A "Farkasréti Esték" sorozat keretében a Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesületének (SASFA) januári vendége Dr. Ángyán József, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő volt. Előadásának címe: "Mi lesz veled magyar föld és vidék?"
A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában és az EVK Szakkollégium közös szervezésében a Budapesti Corvinus Egyetemre látogatott professzor Dr. Ángyán József. Az előadás részét képezte a KDSZ "Magyarország versenyképessége" kurzusának.
Ángyán József másfél évig volt a jelenlegi kormány vidékfejlesztési minisztériumának államtitkára. A közelmúltban nagy port kavart a lemondása. Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Vidékstratégia elindítása is, melynek nagy szerepe lesz a 2014-20-as időszakban. Előadásában elsősorban a jelenlegi magyar mezőgazdaság kihívásairól és azoknak leküzdéseiről, illetve az elszegényedő vidék kilábalási lehetőségeiről lesz szó.
Az előadáson levetített prezentáció ezen a linken tölthető le.
A technikai háttérért köszönet a Társadalomelméleti Kollégiumnak!
A fényképeket készítette: Bóta Nikolett — KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában.
„Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság”. (Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996)
A Szakkollégium Éjszakája az ELTÉ-n jó érzékkel hívta össze az év magyar közbotrányának egyes főbb szereplőit. Megtelt az alagsor - feszült figyelem vetült az előadókra, a levegőben érezni lehetett, hogy az értő közönség előtt nem mindegy ki milyen érvekkel hozakodik elő. Ángyán József (még egyelőre Fidesz), Szabó Rebeka (LMP), Gőgös Zoltán (MSZP) és Raskó György közgazdász (KFPUOP - kormányoktól függetlenül privatizáló ultimate oligarcha párt) vonultak fel a szó-csatamezőn.
Miután Raskó úr nem is ismerte Szabó Rebekát (tessék?!) és Rebeka többszöri le-"fiatalhölgyezés" után bemutatkozott, hogy ökológiai tudása miatt van némi köze a mezőgazdaság fenntarthatóságához, még a továbbiakban tájékoztatta is Raskó urat, hogy a kortárs öko-közgazdász szakfolyóiratokban már nem nagyon állná meg a helyét az az axiómarendszer, aminek Raskó úr is hazai "jeles" képviselője (tudniillik épp paradigmaváltás alatt áll a fősodrú közgazdaságtan). Valóban úgy tűnt, hogy a Növekedés határai, a Gyilkos vagy humánus gazdaság? és a Tőkés társaságok világuralma című könyvek, melyek világszinten elismert közgazdászok és rendszer-elemzők munkái, eddig nem nagyon fodrozták Raskó és Gőgös urak eszmei víztükreinek felszínét. Ráadásul roppantul zavaró módon, mintha Ángyánon és Szabón kívül mindenki megfeledkezett volna arról az aprócska tényről, hogy immáron az olajcsúcs után van az emberiség, ezért "csöppet" megkérdőjeleződött annak a fenntarthatósága, hogy jelenleg világszinten 1 kalória élelmiszerhez 10 kalória olajat használ fel az agrárium.
Ángyán József 3 percben a versenyképességről: Raskó elvtárs elévülhetetlen "érdemeiről", Csányi elvtárs német sertéshúsáról a magyar Pick szalámiban, a tőkés társaságok 1,4x támogatásáról, Forgács Barna elvtárs 5000 ha ingyen kapott földjéről, a negatív externáliákról (környezeti és foglalkoztatási károk), hogy az intenzív mezőgazdasági termékek költségeiben nem jelennek meg az előállítása során keletkezett társadalmi károk - vagyis, hogy a tőkebefektetők versenyképességéről van-e szó vagy a közösségek versenyképességéről!?
Ángyán szerint Raskónak elévülhetetlen érdemei vannak a magyar mezőgazdaság végvárainak felszámolásában. Raskó úr módszerváltás utáni privatizációs tetteit az internet 2003-ban és 2005-ben is rögzítette.
További képek:
Az Élőlánc Magyarországért figyelemmel kíséri az eseményeket és az alábbi hír/felhívás/szórólap alapján bármikor kiadhatják a jelet a gazdáknak 2005-höz hasonlóan a Parlament elé vonulásra békés demonstrációra!
És most valami egészen más. (And Now for Something Completely Different...) :)
Country Magazine – Magazine of Hungary - 2012 November
Waging a Quixotic war against the powers that be, the university professor turned MP is a catalytic figure of Hungarian politics. Disregarded by those most concerned, his critical observations about the sly reshuffling of leasehold land have raised eyebrows in government circles and created media hype.
Dr. Ángyán clearly remembers an agreement with the prime minister that small scale family farms and cooperative efforts would enjoy priority and subsidies, to be able to stay afloat and complete. The present agricultural policy, however, is a complete u-turn from that standpoint, backing up large investors, deregulating sate farms into the hands of interest groups, paving the way for a nouveau aristocracy. The law serves the vested interests of greedy capitalists, whatever their political standing. The case in point: they never opt for the same piece of land, there are no clashing interests. Deals are made behind the scenes.
Professor Ángyán suspects a massive network of oligarchs, exercising their power not so much through traditional ways of corruption – bribes and nepotism – but through their proxies infiltrating the political system. He reckons that the main problem that might lead to the downfall of government is their immense greed, their despicably capitalising on the two-third majority and trust from the constituents, who elected them in hope of correcting what was wrong with the country. Now they pathetically fall short of all expectations, changing everything for the worse, ransacking the nation. People are not stupid though, at one point they will stand up for it.
Dr. Ángyán has become untouchable, a political leper in his party. But he doesn’t care. He might be sidestepped but his criticism cannot be shunned.
Helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették vasárnap egy korábban az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón.
A kajászóiak a Fejér megyei földpályázatok nyerteseiről szóló Ángyán-jelentés óta háborognak, ebből derült ki ugyanis, hogy a településen kápolnásnyéki, illetve felcsúti pályázók jutottak jelentős földterületekhez, helybéliek viszont nem nyertek az NFA-pályázaton. Ángyán szerint Kiss Árpád nádarató vállalkozó volt azon pályázók egyike, akit ki kellett volna zárni a pályázatból, mert nem helybéli - ahogy Mészáros "Mr. Szarok rá hogy más mit mond" Lőrinc felcsúti polgármester sem az.
A jelenleg érvényben lévő földtörvény /1994. évi LV. 5§. (1) bekezdés alapján magánszemély 300 ha VAGY 6000 AK (Arany Korona) értékű földet birtokolhat.
Ezen tulajdonszerzési korlátok alkalmazását írja elő a törvény 11.§ (1) bekezdés a használat jogának szerződéssel való alapításakor is.
Az állami földek pályázatán két kajászói birtoktestet, összesen 8194 AK értékben nyert el Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos 20 évre.
Ez 2194 AK-val azaz 70 hektárral több, mint a törvényben megengedett terület. 70 hektár = 700.000 nm. Ez 100 db focipályányi terület.
A szerződés tehát érvénytelen és törvénytelen.
A kajászói gazdák a törvényesség helyreállítása érdekében közbirtokosságba vonták a törvénytelenül és érvénytelenül juttatott többlet területet, és megkezdték művelését.
Elfeledett elveire figyelmezteti a Fideszt a két lázadó államtitkár - Helyenként kioktató hangnemben, helyenként pedig családi történetekkel színezve figyelmeztette a Fideszt korábbi birtokpolitikai elveire Ángyán József és Bencsik János. A vidékfejlesztési államtitkári posztjáról idén januárban lemondott Ángyán József mellett Bencsik lett a Fidesz belső ellenzéke a földügyekben. A képviselő 55 módosító indítványt nyújtott be a földtörvény tervezetéhez, mert úgy látják, az ellentétes saját pártjuk, a Fidesz elveivel. A kormánypárt ugyanis szóban a helyben lakó földművesek, a családi gazdaságok megerősítését támogatja, ám a jogszabálytervezetben mégsem azokat, hanem a nagybirtokokat erősíti.
Az Őszi szántás elnevezésű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködésben. Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője elmondta, hogy a jelenleg érvényes földtörvény szerint magánszemély 300 hektárt vagy hatezer aranykorona értékű termőföldet birtokolhat, ez a bérleti jogviszony esetében is érvényes. Ezzel szemben Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán 284 hektárt, 8194 aranykorona értékű területet kapott bérbe húsz évre.A vasárnapi akcióban a "törvényes részen felüli területet", azaz 2194 aranykorona értékű, hozzávetőleg hetvenhektáros területet kerítettek körbe és szántottak be.
Boór Ferenc azt mondta: egy októberi, kajászói gazdatanácsi döntés alapján nem engedik törvénytelenül megművelni a területet. A terület feletti rendelkezést ezért a törvényesség helyreállításáért vonták a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba - tette hozzá.Szerinte az országosan eddig 60 ezer hektárra meghirdetett földbérleti pályázatokat vissza kell vonni. Minden bérleti szerződést fel kell bontani, mert ellentétes a kormányprogrammal és az alaptörvénybe ütközik. Aki jogosan nyert földterületet, kárpótolni kell - mondta, hozzátéve, a helyi gazdabizottságoknak új feltételekkel kell meghirdetniük a pályázatokat, amelyeken a valóban helyi gazdák juthatnak földhöz.
Mindeközben az oligarcha-pártiak részéről az a szóbeszéd járja, hogy az Ángyán által hirdetett út "skanzenné" alakítaná a magyar vidéket és mezőgazdaságot. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az olajkorszak végéhez érve (1 kalória élelmiszer előállításához 10 kalória olajat használunk jelenleg) a mezőgazdaság, mint ipari termelés fenntarthatatlanná vált, az Ángyán által kidolgozott vidékfejlesztési program a legprogresszívebben veszi figyelembe a fenntarthatósági kritériumokat!
Ehhez kapcsolódóan olvasható alább Ács Sándorné - az Élőlánc Magyarországértelnöke, agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök véleménye!
"Bocsánat, de Buják Attila összevissza beszél, és valótlanságokat állít ebben az interjúban. Ángyán fenntartható vidéket akar - a kormányprogramot kéri számon. Ha ezt Ön Raskó után szabadon skanzennak gondolja, akkor nyilvánavlóan nem ért hozzá, ugyanis Európa mezőgazdasága családi gazdaságokra épül. Dániában például 70 hektár az átlagos farm méret - és a feldolgozást, kereskedelmet a gazdák szövetkezetei végzik. Gondolom a dán mezőgazdaságot nem nevezné skanzennek?
A Raskó féle több ezer hektáros gazdaságok elszívják a vidéki közösségektől a jövedelmet, a megélhetés forrását. Igaz, hogy alkalmazottakat foglalkoztatnak - a hatékonyság érdekében a lehető legkevesebbet - de ha ezek a földek a helyi családok birtokában lennének, akkor lényegesen több embernek nyújtanának megélhetést.
Ha Buják Attila választhatna, hogy egy gazdaság tulajdonosa legyen, vagy cselédje - melyiket választaná? Vajon melyik kínál több jövedelmet? Tulajdonosnak, vagy alkalmazottnak lenni?
Raskó úr az MDF kormány államtitkárként az élelmiszeripar külföldi kézre adásával fölmérhetetlen károkat okozott a magyar mezőgazdaságnak - mert kiszolgáltatott nyersanyagtermelővé degradálta a gazdákat. Gazdasági alaptézis, hogy a jövedelem nagyobb hányada a feldolgozásból és a kereskedelemből származik. Raskó úr ezt a jövedelmet vette el a magyar vidéktől, mely ennek következményeit a mai napig szenvedi.
A milliárdos nagyságrendű fejlesztéseivel kapcsolatban pedig meg kell jegyezni, hogy ezeknek 40-50 %-a nagy valószínűséggel EU-s támogatásokból, közpénzekből épült - a cikkben szereplő 900 milliós beruházás esetében ez 400-450 millió 1 embernek - abból a kasszából, melyet az EU a vidéki családoknak szán.
A földtörvény a földek forgalmáról, tehát adás-vételről, bérbeadásról szól - így az 1200 hektáros határ azt jelenti, hogy Raskó úr nem vehet, és nem bérelhet több földet, de azt nem jelenti, hogy az 1200 hektár feletti részt el kell adja. Viszont ha bevon néhány tulajdonost, aki magánszemélyként vásárolhat földet, akkor ők megveszik a földet, Raskó úr pedig bérbe veszi tőlük. Ez a legfőbb kritika a földtörvénnyel szemben, hogy csak az őstermelőknek, magán és családi gazdaságoknak szab tényleges korlátot, a gazdasági társaságoknak viszont kiskaput nyit a korlátlan birtoknövelésre."
Kajászón még tavasszal kezdődtek a tiltakozások, amihez az LMP is csatlakozott, míg a gazdák földet foglaltak és tüntettek, ők földet vittek a "csillapíthatatlan étvágyú" Mészáros Lőrincnek (aki az 1200 hektáros limitnél nagyobb földterületeket kapott a környéken).
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségeit is Ángyán József tárta fel - mint írta, a polgármester családi érdekeltségébe tartozó három pályázó (egy cég és két közvetlen családtag, a feleség és a testvér) Alcsútdoboz és Vál meghirdetett földjeinek túlnyomó többségét, Kajászó és Óbarok meghirdetett földjeinek pedig mintegy harmadát megszerezte. A 3 pályázó 25 bérleti szerződéssel összesen 1327 hektár – 31940 aranykorona értékű – területet kapott bérbe, ami az agrárminisztérium által hangoztatott 20 hektáros országos átlagnak több mint hatvanhatszorosa. "Így hozzájuk került a Fejér megyében eddig bérbe adott összes terület 25 százaléka, az összes aranykorona érték 26,3 százaléka - írta a vidékfejlesztési minisztert cáfolva Ángyán József.
Több mint hetven agrár- és vidékfejlesztési, természet- és környezetvédő civil szervezet arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy a jelenlegi formájában ne támogassák a tervezett földtörvény javaslatát. A tervezet ugyanis rögzítené Magyarországon a nagybirtokrendszert, továbbá nem nyújt kellően hatékony védelmet a külföldiek tulajdonszerzése ellen. Mindez ütközik a fenntarthatóság Alaptörvényben is rögzített elveivel és a Kormány által elfogadott Vidékstratégiával, a tervezet ezekkel ellentétben gyorsíthatja a vidéki térségek elnyomorodását.RÉSZLETEK >>> A videókban és a cikk alábbi részeiben elhangoznak azok a nevek, akik behálózták az országot és az életfeltételeinket veszélyeztetik! ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Parázs hangulatú fórumot tartott tegnap Pécsett Ángyán József fideszes képviselő. A korrupció új szintjére jutott a társadalmi "fejlődés". Már nem hivatalnokokat kell megkenni, a politikába kell betenni a saját embereket, akik intézik az ügyeket, minisztereket, államtitkárokat - így Ángyán.
A fórum utáni rögtönzött sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Fejér megye után újabb földfoglalások várhatók a volt államtitkár információi szerint, mégpedig Csornán, ahol állítása szerint Nyerges Zsolt érdekeltsége előzte meg a helyi gazdákat.
Orbán, Csányi és MészárosLőrincz - kilóért megveszik és eladják az országot
Nagy népszerűségnek örvend az ellenzék szemében Ángyán József agrárszakember, az Orbán-kormány volt földművelésügyi államtitkára, legalábbis erre utal, hogy a pécsi Slyven Rendezvényközpontban megszervezett fórumán jelen volt a Lehet Más a Politika baranyai vezetése, az MSZP városi elnöke és megyei alelnöke, illetve a Jobbik baranyai országgyűlési képviselője. A közönség zömét persze hoppon maradt gazdák és a Fideszből kiábrándult jobboldaliak tették ki. Ángyán szerint két út képzelhető el: az egyik a családi gazdaságokra épül, a másik a spekuláns tőkére. Utóbbit csak a haszon maximalizálása érdekli, nem a föld hosszú távú hasznosítása és az ott élők sorsa - mondta. Mindez önmagában érthető is az agrárszakember szerint, ám jelen esetben azt látjuk, hogy a spekuláns tőkét kiszolgálja az a magyar állam, amelynek egyik fő feladata épp ennek korlátozása lenne.
A fideszes képviselő nem rejtette véka alá, hogy kikre gondol.
Az EU-s agrartámogatási rendszernek köszönhetően az elmúlt évek valódi pénzesőt jelentettek néhány magyar nagytőkés számára. Csányi, Nyerges és Leisztinger érdekeltségei sok milliárd forinttal gazdagodtak, miközben a kis- és középbirtokos gazdákhoz az uniós pénzeknek csupán a töredéke jutott el.
Leisztinger és Csányi
Ezek az érdekkörök átlépik a politikai törésvonalakat, ahogy azt a 2011-ben három legnagyobb földalapú támogatásban részesülő vállalkozó, Csányi Sándor, Leisztinger Tamás és Nyerges Zsolt neve is mutatja. Az állam dezertál, fogalmazott Ángyán, arra utalva, hogy a korrupció új szintre lépett, lényegében az államapparátus működésének részévé vált. Mindez a rendszer összeomlását eredményezi meglátása szerint, hosszabb távon nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában. Ángyán József Csányi Sándor mezőgazdasági érdekeltségeit elemezte hosszabban, ami azért is aktuális volt, mert pár héttel ezelőtt Baranyában az OTP vezér Orbán Viktor részvételével adott át egy 3,5 milliárdos, részben közpénzből finanszírozott beruházásból felhúzott „zenélő tehenészetet”, ahol Csányi azt is felajánlotta Ángyánnak, hogy az egyik sertéstelepen ismerkedjen meg közelebbről a mezőgazdasággal.
Ez a tehenészet összesen 56 embernek ad munkát, miközben a Csányi érdekeltségek- Ángyán összesítése alapján - tavaly mintegy 4 milliárdos állami és uniós támogatásban részesültek. A bankvezér összesen 16700 hektárnyi földet birtokol különböző módozatokon, ami a fideszes képviselő szerint európai összehasonlításban példátlan. Ángyán ismertetése alapján például Dániában az átlagos birtokméret 60 hektár, míg az úgynevezett nagybirtokoké 360 – a készülő magyar földtörvény ezt 1200 hektárban maximalizálná, de olyan módon, hogy ezt különböző módszerekkel a többszörösére lehet növelni. A cégcsoportot ráadásul Szingapúrból menedzselik egy off shore cégen keresztül Ángyán szerint, és ahogy a dioxinnal fertőzött, Németországból importált sertéshús botránya kapcsán kiderült, nem Magyarországon vásárolják az alapanyagokat az élelmiszer előállításhoz, így pedig hiú ábránd marad a magyar sertésállomány növelésére vonatkozó kormányzati szándék. TOVÁBBI RÉSZLETEK A HVG.HU-n >>>
Csányi Keresztapa -- Orbán csak egy báb!
Katt a képre a nagyobb méretért!
A tegnapi rendezvényről beszámolt a pecsistop.hu is Ángyán Csányiról, az új korrupcióról és a politikáról címmel. - A politika miért szövetkezik a "maffiával"? - tette fel a kérdést Ángyán József. A háttér érdekhálózat "feldugja" az embereit a politikába - a volt államtitkár azt sem értette, egyáltalán hogy került oda. Akik már ott voltak, azok sem értették.
A korrupció új szintjére jutott a társadalmi "fejlődés". Már nem hivatalnokokat kell megkenni, a politikába kell betenni a saját embereket, akik intézik az ügyeket, minisztereket, államtitkárokat - így Ángyán. A miniszterek mellé még tartótisztet is elhelyeznek. Ráadásul lehet olyan törvényeket hozni, ami a disznóságot törvényessé teszi. Ezért gondolom, hogy a társadalom a végnapjait éli: a törvények leválnak az erkölcsről. Természetesen szólt a Fidesz földosztásáról is Ángyán. A felcsúti polgármester 25 pályázatot nyert. Van olyan környék, ahol a felcsúti polgármester felesége és egy államtitkár szomszédja az összes földet megnyerte. Az egyik helyi, nyeretlen pályázó úgy sóhajtott fel: "legalább a felét meghagyták volna nekünk". Azaz, a magyar már megszokta, hogy kirabolják, és kicsivel is beérné. A történet nem 20 ezer hektárról szól, hanem a becsületről, és arról, hogy megmarad-e a földünk - zárta szavait Ángyán.
Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kajászói lakossági fórumán lerántja a leplet az Orbán-kormányról és annak mezőgazdasági programjáról. A csalódott honatya élesen bírálja "politikai családját", vagyis a Fidesz-frakciót és annak vezetőit, a "nagy fiúkat". Nem csak, hogy felhívja a figyelmet a kétes ügyletekre, s arra, hogy az a vidékfejlesztési politika, amit a kormány visz véghez meg sem közelíti az általa kidolgozott programban foglaltakat, a széles nyilvánosság előtt kér bocsánatot kihangsúlyozva, őt is átverték. Azonban az igazságbeszédnek itt még közel sincs vége. A következő videónkból az is kiderül, mi köze Orbán Ráchel udvarlójának a Fejér-megyei földmutyihoz.
A második részből kiderül, hogy Ángyán József miként derített fényt a Fejér megyei földmutyikra és mindehhez mi köze van Orbán Ráchel udvarlójának, aki állítólag a Közgépnél is vezető tisztségviselő...
Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kajászói lakossági fórumán lerántja a leplet az Orbán-kormányról és annak mezőgazdasági programjáról. A csalódott honatya élesen bírálja "politikai családját", vagyis a Fidesz-frakciót és annak vezetőit, a "nagy fiúkat". Nem csak, hogy felhívja a figyelmet a kétes ügyletekre, s arra, hogy az a vidékfejlesztési politika, amit a kormány visz véghez meg sem közelíti az általa kidolgozott programban foglaltakat, a széles nyilvánosság előtt kér bocsánatot kihangsúlyozva, őt is átverték.
Utolsó kommentek