Előző adag ébresztő videóink után újabb két alkotással estetném le a tisztelt állakat. Finom iróniától a kőkemény tükörvalóságig, művészi szinten kivitelezett filmes formanyelvvel elevenedik fel az a démonicitás, amit többek között a kapitalizmus megtestesítve művel. Honnan, milyen magasból esnek alá az emberségüket vesztett lény-alakok? A bábeli torony (Tower of Babel by Colin McAllister) magas, mesterséges, de véges! Minél magasabbra építik, annál pusztítóbb lesz a zuhanás! (Tulajdonképpen ez is cél! Hogy a társadalomra a legóhatatlanabb pillanatokban zúduljon rá az az antitradicionális felforgató erő, ami ezeket a tornyokat (és ezeket is) emeli és áthatja.)
"Nem mondta-e a Próféta, hogy az óra eljövetelének - mely a világvége - egyik jele az ember, aki magas épületeket emel?" - Seyyed Hossein Nasr [Magyar Hüperión - I. évf. 2. szám, 230. p.]
"-A nagy malom, a nagy malom, ö, a nagy malom, ö, nem tud ÉLŐ lisztet előállítani..." "- Ja..."
Rodics Katalin: "Én természetvédő vagyok, de rá kellett jönnöm arra, hogy nem tudunk természetet védeni, ha nem hozzuk helyre a mezőgazdaságot! Kész. Ennyi!"
Automata, felültöltős, nem vízkövesedő, környezetbarát, esetleg hamulúgos: mosógép
Fa-fűrészház malom a XII. századból
Az esztergomi reneszánsz vízgép (és a "sátánista magyarok" az idegenszívű krónikás szerint... :D)
Mi is az a "Bioszféra I."? A természetben, a környezetünkben „minden tart valahová”, vagyis a természet olyan rendező elveket alkot és érvényesít, amelyek által abszolút hatékonyan, 100%-osan használ fel energiát, illetve nem gyárt hulladékot. Ez a folyamat ciklikusságot feltételez, a körkörösség állandó.
A körkörösség másolása azonban nehezen megoldható. A másoláshoz ugyanis teljesen érteni kellene, hogyan működik a másolandó folyamat, ez azonban eddig még senkinek sem sikerült a Földön. Ezért az ember mást nem tudván, eddig csak rombolt és pusztított maga körül. Legvégül saját magát is elpusztítja, ha nem találja meg önmagával szemben az „ellenszert”. Az állításokat jól bizonyítja az ún. Bioszféra II. kísérlet, melynek keretében 8 ember kísérleti nyúlként arra vállalkozott, hogy egy mesterségesen fenntartott és hermetikusan lezárt Bioszférában éljen 2 évig.
Az 1980-as évek második felében az egyesült államokbeli Arizona sivatagos területén Oracle Junction közelében különös építkezés folyt. 13000 m2 alapterületen 204 ezer köbméternyi teret gondosan elzártak a külvilágtól, s itt hozták létre a némi túlzással Bioszféra II-nek elnevezett rendszert 200 millió dollár beruházással. A zárt „bioszférához” számos kiszolgáló egység csatlakozott, melyek a természetes napfényen túl mesterséges energiatöbbletet adtak légkondicionálás, szűrés és keringés formájában.
Az üveggel lefedett területen 80%-ot „természetesnek”, 16%-ot agrár-ökoszisztémának, 4%-ot pedig lakóterületnek (urbán-ökoszisztémának) rendeztek be. A „természetes” ökoszisztémákat a vízi, félsivatagi, füves és erdős rendszerek képviselték, arányaik nagyjából megfeleltek az Egyesült Államok viszonyainak. Mindez rengeteg növény, állat és talajlakó mikroszervezet betelepítését jelentette.
A „bioszféra" működése azonban korántsem volt problémamentes. A bevitt 25-féle gerinces állatfajból rövid idő alatt 19 kipusztult. Ugyancsak kipusztult az összes beporzó rovar, így kézi erővel kellett ezt a fontos funkciót az agrárrendszerben pótolni. Ugyanakkor egyes hangyafajok, csótányok és sáskák robbanásszerűen elszaporodtak. Hasonló volt a helyzet a növényekkel is, ahol liánszerű fajok mindent belepve vették el a fényt a többi növénytől. A víztestek is bezöldültek, eutrofizálódtak, nehezítve az emberek vízellátását.
A legkomolyabb probléma (ami lehet, hogy összefügg az előzőekkel) az volt, hogy a bezárt rendszerben nem működött megfelelően az oxigénciklus. A levegő O2-koncentrációja a dús növényzet ellenére fokozatosan csökkent, 1,4 év elteltével már a normális 21% helyett csak 14% volt. Ugyanakkor a dinitrogén-oxid veszélyesen magas szintre (79 ppm) emelkedett, mely már-már agykárosodást is okozhat. E két ok miatt a kísérletet módosítani kellett, a légkör összetételét az utolsó fél évre fel kellett kívülről javítani, így a teljes anyagi zártságot nem sikerült fenntartani. - Vida Gábor: Helyünk a bioszférában, 9. pont
Ugyan a projekt végével egészségesen hagyták el a területet, de ezen időszak alatt keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy fennmaradhassanak, hisz már a program elején problémák adódtak, megbomlott a kezdeti természetes összhang. Kipusztult például az összes beporzó rovar (valahogy ez mostanában "a valódi" bioszférából is ismerős tendencia...), így a résztvevők kézzel végezték el helyettük a „munkájukat”. Fokozatosan védekeztek a hangyákkal, a csótányokkal és a sáskákkal szemben, közben pedig irtaniuk kellett a liánszerű növényeket, hogy ne vegyék el a fényt a hasznos fajoktól. Meg kellett küzdeniük a víztestek bezöldülésével is, ami jelentősen megnehezítette a tiszta ivóvízellátást. A legkomolyabb probléma azonban az volt, hogy egyáltalán nem működött az élet fenntartásához nélkülözhetetlen oxigénciklus, azaz folyamatosan csökkent az emberi élethez szükséges oxigén, míg nőtt a dinitrogén-oxid. Ezért – hogy az ember meg ne fulladjon - már a kísérlet közepe felé módosítani kellett a feltételeken.
Milyen tanulságokkal szolgált ez a projekt?
1.) Eddig nem sikerült az embert tartósan fenntartó mesterséges ökoszisztémát konstruálni.
2.) Nem tudjuk, hogy a Bioszféra I., vagyis a nagy földi rendszer ezt hogyan csinálja.
5.) Mi magunk, az emberiség vagyunk a Bioszféra alárendeltjei.
Vége a tecno-büro-öko-krata new-age optimizmusnak és a tudományos "fejlődésbe" vetett hitnek!
»A Bioszféra 2 program megosztotta a tudományos világot. Voltak, akik izgalmas tudományos projektnek tartották, mások szerint csupán „tudománynak álcázott New Age handabandázás” volt. A Bioszféra 2 tudományos hitelessége ugyanis számos ponton megkérdőjeleződött. Például az Institute for Ecotechnic nevű intézetről, ami a bioszféra projekt több résztvevőjének tudományos képzettségét igazolta, a CBC kanadai hírcsatorna kiderítette, hogy valójában egy művészeti galéria és kávézó Londonban. A projektben résztvevők többsége ráadásul az Institute of Ecotechnic Új Mexikó-beli kirendeltségének alternatív színházában játszott együtt John Allen vezetése alatt, aki egyúttal a projektet is vezette, s köréje a tudományhoz méltatlan (bár a „valódi” tudományos világban sem ismeretlen) személyi kultusz épült. A fő probléma kétségtelenül az volt, hogy a Bioszféra 2 hívei elsősorban nem tudományos vállalkozásként tekintettek munkájukra, hanem mindenféle spirituális, vallási értékkel ruházták fel. Többen vádolták csalással a projektet, mivel a szén-dioxidot elnyelő eszközt titokban csempészték be az építménybe, ráadásul kívülről kellett az oxigént is pótolni, valamint az elektromos áramot sem kizárólag napenergiából nyerték.
A Bioszféra 2 projekt mégis egyfajta emblémává vált az ökológiával foglalkozó szakemberek számára. Többnyire úgy utalnak a kísérletre, mint aminek során bebizonyosodott, hogy mai tudásunk alapján lehetetlen olyan fizikailag zárt rendszert alkotni, amely képes eltartani akár csak 8 embert élelemmel, vízzel és levegővel, mindössze két évig. Bebizonyosodott továbbá, hogy a földi ökoszisztéma olyan összetett rendszer, aminek nem lehet ad hoc kiragadni darabkáit, mivel az élőlények mindegyikére szükség van az ökológiai egyensúly fenntartásához. Tudományos kísérletként, s annak eredményeként hivatkoznak a voltaképpen kétes vállalkozásra. Tényként kezelik az eredményt, amit számtalan alkalmi megoldás, hozzá nem értés rontott el. Egy csapat idealista dilettáns, és a vállalkozást 200 millió dollárral támogató laikus milliomos, Edward Bass projektje modellezni kívánta a Föld működését.« - Liget.org - Mund Katalin: A Bioszféra 2 korlát(olt)jai
A manna.ro hírportálról származó, Egyed Ufó Zoltán által készített fotóriportot úgy gondoljuk, hogy mindenképp érdemes ezen a blogon is másodközölésként megjeleníteni. Ha valaha, bárki, bárhol "zöldenergiának" mer hívni olyan beavatkozást, amit az adott tájjal nincs összhangban, sőt pusztítja az ökolokális értékeket és a biodiverzitást, akkor az nemcsak, hogy nem "zöld" de még a "fekete" energiánál is feketébb!
Nézzük is, milyen életlehetőségeket rejt magában ez a csodás természeti táj! Önellátás, békesség, permakultúra... (link a videóban is említett Alpokban lévő permakultúrás kerthez)
Bemutatom Lénárd Andrást, ő a környékünkbéli mikrohidrocsentrála-biznisz nagyasszonya, ő építtette a szentegyházi, az Úz-völgyi és a vargyasi erőműveket, nála fut össze minden szál itt a környéken, ha „zöld” energiáról van szó. Büszke arra, hogy helyi vállalkozó, de újságíró kollégák szerint a tengeren túl lett belőle pénzes csávó, és egyesek azt is tudni vélik, hogy viselt dolgai miatt kiutasították az Államokból. Itthon már úriemberként indult a pályája, fehér ruhája a lelki tisztaságát bizonyítja, politikusainkkal szorosra feszített barátsága pedig azt sejteti, hogy a közösségért él, megmaradásunkért és javunkért (akarom mondani javaink megszerzéséért) küzd. Ezzel lehet kapcsolatos az is, hogy beszállt a ződ bizonylatok körforgásába, mely körforgás úgy működik, hogy a mi villanyszámlánk folyamatosan nő, András autójának mérete és ára pedig ezzel arányosan képes alakulni. Ha akar. - írja Egyed Ufó Zoltán "A víz szalad, a cső marad. Csak a cső marad!" című képriportjában.
András készült: cége történetét magyarázza. A cégben két fél társult, a Református Egyház és ő, Lénárd András. Senki másnak nincs része benne, alaptalanok azok a pletykák, akik külföldi vagy itteni üzletemberek és politikusok érdekeltségéről beszélnek. Csak a Református Egyház és ő, és a Református Egyház és a Református Egyház, de ne feledkezzünk meg a Református Egyházról sem. Megdől a „Református Egyház” percenkénti kimondásának világrekordja, annyiszor halljuk ezt. Kató Béla ha csuklik most, az azért van, mert András határozottan kijelenti, a Református Egyház jelenléte garantálja, hogy itt van egy közösségi érdek. Legalább ötször megkérdezzük tőle, hogy mekkora a Református Egyház aránya, és mekkora az övé, de mindig kitérő választ ad. Mikor már hatodjára kérjük a pontos százalékokat, válasza rövid: kérjük ki a cégadatokat, és nézzük meg! Tanácsára megnéztük a cégadatokat. A H2O ENERGY SRL cégben 90 százalékkal van jelen a budapesti bejegyzésű HYDROENERGY ZRT magyarországi cég, Lénárd András képviselővel, és 10 százalékkal a Református Egyház Nyugdíjpénztára, Kató Béla nevével fémjelezve. Szóval tényleg benne van a helyi érdek is és a közösségi érdek is. Annyit halljuk a Református Egyházat, hogy egy adott pillanatban az egyik helybéli megkérdi Andrástól: „Ön pap?”
A völgy állandó és időszakos lakói féltik a vizüket. Úgy érzik, nekik is legalább ugyanannyi joguk van a vízhez, mint annak a nagyrészt külföldi érdekeltségű cégnek, mely profitszerzés céljából most el akarja apasztani a patakjukat. Félelmük jogos, hisz a vállalkozó által a földbe ásott szállítócső kapacitása meghaladja a patak átlagos vízhozamát. Egy kellemes, élettel teli völgy seperc alatt száraz patakmederré válhat, melybe a víz csak látogatóba jön. András azt állítja, hogy ilyenkor nyáron nem vesznek el vizet a patakból. Tegnap jártunk az ő szentegyházi vízerőművénél, és az keményen dolgozott. Pedig nyár van. A képen a vízbefogó látható, és a nyilak segítségével nagyon tisztán látszik, hogy az erőmű csövébe közel tízszer annyi víz folyik, mint amennyi marad a mederben.
Ausztriában 5000 ilyen vízierőmű van, és ugye nem az jut eszünkbe Ausztriáról, hogy tönkretették a környezetüket, mondja el legalább tízedszer ma András. Tényleg nem az jut eszünkbe, igaza van. De az sem jut eszünkbe Ausztriáról, hogy korrupt politikusaik vannak, az sem jut eszünkbe, hogy vállalkozóik úgy hazudoznak, mint a mi fehérruhásaink, az sem jut eszünkbe, hogy egy osztrák megyei tanács lazán engedélyt adna egy félig törvénytelen építkezésnek, hogy szétszedjen egy megyei utat kilométereken keresztül azért, mert a helyi közösség nem engedi meg, hogy a nekik ártó építkezés átvonuljon az udvarukon. András szeretné, ha az ausztriai sízésünk jutna eszünkbe az éppen épülő erőműről, nem pedig az alig pár kilométerre lévő szentegyházi vízierőmű, a vele járó háborús hangulat a Madarasi Hargitára vezető út mentén, a kiapasztott patak és a többiek. De 5000 ilyen vízierőmű van Ausztriában, értik? Ez egy olyan érv, amit bármikor el lehet ismételni, és hatásos. A Református Egyház mellett vajon az osztrákok is ismételten garanciát vállalnának Andrásért és legújabb vízierőművéért?
Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Úz völgyében. Régen gyönyörű volt, mint a kép felső részén látható, most már főleg úgy néz ki, mint a kép alján. Átalakulásának okát megtudhatják, ha a jobb felső sarokban található, jobbra mutató nyílra kattintanak. - folytatja Egyed Ufó Zoltán a legújabb Úz völgye: Lénárd hazudik, Kató garantál című képriportjában.
A völgyön végigvonuló romboláshullám oka a zöldenergia. Nálunk, Romániában csak a neve zöld. Na meg a csöve. A csövet szimbolikusan festették a dollár színére, mert a pénzről szól az egész. Szétzúznak egy egész völgyet, tönkreteszik az élővilágát, megtöltik ronda csövekkel és betonokkal, majd az egészre benyújtják a számlát, melyet nekünk, kis embereknek kell kifizetnünk. Akarjuk, nem akarjuk, nincs más választásunk, törvények köteleznek erre. A törvényeket természetesen úgy hozták politikusaink, hogy nekik kedvezzenek, és a barátaiknak. Hogy mégse tűnjön fel nekünk oly nagyon a csalás, elnevezik az egészet zöldnek. Miért ne lehetne ezt a természetrombolást zöldnek nevezni, ha például egy háborút lehet szentnek?
A második hazugság, amiből bőven kaptunk, úgy szól, hogy az építkezés után semmi nyoma nem marad a csőlefektetésnek, nem rondítja a tájat. Ez az „ahogy kaptuk, úgy hagyjuk” duma minden vízierőmű-építő ajkán ott csüng évekig. De csak a szöveg szép, a valóság teljesen más, sokkal inkább érdekli a befektetőt a profit, mint a táj érintetlensége, és erre a legjobb példa környékünkön Lénárd. Minden egyes vízierőmű-próbálkozása egy természeti katasztrófa.
A harmadik hatalmas hazugság az, hogy annyi vizet hagynak a patakban, amennyire az élővilágnak szüksége van. Hivatkoznak itt ezekre a hallépcsőkre, melyek állítólag Ausztriában működnek. Azt ellenben elfeledik említeni, hogy Ausztriában nem ennyi vizet hagynak a hallépcsőn, illetve a mederben. Én nem értek a halakhoz, ezért tegyük fel, elhiszem, hogy ezen a hallépcsőn, ennyi vízzel képes egy pisztráng felúszni. De hogy jut el a hallépcsőig, könyörgöm? Kőről kőre ugrálva? Mert annyi víz nem csordogál a kövek között a mederben, hogy abban úszhasson. Látszik a képen tisztán. A környezetvédelmisek vagy balfaszok, vagy korruptak, vagy nem érdekli őket. Szerintük minden rendben van, mert minden törvényes.
Az Úz-völgyi halakat a "hallépcső" hidegen hagyja. Ha egyáltalán vannak még halak a meleg pocsolyasorrá változtatott hegyi patakban, miután hónapokig kellett volna kitartsanak a sárlében, mely a meder folyamatos kotrásával együtt járt. Ami most történt az Úz völgyében, az visszafordíthatatlan. Hegyi patakjaink történetében voltak még olyan pillanatok, amikor energiatermelésre fogták be őket. Régen malomárkokat választottak le róluk. Aztán a kommunizmusban megteltek a hegyek gyűjtőtavakkal. Nem egy környezetkímélő dolog, de akárhogy nézzük, úgy a malomárokban, mint a gyűjtőtóban élet van. A csőben vajon mennyi élet lesz?
Morze-jelek az utókornak, bucka-cső-bucka-cső-bucka, így vonul végig az „ahogy kaptuk, úgy hagyjuk” vezeték a völgyön. Körülötte a rét fel van túrva, árkok vannak rajta ásva végig, mintha lecsapolták volna.
A kőről kőre szökellő hegyi patakot hatalmas mérnöki tudás és hihetetlen mennyiségű gépi munka segítségével sikerült poshadt állóvízzé szelídíteni.
A völgyben szétszórva csőmaradványok virítanak, helyenként a patakmederben, egyenként, máshol pedig az út szélén, csoportosan, turistacsalogatónak. Ugyancsak turistacsalogatónak szánták ezeket az építőanyagmaradványokat, melyek az egész völgyben szétszórva enyhítik picit a táj vad szépségét, nehogy túl vad legyen az ide látogató tápos turistáknak. Lénárd szerint Ausztriában 5000 vízierőmű van, és mégsem az jut eszünkbe róla, hogy széttúrt völgyeik lennének teli csőmaradványokkal és otthagyott építőanyag-kupacokkal. Lénárd szerint kirándulni megyünk Ausztriába, gyönyörködni a tájban, turistaként.
A megyei tanács a völgy feltúrása közben is a túrizmuson gondolkodott, ezért hamarosan beindítja a csőturizmus programját, a világon elsőként. Rendelésre íratnak majd egy legendát, mely a sárkánykígyó végeérhetetlen farkáról fog szólni.
- Apa, honnan van itt az a sok kő? - A patak hozta őket, fiam. - S hol van most a patak? - Elment újabb kövekért. Székelyesebb válasz: - Elment a csába(csőbe), fiam.
Homoródfürdő lakossága továbbra sem óhajtja a vízierőművet. Lénárd hazudhat nekik, amit csak akar, az Úz-völgyi és a vargyasi példák elég tisztán mutatják, mily mértékű rombolással jár alig néhány ember meggazdagodási vágya. Ha egy osztrák építkezne, osztrákok működtetnék osztrák törvények alapján, és osztrák természetvédelmi hatóság ellenőrizné az egészet, akkor talán könnyebben belemennének a helybéliek. De így, hogy hazugok építkeznek törvénytelenül, más hazugok és tolvajok engedélyével és ellenőrzésével, abból sok jó nem származhat. Az építkezés tovább folyik, legutóbb mikor ott jártam, egy markológép túrta a patakmedret, kilométereken hömpölygött a sűrű sárlé. Habár közterületen fotóztam, a munkálat vezetője a szemem láttára beszélte meg a gépkezelővel, hogy két hatalmas követ emeljen fel, és dobjon felém, hogy megijesszen. Csakis viccként. Lénárd azt hazudta Homoródfürdőn, a helybéliek azért félnek a beruházástól, mert nem tudják, milyen lesz. Az igazság az, hogy azért félnek tőle, mert nagyon is jól tudják, hogy milyen lesz. Az ügyre még visszatérünk, minden bizonnyal.
Drága magyar (magúr) test-véreim, fény-hordók, táltosok, humánökológusok, természettudományos szakemberek! Előttünk a feladat: fényfolyammá egyesüljön minden égő gyertyaláng és akkor élni fog, megmenekül a fellegek vára, a mének országa (a mennyország)!
Utolsó kommentek