Viszlát bioethanol?

meta_         2010.03.21.

Egy, a Reuters birtokába került benső memo szerint a fenti gondolatmenet értelmében a bioetanol-iparág teljes ökológiai lábnyomát kell figyelembe venni. Ha az EU bioetanol-politikája emiatt megváltozik, évi 5 milliárd eurós (6,8 milliárd dolláros) volumenű iparág kerül veszélybe. Ugyanis annak hatására, hogy az EU 2008-ban favorizálta a bioüzemanyagokat, dollármilliárdok áramlottak az etanol-bizniszbe!

Úgy tűnik, a legújabb hatástanulmányok rádöbbentették az Európai Bizottság tisztségviselőit arra, a bioetanol nem is olyan zöld megoldás, mint ahogy évek óta hirdetik a politikai retorikájukban. Arról azonban nincs hír, hogyan fogják számosítani a környezeti károkat.

Az itt olvasható cikk kapcsolódik egy korábbi bejegyzésemhez, amiben a Dunaföldvár mellé készülő Fagen ethanolt előállító üzemet kritizáltam. Végre Brüsszelben is kezdik kapizsgálni, hogy az ethanol hiába tünt jó megoldásnak kezdetben, mostanra kiderült, nem az.

Mindenesetre az ügy felvet egy magasabb szintű problémát. Ha az EU-s bürokraták kitalálják, hogy tudományos kutatások alapján sokkal jobb lenne WC-kefét enni, persze bio készítésűt, akkor azt különböző lobbitevékenységek és szakpolitikai eszközök segítségével meddig erőszakolnák ránk? 

         szólj hozzá

Címkék: európai unió klíma környezet ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A tudomány vége

PPJ         2010.03.19.

Megpróbálom szavakba önteni, amit gondolok. Feltétlenül írjatok kommentet, ha valahol nem tiszta a logikám.

Először is nézzük meg ezt a videót!

Hát nem csodálatos? Eddig nem is tudtunk róla! Ahogy erről sem tudtunk eddig: nasa felfedezés (magyarul is írtak róla).

No akkor belekezdek. Van az ember. Van a tudománya, amivel elég sok mindent ki tudott már deríteni. De, amint az előbbi két videó is mutatja, lesz olyan dolog, amit sosem tud majd a tudomány kideríteni! Ugyanakkor nem szabad ettől még azt gondolnunk, hogy keveset tudunk. Tehát egyrészt kézzelfoghatóvá vált számunkra a világ, másrészt már nem szabad mondákra, mesékre, hiedelmekre, vagy mondjuk ki, vallásra hagyatkozni, mikor a nem megismert dolgokról beszélünk.

(Nem kérdőjelezhető meg a klímaváltozás - Greenfo)

Én a közép utat választom. Tudom, hogy a világot nem isten teremtette, de tudom, hogy sosem tudhatunk meg mindent. És, hogy miért olyan fontos ez? Ökológia! Fenntarthatóság! Etikusság!

Milyen alapon pusztítjuk mi emberek az ismeretlent?

Ismertük mi eddig ezt a csodálatos mélytengeri polip-tintahal-szerűséget? Tudtuk, hogy a jégtakaró alatt is élnek rákfélék?

Akkor milyen alapon szennyezzük mi az óceánt, és írunk alá egyezényeket a megmentésére, ha azt se tudjuk mi merre mennyi? Nem tudom világos-e, amit mondani akarok. Nem fogunk tudni sohasem az összes esőerdőben élő faj kilétéről (egyetlen fesőerdei fán csupán rovarból(!) 60.000(!) különféle faj él) . De épp ezért nem engedhetjük meg magunknak még egy fa kivágását, a levegő globális szennyezését, a csapadékviszonyok globális megváltoztatását!

Épp ezért? Miért is? Nem tudjuk, hogy ezek a ritka fajok milyen szerepet játszanak a Föld ökoszisztémájában. Nem elképzelhetetlen (főleg mert történtek már a múltban ilyen események), hogy épp ezekből a fajokból csupán akár egyetlen egy is olyan kulcszerepet tölt be általunk még fel nem fedezett kapcsolati hálókban (táplálék, energia, kommunikáció, feedback), hogy ha kipusztul, akkor összeomlik a bioszféra egy kisebb, vagy akár nagyobb része. És akkor még csak egy fajról beszéltem, pedig naponta 200-300 pusztul ki!

(Pillangók és szitakötök a kihalás szélén - Greenfo)

Tehát nem azért kell vigyázni az élővilágra, mert "az benne van a Bibliában" meg "teremtett világ védelme", és nem is várhatjuk, hogy majd csak akkor vigyázunk rá, ha az utolsó (tíz a kétszázezrediken) talajlakó baktérium szerepét is teljesen feltártuk a tudomány segítségével.

Eleget tudunk! Eleget tudunk arról, hogy miért fontosak, és eleget tudunk arról, hogy ha tovább pusztítjuk az élővilágot, akkor a folyamatos rendszerösszeomlások (már most is azok vannak, félreértés ne essék) miatt, menthetetlenül elpusztulunk.

Ez legyen az emberiség új ökoetikája! Nem az utólag felkiáltás etikája, hogy "hú bassza meg, ezt már nem kellett volna, látod mit tettél?!", hanem az előre gondolkodás (előre félés) etikája, vagyis hogy, "biztos ettől a lénytől is függ az életem, ha ő nem lenne, akkor én sem élhetnék". Ez lenne egyben az evolúció bevallása és a felelősség be/felismerése is.

         6 hozzászólás

Címkék: vélemény videó tudomány vallás természet ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Avatar zöld szemmel

PPJ         2010.03.17.

"Turhagyurka mindenkire poszt pro és kontra" - ahogy a Belga mondja az új albumában, avagy összeszerkesztett vélemények az Avatarról. Forrás: Greenfo

"Meddig élhetjük fel büntetlenül környezetünket? A na’vik egy másik fejlődési utat választottak, mint mi. Kultúrájuk egyfajta Gaia-kultusz, amely hasonlít az olyan természeti népek kultúrájához, mint az indiánoké. Ahogyan a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói értékelték a filmet.

Dr. Kiss Károly, a Budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és technológiai tanszék docense összeállítást készített az V. évf. környezeti menedzsment mellékszakirány, a BSc III. évf. környezeti menedzsment szakirány és a nemzetközi kapcsolatok mesterszak II. évf. hallgatói által készített filmkritikákból, mely egyaránt tartalmazza a hallgatók saját véleményét és az általuk idézett más forrásokat.

Avatar-hallgatói kritikák (970 KB ppt)"

         6 hozzászólás

Címkék: ajánló avatar természet környezet ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Detroit zöldülne?

meta_         2010.03.14.

Úgy látszik az Egyesült Államokban is kezdik érezni az idők szavát...

Detroit a 20. századi iparosodás szimbóluma, gyártották az autókat ezerrel, mára azonban eléggé lerongyolódtak, a válság hatására meg méginkább.

Az egy éve megválasztott David Bing polgármester abban látná a válságból vezetű kiutat, ha a városból újra "félig-vidéki" városka lenne. A 380 négyzetkilométer kiterjedésű Detroit  negyedét; 95 négyzetkilométert alakítanának vissza gyümölcsössé és egyéb mezőgazdasági művelésű területté.

Micsoda váltás. Nem fákat vágnak ki és szántóföldeket tüntetnek el, hanem üres házakat bontanak le. Így néz ki mostanság a szebb napokat látott kertváros:

 

Ilyen lesz belőle? 

         szólj hozzá

Címkék: ajánló város környezet fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Génbankot rabolnak Érden!

PPJ         2010.03.11.

(A kép csak illusztráció a változatosságra. Szántóföldi növények magjait láthatjuk. Az alább leírt fák változatosságát bemutató képet nem igazán találtam.)

Érd nem sok mindenről híres; mármint ami pozitív lenne. Egy valami azonban egyedülálló módon csak itt létezik. Az Érdi Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató-Fejlesztő Kht. hazánk egyik legnagyobb génbankja, ahol az országban honos összes csonthéjas génállományát őrzik és nemesítik.

"Érd határában lévő telepünkön találhatók a kísérleti ültetvények, a gyümölcs génbank, a tárolástechnológiai laboratórium és az üzemi tárolók. itt őrizzük a vírusmentes törzsülteményeket. Profitorientált tevékenységeink között faiskolánk a legfontosabb. Évente 100 000 vírusmentes oltványt - közöttük mintegy 10 000 dióoltványt - állítunk elő, elsősorban az Intézetünk által nemesített fajtákból." - írja a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató - Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft. 

-Prunus nemzetség génbankja 2300 regisztrált tétellel. Dió, mogyoró génbank fenntartása.
-Egynyári virágok nemesítése, fajtafenntartása. Virágok és pázsitfüvek magtermesztése.
-Csonthéjas és almagyümölcsű fajok integrált (IPM) növényvédelmi technológiájának kidolgozása.
-Cseresznye, meggy keresztezéses és szelekciós nemesítése.
-Több, mint 20 000 kötet a magyar és nemzetközi kertészeti irodalomból.

Pár APRÓSÁG!!! (a temérdek, felbecsülhetetlen értékű munka közül) amit az állam tönkretenne, magyarán felszámolna egy apró, épp ennél a vállalatnál "véletlenül" (véletlenül?) nem elvégzett jogi baki miatt! (Amely jogi bakit még most is helyre lehetne hozni a Zöld Ombudsman szerint, de a kormány nem akarja füle botját se mozdítani!)

Tehát A választási kampány alatt az ország kirablása zavartalanul folyik!, Génbankot rabolnak, a Zöld Ombudsman már vizsgálódik az ügyben, a Fidesz szerint Elveszhet a páratlan gyümölcs génbank, a Magyar Hírlap szerint A törzsültetvények megszűnése nemzetgazdasági károkkal járhat!

Emberek! Adjátok tovább az információt, hogy a kampány hangos zajának leple alatt a leköszönő kormány az utolsó mozdítható természeti nemzetvagyont is kiárusítja, csak hogy tovább tömődjön a zsebe! Könyörgöm, ha ez a sokszínű fajtaállomány elvész, akkor soha többé nem lesz! Honnan lesz Magyarországnak gyümölcsfája, erdei fája, ezernyi rózsaféléje?

         szólj hozzá

Címkék: politika botrány érd fenntarthatóság génbank érdi gyümölcs és dísznövény termesztési kutató fejlesztő

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása