PPJ         2013.07.29.

Részlet a Magyar Hüperión című friss folyóiratban megjelent ARS NATURÆ ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat második kötetének recenziójából:

"»Új ökológiai folyóirat: Ars Naturæ« című cikkemben e kiadvány 1-2. számát, pontosabban kötetét, az eddigi legjobb magyar nyelvű ökofilozófiai könyvek közé soroltam, a Természet és szabadság (Osiris, 2000) és a Környezet és etika (L'Harmattan, 2005) mellé, és azt írtam, hogy kíváncsian várom a folytatást: sikerül-e fenntartani a színvonalat és a kiegészíteni a már elhangzottakat. Nos, a 3-4. szám, a második kötet itt van, az előzőnél is vastagabb (457 oldal), ugyanolyan színvonalas és számos új megközelítést tartalmaz.
...
Az Ars Naturæ mélyebb a mélyökológiánál, és újfent megmutatkozik, hogy a színvonalra és a mélységre ma Magyarországon alig van igény. A környezetvédelemmel foglalkozók képtelenek belátni, hogyan kapcsolódik tudománykritika, a közgazdaság, a pszichológia és a filozófia a nem-természettudományos ökológiához." - 116. oldal

Arsnaturæ.hu / Tudatökológia / - Horváth Róbert: Bevezetés a tudatökológiába

"Az ökológia változatainak, aldiszciplínáinak napjainkban tapasztalható megsokasodása – jóindulatú megközelítésben – az oikosz említett, eredetileg is széleskörű értelmével függ össze. Biológiai ökológia, társadalomökológia, humánökológia, ökopolitika, ökozófia, ökofenomenológia, sőt ökofeminizmus azért lehetséges, mert a környezet szinte bármekkora és bármi lehet: termőföld, állati vagy laboratóriumi környezet, társadalom, ember, politikai hatáskör, nemi viszonylat. Értelmezhető filozofikusan és metafizikailag is. Ami a leglényegesebb, bármilyen környezetről legyen szó, az oikosz mindenhogyan bensőséges. Minden ökológiai környezet ilyen, de legalább olyan környezet, amellyel kapcsolatban felmerül a bensőségessé-tétel igénye. Az ökológia – valamennyi formájában – a tudatosított, és így valamilyen fokon bensőségessé tett szűkebb vagy tágabb környezet tudománya."

Megjelent az Ars Naturæ folyóirat 3–4. számában.
_____________________________________________

Horváth Róbert: A tudatökológia alapelvei

A tudatökológia nem egy irányzat a számos ökológiai irányzat között, és nem is egy ága az ökológiának. Inkább – eltérően az irányzat szó legfelszínesebb jelentéseitől – egy irányvonal, amely minden ökológiai irányzatban és diszciplínában hasznosítható, mely komolyan veszi. Éppúgy az ökológia úgynevezett sekélyes formái, mint a „mélyökológia” számára. A biológiai ökológia képviselői lényegében ugyanúgy alkalmazhatják az alapelveit, mint a társadalomökológia vagy ökofilozófia művelői. A lényeg, hogy értsék a fő elveit, belássák a fontosságukat, majd pedig következetesen alkalmazzák a saját gyakorlatukban, anélkül, hogy megmásulnának és a szaktudás tompítaná hangsúlyosságukat.

Az alapelvek a következők:

(1) A tudatökológia abból a fundamentális fontosságú felismerésből indul ki, hogy a környezeti válság minden jelenlegi és jövőbeli változatáért elsősorban az egyén a felelős. Az általa javasolt, kiindulást képező átélés konkrétan az, hogy a környezeti válság formáiról „én” tehetek.

(2) Amennyiben saját tudatomon belüliként élem át a környezetet, kevésbé járulok hozzá az ökológiai válság létrejöttéhez vagy további kibontakozásához. Ami az ember sajátja, hovatovább önmaga része, annak árt a legkevésbé. Nem ismeretes felelősebb viszony, hatékonyabb módszer a környezeti válság elkerülésére annál, hogy az oikoszt a tudatomon belüliként élem meg, annak elidegeníthetetlen részeként.

(3) A környezet bármely – földrajzi, állati, emberi, tárgyi, kulturális stb. – formájának a saját tudaton belül létezőként történő átélése nemcsak megelőzi, hanem megoldásokat is nyújt a környezeti válságra. Nincs ennél bensőségesebb kiváltó oka és módja a környezet felelős gondozásának. Amennyiben „másra” irányul, a szeretet sem eredményesebb.

(4) Az ökológiai válság különböző aspektusainak megoldása tekintetében elengedhetetlen előfeltétel a saját tudat harmonikus, emelkedett és teljes állapota érdekében végzett munkálkodás. A zaklatott, színvonaltalan és korlátozott tudat ugyanilyen környezeti viszonyulást eredményez. A „külső” környezet, összességében, a „benső” tudati környezetnek megfelelő.

(5) A környezet saját tudaton belüli voltának tapasztalata nem mentesíti az embert a válságok, sőt a katasztrófák élményeitől. Így azonban hatékonyabb módon követelnek megoldást, mint a pusztán külsőnek tekintett környezeti krízis.

(6) Ama kérdést, hogy a tudat van-e a világban, vagy a világ a tudatban, a tudatökológia egyértelműen az utóbbi módon válaszolja meg: a világ van a tudatban – és nem fordítva. Ha feltételezünk vagy tapasztalunk is olyan „tudatot”, amely a világban van, ezt a lecsökkent tudatot a teljes tudat tapasztalja, mely a világ egészét felöleli.

(7) Az iménti alapelvből következik, hogy a tudatökológia elismeri a tudat és a tudatosság alacsonyabb szintjeinek és formáinak létét. Nem tagadja például az agy hordozói szerepét, ám elutasítja, hogy a tudat – kizárólagos módon – azonos lenne az aggyal, az idegrendszerrel, vagy akár az elmeműködéssel.

(8) Az agyon, az elmén és a pszichén túli saját tudat tételezése a tudatökológia legfontosabb elve.

(9) Aki valamennyi alapelvet elfogadja, és látható módon, torzításoktól mentesen alkalmazza ökológiai munkájában, a tudatökológia művelőjének tekinthető. Ennek feltétele, hogy az elveket saját életében és szemléletében gyakorolja.