Nagy-Britannia felülről

PPJ         2009.10.27.

Nincs mit hozzáfűznöm. Nagyon látványos videók, nagyon szép britt angol kiejtés, egy egy komoly téma köré építve, rövid néznivalók hada az iparról, technológiáról, mezőgazdaságról és nemzetről. Íme a gyűjtemény, de berakok ide két ízelítőt is.

         szólj hozzá

Címkék: ajánló videó környezet légifilmezés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Klímafürdő

PPJ         2009.10.27.

http://static.nol.hu/media/picture/11/51/13/000135111-4288-600f.jpg

"A helyszínen kiszámoltuk és megváltottuk szén-dioxid kibocsátásunkat. A rendezvény során az elektromos áram, a fűtés, az autóval érkező vendégek összesen 8,5 tonna szén-dioxidot bocsátottak ki. Ennek 68 ezer forintos értékét a CO2NTRA.hu –nak fizettük be, aki Brazíliában egy biomassza erőmű felépítésére utalja át az összeget, amely konkrétan és mérhetően csökkenti majd a világ össz szén-dioxid kibocsátását." - forrás: Klímafürdő

Százhetven országban több millió ember mutatta meg, mit tesz a klímaváltozás ellen, és mit vár a világ döntéshozóitól a decemberi koppenhágai ENSZ-klímacsúcson. Ami közös az akciókban: 350-es szám, amely mindenütt előtűnt. A 350 a biztonságunkat szimbolizálja, azt a szén-dioxidértéket, amely mellett még elkerülhetnénk az éghajlatváltozás okozta katasztrófákat.

 

Szombaton Klímafürdő néven az éghajlatvédelmi világnap alkalmából a 12 magyarországi rendezvényt tartottak. A legnagyobb hazai összejövetel és egyben a világ egyik leglátványosabb eseménye minden bizonnyal a budapesti éjszakai a Klímafürdőzés volt a Széchenyi fürdőben. A fürdőzést a szervezők igyekeztek a lehető legvonzóbbá tenni, masszázs, Nemjuci-koncert és wellnessbelépő, tombola, szinkronúszó-bemutató és filmforgatás színesítette a programot. -forrás: NOL

A Klímafürdő messze a legAWESOMEabb buli és akció egyben, amin valaha voltam. Ez a jó egy zöld buliban, hogy egyszerre van óriási élmény ereje de értelme és célja is! Már a buli szervezése megér egy "misét", temérdek infó, jól pozicionált média megjelenések, önkéntes toborzó akciók, kedvezményes jegyelővétel biztsoítása, stb. Egy világrendezvény egyik legjobb rész/alrendezvényét hozták össze. Gyors beléptetés, kedves útbaigazítások, gyors jegyeladás, minden klaffa. Az előtérben sajátmagunk által kigondolt összegért cserébe Fair Trade kávét és teát ihattunk!

Node. Ha egy egész fürdőt megnyitnak, márpedig a Széchenyi nem egy kis fatja, akkor vagy illik jól behangosítani az egészet, vagy nem szabad a jónépet hagyni szétszéledni 3 medencébe, különben a negatív bulilankadási spirál beindul. Ez röviden így vázolható: "Ú, már alig vannak, akkor nekem sincs értelme maradnom, későre is jár, elmegyek." Ellenben ha sok az ember és kis helyen, akkor a pozitív megerősítés lép életbe, röviden: "Anyád, mennyien vannak, mekkora buli! Te, maradjunk még!" És akkor így nem fordulhatott volna elő, hogy a Romanek Airlines és Tom Noise szinte hallgatóközönség nélkül játszik, pedig megvolt a létszám, csak szétszéledve 3 külön medencében plusz a szaunában.

A vizuál is katasztrofális volt. Ilyen hibákat nem kéne hagyni becsúszni. Egy házi 3x3 méteres vászonra 3 klippet vetíteni végig, nem szórakoztató, pláne nem figyelemfelkeltő a límaváltozásra. Jó azért láttam, hogy akarják a dolgot, megjelent a vásznon ez meg az. De hol maradtak az igazán ütős zöld videómunkák? Van belőlük jó pár ilyen sorsra is érdemes, szétszaggatni és szemnek tálalni való!

Az ingyen masszázs frenetikus ötlet volt! A Lush is jól járt, hogy promótálhatta teljesen természetes alapanyagú és készítésű termékeit, a masszőrök is bebizonyíthatták tudásuk és hozzáértésük (magyarán szereztek pár új pácienst), és a fürdőzők kis része  (akik leleményesen hamar feliratkoztak a kevés helyre) is frissebben tért nyugovóra.

A filmforgatás rendkívül bénán lett koordinálva. Ennyi embert pár kis teljesítményű és az épület egyik sarkába elhelyetett hangszóróval nehéz irányítani. Mindenesetre remélem, hogy jó anyag jött össze és meggyőző videómunkát tudnak majd gyártani a Koppenhágai Klímakonferenciára Bajnai Gordon Miniszterelnök úrnak a meggyőzésére!

Félreértés ne essék, ez inkább buli volt, mint üzenet. A birkacsorda igen kicsi része próbálta csak hegyezni a fülét, mikor nem zene, hanem beszédhang hallatszott (akart hallatszani) a színpadról. Engem érdekelt volna, mi van ezzel a széndioxiddal és, hogy tűntetik el, stb. Senki mást nem érdekelt. Mindenki pancsolt tovább. Nem a világot akarták megváltani a fürdőzők, nem ezért jöttek, hanem egy különlegeset bulizni. Sajnos.

A fürdőtársadalom fele (több mint fele? nem tudom!) egyébként is angolul értette volna csak, hogy mi folyik, a magyarok meg szokás szerint beittak (a külföldiekkel együtt).

Így a végére magam is belekuszálódtam, hogy most akkor volt-e értelme vagy sem, de szerintem példás akció volt. Ilyen rövid idő alatt alulról önkéntesekkel felszervezni egy ekkora megmozdulást, le a kalappal a 350.org és a Messzelátó Egyesület előtt! Üdvösnek tartom, hogy a médiában továbbadódik a dolog. Legközelebb az épp ott fürdőző jelenlévők figyelmét is megpróbálnám megfogni, és irányítani, "teletömni" zöld üzenetekkel, hátha ők is tudják dekódolni és tovább adni azt ami miatt egyáltalán ez az egész létrejött.

         5 hozzászólás

Címkék: világ klíma

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

No comment - Kína

PPJ         2009.10.25.

Azon gondolkodtam, milyen hangzatos ordenáré trágár káromkodással teletűzdelt címmel hívjam fel a figyelmet a posztra, de igazából szavakkal le nem írható az a döbbenet, amit első és többedszeri átnézés során is átéltem.

http://www.chinahush.com/wp-content/uploads/2009/10/20091020luguang16.jpg

Siránkoznak a hazai zöldek a faluhatárban lévő autóból kidobott szemétkupac miatt? Siránkozok, hogy "kicsit büdi" a levegő éjszakánként Érden a százhalombattai MOL finomító miatt, mert az este az éj leple alatt engedi ki a "meg nem engedett értékek"-et? Enyhén csípi a szemeteket a budapesti levegő?

http://www.chinahush.com/wp-content/uploads/2009/10/20091020luguang11.jpg

Jó. Csak mert van aki az arcán aludhat egy asztalnak dőlve, a hátán lévő nyílt seb miatt. Csak mert van olyan gyerek, aki nem tud a szennyezések miatt a saját fekélyes és görbe lábára állni. Csak mert van olyan hely ahol az arcod szétmarja az anyag amivel nap mint nap dolgozol és jobb esetben élsz két évet az adott iparágban. Csak mert van olyan hely ahol a talajt a szennyezés tartja egyben és a víz nem a felszínen csillanó napsugaraktől tűnik sokszínűnek.

http://www.chinahush.com/wp-content/uploads/2009/10/20091020luguang25.jpg

Kína nagyon durva hely gyerekek! Ennek a Lu Guang fotósnak ez a munkája pedig eszméletlen feltáró értékkel bír! Nem véletlenül kapott 30.000 dolláros díjat érte!

http://www.chinahush.com/wp-content/uploads/2009/10/20091020luguang21.jpg

Az összes fotó (40 kép) itt található meg. Remélem a fotók után nem az lesz a fő életgondod, hogy "Fifike megint a szőnyegre kakilt", vagy hogy "a kukásautó késett egy órát és emiatt elkéstem a munkából", vagy hogy "a Turul nem mindenkinek szent jelkép".

         24 hozzászólás

Címkék: természet fotók környezet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

· 1 trackback         

A kisállatok cukiságának vége!

PPJ         2009.10.24.

http://newsimg.ngfiles.com/0/178_sharkat.jpg

Leáldozóban a kiskedvencek kora. A haszonállatoké a jövő. Drogkereső kutyának és alagútkém görénynek nem kell félnie, de a tündibündi kiscicáknak amikről az agyatlan gazdáik  az 5D Mark II-vel agyatlanul 1 millió fotót csinálnak naponta... na ezeknek a kis gabonazabáló dögöknek vége. Nincs több táplálék a számukra. Emberek éheznek, nem fogunk titeket többé etetni.

A szélsőséges bevezető után jöjjön a cikk ami az alapja elvetemült szavaimnak:

http://index.hu/tudomany/kornyezet/2009/10/23/tul_nagy_haziallataink_okologiai_mancsnyoma/

         5 hozzászólás

Címkék: vélemény kisállat ökológia fenntarthatóság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Isten embert teremtett, az meg a mű-anyagot

PPJ         2009.10.19.

http://www.chrisjordan.com/images/current2/1255628199.jpg

  • Mi ez a rakás műanyag? Mi ez, valami aberrált művész-kollázs?
  • Nem! 
  • Ezek mi vagyunk! Emberek! Önmagunk képe (nem istenben) hanem a természet tükrében. Pontosabban teljes természetellenességünkben.

Van egy fotós, akinek egy képét itt látván elutalódtam a galériájának azon részébe, ahol nem megszokott módon szembesít a tömegtermeléssel.

galleryImage

A neve Chris Jordan.

Ez a fotós most csatlakozott a Great Pacific Garbage Patch -et felderítő csapathoz, és ahhoz, hogy a riporteri munkája értelmét megtartsa, vagyis, hogy a hitelesség és az ez általi döbbenetkeltés megmaradjon, kénytelen volt ez írni a legújabb galériája (mely a szemétkupac madarakra gyakorolt hatását mutatja be) elejére:

"To document this phenomenon as faithfully as possible, not a single piece of plastic in any of these photographs was moved, placed, manipulated, arranged, or altered in any way. These images depict the actual stomach contents of baby birds in one of the world's most remote marine sanctuaries, more than 2000 miles from the nearest continent."

Szóval a képek valósak!

http://www.chrisjordan.com/images/current2/1255623594.jpg

Most arra kérlek: menj le a legközelebbi üdítős automatához és vásárolj egy frissítő kólát vagy ásványvizet vagy gyümölcslevet magadnak! Csak mert megérdemled! Mert tudatos és a vásárlás következményeit belátó vásárló vagy, aki diétás kólát iszik, és mert szexi nő és férfi vagy, aki nagyon fehér foggal mosolyog! Külön köszönöm azoknak a hölgyeknek, akik elvállalják a munkát, hogy egy vállalat neve alatt nagyon felizgató módon mosolyogjanak!

         8 hozzászólás

Címkék: vélemény ajánló világ természet fotók műanyag szemétsziget

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása