Civilek nélkül???

dernarmot         2010.11.02.

2010. nov. 4. Frissítés: Ellentétben a médiában híreszteltekkel, semmi sincs visszavonva! Ez csak egy ügyes médiamanipuláció, nem valós jogi lépés!

A sajtótájékoztatón Tarlós a híradások szerint annyit mondott, hogy az előterjesztéstól a maga részéről visszalép, mert nem ért egyet vele. Elmondása szerint erről a szándékáról a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét írásban tájékoztatta. Ugyanakkor közölte, hogy az "ötletgazda" szándékát helyesnek tartja és a törvényjavaslat erkölcsi tartalmával is egyetért. Tekintve hogy nem ő az egyedüli előterjesztő, kijelenthetjük, hogy a törvényjavaslat továbbra is él, visszavonása nem történt meg. Ezért korai lenne visszavonulót fújni és megnyugodni. A Kelenligeti Kör egyhangúlag kinyilvánított álláspontja szerint a törvényjavaslat nem csupán jogi nonszensz, nem csak az a baj vele, hogy civil szervezetek jogait "erőszakosan és agresszíven, általánosan nyírbálná meg", hanem annak erkölcsi tartalma is felháborító. Ezért haladéktalanul vissza kell vonni, mégpedig ténylegesen, a jogi érvényességhez szükséges összes formai követelmény betartásával. Részletek itt!

"A jó állam számára az emberek véleménye nem probléma, hanem a megoldás maga!"

A Fidesz elvenné a Társadalmi szervezetek azon jogát, hogy meghatározott ügyekben, az adott ügyhöz kötődő céllal rendelkező szervezetek beleszólhassanak a közigazgatási eljárásba!!!??? Ez azt jelenti, hogy bár ügyfelek lesznek továbbra is a civil szervezetek, de nem illeti meg őket majd a fellebbezés joga. Azaz ezentúl tulajdonképpen csak "iratbetekinthetnek".

!Íme az ominózus parlamenti dokumentum!

- nem mások működtek közre, mint Kósa, Tarlós és Kövér -

Lefordítva ezt pl. a tőzegláp történetére:

Amikor (Szabó Sándor igazgatósága alatt) a Közép-Duna-völgyi Felügyelőség kiadta az engedélyt az Óceán-árok elterelésére, akkor a Levegő Munkacsoport fellebbezése nyomán semmisítette meg a Főfelügyelőség az elsőfokú határozatot. A jövőben ez nem lenne lehetséges. Amikor a Főfelügyelőség (Szabó Sándor főosztályvezetősége idején) Dr. S. Nagy László szakvéleményére alapozva azt a határozatot hozta, hogy a dunakeszi láp nem is létezik, akkor a Tőzegtó Alapítvány fellebbezése miatt per indult (ennek eredményét nem várta be a Főfelügyelőség, és saját hatáskörben visszavonta a határozatot).
Ergo: a nemlétező lápba már régen beleterelték volna a szennyvizet. Gyors és hatékony ügyintézés lett volna. Nem akadályozta volna semmi az eredeti törvényalkotói szándék érvényesülését....
 

Jól láthatóan a Fidesz a so called "beruházások" pártján áll, a törvényszerűséget és a civil valamint tudományos szakértőket a legmesszemenőbbekig kihagyná az "országépítésből".

Avagy: "kössz a hatalamat, most már megtartanánk magunknak"....

A Levegő Munkacsoport honlapjáról a nyilatkozatuk Orbán Viktor felé!

Elveszik Dávidtól a parittyáját?

http://levego.hu/sites/default/files/imagecache/hir0/hirkep/goliath.gif

2010. november 2. -  Vérszemet kaphatnak a törvényeket és a köz érdekeit semmibe vevő beruházók, ha az országgyűlés elfogadja a társadalmi szervezetek jogorvoslati lehetőségeinek eltörlésére benyújtott törvényjavaslatot, írja a Levegő Munkacsoport abban a levélben, amelyet ma juttatott el Orbán Viktor miniszterelnöknek. A jogok szűkítésének ilyen hatására már bőséges tapasztalat áll rendelkezésre, hiszen az előző kormányok 2004 óta rendszeresen szűkítgették a civil szervezetek beleszólási jogait, mégis elhúzódik sok beruházás, túllépik a tervezett költségeket, számos esetben alaposan megkérdőjelezhető a beruházások társadalmi haszna, és a korrupció soha nem látott méreteket öltött.

Széles körű nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy a beruházások kisebb költséggel, jobb minőségben és kevesebb visszaéléssel történnek ott, ahol erős a civil kontroll. „Dávid és Góliát küzdelmeként volt eddig is jellemezhető a civil szervezetek és a tisztességtelen vállalkozók konfliktusa. Most pedig még a parittyát is el akarják venni Dávidtól” – állapította meg Lukács András. A Levegő Munkacsoport elnöke arra kéri a miniszterelnököt, hogy győzze meg képviselőtársait a törvényjavaslat haladéktalan visszavonásának fontosságáról az állampolgárok életminősége, a környezet védelme, a választóiknak tett ígéretek betartása, a demokratikus vívmányok megőrzése, valamint az ország jó hírneve érdekében.

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levél itt olvasható.

         6 hozzászólás

Címkék: politika fidesz civilek fellebezés társadalmi kontroll

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Éppen a népnemzeti Fidesz pusztítja el az ősmagyar hortobágyi szürkemarhákat?

PPJ         2010.10.19.

Megáll az eszem! Hogy én mekkora hülye voltam, mikor elhittem, hogy a Fidesz tényleg ellenzi az MSZPnek az érdi génbankot és a budafoki rozáriumot felszámoló terveit: dehogy ellenzi, sőt folytatja! A természetvédelem szisztematikus felszámolása után most újabb állomáshoz érkezett a Fidesz antimagyar hadjárata, a kipusztulástól éppen, hogy csak megmentett, hortobágyi magyar szürkemarhákra tette rá a kezét! Az őshonos fajtáknak a természetvédelmi génmegőrzését akarja tönkretenni a Fidesz!

Forrás: greenfo

Hortobágy kiáll azokért, akik eddigi tevékenységükkel kivívták az itt élők bizalmát, tiszteletét - olvasható Vincze Andrásné, a település független polgármestere közleményben. Az érthetetlen személycserék a rendkívül hátrányos helyzetű térségben feszültséget és pánikot keltettek. 

A közlemény szerint "az elmúlt években az állami tulajdonú két gazdasági társaság (a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.) a kincstári gazdálkodás minta értékű helyszíneként komplex gazdasági-természetvédelmi-kulturális és társadalmi értékhalmazt hozott létre és tartott fenn Gencsi Zoltán és Puskás Nándor vezetésével, a Hortobágyi Önkormányzat és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szoros együttműködésével".

A számunkra érthetetlen személycserék - amelyek Sándor Istvánnak, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának leváltásával kezdődtek - a rendkívül hátrányos helyzetű térségben feszültséget és pánikot keltettek az itt élők körében, akik veszélyeztetve látják az eddig megteremtett értékeket és a jövőjüket - tartalmazza a dokumentum.

A polgármester közlése szerint a Hortobágy település életét meghatározó gazdasági tényezők sorsa döntően befolyásolja a helyi önkormányzat bevételeit, a foglalkoztatást, a fejlesztéseket, az idegenforgalmi és kulturális tevékenységet, ezért több mint aggályos, hogy az érthetetlen személycserék, valamint a két cég és a nemzeti park jövőjével kapcsolatos elképzelések számukra a mai napig nem ismeretesek.

Gencsi Zoltán

Gencsi Zoltán

 

Vincze Andrásné közleményében emlékeztet rá, hogy Gencsi Zoltán vezetésével a Hortobágyi Nonprofit Kft. 2008-ban elnyerte a "Kiváló Európai Desztináció" és a "Magyarország legjobb élő hagyományokat őrző desztinációja" címet. "A hozzáértő, elkötelezett vezetők és dolgozók munkájának eredményeként Magyarország és Európa legnagyobb biogazdasága jött létre, amely felöleli az őshonos állatok tartását és az extenzív bio halgazdálkodást" - közölte Vincze Andrásné megjegyezve, hogy a település lakói - tiszteletük és bizalmuk jeleként - október 3-án mindkét vezetőt önkormányzati képviselővé választották Hortobágyon, ezzel is elismerve eddigi tevékenységüket.

Még október 6-án indoklás nélkül, azonnali hatállyal leváltották Gencsi Zoltánt, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját és Puskás Nándort, a Hortobágyi Halászati Zrt. vezérigazgatóját. A Génmegőrző Kft.-nél az átadás-átvétel során az átvevők - sajtónyilatkozataik szerint - 100 milliós károkozást tártak fel, amit az érintettek cáfolnak. Mindkét fél jogi eljárást helyezett kilátásba, de eddig - az MTI információi szerint - arra még egyik oldalról sem került sor.

Kapcsolódó anyagok:

Csendes demonstráció a Kilenclyukú-hídnál
Hortobágyi hadjárat
Hortobágyi huzavona
Menesztették a hortobágyi génmegőrző és a halgazdaság vezetőit

         2 hozzászólás

Címkék: politika fidesz természetvédelem szürkemarha génmegőrzés gencsi zoltán hortobágyi szürkemarha

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A német zöldek

PPJ         2010.10.19.

Gyakran ütöm-vágom az LMP-t itthon, és sokan ezt még alá is támasztják azzal az érveléssel, hogy nézzük meg a németeket, ott is bejutottak a zöldek, aztán semmi sem változott... Jelentem: de! Igen is van értelme zöld pártnak bejutni a parlamentbe, még ha csak színeiben zöld, akkor is. Nem gondolom, hogy itthon az LMP valaha akkora közösségi erőt tudna kovácsolni, mint a német zöld párt, ugyanarrok olyan jó lenne, ha így lenne! Remek ország németország, ahol az emberek kezdik megérteni a megújuló energiák fontosságát és a múlt épületeinek megtartása mellett is kiállnak az ingatlanspekulánsokkal szemben. Most erről a két témáról emelek be cikket a greenr hasábjaira. Megdöbbentőek! Gondolom sokan nem is tudtok ezekről. Nos, az alábbiak történnek Németországban a zöld párt hatására. (A HG olvasható online, a HVG-t bemásolom, mert online nem érhető el.)

Ingatlanmaffia Stuttgartban - a zöldek tiltakoznak

Országos botrány Stuttgart új főpályaudvara - HG.hu

(És a hg már megint úgy állítja be az ügyet, hogy a zöldek a haladás útjában állnak... Ugye megszokhattuk már ezt a HG-től mikor az izraeli érdekeket kiszolgálva ferdítve mutatta be a tényeket a Foster ház (zeppelin - Bécsi utca) megépítése mellett. Ott is tüntetés volt, ott is UNESCO és ISCOMOS állt ki. Pedig 180 méter hossú, egymás kezét fogó emberekből álló élőlánc alakult az épület tervezett helye előtt!!! Vajon miért is nem szerepelt a médiában aznap este ez sehol? Pedig 5 csatorna kamerája volt ott! Szabálysértések szabálysértések hátán. Gratulálok a HG-nek hogy mindezt még támogatja is. Építészeti maffiaoldal!

De a HG-n ezen ne csodálkozzunk, az is csoda, hogy egyáltalán írnak az esetről. Persze nem arról írnak, amiről kellene, hanem lényegtelen részletekről, miközben a valódi igazság rejtve marad az olvasók előtt. Hol van pl. az az info, hogy gyerekekre, tanulókra lőttek a hatóságok???

Németországban ugyanaz történik, mint Budapesten, félreértés ne essék! Csak ott a nagy tömeget már rendőrség oszlatja! Kíváncsi vagyok, ha itthon akkora tömeg tüntetne a Bécsi utca szétrombolása miatt, mint kint, akkor itt ki és mit vetne be és mire hivatkozva? Ugye drága Rogán?)

http://hg.hu/upload/images/photos/000/066/615/stuttgart_ingenhoven_1.jpg?1286786074

A tervezett új főpályaudvar elhelyezkedése a régihez képest Stuttgartban. Kép: Ingenhoven Architects

Vízágyú, borsspray, száz sérült és egy fél szemére megvakult nyugdíjas tüntető: ez a mérlege a legutóbbi tüntetéseknek Stuttgart legfontosabb beruházása, a 4,5 milliárd eurós összköltségvetésű új főpályaudvar ellen. Bár a tartományi kormány a minap a tiltakozók és a beruházó felek közötti közvetítőnek tapasztalt és közkedvelt politikust nevezett ki a CDU egykori vezetője, a 80 éves Heiner Geissler személyében, ez kevesek szerint vezethet el a megoldáshoz.

A gondok azonban már a beruházás korai szakaszában megkezdődtek. 2009 novemberében az UNESCO tanácsadó szervezetekétn működő ICOMOS nemzetközi örökségvédelmi társaság tagjai bejelentették: ellenzik a meglévő, 1922-ben Paul Bonatz tervei alapján épült pályaudvar akár csak részleges bontását is. Stuttgartban már egy évvel azelőtt ezrek tiltakoztak a bontás ellen, a tömeg pedig mára politikai támogatót is kapott. A német zöldpárt helyi szervezete, a Leben in Stuttgart ugyanis a tüntetők mellé állt, és az állomás, valamint a mellette fekvő Schlossgarten közpark védelmére szólított fel.

Merkelt megvette az atomerőmű lobbi - példátlanul nagy összefogás nem csak a zöldek részéről

Greenpeace projects slogans onto nuclear power stations in Germany - Telegraph.co.uk

http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01726/Gundremmingen-proj_1726776i.jpg

http://hvg.hu/image.aspx?id=2b30ae14-caaa-42d5-9f7b-fb07fb03aefa&view=a7ce225f-67ef-4b6d-b77d-59581e02f304HVG.HU \ HVG HETILAP \ 2010\38. SZÁM

ATOMERŐMŰ-BOTRÁNY NÉMETORSZÁGBAN

Tudatos hasadás

Régen látott tömegtiltakozást és ellenzéki össztüzet hozott Angela Merkel német kancellár fejére az atomerőművek továbbüzemeltetéséről kötött egyezség az energiaiparral. Európa sok más országában is rehabilitálták a nukleáris energiát.

Mintha a hetvenes–nyolcvanas évek elevenedtek volna meg szombaton Berlinben: farmernadrágos, vastag pulóveres, szövettarisznyás, kezükben „Atomkraft? Nein, danke” feliratú, az atomenergia ellen tiltakozó zászlót vivő felvonulók lepték el az utcákat – a szervezők szerint legalább százezren. Voltak, akik napraforgókkal díszített traktor mögött vonultak, mások babakocsit toltak maguk előtt, ami a gyerekek legnagyobb örömére zöld luftballonokkal volt teleaggatva. Egy fehér vegyvédelmi ruhába öltözött pár sárgára festett, a sugárveszély jelével dekorált hordót görgetett maga előtt. S mindenkinél volt vagy egy kereplő vagy egy harsogó síp, amivel kifejezésre juttatták: ma sem kérnek az atomenergiából.

Az egykori nyugatnémet környezetvédő és atomellenes mozgalmak késői, immár össznémet reinkarnációjának kiváltó oka a Merkel-kormány és az energiaipar közötti megállapodás. E szerint az országban működő 17 atomerőmű, melyek közül a legutolsónak is legkésőbb 2021-ben le kellett volna állnia, jelentős haladékot kap, és akár 2040-ig is üzemben maradhat.

A szeptember elején kialkudott, csak részletekben nyilvánosságra került megállapodás óriási feszültséget keltett Németországban, ahol mindig is volt bizonyos szkepszis a nukleáris energia felhasználásával kapcsolatban, Csernobil után pedig ez szabályos félelemmé fokozódott. A Zöldek nem kis részben ennek köszönhették, hogy hosszabb-rövidebb életű tartományi sikerek után 1998-ban az országos politikában is hatalomra kerültek. Ahol aztán a szociáldemokraták (SPD) kisebbik koalíciós partnereként keresztülvitték – azt is lehet mondani, keresztülverték –, hogy Németország záros határidőn belül szálljon ki az atomenergiát hasznosító országok közül. A 2001-ben még csak a kormány és az energiaipar közötti szerződésként rögzített egyezséget a következő évben az akkor SPD–zöld többségű parlament törvényerőre is emelte.

Atomerőmű Frankfurt mellett

Fotó: AP/ Michael Probst

Ezt a törvényt kívánja most újraírni Angela Merkel (CDU) kancellár és Guido Westerwelle (FDP) alkancellár-külügyminiszter keresztény–liberális kormánya. Túl nagy meglepetés mindazonáltal senkit nem érhetett: már a tavalyi választási kampányban kiderült, majd a koalíciós szerződésben meg is ígérték: felülvizsgálják az atomerőművek leállításának projektjét, amit Merkel 2005 és 2009 közötti kancellársága idején csak azért nem tehetett meg, mert a vele akkor nagykoalícióban kormányzó SPD úgy védte az eredetileg a Zöldektől származó ötletet, mint a saját gyermekét. Most azonban, hogy szabad lett a pálya, a jelek szerint a szükséges önkontrollt is félretette a kancellár, és sok megfigyelő szerint politikai pályafutása legsúlyosabb hibáját követte el.

Mégpedig azzal, hogy az esetleges „néhány évvel” való továbbüzemeltetés helyett akár húsz évre is felsrófolható többletidőt adott az atomerőműveknek, ami az átlagember számára megfoghatatlan távolságba helyezi az atomenergiától való megszabadulást. Másrészt pedig olyan előnyös feltételeket kínált az energiaiparnak, hogy a parlament alsóháza, a Bundestag múlt heti plenáris ülésén ellenzéki politikusok a „konszernek kancellárjának” titulálták Merkelt. Arra utalva ezzel, hogy a négy nagy energetikai konszern – az E.On, az RWE, az EnBW és a Vattenfall – oly mértékű extraprofitra tesz szert a megállapodásból, és ebből oly keveset juttat vissza a közjó céljaira, mintha kizárólag az ő érdekeiket vette volna figyelembe a kormány az egyezség kidolgozásakor. Gregor Gysi, a Baloldal frakcióvezetője egyenesen hivatali esküjének megszegésével vádolta Merkelt, merthogy az eskü szerint a német nép javát gyarapítani, a károktól megvédeni lenne kötelessége, és szerinte most éppen az ellenkezőjét teszi.

A legszerényebb számítások szerint is legalább 62 milliárd euró többletnyereségre tenne szert a „nagy négyes” a futamidő-meghosszabbításból akkor is, ha 2040-ig egyetlen centtel sem emelnék az energia fogyasztói árát. De rendszeresen emelik, így az Öko-institut nevű környzetgazdasági kutatóintézet számításai szerint 126 milliárd lesz a plusznyereség. Ebből persze könnyedén kifizetik azt az évenkénti 2,3 milliárdos fűtőelemadót, amit a kormány kialkudott ellenszolgáltatásként. Különös tekintettel arra, hogy csak 2016-ig kell fizetniük – ráadásul leírhatják a kommunális adóból, nehéz anyagi helyzetbe hozva ezzel az atomerőműveknek helyet adó, eddig a helyi adót beszedő településeket.

De szemfényvesztés-színezete van a másik, 15 milliárd eurós ellenszolgáltatásnak is: ennyit ígértek meg a négyek az alternatív energiaforrások fejlesztésének támogatására. Csakhogy a hosszabbítás körüli politikai csatározásokban kiderült, hogy a tárgyalásoknak – amelyekből egyébként meglepő módon kimaradt a legilletékesebb kormánytag, Norbert Röttgen (CDU) környezet-, természetvédelmi és reaktorbiztonsági miniszter – volt egy olyan záradéka is, mely szerint ha a továbbüzemeltetés keretében a biztonságra fordítandó kiadások meghaladják az 500 millió eurót, az alternatívenergia-alapba befizetendő összeg csökkenthető.

Egyébként is nehéz idők várnak az alternatív energiaiparra az új rendben: a szélerőművek, a napkollektorok és más megújuló energiaforrások által termelt áramot – ez most a teljes mennyiség mintegy 15 százaléka – eddig kötelezően, ártámogatással vették át az áramszolgáltatók. A rend célja az volt, hogy az egyelőre nagy fajlagos költségekkel dolgozó új beruházások hamarabb megtérüljenek, illetve ne legyenek veszteségesek, hiszen akkor sosem sikerül elérni a „nagy célt”, mely szerint 2020-ig a primer áramtermelés 35 százalékát alternatív forrásoknak kellene adniuk. Ezt a célt a kormány most szeptemberben elfogadott energetikai koncepciója is megismétli – más kérdés, hogy a kis tőkeerejű napelemgyártók és szélkerék-telepítők miként bírják majd a versenyt a nullára leírt, így amortizációval már egyáltalán nem terhelt atomerőműveket működtető, oligopolhelyzetben lévő energiaóriásokkal.

„Angie nach Asse” – ilyen táblát is lehetett olvasni a szombati tüntetésen: a felirat kiagyalója Asséba, a radioaktív hulladéktárolóba küldené Merkelt. A kancellárpukkasztáson túl ennek komolyabb üzenete is van: Németországban mindmáig megoldatlan a nukleáris hulladék végső tárolása, s a kancellár új tartózkodási helyének szánt egykori sóbányában elhelyezett hulladék ma komoly veszélyforrás az ismétlődő vízbetörések miatt. A hosszabb ideig működő erőművek pedig nyilván még több, elhelyezendő nukleáris hulladékot termelnek.

Ha termelnek. Az ellenzéki pártok ugyanis minden eszközt meg akarnak ragadni az egyezség megfúrására. Mivel egyszerű többséget kívánó törvényről van szó, elvileg elegendő lenne a Bundestag konzervatív többségének szavazata, ám az ellenzék máris jelezte, ragaszkodni fog a felsőházi tárgyaláshoz is. Ha ott elbuknak, akkor az alkotmánybírósághoz fordulnak, Sigmar Gabriel SPD-elnök pedig hétfőn odáig ment, hogy népszavazást szorgalmazott a kérdésben. Ezt biztosan meg is nyernék – a ZDF-Politbarometer felmérése szerint a lakosság 61 százaléka határozottan ellenzi az atomerőművek továbbüzemeltetését –, ám ehhez előbb módosítani kellene a népszavazásra bocsátható kérdések körét rendkívül szűken megszabó német alkotmányt.

Az atomenergia ellenzői inkább abban reménykedhetnek, hogy az emberek másfajta szavazáson fejezik ki egyet nem értésüket a kormány és az energiacégek paktumával. Németországban a fogyasztók szabadon választhatják meg áramszolgáltatójukat, s mivel ezek között vannak olyanok is, amelyek garantálják, hogy alternatív forrásokból származó, „sugárzásmentes” áramot szállítanak, aki akarja, hátat fordíthat a a négy nagy bármelyikének. Volt is olyan élelmes alternatív szolgáltató, például a Lichtblick, amelyik a szombati tüntetésen – ennek egyébként folytatását ígérték a szervezők, forró őszt helyezve kilátásba a Merkel-kormánynak – már a saját szórólapját osztogatta.

WEYER BÉLA / BERLIN

         1 hozzászólás

Címkék: vélemény politika németország lmp német zöld párt német zöldek

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ángyán József: "meghatározó lesz az ökogazdálkodás"

PPJ         2010.09.15.

http://www.parlament.hu/kepv/kepek/a014.jpgAz ökológiai gazdálkodásnak meghatározó szerepe lesz a Magyarország 2020 program tízéves agrár- vidék- és környezeti stratégiájában, amely az Európa 2020 elnevezésű gazdasági terv részeként készül el az elkövetkező fél évben - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Ángyán József tegnap Tamásiban, a Dél-Dunántúli Biolkultúra Egyesület bionapján, gazdálkodók előtt tartott előadásában szólt arról, hogy kedvezőbbé teszik az ökológiai gazdálkodás jogi feltételeit, és újra szeretnék indítani az agrár-környezetgazdálkodási programot, mert, abból sokan kiszorultak.

Az államtitkár hozzátette: az ökogazdálkodás érdemes arra, hogy közpénzekből segítsék, mert megfelel a minőségi, szermaradvány-mentes élelmiszereket előállító, környezeti egyensúlyt fenntartó, és megélhetést nyújtó helyi gazdaság feltételeinek. Úgy vélte, eddig nem ez volt a helyzet, a támogatási rendszer inkább a tőkebefektetési társaságokat támogatta. Az előző kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv 1.400 milliárd forintos, hétéves keretének körülbelül 80 százalékát elköltötte olyan célokra, amelyek a nagytőke beruházásait szolgálták, és kevés pénz maradt azokra a jogcímekre, amelyek a mezőgazdaságnak ezeket a teljesítményeit fizetik meg - mondta.

Ángyán József úgy vélte: a fennmaradó 250 milliárd forintot - és a "még visszaszerezhető" 100-150 milliárd forintot - nem szabad csak "szuperintenzív, multinacionális tőkeérdekeket szolgáló fejlesztésekre" elkölteni. Hangsúlyozta, hogy a családi modellt szeretnék erősíteni a tőkés társaságokkal szemben.

Az államtitkár szólt arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. november 1-jéig készít el leltárt az állami termőföldek bérleti szerződéseiről. A jelenlegi információk szerint az állami földek 80 százalékát 180 tőkés társaság bérli, esetenként a piaci díjak 10-15 százalékáért. Ez azt jelenti, hogy feltőkésítjük a társaságokat, ami versenytorzító hatású is. Ángyán József kifejtette: ha a piaci díjakat elkérik az állami földek bérlőitől, a Nemzeti Földalap bevétele akár 80 milliárd forint is lehet, így az állam jelentős összeggel szállhat be a magyar földpiacra. - a hír forrása: Greenfo

Ángyán József ökológiai agrárkörnyezetgazdálkodási szemléletéről és agrárpolitikai helyzetlátásáról itt tudhat meg többet a drága olvasó:

         8 hozzászólás

Címkék: politika videó ökogazdálkodás agrárpolitika ángyán józsef agrár környezetgazdálkodás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A természetvédelem szisztematikus felszámolása?

PPJ         2010.08.05.

Értem én, hogy "országot építeni és fejlődni" a Fidesz csökevényes agya szerint csak úgy lehet, ha nem áll természet- és környezetvédelmi "akadály" ez előtt a magasztos cél előtt, de álljon már meg a menet!

Szakmai szempontból lesújtó hír a Greenfo-ról, hogy a Fidesz szisztematikusan felszámolja a természetvédelmet! (Mert, hogy tegnap menesztették három Nemzeti Park igazgatóját, természetesen indoklás nélkül, ahogy azt a FideSS-től megszokhattuk...)

Olyan van, hogy politikailag baloldali hozzáállás egy ember részéről egy egész minisztériumhoz; Szabó Imre bohóckodása a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium élén - mint báb - pontosan ilyen volt. 

Baloldali Egretta alba (a magyar természetvédelem jelképe) és jobboldali Lynx lynx viszont nincs! Úgyhogy a Fidesznek az az ámokfutása, hogy jóformán a takarítónőkig lenyúlóan tisztogat, enyhén szólva is nevetséges, etikátlan, szakmaiatlan, felháborító. A természetvédelem területén meg pláne!

A magyar természetvédelem (szerencsére már jó ideje) szakmai alapon működik, politikától mentesen, kérem! Még a 90-es évek előtti kommunista időszakban is szakmai alapon működött! Az 1961. évi 18. tvr. szerint Országos Természetvédelmi Hivatal jön létre. 1977-ben október 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal államtitkár vezetése alatt álló országos hatáskörű szerv. Erre most a Fidesz a magyar természetvédelem politikától mentes, eredményes zászlóshajóinak, a Nemzeti Parkoknak csak úgy indoklás nélkül kirúgja a temérdek szakmai kitüntetéssel rendelkező igazgatóit?

http://www.greenfo.hu/fotok/nagy/4930.jpg

- a menesztett igazgatók kitüntetései -

Innentől kezdve olvassátok a Greenfo hírét, melyet bemásolok alább. Utána még írok pár keresetlen szót a Fidesznek.

Alig három hónappal a kormányalakítás és tisztogatás után a Fidesz-úthenger elkezdte maga alá gyűrni a természetvédelmi területet is - mondta ma Sallai R. Benedek LMP szóvivő a minisztérium előtt, tiltakozva az ellen, hogy három szakmailag elismert nemzeti park igazgatót bocsátottak el indoklás nélkül.

Egyre aggasztóbbá válik a Pepó Pál távozása óta nem politikai kérdésként, hanem szakmai alapon kezelt természetvédelem helyzete. Zöld civil szervezetek szakmai munkája lehetetlenül el azzal, hogy nem juthatnak hozzá pályázati forrásokhoz, mert azok utalását leállították. A természetvédelmi őrszolgálat teljes átalakításáról terjedő lesújtó hírek is egyre több megerősítést kapnak. A hazánk zászlóshajóinak tekinthető természetvédelmi intézmények, a nemzeti parkok is az érthetetlen lefejezés határán állnak, ami ma három nemzeti park igazgató elbocsátásával meg is kezdődött - közölte Sallai R. Benedek.

Már az önálló zöld tárca megszüntetése sejttette a várható szakmai mellőzöttséget, de rémálmában nem szerepelt egyetlen természetvédőnek sem, hogy ilyen komoly szándék gyanítható a természetvédelem eddigi eredményeinek szisztematikus leépítésére. Egyéb intézményekben már jól látszik, hogy milyen demokrácia deficittel dolgozik a Fidesz, s hogy milyen helyhatósági politika vár ránk, ha az ország nem tér magához a Fidesz-hipnózisból. Alig három hónappal a kormányalakítás után pártpolitikával átitatott közhivatalok, megfélemlített köztisztviselők, kormánytisztviselők, közalkalmazottak, kézben tartott média, és jóformán a takarítónőkig lenyúló tisztogatás zajlik mindenféle szakmai szempont nélkül. A kormányzati ámokfutásnak köszönhető, hogy a múlt hét folyamán pepói időkre emlékeztető, súlyos szakmai hibának tűnő személyi döntés született, melynek következménye, hogy három köztiszteletben álló, politikai előélettel nem vádolható természetvédelmi szakembert indoklás nélkül, méltatlan körülmények között szerdán elbocsátottak.

Csiba Katalin LMP szóvivő az elbocsátások kapcsán megjegyezte, hogy Rácz András, környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár korábbi szavaival ellentétben a törvény lehetővé teszi az elbocsátások indoklását.

Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatója és Márkus Ferenc, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója munkájának köszönhető, hogy az általuk vezetett nemzeti park igazgatóságok teljesítménye kiváló. Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy érdemi indoklás nélkül, méltatlan körülmények között kerülnek elbocsátásra szakemberek egy olyan szakterületről, ahol nincs ésszerű alternatíva a pótlásukra - közölte Sallai R. Benedek LMP szóvivő a minisztérium előtti mai sajtótájékoztatóval egybekötött demonstrációján.

Már belőlem sem lett természetvédelmi őr. Az MSZP már a diplomám átadása (2009 dec.) előtt csökkentette a természetvédelmi őrök számát. Erre most jön a Fidesz és az egész őrszolgálatot át akarja alakítani (megszüntetni)?

Ezek után milyen motivációval tanuljanak tovább azon kitűnő szaktársaim (diplomás kollégáim), akik - nem úgy, mint én, maradva az egyenes úton -, a természetvédelmi mérnök BSc után a természetvédelmi mérnök MSc-re felvételiztek?

Abban reménykedünk, hogy a Fidesz után eljön egy ökológiai párt (nekem mindegy, hogy Élőlánc Magyarországért vagy LMP) korszaka, amikor a "fejlődés" fenntarthatóságot fog jelenteni, a "Nemzeti Együttműködés Rendszere" pedig azt, hogy egy ország a minden létalapját és minden erőforrását jelentő természeti értékeit nem hagyja elkótyavetyélni!!!

         27 hozzászólás

Címkék: vélemény politika fidesz természetvédelem lmp élőlánc magyarországért

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

 
 
süti beállítások módosítása