Jand         2010.06.22.

[Derrick Jensen & Aric McBay: What We Leave Behind (Amit magunk után hagyunk), I. rész, 7. fejezet, fordítás általam]

Halhatatlanságra vágyni nem más, mint egy hatalmas hiba örökös fenntartását kívánni. – Arthur Schopenhauer (Akkor, most kérem értelmezze ezt a képet! - Pacsker szerk. megjegyzése, hogy a vallást is ide kapcsoljuk...)

Ez a végszó: a világot megölik. Meggyilkolják. És e gyilkosság egyik módja a mérgezés: e kultúra hulladékanyagai nem segítik a tájat – ahogy a hulladékoknak tenniük kéne, ahogy mindig tették – hanem ártanak neki, és megölik. A természetben nincs olyan, hogy szemét. A szemét a mai értelemben modern találmány. És rohadt egy találmány. [Vagy éppen nem rohadt, nem elbomló. És ez a lényeg.]

Ahogy a járványkutató Rosalie Bertel rámutatott, a fajunk egy lehetséges sorsa a mérgezés általi kihalás. Ezen a ponton hozzátehetjük, hogy ez a lehetséges – sőt fenyegető – sors vár az óceánokra, a levegőre, a talajra, és a legtöbb élő testre.

Az összes beszéd a fenntarthatóságról – általunk vagy mások által – csak körültáncolása a központi témának: ez a kultúra megöli a bolygót. [A kultúra szót értsd így: a belső különbségek ellenére is lényegében egyetlen fajta gondolkodásmód, egyetlen fajta életmód: az ipari civilizáció gondolkodásmódja és életmódja – Ford. megj.]

Ez a kultúra megöli a bolygót.

Ez a kultúra megöli a bolygót.

Ez a kultúra megöli a bolygót.

Ha ezt elégszer elismételjük, talán elkezdjük megérteni a legapróbb rémisztő töredékét annak, hogy ez mit is jelent, és akkor végre úgy cselekszünk, mintha ebből bármi számítana nekünk.

Egy fénykép van előttem. Egy teknős fényképe. Vagy inkább valamié, ami egy teknős lehetne. Vagy valamié, ami egy teknős tudna lenni és kellene lennie, és persze így is egy teknős, csak egy olyan, akire egy műanyag gyűrű akadt a páncélja közepén. [Susan Casey: Our Oceans Are Turning Into Plastic… Are We?]

A teknős növekedett. A páncél a gyűrű alatt nem. A teknős – és azt kívánom, ez bárcsak a saját fantáziám lenne – úgy néz ki, mint egy homokóra. Néhány hete láttam először ezt a képet, és azóta nem tudtam kiverni a fejemből, se a szívemből. De természetesen van különbség aközött, hogy empátiát érzek más iránt, és ahogy neki élnie kell az életét. Én elsétálhatok. Megjátszhatom, hogy minden a legnagyobb rendben van. A teknős ezt nem tudja megtenni. Az a műanyaggyűrű eltorzította a teknőst, az életét sokkal rosszabbá téve.

A SOKKOLÓ(!) tényállításokkal teli cikk java még csak ezután jön!

Folytasd a cikk olvasását a Blagomon!

PPJ         2009.10.19.

• Mi ez a rakás műanyag? Mi ez, valami aberrált művész-kollázs?
• Nem! 
• Ezek mi vagyunk! Emberek! Önmagunk képe (nem istenben) hanem a természet tükrében. Pontosabban teljes természetellenességünkben.

Van egy fotós, akinek egy képét itt látván elutalódtam a galériájának azon részébe, ahol nem megszokott módon szembesít a tömegtermeléssel.

A neve Chris Jordan.

Ez a fotós most csatlakozott a Great Pacific Garbage Patch -et felderítő csapathoz, és ahhoz, hogy a riporteri munkája értelmét megtartsa, vagyis, hogy a hitelesség és az ez általi döbbenetkeltés megmaradjon, kénytelen volt ez írni a legújabb galériája (mely a szemétkupac madarakra gyakorolt hatását mutatja be) elejére:

"To document this phenomenon as faithfully as possible, not a single piece of plastic in any of these photographs was moved, placed, manipulated, arranged, or altered in any way. These images depict the actual stomach contents of baby birds in one of the world's most remote marine sanctuaries, more than 2000 miles from the nearest continent."

Szóval a képek valósak!

Most arra kérlek: menj le a legközelebbi üdítős automatához és vásárolj egy frissítő kólát vagy ásványvizet vagy gyümölcslevet magadnak! Csak mert megérdemled! Mert tudatos és a vásárlás következményeit belátó vásárló vagy, aki diétás kólát iszik, és mert szexi nő és férfi vagy, aki nagyon fehér foggal mosolyog! Külön köszönöm azoknak a hölgyeknek, akik elvállalják a munkát, hogy egy vállalat neve alatt nagyon felizgató módon mosolyogjanak!