Filmajánló: Life In A Day - dokumentumfilm a globalizált emberiség margójára 2010 július 24-én

PPJ         2012.10.11.

Egyre kevésbé lehet a fejeket a homokba dugni, arcpirítóan durva lett a bolygónkon jelenlévő egyenlőtlenség! Most következő filmajánlónk, mely a humánökológiai filmgyűjteménynek online darabja ezentúl, egy ilyen fajta ívvel is rendelkezik! Ezért a film leírása előtt az egyenlőtlenség mértékéről ejtek pár keresetlen szót.

A szociológusok vagyoni (és hatalmi) egyenlőtlenség kifejezésére a pezsgőspohár eloszlást szokták felhozni. A grafikon már csak annyiban nem stimmel 2008 óta, hogy a válság mindig a leggazdagabb 1% vagyonát növeli (a kép forrása), így azóta a pezsgőspohár arány a 80-20 helyett a 90-10-el jellemezhető inkább!

Az internethuszárok pedig ugyanezt a brutális gazdag-szegény viszonyt a brazíliai São Pauloban fotózott jelenséggel ábrázolják. Nyomornegyedek a gazdagoktól kerítéssel elválasztva... Milyen érzés ott teniszezni, az erkélyen jakuzzizni?! Mikor pattannak el ezek a még eltűrt szálak a többségi kisemmizettek részéről?!

richvspoor.jpg

1271274982578.jpg

Illetve lehet ezt még ennél is radikálisabban kifejezésre juttatni!

Fuck the system.jpg

De ezek után térjünk rá a filmre, ami mindezt sokkal szebb vágásokkal operálva tölti bele a világról alkotott tudatunkba!

A Life In A Day a Youtube és a National Geographic közös filmje, Ridley Scott és testvére, a nemrég elhunyt Tony Scott nevével fémjelezve. 2010-ben meghirdették a híres videómegosztón, hogy 2010 július 24-én mindenki aki részt szeretne venni a világ legnagyobb közösségi filmjében rögzítse mozgóképre a napját, vegyen fel mindent, ami érdekes. Az így beérkezett több ezer órányi nyersanyagból vágták össze fél évvel később a másfél órás filmet, ami a világ legnagyobb vágói feladata lehetett. Kiválogatták az érdekes felvételeket, tematikusan összecsoportosították és időrendbe vágták. Nem beszélve olyan apróságokról, mint például a különböző nyelvek lefordítása. Tiszteletre méltó teljesítmény.

A film legfőbb ereje, hogy a bemutatott egyéni, nagyon személyes, intim történeteken át hiánytalanul képes bemutatni az egész emberiséget, mint fajt. Az elején óvatos, felszínes témákkal kezd (reggeli rutin), aztán sokkal mélyebbre hatol, és az utolsó harmadban kőkemény és provokatív lesz. A film eszméletlenül hatásos, amiben oroszlánrészt vállalt a fantasztikusan jól sikerült hipnotikus vágás. Mindeközben hajnalból reggel, reggelből nappal, nappalból ismét éjszaka lesz, ahogyan megélünk egyetlen napot a világ körforgásából. - írja Dancsó Péter a blogjában.

A szervezők közel ötszáz kamerát szétosztottak a világ különböző pontjain, hogy azok is szóhoz juthassanak, akiknek nem, hogy kamerára, de még kenyérre sem telik. Formai vagy tartalmi megkötés nem volt, csak három kérdés: Mi van a zsebedben? Mitől félsz a legjobban? Mit szeretsz a legjobban?

A jelenetek kronologikusan összefésülve követik egymást. Az egyik pillanatban  ukrán kecskepásztorok éppen a reggeli fejést végzik, a következő képen pedig valaki éppen egy üveg tejet emel be a kertvárosi bejárati ajtaja elől. Ahogy haladunk előre a nap folyamán egyre több földlakó története rajzolódik ki és ezzel egyre közelibbnek és kisebbnek tűnik globalizált világunk. A bemutatott helyszínek és szereplők gomolygó sokasága a nap végére egyre nagyobb kérdőjelet rajzol az emberiség emberiességét illetően!

Mindeközben persze végig ott motoszkál bennünk, hogy mindaz, amit látunk, nem elválasztható egymástól - egy bolygón történt, egy nap alatt, akár épp egyszerre! Számomra ezt jelenti a globális öko-tudatosság: tudni, hogy MINDEN EGY, minden összefügg, ezek a helyzetek egyszerre vannak jelen az életünkben, főleg annak, aki nemhogy nem dugja homokba a fejét, de még ki is áll a kisemmizettek védelmében a globális ökológiai-, gazdasági- és politikai összeomlásra való hivatkozással.

Lázadók Szövetsége és Amerikai Birodalom jelek vannak egy katona vállaira tetoválva, mindeközben társai épp agyatlanul bohóckodnak. snitt Az afganisztáni Kabulban egy fotóriporter mutatja épp a koszos szobáját, majd a kertet, ahol apja teázik, a konyhát, ahol anyja imádkozik, Farid testvére pedig épp éhesen a hűtőt túrja. snitt Az USÁban egy csaj zuhanyzik, hajat szárít és szépítkezik, csak azért, hogy utána a Skype elé ülhessen online videótelefonálni a barátjával, aminek végeztével szánalmas pityergésbe kezd, mert épp ez fáj neki a legjobban az életében, hogy nem lett jól megcsókolva és khm... helybenhagyva...

Mindeközben az ukrán kecskepásztorok tovább krákognak, a berlini Love Parade-on épp  halálra tapossa egymást a tömeg, valaki kiugrik ejtőernyővel egy repülőből, valaki nyomorog és éhezik, az életéért küzd, megint másvalaki pedig odavan a sportautójáért. Ámulatba ejtő film. Egyesek tökéletesen megérdemelnének már egy globális nyaklevest és áramszünetet, csak hogy érezzék...

Én mindezen csak sírok és nevetek, azt mondom őszintén ironikusan, hogy: "csodás"! Csak így tovább a totális összeomlás felé! Ez az emberiség megérett a pusztulásra!

De ez csak az én véleményem és olvasatom: Ti mit láttok ki belőle? Kíváncsi vagyok a véleményeitekre!!!

A film teljes terjedelmében, magyar felirattal is megtekinthető a Youtube-on!

         szólj hozzá

Címkék: videó filmajánló humánökológia life in a day humánökológiai filmgyűjtemény

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Humánökológiai filmgyűjtemény - tátott száj garantált!

PPJ         2012.05.28.

Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik anyagi támogatással segítették tavaly nyár óta a humánökológiai filmgyűjtemény létrejöttét! Havi ~2500 forint a Dropbox 50GB-os tárhely szolgáltatása. Aki úgy érzi, hogy az eddigiek alapján érdemes egy ilyet "a zembörök" okulása végett üzemeltetni, és bármekkora összeggel is támogatni szeretné a továbbiakban, úgy erre a "MagNet - első magyar etikus és ökobank" számlaszámra: 16200216-00209395 lehet ezen szándékot kifejezni.

Nagyon-nagyon köszönöm!

Igen régen, januárban történt az utolsó frissítése a humánökológiai filmgyűjteménynek! Ennek most véget vetek: következik egy újabb adag a szabadon elérhető, világnézet- és életfelfogás változtató filmalkotásokból! Nagyon sajnálom de e két filmhez még nem elérhető magyar felirat; az Mindennapi iparunkhoz viszont nem is kell: simán tátott száj garantált akár hang nélkül nézve is!

Manufactured Landscapes (2006) - Mindennapi iparunk (trailer)

Edward Burtynsky fotói talán ismerősek minden környezeti ügyekkel foglalatoskodó embernek ugyanannyira, mint Chris Jordan munkái. De talán túlzottan magamból indulok ki. Ez a film Burtynsky fotós expedícióinak narrációja, de olyan szinten ütős lett, mint a Mindennapi kenyerünk című alkotás, amin még nem volt ember, aki ne sírt volna. Ha a Mindennapi kenyerünk (itt megtalálható és letölthető) a mezőgazdaság némafilmes igazsága, akkor a Manufactured Landscapes-nek a magyar megfelelőjét én ezennel Mindennapi iparunk-ra keresztelem.

220px-ManufacturedLandscapes.jpgManufactured Landscapes.avi
Manufactured Landscapes.srt

Burma VJ: Reporter i et lukket land - Burma VJ: Tudósítás egy zárt országból (2008) (trailer)

A VJ ezesetben video journalist-et jelöl, azaz videótudósítót. 2007-ben többezer buddhista szerzetes tüntetett Burmában a "kormány", vagyis az agresszív katonai diktatúra ellen, a szabad vallásgyakorlásért, és egy élhetőbb életért. A hatóságok kegyetlenül leverték a béketüntetéseket, többszáz szerzetest megkínoztak, meggyilkoltak, az emberekre éles fegyverrel lőttek, egy japán riportert kamerák láttára lelőttek!!! (18+) A személyes hangú dokumentumfilmet illegalitásban dolgozó, a filmért a szó szoros értelmében életüket kockáztató filmesek vették fel!

http://3.bp.blogspot.com/_3v0XbuTI9xQ/TNcgPaL3yRI/AAAAAAAABhY/rpMalwT6INs/s1600/BURMA_VJ_-_Studiear_152084a.bmp

http://lella.files.wordpress.com/2010/04/burma-vj.jpgA világ egyik legkegyetlenebb katonai elnyomása Burmában van (a katonai junta önhatalmúlag Mianmarra változtatta az ország nevét). Az ország irányítását 1962-ben puccsal szerezte meg Ne Win tábornok, aki felszámolta az addigi demokratikus rendet, bevezette az egypártrendszert, és magát tette meg mindenható vezetőnek. 1988-ban a hadsereg lemondatta Ne Wint, és egy új irányító juntát juttattak hatalomra. Ezután kiírták a választásokat az országban. A katonaság által levezényelt szavazás ellenére is, elsöprő győzelmet aratott a Aung San Suu Kyi által vezetett ellenzék. A katonai junta nem volt hajlandó elismerni vereségét és semmisnek nyilvánította a szavazást. Emiatt megkezdődtek a diákok által vezetett tüntetések, amikkel a junta lemondását akarták elérni. A junta véresen leverte a tüntetéseket; több mint 3000 tüntetőt öltek meg a katonák. Aung San Suu Kyi-t azóta is házi őrizetben tartják fogva. (A házi őrizet 2009 májusában lejárt volna, de azzal az indokkal meghosszabbították, hogy Aung San Suu Kyi megsértette a házi őrizet szabályait.)

http://criticae.files.wordpress.com/2010/08/burma-2.png

Ez egy olyan ország, ahol nem lehet az utcán kamerázni, mindenhol nyüzsögnek a titkos rendőrök és a besúgók, és az emberek nem is mernek politikáról beszélni, mert félnek, hogy rögtön elviszik őket a véleményük miatt.
Ebben a közegben szerveződött egy kis csoport, akik magukat Burma Demokratikus Hangjának (DVB) nevezik. Arra tették fel az életüket, hogy korlátozott eszközeikkel a világ tudtára hozzák, hogy mi is folyik valójában Burmában.
19 évvel a tüntetések brutális leverése után újra tüntetések szerveződtek a hatalom ellen, ezúttal a szerzetesek vezetésével. Az eseményekről csak a DVB készített képeket, amik így bejárhatták a világot.

További részletek magyarul ITT!

http://cdn.shopify.com/s/files/1/0049/9282/products/burma_vj_dvd_large.jpg?100059Burma VJ.avi
Burma VJ.srt

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus környezetszennyezés ipar filmajánló humánökológiai filmgyűjtemény buddhista világszemlélet burma vj manufactured landscapes

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Nyisd ki az ablakod és ordíts! Open your window and yell!

PPJ         2012.03.05.

"I'm as mad as hell, and I'm not going to take it anymore!"

Ez a jelenet az 1976-os Hálózat (Network) című filmből való. Rendezte: Sidney Lumet.
10 Oscar-jelölés, amiből 4-et meg is kapott, továbbá 5 Golden Globe-jelölés, melyből szintén 4-et váltott be.
Ez a jelenet napjainkban is hordoz aktualitásokat...

angol felirattal

"I'm as mad as hell, and I'm not going to take it anymore!"

         szólj hozzá

Címkék: hálózat videó világ düh őrület filmajánló howard beale

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

DocuArt - ELTE Humánöko koprodukció: Zöld Föld Filmklub

PPJ         2012.03.05.

2012 tavaszán ismét virágzik a ZÖLD FÖLD Filmklub. A környezetvédő filmklub vezetője Buslig Eszter és Tajta Krisztina, az esemény a DocuArt és az ELTE Humánökológiai Tanszék közös rendezvénye.

Kéthetente csütörtökönként 19 órától a DocuArtban.

Belépődíj: 600 Ft
Kedvezményes: 450 Ft
Bérlet: 3.600 / 2.700 Ft
(Kedvezményes belépőre jogosultak: nappali tagozatos diákok, nyugdíjasok és a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének tagjai.)

ZÖLD_FÖLD_2012-PROGRAM.pdf

(Amik az előző félévben mentek: 
Nov.8. Briar March: Volt egyszer egy sziget
Nov.15. Török Zoltán: Vidrasors
Nov.22. Csillag ádám: Dunaszaurusz
Nov.29. Tóth zsolt Marcell: Nagyvárosi vadon
Dec.6. Mai Iskander: A szeméthegyen túl)

 

         szólj hozzá

Címkék: filmajánló humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Endemica Hungarica - őshonos fajokról készülő természetfilm szuperprodukció a láthatáron

PPJ         2012.02.18.

"Film a magyar fajokról"

1: Micsoda rasszista megközelítés ez....
2: Majd az EU megmondja, hogy az efféle filmek sértik a holland liberális cincérek roppant érzékeny lelkét. Ezekre az anomáliákra Konrád György és Kinga Gönczova hívta fel az EU illetékeseinek a figyelmét.
3: Magyar fajok??? Remélem Heller Ágiék már készülnek legalább egy flashmobbal... :P
4: Meg mi az, hogy Kárpát-medence? A revizionista mindenit!

Nem sok blog ad hírt még erről az új fantasztikus jövevényről. Hirtelen google keresés eredményeként viszont a Mandiner hozzászólásait idéztem, melyek kiválóan érzékeltetik, hogyan mond ellent a balliberális politikai lejáratóhadjárat hazánk természeti tőkéje megvédésének. Remélem, így már érthető, hogy egyesek miért illetik hazaárulással az EU-nál bemószerolókat. Mindig tartsátok észben, hogy földjeink aranykorona értéke, vízbázisunk és természeti tőkénk egyedülálló nem csak Európában, hanem biológiai értelemben a világon is! Ezért nem engedheti a világhatalom, hogy önrendelkezésre tegyünk szert: akkor egy igen tetemes gyarmattól esne el.

A viccet félretéve, a látványos makrofelvételekkel és tájképekkel operáló Endemica Hungarica valóban a csak a Kárpát-medencében őshonos fajokat kívánja bemutatni. Máris nagyon várjuk!

         3 hozzászólás

Címkék: magyarország természetfilm természetvédelem filmajánló kárpát medence biodiverzitás endemica hungarica endemikus fajok őshonos fajok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark