Ollé Sándor bio pékmester levele Kishantosért

PPJ         2013.12.03.

dsc_1488.jpg

Ollé Sándor bio pékmester, a lábatlani Piszkei Öko Kft. tulajdonosának levele dr. Bitay Márton Örs  államtitkár részéről 2013. október 21-én és 28-án az Országgyűlésben elhangzott felszólalásával kapcsolatban.

Kedves Címzettek és Kedves Kishantosiak! Tisztelt "Országháza Urai"!

Azzal kezdeném, hogy én elsősorban a Piszkei ÖKO. Kft.-re vagy is a munkámra koncentrálok, a figyelmemet munkámra, munkatársaimra, családomra fókuszálom. Nem nézek TV-t, nem hallgatok rádiót, próbálom kikapcsolni magam, a számomra ismeretlen-, s nem mindig etikus politikai világból. Nekem fontosabb, hogy az üzemünkből kikerülő termék örömöt adjon a vásárlónak, netán egy gyógyulni szándékozó embertársunknak, mint mi történik a parlamentben. Ezért elnézéseteket kérem,hogy ez idáig nem találkoztunk ez ügyben.

Meglátásom szerint az államtitkár úr magáról beszélt, önmagáról nyilatkozott a Kishantosról szóló kijelentésével. (lásd: dr. Bitay Márton Örs államtitkár félrevezette a parlamenti képviselőket a Kishantos ügyében adott válaszaival/Kiélegyenaföld, és Kosarat kapott az agrár-államtitkár/Greenfo - a greenr szerk.) Vagyis arról, mennyire nem ismeri a gazdaságot, a munkafolyamatokat, azt, hogy milyen termékeket lehet előállítani a búzából.

Mert ha így kereste volna és elsősorban a feldolgozónál, akkor kilóra, grammra, literre, darabra, meg tudtuk volna mondani a kért adatokat. Nekünk ez idáig, valóban, sok éven keresztül, a legfőbb termelőnk Kishantos, és jelenleg is még a kishantosi búzákból dolgozunk. Nagyon jó dolgozni velük, hiteles, pontos, tiszta lelkületű embereket ismertem meg a közös munkánk során.Soha nem volt közöttünk vita, vagy reklamáció. Rájuk lehet mondani, hogy fél szavakból megértettük egymást, mint a székely emberek. Igaz, hogy írtunk termeltetési szerződést, de itt az adott szó volt a döntő, ami már egyre több bio gazdálkodóra jellemző. Ezt jó volna bevezetni az Országházába is.

Ácsné Éva volt talán az az egyetlen bio termelő, aki (a nyugat által diktált gabona árakat félretéve), kialakítottunk egy a magyar piacnak elfogadható gabonaárat. Ő fontosnak tartotta, a magyar bio feldolgozó-, és fogyasztói társadalom megerősítését! Teszi ezt szemben más biotermelőkkel és -forgalmazókkal, akik látókörében a profit szerepel, és ezért kénytelenek vagyunk, nagyrészt Németországból visszavásárolni a magyar napraforgót, tökmagot,lenmagot, mákot - számomra érthetetlen módon, olcsóbban, mint amilyen árat a magyar bio kereskedő mond nekünk.

A mi cégünknek és ezáltal a magyar biofogyasztó társadalomnak – mivel a biokenyerek nagy hányadát cégünk több mint 15 éve gyártja – nagy problémát okozna a kishantosi bio mintagazdaság megszűnése. Ezzel a levéllel kérem, és ezt munkatársaim nevében is teszem, engedélyezzék az Országháza Urai, hogy a kishantosi biogazdaság továbbra is termelhessen bio, jó minőségű gabonákat, így a magyar, egészségesen gondolkozó és élni akaró embereknek ne kelljen megvásárolni a külföldről, multik által behozott, gabonaalapú késztermékeket.

Tisztelettel:
Ollé Sándor
Tulajdonos, Bio pékmester

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz mezőgazdaság földtörvény agrárium agrárpolitika ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium földbérleti pályázatok piszkei öko bitay márton örs ollé sándor piszkei öko pékség

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Eladná az Országát? Tuti tippet kapott Csányitól? Aranykalászos gazda képzést végezzen!

PPJ         2013.11.28.

foldtorveny1.jpgNocsak-nocsak... Milyen érdekes fizetett hirdetést dobott ki jobb oldalra a Facebook tegnap este a szemünk elé... Csak nem eladó lesz hamarosan az ország?! "Apróhirdetés" nagykutyáknak...

Erről egyből a műkörmös sztori jut eszembe: "Jelenleg műkörömépítésből élek, de aranykalászos gazdatanfolyamot is végeztem – mondta a gyesen levő kismama, aki két külön pályázaton, összesen két és fél margitszigetnyi földterület bérleti jogát nyerte el Borsodban a helyi gazdák előtt." (blikk)

foldtorveny.jpg

... ennél már csak a borsodi mezőségi Kanyok Attila szociálpedagógus esete cifrább, aki az első, gazdák által elismert pályázat botrányos visszavonása előtt éppen két nappal kapta meg az aranykalászos oklevelet... A műkörmös hölgy végzettsége jogi asszisztens, ő maga soha nem gazdálkodott, csak a férje - jelenleg valószínűleg "strómanként"...

Az aranykalászos gazda tanfolyamot eredetileg -teljesen jóhiszeműen- azoknak szánták, akik már akár több évtizede eredményesen gyakorolták a gazdálkodást szakirányú iskolai végzettség nélkül.

Lásd még:
NFA bukta: a kormány titokban rabolja a földvagyont!
59 állami földterület Simicska cégeinek

otp hazaárulás.jpgDe nézelődjünk csak tovább, mit ír az OTP Jelzálogbank Termőföld Értéktérkép 2013 befektetési tájékoztató dokumentum a 13. oldalon?!

"Várakozások – A termőföld-piacot teljesen átrajzolhatja az elfogadásra váró új földtörvény

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény elfogadása nyár elejéig, a jelenlegi ülésszakban várható, a hatályba lépés pedig jelenleg 2014. január 1-re vagy május 1-re becsülhető, ami az új törvény alkalmazásával a moratórium megszűnését fogja jelenteni."

!!! FIGYELEM - ELADÓ A HAZA - ELADÓ A FÖLD !!!

         szólj hozzá

Címkék: fidesz maffia mezőgazdaság csányi sándor földtörvény agrárium agrárpolitika vidékfejlesztési minisztérium agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Vegyszeres vagy bio?! 452 VS. 9000 hektár - összefoglaló Kishantos okán

PPJ         2013.11.09.

377636_498261270211535_1116833086_n.jpgA Tilos Rádió tegnapi Planet ERROR adásában is szóba került általam a vegyszeres és az ökológiai mezőgazdálkodás közti lényeges különbség; most a Kishantosi ökológiai mintagazdaság megszüntetésére irányuló kormányzati kísérlet kapcsán részletesebben kifejtjük, hogy miért is megátalkodottul pusztító dolog egy ilyen irányú törekvés. Alapvető, hogy a vegyszer nincs "egy helyben", nem "marad ott" ahová kijuttatták: hanem mindenbe belehatol: talajba, növénybe, állatba, s emberbe. Az agrokemikália tulajdonképpen olyan, mint a zsarnokság: mindenhol ott van!

bp17.JPGAmikor Kishantosért küzdünk, akkor itthon még talán kevesek számára világos, hogy mit is okoz a nagyipari vegyszeres mezőgazdálkodás a talajoknak, vizeknek, a környezetnek és az embereknek! A Boston.com The Big Picture aktuális fotósorozata az agrokemikáliák hatását mutatja be Argentínában. Csak erős idegzetűeknek! Ezt akarják a döntéshozók itthon?!!!

Az agrokemikáliák permezetése Argentínában a kilencszeresére nőtt, az 1990-es 9 millió gallonnyi (~34 millió liter) mennyiség mára 84 millió gallonra nőtt (~318 millió liter). Mégis, a dél-amerikai ország széles körben figyelmen kívül hagyott jogszabályi zagyvalékokkal van teli, amik az embereket hihetetlen veszélyeknek teszik ki, a kemikáliák megfertőzik az otthonokat, osztálytermeket és az ivóvizet is! Az orvosok és tudósok figyelmeztetnek, hogy a kontrollálatlan permetezés az egész nemzet egészségét veszélyezteti!

bp2.JPG

bp15.JPGÁngyán József előadásából egy részlet. A "dél-amerikai birtokmodell" felé vezető jelek mutatkoztak meg a mai Magyarországon! Vidékpusztítás, vegyszerek, nagytőke... Ezt akarjuk?!!!

A "professzionális" mezőgazdaság elpusztítja a vidéket! - mondja Ertsey Attila az ÉLŐLÁNC A FÖLDÉRT, Ángyán József szimpátiatüntetésen - Kossuth tér, 2012. május 10.

Város és vidéke

"A város és vidék közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság" - Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996

Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen - 444.hu

Ha nincs föld, a fiatalok elköltöznek, előbb a városba, majd mivel ott sincs elég munkahely, külföldre. A magyarországi elvándorlás is a föld miatt van, ezt kéne megérteni végre.

Pacsuta Péter: Mitől termő a föld, mitől mező a gazdaság? Fenntartható mezőgazdaság VS nagyipari agrobiznisz - MTVSZ.hu

A FAO szerint is meg lehetne mindenkit etetni organikus módszerekkel - Innentől kezdve ez inkább logisztikai, közgazdasági, morális kérdés...

A "tankönyvek", akárkik is írták, írjanak, amit akarnak: a bio gazdálkodásban a növények szemmel láthatóan jobban érzik magukat, mint a konvencionális vegyszeres gazdaságban. A talajállapot és a növények állapota magáért beszél!

Mutatni kell működő példákat!

9000.gif

9000 hektáros oligarcha tenné tönkre a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot!

http://444.hu/assets/kishantos-kontra-mezofalvai.jpgNem a 9000 hektárból osztottak földet, hanem a 452-ből. (Grafika: Tbg)
Forrás: 444.hu - Ha nincs föld, a fiatalok elmennek innen)

kishantos.gif~450 és ~9000 hektár Budapestre vetítve. Anim: PPJ

Beszéljünk a talajról - videó magyar felirattal
(forrás: Adatvizuális orgia a Talaj Világnapja alkalmából
)

Nemes Mátyás biogazda elmagyarázza, hogy az ökológiai mezőgazdaság hogy tart fenn egyensúlyt a természetben és az univerzum energiáit hogyan fordítja le a Föld és az anyaföld (termőtalaj) nyelvére: a mi nyelvünkre!

A Rudolf Steiner Hagyomány Kihívása

         2 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia videó mezőgazdaság ökogazdálkodás földtörvény talaj fenntarthatóság agrárium biogazdaság agrárpolitika talajvédelem élőlánc magyarországért vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor etikus vállalat agrármaffia földbérleti pályázatok nagyipari mezőgazdaság agrokemikáliák

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kiosztásra kerültek a Prima Primissima Nemzeti Oligarcha Díjak

PPJ         2013.07.03.

"Az újságírás nem más, mint valami olyasmit nyilvánosságra hozni, amit valaki más titokban szeretne tartani. Minden egyéb csupán PR." George Orwell

Magyarország ökológiai rezilienciája kapcsán főként a termőföldre és az agráriumra koncentrálunk a lassan két hete áterőltetett földtörvény kapcsán, így a nyári uborkaszezon alkalmával visszatekintést nyújtunk az elmúlt idők megkérdőjelezhetetlen "olimpiai bajnokairól" - akik a legjobbnak bizonyultak a maradék konc szétosztásában, az ország feldarabolásában, félholt hullává verésében és véres megerőszakolásában. Ők a legmagasabb hatalmi szintekről finanszírozott nemzetverőlegények, a háttérhatalom országunkban tartott fesztiválján a nagyszínpad körül a "magánhadsereg security"...

"A miniszterelnök közép-európai termelési központról beszél. Ez nem jelenthet mást, mint a multik által uralt ipart és mezőgazdaságot és a benne éhbérért dolgoztatott rabszolgákat. Árulkodó a 2012. évet értékelő beszédében elhangzott kijelentése: „15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez." Magyar gazdasági imperializmus? Végzetes tévedés, de tényleg ez történik. Jelenleg e 15-20 oligarcha felszerszámozása zajlik – az alattvalóvá süllyesztett lakosság rovására." - Élőlánc Credo

nemzeti regionális multi prima primissima.jpg

1. Prima Oligarcha - Zászlós Tibor

megyeipp_logo_2012.jpg

A Baracskai Rabgazdaság MSZ(M)P párttitkára újabban a Fidesz Nemzeti Agrárgazdasági Kamarájának a frissen megválasztott, agrárgazdálkodásért felelős országos alelnöke. Kedvéért, ezért az egyetlen emberért módosítottak volna törvényt a tisztelt házban. Bár "jeruzsálemi Áder" visszaküldte a Zászlós Tiborra szabott törvénytervezetet, de ettől függetlenül mégiscsak megvalósult az összeférhetetlenségi dupla pozíció betöltés. Itt kell említést tennünk a Prima Oligarcha Díj megyei nyertesről is: Zászlós Tiborról, nem tévedés, a kamara országos alelnöke a Fejér megyei elnöki pozíciót is betölti.

A 9.000 hektár területen gazdálkodó Mezőfalvai Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt. igazgatója, nemrégiben a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Tanácsadó Testületébe is megválasztották. (Ebben a testületben kapott helyet a Csányi-birodalomhoz tartó Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. elnöke Ádám János, a Bonafarm Csoporttól (birtokuk cirka 27.000 hektár...) - szintén Csányihoz tartozik - Éder Tamás, valamint a hazai állatgyógyászati milliárdos guru Móré Attila, és még sokan mások.) - Forrás: Magyar Asztal blog

A 9000 hektáros nagytőkés nemcsak az országos agráriumot tenné tönkre, de a 21 éve működő Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot is megfosztotta földjeitől.

Kishantos és a magyar agrár Apokalipszis: Az elmúlt 17 évben vele álltak szemben Kishantoson! Ő volt, és a mai napig ő az ellenlábas 9000 hektár állami földet használó általuk privatizált (lenyúlt) majd német kézre játszott volt állami gazdaság vezérigazgatója. És nekik nem elég, hogy megszerezték a 9000 hektáros állami gazdaságot. Addig nem nyugodtak, amíg Kishantost is tönkre nem tették! 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara akkor rúgta magát igazán tökön, amikor azt a Piszkei Öko pékséget tüntette ki különdíjjal június 30-án a XI. Euroregionális Kenyérfesztiválon, akinek a bio minősített gabonát a Kishantosi Ökölógiai Mintagazdaság is szállította (eddig). Gratulálunk és minden elismerésünk!

1. Primissima Oligarcha -  Lévai Gizella

Orbán feleségének testvére máris százmilliókkal gazdagodott a földtörvény botrányos áttolása óta. A szolnoki Lévai Gizella frissen szerzett, csupán 12 aranykoronás minőségű, de valamiért mégis több százmillióba kerülő új birtokára az állam is bejelenthet majd elővásárlási jogot az új földtörvény alapján. S az ajánlati kötöttség miatt annál kevesebbet az állam nem ajánlhat, mint amennyire a Garai–Lévai-alku felverte az árat. Mindkét variációval az állam fizetne közpénzt. Gratulálunk és minden elismerésünk!

2. Prima Oligarcha - Csányi Sándor

Tagja a MOL igazgatósági tanácsának, az OTP elnök-vezérigazgatója, tagja a MasterCard európai tanácsadó testületének. Csányiék a Bonafarm Csoporton keresztül ~27.000 hektár birtokosai. Bár a Pick szalámiját magyarként reklámoztatja, a schleswig-holsteini dioxinbotrány miatt készült "húsos lista" élére került, a piros kolbász sem minden esetben a paprikától piros, a hungarikumnak álcázás és a megtévesztés nagymestere. Az új földtörvény értelmében az ~5000 alkalmazottjával felvásárolhatná az egész országot szőröstül-bőröstül, ennyit arról a kormány-propagandáról, hogy a "kis- és közepes családi gazdaságokat támogatja az új földtörvény". Az új, murvával felszórt, klimatizált zenélő tehenészetben Enya hangjára tejelnek a nagy sűrűségben, intenzíven tartott, antibiotikumozott tehénkék: a 3,5 milliárdos beruházás természetesen állami közpénzből is finanszírozódott, sőt még munkahelyteremtő támogatásként is kapott egy keveset a tisztelt Prima Oligarcha, igaz, valójában 150 munkahelyet szüntetett meg a környéken, helyette pedig csak 58-at hozott létre, de ez önöket ne zavarja.

A hab a tortán, hogy Csányi Sándor egy szingapúri cégen keresztül birtokolja az agráriumban érdekelt céghálózatát. "2010-ben az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor magánbefektetéseit kezelő Bonitás 2002 Zrt. eladta az 5 millió forintos alaptőkéjű, a bankár hosszú távú agrárbefektetéseire alapított Bonafarm Zrt.-t a szingapúri bejegyzésű CSIM Pte. Ltd.-nek. Az adásvételi ügyletet adóoptimalizálási szándék ihlethette, lévén hogy a CSIM tulajdonosa maga a Bonitás." A Csim Pte. Ltd tulajdonában áll többek között a Sole-Mizo, a Pick-Szeged és a Csányi Pincészet. Gratulálunk és minden elismerésünk!

2. Primissima Oligarcha - Pásztorné Jánosi Katalin

Már nő a kukorica a műkörmös birtokán. A Blikk megtalálta a műkörmösből lett nagybirtokost! "Jelenleg műkörömépítésből élek, de aranykalászos gazdatanfolyamot is végeztem" – mondta a gyesen levő kismama, aki két külön pályázaton, összesen két és fél margitszigetnyi földterület bérleti jogát nyerte el Borsodban a helyi gazdák elől. Noha Pásztorné Jánosi Katalin (25) közösségi oldalán traktoros és szántó-vetős kép még nincs, annál több mutatós műkörmös fotó, lapunknak azt állította, hogy ért a gazdálkodáshoz. Így néz ki tehát egy igazi "kérges-tenyerű, korán kelő, szívós, kemény munkát végző gazdálkodó parasztember", ugye Fazekas Sándor és Budai Gyula? Gratulálunk és minden elismerésünk!

3. Prima Oligarcha - Raskó György

Raskó Györgynek sokat köszönhetünk a módszerváltás utáni privatizációból és országszéthordásból. Érdemeit az internet is őrzi. Neve három ízben is szerepel a K-Monitor (Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell) internetes adatbázisában. Olvashatunk róla a Magyar Narancs 2003. március 13-i számában az „A növényolaj-ipari privatizáció tíz éve: Leépülés” című cikkben, de a Magyar Nemzet online elérhető 2005. január 29-i „Százmilliós ajánlat a fecnin- Értékén alul adta el az ÁPV Rt. a komáromi gazdaságot” című cikkében is. Például: "Kézzel írt, néhány mondatos ajánlattal, mélyen a részvénycsomag könyv szerinti értéke alatt szerezhette meg a karácsony előtti napokban a komáromi állami gazdaságot az ÁPV Rt.-től a Kemenesalja Agráripari Kft. – derül ki a lapunk birtokába került dokumentumokból. Az ügyletre sebtiben létrehozott vállalkozás tulajdonosai között található Raskó György, az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának egykori MDF-es delegáltja is."

A GreenR blog összefoglaló elemzést adott róla az "Agrárportré - az internet nem felejt: Raskó György" című posztjában, de Ángyán József a legutóbbi sajtótájékoztatója alkalmával is kiosztotta az "agrárközgazdász" oligarcha Raskót. Gratulálunk és minden elismerésünk!

4. Prima Oligarcha -  Mészáros Lőrincz

A helyi gazdák semmit, a felcsúti polgármester több száz hektárt nyert. Mészáros "szarok rá, hogy Ángyán mit mond" Lőrinc, Felcsút polgármestere és családtagjai több mint 600 hektárt nyertek az állami földek haszonbérbeadásának pályázatán, Kajászón, miközben a helyi gazdák nem nyertek egy négyzetmétert sem. Az a Búzakalász 66 Kft. nyert, amiről pontosan tudjuk, hogy Felcsút polgármesterének az érdekeltsége. A cég ügyvezetője Mészáros Lőrinc, aki egyben az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke is. A cég tulajdonosa pedig a Mészáros család építőipari vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft, amelynek tulajdonosai a polgármester és felesége. A cég Kajászón 50, Fejér-megyében pedig összesen több mint 410 hektárnyi állami földet kapott haszonbérletbe. Mészáros Beatrix, a polgármester felesége további 94 hektárt nyert Kajászón, míg a polgármester testvére, Mészáros János Válon gazdálkodhat egy 140 hektáros állami táblán húsz évig. Gratulálunk és minden elismerésünk!

Elismerő oklevél és egy orbáni puszi jár a Megélhetési Prima Primissima díjazottnak - Lázár Jánosnak.

Az "izraeli Lázárnak" is hívott megélhetési politikus a Fideszből kilépő Ángyán Józsefre próbálta rásütni a "megélhetési politikus" bélyeget, de természetesen a fagyi hamar visszanyalt definíció és történeti szinten is. "Ha Ángyán József nem adja vissza a mandátumát, akkor a megélhetési politikusok sorába alacsonyodik le" - közölte Lázár János, arra kérve a volt államtitkárt, hogy ne ragaszkodjon a fizetéséhez. Szerintünk éppen fordítva: azoknak kellene visszaadniuk a mandátumukat, aki szembementek a választások előtt meghirdetett kormányprogrammal. Ángyán Józsefet arra kérjük, képviselje továbbra is a magyarságot és az igazságot és ne mondjon le képviselői mandátumáról!

MEGÉLHETÉSI POLITIKUS
Megélhetési politikus az, aki parancsszóra, a vezér, és a mögötte álló erős emberek haragjától rettegve, képviselői pozícióját, biztosnak tűnő életpálya modelljét, fizetését féltve, a szavazásra bocsátott törvénytervezeteket el sem olvasva, a vitákon részt nem véve, bekiabálás alapján, a nemzet érdekei ellen, az elfogadott kormányprogram ellenére szavazta meg a földtörvényt.
2013. június 26.

Ángyán: "Van annak némi bája, hogy éppen Lázár János nevez engem megélhetési politikusnak. Egyébként talán nem tévedek nagyot, és nem veszik szerénytelenségnek, ha feltételezem, hogy az én szavamra hallgatva annál sokkal többen szavaztak a Fidesz listájára, mint amennyi voks az én egy mandátumomhoz kellett. Azt hiszem tehát, hogy téved Lázár János: én nem a párttól, hanem tőlük, ezektől a családoktól, helyi közösségektől kaptam a megbízatásomat, velük, az emberekkel kötöttem szövetséget. Nekik tartozom tehát azzal, hogy nem dobom be a gyeplőt, hanem minden lehetséges eszközzel megpróbálom kikényszeríteni annak a "nép-párti" programnak a végrehajtását, amire a korábban soha nem tapasztalt felhatalmazást kaptuk. Miért is kellene tehát éppen nekem visszaadnom a mandátumomat? Azoknak kellene inkább ezen a "lehetőségen" elgondolkodniuk, akik ma nem azt teszik, amit a választási- majd kormányprogramban és a Nemzeti Vidékstratégiában az embereknek ígértek. Folytatom tehát a bennem bízók szolgálatát, de most már a független képviselők között." - Bihari Tamás interjúja/Népszava

A "regionális magyar multik"

"Az Élőlánc elutasítja Orbán Viktor azon kijelentését, mely szerint 20-25 regionális magyar multit akar helyzetbe hozni, amint azt 2013. februári évértékelő beszédében kifejtette. Amellett, hogy a globalizmus legrosszabb példáját kívánja átvenni a hazai oligarcháknak a rabszolgasorsba süllyesztett magyar állampolgárok vérén való felhizlalása árán, a magyar gazdasági imperializmus nemcsak nevetséges, de tragikusan veszélyes is. A miniszterelnök szándéka megmutatja, hogy – dacára állítólagos nemzeti elkötelezettségének – semmit nem értett meg a XX. század magyar történelméből." - Élőlánc Credo

url.jpgOrbán meccset néz Mészáros "leszarom Ángyánt" Lőrincz, Csányi "offshore" Sándor és Hernádi "Gazprom" Zsolt oligarchák társaságában.
Forrás: http://fideszfigyelo.blog.hu/2010/09/18/orbantol_privatizalt_a_videoton_tulajdonosa

szb_7425_resize2_638x406.jpg2013-tól az OTP Bank veszi át a Prima Primissima finanszírozását.
Forrás: http://mno.hu/grund/ime-az-idei-prima-primissima-gyoztesei-1035452

17362_01.JPGCsányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Demján Sándor, alapító
Forrás: http://teszt.vg.hu/galeria/1533

"Az Élőlánc hazánk érdekével ellentétesnek tekinti, ha az önkéntes szövetkezésen alapuló, alulról építkező feldolgozó- és kereskedőhálózat helyett – az ún. integrált mezőgazdasági termelésszervezés révén – a föld haszna a tőkés társaságok kezébe kerül, ha a földtörvény és kapcsolódó jogszabályai azoknak monopolhelyzetet biztosítanak. Ezért követeljük az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” intézményének az Alaptörvényből való kivételét.

Követeljük a 2014-ben feloldandó földpiaci moratórium újratárgyalását és meghosszabbítását.

Követeljük a földnek mint nem megújítható és nem szaporítható természetes monopóliumnak az áruk és a tőke szabad áramlása hatálya alóli kivételét, ennek uniós szinten való kezdeményezését.

Követeljük létalapunk, a föld alkotmányos védelmét, mely biztosítja annak használatát azok számára, akik meg akarják és tudják művelni, de megakadályozza annak áruba bocsátását. A föld nem eladható!

Európában nem példa nélküli gyakorlat a föld eladhatatlansága. Ha az angol termőföld a korona tulajdona, és a freehold intézménye gondoskodik annak használatba adásáról, Magyarország is megteheti, hogy helyreállítja és modern tartalommal tölti meg a Szent Korona alá tartozó földtulajdont elvét és ezzel összhangban a földhöz való hozzáférés szabályait.

A föld használatát lehetővé kell tenni az egyének és közösségek számára. A faluközösségek fenntartásához szükséges jövedelmek biztosításához helyre kell állítani a közbirtokosság intézményét, és állami földeket kell e célra rendelkezésre bocsátani." - Élőlánc Credo

"Ezek alapkérdések, amelyeken változtatni kell, mert ha nem, akkor megvédhetetlen a magyar föld, és a magyarságnak a 2000 éves története itt befejeződik nagyjából." - Ángyán József

         3 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia áder jános orbán viktor mezőgazdaság prima primissima csányi sándor földtörvény ökopolitika agrárium agrárpolitika élőlánc magyarországért ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium fazekas sándor agrármaffia földbérleti pályázatok mészáros lőrincz raskó györgy zászlós tibor regionális magyar multi

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

Ángyán: "Magyarország története itt véget ér..."

PPJ         2013.06.17.

videkpusztitasi.jpgAlapkérdések, amelyeken változtatni kell, mert ha nem, akkor megvédhetetlen a magyar föld, és a magyarságnak a 2000 éves története itt befejeződik nagyjából...! Bankok vásárolhatják fel az országot! Ángyán kilép a Fidesz frakcióból a függetlenek közé. Pénteken eldől a magyarság sorsa!

Forrás: N1TV youtube videó
Szöveg leírás: GreenR blog

Alkotmányos védelem alá kéne helyezni a magyar földet. Tárgyalásokat kéne kezdeni az Európai Közösséggel a moratórium meghosszabbításáról. Tudniillik azok a viszonyok, ami miatt mi a moratóriumot kértük egyáltalán nem javultak, nem változtak meg: a földárbeli 5-50x-es különbség katasztrófával fenyeget, ha szabaddá válik jövőre (május 1-én! - a szerk.) a földpiac. A csatalakozási szerződés bizonyos pontjait is érdemes lenne újra fölvetni az Európai Közösségnél. Sőt, odáig kéne menni, hogy újra kéne kezdeni a tárgyalásokat, hogy a föld ne tartozzon a tőke szabad áramlása kategóriájába. Több nemzet is most már egyetért ezzel Európában. Nemzetbiztonsági kérdés az alaperőforrások birtoklása. Különösen veszélyes ez a helyzet, hogy ha a szabadkereskedelmi tárgyalások keretében az Európai Közösség megállapodik az Amerikai Egyesült Államokkal, és onnantól kezdve nincs megállás...

Ángyán: "Én nem ezért jöttem, hogy tönkretegyük a vidéket és a helyi családokat,
hanem éppen azért, hogy megerősítsük őket."

De a földtörvényt is alapvetően át kell fogalmazni. Az az elképesztő elképzelés, ami az Alaptörvénybe a 3. módosítása során bekerült, hogy tudniillik nagy integrátorok alá begyűrjük a vidéket: ez katasztrófával fenyeget! Ezt a gondolatot el kell vetni! Még akkor is, hogy ha nagyon erős csoportok éppen azt akarják, hogy az európai régióknak megfelelően gyűrjük be az egész mezőgazdaságot nagy tőkés érdekeltségek alá. Ez a végét jelenti a vidéknek és a magyarságnak!

Abszolút fölső plafonokat kell meghatározni a birtokmaximumokra. Elfogadhatatlan az 1800 hektáros birtokméret (ha "családi gazdálkodásokról" beszél oly nagyon a kormányzati kommunikáció - a szerk.)! Persze Európában a szövetkezéssel érik el a családi gazdálkodások a megfelelő piacképes erőt - ezt ne felejtsük! És elfogadhatatlan az, hogy a jelenlegi földtörvényben nincs összeszámítás a családokat illetően, tehát 1800 hektárja lehet a mamának, papának, gyerekeknek, nagyszülőknek - így aztán teljesen kiszámíthatatlan, hogy mekkora gigabirtokok alakulnak ki egyes érdekeltségek kezében.

Ezek alapkérdések, amelyeken változtatni kell, mert ha nem, akkor megvédhetetlen a magyar föld, és a magyarságnak a 2000 éves története itt befejeződik nagyjából.

- Ön szerint a pénteki zárószavazás után a magyar föld magyar kézben maradhat?

Nem! Ez nem tudja megvédeni. Azok az intézkedések, amelyek a földtörvényben vannak, nem tudják magyar kézben tartani. Ráadásul a magyar kezek sem egyformák! Tehát olyan magyar kézben tartja - ha tartja egyáltalán a földet - amely nem földet művelni akar, hanem spekulálni. Nagy tőkeérdekeltségek felé fogja irányítani a földet a földtörvény. Ráadásul, hogy mondjak egy példát: a bankok bármilyen méretű földet megszerezhetnek, nekik semmiféle korlát nincs szabva (indirekt módon kiskapu van nyitva a földtörvényben - a szerk.). Azok a hitelintézetek, amelyek hitelezni akarják a mezőgazdaságot, és a haszna a földértékesítésnek vagy földforgalomnak ettől a pillanattól kezdve a bankoknál fog lecsapódni. A tönkremenő gazdaságok földjeit össze fogják gyűjteni, egy idő után a nagy bankok kezében lesz a  teljes magyar föld. Ez a végét jelenti a családoknak, a helyi közösségeknek és a falvaknak.

- Terjed egy olyan "pletyka", hogy ha a földtörvény szavazása nem úgy zárul, hogy a magyar föld magyar kézben maradhat, Ön ki fog lépni a Fideszből.

Ez eldöntött szándékom. Én nem ezért jöttem, hogy tönkretegyük a vidéket és a helyi családokat, hanem éppen azért, hogy megerősítsük őket. A Nemzeti Vidékstratégia ezt fogalmazza meg, nagyon sajnálom, hogy a saját kormányom, a saját frakcióm, a saját politikai családom, ahogy én ezt korábban gondoltam, nem ebbe az irányba tájékozódik. Úgyhogy ki fogok lépni a frakciókból, a függetlenek közt folytatom és nem fogok belépni egyetlen más frakcióba sem. Én az emberekkel kötöttem szövetséget, a Tisztességes Emberek Szövetségével akarom ezt az országot megfordítani, még akkor is, hogy ha a politikai terepen ennek most kevés esélye van. Ahogy jártam az országot a földfórumokon, úgy fogom a továbbiakban is járni az országot: és meg fogjuk fordítani ezt az országot!

         7 hozzászólás

Címkék: fidesz maffia orbán viktor mezőgazdaság földtörvény ökopolitika agrárium agrárpolitika váralja szövetség jövő nemzedékek élőlánc magyarországért ökológiai politika ökokonzervativizmus ángyán józsef vidékfejlesztési minisztérium ökológiai válság agrármaffia földbérleti pályázatok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása