Új fejezet - Csernobil új köntösben

PPJ         2016.12.01.

Potom harminc évvel Csernobil nukleáris katasztrófája után, az erőmű elpusztult 4-es reaktorának maradványai végre lezáródtak, egy nagyívű mérnöki feladat eredményeként. Csernobil hatalmas "New Safe Confinement (NSC)" szarkofágját 327 méteren keresztül "gurították" összeszerelési helyéről a reaktor fölé; ezzel bezárva az előző rögtönzött védművet, amit az 1986-os katasztrófa után sietve létrehoztak.

Az NSC felszerelései hozzá fognak csatlakozni egy új technológiai épülethez, ami irányítóközpontként fog funkcionálni a boltíven belül. Az NSC boltív hermetikusan el lesz zárva a környezettől és a megfelelő tesztek után végre 2017 novemberétől átadásra kerülhet.

Mindeközben két kínai vállalat is bejelentette, hogy a csernobili katasztrófa helyszínén 1 gigawattos napelem-erőművet akarnak létrehozni 2017-től kezdve. Ukrajna környezeti és természeti erőforrás minisztere Ostap Semerak pedig kijelentette: "Az olcsó terület és a bőséges napfény alkotják a projekt szilárd alapját. Továbbá a fennmaradt elektromos átalakító berendezés készen állnak, hogy újra használatba legyenek állítva."

Shu Hua, a GCL-SI elnöke elmondta: "Figyelemre méltó társadalmi előnyökkel és gazdasági élénküléssel fog járni, ahogy zöld- és megújuló energiákkal fogjuk megpróbálni helyreállítani a sérült területet."

A hír az RT.com oldalán angolul - China wants to turn Chernobyl exclusion zone into solar power plant

GCL sajtóközlemény - http://en.gclsi.com/site/NewsDetail/185

1465327031-9092131449-a5cb8989e7-b.jpg

 

         szólj hozzá

Címkék: kína ukrajna környezet napelem napenergia csernobil fenntarthatóság atomkatasztrófa

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Milyen veszélyek fenyegetik a "civil zöld" szervezetek által Magyarországot?!

PPJ         2015.09.19.

soros_civilek.jpgAmikor valaki a természet szeretetéből adódóan a középiskola után elkezd természet- vagy környezetvédelmet, természet- vagy környezetmérnökséget, ökológiát, humánökológiát tanulni egyetemi BSc majd esetleg MSc szinten, lehet, hogy nem azért tanulja meg mindezeket, hogy utána azt lássa: Soros György háttérbábmester távvezérelve ugráltatja az európai- és különösképp magyar civil és civil zöld szférát. Amikor fiatalok százai és ezrei töltik szakmai félévük kötelező gyakorlati idejét civil szervezeteknél: nem hiszem, hogy tudnak róla, és nem hiszem, hogy az lenne minden vágyuk, hogy tulajdonképpen geopolitikai háttérstratégiákhoz, okkult műveletekhez és saját hazájuk aljas leigázásához asszisztáljanak. Pedig ez történik! "Ördögien zseniális"! Soros egyszerre akadályozza meg egy egész térség és humánökológiai értelemben vett táj valódi felemelkedését, ugyanakkor markában tartja éppen azokat, akik a leginkább szeretnének aktívan tenni a valóban fontos civil és zöld ügyekért. 

DR. LÁSZLÓ ANDRÁS: Néhány szó a politikai háttérerők szerepéről

Ha a történelem és politika háttérerőiről kívánunk néhány szót ejteni, akkor tulajdonképpen mondandónkat azzal kell indítanunk, hogy hol is kezdődnek ezen háttérerők. Tulajdonképpen ott kezdődnek és az a legalsó szintjük, amit egyrészt a titkos diplomácia reprezentál, vagyis azok a diplomáciai szervek és diplomáciai folyamatok, műveletek, amelyek a felszíni diplomácia hátterében mennek végbe. Tehát egyik oldalról a titkos diplomácia, a másik oldalról pedig a különböző titkosszolgálatok: a hírszerzési és elhárítási szolgálatoknak az egymás közötti műveletei, részben összefonódva a titkos diplomáciával. Természetesen a titkos diplomáciának is rétegei vannak. A titkos és még titkosabb és annál is titkosabb diplomácia nem egy szinten zajlik, vagyis vannak olyan titkos diplomáciai rétegek, amelyek nem tudnak még titkosabb műveletekről. Vannak olyan elhárítási és hírszerzési szintek, amelyek nem tudnak hírszerzési és elhárítási szintekről. Ezek odáig mennek, hogy titkosszolgálatok titkosszolgálatokat informálnak olyan dolgokról, amik miatt ha az informátort elfogják, akkor kivégzik. Ezeknek azonban a legtitkosabb variánsai is a háttérerőknek még a legkevésbé háttérjellegű megnyilvánulásai.

DR. LÁSZLÓ ANDRÁS: Néhány megjegyzés a történelmi-politikai háttérerőkről

Ha a történetiség és a politicitás síkján vizsgáljuk a világfolyamatokat, akkor a felszín, a legláthatóbb felszín mögött különböző rétegek állapíthatók meg. Ezen rétegeknek a felszínhez legközelebb eső, de már a felszín által eltakart síkjai tulajdonképpen azzal függenek össze, ami a titkos diplomácia, a politikában a nem előtérbe helyezett megállapodások: belpolitikailag a titkos paktumok, külpolitikailag a titkos diplomácia síkjához tartoznak. Ezek még nem a voltaképpeni háttérerők, jóllehet az előtérhez képest valóban háttérben vannak, viszont az erejük lényegesen nagyobb, mint annak az ereje, ami az előtérben mozog és működik.
...
A történelmiségnek és a politicitásnak vannak síkjai, amik valóban az okkult megnevezéssel jelölhetők. Ezek a titokban működő struktúrák mögött állnak. Itt már nem szokványos politikai és gazdasági beavatkozási módszerek érvényesülnek. Itt princípiumok, sötét princípiumok érvényesülnek, amiket tudati erőkkel folytatott nagyarányú influenciák és manipulációk révén tudnak érvényesíteni. Tehát a többszörös benső rétegek mögött erőteljes hatások érvényesülnek. Kérdés, hogy ha ezek mögött is rétegeket tételezünk fel, eljutunk-e oda, ahol valamilyen nem emberi ágensek működnek. Azt kell mondani, hogy a rétegek mögé egyre jobban behatolva el lehetne jutni oda, ahol már nem emberi ágensek találhatók, oda, ahol valamilyen démonicitás működése tételezhető fel. Ahol még emberi ágensek vannak, ott megfigyelhető egy alapvető tévedés: azt hiszik, hogy ők az első vagy ha úgy tetszik végső mozgatók. Erről szó sincs; a mozgatók maguk is mozgatottak. Miután ezt emberi összefüggésekben nem lehet ad infinitum létrehozni, az emberi komponensek mögött démoni hatóerőket, démoni mozgatókat kell feltételezni. 

Soros György érzelemdús motivációiknál fogva rángat komplett tömegeket, pénzforrási függésben tart egy egész szektort, és kénye-kedve szerint távolíthat el legitim kormányokat "civil-zöld-demokratikus" köntösbe bújtatva. De vajon mi köze egy rakás buzeránsnak az ökológiához? Egy rakás feminista liberális leszbikusnak a fenntarthatósághoz? Egy ökológiai diverzitásért küzdő szervezetnek egy felforgató globálcionista terrorhálózathoz?

2015. szeptember 8. - Közös nyilatkozatban kérik civil szervezetek a kormányt a menekültválság humánus kezelésére

Identitásválságban szenvednek a civil zöld szervezetek? Már nem tudja a Greenpeace, hogy mihez kezdjen? Csak tudnánk mi köze a GP-nek a migránsok ellátásához? Itt már elmosódnak a szervezetek önálló karakterei és kirajzolódnak a hátsó összefüggések!

"Sor(o)sközösség":
baloldali ökobuzik és liberális bioleszbik a migránsok eszközként felhasználásáért,
avagy: eLMeBeTeg Háttér DÉMonNET Platform

liberalis_diktatura.jpg

A Greenpeace oldalán megjelent követelést nem kell komolyan venni. Olcsó frázisokat pufogtató fércmű csupán, tele a tényeknek teljesen ellentmondó hazugságokkal, aljas csúsztatásokkal és mocskos rágalmakkal. Argumentum ad populum: vagyis semmit nem jelent az igazság szempontjából, hogy hányan írják alá. Illetve >dehogynem<: nagyon is átlátszó, hogy kik írták alá, ennél szebb "szelektív hulladékgyűjtést" már rég láttunk! Hiába: csak összefújta a szememet a szél. De ha már érdemelvű meritokrácia helyett ezek a szervezetek "demokratikus alapelvekre" hivatkoznak: vajon miért éppen ilyen látványosan és cinikusan hagyják figyelmen kívül a többségi európai és magyar társadalom azon világosan deklarált akaratát, hogy nem kívánjuk a migránsokat illegálisan és feltételek nélkül beengedni! Szánalmas liberális kettős mércéjük már csak önmaguknál nem csapja ki a biztosítékot, "mértékadó"(SIC!) médiájuk napi szinten szenved súlyos kiütéseket, pár hét leforgása alatt egész Európa szeme előtt világosan összeomlott minden háttérből sugalmazott prekoncepciójuk!

2015. szeptember 12. - A jogvédők tevékenysége dehumanizálja a menekülteket 

A Soros által pénzelt Human Rights Watch "jelentése". Már minden világos... "A cél már rég nem az, hogy a menekültek elég gyógyszert és ételt kapjanak. A cél, hogy az a párt jusson kormányra, ami támogatja az Európai Egyesült Államok megalapítását. A cél Magyarország politikai alapjainak kikezdése, a menekültek csak eszköz – és a jogvédők ezzel éppen annyira dehumanizálják őket, mint az általuk ostorozott “ellentábor”."

Frissítés:  - Soros György a „fehér világ” jólétével csábít

A magyar balliberális oldalt is előszeretettel támogató Soros György érdekeltségében álló Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation) csapata nyomtatta és terjeszti azt a muszlim migránsoknak írt útikalauzt, amelyet a Törökországból Görögországba induló csempészhajókon ingyen osztogatnak az illegálisan érkezőknek.

2015. március 7. - TTIP - dokumentumfilm az Ameurópai Egyesült Államok létrejövéséről

Visszanyal a balliberális zöld fagyi! Így most már, hogy magyar felirattal elérhetővé vált a TTIP-ről készült eddigi legátfogóbb dokumentumfilm, az erről való német-magyar közbeszéd elhozta azt a páratlan pillanatot, amikor is az europér balliberális zöldek alles zusammen rájönnek milyen is az a >>>Bilderberg-csoport<<<! :D Bizony ám! Ismerős a szitu, kedves álértelmiségi ballib zöldek?! A csoport, ami "nincs is", "összeesküvéselmélet", "lényegtelen", "fantazmagória", stb... És erre jönnek ugyanezek a balliberális zöldek, hogy jaj-juj TTIP, vigyázzunk, titkos tárgyalások, rejtett ügynökök, világhatalom, elpusztul Európa, mi lesz velünk, unokáink jövője, stb... Mindig mondom a ballibeknek, nem összeesküvéselmélet, hanem -gyakorlat!

Megjegyzendő, és szépen rámutat, hogy a balliberális zöld álértelmiség egyik alapvető jellemzője a kettős mérce és a kognitív disszonanciáktól sem mentes magatartás, hogy míg arról sipákolnak-ajvékolnak-hőbörögnek, hogy "elpusztul Európa, a TTIP-vel bejönnek az amerikai GMO-k és idegméreg vegyszerek", addig Ukrajnát illetően mintha ez merőben nem zavarná őket!

Nem egy zöld világszervezet nem egy vezetőjének sok hónapon át történő alaptalan és bugyuta ruszofób megnyilvánulásai, alaptalan és bugyuta ukrán puccskormány melletti exponált kiállása olyan nevetséges visszatetszést szült, hogy arra igen nehezen találom a szavakat...

A TTIP-vel való látszólagos szembeszállás ellenére ezek a "civil zöldek" teljes mellszélességgel szolgálják ezen urukat:

A France 24-nek adott interjúban Soros szerint az Európai Unió a Globális Kormányzás elbukott kísérlete...

Soros - az atlanti-cionista USraHELL-i bábmester - a Nuszra Front és az Al-Kaida terrorista szervezetek embereit menteti ki Szíriában. Egyértelműen a legitim Bashar Al-Assad megbuktatásán munkálkodik. Ahogy azt is bevallotta, hogy finanszírozta az ukrajnai atlantista puccsot, ami genocídiumba torkollt. Képzelhetjük, hogy a CEU-n mit oktatnak...

2015. szeptember 15. - Orbán Viktor a Tények Estében - a teljes interjú

Kilóg a lóláb a "civil" "zöldeknél"! Anti-ökologikus parancsra táncolnak a bábszervezetek! Soros mozgatja a civileket! - Orbán Viktor a Tények Estében (részlet)

Orbán Viktor miniszterelnök úr: „Rászerveződnek a civil szervezetek. Ugye itt Magyarországon a Soros Alapítvány által támogatott civil szervezeteknek a tekintélyes része bevetette magát. Ők mind követelik a kormánytól, hogy a határt azt hagyja nyitva. Tehát úgy gondolom, hogy nagyon sok különböző megnevezhető szervezet, ember, politika, állam áll a jelenség mögött.”

Archív: A Trust program háttere - trust.soros.hu

A Trust for Civil Society in Central & Eastern Europe (továbbiakban Trust) nevű szervezet 2000 júniusában jött létre az Egyesült Államokban. A Trust tagjai, az Atlantic Philanthropies, a Charles Stewart Mott Foundation, a Ford Foundation, a German Marshall Fund of the United States, az Open Society Institute és a Rockefeller Brothers Fund, olyan amerikai magánalapítványok, melyek korábban a régióban, így Magyarországon is aktív szerepet vállaltak a nonprofit szektor fejlesztésében. ... végül két szervezet kapott kisösszegű pénzügyi támogatást, az Ökotárs Alapítvány (a Soros, az Ökotárs, a NIOK és az Autonómia Alapítvány konzorciumban adott be pályázatot) és a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány (CTF). A Trust a kisösszegű támogatások kiadása után - hosszas egyeztetési folyamatot követően - párhuzamosan felkérte a Soros, az Ökotárs és a CTF Alapítványt, hogy egyes részterületek mentén dolgozzák ki a Trust magyarországi programjára vonatkozó részletes pályázatokat. A megvalósítók által kidolgozott programok a következő területeket ölelték fel:

  • ♦ Ökotárs Alapítvány: A civil társadalom fejlődését elősegítő jogi, pénzügyi környezet támogatása.
  • ♦ Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány: A nonprofit szektor erősítése intézményi kapacitásépítésen keresztül.
  • ♦ Magyar Soros Alapítvány: A nonprofit szervezetek hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának támogatása.

soros_trust.jpg

Világépítés és világpusztítás: Szabadkőműves hagyományok a politikában
Beszélgetés Bakos Józseffel
Ökotáj, 31–32. sz. 2003. 50–63. o.

A hideg szabadkőművesség, amelyet világi jellegű csoportok alkotnak, a gazdasági, pénzügyi, politikai hatalom megszerzését tűzik ki célként. De mindezt nem öncélúan, hanem a meleg szabadkőművesség végső céljaira való rendelkezésre bocsátás miatt. Minthogy ezek a mindennapi életben is frekventált csoportok, ezért korántsem olyan titkosak, mint a mögöttük álló meleg szabadkőműves társaságok. A Trilaterális Komisszió, vagy a hírhedt Bilderberg csoport és hasonló szervezetek végső soron a hideg szabadkőművesség racionális szervei. A Trilaterális Komisszióban például a világ legnagyobb hatalmú potentátjai ülnek: a mindenkori amerikai biztonsági tanácsadó (sokáig Brzezinsky volt a képviselő), az Európai Unió és Japán megfelelő csúcsvezetői. Ezen csoportok kis helyi végrehajtói természetesen konkrétan hatnak a magyar közállapotokra, gazdaságra, politikára is.

2014. október 1. - Soros György hálójában? – Aki a norvégoktól kap, kétszer kap!

Nagyon jelentős az átfedés Soros György nemzetközi spekuláns civil támogatottjai és a norvég alap kedvezményezettjei között Magyarországon – derül ki a PestiSrácok.hu adatgyűjtéséből. Az utóbbi években szinte ugyanaz a kör nyerte el a nemzetközi szerződés alapján, elvileg politikai szándékoktól mentesen osztogatott norvég pénzeket, amely az elmúlt tíz évben az Open Society Foundation és más Soros-szervezetek kiemelt törődését is élvezte.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet költségvetésének csaknem teljes egésze Soros-féle támogatásokból és a norvég alap pénzeiből jön össze. Majdnem 170 ezer eurót, azaz 52 millió forintot kaptak a Norvég Támogatási Alapból és még 42 milliót a Soros-féle Open Society Foundationtól (OSI). A TASZ-hoz szorosan kötődő, de szinte teljes csendben dolgozó Transparency International (TI) Magyarország Alapítvány Móra Veráéktól 143 ezer eurót akasztott, amit az elmúlt években az OSI 54 millióval egészített ki. Nem járt rosszul a K-Monitor nevű linkgyűjteményt működtető, a TI-TASZ-körhöz tartozó egyesület sem. Ők az esti netes szorgoskodásukra 137 ezer eurós norvég- és összesen 37 millió forintos Soros-jusst kaptak. A kormány civil támogatási politikáját rendre nyilvánosan ekéző Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNE) 165 ezer eurós norvég segítséghez és 18 millió forintnyi OSI-pénzhez jutott. Szépen kaszált a mára kissé belassult zöld szervezet, az Energia Klub is. A 67 ezer euróhoz Soroséktól dukáló 33 millió forintból biztosan ki tudják fizetni a villanyszámlát. Rájuk azonban a fékek és ellensúlyosok szakterületén szükség is van, tekintettel a paksi gigaberuházásra és a nukleáris lobbi régen nem látott megerősödésére.

Smaci: Soros "Macija" a sziamaci.hu

smaci.jpgA Smaci a Soros féle ellenmagyar álcivil szervezetek szerteágazó poliphálózata. A Smaci az atlanti-cionista bábmester mérgező csókja által Magyarországra lehelt felforgatás. Minden ugyanaz, mint eddig, egy másik köntösben. A Greenpeace által is megjelenített közös nyilatkozatot aláíró, a migránsáradat további fokozott ideszervezését "humánus" köntösbe csomagoló, határainkat lebontani kívánó, hazánk érdekeivel és (humán)ökológiai integritásával ellentétes civil szervezetek összes logója megtalálható a weblapon! Teljesen nyilvános, hogy a támogatók között a második szövegbuborék rögtök közli, a kampány a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával jött létre. A szervezőcsapat is átfedést mutat több országhatár- és hazaáruló liberális alapítvánnyal.

2015. szeptember 16. - Új balliberális politikai erő robbanhat be Magyarországra

Az információáramlás módja és sebessége a különböző korcsoportok esetében jelentős eltérést mutat, míg az 1980 után született Y generáció és Z nemzedék – ha egyes kutatások szerint passzivitásban is figyeli – gyakorlatilag valós időben követi a közéleti események alakulását. 2-3 parlamenti ciklus elteltével az a politikai erő nyeri az országgyűlési választásokat, amely most legnagyobb arányban tudja elérni a fiatalokat az online sajtón és közösségi alkalmazásokon keresztül. A fentiek alapján – az Y és Z nemzedék fokozott figyelembe vételével – kijelenthető, hogy Magyarországon egy minden eddiginél erősebb alapokon álló liberális médiamonopólium épül.

Árulkodó szemek: mit láttat a "magyar" média?!

soros-gyorgy-hidfo_ru.jpg

A "civil" "zöld" bábszínház újabb felvonása: Propagandát biztosítanak a kormány eltávolítására törekvő, Soros György alapítványi hátteréhez köthető “civil” megmozdulásoknak,... látható, hogy az információs technológiát aktívan használó generációk számára a liberális sajtó tízszer akkora médiabirodalmat képvisel, mint a kormánymédia, vagy a jobboldali ellenzéki sajtó.

2015. szeptember 2. - A liberális szennyoldalakról

Előszeretettel próbálnak érzelmekre hatni az értelem helyett, és soha sem céljuk az ember öntudatra ébresztése, szellemi emelése és benső gyarapítása. Sokat nyerhetünk azzal, ha fel tudjuk ismerni bizonyos jelekből, hogy mivel állunk szemben. Az egymásnak ellentmondó tartalmak, az építő jellegű írások hiánya, a hamis példaképek forszírozása, a cinikus fennhang, a kicsinyes emberi ösztönökre és vágyakra való apellálás a baloldali felforgató oldalak jellemzői.

2015.március 19. - GreenR: szerepünk a 80 legmeghatározóbb politikai online médiafelületben

A "Kereső Világ" blogján megjelent "Így hivatkoznak egymásra a magyar politikai blogok és híroldalak" című  bejegyzésében közzétett gráfos ábrák alapján mi látható ezen megjelenésekből és kapcsolatokból? Néhány következtetés a magunk részéről:

- Jól látható túlsúlyban vannak az atlanti-cionista, liberális és republikánus nézeteket hirdető oldalak, Soros György több nagy csomópontot is köztudottan kézben tart. Tenyeréből eszik a befogott újsághamisító lovak a kockacukrot, felforgató vágtázásaik előtt.

- Eddig se hittük el (objektív ténykérdés), de ezután világosan látszik, hogy minden olyasfajta érvelés, ami a magyar médiában "jobboldali túlsúlyra", "jobboldali fordulatra", "jobboldali eltolódásra" hivatkozva próbál apellálni, az bőven alaptalan. A gráfok ugyanis egyértelmű baloldali, liberális, neokon, démonokrata túlsúlyt mutatnak. Még a jobboldalinak hitt gráfpontok (médiumok) is vagy jobbliberálisak, vagy ellenbaloldaliak. De tradicionális politikafilozófiai és metapolitikai értelemben alig akad valóban jobboldali gráfpont. Hogy a balliberális sajtó jobboldalinak hamisan nevez bizonyos nézeteket, és hogy a magát jobboldalnak képzelő oldal politikafilozófiailag képzetlen, és így némely esetben öndefinícióra is alkalmatlan, elég sajnálatos.

Az alábbi grafikon alapján látható, ki uralja a negyedik hatalmi ágat Magyarországon.
Forrás: Új balliberális politikai erő robbanhat be Magyarországra

mediaeleres-hidfo_ru.png

2014. október 22. - „Tudom, kik sározzák Magyarországot”

"Megvásárolt újságírók - Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát?" A 336 oldal terjedelmű, mintegy hatszáz lábjegyzettel ellátott művet nem lehet a szokásos „összeesküvés-elmélet” felkiáltással elhessegetni, hiszen a szerző több mint másfél évtizeden át Németország legtekintélyesebb napilapjának, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) a szerkesztője volt. Táblázatokban mutatja be, hogy Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezet(ek) tagjai, hová vannak „bekötve”.

udo_ulfkotte.jpg

- Éveken át én is madzagon rángatott báb voltam. Hadd mondjak még valamit. Látom azt, amit Magyarországról írnak ugyanezek az újságírók és a média. Ez is nagyon megdöbbent, mert jól ismerem azokat, akik negatív képet festenek az Ön országáról. Nem vagyok Magyarország-szakértő, de az az érzésem, hogy ez a kép nem a valóságot tükrözi. 

Ugyanezt mondja a magyar kormány is. Mit gondol, kik állhatnak az újságírók befolyásolása mögött?

– Nyilván nem lehet kihagyni Soros Györgyöt, akiről részle­tesen írok a könyvemben, de rajta kívül is sokan tartoznak ehhez a hálózathoz, például David Rockefeller, a Bilderberg-csoport tagjai és a Trilaterális Bizottság is.

2014. október 13. - Lovas István: A legnagyobb német bestsellerről totális a hallgatás

Ulfkotte kitér az újságírókat irányító szervezetek funkciójának bemutatására is. A Trilaterális Bizottságról azt írja, hogy számára a »globális kormányzás kormányok nélküli kormányzást, kormányok nélküli világuralmat jelent«. Hozzáteszi: e bizottság »világszerte szét kívánja rombolni az állami funkciókat és úgynevezett nem kormányzati (civil) szervezeteket használ fel arra, hogy a meglévő kormányok feje fölött a népek sorsát irányítsa«. Ó, ártatlan Norvég Alap! – kiálthatnánk fel.
Ami Sorost illeti, róla a szerző idézi a baloldali brit New Statesman nevű hetilap egyik, 2003-ból megjelenő írását is, mely szerint »George Soros talán nem nevezhető közvetlenül fizetett CIA-ügynöknek, mint azt néhányan megtették. De az kétségtelen, hogy cégei és civil szervezetei szorosan együttműködnek az amerikai terjeszkedéssel«. Soros, Rockefeller és a transzatlanti agytrösztök »mindenekelőtt hatalomstratégiai és gazdasági megfontolásokból a korábbi keleti tömb országaiban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában kormányok megdöntésében vettek részt.« Ulfkotte a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítványokat az ilyen, »népi« puccsok szervezésében elsőrendűen fontosként mutatja be. A német média pedig mindebben tevőlegesen segíti őt, írja később.

⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕⊕

Következtetések

> Ugrásra készen állnak a "civil zöld" bábszervezetek a legitim magyar államiság ellen
> Soros a negyedik hatalmi ág uralásával dezinformálja a fiatalabb generációkat
> Soros előkészíti az űrt és a terepet egy újonnan felbukkanó balliberális pártnak
> Szíriától, Ukrajnán át, a migránsok áradatáig: a Soros által finanszírozott szándékos felforgatással van dolgunk és ne gondoljuk, hogy a TRUST-on keresztül Közép-Európával és Magyarországgal más tervei volnának
> Soros olyan geopolitikai környezetet kíván létrehozni, amiben Európának - elszakítva Oroszországtól és Ázsiától - nem marad más választása, mint kényszerből a globálcionista érdekek mentén az Ameurópai Unióhoz csatlakozni és bevezetni a TTIP-t

☩☉☩ Hiányoljuk azokat az időket, amikor civil zöldek még nemhogy nem szolgáltak ilyen báb módjára sötét háttérerőket, hanem saját komoly folyóiratukban leplezték le azokat! Kiváló példa erre az Ökotáj 2009-es 41-42. száma, mely Molochkauszt tematikus címmel jelent meg és olyan könyvek ajánlója is szerepel benne, mint például:

- Jean Sévillia: TÚL JÓN ÉS ROSSZON - Hová vezet az anarchista liberalizmus?

- Buji Ferenc: METAPHYSICUM ET POLITICUM

- René Guénon: A MODERN VILÁG VÁLSÁGA

- Erdei Zoltán: ANTISPIRITUALITÁS ÉS MODERN "EZOTÉRIA"

Az alábbiak belátása tovább segítheti a háttér-mozgatottság helyett az önuralmi állapot elérését

1.) Buji Ferenc 1999-ben írt szavai A Homoszexuális Propagandáról tökéletesen idevágnak. Nem is csak azért, mert az ominózus nyilatkozatot buziságpropagandista szervezetek is bőven aláírták, de azért is, mert a nem uralt hatalom, vagyis a be nem látott mozgatottság kapcsán meg kell jegyezni:

»Mindazonáltal figyelmeztetnünk kell azokat, akik az események mozgatóinak hiszik magukat, hogy az általuk be nem látható háttérből, a kulisszák mögül ők is mozgatva vannak. Fentebb utaltunk a balekok tömegeire, akik valóban az emberi lét kiteljesedését várják a homoszexualitás normalizálásától. Meg kell mondanunk, hogy akik e balekok mögött állnak, éppúgy balekok a hátterükben álló személyiségek vagy erők szempontjából. A sötét oldalnak, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a fordított hierarchiának ugyanis az a természete, hogy a balekok mögött mindig olyan balekok állnak, akik magukat autonóm irányítóknak tekintik. Az események, amelyeket hitük szerint ők hoztak mozgásba, éppen azért fogják őket is maguk alá temetni, mert saját mozgatott voltukat képtelenek átlátni. A felidézett és nem teljesen átlátott – s ilyen módon nem uralt – folyamatok ugyanis kényszerítő belső logikával rendelkeznek. Jól látható ez a társadalmi-politikai forradalmakban: az igazi forradalom igen gyakran maga alá temeti azokat is, akik önmagukat a forradalom kirobbantóinak gondolták. S ez a szexuális forradalom kapcsán sem lesz másképpen, noha ez a visszaütés egyáltalán nem biztos, hogy a szexualitás szintjén fog végbemenni. Mindenesetre e marionettfiguráknak, akik azt hiszik, hogy saját kényük-kedvük szerint mozgatják a tagjaikat, e „szabadgondolkodóknak”, akiknek a valódi szabadságról sejtelmük sincsen, figyelmébe ajánlom Vlagyimir Szolovjov Antikrisztusának utolsó fejezetét. Azokat, akik most lelkes destruktőrei az emberi kultúra még fennálló néhány morális kötöttségének, a háttérerők, miután végrehajtatták velük a feladatot, úgy fogják félresöpörni az útból, mint ahogy a forradalom félresöpri szülőit és gyermekeit. De akkor már késő lesz észbe kapni. A „Nagy Koppanás” szükségképpen csak akkor következhet be, amikor a feleszmélés az események adott irányba – lefelé – való rohanását már nem befolyásolhatja.«

A fordított hierarchia: avagy az "alulról" jövő "civil" kezdeményezések

materialismus_1.jpg

2.) “Amikor a trójai falóból kijöttek a görögök, nem azt kérdezték tőlük, hogy éhesek-e, fáradtak-e, hanem megkezdődött a harc.” – Ennek ellenére még mindig van, aki az amerikaiaktól inkább megkérdezné. A migrációs válság lényege: kezdődik a harc. Azok ellen, akik a trójai falóból előmásznak. 

“A határok védelmében pedig a NATO-nak is szerepet kellene vállalnia. A katonai szervezetet ugyanis éppen erre a célra hozták létre.” Ezt Földi László jelentette ki, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója, egy kormánypárti (?) sajtóorgánumnak nyilatkozva. Ezen a ponton valóban azt mondhatjuk, hogy propagandával van dolgunk. Sajnos nem feltétlen Magyar Idők (mint publicisztikáik jelentős többségében), a fenti esetben inkább Hungarian Times – és nem feltétlen a magyarság érdekeinek megfelelően. Egy olyan propagandával van dolgunk, ami a társadalom abszolút többsége által elfogadott kijelentések segítségével el akar velünk fogadtatni valamit, amit a társadalom abszolút többsége ellenez.  Ez esetben a NATO behívását. Mivel láthatóan ott tartunk, hogy a migrációs válságra hivatkozva bevonulhatnak az amerikaiak Magyarországra, ki kell jelentenünk néhány alapvető tényt.

A fővonalú sajtó tegnap beszámolt arról, hogy az amerikaiak már nem csak átvonulni akarnak rajtunk. A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban. Eddig Szlovákián és Magyarországon kívül minden térségi ország beleegyezett, mert a NATO részeként mindegyik ország leépítette saját nemzeti hadseregét, így már nincs erejük nemet mondani. Most pedig elvárják, hogy Szlovákia és Magyarország is beleegyezzen az állandó amerikai katonai jelenlétbe. Az észak-atlanti szövetség szóvivője mindezt azt követően közölte, hogy az amerikai katonák bevonultak Magyarországra. Tehát ez az 500 amerikai katona nyomásgyakorlásként tartózkodik Magyarországon.

3.) A "civil zöld" mozgalom szervezeteinek, ha valóban szándékukban áll Magyarország és a Kárpát-medence ökológiai egységének, társadalmi egyensúlyának és gazdasági potenciáljának megőrzése, akkor jobban tennék, ha a kognitív disszonanciák és önleleplező liberális kettős mércék, "mértékadó" nyugati felforgatások, valamint a be nem látott mozgatottság világa helyett: az alapvető következetesség gyakorlására, az önuralom kifejlesztésére, a társadalom bizalmának visszaszerzésére törekednének. Ugyanis vakok és hülyék sem vagyunk, senki nem fog egyetlen könnycseppet sem elmorzsolni értük. Kár lenne viszont tarvágással végezni velük, számos szép és hasznos gyümölcsöt termő fa nőtt már ki köztük. Döntse el magában a "Smaci közösség", hogy mi jár nagyobb veszteséggel: ha felhagynak a Soros emlőin való csüngéssel, vagy ha "ökológiai törekvéseik" közepette éppen >csak< a hazájukat árulják el kvázi öntudatlanul. Akkor viszont számíthatnak arra, hogy a magyar nép sem lesz könyörületes az árulókkal szemben. Ebből a zsákutcából már nem lehet veszteség nélkül kijönni. Trükkökkel próbálkozni felesleges, ha álságos a belátás és megbánás, akkor úgyis ki fog lógni a lóláb megint.

Milyen kettős mércékkel kell felhagyni a "civil zöld" mozgalom szervezeteinek?

  • ♦ Fel kell hagyni az alaptalan russzofóbiával, mellyel tovább gyengítik és harapófogóban tartják Európát és az európai mezőgazdaságot, miközben Európa és Oroszország szétválasztása éppen azon háttérerőknek az érdeke, akik az Európai Egyesült Államokért, Ameurópáért, a TTIP bevezetéséért gerjesztik ezen konfliktusokat! Ha nem, akkor alaptalanná válnak a fenntartható mezőgazdaságért tett erőfeszítéseitek!
  • ♦ Fel kell hagyni az ukrajnai amerikai báb puccskormány támogatásával, akik kilóra eladták Ukrajna zsíros csernozjom földjeit és hátba támadták Európa GMO mentességét a Monsatno beengedésével! Ha nem, akkor alaptalanná válnak az egyébként jótékony ökológiai céljaitok!
  • ♦ Fel kell hagyni a Soros által dirigált, az európai és a magyar értékekkel és érdekekkel ellentétes agitálással és a migránsok dehumanizált politikai eszközként való felhasználásával! Ha nem, akkor alaptalanná válnak a még amúgy is hamis demokratikus eszméitek!
  • ♦ Fel kell hagyni a normalitásellenes homoszexuális propaganda, nőellenes feminizmus,  organicitás- és hierarchiaellenes egalitarizmus, és minden más felforgató, Európa ellenes liberális deviáns téveszme, posztkommunista és kapitalista aberráció támogatásával! Ha nem, akkor alaptalanná válnak az Európát védeni kívánó céljaitok!

 

''Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.''

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika amerika usa magyarország ukrajna oroszország európa szíria európai unió mezőgazdaság cionizmus szabadkőműves soros györgy génmódosítás ökopolitika agrárium magyar kormány humánökológia metapolitika ttip démonicitás euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hossó Andrea, Jamie Oliver és Lázár János - mindannyian a TTIP ellen!

PPJ         2015.03.09.

Előző bejegyzésünkben épp az eddigi legátfogóbb dokumentumfilmre építve írtunk ismét a TTIP-ről, amikor is összeállt a kép bennünk, hogy Hossó Andreától kezdve Jamie Oliveren át akár Lázár Jánosig, elég szépen alakul egy össz-európai aktív ellenállás az Ameurópai Unió tervével szemben. Leginkább Hossó Andrea fejti ki az alábbi műsorban az eddig nyilvánosságra került adatok tükrében, hogy tulajdonképpen a szabadkereskedelmi megállapodás nem is-, leginkább nem-, tulajdonképpen semennyire sem a szabadkereskedelemről szól! Akkor meg miről?!

Dr. Hossó Andrea, közgazdász

Műsor a készülő transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról. Megteheti-e Magyarország, hogy kimarad az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásból? Az egyezmény és a nemzeti érdekek védelme. Az USA gazdasági beágyazódása Európában. A megállapodásnak köze nincs a kereskedelemhez, hanem arról van szó, hogy egy geopolitikai-stratégiai egyezményről van szó, a transzatlanti szövetség megerősítéséről, ennek a neoliberális gazdaság- és politikafilozófia jegyében, ami az elmúlt 40-50 évben is uralkodott.

De nem csak a magyarok aggódnak: Jamie Oliver a TTIP-ről
(forrás: https://stop-ttip.org/blog/if-you-love-good-food-farming-stop-ttip/)

"Én nem akarok növekedési hormonnal kezelt marhából készült marhahúst és klórral kezelt csirkehúst enni, vagy olyan élelmiszert, melyet az EU-ban tiltott növényvédőszerekkel kezelt növényekből készítettek és az EU-ban tiltott adalékanyagokat tartalmaznak, de legfőképpen nem akarom, hogy a gazdáink tönkremenjenek."

[New trade deal with U.S. will open the door to inferior food pumped with growth hormones and pesticides warns Jamie Oliver - dailymail.co.uk]

A TTIP - az EU és USA közötti Szabadkereskedelmi Egyezmény, melynek tárgyalásai intenzíven folynak úgy, hogy mi európaiak mit sem tudunk arról, hogy mire készülnek a fejünk felett, az EU-ban példa nélküli módon: ZÁRT AJTÓK mögött! Az EU szokványos eljárásaiban eddig az európai civil szervezetek minden új törvény, szabályozás előkészítésében partnerként részt vettek, arra rálátásuk és befolyásuk volt. Most az európaiakat gyakorlatilag kizárták a jövőjüket meghatározó egyezmény előkészítéséből... Persze titokban kell tartani azt, hogy lenyomják a torkunkon azt, amit sosem volt szándékunkban megenni. Elveszíthetjük azt, amit Európa legfontosabb vívmányainak tartunk: az élelmiszerbiztonságot, az elővigyázatosság elvét, ránk kényszeríthetik a GMO-t.

en_jamie_oliver1-1024x683.jpg

Lázár János

Szinte azt mondhatjuk, hogy ugyanúgy, mint a GMO-k esetében, öt párti egyetértés van a parlamentben a TTIP-re való NEM-et illetően!

Lázár János miniszter aláírja a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények elleni petíciót. (Fotó: MTVSZ Facebook)

lazarjanos_ttip.jpg

További GreenR posztok a témában:

⊕ A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

⊕ Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

⊕ Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

⊕ Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

⊕ Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

         1 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa videó eu ukrajna németország európa európai unió gmo mezőgazdaság jamie oliver génmódosítás géntechnológia új világrend közgazdaság fenntarthatóság agrárium európai zöldek humánökológia ökológiai politika génmegőrzés szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

TTIP - dokumentumfilm az Ameurópai Egyesült Államok létrejövéséről

PPJ         2015.03.07.

ttip-no.jpegAz Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Háborúkat nem csak fegyverekkel lehet vívni, hanem a pénzzel és a gazdaságra kiterjesztett korlátlan befolyásolással. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Ezt azért teszi, mert az Eurázsiai Gazdasági Unióval szemben örök érvényű geopolitikai hatalmat akar szerezni Európában az elkövetkezendő jövőben. Az Amerikai Egyesült Államok támadást indított kontinensünk, Európa, Európa népei, a tradicionális keresztény Európa ellen. Évek óta, több, mint 400 multinacionális cég szervezi Európa gazdaságának az átalakítását azon érdekek mentén, hogy az amerikai gazdasági befolyás és irányítás maximális legyen szülőkontinensünkön.

Halálos Kánaán

Giga-korporációk veszik át az irányítást az államok felett. Mostantól ők hozzák a törvényeket is! Vagy ez már eddig is így volt burkoltan ? Ezentúl hivatalosan is életbe lép...

AZ alábbi kiváló dokumentumfilm a német köztelevízióból, a tervezett EU-USA szabadkereskedelmi egyezményről szól, melynek rövidítése TTIP - Transatlantic Trade and Investment Partnership.

A Transzatlanti Partnerség, avagy Szabadkereskedelmi Egyezmény életbe lépése az USA - EU között elhozná Európának a "kánaánt"! Olyan "kánaánt" melyben a közegészségügy egy csettintésre felszámolódna, elérhetővé válnának "végre" a klórozott csirkehústól kezdve, a genetikailag módosított állatok ivadékaiból származó hústermékeinek forgalmazásán át a "legszuperebb" ipari idegmérgek szabad terjedéséig szinte bármilyen "nyalánkság", ami USraHELL-ből csak jönni tud!

socialmedia_facebook_umwelt_mit_nottip_header851x315.jpg

További GreenR posztok a témában:

⊕ A Magyar Nemzet meglátásai John Kerry külügyminiszter "TTIP-mézesmadzagjáról"

⊕ Tiltott GMO Magyarországon? - Kiborult a zöld ombudsman, a TTIP vétóját követelik

⊕ Súlytalanná válhat Magyarország GMO-mentessége? - Rádiófelvétel a TTIP-ről

⊕ Nem kérünk amerikai, hormonkezelt, génmódosított, klónozott élelmiszereket!

⊕ Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!

self-licking_brain_freeze_low_res.jpgVisszanyal a balliberális zöld fagyi 1.0

Így most már, hogy magyar felirattal elérhetővé vált a TTIP-ről készült eddigi legátfogóbb dokumentumfilm, az erről való német-magyar közbeszéd elhozta azt a páratlan pillanatot, amikor is az europér balliberális zöldek alles zusammen rájönnek milyen is az a >>>Bilderberg-csoport<<<! :D Bizony ám! Ismerős a szitu, kedves álértelmiségi ballib zöldek?! A csoport, ami "nincs is", "összeesküvéselmélet", "lényegtelen", "fantazmagória", stb... És erre jönnek ugyanezek a balliberális zöldek, hogy jaj-juj TTIP, vigyázzunk, titkos tárgyalások, rejtett ügynökök, világhatalom, elpusztul Európa, mi lesz velünk, unokáink jövője, stb... Mindig mondom a ballibeknek, nem összeesküvéselmélet, hanem -gyakorlat!

És készítenek egy dokumentumfilmet, aminek már az első fele is kiválóan bemutatja pontról-pontra és színről-színre ugyanazt, ahogy a Bilderberg-csoport is működik. :D Meg ahogy az ENSZ, meg ahogy az EU, meg ahogy a WTO... :D Nem baj, testvéreim, nem baj, jobb későn mint soha, örüljünk neki, hogy ha csak csírájában is, de végre a liberális europér álértelmiség egy cseppet is felfogta, mit is jelentene a kontinens kulturális értékeinek aktív védelme!

Visszanyal a balliberális zöld fagyi 2.0

ttip.pngMegjegyzendő, és szépen rámutat, hogy a balliberális zöld álértelmiség egyik alapvető jellemzője a kettős mérce és a kognitív disszonanciáktól sem mentes magatartás, hogy míg arról sipákolnak-ajvékolnak-hőbörögnek, hogy "elpusztul Európa, a TTIP-vel bejönnek az amerikai GMO-k és idegméreg vegyszerek", addig Ukrajnát illetően mintha ez merőben nem zavarná őket!

Nem egy zöld világszervezet nem egy vezetőjének sok hónapon át történő alaptalan és bugyuta ruszofób megnyilvánulásai, alaptalan és bugyuta ukrán puccskormány melletti exponált kiállása olyan nevetséges visszatetszést szült, hogy arra igen nehezen találom a szavakat... röviden mégis megpróbálok rámutatni.

Ukrajnában Soros György atlanti-cionista bábmester alapítványának előzetes segédkezésével, az USA erőinek (most már mindenféle telefonbeszélgetésekkel és videodokumentumokkal igazolatan) hathatós közbenjárásával államcsíny és kormánypuccs következett be. Jöttek a szokásos lépések, termőföld-rablás (Európa legjobb, úgynevezett csernozjom talajai Ukrajnában vannak), brutális IMF hitel, megszorítások, közszolgáltatások árának drasztikus emelkedése, valuta elértéktelenedés, és nem meglepő módon az IMF hitel hátán behajózott az ukrán csernozjom talajokra az amerikai génmódosító vállalat, a Monsanto is...

ukrajna_gmo.png

Tehát a balliberális europér zöldek ruszofób módon kiállnak egy ukrán szélsőséges puccskormány mellett, ami amerikai vezérléssel behozta a génmódosításmentes Európa hátsóbejáratán keresztül a legnagyobb génmódosító vállalatot, mindeközben távol tartják magukat attól az Oroszországtól, ami betiltotta és börtönnel bünteti a GMO-kat?! [Oroszország terrorcselekményként büntetné az illegális GMO-használatot bit.ly/1mVcmXW Ez már hivatalos - Oroszország teljesen betiltja a GMO-kat bit.ly/1noOhrx] vö. [Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot & Az orosz organikus kiskertes tanyák (dácsák) mozgalmának története]

Szintén elkerüli a ballib europér zöldek figyelmét az a már nem először bizonyosságot nyert feltételezés is, hogy az USA valójában Donbass gyors megszállására számított, az oda szállított amerikai és ukrán tankokkal együtt az amerikai szeizmikus geológiai vizsgáló géphadak a kitermelhető palagáz üzemhelyszíneit lokalizálták volna! Öröm az ürömben, hogy a kelet-ukrajnai Novorussiya - Újoroszország térség önvédelmi erőit ökológiai katasztrófa helyett humanitárius katasztrófa sújtotta.

És ezek után ezek az europér zöldek akarnak figyelmeztetni a TTIP-vel Európára leselkedő GMO-k okozta veszélyekre? Csodálkoznak, hogy a gondolkodni képes valódi értelemben vett értelmiség felhúzott szemöldökökkel néz ezen "zöldek" hitelességére?! Talán következetesen kéne gondolkodni, szólni, cselekedni!

No, de jöjjön már végre a beharangozott magyar feliratos dokumentumfilm a TTIP hátteréről!

         2 hozzászólás

Címkék: politika amerika usa videó eu ukrajna németország oroszország európa európai unió gmo mezőgazdaság génmódosítás géntechnológia ökológia filmajánló új világrend fenntarthatóság agrárium európai zöldek humánökológia ökológiai politika génmegőrzés gmo lobbi német zöldek szabadkereskedelem ttip euro-atlanti erők

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Német törvényhozók szerint az ukrajnai konfliktus mögött masszív termőföld-átjátszás is van

PPJ         2015.02.08.

Egy német parlamenti képviselő hivatala szerint az ukrajnai háborút a nagyvállalatok arra használják, hogy óriási birtokeladásokat fedezzenek vele.

Moszkva (Sputnik hírügynökség: German Lawmakers Claim Ukraine Conflict Covers Up Massive Cropland Seizures, Fordította: GreenR blog) – Az ukrajnai fegyveres konfliktus egy mesterséges ködösítést is magában rejt, hogy magas minőségű termőföldeket [az ukrajnai csernozjom Európa egyik legjobb és legértékesebb termőtalajai közé tartozik!] markoljanak fel külföldi vállalatok, amiket a Világban és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is pénzel. – mondta csütörtökön a RIA Novosti-nak Brigit Bock-Luna német ellenzéki képviselő, a Niema Movassat hivatal vezetője.

1017847403.jpgFotó: © Sputnik/ Sergey Pivovarov

Bock-Luna megerősítette, hogy frakcióképviselők egy csoportja hivatalosan érdeklődött a tranzakciókról a német kormánynál az ország állami bankcsoportjához tartozó Bankengruppe KfW-ről, mert szerintük ők állnak az ukrán szántóföldek átjátszásai mögött.

Korábbi kapcsolódó bejegyzésünk:
Harapófogóban az európai mezőgazdaság az USA-orosz szankcióháborútól

Ez azért is érdekes, mert Ukrajna 2016 januárig betiltotta a termőföldek adásvételét külföldi szervezeteknek. Ennek ellenére, német mezőgazdasági konszernek (AGRARIUS AG, germanagrar CEE GMbH, KTG Agrar SE, Agroton and Alfred C. Toepfer International (ADM)) globális és német hitelintézetek lízing konstrukcióin és hitelein keresztül markolják fel az ukrajnai földeket.

Német törvényalkotók adatai szerint, az Alfred C. Toepfer International-nek 60 millió dolláros kölcsönt adtak, hogy további 50.000 hektár földet vegyen Ukrajnában, a már jelenleg is birtokában lévő 50.000 hektár mellé.

Ezen törvényhozók emlékeztetnek, hogy az említett hatalmas területek Ukrajna kiváló termőföldjeiből felhasználhatók genetikailag módosított növények termesztésére, távol az EU mezőgazdaságát szabályozó Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) „vigyázó szemeitől”…

Monsanto in Ukraine: IMF loan for Ukraine may give GMO giant a backdoor into EU - RT.com

Állítják, hogy okuk van feltételezni, a német kormányt közös EU-Kijev mezőgazdasági projektekben való segítségnyújtással bevonták a minisztériumokon keresztül az ukrán termőföld-zsákmányolás finanszírozásába.

Az „Ukraine Investment Climate Advisory Services Project” (szabadfordításban: Ukrán Befektetés-környezeti Tanácsadói és Szolgáltatási Projekt), ami egy németországi mezőgazdasági centrum Ukrajnában, egyike azon projekteknek, amik segítettek egyezkedni az ukrán kormányképviselőkkel.

Bock-Luna elmondta, hogy a tavalyi puccs után Kijevben hatalomra jutott kormány aktívan szórja szét a termőföldeket a nemzetközi hitelezők kölcsöneiért cserébe.

„Az előző ukrajnai adminisztráció ellenezte a mezőgazdasági törvények további lazítását, de ez megváltozott a puccs után, amit a Világbank (WB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is támogatott” – tette hozzá Bock-Luna.

Ukrajna az európai piac egyik fő termény előállítója. Több mint 32 millió hektár termőfölddel rendelkezik, ami megfelel nagyjából az egész Európai Unió művelhető földjei 1/3-nak.

         3 hozzászólás

Címkék: politika videó ukrajna európai unió gmo mezőgazdaság világbank termőföld agrárium multinacionális vállalat gmo lobbi termőtalaj földbérlet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása