Egészség-intelligencia, avagy a cukorízű hullámvasút rejtett veszélyei
Beszélgetés Dr. Medgyesy Gábor sebész szakorvossal - Arany Tarsoly VIII. Évfolyam 5. szám, 2012 május.
- Részlet -
"...a kristálycukor egy úgynevezett stratégiai élelmiszer. Tudni kell róla, hogy erősen pszichogén anyag. A stratégiai szót katonai és gazdasági értelemben használják, és én is ebben az értelemben használom. A kristálycukor mennyiségtől függetlenül nagyon gyorsan képes felszívódni, tehát gyorsan bekerül a vérbe, és emeli a vércukorszintet. Ez ráijeszt a szervezetre és ijedtében extra mennyiségű inzulint választ ki, még akkor is, ha kis mennyiségű cukor kerül be, mert ez nem mennyiségi kérdés, hanem felszívódási sebesség függő. Ez az inzulinválasz nem arányos mértékű, hanem túlreagált, ami viszontválaszként nagyon gyorsan le is tudja csapni a vércukorszintet. Egy hullámvasútként képzelhetjük el az egészet. A felfelé menet alatt esszük meg a cukrot, mikor zuhanunk, akkor zuhan a vércukorszintünk is - az extra mennyiségű inzulin miatt, és már arra koncentrálunk, hogy mikor fogunk ismét felfelé menni, mert akkor érezzük ismét jól magunkat. Hú de jó felfelé, jaj de jó felfelé! Ezért szórakoztató a hullámvasút is. Csak ezzel a szórakozással azt lehet elérni, hogy csak és kizárólag magunkra figyeljünk, arra, hogy mitől lesz nekünk jó. Így aztán a társadalmi kohéziónak lehetősége sincsen. Ugyanilyen gyorsan szívódik fel egyébként a fehérlisztből, a hasábburgonyából, a hántolt rizsből is a szénhidrát, és ez abban segít, hogy mindenki csak a saját problémáival törődjön. A saját anyagi gondjaival, pattanásaival, stb. ... És innentől a kozmetikai reklámoktól kezdve minden betalál. Mert ugye én megérdemlem! Ez mind arra utal, hogy Te gyere, mert Te vagy a fontos..., és te mész és vásárolsz! A másik a szélesebb körű társadalmi kohézió kérdése, az, hogy egymással nem tudunk közös nevezőre jutni, hogy egymással nem tudunk együttgondolkodva kellő időt eltölteni. Pontosan emiatt a társadalmi széttöredezettség miatt nem lehet az embereket egy közös cél érdekében összefogni. Mindenki ugyanaz miatt sír, de az, hogy összefogjunk, már nem megy. A kristálycukor fogyasztása meghatározza az ízlést, az ízérzékelést is. Én például korábban egy vödör cukor és tejszín nélkül nem tudtam meginni a kávét, de a teát sem. És ez megváltoztatja az ember gondolkozását is. Változtasd meg a gondolkozásod és megváltozik a táplálkozásod, változtasd meg a táplálkozásod, megváltozik a gondolkozásod! Az Arany Tarsolyban találkoztam Edmond Bordeaux Székely írásaival és ő mondja el azt az igazságot, hogyha az ember a rosszat szokja meg, akkor az válik az igényévé és szükségletévé is. Tehát jó szokásokat kell felvenni és akkor jó igényeink lesznek! Nagyon fontos dolog az, hogy az ember a valós igényeit és szükségleteit szolgálja ki a táplálkozásban is."
2013-ban augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, amikortól az emberiség háttérhatalom igényei meghaladják Földünk eltartóképességét. Idén innentől 133 napon keresztül a jövő évi erőforrásokat fogyasztjuk! (Tavaly ez még aug. 22-re esett.) Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek globális pénzhatalomnak, és ha nem változtatunk, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség globálcionizmus szükségleteinek szabadrablásainak kielégítésére. Magyarán elérhetjük azt, hogy 2049 Újév "Ünnepén" előre elfogyasztottuk 2050 és 2051 egész termését... Roló lehúz, jöhet a mennyei atom, pusztuljon Szodoma és Gomora...
Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta. Ezt követően közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt már bolygónkon. A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink pedig vészesen csökkennek, lassan felőrlődnek. Mindezek következménye, hogy az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.
„Emberi szükségleteink meghaladják azt az erőforrás-mennyiséget, amennyit az ökoszisztéma regenerálni képes. Földünk már képtelen hiánytalanul ellátni az emberiséget elegendő ivóvízzel, a termőterületek elsivatagosodnak, elpusztulnak. Az erdőirtások, a fajok gyors kihalása, halállományok összeomlása és az üvegházhatás okozta globális klímaváltozás mind az emberi tevékenységek következményei.”-mondta el Benkő Dániel, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás Programjának munkatársa.
A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban tovább gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-án éljük fel Földünk éves erőforrás-kapacitását. Innentől tehát 133 napon keresztül tulajdonképpen a jövőnk erőforrásait fogyasztjuk.
A Global Footprint Network adatai szerint jelenleg Földünk másfélszeresére lenne szükség, hogy az emberiség jelenlegi igényeit megfelelően kielégítse. Ilyen növekedési mutatók mellett még jóval 2050 előtt elérhetjük azt az állapotot, amikor már két Föld sem lesz elég a népesség fenntartásához. Akadnak olyan országok, amelyek igényei messze meghaladják természeti erőforrásaikat, így import segítségével elégítik ki igényeiket. Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak pedig több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat.
Magyarország e rangsorban jobban teljesít, annak ellenére, hogy hazánk a fejlett országok közé tartozik, fogyasztásunk „csak” 1,3 szorosan haladja meg Magyarország biokapacitását.
„Az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadáért a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor levegőbe kerülő szén-dioxid a felelős, ami pedig közvetlenül felelős az éghajlatváltozásért. Magyarország esetében például a teljes ökológiai lábnyom több mint felét teszi ki a szénlábnyom.
Sajnos 1970 óta az emberiség szén-dioxid lábnyoma több mint megháromszorozódott, pedig ennek jelentős csökkentése alapvető szükséglet lenne az ökológiai túlfogyasztás megállításához és Földünk regenerációjához.” -tette hozzá Benkő Dániel.
Amikor igencsak javasolt, hogy az élelmiszer termelő rendszerünk milliónyi organikus kiskertre és közepes családi gazdaságra alapuljon, szinte mindig akad valaki, aki azt mondja, hogy ez nem reális. Aztán gúnyosan beszólnak, hogy „Lehetetlen ellátni a világ növekvő népességét kertekkel, pláne organikussal.” Ó, igazán?! Tájékoztatta Oroszországot erről valaki?!
Az "Oroszok bizonyítják, hogy a kisméretű organikus gazdaságok elláthatják élelemmel a világot" és az ÖkoKlikk-en megjelent "Egy hektáros öröklét" című posztjaink folytatása következik. Ebben most az előzőleg megismert, úgynevezett dácsa kertek mozgalmának történetét mutatjuk be. (Csókoltatom Csányit és a többi globalista gigabirtokos nagyipari, vegyszeres, monokultúrás agrobizniszes oligarchát: úgyis meg fogjuk változtatni a világot, vagy veletek, de inkább nélkületek!)
Amikor az olvasók Vladimir Megre (honlap) könyveiből a Ringing Cedars of Russia (A Zengő cédrusok) című kötetet kinyitják, szembesülnek a “dácsnik” fogalmával (a tulajdonosa egy dácsának – ami egy nagy vagy kis tanya vidéken, kerti parcellákkal). A könyvekből megtanulhatjuk, hogy Anasztázia (tulajdonképpen a szibériai Gaiai ősanya – a ford.) kedveli és elismeri a dácsnikat, és példaként mutatja be, demonstrálva hogy a vidék miképpen tudja az extrém krízis periódusait túlélni. Valóban, a Szovjetunió összeomlásakor, amikor a nemzeti valuta csereértéke tizedére csökkent, a lakosság megtakarításai eltűntek, a kormánynak semmije sem volt a bérek fizetéséhez, – és mégis – az emberek nem maradtak éhesek, nem volt általános felkelés, és a vidék nem onlott össze teljesen, köszönhetően annak, hogy tényszerűen a lakosság nagy hányada megművelt parcellákkal és földekkel rendelkezett, olyanokkal, amiket dácsáknak hívnak.
A dácsa mozgalom az 1960-as évek elején kezdődött. Abban az időben egy rendelet született, amit megengedte a polgároknak, hogy saját földparcellát szerezzenek. A rendelet robbanásszerűen sokasította a dácsákat, a kis- és nagyvárosok körül dácsa telepek bújtak elő.
Először a parcellákat cégek adták a munkásaiknak és irodai alkalmazottaiknak határozatlan idejű használatra, miután már öt évet dolgoztak. De aztuán kötelezővé tették a földek művelését, máskülönben a parcellát elvették. Ráadásul a nagyobb volumenű építkezések tiltva voltak, csupán egy viskót, fészert, vagy ideiglenes lakóházat lehetett felállítani.
A lefoglalt földek terméketlenek voltak, teljsen elgyomosodva. Ezek azok a földek, amiket a dácsnikok virágzó kertekké alakítottak az évek sokasága alatt. A dácsa mozgalom csúcsa az 1980-as években volt, amikor vidéken nyilvánvalóvá vált az élelmezési probléma. A totális élelmezési elégtelenség körülményei közepette a dácsa kertek jelentették a túlélést.
A Szovjetunió összeomlása (tervezett bedöntése – a szerk.) után a földeket teljesen a privatizáció útjára tették, a körülmények és megszorítások lazultak. De az új, kapitalista gazdaságban, ezentúl semit sem adtak ingyen.
A dácsnikok először gyümölcsfákat és eperfákat ültettek a parcelláik közepére és határszéleire; valamint bokrokat a telekkerület mentén kerítésgyanánt. A fennmaradó részek szolgáltak a gyökérzöldségek, zöldségek és bogyós gyümölcsök helyéül. No és persze virágokkal is díszítették a parcellákat.
Milyen terméshozam nyerhető egy 600m2-es parcelláról?
Vegyünk egy tipikus területet Közép-Oroszországból, amit 25 évig műveltek már (egy érett dácsa kora). Található rajta egy almafa, két eperfa, két homoktövis bozót, hét fekete ribiszke bokor, tizenöt málna bokor, és két egres (köszméte) bokor. Van két 180x240 cm-es üvegház paradicsommal, egy 80x150 cm-es ágyás uborkával, egy 150x200 cm-es ágyás répával és céklával, egy 200x250 cm-es ágyás káposztával, egy 200x200 cm-es ágyás cukkinivel, egy 150x150 cm-es ágyás fűszerekkel, és három 60x300 cm-es ágyás eperrel. A virágágyások pedig szétszórva az egész területen. Természetesen vannak nem művelt területek a parcellán és található rajta egy házikó, egy csűr és egy komposzt gödör.
A terméshozam megközelítőleg a következők szerint alakul egy ilyen területen:
1. Alma - 50 kg 2. Faeper - 20 kg 3. Homoktövis - 30 kg 4. Fekete ribiszke - 16 kg 5. Málna - 70 kg 6. Eper - 70 kg (egy szezon alatt) 7. Paradicsom - 150 kg 8. Uborka - 60 kg 9. Répa - 18 kg 10. Cékla - 15 kg 11. Káposzta - 35 kg 12. Cukkini - 20 kg
Ennek egy részre frissen kerül fogyasztásra, a másik része tartósítva lesz.
A paradicsom és uborka sózott és pácolt, krémek készülnek a cukkiniből és padlizsánból, a káposzta sózott, marinált és céklával vagy anélkül pácolt, a hagyma és fokhagyma céklával vagy anélkül marinált. Dzsemek, kompótok és szörpök készülnek gyümölcsökből és bogyókból. Ízek készülnek az édespaprikából és változatos zöldségekből, valamint gyümölcsszószok. Minden dácsniknak saját speciális receptjei vannak, és minden emer tartósítmányainak sajátos ízvilága.
Minden családnak mindig adódik többlete is a 600 nm2-es területről. Az élelmiszerválság alatt az emberek egymásnak adták a többleteiket, végeredményben minden család felhalmozott egy változatos zöldség- és gyümölcsállományt.
Említésre méltó, hogy a dácsnikok szintén szerették a szomszédos erdők vad gombáit és bogyósgyümölcseit gyűjteni. Ezen ínyencségekből változatos készítmények lettek télére. Nemkülönben a poszt-szovjet idők válsága alatt, további földek lettek foglalva a burgonya számára.
A dácsa mozgalom volt és jelenleg is a legelterjedtebb és legnépszerűbb mozgalom a Szovjetunióban és a poszt-szovjet Ororszországban. Mind a mai napig 40 millió (!) család rendelkezik dácsával, és nagyjából 120 millió ember, vagyis a népesség 85%-a táplálkozik a saját dácsájáról. Manapság 20 különböző magazint jelentetnek meg dácsnikoknak, 5 televízió műsort, hatalmas számú weboldal foglalkozik a témával és van elektronikus program is a dácsák témájában. Még egy társadalmi szervezet is létezik: az “All-Russian Gardeners Union”.
Néhányan úgy hiszik, hogy a dácsa mozgalom eltűnik és a modern ifjúságot nem érdekli a föld. De a dácsa mozgalom helyébe egy új került – a Kin’s Settlements – és ez viszont szignifikánsan növekszik és nyereséges.
U.i.: 2013-ban egy új törvény lépett életbe, megengedve a dácsnikoknak, hogy áttehessék a címüket a dácsájukra és a dácsájukat tehessék a hivatalos tartózkodási helyükké.
Tudjuk-e, hogy Oroszországban alanyi jogon jár 1 hektár annak, aki vállalja, hogy ökológiai módon megműveli?! Lehetséges-e mindössze 1 hektárból teljesen megélni az élelmezés tekintetében? Természetesen! Ennek gyakorlata Petró Tibor előadásából világosan kiderül. - Egy hektáros öröklét: ÖKOklikk.hu
A manna.ro hírportálról származó, Egyed Ufó Zoltán által készített fotóriportot úgy gondoljuk, hogy mindenképp érdemes ezen a blogon is másodközölésként megjeleníteni. Ha valaha, bárki, bárhol "zöldenergiának" mer hívni olyan beavatkozást, amit az adott tájjal nincs összhangban, sőt pusztítja az ökolokális értékeket és a biodiverzitást, akkor az nemcsak, hogy nem "zöld" de még a "fekete" energiánál is feketébb!
Nézzük is, milyen életlehetőségeket rejt magában ez a csodás természeti táj! Önellátás, békesség, permakultúra... (link a videóban is említett Alpokban lévő permakultúrás kerthez)
Bemutatom Lénárd Andrást, ő a környékünkbéli mikrohidrocsentrála-biznisz nagyasszonya, ő építtette a szentegyházi, az Úz-völgyi és a vargyasi erőműveket, nála fut össze minden szál itt a környéken, ha „zöld” energiáról van szó. Büszke arra, hogy helyi vállalkozó, de újságíró kollégák szerint a tengeren túl lett belőle pénzes csávó, és egyesek azt is tudni vélik, hogy viselt dolgai miatt kiutasították az Államokból. Itthon már úriemberként indult a pályája, fehér ruhája a lelki tisztaságát bizonyítja, politikusainkkal szorosra feszített barátsága pedig azt sejteti, hogy a közösségért él, megmaradásunkért és javunkért (akarom mondani javaink megszerzéséért) küzd. Ezzel lehet kapcsolatos az is, hogy beszállt a ződ bizonylatok körforgásába, mely körforgás úgy működik, hogy a mi villanyszámlánk folyamatosan nő, András autójának mérete és ára pedig ezzel arányosan képes alakulni. Ha akar. - írja Egyed Ufó Zoltán "A víz szalad, a cső marad. Csak a cső marad!" című képriportjában.
András készült: cége történetét magyarázza. A cégben két fél társult, a Református Egyház és ő, Lénárd András. Senki másnak nincs része benne, alaptalanok azok a pletykák, akik külföldi vagy itteni üzletemberek és politikusok érdekeltségéről beszélnek. Csak a Református Egyház és ő, és a Református Egyház és a Református Egyház, de ne feledkezzünk meg a Református Egyházról sem. Megdől a „Református Egyház” percenkénti kimondásának világrekordja, annyiszor halljuk ezt. Kató Béla ha csuklik most, az azért van, mert András határozottan kijelenti, a Református Egyház jelenléte garantálja, hogy itt van egy közösségi érdek. Legalább ötször megkérdezzük tőle, hogy mekkora a Református Egyház aránya, és mekkora az övé, de mindig kitérő választ ad. Mikor már hatodjára kérjük a pontos százalékokat, válasza rövid: kérjük ki a cégadatokat, és nézzük meg! Tanácsára megnéztük a cégadatokat. A H2O ENERGY SRL cégben 90 százalékkal van jelen a budapesti bejegyzésű HYDROENERGY ZRT magyarországi cég, Lénárd András képviselővel, és 10 százalékkal a Református Egyház Nyugdíjpénztára, Kató Béla nevével fémjelezve. Szóval tényleg benne van a helyi érdek is és a közösségi érdek is. Annyit halljuk a Református Egyházat, hogy egy adott pillanatban az egyik helybéli megkérdi Andrástól: „Ön pap?”
A völgy állandó és időszakos lakói féltik a vizüket. Úgy érzik, nekik is legalább ugyanannyi joguk van a vízhez, mint annak a nagyrészt külföldi érdekeltségű cégnek, mely profitszerzés céljából most el akarja apasztani a patakjukat. Félelmük jogos, hisz a vállalkozó által a földbe ásott szállítócső kapacitása meghaladja a patak átlagos vízhozamát. Egy kellemes, élettel teli völgy seperc alatt száraz patakmederré válhat, melybe a víz csak látogatóba jön. András azt állítja, hogy ilyenkor nyáron nem vesznek el vizet a patakból. Tegnap jártunk az ő szentegyházi vízerőművénél, és az keményen dolgozott. Pedig nyár van. A képen a vízbefogó látható, és a nyilak segítségével nagyon tisztán látszik, hogy az erőmű csövébe közel tízszer annyi víz folyik, mint amennyi marad a mederben.
Ausztriában 5000 ilyen vízierőmű van, és ugye nem az jut eszünkbe Ausztriáról, hogy tönkretették a környezetüket, mondja el legalább tízedszer ma András. Tényleg nem az jut eszünkbe, igaza van. De az sem jut eszünkbe Ausztriáról, hogy korrupt politikusaik vannak, az sem jut eszünkbe, hogy vállalkozóik úgy hazudoznak, mint a mi fehérruhásaink, az sem jut eszünkbe, hogy egy osztrák megyei tanács lazán engedélyt adna egy félig törvénytelen építkezésnek, hogy szétszedjen egy megyei utat kilométereken keresztül azért, mert a helyi közösség nem engedi meg, hogy a nekik ártó építkezés átvonuljon az udvarukon. András szeretné, ha az ausztriai sízésünk jutna eszünkbe az éppen épülő erőműről, nem pedig az alig pár kilométerre lévő szentegyházi vízierőmű, a vele járó háborús hangulat a Madarasi Hargitára vezető út mentén, a kiapasztott patak és a többiek. De 5000 ilyen vízierőmű van Ausztriában, értik? Ez egy olyan érv, amit bármikor el lehet ismételni, és hatásos. A Református Egyház mellett vajon az osztrákok is ismételten garanciát vállalnának Andrásért és legújabb vízierőművéért?
Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Úz völgyében. Régen gyönyörű volt, mint a kép felső részén látható, most már főleg úgy néz ki, mint a kép alján. Átalakulásának okát megtudhatják, ha a jobb felső sarokban található, jobbra mutató nyílra kattintanak. - folytatja Egyed Ufó Zoltán a legújabb Úz völgye: Lénárd hazudik, Kató garantál című képriportjában.
A völgyön végigvonuló romboláshullám oka a zöldenergia. Nálunk, Romániában csak a neve zöld. Na meg a csöve. A csövet szimbolikusan festették a dollár színére, mert a pénzről szól az egész. Szétzúznak egy egész völgyet, tönkreteszik az élővilágát, megtöltik ronda csövekkel és betonokkal, majd az egészre benyújtják a számlát, melyet nekünk, kis embereknek kell kifizetnünk. Akarjuk, nem akarjuk, nincs más választásunk, törvények köteleznek erre. A törvényeket természetesen úgy hozták politikusaink, hogy nekik kedvezzenek, és a barátaiknak. Hogy mégse tűnjön fel nekünk oly nagyon a csalás, elnevezik az egészet zöldnek. Miért ne lehetne ezt a természetrombolást zöldnek nevezni, ha például egy háborút lehet szentnek?
A második hazugság, amiből bőven kaptunk, úgy szól, hogy az építkezés után semmi nyoma nem marad a csőlefektetésnek, nem rondítja a tájat. Ez az „ahogy kaptuk, úgy hagyjuk” duma minden vízierőmű-építő ajkán ott csüng évekig. De csak a szöveg szép, a valóság teljesen más, sokkal inkább érdekli a befektetőt a profit, mint a táj érintetlensége, és erre a legjobb példa környékünkön Lénárd. Minden egyes vízierőmű-próbálkozása egy természeti katasztrófa.
A harmadik hatalmas hazugság az, hogy annyi vizet hagynak a patakban, amennyire az élővilágnak szüksége van. Hivatkoznak itt ezekre a hallépcsőkre, melyek állítólag Ausztriában működnek. Azt ellenben elfeledik említeni, hogy Ausztriában nem ennyi vizet hagynak a hallépcsőn, illetve a mederben. Én nem értek a halakhoz, ezért tegyük fel, elhiszem, hogy ezen a hallépcsőn, ennyi vízzel képes egy pisztráng felúszni. De hogy jut el a hallépcsőig, könyörgöm? Kőről kőre ugrálva? Mert annyi víz nem csordogál a kövek között a mederben, hogy abban úszhasson. Látszik a képen tisztán. A környezetvédelmisek vagy balfaszok, vagy korruptak, vagy nem érdekli őket. Szerintük minden rendben van, mert minden törvényes.
Az Úz-völgyi halakat a "hallépcső" hidegen hagyja. Ha egyáltalán vannak még halak a meleg pocsolyasorrá változtatott hegyi patakban, miután hónapokig kellett volna kitartsanak a sárlében, mely a meder folyamatos kotrásával együtt járt. Ami most történt az Úz völgyében, az visszafordíthatatlan. Hegyi patakjaink történetében voltak még olyan pillanatok, amikor energiatermelésre fogták be őket. Régen malomárkokat választottak le róluk. Aztán a kommunizmusban megteltek a hegyek gyűjtőtavakkal. Nem egy környezetkímélő dolog, de akárhogy nézzük, úgy a malomárokban, mint a gyűjtőtóban élet van. A csőben vajon mennyi élet lesz?
Morze-jelek az utókornak, bucka-cső-bucka-cső-bucka, így vonul végig az „ahogy kaptuk, úgy hagyjuk” vezeték a völgyön. Körülötte a rét fel van túrva, árkok vannak rajta ásva végig, mintha lecsapolták volna.
A kőről kőre szökellő hegyi patakot hatalmas mérnöki tudás és hihetetlen mennyiségű gépi munka segítségével sikerült poshadt állóvízzé szelídíteni.
A völgyben szétszórva csőmaradványok virítanak, helyenként a patakmederben, egyenként, máshol pedig az út szélén, csoportosan, turistacsalogatónak. Ugyancsak turistacsalogatónak szánták ezeket az építőanyagmaradványokat, melyek az egész völgyben szétszórva enyhítik picit a táj vad szépségét, nehogy túl vad legyen az ide látogató tápos turistáknak. Lénárd szerint Ausztriában 5000 vízierőmű van, és mégsem az jut eszünkbe róla, hogy széttúrt völgyeik lennének teli csőmaradványokkal és otthagyott építőanyag-kupacokkal. Lénárd szerint kirándulni megyünk Ausztriába, gyönyörködni a tájban, turistaként.
A megyei tanács a völgy feltúrása közben is a túrizmuson gondolkodott, ezért hamarosan beindítja a csőturizmus programját, a világon elsőként. Rendelésre íratnak majd egy legendát, mely a sárkánykígyó végeérhetetlen farkáról fog szólni.
- Apa, honnan van itt az a sok kő? - A patak hozta őket, fiam. - S hol van most a patak? - Elment újabb kövekért. Székelyesebb válasz: - Elment a csába(csőbe), fiam.
Homoródfürdő lakossága továbbra sem óhajtja a vízierőművet. Lénárd hazudhat nekik, amit csak akar, az Úz-völgyi és a vargyasi példák elég tisztán mutatják, mily mértékű rombolással jár alig néhány ember meggazdagodási vágya. Ha egy osztrák építkezne, osztrákok működtetnék osztrák törvények alapján, és osztrák természetvédelmi hatóság ellenőrizné az egészet, akkor talán könnyebben belemennének a helybéliek. De így, hogy hazugok építkeznek törvénytelenül, más hazugok és tolvajok engedélyével és ellenőrzésével, abból sok jó nem származhat. Az építkezés tovább folyik, legutóbb mikor ott jártam, egy markológép túrta a patakmedret, kilométereken hömpölygött a sűrű sárlé. Habár közterületen fotóztam, a munkálat vezetője a szemem láttára beszélte meg a gépkezelővel, hogy két hatalmas követ emeljen fel, és dobjon felém, hogy megijesszen. Csakis viccként. Lénárd azt hazudta Homoródfürdőn, a helybéliek azért félnek a beruházástól, mert nem tudják, milyen lesz. Az igazság az, hogy azért félnek tőle, mert nagyon is jól tudják, hogy milyen lesz. Az ügyre még visszatérünk, minden bizonnyal.
A permafrostban lekötött szén mennyisége, kb. a légkörben lévő CO2 kétszerese. Ez metán formájában van jelen, ami 32-szer potensebb üvegházgáz, mint a széndioxid. Ennek várható felszabadulását az alábbi grafikon mutatja be. Szép hetet és boldog évszázadot mindenkinek!
Az elmúlt napokban nemcsak a Kárpát-medencében, hanem még Alaszkában is szokatlanul meleg idő köszöntött be. Bár közel sincs olyan meleg, mint például Las Vegasban vagy Phoenix államban a legnagyobb hőhullámok idején, így is Alaszka-szerte 25 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, sőt voltak helyek, ahol a 35 fok közelébe.
A következő bő egy évtized alatt a víz eltüntetheti az alaszkai Kivalina falucskát, örökre. Az itt élő eszkimók lehetnek az Egyesült Államok első klímamenekültjei. A közel 400 inuit őslakos vadászatból és halászatból él. A települést eddig a sarki jég védte a Bering-tenger haragos hullámaitól, azonban az elmúlt két évtizedben a jég drámaian visszahúzódott, így a víz eróziója egyre erősebb hatást fejt ki a partszakaszra. Ezért Kivalina homokos partja egyre inkább a víz martalékává válik. 2008-ban a parton egy védőfalat húztak fel, de nem igazán tudja ez sem megvédeni a falut. Két évvel ezelőtt egy nagy vihar miatt már sor került evakuálásra. Jelenlegi számításik szerint 2025-re a falu teljesen lakhatatlanná válhat.
A sarkvidék olvadása első pillantásra varázslatos lehetőségekkel kecsegteti a hajózási társaságokat és a nyersanyag kitermelőket. Most azonban kutatók kiszámították, milyen költségeket okoz majd a világnak az enyhébb északi klíma és az eredmény emberi ésszel felfoghatatlanul nagy összeg, amely meghaladja a globális GDP-t. ... Az Északi-sarkon tapasztalható jégolvadás, valamint az állandóan fagyott (permafrost) talaj felengedése azonban óriási kockázatot is rejt magában: a csökkenő jégfelület kevesebb napfényt ver vissza, így gyorsítja a globális felmelegedést, a fagyott talaj pedig felmelegedése során nagy mennyiségű metánt enged ki magából. A metán (ami 32-szer agresszívabb üvegházgáz, mint a szén-dioxid) tovább gyorsítja a jégolvadást és a klímaváltozást, öngerjesztő folyamatot hozva létre.
Eddig egyedül a Tony Blair vezette brit kormánynak volt bátorsága szembenézni azzal, hogy milyen költségeket okoz az északi-sarki olvadás. A kormány megrendelésére Nicholas Stern, a Világbank vezető közgazdásza által elkészített jelentésszerint a világ gazdaságára olyan hatással lesz a klímaváltozás, mint az 1920-as évek Nagy Gazdasági Világválsága, éves szinten 270 milliárd euró, (csaknem 80 billió forint) kárt okozva. A nagy vitát kiváltó „Stern-jelentés” szerint az évszázad közepéig az összköltségek meghaladhatják az 5,5 ezer milliárd eurót. A költségek elsősorban a tengerszint emelkedés miatt a parti városokat és gazdasági övezeteket veszélyeztető áradások és vihardagályok, (mint a Sandy hurrikán okozta áradás az USA keleti partján), a szárazságok és egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt kieső élelmiszertermelésből, a gleccserek olvadása miatt fellépő ivóvízhiány, illetve az ennek következtében kieső ipari termelés költségeiből adódnak össze. Stern szerint (ne feledjük, még mindig 2007-et írunk) a világ összes állat- és növényfajának 40 százalékát fenyegeti kihalással a klímaváltozás. ... Az északi-sarki olvadás globális hatása egy időzített gazdasági bomba" - hangoztatta Gail Whiteman az Erasmus Egyetem professzora, a Nature magazinban megjelentett tanulmány egyik szerzője.
Az északi-sarki metánkibocsátás ugyanis felgyorsíthatja a tengeri jég olvadását és a klímaváltozást, ami – az egyik optimista forgatókönyv szerint több mint 60 billió dollárjába kerül a világgazdaságnak az elkövetkező évtizedekben. A Nicholas Stern számításain alapuló eredményként kapott összeg megközelíti a globális GDP értékét, amely tavaly mintegy 70 billió dollár volt. A pesszimista forgatókönyv szerint a költség magasabb is lehet, a 220 billió dollárt is elérheti, ha más tényezőket, mint az óceánok savasodását is beleszámítják a kutatók, vagy alacsonyabb - 37 billió dollár -, hogy ha közben történnének lépések az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.
Whiteman szerint összesen mintegy 50 gigatonna metán kilépésével kell számolni a vizsgált északi területekről. „Tízezerszer számoltuk át az eredményeinket, de hiába, a következmények mindig ugyanazok” – hangsúlyozta a kutató, aki szerint a végeredmény szempontjából teljesen lényegtelen, hogy egyszerre, vagy évtizedekre elnyújtva kerül a gáz a Föld atmoszférájába, főként annak fényében, hogy a gázkibocsátás már évek óta tart.
Eltűnőben... A vártnál gyorsabban olvadhat el Grönland jégpáncélja, egy új szimuláció szerint ugyanis már a globális átlaghőmérséklet 1,6 Celsius fokos emelkedésénél teljesen eltűnhet a több kilométeres jégtakaró. A következmény a tengerszint több méteres emelkedése lenne.
A "természet romlása". Ez csupán két szó, mégis, már önmagukban hordozzák azt a megelőző szemléletet, ami végül a szavakban foglalt jelentését tükrözi. Például árnyalatában éreztethetjük, hogy vajon ez egy önmagától zajló folyamat, vagy valamilyen emberi beavatkozás következménye: a természet „elromlása”, a természet „elrontása”. Nem mindegy! Olyannyira nem mindegy, hogy a minket körülvevő világ folyamatait milyen szavakkal írjuk le, hogy az aktuális globális problémák tekintetében is számos vita zajlik szavakról, fogalmakról. Például: „fenntartható fejlődés” vagy „fenntarthatóság”, „globális klímaváltozás” vagy „globális klímaváltoztatás”, „felmelegedés” vagy „felmelegítés”. Minden ilyen pár esetében arról szól az árnyalatnyi különbségek vitája, hogy valójában nem is olyan árnyalatnyi a különbség. Egyáltalán nem mindegy, hogy ezek maguktól zajló világfolyamatok a Föld nevű bolygón, vagy pedig okkal kell attól tartanunk, hogy emberi felelőtlenségünk mellékhatásaiként aktív és direkt behatások (antropogén hatások negatív externáliái).
"...a kristálycukor egy úgynevezett stratégiai élelmiszer. Tudni kell róla, hogy erősen pszichogén anyag. A stratégiai szót katonai és gazdasági értelemben használják, és én is ebben az értelemben használom. A kristálycukor mennyiségtől függetlenül nagyon gyorsan képes felszívódni, tehát gyorsan bekerül a vérbe, és emeli a vércukorszintet. Ez ráijeszt a szervezetre és ijedtében extra mennyiségű inzulint választ ki, még akkor is, ha kis mennyiségű cukor kerül be, mert ez nem mennyiségi kérdés, hanem felszívódási sebesség függő. Ez az inzulinválasz nem arányos mértékű, hanem túlreagált, ami viszontválaszként nagyon gyorsan le is tudja csapni a vércukorszintet. Egy hullámvasútként képzelhetjük el az egészet. A felfelé menet alatt esszük meg a cukrot, mikor zuhanunk, akkor zuhan a vércukorszintünk is - az extra mennyiségű inzulin miatt, és már arra koncentrálunk, hogy mikor fogunk ismét felfelé menni, mert akkor érezzük ismét jól magunkat. Hú de jó felfelé, jaj de jó felfelé! Ezért szórakoztató a hullámvasút is. Csak ezzel a szórakozással azt lehet elérni, hogy csak és kizárólag magunkra figyeljünk, arra, hogy mitől lesz nekünk jó. Így aztán a társadalmi kohéziónak lehetősége sincsen. Ugyanilyen gyorsan szívódik fel egyébként a fehérlisztből, a hasábburgonyából, a hántolt rizsből is a szénhidrát, és ez abban segít, hogy mindenki csak a saját problémáival törődjön. A saját anyagi gondjaival, pattanásaival, stb. ... És innentől a kozmetikai reklámoktól kezdve minden betalál. Mert ugye én megérdemlem! Ez mind arra utal, hogy Te gyere, mert Te vagy a fontos..., és te mész és vásárolsz! A másik a szélesebb körű társadalmi kohézió kérdése, az, hogy egymással nem tudunk közös nevezőre jutni, hogy egymással nem tudunk együttgondolkodva kellő időt eltölteni. Pontosan emiatt a társadalmi széttöredezettség miatt nem lehet az embereket egy közös cél érdekében összefogni. Mindenki ugyanaz miatt sír, de az, hogy összefogjunk, már nem megy. A kristálycukor fogyasztása meghatározza az ízlést, az ízérzékelést is. Én például korábban egy vödör cukor és tejszín nélkül nem tudtam meginni a kávét, de a teát sem. És ez megváltoztatja az ember gondolkozását is. Változtasd meg a gondolkozásod és megváltozik a táplálkozásod, változtasd meg a táplálkozásod, megváltozik a gondolkozásod! Az Arany Tarsolyban találkoztam Edmond Bordeaux Székely írásaival és ő mondja el azt az igazságot, hogyha az ember a rosszat szokja meg, akkor az válik az igényévé és szükségletévé is. Tehát jó szokásokat kell felvenni és akkor jó igényeink lesznek! Nagyon fontos dolog az, hogy az ember a valós igényeit és szükségleteit szolgálja ki a táplálkozásban is."
2013-ban augusztus 20-ára esik a 
„Emberi szükségleteink meghaladják azt az erőforrás-mennyiséget, amennyit az ökoszisztéma regenerálni képes. Földünk már képtelen hiánytalanul ellátni az emberiséget elegendő ivóvízzel, a termőterületek elsivatagosodnak, elpusztulnak. Az erdőirtások, a fajok gyors kihalása, halállományok összeomlása és az üvegházhatás okozta globális klímaváltozás mind az emberi tevékenységek következményei.”-mondta el Benkő Dániel, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás Programjának munkatársa.
A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban tovább gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-án éljük fel Földünk éves erőforrás-kapacitását. Innentől tehát 133 napon keresztül tulajdonképpen a jövőnk erőforrásait fogyasztjuk.
...
Utolsó kommentek