Az emberi tevékenység káros hatásai a bioszférára
Épp tételeket tanulok a pénteki ELTE környezettudomány MSc szóbeli felvételire. Az egyik tétel részét megosztom itt veletek. Mi, "sötétzöld", "tudománytalan", "ökofasiszta" (mik is hangzottak el még ezen a blogon?) ja igen, "majd kinőjük" emberek, mi már csak ilyen "hülyeségeket" tanulunk... Én is ilyen szemen szedett hazugságokra építem mondandóm... Azért nem bánom, ha elolvasátok és másokkal is elolvastatjátok.
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Az ember a többi élőlényhez hasonlóan környezetét mindig is alakította, de a civilizáció nyomán ezek a lehetőségek a bioszférában eddig soha nem látott szintet értek el. Míg a többi faj csupán beleszólt saját természetes ökoszisztémájának működésébe, az ember ezt leradírozva, teljesen a maga elképzelései szerint alakított a ki, létrehozva az agrár- majd urbánökoszisztémákat. Saját érdekeit szolgáló átalakításait a már emlegetett hierarchikus szinteken ennél tovább is kiterjesztette. A természeti táj helyére a monoton mezőgazdasági táj (agrár-sivatag) és az energiafaló, szennyező iparvidék került. Az emberiség létszáma robbanásszerű növekedéssel az utóbbi két évszázasban meghatszorozódott, az ezredfordulóra a hatmilliárdot is meghaladva. Ezzel már az egész bioszféra átalakítása is megvalósult. Egyes kutatók becslése szerint már a 80-as években az emberiség a szántóföldi nettó primer produkció (növényi termelés) 40%-át kisajátította élelmiszer-, takarmány-, rost- és fakitermelés céljából.
Ilyen mértékű átalakítás a bioszféra működésére is hatással kellett legyen, bár a válaszadás a rendszer méretei folytán bizonyára jelentősen késik. Ennek jelei azért már mutatkoznak. A szén-dioxid-szint 2 évszázad alatt 270 ppm-ről 360 ppm-re nőtt, az ózonpajzs megvékonyodott, sőt helyenként és időnként ki is lyukadt, az óceánok halállománya jelentősen csökkent, óriási a veszteség a termőtalajban is, s tovább is lehetne sorolni a kezdődő bajokat.
Az igazi probléma ott van, hogy mindezt emberi mércével mérve fokozatosan kapjuk, s ma már szinte összehasonlítási lehetőség sincs az érintetlen természettel. Pedig az „fenntartható” módon működött a szárazföldi rendszerekben (terresztris ökoszisztémák) négyszázmillió évig, míg az agrár- és ipari-városi rendszerek ennek csupán egymilliomod részével büszkélkedhetnek. Tisztában kéne tehát lennünk azzal, hogy az ember dominanciájával mi változott a bioszférában, ennek milyen további konzekvenciái vannak, s mindez milyen hatással lehet ránk, emberekre.
A bioszféra fenntartásához és működéséhez szükséges energiát évmilliárdokon át szinte kizárólag a napfény biztosította. Az ember, mint vegyes táplálkozású faj ezt a növények és állatok közvetítésével kapta meg. A többi állattól eltérően az ősember a növényi és állati energiát már nemcsak táplálék céljára hasznosította. A fa égetésével felszabaduló hőenergiát, háziállatok erejét vagy a szél- és vízenergia hasznosítását hamar megtanulta. Mindez megújuló energiaként állt rendelkezésre.
Radikális változás a fosszilis energiaforrások kiterjedt alkalmazásával következett be. Az energiaigényes gépekre alapozott ipar, az elektromos áramot fosszilis energiából termelő rendszerek elterjedése, a közlekedés motorizálása, fűtés, hűtés, feldolgozás, átalakítás mind-mind óriási energiafelhasználást jelentett. A növénytermelés, mely korábban az ingyenes napenergiára és az emberi vagy állati munkára alapozva a terményben hasznosítható energiát kötött meg, a modern rendszerben jóval több energiát fogyaszt el, mint amennyit a termék ad. Mindez a fosszilis energiaforrások felhasználásával történik. Ennek pozitív oldala a magas terméshozam, mely áttevődött a népesség gyarapodására s ennek további kedvező és kedvezőtlen tendenciáira.
Az ember energiaigényes tevékenységének zöme ma is a bioszféra korábban megtermelt és elraktározott készleteinek rovására történik. Mindez a szennyezés fokozódásához vezetett.
Az ember szén-dioxidot, szén-monoxidot, metánt, freonokat, nitrogén-oxidokat, kén-dioxidot bocsát a légkörbe. Hasonlóan, szinte vég nélkül lehetne sorolni a vizet és a talajt jelentősen szennyező anyagok listáját. Ezek között látszólag ártalmatlan, természetben is előforduló anyagok koncentrációnövekedése (pl.: nitrát, foszfát) toxikus szerves vagy szervetlen vegyületek, sugárzó anyagok könyvtári anyaga jelzi az ember hatását a bioszférára. A mérhető következmény, legalábbis eddig e listához képest még csekély. A szén-dioxid, a metán és a freonok hatására globális felmelegedés indult be. Szerencsére egy másik szennyezés, a kén-dioxid által keletkezett szulfát-részecskék a túltelített légkörben kitűnő párakicsapódást biztosítanak, így ez a besugárzás csökkentésével eddig összesen félfoknyi globális melegedést eredményezett. A freonok ózonpajzs-pusztító hatása már nem ilyen szerencsés, s a kéndioxid- és a nitrogénoxid-szennyezés hatására is savas esők esnek szinte az egész északi féltekén, komoly gondot okozva az erdészetnek.
Az emberiség létszámának és fokozódó tevékenységeinek folytán jelentősen megcsappant a bioszféra élő anyaga, a biomassza. A természetes vegetáció maradványainak kutatásából tudjuk, hogy hazánk a mérsékelt övi lomboserdők zónájában van, s így emberi beavatkozás nélkül az ország legnagyobb részét erdő borítaná. Ezt mára majdnem 80%-ban sikerült eltűntetni, helyén mezőgazdasági művelés alatt álló szántók, lakott területek, kisebb részben rétek, legelők, gyümölcsösök vannak. Ez nem hazai specialitás, hanem globálisan is jellemző. A hiányzó szerves szén tömegének fele ma a légkör szén-dioxid szintjét növeli, a másik része az óceánok karbonát-süllyesztőjével ma még eltűnik előlünk.
Az emberi tevékenység egyik legkülönösebb és legkiszámíthatatlanabb hatású bioszféra-bolygatása a biodiverzitás csökkentése. Egy hazai, természeteshez közel álló tölgyerdőben 100-200 féle növény, ezerféle állat (főleg rovar) és még számos mikroszervezet él. Ezzel szemben egy nagyüzemi kukoricatáblán a vegyszeres növényvédelem (herbicid, fungicid, inszekticid stb.) alkalmazásával szinte csupán egyetlen fajt, a kukoricát látjuk. A monokultúrák szélsőséges formájában még a genetikai diverzitás is hiányozhat. Egy ilyen monokultúra roppant labilis rendszer, és csak óriási energia-befektetéssel tartható fenn. Még így is időről időre új típusú rezisztens kártevők jelennek meg újabb feladatokat adva a növényvédelem és a nemesítés kutatóinak.
Az alkalmazkodás természetes, darwini mechanizmusát itt a nemesítés vette át, mely a felhasználható diverzitás hiányával küszködik. A kis diverzitású, labilis agro-ökoszisztémák a bioszféra egyre nagyobb hányadát teszik ki. Vajon elláthatja-e ez a rendszer ugyanazt a szerepet, amit eddig az ezzel teljesen ellentétes természetes ökoszisztémák oly tökéletesen teljesítettek?
Tetszett? Oszd meg!
Lbs. 
The Human Experience
Utolsó kommentek