO... :D Nem baj, testvéreim, nem baj, jobb későn mint soha, örüljünk neki, hogy ha csak csírájában is, de végre a liberális europér álértelmiség egy cseppet is felfogta, mit is jelentene a kontinens kulturális értékeinek aktív védelme!

Visszanyal a balliberális zöld fagyi 2.0

ttip.pngMegjegyzendő, és szépen rámutat, hogy a balliberális zöld álértelmiség egyik alapvető jellemzője a kettős mérce és a kognitív disszonanciáktól sem mentes magatartás, hogy míg arról sipákolnak-ajvékolnak-hőbörögnek, hogy "elpusztul Európa, a TTIP-vel bejönnek az amerikai GMO-k és idegméreg vegyszerek", addig Ukrajnát illetően mintha ez merőben nem zavarná őket!

Nem egy zöld világszervezet nem egy vezetőjének sok hónapon át történő alaptalan és bugyuta ruszofób megnyilvánulásai, alaptalan és bugyuta ukrán puccskormány melletti exponált kiállása olyan nevetséges visszatetszést szült, hogy arra igen nehezen találom a szavakat... röviden mégis megpróbálok rámutatni.

Ukrajnában Soros György atlanti-cionista bábmester alapítványának előzetes segédkezésével, az USA erőinek (most már mindenféle telefonbeszélgetésekkel és videodokumentumokkal igazolatan) hathatós közbenjárásával államcsíny és kormánypuccs következett be. Jöttek a szokásos lépések, termőföld-rablás (Európa legjobb, úgynevezett csernozjom talajai Ukrajnában vannak), brutális IMF hitel, megszorítások, közszolgáltatások árának drasztikus emelkedése, valuta elértéktelenedés, és nem meglepő módon az IMF hitel hátán behajózott az ukrán csernozjom talajokra az amerikai génmódosító vállalat, a Monsanto is...

ukrajna_gmo.png

Tehát a balliberális europér zöldek ruszofób módon kiállnak egy ukrán szélsőséges puccskormány mellett, ami amerikai vezérléssel behozta a génmódosításmentes Európa hátsóbejáratán keresztül a legnagyobb génmódosító vállalatot, mindeközben távol tartják magukat attól az Oroszországtól, ami betiltotta és börtönnel bünteti a GMO-kat?! [Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx] vö. [Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot & Az orosz organikus kiskertes tanyák (dácsák) mozgalmának története]

Szintén elkerüli a ballib europér zöldek figyelmét az a már nem először bizonyosságot nyert feltételezés is, hogy az USA valójában Donbass gyors megszállására számított, az oda szállított amerikai és ukrán tankokkal együtt az amerikai szeizmikus geológiai vizsgáló géphadak a kitermelhető palagáz üzemhelyszíneit lokalizálták volna! Öröm az ürömben, hogy a kelet-ukrajnai Novorussiya - Újoroszország térség önvédelmi erőit ökológiai katasztrófa helyett humanitárius katasztrófa sújtotta.

És ezek után ezek az europér zöldek akarnak figyelmeztetni a TTIP-vel Európára leselkedő GMO-k okozta veszélyekre? Csodálkoznak, hogy a gondolkodni képes valódi értelemben vett értelmiség felhúzott szemöldökökkel néz ezen "zöldek" hitelességére?! Talán következetesen kéne gondolkodni, szólni, cselekedni!

No, de jöjjön már végre a beharangozott magyar feliratos dokumentumfilm a TTIP hátteréről!

         2 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa videó eu ukrajna németország oroszország európa európai unió gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia ökológia filmajánló új világrend fenntarthatóság agrárium európai zöldek humánökológia ökológiai politika génmegőrzés gmo lobbi német zöldek szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az élelmiszeripar trükkjei - dokumentumfilm

PPJ         2014.10.26.

az-élelmiszeripar-trükkjei.jpg"Semmitmondó állásfoglalások, kifogások és ésszerűtlenségek: ez jellemzi a húsipart." - hangzik el a filmben, amit akár Magyarországon is forgathattak volna...

Az NDR észak-német televízió dokumentumfilmje az élelmiszeripar leggyakoribb fogásait mutatja be, melyek egytől-egyig a fogyasztók megtévesztésével, félrevezetésével trükköznek. Ilyen például az imitált ételek előállítása (pl. a préselt sonka, műsajt), az ízfokozók használata, a frissesség meghosszabbítása a védőzáras csomagolás segítségével, és természetesen a marketing fogások (attraktív címkék). A film számos tipikus, gyakori trükkre hívja fel a figyelmet, amiket legkönnyebben úgy lehet kivédeni, ha felkészültek vagyunk, tudjuk, nem felejtjük, mivel állunk szemben. A legjobb módszer, ha mindig elolvassuk az összetevőket, és kerüljük a félkész- és készételeket, valamint igyekszünk megbízható árusoktól, boltokban vásárolni.

Az élelmiszeripar trükkjei (Die Tricks der Lebensmittelindustrie)
színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 45 perc, 2011
rendező: Eberhard Rühle
forgatókönyvíró: Eberhard Rühle
operatőr: Andre Zschocke
vágó: Gabriele Eglau

Legutóbbi ilyen témájú bejegyzésünk - a Friss és máris a szemétben című dokumentumfilm ajánlója után, most itt a következő sokkoló tudásanyag nyugati kultúra fenntarthatatlan voltáról.

         szólj hozzá

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológia humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Friss és máris a szemétben - dokumentumfilm a globális élelmiszerpazarlásról

PPJ         2014.09.12.

A fejlett nyugati társadalmak élelmiszer-pocséklásáról szól a film. Nagy élelmiszerláncok a legnagyobb felvásárlók, amelyek sokszor a még le nem járt szavatosságú, teljes élvezeti értékű termékeket tonnaszámra dobják ki. Az egyén, a fogyasztó szintén felelős a kialakult helyzetért. A túltermelés miatt ezt ma még megtehetik, mert mindig van utánpótlás a kidobott élelmiszer helyett. Szerencsére Nyugat-Európában és az USA-ban is egyre több termelő cég, kistermelő és vásárló látja ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát, ezért tesznek is ellene. A legjobb módszer, ha közvetlenül a termelőtől vásárolunk, kihagyva a termelőtől az áruházig tartó hosszasabb és sokszor teljesen felesleges folyamatot, amely még egyben drágító tényező is.

Három év is eltelt már, mióta ezt a filmet ajánlottuk! Szakmai és civil közösségek is nagyon várták. Immáron magyar szinkronnal elérhető, éljen!

A világélelmezés-politikai paradoxon: Milyen éhező milliók? - GreenR blog 2011.09.18.

Posztunk a Helyi Termék Magazin 2011. I. évf. 3. számában is megjelent!

216784_800x600.jpgFriss és máris a szemétben
(Taste the Waste)

színes, magyarul beszélő, német dokumentumfilm, 52 perc, 2011
rendező: Valentin Thurn
forgatókönyvíró: Valentin Thurn
operatőr: Roland Breitschuh
vágó: Birgit Köster

A globális élelmiszer-pazarlás

Tudta, hogy világviszonylatban majdnem másfél milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe évente? Az EU-ban egy év alatt kidobott élelmiszerek elszállításához 3 millió teherautóra lenne szükség, melyek konvojba állva körbeérnék az Egyenlítőt. Valentin Thurn többszörösen díjnyertes filmje a megdöbbentő mértékű globális élelmiszer-pazarlásról.

Miért fűtenek a PÉKEK kenyérrel ?!! -- részlet a Friss és máris a szemétben filmből --

Teljes film - youtube.com

Teljes film - vidto.me

         10 hozzászólás

Címkék: videó eu világ mezőgazdaság filmajánló agrárium élelmezés agrárpolitika humánökológiai filmgyűjtemény világélelmezés paradoxon élelmiszer felesleg taste the waste

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Gyerekek a tudatosság ösvényén - film a kozák életiskoláról

PPJ         2014.08.19.

A történet így kezdődik: a Fekete-tenger és a Kaukázus között a dolmenek titokzatos országában található az Oroszországi Családiskola.

A történet pedig így folytatódik: "Most értem, hogy minden, de minden, ami körülöttünk van, az, hogy állok, lélegzem ezt a levegőt, hogy körülöttem mindenütt fa van, az része egy egyetlen, egész és teljes világnak, amely mi vagyunk."

https://www.youtube.com/watch?v=IMsnzKqjdsg - A film az orosz életiskolát mutatja be.

"Az is tetszik nekem, hogy itt az embereknek magas szellemi szintjük van. Az emberek itt jobban kezdik érteni az élet értelmét és a környező világot is. Én itt értettem meg, milyen fontos Isten, minden egyes pici levél, minden, még a legkisebb kő is, és ha hiányozna akár egyetlen szem is a tengerparti homokból, akkor az egész világegyetem máshogy nézne ki." - mondja a 11 éves Veronika, aki már egy éve él itt.

kozakiskola.jpg

További GreenR bejegyzések a témában:

Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot

Az orosz organikus kiskertes tanyák (dácsák) mozgalmának története

         szólj hozzá

Címkék: videó oroszország filmajánló humánökológia humánökológiai filmgyűjtemény életiskola kozák életiskola

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Lopd el ezt a filmet! (és éld túl a közelgő rendszer-összeomlást)

PPJ         2012.11.04.

http://farm3.static.flickr.com/2405/2147139226_d381b72bff.jpgBlogunk létét magyarázza ez a film, ami egyben logikusan levezeti, hogy miért lesz összeomlás, "világvége" és kulturális forradalom minden téren!

"Miért osztjuk meg a kultúránkat? Miért osztjuk meg a nyelvünket? Mert másoljuk egymást. Így tanulunk meg beszélni. Így tanulnak a babák. Így kerül egy új dolog a társadalomba és így terjed el. Alapvetően az tart össze minket, amit egymásról másolunk."

Az alábbi szövegek a filmből lettek kimásolva!

Ne kérj engedélyt a film lemásolására. Bárki aki nem osztja meg ezt a filmet vagy meggátolja azt, az ki lesz közösítve. Ez a film minden eszközzel megosztható.

Ez nem egy film a kalózkodásról. A zeneipar megőrült. A filmipar megőrült. Az üzletemberek nem tudják, mit gondoljanak. Ez nem egy film a fájl megosztásról. Ez a film megmutatja azokat a változásokat, amik a médiák elkészítésében, elosztásában és fogyasztásában történtek.

Magyar felirattal!



http://www.stealthisfilm.com/Part2/

Mi történt mikor feltalálták a másoló mechanizmust feltalálták? Meg lehetett szerezni a nyomtatványokat vagy a bittorrentet. Ez alakította az emberek szokásait. Teljesen új ötleteket adott az embereknek arról, hogy miképp dolgozzanak, hogy működjenek együtt, hogy osszák meg egymással az életükkel kapcsolatos dolgokat. Egy diktatórikus politikai rendszer sem tudja teljesen megakadályozni az információ terjedését. Egy új közegben alkalmazkodik az ember a körülményekhez, és gyakran sokkal hatékonyabbá válik az elnyomás miatt. Miért kéne a másolási képességünk növekedését a szociális változással összefüggésbe hozni? Mert a kommunikáció, amit alapvetően csinálunk a világban önmagában is egy másolási tevékenység. Az egyetlen technika amit magunkkal hoztunk az a másolás. A megosztás, bizonyos értelemben a létünk alapja. A kommunikáció, szükségünk van rá, hogy beszéljünk valakivel, ami egy megosztási tevékenység. Meghallgatni valakit az egy megosztási tevékenység. Miért osztjuk meg a kultúránkat? Miért osztjuk meg a nyelvünket? Mert másoljuk egymást. Így tanulunk meg beszélni. Így tanulnak a babák. Így kerül egy új dolog a társadalomba és így terjed el. Alapvetően az tart össze minket, amit egymásról másolunk.

Az egyik legfontosabb jellegzetessége az internetnek az, hogy rendkívül decentralizált és az interneten lévő szolgáltatásokat másik felhasználók találták ki és működtetik. A hálózat úgy lett megépítve, hogy mindenki maga irányítja a kommunikációját.

A közvetlen környezetünk, a lakhelyünk annyira nagy, hogy többé nem lehet az információt könnyedén megfékezni, nem lehet megállítani vagy cenzúrázni vagy leállítani azt adást ami egyszer már kikerült. Ez olyan, mint mikor a víz átfolyik a kezeiden. Mint megpróbálni megállítani egy gátszakadást.

Az egyik fő csatatér a jogban, hogy a mai technikánál mennyire lehetséges elzárni az emberektől az információkat, a tudást és a kulturális javakat. Rádió. Tévé. Újságok. Film. Mindegyiknél nagyon világos a különbség az alkotó és a fogyasztó között. És ez egy nagyon statikus elgondolás. Van egy technológia, ami lehetővé teszi nekem, hogy veled kommunikáljak. De ez nem egy igazi párbeszéd, mint amire gondolsz. Ha a megosztás elleni harc már elveszett, és a média többé nem árucikk akkor miképp fog megváltozni a társadalom? Ez az elme terrorizmusa, hogy fenntartanak egy olyan fogalmat, mint a szellemi tulajdon. Szerintem az egyik dolog, ami ki fog ebből jönni az egy olyan kultúra ahol azért alkotnak meg valamit, mert törődnek vele és nem azért mert azt remélik, hogy más emberek meg fogják venni. Szóval azt fogjuk látni, hogy a dolgokat az emberek maguknak fogják alkotni. Nem a pénzcsinálás a kultúra vagy a média lényege. Valamit alkotni a média lényege és nem hiszem, hogy az emberek befejezik a zeneszerzést, a filmkészítést, a jó képek készítését vagy bármit. Bár most még nehéz elhinni, de a médiavállalatok nélkül is meg tudjuk csinálni. Meg fogjuk találni azokat az új utakat, amikkel megcsinálhatjuk a dolgokat, amiket akarunk. Olyan világot akarunk, ahol megtudunk osztani, együtt dolgozhatunk és megtaláljuk azokat az új utakat, amikkel támogatjuk egymást miközben ezt tesszük. Ez az a világ, amit megpróbálunk létrehozni. Egy ilyen erő, egy ilyen hatalom, ahol emberek milliárdjai kapcsolódnak össze, adatokat osztanak meg, megosztják a munkáikat, megosztják mások munkáit, ez a helyzet precedens nélküli a történelemben. És ezt az erőt nem fogják megállítani.

Remixeljetek, újra osszátok szét, örüljetek!

https://m.blog.hu/va/valodidemokraciatmost/image/steal%202(1).jpg

         szólj hozzá

Címkék: filmajánló fenntarthatóság humánökológia steal this film lopd el ezt a filmet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása