PPJ         2015.01.07.

Az alábbi kitekintőt az FFEK.hu, vagyis a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport honlapján találtam a "Az Ördög, létezik? Jacopo Simonetta írása" címmel. "...fontos minden olyan felvetés, amely a mai ember számára elfogadható magyarázatot ad valamely mitikus lény létére, amely a mai gondolkodás keretei között kísérli meg értelmezni a mitikus képeket. Emiatt tesszük közzé a kitekintő részeként Jacopo Simonetta írását." - írják az FFEK.hu oldalon. Az alábbi kedvhozó kiemelt részlet után tehát a teljes szövegért irány az FFEK!

"A ma embere nem lát sem előre, sem hátra. Elvesztette már minden kapcsolatát a világgal. Nem látja, nem érzi sem a tündéreket, sem az angyalokat, de az ördögöket, lidérceket, sárkányokat, démonokat sem. Holott együtt él velük. Ezek a lények úgy foglalnak helyet az ember és a természet közti kapcsolatot lehetővé tevő és fenntartó mítoszokban, mint az egyes élőlények künn a nagyvilágban. A mítoszok nem világ-magyarázatok. Kevesebbek is, többek is annál. Jung szerint a mítosz egyfelől összeköti az embert az ősök világával, folytonosságot, biztonságot jelent, másfelől pedig a teremtett világhoz kapcsolja, magyarán: megmutatja helyét a világban, összekapcsolja őt múltjával és jelenével, ezáltal meghatározza jövőjét. Akinek nincs múltja, nincs jelene, és jövője sem lehet. Az ősök útjára visszatalálni, újra felfedezni mítoszainkat nem álmodozás, nem valamiféle történelem-tudományi szakkérdés, ellenkezőleg: fennmaradásunk, unokáink léte függ tőle. A mítosz nem egyszerűen segíti a világban való tájékozódásunkat. Olyasmit ad, amit a tudomány, a technika sohasem: midőn megszemélyesíti a körülöttünk lévő világ természetes rendszereit, egyfelől minden egyes ember számára kézzelfoghatóvá teszi azt, amit a kései utódok rendszerműködésnek neveznek, másfelől – s itt talán ez a lényeg – tudatosítják az emberben: vannak társai a teremtésben, olyan társak, akikkel együtt kell működnie. A folyó tündére, maga a folyó. A filozófusok, ha értenék, azt mondanák: teljes fizikai és metafizikai valójában. A Tisza eredetmondája, hitregéink sora, számos tündérmese, és persze a napfogyatkozás citált magyarázata elmondható olyan nyelven is, amiből a ma geográfusai, ökológusai, filozófusai, riporterei s talán – ha eleget ültek az iskolapadban – hétköznapi emberei is értenek, vagy ha nem is értenek, de elfogadnak. Ami e nyelven közvetíthetetlen a tudat, a tudat, hogy az ember s a teremtett világ csupán ugyanazon Isteni Ige különböző megnyilvánulása. A tudat, hogy felelősek vagyunk világért, hogy nem használhatjuk szabadon a földet. A folyó nem a miénk, ahogy az ártér sem. Nem emelhetünk gátakat a víz partján. Nem törhetjük fel szabadon és vég nélkül a földeket. Nem rendelkezünk sem velük, sem a rajta élőkkel. – Fűnek, fának, s mindannak, ami e tájon él – feleli Aranymag Frodó kérdésére egy másik mítoszban, nincs más tulajdonosa, csak önmaga. Bombadil Toma csak a gazda. Évezredeken, hosszú-hosszú nemzedékek során át élt népünk e bölcsességgel, a nélkül persze, hogy tudott volna a Gyűrűről és persze Bombadil Tomáról. Az ember nem birtokosa, gazdája a tájnak. Együtt él vele. Ha táj pusztul, leépül – lakjon bár üvegpalotában, elefántcsont-toronyban, vele pusztul, sorvad az ember is." (Részlet. A teljes szöveg itt: FFEK - "Az Ördög, létezik? Jacopo Simonetta írása")

További olvasmányok, tanulmányok:

Az Ökotáj folyóirat 2009. 41-42. számának tematikus címe: Molochkauszt
Benne ökológia, gazdaság, ökofilozófia és társadalom egy nem mindennapi, de annál súlyosabb olvasatban.

Érdemes továbbá a humánökológusoknak is megismerkedni a tradicionális metafizikai tudatökológiai alapelvekkel:
az ArsNaturæ ökofilofiai műhely weboldalán és igényes folyóirat kiadványában.

Végül, de nem utoljára:
Tündérek megzavarása miatt állt le egy útépítés - Izlandon hónapok óta tiltakoznak egy útépítés ellen. A tiltakozók egyik fő érve, hogy a készülő út megzavarná a tájon élő tündérek és manók életét. A természetvédők szeretnék megakadályozni, hogy út szelje át az ott lévő védett lávamezőt.

PPJ         2014.09.18.

"Egy társadalom lehet az egység, a szépség és az értelem képmása. És lehet a szétesés, a csúnyaság és az ostobaság képmása is. Tőlünk függ, hogy melyik lesz. Ha egy olyan társadalmat koholtunk, melynek formái most elembertelenítenek minket, az azért lehetséges, mert mielőtt ez a külső tartományban megtörtént volna, már teret adtunk olyan gondolati alakzatoknak, melyek tagadják emberségünket és bénítják kibontakozását. Ennek megfelelően, ha vissza kívánjuk alakítani társadalmunkat egy egységesült ember-mivolt képére, elsőként tisztában kell lennünk azzal, mit jelent embernek lenni. Az előttünk álló feladat első lépése a tisztázás. Ennek előzetes momentumaként pedig egyfajta nyomozást, posztmortem vizsgálatot vagy halottszemlét kell tartanunk, hogy felfedezzük, hol romlott el, mi történt tudati szféránkban, ami arra vitt minket, hogy felépítsük azt a szörnyű rémálmot magunk köré, melyben közülünk legtöbben ma élni kénytelenek. Vissza kell követnünk az állomásokat, melyeken keresztül a mentális és anyagi tartományt előkészítettük töredezett, embertelen társadalmunk kibontakoztatásához." - a teljes cikk elolvasható az Ars Naturæ tudatökológiai és ökofilozófiai műhely oldalán*. 

[*] Részlet Philip Sherrard: A modern tudomány és az ember dehumanizálódása (Ars Naturae [Szeged], II. évf. 3–4. sz.) című tanulmányából.

PPJ         2014.09.09.

"Az alaptévedés mindig ugyanaz: Darwin megtévesztő elméletei baljós politikai–gazdasági ideológiává alakultak." - Linea. Quotidiano Nazionalpopolare.

Akiben megmoccan a türelmetlenség azon állításom hallatán, hogy az egész atlanti modell szerint „civilizálódott” társadalmat éppen alapjaiban megrázó gazdasági krízis, s az abból való kilábalás lehetetlenségének indítóoka egy biológiai doktrínában rejtőzik, az kéretik, gondolkozzon egy pillanatig, és akkor talán megállapíthatja, hogy diagnózisom nem őrület vagy rögeszme következménye, hanem ellenkezőleg, alkalmasint éppen ahhoz az egyre gyarapodó kisebbséghez tartozik, amelynek sikerült egészében leráznia magáról az evolucionista előítéletet, melynek „keneteivel” legzsengébb korunk óta ­oltanak bennünket.

...

Rendkívül kiterjedt, és nemcsak természetietlenül, hanem egyenesen természetellenesen megerőszakolt kritériumok – mint amilyen a természeten való állítólagos uralom – szerint működő közösségekben természetes szelekcióról beszélni, akár csak konzerváló (nemhogy nemesítő) értelemben, egyszerűen őrültség. Ezzel szemben az imádott Eredmény-Isten, akinek meg kellett volna, hogy legyen az erénye ahhoz, minden területen biztonsággal mutassa a „helyes utat”, előnyben részesítette azt, aki jobban volt képes rombolni mások életét és utóvégre a sajátját is. Nem beszélve arról, hogy azokat, akik nagyobb számban maradnak alkalmasak a túlélésre, pusztán mennyiségi szinten nevezhetjük bárminek, csak éppen „győzteseknek” nem, pontosan ők a legnagyobb vesztesek és a szánalomra méltók; ők azok, akiknek a merő fennmaradáson kívül vajmi kevés van a tarsolyukban.

A teljes cikk elérhető és online olvasható az Ars Naturæ ökofilozófiai tudatökológiai műhelyben.

PPJ         2014.08.07.

„Szegfűvirágleheletzugatagos-örömillatú délövi szélben, fülemüleszavú-méhzizegésű liget susogó sűrűjében” a kezdet finomságát és lágyságát a vég durvasága és alvadt szilárdsága váltja fel: a fehérséggel áthatott üde színességet az elmosódó színek egyre tónustalanabb szürkesége. A tündéreket és királyfikat a feminista és a manager: az ólomvázra fröcskölt szilikonfúria és a teknősbékaszerű páncélos puhatestű. Észak dominanciáját délé, a heroikus férfiét a démoni nőé, a királyokét a plebsé, az épségét a betegségé, az eleven szellemét a gépé, a szférák zenéjét a gépzaj, a minőséget a mennyiség. A Föld mozdulatlan és a világ közepében tündöklő paradicsomát egy űrben bolyongó sárgolyó, ami egy „nagy bumm” révén véletlenül „élhető feltételeket” eredményezett, s a „létért folytatott küzdelemben” a majomemberből „homo sapienst”. A létesülés egyre mohóbban elnyeli a Létet, ami passzívan mint létromlás, aktívan mint létrontás ölt testet. Az alászállás folyamata nemcsak az emberi társadalomban mutatkozik meg, hanem a megnyilvánuló természet általános körülményei közepette is. Bizonyos értelemben – bár kétségtelenül nehezebben tetten érhető módon – az egyes fajokon belül is, de leginkább magasabbrendű ideákat megtestesítő létformák eltűnésével, és új, sötét ideákat megtestesítő fajok materializációjával. A pázsit gyomtársulás lesz, az ambrózia parlagfű, a tölgyerdő akác, a kipusztult méhek méze ipari édesítőszer, a rét és a folyópart szúnyog- és kullancsfészek; s az adakozás hiánya ráksejtté, a szellem anyaggá, a szeretet gonoszsággá, az önfeladás önzéssé, a beavatás szektaextázissá és drogizmussá, az öreg bölcs vén hülyévé: – az elixír méreggé lesz.

...
A részlet teljes terjedelmében az Ars Naturæ tudatökológiai és környezetfilozófiai műhely online elérhetőségén és nyomtatott folyóiratában is olvasható:

Baranyi Tibor Imre: „Istenálom” - A természetfeletti és a természetalatti megnyilvánulása a természetben (Ars Naturæ III–IV. évfolyam, 5–8. szám)

PPJ         2013.07.29.

Részlet a Magyar Hüperión című friss folyóiratban megjelent ARS NATURÆ ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat második kötetének recenziójából:

"»Új ökológiai folyóirat: Ars Naturæ« című cikkemben e kiadvány 1-2. számát, pontosabban kötetét, az eddigi legjobb magyar nyelvű ökofilozófiai könyvek közé soroltam, a Természet és szabadság (Osiris, 2000) és a Környezet és etika (L'Harmattan, 2005) mellé, és azt írtam, hogy kíváncsian várom a folytatást: sikerül-e fenntartani a színvonalat és a kiegészíteni a már elhangzottakat. Nos, a 3-4. szám, a második kötet itt van, az előzőnél is vastagabb (457 oldal), ugyanolyan színvonalas és számos új megközelítést tartalmaz.
...
Az Ars Naturæ mélyebb a mélyökológiánál, és újfent megmutatkozik, hogy a színvonalra és a mélységre ma Magyarországon alig van igény. A környezetvédelemmel foglalkozók képtelenek belátni, hogyan kapcsolódik tudománykritika, a közgazdaság, a pszichológia és a filozófia a nem-természettudományos ökológiához." - 116. oldal

Arsnaturæ.hu / Tudatökológia / - Horváth Róbert: Bevezetés a tudatökológiába

"Az ökológia változatainak, aldiszciplínáinak napjainkban tapasztalható megsokasodása – jóindulatú megközelítésben – az oikosz említett, eredetileg is széleskörű értelmével függ össze. Biológiai ökológia, társadalomökológia, humánökológia, ökopolitika, ökozófia, ökofenomenológia, sőt ökofeminizmus azért lehetséges, mert a környezet szinte bármekkora és bármi lehet: termőföld, állati vagy laboratóriumi környezet, társadalom, ember, politikai hatáskör, nemi viszonylat. Értelmezhető filozofikusan és metafizikailag is. Ami a leglényegesebb, bármilyen környezetről legyen szó, az oikosz mindenhogyan bensőséges. Minden ökológiai környezet ilyen, de legalább olyan környezet, amellyel kapcsolatban felmerül a bensőségessé-tétel igénye. Az ökológia – valamennyi formájában – a tudatosított, és így valamilyen fokon bensőségessé tett szűkebb vagy tágabb környezet tudománya."

Megjelent az Ars Naturæ folyóirat 3–4. számában.
_____________________________________________

Horváth Róbert: A tudatökológia alapelvei

A tudatökológia nem egy irányzat a számos ökológiai irányzat között, és nem is egy ága az ökológiának. Inkább – eltérően az irányzat szó legfelszínesebb jelentéseitől – egy irányvonal, amely minden ökológiai irányzatban és diszciplínában hasznosítható, mely komolyan veszi. Éppúgy az ökológia úgynevezett sekélyes formái, mint a „mélyökológia” számára. A biológiai ökológia képviselői lényegében ugyanúgy alkalmazhatják az alapelveit, mint a társadalomökológia vagy ökofilozófia művelői. A lényeg, hogy értsék a fő elveit, belássák a fontosságukat, majd pedig következetesen alkalmazzák a saját gyakorlatukban, anélkül, hogy megmásulnának és a szaktudás tompítaná hangsúlyosságukat.

Az alapelvek a következők:

(1) A tudatökológia abból a fundamentális fontosságú felismerésből indul ki, hogy a környezeti válság minden jelenlegi és jövőbeli változatáért elsősorban az egyén a felelős. Az általa javasolt, kiindulást képező átélés konkrétan az, hogy a környezeti válság formáiról „én” tehetek.

(2) Amennyiben saját tudatomon belüliként élem át a környezetet, kevésbé járulok hozzá az ökológiai válság létrejöttéhez vagy további kibontakozásához. Ami az ember sajátja, hovatovább önmaga része, annak árt a legkevésbé. Nem ismeretes felelősebb viszony, hatékonyabb módszer a környezeti válság elkerülésére annál, hogy az oikoszt a tudatomon belüliként élem meg, annak elidegeníthetetlen részeként.

(3) A környezet bármely – földrajzi, állati, emberi, tárgyi, kulturális stb. – formájának a saját tudaton belül létezőként történő átélése nemcsak megelőzi, hanem megoldásokat is nyújt a környezeti válságra. Nincs ennél bensőségesebb kiváltó oka és módja a környezet felelős gondozásának. Amennyiben „másra” irányul, a szeretet sem eredményesebb.

(4) Az ökológiai válság különböző aspektusainak megoldása tekintetében elengedhetetlen előfeltétel a saját tudat harmonikus, emelkedett és teljes állapota érdekében végzett munkálkodás. A zaklatott, színvonaltalan és korlátozott tudat ugyanilyen környezeti viszonyulást eredményez. A „külső” környezet, összességében, a „benső” tudati környezetnek megfelelő.

(5) A környezet saját tudaton belüli voltának tapasztalata nem mentesíti az embert a válságok, sőt a katasztrófák élményeitől. Így azonban hatékonyabb módon követelnek megoldást, mint a pusztán külsőnek tekintett környezeti krízis.

(6) Ama kérdést, hogy a tudat van-e a világban, vagy a világ a tudatban, a tudatökológia egyértelműen az utóbbi módon válaszolja meg: a világ van a tudatban – és nem fordítva. Ha feltételezünk vagy tapasztalunk is olyan „tudatot”, amely a világban van, ezt a lecsökkent tudatot a teljes tudat tapasztalja, mely a világ egészét felöleli.

(7) Az iménti alapelvből következik, hogy a tudatökológia elismeri a tudat és a tudatosság alacsonyabb szintjeinek és formáinak létét. Nem tagadja például az agy hordozói szerepét, ám elutasítja, hogy a tudat – kizárólagos módon – azonos lenne az aggyal, az idegrendszerrel, vagy akár az elmeműködéssel.

(8) Az agyon, az elmén és a pszichén túli saját tudat tételezése a tudatökológia legfontosabb elve.

(9) Aki valamennyi alapelvet elfogadja, és látható módon, torzításoktól mentesen alkalmazza ökológiai munkájában, a tudatökológia művelőjének tekinthető. Ennek feltétele, hogy az elveket saját életében és szemléletében gyakorolja.