A KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában és az EVK Szakkollégium közös szervezésében a Budapesti Corvinus Egyetemre látogatott professzor Dr. Ángyán József. Az előadás részét képezte a KDSZ "Magyarország versenyképessége" kurzusának.
Ángyán József másfél évig volt a jelenlegi kormány vidékfejlesztési minisztériumának államtitkára. A közelmúltban nagy port kavart a lemondása. Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Vidékstratégia elindítása is, melynek nagy szerepe lesz a 2014-20-as időszakban. Előadásában elsősorban a jelenlegi magyar mezőgazdaság kihívásairól és azoknak leküzdéseiről, illetve az elszegényedő vidék kilábalási lehetőségeiről lesz szó.
Az előadáson levetített prezentáció ezen a linken tölthető le.
A technikai háttérért köszönet a Társadalomelméleti Kollégiumnak!
A fényképeket készítette: Bóta Nikolett — KDSZ - Közgazdászok a Közpolitikában.
„Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság”. (Vidéki Térségek Európai Chartája, 1996)
A Szakkollégium Éjszakája az ELTÉ-n jó érzékkel hívta össze az év magyar közbotrányának egyes főbb szereplőit. Megtelt az alagsor - feszült figyelem vetült az előadókra, a levegőben érezni lehetett, hogy az értő közönség előtt nem mindegy ki milyen érvekkel hozakodik elő. Ángyán József (még egyelőre Fidesz), Szabó Rebeka (LMP), Gőgös Zoltán (MSZP) és Raskó György közgazdász (KFPUOP - kormányoktól függetlenül privatizáló ultimate oligarcha párt) vonultak fel a szó-csatamezőn.
Miután Raskó úr nem is ismerte Szabó Rebekát (tessék?!) és Rebeka többszöri le-"fiatalhölgyezés" után bemutatkozott, hogy ökológiai tudása miatt van némi köze a mezőgazdaság fenntarthatóságához, még a továbbiakban tájékoztatta is Raskó urat, hogy a kortárs öko-közgazdász szakfolyóiratokban már nem nagyon állná meg a helyét az az axiómarendszer, aminek Raskó úr is hazai "jeles" képviselője (tudniillik épp paradigmaváltás alatt áll a fősodrú közgazdaságtan). Valóban úgy tűnt, hogy a Növekedés határai, a Gyilkos vagy humánus gazdaság? és a Tőkés társaságok világuralma című könyvek, melyek világszinten elismert közgazdászok és rendszer-elemzők munkái, eddig nem nagyon fodrozták Raskó és Gőgös urak eszmei víztükreinek felszínét. Ráadásul roppantul zavaró módon, mintha Ángyánon és Szabón kívül mindenki megfeledkezett volna arról az aprócska tényről, hogy immáron az olajcsúcs után van az emberiség, ezért "csöppet" megkérdőjeleződött annak a fenntarthatósága, hogy jelenleg világszinten 1 kalória élelmiszerhez 10 kalória olajat használ fel az agrárium.
Ángyán József 3 percben a versenyképességről: Raskó elvtárs elévülhetetlen "érdemeiről", Csányi elvtárs német sertéshúsáról a magyar Pick szalámiban, a tőkés társaságok 1,4x támogatásáról, Forgács Barna elvtárs 5000 ha ingyen kapott földjéről, a negatív externáliákról (környezeti és foglalkoztatási károk), hogy az intenzív mezőgazdasági termékek költségeiben nem jelennek meg az előállítása során keletkezett társadalmi károk - vagyis, hogy a tőkebefektetők versenyképességéről van-e szó vagy a közösségek versenyképességéről!?
Ángyán szerint Raskónak elévülhetetlen érdemei vannak a magyar mezőgazdaság végvárainak felszámolásában. Raskó úr módszerváltás utáni privatizációs tetteit az internet 2003-ban és 2005-ben is rögzítette.
További képek:
Az Élőlánc Magyarországért figyelemmel kíséri az eseményeket és az alábbi hír/felhívás/szórólap alapján bármikor kiadhatják a jelet a gazdáknak 2005-höz hasonlóan a Parlament elé vonulásra békés demonstrációra!
És most valami egészen más. (And Now for Something Completely Different...) :)
Country Magazine – Magazine of Hungary - 2012 November
Waging a Quixotic war against the powers that be, the university professor turned MP is a catalytic figure of Hungarian politics. Disregarded by those most concerned, his critical observations about the sly reshuffling of leasehold land have raised eyebrows in government circles and created media hype.
Dr. Ángyán clearly remembers an agreement with the prime minister that small scale family farms and cooperative efforts would enjoy priority and subsidies, to be able to stay afloat and complete. The present agricultural policy, however, is a complete u-turn from that standpoint, backing up large investors, deregulating sate farms into the hands of interest groups, paving the way for a nouveau aristocracy. The law serves the vested interests of greedy capitalists, whatever their political standing. The case in point: they never opt for the same piece of land, there are no clashing interests. Deals are made behind the scenes.
Professor Ángyán suspects a massive network of oligarchs, exercising their power not so much through traditional ways of corruption – bribes and nepotism – but through their proxies infiltrating the political system. He reckons that the main problem that might lead to the downfall of government is their immense greed, their despicably capitalising on the two-third majority and trust from the constituents, who elected them in hope of correcting what was wrong with the country. Now they pathetically fall short of all expectations, changing everything for the worse, ransacking the nation. People are not stupid though, at one point they will stand up for it.
Dr. Ángyán has become untouchable, a political leper in his party. But he doesn’t care. He might be sidestepped but his criticism cannot be shunned.
Az emberiség történetét tekintve egy új kor hajnalán vagyunk, mert történelmi távlatokban gondolkodva egy viszonylag új világ-tudáskönyvtárat alkottunk, az internetet. Az internet pedig egyelőre nem felejt. Kísérteties pontossággal örökíti meg és teszi kereshetővé, végigkísérhetővé a közelmúlt eseményeit. Óriási előrelépés ez ahhoz képest, mint amikor az egyes történések a hatalmi befolyásoktól függően akár évtizedekre is titkosítottak lettek.
„Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben” –mondta Mészáros Lőrinc, a kajászói gazdák elől több száz hektárt elnyert felcsúti polgármester az atlatszo.hu-nak adott fél órás interjúban, amit videóban is teljes egészében közöl a portál.
Az ilyen kijelentésekkel az internet korában nem az a baj, hogy a vita tárgyára való koncentrálás helyett durvák, indulatosak és személyeskedők, hanem, hogy nagyon hamar ellenőrizhetők!
„Raskó György "idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk.” – nyilatkozta az Élőlánc Magyarországért március 5-én a Tiltakozás Raskó György otromba, a közvéleményt félrevezető kijelentései miatt című cikkében.
Lévén igen fiatal az agrár- és ökopolitikai berkekben, feltétlenül elkezdett érdekelni, hogy az egyre durvuló számháború és mind határozottabb kijelentések mögött milyen eszmék mentén szabdalják fel hús-vér magyar vidéki (és természetesen a tőlük élelmiszerügyileg függő városi) emberek életét is a szakpolitikusok. Így került Raskó György agrárközgazdász is a képbe, mert nagyon érdekelt, hogy mire alapozza azon kijelentéseit, hogy az Ángyán József által felvázolt agár-politika „skanzenné változtatná a magyar vidéket”. Jó érzékkel hívta meg Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd február 27-i műsorába Raskó Györgyöt, mert ő emblematikus alakja annak a körnek, akik szerint a mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének. Tényleg azért mondott volna le az Államtitkár Úr, mert nem változtathatta kedvére skanzenné a magyar vidéket?!
Legjobb meglátásom szerint Európa mezőgazdasága a 30-70 ha közti családi gazdaságokra épül és a Közös Agrár Politika intézménye is az Ernst F. Schumacher öko-közgazdász által bevezetett „a kicsi szép” fenntarthatósági alapon létrehozandó mozaikos, családi kis- és közepes gazdaságokat támogatja. Dániában például 70 hektár az átlagos farm méret - és a feldolgozást, kereskedelmet a gazdák szövetkezetei végzik. Gondolom a dán mezőgazdaságot Raskó György nem nevezné skanzennek? A hazai szervezetek azon küzdenek, hogy a fejlődésben lévő gyerekek a közétkeztetésben beltartalmilag értékes és helyi alapanyagból származó ételeket ehessenek a több ezer kilométert utazott vitaminhiányos répák helyett! Mindeközben az a dán népfőiskola, ahol fél évig volt szerencsém tapasztalni és kutatni az ökológiai mezőgazdaság mibenlétét, ezüstérmes kitüntetésben részesült a dán mezőgazdasági minisztériumtól, ami azt jelenti, hogy szinte teljesen átállt ökológiaira az étkeztetése. Ami azt jelenti eléggé vidám, úgymond belülről táplálva életerős és kicsattanóan egészséges is volt ott minden diák!
Térjünk vissza Raskó György érdemeire, nézzük, hogy mit látunk tevékenységéről az interneten keresztül. Már önmagában érdekesnek gondolom, hogy Raskó György neve három ízben is szerepel a K-Monitor (Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell) internetes adatbázisában.
A Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalat (NMV)-hez hat gyár, az egész magyar olajosmag-feldolgozás, a margaringyártás, valamint a hazai mosószeripar mintegy fele tartozott. A világbanki hitellel felújított gyárak közül mára ötöt bezártak, holott a vagyonértékelést végző PriceWaterhouse (PW) a privatizációs dokumentációban hangsúlyozta: a gyártóberendezéseket a magánosítást megelőző hat évben teljesen kicserélték, felújították, a gyárak infrastrukturálisan "jól fejlettek", a vállalat 17 bejelentett vagy jóváhagyott szabadalommal rendelkezett. "Már a pályázat kiírásakor jól látható volt az ellenséges kivásárlási szándék és az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) ezt elfogadó magatartása, amit a parlamenti vizsgálat és egy - a tárgyban hozott - országgyűlési határozat is alátámaszt. Az élet is egyértelműen igazolta, hogy a pályázat csupán a látszatot szolgálta" - összegezte a tíz év eredményét Varga István, a pályázaton vesztes Mentor Szövetkezet volt elnöke. Az ÁVÜ tárgyalásai a Ferruzzi-val 1991. decemberben és januárban is folytatódtak, végül "január 17-én mindkét fél megegyezett az árban és a feltételekben a szerződés függvényében" - írja Büky Dorottya, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója. Az ügyben fontos szerepet játszott Raskó György államtitkár, aki az ÁVÜ igazgatótanácsának is tagja volt. A Mentor korábbi gazdasági elemzéséből az derül ki, hogy a vállalatfelvásárlás igazi oka a sajtoláskor megmaradó magas fehérjetartalmú napraforgódara - ami az állati takarmány egyik legfontosabb alapanyaga - feletti rendelkezés egy olyan társaság által, amely alapvetően konkurens szójatermékét kívánja a magyar piacra erőltetni. Ez az értelme a kapacitás leépítésének, az öt gyár bezárásának olyan helyzetben, amikor a korszerű üzemek és a monopolhelyzet egyébként extraprofitot ígér. Ezt igazolja, hogy számításaik szerint az elmúlt évtizedben a kevesebb mint felére redukálódott magyar állatállomány ellenére duplájára nőtt a szójaimport. "Ezt Raskó Györgynek pontosan tudnia kellett a vállalat eladásakor" - hangsúlyozta Varga, aki a volt államtitkár ellenérdekeltségét abban (is) látja, hogy 1990-ben ügyvezetője volt a szójaimportőr Hunsoya Fehérjetermelő és Értékesítő Mezőgazdasági Szolgáltató Kft.-nek.
Kézzel írt, néhány mondatos ajánlattal, mélyen a részvénycsomag könyv szerinti értéke alatt szerezhette meg a karácsony előtti napokban a komáromi állami gazdaságot az ÁPV Rt.-től a Kemenesalja Agráripari Kft. – derül ki a lapunk birtokába került dokumentumokból. Az ügyletre sebtiben létrehozott vállalkozás tulajdonosai között található Raskó György, az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának egykori MDF-es delegáltja is.
Ezek után talán megérthetik és célszerűnek láthatják, hogy a Világgazdaság Online hasábjain Raskó György tollából idén megjelent „Hogyan lehet megmenteni a magyar élelmiszeripart?” című cikket nem volt túlzott bizalmam elolvasni.
"Raskó úr az MDF kormány államtitkárként az élelmiszeripar külföldi kézre adásával fölmérhetetlen károkat okozott a magyar mezőgazdaságnak - mert kiszolgáltatott nyersanyagtermelővé degradálta a gazdákat. Gazdasági alaptézis, hogy a jövedelem nagyobb hányada a feldolgozásból és a kereskedelemből származik. Raskó úr ezt a jövedelmet vette el a magyar vidéktől, mely ennek következményeit a mai napig szenvedi. A milliárdos nagyságrendű fejlesztéseivel kapcsolatban pedig meg kell jegyezni, hogy ezeknek 40-50 %-a nagy valószínűséggel EU-s támogatásokból, közpénzekből épült - a cikkben szereplő 900 milliós beruházás esetében ez 400-450 millió 1 embernek - abból a kasszából, melyet az EU a vidéki családoknak szán. A földtörvény a földek forgalmáról, tehát adás-vételről, bérbeadásról szól - így az 1200 hektáros határ azt jelenti, hogy Raskó úr nem vehet, és nem bérelhet több földet, de azt nem jelenti, hogy az 1200 hektár feletti részt el kell adja. Viszont ha bevon néhány tulajdonost, aki magánszemélyként vásárolhat földet, akkor ők megveszik a földet, Raskó úr pedig bérbe veszi tőlük. Ez a legfőbb kritika a földtörvénnyel szemben, hogy csak az őstermelőknek, magán és családi gazdaságoknak szab tényleges korlátot, a gazdasági társaságoknak viszont kiskaput nyit a korlátlan birtoknövelésre."
Részlet az Ángyán József szimpátiatüntetésből, Kossuth tér, 2012. május 10. A teljes videó itt tekinthető meg. A teljes videóban felszólalók sorrendben: Hetzmann Róbert - elnök, Váralja Szövetség; Lovász Ádám - tag, Váralja Szövetség; Ertsey Attila - elnökségi tag, Élőlánc Magyarországért; Hossó Andrea - közgazdász, nemzetközi pénzügyi szakértő, Élőlánc Magyarországért; Buczkó Máté; Ács Sándorné - agrármérnök, Élőlánc Magyarországért; Teichel István - lepsényi gazda
David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.
David C. Korten szerint a jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági rendszerünk megöl bennünket. Legújabb könyvében, a Gyilkos vagy humánus gazdaságban azt fogalmazza meg, hogy a pénzvilág bankjainak szerencsejátékosai fantomgazdagságot hoznak létre, amely mögött nincs valós munka, igazi teljesítmény. Ugyanakkor a pénzvilág által diktált állandó növekedési kényszer rombolja a környezetünket, tönkreteszi a természetet és gyorsuló mértékben zsigereli ki a természeti erőforrásokat. A szerző az elemzésen és a kritikán túl felvázolja a helyi, emberközpontú gazdaság felépítését, és 12 pontban foglalja össze a "nagy fordulat" programját. Végül történelmi példákkal mutatja be, hogy van remény: képesek vagyunk a jelenleginél lényegesen jobb gazdaság és társadalom megalkotására.
Mit tesz az internet lehetővé? Átláthatóságot, átfogó rendszer-logika vizsgálatot, vagyis a következtetések mind inkább egyértelmű levonásának lehetőségét. Mit alakít ez ki? Nos, ha nem kapcsolják le az internetet, mint az egyiptomi forradalom idején tették a diktatúra emberei, akkor egy olyan szükségszerűen megfontoltan hosszú távú előrelátást követel meg és alakít ki az internetet használóktól, annak életében közvetve vagy közvetlenül résztvevő polgároktól, ami régóta hiányzik az emberiség történetéből. Nem mindegy, hogy milyen döntéseket örökítenek meg a bitek és a bájtok; felelős és fenntartható, hosszú távú és igaz politikai viselkedést várunk el egymástól, különben nagyon könnyen önmagunk múltjával találhatjuk szembe magunkat.
Magyarországon eddig nem történt rendszerváltás, csupán módszerváltás. Az internet fog igazán rendszerváltást hozni…!
Amikor egy amerikai újságíró egyszer megkérdezte Gandhitól, hogy mit gondol a civilizációról, Gandhi azt válaszolta: - "Az bizony remek ötlet lenne". Gandhi magatartásában két elem tűnik meghatározónak: az egyik a vallásos értékek szekularizációjának szorgalmazása, a másik a modernizációs hatások kritikai átszűrése a helyi civil autonómiákon. [Orosz István írása - Forrás: Élőlánc.hu/Alapdokumentumaink]
Gandhi számára az ember és a társadalom vallásos illetve szekularizált megközelítése nem jelentett szükségképpen ellentétet. Az o fölfogásában a vallásos értékek szekularizálhatóak a spiritualitáson keresztül. A ’politika spiritualizálásán’ azt értette, hogy „a spiritualitás áthatja a mindennapi élet minden területét, beleértve a politikát is, és ennek kell az emberi élet alapját alkotnia”. A spirituálist olyan szubsztrátumnak tekintette, amely az egyéni élet valamennyi területét irányítja, és hangsúlyozta, hogy a vallásos értékek kifejezése elválaszthatatlan a kulturális, politikai és társadalmi értékek kifejezésétől. Gandhi a vallást és a vallásos identitást nem tekintette kizárólagosan egyéni, inpiduális tartománynak, de nem tekintette pusztán a társadalmi vagy politikai cselekvés kizárólagos alapjának, ösztönzőjének sem.
Ebből következően Gandhi vallásfelfogása nem korlátozódott egyetlen adott vallási gyakorlatra vagy hiedelemkészletre, amelynek elveit szent szövegek tartalmazzák. Gandhi számára a vallás igen változatos lehetőségek forrása volt, egyszerre formája és tartalma a társadalmi, kulturális és politikai identitás kifejezésének. „Vallásfelfogása tehát mélyen ahistorikus, korlátok nélküli, antitradicionalista, antifundamentalista és liberális volt, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a szent szövegeket illetve vallási tradíciókat azok eredeti kontextusában, dogmatikusan értelmezze.” Ez a rugalmas és rendszertelen megközelítés lehetővé tette Gandhi számára, hogy rendkívül különféle vallásos, kulturális és filozófiai hagyományokhoz kapcsolódjék, és úgy határozza meg a vallást, mint társadalmi, kulturális és politikai értékek kifejeződését.
Ez a beállítódás igen termékenynek bizonyulhat a civil cselekvés és a civil létezés számára egy olyan világban, ahol az emberiség túlnyomó többsége számára a vallásos értékek az emberi létezés magját jelentik.
A modernizáció hatásainak megszűrése a civil autonómiákon keresztül
Gandhi ideális társadalmában a hagyomány, a politika, a gazdasági és a társadalmi viszonyok valamint az autonómia szorosan összefüggnek, ami azonban szerinte (a korabeli India tekintetében) csak igen múlékony módon állhat harmóniában a modernizációval. Azzal, hogy a kötelességek elsőbbségét hangsúlyozta a jogokkal szemben, arra törekedett, hogy átalakítsa az egyéni és társadalmi közötti kapcsolat modern fogalmát. A modernizációt azért bírálta, mert az megszüntette „az emberek egymás iránti kötelességérzetét”, és olyan társadalmat szorgalmazott, ahol „az emberek közösségei ismerik egymást és törődnek egymással, és az egyes közösségek tagjai fölismerik, hogy mennyi mindennel adósai egymásnak.”
Gandhi megkérdőjelezte a köz- és magánszféra modern elválasztását is, ahol az erkölcs a magánszférához tartozik, míg a gazdasági választás és a politikai szabadság a közszférához. Számára „a modernitás ígérete, hogy megszabadítja az embereket a tradicionális gyakorlatoktól, mindössze annyit jelentett, hogy ezen túl az emberek mind inkább láthatatlan és ismeretlen cselekvők hatásainak lesznek kitéve”. Megkérdőjelezte a modernizáció által biztosított autonómia valódiságát, s ragaszkodott hozzá, hogy a modernizáció erkölcsi árát minden egyes esetben számítsuk be az általa esetlegesen biztosított újfajta autonómia költségeibe. Gandhi arra is állandóan emlékeztetett, hogy „a gazdaság nem csupán az emberek gazdasági szükségleteire van kihatással, hanem számos más egyéb nem-gazdasági szükségletre is”.[Abdullahi An-Na’im: Religion and Global Civil Society című írása alapján (Global Civil Society 2002, Oxford University Press, 2002. pp. 55-77.)]
Az ökopolitika és az emberi lépték
"A gonosz győzelméhez nem kell más, csak hogy a jó emberek ne tegyenek semmit." - Edmund Burke
Gandhi tehát mindenhol, minden síkon, az élet minden szegletében az emberi léptéket kereste, mert az ember csak azért vállalhat felelősséget, ami arányos hozzá, ahogy azt József Attila is szerette volna: „egy világot, amely arányos hozzám”. És van-e annál nagyobb baj világunkkal, hogy nem arányos, hogy nem emberi léptékű?
- Ha a közéletet nézzük: nem azt látjuk-e, hogy mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulások reagálnak mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulásokra? - Ha a mindennapi kultúrát: nem sértődött, agyonfrusztrált honfitársainkba ütközünk-e nap mint nap az utcán, a villamoson, a metrón, és szó szerint ütközünk, testtel, fizikailag, mert a másik tekintetbevétele nem szokás? - Ha a tömegkultúrát: nem a minden rendű és rangú szélsőségek féktelen tobzódása virul-e, szégyentelenül? - Ha az oktatást: nem a tanári hivatás, az iskola mértéktelen elszegényedése, elsivárosodása zajlik-e éppen? - Ha a társadalompolitikát: nem az elviselhetetlen társadalmi különbségek kialakulása jellemezte-e az elmúlt évtized gazdasági folyamatait? - Ha az igazságszolgáltatást: elítéltek-e bárkit is komoly politikai vagy gazdasági mulasztásért, bűnért széles e hazában a rendszerváltozás óta? - Ha a médiát: van-e legalább egyetlen, független, a mértékadó, kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást rendszeresen művelő napilapunk? Van-e a köz érdekeit kellőképpen szolgáló közszolgálati rádiónk és televíziónk? - Ha a környezetünket: hány elhanyagolt épület, parlagon maradt termőföld, haldokló erdő, szennyezett folyóvíz vár emberi gondoskodásra?
Az emberi lépték kialakítása, helyreállítása, megőrzése és ápolása mindennapi teendő. Ha van az ökopolitikának alapelve, ez az. Hiszen a görög ’oikosz’ szó házat, háztartást jelent, az otthonát építő, megélhetéséről tudatosan gondoskodó lény élőhelyét. Tesszük is ezt persze, ám többnyire és általában csupán a magunk javára. Házunk táját csinosítgatjuk, kertjeinket gondozzuk, autónkat suvickoljuk. S közben a világ körülöttünk lebomlik. Az utak lassan járhatatlanok a kátyúk és a forgalom miatt, a parlagfű elborítja az országot, a megtermelt gabonát nincs hová elhelyezni, és az érettségi tételeket ellopják a gyerekeink elől. A másik háza tája már nem a mi dolgunk.
Mutogatni pedig egymásra mutogatunk. Mindig a másik a hibás, mindig a másiknak kellene lépni, alkalmazkodni, kitérni, visszavonulni, belátni, bocsánatot kérni. Alázat nélküli világ.
Az emberi lépték első feltétele az alázat. Gandhi tudta ezt. De tudjuk-e mi is? Tudjuk-e, hogy a változás mi magunk vagyunk, mi magunk lehetünk? Tudunk-e hinni benne? Jövőnk és gyermekeink jövője ezen az egyszerű hiten múlik. Ami választás kérdése. Tudjuk-e az emberi léptéket választani?
Az ökológiai politika azoknak az akadályoknak és életidegen kényszerűségeknek az eltávolítása, amelyek az erőszakos modernizáció természet- és társadalom-átalakító kísérleteinek örökségeként maradtak ránk.
Az emberi közösségek és az élőlénytársulások életképességének helyreállítására törekszik, a fenntartható gazdálkodás és a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit keresi. Kiindulópontja a jövő nemzedékek iránti felelősség belátása, amely arra kötelez bennünket, hogy természeti és kulturális örökségünket a maga gazdag változatosságában és változékonyságában őrizzük meg utódaink számára.
Célja, hogy megtörje a technikai-gazdasági kényszerűségek uralmát, és az emberi együttélést az életformák gazdag változatossága iránti tisztelet, a kímélet és az elővigyázatosság elve alapján szervezze meg.
A mennyiségi növekedéssel szemben előnyben részesíti a dolgok emberi léptékének megőrzését.
A gazdasági hatalomért folyó gyilkos versengést az egymásra utaltak közti szolidaritás nevében korlátozná.
A szabadságban a mások szabadsága iránti elkötelezettséget hangsúlyozza, annak tudatában, hogy az egyén nem lehet szabad társaitól függetlenül.
Az ellen küzd, hogy a technológia rémuralmát haladásnak, a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen természeti források elherdálását jólétnek, a profit utáni hajszát ésszerű gazdálkodásnak nevezzék.
Az ökológiai politika hisz a fenntartható fejlődésben. De ami körülöttünk van: nem fejlődés és nem tartható fenn. A természet kizsigerelése, a társadalom irgalmatlan alárendelése a logisztikai szempontoknak (használat=haszon=hatalom) az ipari tömegtársadalmak működésének nem valami járulékos vonása, hanem a lényege. A jövő nemzedékek örökségének pusztítása nem fejlődő, hanem vészesen hanyatló civilizációra vall, amely nem ismer különb célt, mint eszközeinek szaporítását, a világ minél sebesebb elhasználását. Ma a fejlődést nem fenntartani, hanem újrakezdeni kellene.
A modernizáció tartalékai kimerültek: az eszközök előállításának és elosztásának optimalizálása önmagában nem biztosít többé jobb életlehetőségeket. A haladás ettől fogva nem technikai kérdés. Ezentúl a célok jóságát kell minden esetben megvizsgálni.
Az ökológiai politika helyreállítja a politika eredeti értelmét: vita és megegyezés a közcélok mibenléte körül. A társadalmi teljesítmények értékelésének jogát visszaperli a személytelen mechanizmusoktól, s a döntéseket, ahol csak lehet, a közös mérlegelésen, az érintettek illetékes részvételén alapuló eljárásokra bízza.
Azok a szövetségesei, akik nap mint nap tapasztalják a technológiai-gazdasági világrend korlátait, az élet minőségének romlását, az élő világ pusztulását, emberi méltóságuk sérelmét, jogaik megcsúfolását, kiszolgáltatottságukat számukra átláthatatlan és ellenőrizhetetlen politikai és gazdasági hatalmaknak.
Nem veszi figyelembe az Alaptörvényben rögzített fenntarthatóság szempontjait, nem zárja ki a külföldiek földszerzésének lehetőségét, ugyanakkor korlátlan lehetőséget jelentő kiskaput nyit a tőkeerős nagybirtok terjeszkedésének!
Az Élőlánc Magyarországért parlamenten kívüli párt azzal a kéréssel fordul Önhöz, hogy a földtörvény (T/7979. számú törvényjavaslat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról) tervezetét, annak súlyos hiányosságai és hibái miatt ne fogadja el.
Részletek:
Az Élőlánc Magyarországért a földtörvény tervezetének (T/7979. számú törvényjavaslat a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról) elutasítását kéri a Parlamenttől, annak súlyos hibái és hiányosságai miatt, mert a tervezet
nem veszi figyelembe az Alaptörvényben rögzített fenntarthatóság szempontjait és a Nemzeti Vidékstratégia célkitűzéseit, sőt rendelkezései még saját célrendszerével is ellentétesek,
korlátozza ugyan, de az erőteljes és hangzatos kormányzati propaganda ellenére ki nem zárja a külföldiek földszerzésének lehetőségét,
korlátokat állít a magánszemélyek és a családi gazdaságok földszerzése elé, ugyanakkor korlátlan lehetőséget jelentő kiskaput nyit a tőkeerős nagybirtok terjeszkedésének,
érdemi társadalmi vita nélkül került a Parlament elé, noha a vidék és az ország gazdaságának és társadalmának jövőjét alapvetően befolyásolja,
elkészítését nem előzte meg hatástanulmányok készítése sem, aminek következtében a parlamenti képviselők csak feltételezések alapján dönthetnek.
A tervezet bevezetőjének szép szavai mögött a paragrafusokban a spekuláció és a társadalmi igazságtalanság lehetősége rejlik. Miközben a birtokméretek tekintetében – nagyon helyesen – korlátokat szab a magánszemélyeknek és családi gazdaságoknak, a jellemzően olcsó bérmunkával dolgozó, a helyi gazdaságból profitot elvonó nagyüzemek számára burkoltan korlátlan üzemméret kialakítását teszi lehetővé (33. § 2. bekezdés). A földszerzésnél nem az egy főre jutó földterület mértéke, hanem az alkalmazottak száma a mérvadó, amivel előnyben részesíti a több alkalmazottat foglalkoztató nagyüzemeket (33. § 1. bekezdés). A törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi a nem mezőgazdasági tevékenységet folytató magán- és jogi személyek közhasznú célú tulajdonszerzését illetve haszonbérletét (6. § 1 bekezdés, 8. §), megakadályozva ezáltal természeti területek védelmét, természeti értékek megóvását (lásd a korábbi Greenfo hírt - Eladhatók lesznek a természetvédelmi területek? - szerk.). A helyi érdekeket képviselő önkormányzatokat és egyetlen kivétellel a természetvédelmi érdekeket képviselő nemzeti parkokat kizárja az elő-haszonbérleti rangsorolásokból, lehetetlenné téve ezáltal helyi jelentőségű védett területek tulajdonjogának vagy haszonbérletének megszerzését (31. § 1. bekezdés, 43. §).
A tervezet azonban nem csak a vidékfejlesztési stratégia célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen, hanem az Alaptörvényben deklarált fenntarthatóság alapelveivel is ellentétes. A helyben lakó fogalmának meghatározása életszerűtlen és értelmetlen. A törvény által preferált tőkeintenzív, magas fokon gépesített nagyüzem a kőolajárak emelkedésével már középtávon fenntarthatatlanná válik. Az ilyen típusú nagyüzemek a termőtalaj aránytalan mértékű kisajátításával (ezáltal a munkalehetőségek korlátozásával) ingázásra vagy elvándorlásra készteti a helyben lakókat, növelve ezzel a környezeti terhelést (közlekedés) és a testi-lelki egészségkárosodás kockázatát. Csökkenti a helyi települések fennmaradásának esélyeit, a népességviszonyok megváltozásával aránytalanságokat, a városokban társadalmi feszültségeket idéz elő. Növeli az állam munkahelyteremtésre, támogatásokra, segélyekre és az egészségügyre fordítandó költségeit, azaz a hasznot privatizálja, a veszteséget társadalmasítja.
A tervezet érdemi vita nélkül zöld utat kapott mind a Fenntartható Fejlődés Tanácsa, mind pedig az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága részéről annak ellenére, hogy van Magyarországnak egy érvényben lévő Alaptörvénye és Nemzeti Vidékstratégiája, amelyek világos irányt jelölnek ki a mezőgazdasági, és a földekkel kapcsolatos jogalkotásra vonatkozóan is. A földtörvény jelenlegi tervezete összességében nem a közjót, nem a magyar nemzet hosszú távú érdekeit szolgálja.
Mindezek alapján az Élőlánc Magyarországért arra kéri a parlamenti képviselőket, hogy a földtörvény jelenlegi tervezetét ne fogadják el. Az új tervezet kidolgozását előzze meg a szükséges hatástanulmányok elkészítése és nyilvános társadalmi vita, amelyet a képviselők szervezzenek választóik számára az ország minden területén. A vita javaslatai alapján elkészített törvénytervezetben maradéktalanul érvényesüljenek a fenntarthatóság szempontjai és a vidékfejlesztési stratégia célkitűzései.
2012. október 15. Élőlánc Magyarországért elnöksége
Orbán Viktor egyébként is színt vallott... ...Csányi Sándor, és Gyurcsány volt államtitkára, a börtönbüntetésre ítélt Benedek Fülöp, mind az ő emberei. Így már minden világos...
Orbán - Csányi - Bonafarm: Az elmúlt 25 év legtehetségesebb üzletembereként emlegette Orbán Viktor Csányi Sándort, akinek tehenészetét kedden avatta fel. A miniszterelnök bejárta a patikatisztaságú telepet, elismerően nyilatkozott a Csányi-család erőfeszítéseiről, de hiába unszolta a hvg.hu, fejésre nem vállalkozott. Az idősebb Csányi keble dagadt a büszkeségtől, majd megfeddte a nagy húsimportőrök listáját kiszivárogtató Ángyán Józsefet. Riport a csípőtelki üzemavatóról.
Az Ángyán-jelentés: "A folyamat a dél-amerikai típusú, kevés érdekeltség kezében lévő nagybirtokrendszer irányába mutat..."
Interjú Ángyán Józseffel: - Nagyon nyomja az ön begyét, ha keres a tőkés. - Dehogy szúrja. Legyen haszna, de ossza meg azt a társadalommal. Az elmúlt húsz évben lerabolták az országot, két és félszer annyit vittek ki, mint amit behoztak.
„Raskó György "idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk.” – nyilatkozta az Élőlánc Magyarországért március 5-én a 
Gandhi számára az ember és a társadalom vallásos illetve szekularizált megközelítése nem jelentett szükségképpen ellentétet. Az o fölfogásában a vallásos értékek szekularizálhatóak a spiritualitáson keresztül. A ’politika spiritualizálásán’ azt értette, hogy „a spiritualitás áthatja a mindennapi élet minden területét, beleértve a politikát is, és ennek kell az emberi élet alapját alkotnia”. A spirituálist olyan szubsztrátumnak tekintette, amely az egyéni élet valamennyi területét irányítja, és hangsúlyozta, hogy a vallásos értékek kifejezése elválaszthatatlan a kulturális, politikai és társadalmi értékek kifejezésétől. Gandhi a vallást és a vallásos identitást nem tekintette kizárólagosan egyéni, inpiduális tartománynak, de nem tekintette pusztán a társadalmi vagy politikai cselekvés kizárólagos alapjának, ösztönzőjének sem.
Ebből következően Gandhi vallásfelfogása nem korlátozódott egyetlen adott vallási gyakorlatra vagy hiedelemkészletre, amelynek elveit szent szövegek tartalmazzák. Gandhi számára a vallás igen változatos lehetőségek forrása volt, egyszerre formája és tartalma a társadalmi, kulturális és politikai identitás kifejezésének. „Vallásfelfogása tehát mélyen ahistorikus, korlátok nélküli, antitradicionalista, antifundamentalista és liberális volt, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a szent szövegeket illetve vallási tradíciókat azok eredeti kontextusában, dogmatikusan értelmezze.” Ez a rugalmas és rendszertelen megközelítés lehetővé tette Gandhi számára, hogy rendkívül különféle vallásos, kulturális és filozófiai hagyományokhoz kapcsolódjék, és úgy határozza meg a vallást, mint társadalmi, kulturális és politikai értékek kifejeződését.
Utolsó kommentek