Humánökológia: minden összeköttetésben áll

PPJ         2012.09.09.

Spirituális maszlag lenne e megállapítás? Vagy maga az igazság, amit a természeten túl a tudat valódi természetére ébredt emberek is tanítanak nekünk? Döntsétek el magatok, de hadd segítsek egy picit.

Mind egyek vagyunk. Fizikai, kémiai, biológiai és spirituális szinten is! Minden cselekedetünk visszahat önmagunkra, és rajtunk keresztül másokra. Minden cselekedetünk visszahat a bolygóra és a természetre is. Vagyis a hatókörünk globális: farkába harap a kígyó, nincs menekvés a karma elől!

Ezen kijelentések oda vezetnek, hogy ha természetvédelemmel vagy környezetvédelemmel akarunk foglalkozni, akkor humánökológiával, környezeti etikával és öko-filozófiával is foglalkoznunk kell: hiszen a problémákat mi magunk állítjuk elő, a gondolatainkkal, a prekoncepcióinkkal, vágyainkkal, vagyis a tudatunkkal.

Ha ökológia fordulatot akarunk és globális paradigmaváltást: akkor a tudatunknak kell megváltoznia.

Ezzel magyarázom röviden azt, hogy idén szeptembertől ez a blog nem csupán a szűken vett természetvédelemmel és annak természettudományos hátterével fog foglalkozni, hanem egy sokkal tágabb értelmezési körrel, de továbbra is ökológiai fókusszal. Humánökológia = emberi együttéléstan!

Szevasztok!
Világváltásra készüljetek: 2012 december!

484428_421092407925897_1388575016_n.jpg

His Holiness the Dalai Lama speaks about our basic common humanity in this short clip (02.38) from his public talk entitled "Be the Change" given in Inverness, Scotland, on June 23, 2012. 

A Dalai Láma szerint az úgynevezett másodlagos szintű elválasztásokon (bőrszín, vallás, nációk, stb.) felül kell emelkednünk és elérni a közös szintet, ami az emberiség EGY-sége(ssége)! Mindenki egyforma, mindenki ugyanolyan tudat-természettel bír, mindenkiben ott van a lehetőség a szeretetre és megértésre. Ahogyan megszületünk, ahogyan emberek vagyunk, ahogyan meghalunk: mind egy és ugyanolyan, legyünk akár gazdagok, akár szegények.

Eve Ensler, a költő, író, aktivista a fejében élt. Ebben az erőteljes TEDWomen beszédben arról mesél, hogy ezidáig külön élt a testétől -- és hogy két sokkoló esemény hogyan segített neki abban, hogy össze tudjon kapcsolódni a valósággal, az emberi létezés fizikális aspektusával. Ez a nő nem akármilyen dolgokról beszél. Akár meg is változtathatja az életed és a felfogásod. Zsebkendőt készíts, mert vélhetőleg pityeregni fogsz. Magyar felirat választható!

"Tudom, hogy minden kapcsolatban áll egymással, és hogy az a vágás, ami végighalad a torzómon a földrengések nyoma. És ott vagyok a 3 millió emberrel Port-au-Prince utcáin. És a fájdalom, ami a kemo hat napjából a harmadik napon lángol bennem az a tűz, ami a világ erdeiben lángol. Tudom, hogy a tályog, ami az operáció után a sebem körül keletkezett, az a 3/4 kg genny pedig a szennyezett Mexikói-öböl, és voltak bennem olajáztatta pelikánok és sodródó döglött halak. És a megfelelő gyógyszerezés nélkül belémtolt katéterek miatt ordítanom kellett, ahogy a Föld ordít az őt ért fúrások miatt."

Posztkolonialitás, posztnormál tudomány (21-22. old.). Nyugat és kelet találkozása, ahogy Fritjof Capra munkáiban is oly szépen. Egyik sincs meg a másik nélkül, egyik a másikat támasztja alá. A szelíd nyugati ún. "kis-tudomány" és a kelet spirituális ereje együttesen.

humánökológia.jpg

         szólj hozzá

Címkék: buddhizmus videó univerzum humánökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Robin Ince: A csodálat ellensége a tudomány?

PPJ         2011.12.29.

Elrabolja-e a tudomány az életből a varázslatot? Dehogy, épp ellenkezőleg! Ebben a vicces és bájos monológban magával ragadó és örömteli jellemével Robin Ince élő cáfolatát adja ennek a sokat hangoztatott de alaptalan vádnak. Minél többet tudunk meg az univerzum lenyűgöző működéséről, annál inkább csodálattal tekintünk rá. Parádé!

         1 hozzászólás

Címkék: videó tudomány univerzum

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

30 billion years. Are you fucking kidding me?

PPJ         2010.11.03.

         szólj hozzá

Címkék: videó tudomány vallás univerzum

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kozmikus merengő

PPJ         2010.01.16.

Két videót szeretnék mutatni és, mint a blogon szerepelt korábbi kép és videó, ez is a világegyetemmel foglalkozik.

Az első videót egyszerre találom viccesnek és elgondolkodtatónak, giccsesnek pedig csak azért nem mondanám mert két olyan ember szerepel benne, akik gondolatait ilyen formában tálalni sem számít nekem giccsnek. (Carl Sagant amúgy is szeretjük mink.)

 

Az alábbi videó pedig (innen származik) bemutatni hivatott az eddig ismert univerzumot. Elgondolkodtató. Egyrészt elgondolkodtató, hogy mit tudunk az eddig ismert univerzumról! És engem arra késztet, hogy ilyesmit mondjak: Hogy lehet annyira öntelt és beképzelt az emberiség, hogy azt higgye, ezt az egészet egy Teremtő miatta hozta létre?! Arrogáns és fennhéjázó kis bolhák egy bolygó felszínén meg vannak győződve arról, hogy az egész univerzum épp miattuk lett megteremtve: ad absurdum! Kérem szépen, amiről beszélek és ami az alábbi videó, az a teológusok rémálma!

De fordítsuk visszájára a dolgot. Engedek a logikai végkövetkeztetés kedvéért. Feltételezzük, hogy Isten teremtette a Földet és miértünk. De ezzel csak még jobban csattan rajtunk a konklúzió: hogy miért nem vigyázunk - a fenti videóból következetesen leszűrhetően - erre a világegyetem egyetlen ismert élőhelyére, a Földre!?

         szólj hozzá

Címkék: vélemény tudomány vallás univerzum

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása