Bill Gates alapítványa Monsanto részvényekbe fektetett – avagy hogyan válj GM növényekkel milliárdossá mások nyomorából

PPJ         2010.11.07.

Feltöltöttem egy beszkennelt képet a BioHolMi újság szeptemberi számából a "Bill Gates Monsanto részvényeket vásárol" című cikkről. Katt a képre és olvassátok el a történet hátterét, valamint a szépen kifejtett környezettudományi érveket, amivel a szerző cáfolja, hogy Gates és a Monsanto lenne az afrikai éhezők megmentője:

Mikor ilyesmit olvasok, elönt a düh és agyérgörcsös lidércnyomástól elkezdve mindent kívánok a drága microsoft vezérnek, de inkább ne legyünk ilyen drákóiak, kívánjunk "csak" megvilágosodást. Sajnos egyre inkább úgy látom, hogy életveszélyesek az emberiségre nézve azok, akiknek hatalom van a kezében, de nincsenek kellő ismereteik biológiáról, ökológiáról, fenntarthatóságról, stb. (Vagy ne legyünk ennyire naívak? Tudják ők pontosan, hogy mit okoznak?! Hisz pont, hogy látva az összefüggéseket, tudják, hogy hamar milliárdok fognak származni a multik által gyarmatosított harmadikvilágbeli mezőgazdaságból!)

Szerintem ezen a blogon nincs szükség Bill Gates zöldrefestésére. Alapvetően szerintem Bill Gates és a Monsanto esetében a kulcs: a szabadalmak. Gates úgy csinál, mintha a világ éhezőinek megmentését szolgálná a génmanipuláció. Valójában viszont itt a szabadalmi bevételekre utaznak. (Ajánlom a David vs. Monsanto c. filmet Percy Schmeiser küzdelmeiről).

Az elmúlt évek globalizációja teljesen leépítette a közpénzeken való kutatás túlnyomó részét, és megpróbálnak szinte mindent a cégek alá tolni. A független kutatás szinte teljesen megszűnt. Viszont a géntechnológia továbbra is óriási kutatási támogatásokat kap - főleg, ha mondjuk a biogazdálkodásra adott támogatásokhoz viszonyítjuk. Ha a mezőgazdasági tudományok, tudás és technológia témáiról gondolkozunk, akkor géntechnológia párti agymosás helyett ajánlom inkább az IPCC-jelentéssel összevethető IAASTD (International Assessment of Agricultural Knowledge, Science and Technology for Development) jelentést: http://www.agassessment.org/

A jelentés fő mondanivalója: "Business as usual is not an option" - ezzel szemben a Monsanto, Bill Gates és társai a géntechnológián keresztül éppen a nagyüzemi, környezetpusztító, társadalomellenes mezőgazdaságokat erősítik. Egy olyan modellt, amely a 'gazdálkodás gazdák nélkül' (farming without farmers) (szép új) világhoz vezet el.

Teljesen egyértelmű és ebben a blogban már többször kifejtődött vagy utalva volt arra, hogy ehelyett a környezetbarát, helyi erőforrásokra, helyi tudásra alapuló, helyi piacokra termelő mezőgazdaságra van szükség. Magyar nyelven itt olvashattok az IAASTD-jelentés egyes következtetéseiről: Kinek hoznak hasznot a génmódosított növények? A biotechnológiai óriáscégek hizlalása a szegények táplálása helyett

A géntechnológia semmiféle megoldást nem nyújt a népességnövekedésre. Ha arra gondolnátok, hogy a génpiszkált növények többet teremnek, ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Ez csak mítosz. Nem teremnek többet, ezt meg az USA is elismerte, sőt, a génpiszka (RoundupReady) szója 5-10%-kal kevesebbet terem, mint a nem génpiszkált fajták. Erről is szintén az előző MTVSZ dokumentumban olvashattok magyarul.

http://marvin.bookline.hu/product_images/772/B348938.JPG - Közbevetett könyvajánló -

Robin, Marie-Monique:

Monsanto szerint a világ - A multik csak a javadat akarják – egy óriásvállalat története a dioxintól a génmódosításig

Pallas Páholy Kulturális és Kiadói Kft., 2009, ISBN: 9789638823946

Sőt, az idei évben zuhanni is kezdtek a Monsanto részvényárfolyamai, mert kiderült, hogy a SmartStax kukorica is jóval kisebb termest hoz, mint a kevesebb 'genetikai eseményt' tartalmazó fajták, és a Roundup Ready2 szója hasonló problémákkal küzd. (Kb. egy hónapja erről szólnak a hírek...)

És ahogy az a beszkennelt dokumentumból is jól kitűnik, minden gazemberség csak akkor derül ki a GMO-kkal kapcsolatban, ha környezetbe ágyazzuk. Mert a közgazdaságtan jelenleg is uralkodó neoklasszikus nézetének megfelelően – a GMO-k gazdasága sincs beágyazva a bioszféra és a társadalom rendszerébe. A GMO kérdés nincs ökológiai rendszerek szerint kezelve. Értelmetlen érvelni a GMO-k mellett, amíg a hatásait figyelmen kívül hagyjuk, mint ún. externáliákat.

A GMO lobbi nem tisztességes. Nem a tudóstársadalommal vitázik a GMO lobbi, nem a szakmai köröket akarja meggyőzni, hanem a hátsóbejáraton közelít, az egyes országok bulvármédiumain keresztül akar bejutni (akár a tudósok tudta nélkül) a laikusok tudatába.

A géntechnológusok nem ügyelnek a genetikai változékonyságra. 2010 a biodiverzitás éve! A világ problémáit nem 5-6 fajta köztermesztésbe (köztenyésztésbe) vont növény (állat) fogja megoldani, hanem az ökológiai diverzitásban realizált stabilitás! A GMO lobbinak érdeke, hogy felszámolja a nemzetek génbankjait, cserébe pedig saját egy-két fajtáját ajánlja.

http://www.greenfo.hu/fotok/kiskepek/magbank.jpgVeszélyben a haszonnövények - Greenfo

A mezőgazdasági haszonnövények genetikai sokféleségének háromnegyede már elveszett a múlt században, és a klímaváltozás következtében a kultúrnövények vadon növő rokonai is veszélybe kerülhetnek, veszélyeztetve az élelmiszerbiztonságot - figyelmeztet a FAO legújabb jelentésében.

A GMO lobbi a génmódosítást a darwini evolúcióval teszi analóggá. A természettudományos ismereteket elmásítva, saját tevékenységét a növénynemesítéshez hasonlatosítja. Az évtizedek, évszázadok, évezredek adaptív szelekciós munkáját összetéveszti a kísérleteinek vizsgálatlan eredményeivel, termékeinek környezeti hatástanulmányai nincsenek vagy szűk körűek.

A GMO lobbi rendszeresen egyoldalúan mutatja be az érveit. Amikor nincs (és arra törekszik, hogy „épp ne legyen”) vitapartner, akkor azonnal hamis tényekkel rukkol elő, nem mutatja be a hátrányokat, félremagyaráz természettudományos fogalmakat. Ez rendszeresen tapasztalható!

És akkor a végére egy nov. 4-i rémhír:

http://www.greenfo.hu/fotok/kiskepek/gmo_kukorica2.jpgBrüsszel beengedné az engedély nélküli GM növényeket - Greenfo/MTVSZ/MTI

A Föld Barátai Európa birtokába jutott dokumentumok felfedik az Európai Bizottság új javaslatát, amelyek lehetővé tennék a nem engedélyezett génmódosított takarmányok európai importját.

Az EU génmódosított szervezetekkel kapcsolatos politikájában tervezett változtatással Brüsszel eleget tesz a biotechnológiai ipar által gyakorolt, az európai szabályozás gyengítését célzó követeléseknek. A Föld Barátai Európa hazai tagszervezete, a Magyar Természetvédők Szövetsége szorgalmazza, hogy hazánk is utasítsa el a Bizottság javaslatát.

És akkor a legvégére egy jóhír!

Az AVAAZ.ORG-nak sikerült összegyűjtenie már több mint 1.000.000 aláírást, így az Európai Unió szabályainak értelmében kezdeményezni lehet egy teljes EU-s népszavazást a GMO moratóriumról!

The European Commission has recently approved growing genetically modified crops for the first time in 12 years, putting the GM lobby's profits over public concerns -- 60% of Europeans feel we need more information before growing foods that could threaten our health and environment.

A new initiative allows 1 million EU citizens a unique chance to make official requests of the European Commission. Let's build a million voices for a ban on GM foods until the research is done. Sign the petition below and spread the word.

Update 29 Sept: We reached the goal of one million signatures today! Thanks to all that have participated in this extraordinary people's petition! Now it will be delivered to the European Commission and our call for a moratorium will be lodged. More information about the delivery will be posted soon.

         7 hozzászólás

Címkék: afrika tudomány bill gates gmo mezőgazdaság természetvédelem agrárium monsanto

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Erdővédelem japán módra

PPJ         2010.11.06.

Elmebetegek a japánok, ezt eddig is tudtuk. Nézzük miből áll náluk az erdővédelem.

"Húúúmááánííízm. Let's develop-develop!" :D Ez a videó olyan mély, hogy minimum egy uncia - legalizálatlan, kaliforniai - fű kell hozzá.

         1 hozzászólás

Címkék: videó japán természetvédelem

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Villámnterjú Dióssi Csabával, Dunakeszi új polgármesterével

PPJ         2010.11.05.

- Képviselő Úr! Ön rossz ötletnek tartja, hogy elsajátítsa a Gentleman viselkedést (és kaszinóvárost építsen Dunakeszin egy védett természeti területen valamint lóversenypályán, ahol gyakorolhatja is)?
- Nem.
- Köszönöm az interjút!

Polgári értékek, mi? Gentlemannek lenni, mi?

Gentleman nem küldi ki Dunakeszi városának díszpolgárait (forrás), mikor fel akarnak szólalni tiszteletbeli szavaikkal a képviselőtestület előtt! Gentleman nem asszisztál Kecskeméthy Gézának ilyesmiben.

Fordítok: Dióssinak polgárinak lenni annyi, hogy "magamnak akarok még többet és Dunakeszi polgárainak jövőjét meg magasról leszarom", Gentlemannek lenni meg annyi, hogy nem nyíltan fenyegeti meg az öregeket, hanem kihívta őket a teremből és úgy tette. (Szemtanúja voltam. Azt, hogy milyen indokkal "hárította el" a díszpolgárokat, nem hallottam.)

Én a helyében rongyot tartanék a fürdőszobatükör mellett, mert töröli kell reggel sűrűn, az biztos.

Amikor valaki egy ilyen szennylapot jónak tart, az mutatja meg leginkább, milyenné akarják formálni Dunakeszit.

Kaszinóváros, plázák, Gucci, sunák...

         szólj hozzá

Címkék: dunakeszi kaszinó dióssi csaba disney land alagi lóversenypálya

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Légszennyezettség? Húzd a fejedre a melltartód - csatold fel a fűződ!

PPJ         2010.11.05.

Ha nagy a baj, húzd a fejedre a melltartód - Index - "Miután tavaly elnyerte a komolykodó hülyeségeknek osztott Ignobelt, idén már tömeggyártásba került Elena Bodnar vészmelltartója. Ha elterjed a találmány, egy váratlan gáztámadás esetén is kéznél lesz a megoldás."

Ezt a reposzt csokrot akkora tartogattam, mikor már tényleg napi szinten a saját szánkban érezzünk a városunk unikális zamatát: a szmogot. Én maszkban járok, meg is néznek az emberek, de tényleg biciklis maszkban járok, sétálok, tömegközlekedek. ELTÉn meg már nem is PM10-re, hanem PM2,5-re készítenek vizsgálatokat! Tehát EU-s szabályok szerint már nem is a 10 mikronos thoracikus (ún. mellkasi), hanem a 2,5 mikronos respirábilis frakciót kell vizsgálni!

Emlékeztetőül: "A 100 μm-nél kisebb szemcsék már belélegezhetőek (inhalábilisak), de ezek nagy része az orrban és a szájban, legkésőbb a gégefőnél elakad, nem jut mélyebbre a légutakban. A 10 mikronnál kisebbek már túljutnak a garaton (thorakális frakció). A 4 mikron alattiak bejutnak a tüdőbe (respirábilis frakció). A 2,5 μm-nél kisebbek pedig már egyáltalán nem, vagy nehezen ürülnek ki a tüdőből (akkumuláció)." - magyar wikip

Tehát félreértés ne essék: eddig is jelen volt a 2,5 mikronos frakció a levegőben, csak nem erre volt szabályozva! Szóval napi szinten dohányzik szmogot egész budapest, több szál slukkal elszív, ami ugyanúgy soha nem ürül ki, mint a dohányosok tüdejéből a kátrány.

Szóval maszkban járok, és nem mellmaszkban. Még. Mert ha így folytatjuk, akkor a sok biszfenol-A-tól már nekem is melleim fognak nőni, de ha más nem, a spermám már így is veszélynek van kitéve.

És, hogy ne csak deskriptívek legyünk, hanem normatívan elő is írjuk, milyen módon lehetne az emberek tudatát ennek fejében tudományosan megváltoztatni technológiai eszközökkel: nos, van megoldás!

Amikor ugyanis a környezettudatos design, a technológia, az aktuális állapotokra való szenzoros reagálás és az emberi érzékszervek evolúciós hiányára (ugye arra nem evolválódtunk, hogy a 7-es busz kipuffogófüstjét meglátva, az agyunk vészjelzőt kongason és "fussmenekülj" üzenetet küldjön a neuroendokrin rendszerünknek) felhívó gondolat találkozik, ott mestermű születik! A CO2-fűző! A CO2RSET. Automata motorok húzzák össze a szén-dioxid aktuális szintjének megfelelően a fűzőt, viselőjén.

http://dvice.com/pics/cor2set.jpg

Eljött a mindennapok ökotudatos levegővétel-diktatúrája. Annyit lélegzel, amennyire jófiú voltál. :D Cúnya fiú, szok széndiokszid = dádá, nehéz légzés. Jó kiszfiú, kevész széndiokszid = lélegezhetsz mélyeket.

CO2 Corset: When Medicine, Environmentalism, and an Art School Education Collide

Kristin O'Friel, a student at the NYU art school, has designed this corset to help you stop breathing as the CO2 levels in the environment go up. It is not clear to us whether this was meant as a medical device, an artistic statement, a pulmonary fibrosis simulator, or a fashionable euthanasia machine for the environmentally conscious. A corset that tightens or loosens around your body depending on the amount of CO2 in the air around you. Though the jacket currently only responds to CO2 levels, the O'Friel hopes to continue development so that it eventually also responds to air contaminants like Carbon Monoxide as well.

From the artist's site:

"I am interested in making wearables that enable you to feel information your senses are not acutely aware of. The CO2 Corset monitors carbon dioxide levels in the environment and provides physical feedback by tightening the bodice in relation to air quality.

Traditionally the corset is a rigid garment comprised of vertical boning that is worn under clothing for aesthetic or medical purposes. The article supports the torso and slims the figure by cinching the waist imposing a shallowness of breathe on the user, making it contextually appropriate as the wearable interface to air quality."

Akármennyire is vicces az indexes-melltartós, meg akármennyire is  groteszk a fűző, de sajnos tény, hogy a légszennyezettség egyre égbekiáltóbb probléma, aminek megoldásásra egyelőre úgy tűnik semmilyen komoly környezetpolitikai szándék nem bontakozódik ki.

         szólj hozzá

Címkék: vélemény környezetszennyezés légszennyezettség

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

30 billion years. Are you fucking kidding me?

PPJ         2010.11.03.

         szólj hozzá

Címkék: videó tudomány vallás univerzum

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása