Az Emberség kategóriájának teljes lebontása

PPJ         2014.05.29.

tumblr_m2560erZHw1qzutbp.jpgAvagy a posztliberalista transzhumanizmus diszkrét "bája". Az alábbi bejegyzést kihagyhatatlannak tartom humánökológiai és tudatökológiai szempontból, ugyanis teljesen világosan ráirányítja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett háttérerők - vagy nevezhetjük rejtett filozófiai erőknek is - miben mesterkednek. Ismét meg kell említenünk, hogy a GreenR blog 2009-es indulása óta nagy utat, nagy szellemi utat járt be, egy olyan utat, amin mostanra már világos számunkra, hogy mi a különbség Līberālismus és Lībertātem között, és hogy teljesen elutasítjuk a materialista-evolucionista "fejlődés" elméleteket és minden ezzel együtt járó politikafilozófiai baloldaliságot, liberalizmust, technokrata optimizmust és természetesen (a jól ismert mezőgazdasági- és humán egészségügyi vonatkozások miatt) a génmódosítást, valamint a klónozást és transzhumanizmust is. Az alábbi hírekkel és idézetekkel egy olyan (bio)technológiai és metafizikai kitekintést kívánunk az úton járók és keresők számára kínálni, ami megerősítheti őket szellemben, lélekben és testben is. Nem vitaindítónak szánjuk, ugyanis nincs min vitázni. Akik bukásra vannak ítélve, azokat úgysem fogják az alább felsorolni kívánt "aprócska aggályok" eltántorítani, akik pedig elkötelezettjei ezen filozófiáknak és iparosai ezen technológiáknak, tehát még érdekük is fűződik a sátán jelét magukon viselni, már csak azért sem fognak világosan látni. Egyetlen célközönségünk maradt hát: a bizonytalan tömegek, akik már csak egy pár szállal kötődnek a technooptimista Maya-hoz (illúzióhoz), és már csak egy pár jel hiányzott nekik az elhatározáshoz, hogy szívük-lelkük szerint Emberséges útra térjenek. Bármennyire is "szélre esők" tehát az alábbi témák, de jelentős humánökológiai, tudatökológiai és spirituális súllyal bírnak egy az Ember(i)ség ellen folytatott, és egyre nyíltabb háborúban. De ki az az Ahrimán?!

Technokalipszis
"If nature is sacred, the anti-nature technologies are the devil."
"Ha a természet szent, a természetellenes technológiák maguk az ördög."
- Kirkpatrick Sale

A transzhumanizmus a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom. A mozgalom szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit, mint például a betegségeket, a fogyatékosságot, az öregedést és a (nem önkéntes) halált. A transzhumanisták a biotechnológiákban és más feljövő technológiákban látják a megoldást ezekre a problémákra. Előnyeik mellett ezen technológiák veszélyei, hátrányai is foglalkoztatják a transzhumanista mozgalmat. A transzhumanista filozófusok szerint azon túl, hogy a fejlődés és javulás vágya alapvető etikai alapelv, az emberiség el fog érni egy posztdarwini állapotot, melyben képes lesz irányítani saját evolúcióját. A transzhumanisták túlnyomó része nem vallásos, legtöbbjük agnosztikus vagy ateista. - Wikipédia

transzhumanizmus.jpg

További, "bizonyára csak véletlen lehet" illuminátus pop előadókról képek és szimbólumok itt: katt! A Transzhumanista Dilemma. A Vénusz projekt (Zeitgeist-csapda) alapítói örök életet kínálnak. Cserébe csupán azt kérik, hogy ne legyen család, gyermek, haza...  Minden, ami emberré tesz, lerombolásra kerül?!

Zavarba ejtő dolgot találtak az emberi vérben - Origo.hu
[Az eredeti cikk a PLOS ONE-ban, Magyar nyelvű, részletesebb beszámoló]

Minden eddigi tudásunknak ellentmond, de magyar kutatók vizsgálatai szerint a táplálékból teljes növényi gének is bejuthatnak az emberi vérbe.

Csabai István (ELTE) és Spisák Sándor (Semmelweis Egyetem) bélbetegségek genetikai nyomait keresték a vérben kollégáikkal. Olyan DNS-töredékeket vizsgáltak, amelyek a vérplazmában, a sejteken kívül, szabadon fordulnak elő (cell-free-DNS, cf-DNS).

Meglepetésükre olyan nagyobb DNS-darabokat is sikerült azonosítani, amelyek növényekből, például paradicsomból származnak. A darabok egy része elég nagy volt ahhoz, hogy egy egész gént hordozzon.

Ez ellentmond eddigi tudásunknak, mely szerint a táplálékból származó DNS-molekulák alkotóelemeikre (nukleotidokra) esnek szét az emésztés során, így a vérbe komplett DNS-szakaszok már nem juthatnak be. Úgy tűnik, hogy erre mégis van lehetőség, valószínűleg leginkább azoknál az embereknél, akiknek a bélrendszerében gyulladások vannak.

Csabai István zavarba ejtőnek nevezte az eredményeket, amelyek alapján egyrészt újra kell gondolni a nukleinsavak emésztésével kapcsolatos tudásunkat. Másrészt felmerül annak lehetősége, hogy a genetikailag módosított növényekből olyan gének is bejuthatnak a vérbe, amelyeket már a növényekbe is úgy ültettek be (transzgének).

Ez is a terv része: Az emberek fizikai átalakítása - Időkjelei.hu

„Egyre kevésbé leszünk biológiai lények. Olyannyira, hogy a nem-biológiai részünk dominál majd és a biológiai részünk nem is lesz olyan fontos. A gépi részünk olyan erős lesz, hogy teljes mértékben képes lesz megérteni és modellezni a biológiai részünket. Így, ha a biológiai részünk megszűnik, nem fogjuk érezni a különbséget,” mondta Kurzweil.

Dimitri Itskov szervezete, valamint számos állami ügynökség, mint a DARPA, a National Intelligence Council vagy az amerikai védelmi minisztérium ma már a törekvés konkrét aspektusain dolgoznak, amelyek magukban foglalják a következőket:

- Virtuális valóság – Olyan technológiákat próbálnak kifejleszteni, amiben az emberek a Mátrixban látottakhoz hasonló virtuális világban élhetnek.
- Kriogenika – A kriogenika azt próbálja elérni, hogy az élő embereket lefagyasztja, hogy majd a jövőben, amikor a technológia elég fejlett, újraélesszék őket. Sokan úgy gondolják, hogy a nanotechnológia fejlődésével ez egyszer lehetséges lesz.
- Génterápia – Valószínűleg ma már mindenki számára ismert. Lényege, hogy a hibás géneket jó génekkel próbálják helyettesíteni. A tudósok azt gondolják, hogy Istenhez hasonlóan képesek „játszadozni” az élet alkotóelemeivel, annak reményében, hogy javítsanak állapotunkon. Jelenleg számos kutatás folyik az állatok és emberek génjeinek manipulálására.
- Kibernetika – A tanulógépek területe a kibernetika egyik központi munkaterülete. A kutatók olyan tanulóautomaták létrehozásán dolgoznak, amelyek éppúgy mentesítenék az embert a szellemi rutinmunkától, mint ahogyan a számítógépek megtakarítják a numerikus számolást.
- Mesterséges Intelligencia
- Személyiségtabletták – Folyamatosan zajlik az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek segítenek legyőzni a személyiséggel kapcsolatos problémákat, mint például a félénkséget, féltékenységet, vagy erősíthetik a meglévő képességeket, mint a kreativitást, vagy fokozhatják az ember érzelmeit.
- Űrgyarmatosítás
- Molekuláris nanotechnológia és önmagukat sokszorosítani képes robotok – Ez a technológia atomi pontossággal készülő gépek létrehozását tűzte célul, amelyek képesek saját maguk megépítésére, sokszorosítására, beállítására, javítására, stb.
- Elmekontroll és telepatikus képességek
- Szuperkatonák – Emberfeletti erővel, mozgékonysággal és gyorsasággal „felszerelt” katonák.

A transzhumanista mozgalom alapja a szingularitásba vetett hit. A technológiai szingularitás alapját a gyorsuló számítástechnikai teljesítmény jelenti. Ami ráadásul nemcsak úgy szimplán gyorsul, hanem a gyorsulás üteme is gyorsul. A technológiai szingularitás elméletét képviselők szerint ez az exponenciális gyorsulás jelenleg elképzelhetetlen technológiai fejlődéshez vezet, ami szingularitásban csúcsosodik ki: megjelenik a mesterséges intelligencia és Vernor Vinge matematikus szerint “nem sokkal ezután az emberiség kora véget ér”.

A mozgalom hívői úgy gondolják, hogy az emberiség új korszaka kezdődhet el, amiben bizonyos személyek biológiai testükön túllépve legyőzhetik a világegyetemet. Számukra ez olyasmit takar, mint egy keresztény számára Jézus második eljövetele.

A transzhumanizmus megmutatja, milyen az emberiség Krisztus vére nélkül: Isten ellensége. Ez a mozgalom, aminek kimondott célja "megvilágosodást" (SIC! - greenr szerk.) hozni a világnak, Isten céljaival ellentétes irányba halad.

tetovalas.jpg

Sikeres gondolatátvitelt hajtottak végre - MNO.hu

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak elsőként sikerült elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítani. A csuklóra helyezett, szinte láthatatlan elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítottak okostelefont a San Diegó-i Kalifornia Egyetem kutatói. A kutatók kísérletükben SMS-t küldtek, csupán gondolataik segítségével.

BBC propaganda: „Miért akarok mikrocsip beültetést” - Időkjelei.hu

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes vállszélességgel kiáll ezekért a „technológiai újításokért”.

A sátán teje - Nyest.hu

natur-joghurt-az-orosz-tejtol.jpgA Рузское Молоко ([russzkoje moloko], azaz ’orosz tej’ sajátos írásmóddal) vásárlói különös jelenségre figyelhettek fel. A cég termékein megjelenő vonalkód pirossal át van húzva. 

Arra a kérdésre, hogy miért, a cég weboldalán találjuk meg a választ. Az oldal szerint régóta közismert, hogy a termékeken megtalálható vonalkód az Antikrisztus pecsétje, hiszen láthatatlanul mindig benne van a sátán jele, a 666. A pravoszláv pópák már régóta figyelmeztetnek, hogy ezek lesznek azok a jelek, melyek megjelennek az emberek kezén és homlokán. Ezek az idők már közel vannak: hiszen azt tervezik, hogy hamarosan mindenkinek lesz egy elektronikus kártyája, melyen minden adat megtalálható róla. Kétségtelen, hogy a vonalkódban a fenevad jele rejtőzik: ezt több tudós mellett megállapította a Szent Szinódus elektronikus technológiákkal foglalkozó különleges bizottsága is.

A Szentírás úgy fogalmaz: "Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; és az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi."

ott-a-fenevad-a-nyulon-tul.jpgMa sok ortodox fellép a vonalkódok használata ellen. A cég azonban kénytelen a vonalkódokat használni, mivel anélkül csak márkaboltjaikban forgalmazhatnák termékeiket. A vonalkód áthúzásával azonban szeretnék jelezni álláspontjukat: a vonalakat nem is egyszerű áthúzásnak tekintik, hanem andráskeresztnek.

De vajon mi az igazság, tényleg a fenevad jelét rejti a vonalkód? Nos, ha akarjuk, igen: Ott a fenevad! (A nyúlon túl!)

Minden vonalkódon találhatunk három elválasztójelet. Ezek hosszabbak, mint a magát a kódot alkotó vonalak, de egyébként éppen olyanok, mint a hatos jele. Hogyan másképp zárhatnánk cikkünket, mint egy bibliai idézettel: „keressetek, és találtok” (Lk 11:9).

Buji Ferenc: A transzcendencia szekuláris és okkult degenerálódása - A trójai faló Isten városában

"Minél inkább közeledni akar az egyház a modern emberhez, minél inkább az ő nyelvezetét akarja használni, annál inkább elveszíti az értelmét számára. Abban a pillanatban, amikor a vallás majd tökéletesen alkalmazkodik a világhoz, és eltünteti magából a világgal szembeni másság botrányát, a vallás egyetemes elfogadottságot fog nyerni. Az egyház tehát csak akkor képviselhet reális alternatívát mindazok számára, akiknek elegük van a fogyasztói társadalomból, a liberális demokráciából, a modernista-mondialista világideológiából s mindabból, ami majd még utána következik, ha radikálisan mást képvisel – éspedig annál inkább, minél agresszívebben követeli a liberális tolerantizmus e botrányos másság felszámolását. Csakhogy éppen ez az, amiről nemhogy szó sincs, hanem amiről egyre kevésbé lehet szó. Az a modern világ, amely egyre inkább mindent a saját képére formál, s amely fokozatosan mindenre ráüti uniformitásának pecsétjét, efféle másságot nem tűr önmagán belül. Nem lehetnek illúzióink: az egyház, mint ahogy László András mondja, része, vagy, mint ahogy Baranyi Tibor Imre mondja, statisztája a modern világnak, vagyis az egyik alkotóeleme annak a társadalomnak, amely minden ízében a legmesszebb rugaszkodott egy perenniális – az örök értékeket az időben megjelenítő (vö. philosophia perennis) – értékrendtől.

Természetesen ezen a lényegi uniformitáson belül az egyház is egyike annak a számtalan tényezőnek, amelyek a mélyebbre nem látó emberek számára elfedik az uniformitás egyhangúságát és unalmát – akárcsak egy hagyományőrző egyesület. Egyike annak a számtalan tényezőnek, amelyek az egységes világideológia szemléleti szubsztrátumára épülve egy sajátos "szupersztrátumot" alkotnak. Nem véletlenül írt könyvet a huszadik század közepének egyik legnagyobb katolikus morálfilozófusa, Dietrich von Hildebrand a II. vatikáni zsinat kapcsán A trójai faló Isten városában címmel, illetve ugyanennek az időszaknak az egyik legjelentősebb liturgikus teológusa, Louis Bouyer A katolicizmus széthullása címmel. Az amerikai katolikus egyházban a széthullási folyamat fázisait Francis Canavan amerikai jezsuita teológus precízen regisztrálta: >>Legelőször túladtunk az állami egyházakon, hogy a protestánsok otthon érezhessék magukat országunkban. Majd deprotestantizáltuk az országot, hogy a katolikusok is otthon érezhessék magukat benne. Később kereszténytelenítettük, hogy barátságos otthona legyen a zsidóknak, majd vallástalanítottuk, hogy az ateistáknak és agnosztikusoknak is barátságos otthona legyen. Most pedig demoralizáljuk, hogy az elfogadott erkölcsi normáktól elhajló deviánsok se érezzék magukat kirekesztve. A közös nevező olyan, mint a horizont: örökösen közeledünk hozzá, de soha nem érjük el<<."

[A képen "Ferenc pápa" portréfotója az amerikai The Advocate homoszexuális érdekvédelmi folyóirat címlapján]

988821_423197397817821_225725976_n.jpg

Uo.: A modern horizontalizmus

"A modernség radikálisan átformálta a transzcendenciához való viszonyt. Felszámolni ugyan minden próbálkozása – szcientizmus, bolsevizmus, freudizmus, pozitivizmus, posztmodernizmus etc. – ellenére sem tudta, ám a hozzá való viszonyt képes volt átalakítani, méghozzá oly módon, hogy az a legkisebb mértékben se zavarja érdekköreit. A modernség ugyanis a par excellence földhözkötött "metanarratíva": horizontálisan bontakozik ki, s teljes mértékben idegen tőle a régi ember vertikális világképe.

...

A modern nivellacionizmus, vagyis az a nézet, amely minden értékkülönbséget el akar törölni és mindent egy szintre akar hozni, természetes módon nem a fent lévő, hanem a lent lévő érdekeit szolgálja, mert hiszen az előbbit alászállítja, tényleges rangjától megfosztja, az utóbbit viszont felemeli, eredeti és tényleges rangjánál sokkal magasabb rangot adva neki (vö. "semmik vagyunk s minden leszünk"). Ugyanígy a modernizmus forradalmi dühe sem az alacsony, hanem a magas ellen irányul. Az egyenértékűség eszméje, a horizontalizmus tehát nem önmagát képviseli; az igazi szembenállás nem a vízszintes léttengely és a függőleges léttengely között van, hanem a függőleges léttengelynek a felső és az alsó, vagy talán helyesebb lenne így kifejezni: a felfelé és a lefelé mutató fele között. És aki ma nem teljes mértékben elkötelezett vak híve a liberalizmusnak és a posztmodernizmusnak,7 annak számára nem lehet nem látni azt a számtalan folyamatot, amelynek eredményeképpen egyre lejjebb és lejjebb sikerül szállítani az ember "metafizikai rangját". Ilyen módon kialakítva egy olyan jólfésült újproletariátust, amely sem a Rendet, sem a Szabadságot nem ismeri, hanem elgyökértelenedve, belső tartását elveszítve egyre tehetetlenebbül adja át magát a média, a politika és általában az egész modern világot átfogó szubkultúra – kultúra alatti kultúra – lefelé irányuló szívóhatásának."

Elő-összefoglaló

Részlet a Magyar Hüperión I. évf. 3. számából,
A negyedik politikai elmélet kritikája című cikkből:

"A posztliberális posztmodernitás kiiktatja a modernitás szigorú logikáját is, az eszmék diktatúráját pedig felváltja a tárgyak, internetes jelszavak és vonalkódok diktatúrája."

"A liberalizmus megszűnik valódi liberalizmus lenni, és hallásküszöb alattivá, hallgatólagos konszenzussá válik. Ez megfelel a modernitás korszakából a posztmodernitásba való átmenetnek. A posztmodernitásban a liberalizmus, miközben megőrzi, sőt fokozza befolyását, egyre ritkábban jelent intelligens és szabadon választott politikai filozófiát; tudatalattivá, magától értetődővé, ösztönössé válik."

A liberalizmus e fantomszerű utóképe az, amelyre Dugin posztliberalizmusként hivatkozik. Lényege a virtualitás, annak összemosódása "a valósággal", a dolgok végérvényes hatalomátvétele az ember felett. Ez az a korszak, amelyben az utolsó, még fennálló és normatív értékkel rendelkező társadalmi-politikai kategória is lerombolásra kerül:

"...ama folyamat során, melyben az embert fokozatosan felszabadítják minden alól, ami nem ő (az összes nem-emberi és szupraindividuális érték és ideál alól), előbb-utóbb önmagától is meg kell őt szabadítani."

Beköszönt a poszt- illetve transzhumanizmus korszaka, amelyben a cyborg, a mutáns, a klón joggal tart majd számot az emberi mivoltra.

Sajnos az alábbi videó egyelőre csak angolul érthető, de egy percben összefoglalja, hogy az internet hogyan szívja ki az élő szervezetekből a lelket és az információt, és teszi azt üzleti értékké és monopolizált helyzetté. Ha már pusztán az internet erre képes, akkor mégis mit képzelünk: a chip-tetoválással mi fogjuk irányítani az okostelefont, vagy az érzelmeinkhez fognak a gépek még könnyebben hozzáférni?!

Összefoglaló

Az idők jelei (Zeichen der Zeit: Ahrimans Auftritt als Wohltäter) Részletek Malte Diekmann Die UNO als Instrument einer neuen Weltordnung. Das Streben US-Amerikas nach Weltherrschaft[Az ENSZ mint egy új világrend eszköze. Az USA világuralmi törekvései] című tanulmányának Ahriman nyugati inkarnációjáról szóló fejezetéből (megjelent a Felix Schultz által szerkesztett Zeichen der Zeit. Zur gegenwärtigen Weltlage [Az idők jelei. A jelenlegi világhelyzetről] című kötetben, a Goetheanum Kiadó gondozásában, 1996-ban), és Hans Peter van Manen Christussucher und Michaeldiener. Die karmischen Strömungen der anthroposophischen Bewegung [Krisztus-keresők és Michael-szolgálók. Az antropozófiai mozgalom karmikus áramlatai] című könyvének az ezredfordulóról szóló fejezetéből (Goetheanum Kiadó, 1980). Összeállította és fordította: Korcsog Balázs

Ahriman fellépése jótevőként - forrás: Novalis.hu

Az átfogó boldogság és jólét kultúrájának eljövetelével kecsegtető ahrimani erő előkészül arra, hogy a közeljövőben egy konkrét emberen keresztül tevékenykedjen a Földön. A világban jelenleg zajló folyamatok ebben az eseményben érik el tetőpontjukat. És Ahriman törekvése az, hogy a nyugati világban, mégpedig az USA-ban vigye véghez ezt az inkarnációt.

Az inkarnáció, a megtestesülés ebben az esetben nem azt jelenti, hogy gyermekként megszületni. Itt a Jordán-keresztelő ellentettjéről, egyfajta ellenpárjáról van szó: arról, hogy a Mélység szelleme [Ahriman] birtokba veszi egy általa kimondottan erre a célra előkészített ember testi és lelki burkait. Az ahrimani inkarnáció emberi hordozójának fizikai testét [és lényének többi részét is] különféle eszközökkel (a mesterséges megtermékenyítés, a géntechnológia és egyéb eljárások segítségével) előre preparálják, hogy Ahriman szelleme később beleereszkedhessen. Hiszen Ahriman az erre alkalmassá tett és megfelelően előkészített ember testébe csak valamikor annak 30. és 40. életéve között inkarnálódik bele.

Amikor az emberiség kétségbeesése a közeljövőben elér egy bizonyos szintet, akkor ezáltal alkalom kínálkozik arra, hogy feltűnjön egy ember, aki látszólag mindenre kiterjedő receptekkel rendelkezik az égető problémák megoldására: hogy miként lehet összebékíteni a népeket, hogyan lehet csillapítani az éhínséget, miképpen lehet megfékezni a mindenfelé terjedő erőszakhullámot, és hogy miként lehet elfogadható megoldást találni az ökológiai kérdésekre. Egyvalaki fogja kidolgozni és valóra váltani ezeket a recepteket: Ahriman a világbéke fejedelmének tündöklő kisugárzásával fog színre lépni, úgy, mint aki minden embert és minden embercsoportot boldoggá akar tenni. Hiszen hogy megtestesülése által ahrimani értelemben működhessen egy emberi testben, ahhoz Ahrimannak arra van szüksége, hogy az egész világ tisztelje és elismerje, sőt imádja és dicsőítse őt.

Többek között a bestiális kegyetlenségek ugrásszerű növekedése készíti elő a talajt ahhoz, hogy Ahriman az emberiség jótevőjének és a béke fejedelmének álarcában léphessen színre. A látszólag oly békés és emberbaráti arculat mögött azonban a szellemmel szembeni gyűlölet nyilvánul meg, amely kegyetlenül el akarja fojtani és teljesen ki akarja oltani mindazt, ami közép-európai princípiumként eredményesnek ígérkezik.

ahriman arimán ármány.jpg

Emporio Armani - azaz Ahrimán (Ármány) Birodalma. Amire a legősibb kultúrák és a legújabbkori legnagyobb beavatottak is figyelmeztettek: Ahriman eljövetele...!

„...akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel 20)

         4 hozzászólás

Címkék: rfid vallás ármány gmo biblia klón biotechnológia metafizika transzhumanizmus génmódosítás géntechnológia mutáns cyborg technokrácia humánökológia techno optimizmus ahrimán technocalyps politikafilozófia tudatökológia posztliberalizmus

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Hetesi: 2004 óta stagnál a könnyűolaj kitermelés!

PPJ         2014.05.28.

http://www.kovet.hu/sites/default/files/styles/face/public/portrait_photos/hetesi.jpg?itok=gwXHLVxCHetesi Zsolt, az FFEK tagjának írása a mindinkább aktuális olajhozamcsúcs kapcsán: "Sokszor teszik fel nekem a kérdést: nem érzi úgy, hogy tévedett az olajkitermelés tetőzése kapcsán? Valamikor azt mondtam, hogy 2005 körül várható, hogy a legtöbb olajat bányásszák és aztán csökken a kitermelés, áremelkedést okozva.

Első látásra úgy tűnik tévedtem, hiszem akkoriban 84 millió hordót bányásztak naponta, most pedig 89-et. De ha közelebbről megnézzük, ebből valójában csak a könnyűolajat szabad olajként kezelni, a bioüzemanyagot, a cseppfolyós földgázt nem.

S ha vetünk egy pillantást a könnyűolaj termelésére, azt látjuk, hogy az nem nőtt lényegében semmit sem 2004 óta.

JODI-World-Total.png
http://peakoilbarrel.com/wp-content/uploads/2014/05/JODI-World-Total.png

Amivel pótolták a hiányt, az bioüzemanyag, nehézolaj és palaolaj, továbbá cseppfolyós földgáz. Mind technológiailag bonyolult, drága mulatság. Ha a növekedés attól volna, hogy könnyűolajat bányásznak többet, akkor nem lenne nagy gond, és a kőolaj ára sem lenne 20 dollár helyett 100-120 dollár.

Óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a könnyűolaj kitermelése ne kezdjen el esni, mert azt a hiányt már nem lehet majd pótolni egyéb, drága olajféleségekkel sem, és akkor ismét drágulás következik, meg egyéb érdekességek, mint pl. újabb gazdasági válság, stb. A két legnagyobb kitermelő ország, Oroszország és Szaúd-Arábia régi termelő, egyre nehezebben és drágábban tudja szinten tartani kitermelését, a szaúdi mezők döntő része nagyon öreg és bármelyik évben megszűnhet rajtuk a kitermelés (ilyen a Ghawar, a világ legnagyobb mezője). Tulajdonképpen a szaúdi termelés 1/3-a jön olyan mezőről, amelyik még nem jutott túl a saját kitermelési csúcsán, a többi mind kimerülőben van, azaz minden évben csökken a hozamuk. Az orosz kitermelés a JODI (Joint Oil Data Initiative) adatai alapján 2013 végén tetőzött. Az orosz mezők évente átlagosan 19%-al adnak kevesebb olajat, mint előző évben. Ezt pótolni nagyon nehéz feladat és drága is.

A Német Hadseregnek van egy kutatóintézete, amely 2010-ben adott ki egy jelentést, eszerint 15-20 éven belül a kőolaj hiánya megroppantja a társadalmi rendet nyugaton, háborúk, ellátási gondok várhatóak.

Nagyon nem árt(ana) készülődni. Azt hiszem nagyon nagyyot nem tévedtem korábban. Ha mégis, akkor abban, hogy mennyi erőfeszítést tesz a világ a kieső könnyűolaj pótlására. Többet, mint vártam. És ezért működik - még."

Felhívjuk a figyelmet, hogy Hetesi Zsolt is előadónk lesz az Everness Fesztiválon, a Naplopó Műhely - GreenR sátorban! Vegyetek kedvezményesen jegyeket!

Olvassátok el a tavalyi beszámolónkat a fesztiválról!

Everness Fesztivál kuponkód PPJ_GREENR.png

         1 hozzászólás

Címkék: olajválság fenntarthatóság olajcsúcs hetesi zsolt humánökológia greenr találkozó globális gazdaság tudatváltás tudatökológia everness fesztivál

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A fenntarthatóság égi és földi energiái - Magyarország a 2015-ös Világkiállításon

PPJ         2014.05.26.

"A látogató, aki végigjárta a pavilont, a kertet, rész vett a programokon, megízlelte és magával vitte a magyar táj kínálta terményeket, lelkében magával viszi az élethez való természetes viszonyulás élményét. És akkor visszatalál embermivoltának feladatához, tudatosan és felelősséggel lenni Földünkért, annak minden lényéért." - részlet a tervdokumentumból.

expo2015_greenr_ertsey.jpg

„Táplálni a Földet, energiát adni az Életnek”

A Világkiállítás fő témája az egészség, a környezet és a fenntartható fejlődés. Központi gondolata, hogy a Földön mindenki számára tegyük hozzáférhetővé az egészséges, biztonságos és megfelelő élelmiszereket, táplálékot. A szervezők a tradíciót, a kreativitást és az innovációt helyezték középpontba.

Étel, Energia, Föld, Élet. Ötödik az Egyén

A Milánói Világkiállítás az élelmezés komplex és univerzális témaköréhez környezeti, történeti, kulturális, antropológiai, orvosi, technológiai, tudományos és gazdasági szempontból közelít. Ez az átfogó szemlélet kiváló teret biztosít új kapcsolatok kialakítására, összefüggések feltárására, ami az Expó egyik fő céljának tekinthető. További részletek: expomilano2015.hu

expo-temak-head-img.jpg

expo-temak-cont-img-2-szoveggel.jpg

Magyarország üzenete

A világkiállítás magyar kiállítóhelyének feladata, hogy a látogatók ha elindulnak az országok pavilonjai között, találjanak egy olyan helyet, ahol természetes és élő anyagok között nyugodtan leülhetnek, vásározhatnak, találkozhatnak Magyarország életet adó elemeivel, művészetével. Olyan hely, amely alternatívát kínál a jelenlegi, globális válságot okozó paradigmára, átélhetővé teszi a termékeny természeti világ szépségét, gyógyító erejét, és egyben felelősségünket Földünkért, saját egészségünkért. Pályázatunk célja, hogy az Expo-n való magyar részvétel sok alkotó embernek, kézművesnek, népzenésznek, kortárs művésznek, a magyar mezőgazdaságnak, ásványvizeinknek, borainknak, élelmiszereinknek és más helyi termékeinknek is nyújtson lehetőséget a bemutatkozásra, az árusításra.

A tervet meghatározó elemek, szimbólumok, művészi megformálása a magyar kulturális örökségből ered. Az örökség, amely kiállta az évszázadok próbáját ma is aktuális üzenetek közlését teszi lehetővé, átélhetővé. Az életfa, sámándob, búza, a víz, a kert, a táj mindezt megjeleníti hangsúlyosan. Mindez formát ölt az épület és a kert formájában, művészi effektusaiban, programkínálatában. A sámándobra rajzolt életfa-motívumban víz áramlik, éjjel fény árad belőle. A kiállítás utal eredetmondánkra, totemállatunkra, a Turulra, és a történet elindul Álmossal, majd Szent Istvánon át Mátyás reneszánsz kertjéig, Széchenyit és 1956-ot érintve az olasz látogatókban közös történelmi emlékeket ébresztve jutunk el a máig.

A civilizáció szeméthalmából eleven, fényjátékokat és hanghatásokat sugárzó kiemelkedő épület utat mutat a jövőbe, ízekkel-színekkel, élő zenével, tánccal. Az épület mögötti szabad területen tájépítészeti elemekkel létrehozott szabad tér nyílik, színpaddal és vetítővászonnal. A belső és külső terek átjárhatóak, több helyen transzparensek, kívülről átláthatóak, és belülről kifelé sugároznak. Az álló sámándobok kiállítóterek, a fölső és alsó világ közti kapcsolat rajtuk keresztül zajlik. A fekvő dobban lévő piactér az emberek találkozási helye, a piaci élet elevenségével, ahol kicserélik munkájuk gyümölcseit.

Ez a jövő szolidáris gazdaságának, egy új paradigmának az előképe. A kert az emberek és az átalakított, megnemesített természet találkozási helye. Itt az ember a Föld gyógyítójává válik, és elveti a jövő csíráit. Magyarország történeti tájhasználata a szerves tájművelésen, a természeti adottságok mély ismeretén és tiszteletén alapult. Magyarország mindig is Európa éléskamrája volt. Az ország természetföldrajzi adottságai a sokféleség lehetőségét teremtették meg, minden egyes falu, tájegység helyi sajátossága a kultúrában (viselet, tánc, szokások, tárgykultúra…), egyedi módon, a helyi termékekben és ízekben is kifejeződik. Ez a világ mára eltűnt, de a táj még most is őrzi ennek a sokféleségnek a lehetőségét.
A mai ember elszakadt a természeti világtól, és nincs tudatában, hogy élete mégis a föld termőerejétől, a vizek, a levegő tisztaságától, az egészséges tápláléktól függ. A kert, – akár szakrális, akár profán–, minden kultúrában az embernek a természeti világhoz való viszonyát, a paradicsomi kert ideájában a teremtett világ örök és harmonikus mivoltát jelenti. A világkiállítás a jövő generációja iránti felelősségre kívánja felhívni a figyelmet.
A szakrális, szellemi tartalom művészi megformálása, a három dobépület és a kert hármas egységét jelképezze legrégebbi és legszebb köszönésünk: Bort, Búzát, Békességet!

alakor_metszet.jpg

A dob belső tartalma
A fősétányról egy hatalmas sámán dobot látunk. Az első dob rendeltetése a szellemi üzenet művészi megjelenítése, ahol a látogató részese, átélője lehet mindennek. A dob oldalán lévő kiemelkedő domborulatok sok kis prizmából álló ablakok, amelyek a fényt megbontva megvilágítják a belső teret. Este a belső világítást a fény megtört hatásával közvetítik kifelé. A világfa-motívumban folyó vízben, – megkomponált módon –, időközönként buborékok indulnak el a motívum szálaiból (a csöves vízmértékhez hasonlóan, nem sok kicsi buborék, hanem egy nagy, amely faltól falig ér). Ezáltal tökéletesen organikus, lüktető élményben lesz részünk, amely a természet, a fizika szépségeit emeli művészi szintre.

Fénykémények
A nádborítású héjazaton –, amely puha vonásokat ad az épületnek – üveg-rudak hatolnak át. A külső falon 10 centiméter hosszan nyúlnak ki a szabadba, majd áthatolva a falon 20 centiméter hosszan benyúlva fényt közvetítenek a térbe.

vilagfa.jpg
Egy vízcsepp ereje
A legfelső - egyben a legmagasabb - szinten a látogató „alakor” búzamezőn találja magát, középen egy kúttal. A két főfalon a világfa felső része látható, amelyben buborékok törnek felfelé, így a vízzel teli oszlopból úgy hatol be a fény, hogy pászmája folyamatosan mozog a búzamezőn. Amikor a felfelé törő buborék a csúcspontra ér, a dob legmagasabb pontjából egy vízcsepp aláhull a kútba. A kútnak nincs alja, ezért a vízcsepp a következő szintre esik, ahol egy 1.5 méter átmérőjű kör alakú, 15 centiméter mély, feszített víztükrű átlátszó medencébe esik. A becsapódó vízcsepp mozgásba hozza a vízfelszínt, az így keletkező vízkörök esetleges helyen kicsordulnak a kútból, aláhullnak a földszintre, ahol 7 darab különböző méretű és hangolású, 30 fokos szögben álló, belülről megvilágított sámán dob helyezkedik el. A vízcsepp és a dob találkozása hangot ad, a kihangosítás által az épületen kívül különböző hangolású dob-hangokat, vagy dob- morajt hallunk. A nagydob hangja és ritmusa adja a pavilon szívverését.

Alakor búzacsíra
Az első szinten, ahol a feszített víztükrű medencébe hullik a vízcsepp, dupla falú üvegfödém a járófelület, ebben csírázik a búza. A csíraszöveten keresztül rálátunk az alsó szinten lévő dobokra, a földszintről nézve több ezer csírázó búzaszem mágikus (szürreális) képét látjuk, középen az életet jelentő víz karikákban lüktető rajzolatával. A búza kultúránkban az életfolytonosság – feltámadás – a szellemi esszencia és teremtő erő jelképe. A csírázó magvak folyamatos cseréje során a kikerülő csíra, amely kiváló táplálék, kis papírzacskóban minden látogatónak adható. A zacskón az alakor búza leírásával.

A múlt dobjai, a jelen hangjai
A dob művészi alkotás, installáció. Szerves épület szakrális belsővel. Lüktető és élő. A világfában úgy lüktet az éltető víz, mint érrendszerben a vér. A vízcsepp hangja, moraja a múlt dobjai, a jelen harangjai. Az alakor gabonaszárai a függőleges nádfalakból kiálló, fénylő üvegszárakkal való találkozása, a kút, az ablakokból szivárványra bontott fény, a folyamatos lüktetés a vízzel teli világfával, a dobok hangja, mindez egy sámán dob belsejében, a magyar táj szakrális emulzióját mutatja. A világfában összefutó buborékok, amelyek mind máshonnan jönnek, más sebességgel érnek össze középen, ahol együtt feltörve a magyar táj és tájban élő ember sokszínűségét mutatják.

Második dob - fekvő dob
Rendeltetése: piactér, piknik-étterem, színházterem, kiállító-tér, kongresszusi terem, fogadásokra alkalmas tér.

Tetőkert
A dob felső tere parkosított zöldtető, teraszosan lépcsőzik a középső szintig, amelyen átfutó vizes árokban a két életfából alábukó víz csörgedez. A terasz szintkülönbségeit összekötő oldalfal alul átlátszó üvegfelület, amelyben szintén víz van. Itt a vízben egy-egy nagy buborék jelöli a vízszintet, stabilitást, nyugalmat adva. A lelépcsőződő gyepes teraszokon faburkolatú ülőfelületekre lehet letelepedni. Ez a tér a magyar táj meleg és bőtermő hegyoldalait jeleníti meg mandulafákkal, szőlővel, levendulával. Az Expo, és a magyar pavilon olyan szigete, amely nyugalmat, pihenést nyújt a látogatónak.

piknik.jpgPiknik vendéglátás
A fekvő dob belső tere piknik-étterem. A táj és a magyar konyhaművészet, a szabadban elköltött jó étel, a közösségi együttlét élményét idézzük, a magyar táj képi nyelvének nagy mestere, Szinyei Merse Pál Majális című festményétől inspirálódva. A táj felkínálja éltető erejét. A szabadban való étkezés örömmel tölti el az embert. A piknik-vendéglátás lehetőséget teremt a kiváló magyar kézműveseknek, hogy általuk készített fonott kosarak, csuprok, poharak, szőtt szalvéták, bicskák ily módon elkeljenek. A vendégek különböző összeállítású kosarakat vehetnek, és a piacon bevásárolhatnak a magyar termékekből (sajtok, borok, stb.), a kertben megszedhetik a zöldségeket. A kiállítás ideje alatt egymást váltják a hazai térségi termelők a gyümölcsök érési sorrendjében (a nagykörűi cseresznyések, Göncről a kajszitermelők, a felső-tiszavidéki szilvalekvárkészítők, az ország bioszőlő-gazdái, gyümölcsész közösségei, és mások). Vehetnek a kerti kemencében sült kenyérből és lepényekből. Ha valaki nem akarja hazavinni a kosarat, bérelheti is. Lehet előre összeállított kosarakat is választani. A kosárral a magyar pavilon kertjében is leülhet, a tetőkertben, a kunhalmon, a lugas alatt.

piacter.jpg

Belső tér
A belső térbe a fény a tetőn átfutó vízen és a dob oldalán lévő ablakokon hatol be. A felső fényforrás szép rajzolattal vetül a zárt térbe. Este belülről a vízen áthatoló fény adja a tetőkert egyik térvilágítását. A belső tér padlóburkolata só- és fakocka. A kellő szilárdságú parajdi sókocka különleges, természetes, izgalmas felületet, gyógyhatású klímát eredményez. A tér belső kialakítása mindennemű rendezvényre alkalmas. Állandó funkciója: kulturális rendezvénytér, amelynek meghatározó jelenléte mellett működik a magyar élelmiszereket, hungarikumokat bemutató piac. A piac mozgása, életteli hangulata a népzene állandó jelenlétével úgy mutatja be az országot, mint Európa éléskamráját. Megmutatja misszióját, erejét abban, hogy a magyar mezőgazdaságban a múltból visszanyert, a feledés homályából feltámasztott értékeink – a gyógyító alakor búza, a különleges húsú állatok (racka birka, szürke marha, mangalica), boraink, ásványvizeink, zöldségeink, gyümölcseink, gyógynövényeink, gyógy-készítményeink – lesznek bemutatva oly módon, hogy a látogató élményszerűen magával viheti a magyar táj ízeit, termékeny erejét. A magyar pavilon a piactérrel egy új paradigma vízióját teszi tapasztalhatóvá, átélhetővé: bevásárlóközpontok helyett hirdetve a helyi termékek, a termelőtől való közvetlen vásárlás, a tömegcikkek helyett az egyedi kézműves tárgyak fontosságát, a világunkat – a Föld életét – veszélyeztető ökológiai és szociális kérdésekre adott válaszként. A belső piactér flexibilis szerkezeteivel könnyen átalakítható színházi térré, kongresszusi, fogadásokra alkalmas színhellyé, fogadásokra alkalmas színtérré, kiállító-teremmé (a nézőtér és a piac funkció berendezése kompatibilis).

Harmadik dob - álló dob
Rendeltetése: időszakos kiállító tér, kamara-előadások tere, bemutatótér, VIP-tér.

A kortárs magyar művészet folyamatos bemutatásának terei itt kapnak helyet. A legfelső tér tökéletes akusztikájú színhely. Az utolsó dob a pavilon utolsó egysége, ami a jövőt mutatja, prezentálja, mind művészet mind találmányok bemutatásával. A dob mögött, a kijáratnál szabadtéri színpadként működő emelt tér található.

Működés az időben változva, tavasz – nyár – ősz, nappal – éjszaka
Az épület élő ruhája folyamatosan változik tavasztól őszig, reggeltől estig, éjszakai megvilágítással, esőben is üzemel.

A látogatói útvonal
A látogatók útvonala a víz útját követi. A látogatók útvonala kétfelé ágazik: beléphetnek a piactérre és onnan tovább, fölfelé az épületbe. Ha kívül haladnak tovább, az oldalsó lépcsőn feljutnak a középső szintre, onnan az első dobban található kiállítóterekbe, és a teraszra. A piac- és rendezvénytérben kosarat bérelhetnek, vagy vásárolhatnak. A kosarat a piactéren és a kertben megtölthetik a Kárpát-medence javaival, majd a tetőteraszon letelepedhetnek, piknikjüket elköltve.

vizrajz.jpg

Szerkezetek, gépészet - fenntarthatóság,környezettudatosság
Az épület fő tartószerkezete ragasztott fa főtartókból készül (függőleges falbordák és födémgerendák), külső-belső burkolattal. Az álló sámándobok váza nádfedést kap. A kifeszített bőr helyét részben transzparens, áttört természetes felületek – nádkötegek, rőzsekötegek – és a fényt beengedő különböző fénycsatornák, üvegcsövek töltik ki, nappal és éjjel váltakozva engedik át a fényt és a látványt a külső és a belső világ közti határvonalon. A fekvő sámándob fala kívül-belül faburkolatú. A lépcsőző zárófödém lépcsőfokainak homlokfala bevilágító sávokat tartalmaz, melyek – a körablakokkal együtt - a belső teret természetes fénnyel árasztják el.
Az épületburok zárt és nyitott terek váltakozása. A piactér padlója tégla formában fejtett parajdi sóból és keményfa kockából készül, a burkolat az alaprajz ellipszisébe írt mintát hordoz. A dobok falát részben tömör szerkezet, részben üvegfal határolja.
Az épület nincs téliesítve. Az elsődleges gépészeti feladat a nyári hűtés. Az épület igyekszik a gépészetet minimalizálni, vagy teljesen mellőzni, passzív hűtési eszközök alkalmazásával – vizek áramoltatása, hőtárolás, árnyékolás, átszellőzés, vízpermettel való hűtés – által. A működtetéshez szükséges minimális elektromosság külső, lehetőleg megújuló forrásból (zöldáram) kell származzon. A belső irodatérbe szükség esetén felülethűtést helyezhetünk, talajszondás vagy levegős hőszivattyúval. A gépészeti berendezések, vezetékek a föld alatt lesznek elhelyezve. A kunhalom az alapozásból kikerülő földből épül. A vízhasználat fenntartható. A csövekben keringő víz zártan keringetett, elsősorban esővízzel üzemel, a hálózati víz a pótlást biztosítja. A használat során törekszünk a hulladékképződés megakadályozására. Minden visszaforgatott, újrahasználható. A keletkező hulladék újra nyersanyaggá válik, a szelektív gyűjtés, komposztálás, újra-használat által.

Szociális tartalom, a múlt és jövő összekötése
A megvalósításban egy másfajta munkastílus is megjelenik. Az épület befejező munkáinak kézműves részei közösségi munkában, kalákában épülnek.

Utóhasznosítás
Az épület szétszerelhető, szállítható. A zárás után Magyarországra kerül, megfelelő helyszínen újraépül.

Táj és kert
A kert célja, hogy az idelátogató olyan helyen találja magát, amelyet áthat az ÉLET. Áthatják az elemek. A tűz–víz–levegő–föld, és ezek metszőpontjában megszülető ötödik elem (quinta essentia), az élet forrása, a magyar hagyományban is jelenlévő életfa. A fa a világ tengelye, kapocs Ég és Föld között. A növényvilág, amely képes az ásványit a kozmikus energiával élővé alakítani. A kert kialakításánál fontos az elemek megtapasztalása. A víz végigvonul az épületen és a kerten. A levegő megjelenik a vízben és installációk segítségével, a tűz a kemencében, a naperők a háztartásban való használatban (aszaló, szárító). A föld pedig termékenységével mutatja meg magát. A kertet a növényvilág és állatvilág népesíti be.
A kert a magyar táj termékenységét, a helyes és szeretetteljes földművelés eredményét kínálja az idelátogatónak. A gyümölcsöskertben a régi magyar gyümölcsfajták (almából több mint 400 fajtát, körtéből több mint 500 fajtát nevezünk meg), szőlőfajták és művelési módok mutathatók be. A zöldségeskert nem válik el a virágoskerttől, hiszen a magyar nagyasszonyok kertjei, és a paraszti porták kertjei is a mai értelemben bio-, illetve ökokertek voltak.
A kert kialakításánál és anyaghasználatban a hagyományos tudást és a legkorszerűbb ökológiai ismereteket ötvözzük. Az állatvilág is megtalálja helyét. Bemutatjuk az énekesmadarak, a rovarvilág, a talajélet és minden látható és láthatatlan lény fontosságát és nélkülözhetetlenségét a föld művelésében. Bemutatjuk, hogy a kert terményei élelmet jelentenek, emellett a legegyszerűbb módon megtanulhatjuk tartósítószer nélküli eltevésüket, és a piactéren magunk is elkészíthetjük. A kert szerkezetében szervesen összefügg az épülettel. Mondanivalóját továbbfűzi. A kertben az épületalapból kikerülő földet felhasználjuk, hogy ne termeljünk „szemetet” (talaj, mint hulladék), egy helyben mutassuk be ennek etikáját. Kialakíthatjuk belőle a kunhalmot. A halmok a magyar táj fontos szakrális pontjai és jelei, találkozási pontok – Ég és Föld között, és szociális síkon is. A kikerülő földet a szegélyek „mezsgyék” mentén is tudjuk használni, térplasztikai elemként.
A kert lehetőséget teremt az idelátogatónak, hogy rész vegyen a kert életében. Sétálhat, pihenhet, piknikezhet. Alakítója és részese lehet a kertorganizmusnak. A kert interaktív foglalkozásokra ad lehetőséget egészen a kisgyermekektől a felnőttekig: kertészkedhet, locsolhat, begyűjtheti a terményeket, komposztálhat, érzékelésével elmerülhet az elemek világába és a természeti birodalmakba. Megtaníthatjuk, hogy a kert terményeit hogyan tegyük el tartósítószer nélkül (lekvárként, aszalványként), hogyan készítsünk egészségünk megőrzéséhez és betegségeink gyógyításához teákat, krémeket, illatszereket. A kemencénél a tűzrakás, a kenyérdagasztás, a kenyérsütés, aszalás, lekvárkészítés és minden természetes fogás megismerésére van mód.

Előtér
Az első dob előtti tér, a fogadótér, itt ered a forrás, amely központi elemként fűzi össze a külső és belső tereket. Körülötte a kőburkolaton sziklákon ülhetünk (ásványvilág): ezen a téren áll az országzászló. A sarkon 2 m magas tiszafa sövény áll, benne nyírt Magyarország felirattal.

Oldalkertek
A terület határát intenzíven beültetett növényzet adja, színeivel, illataival, éteriségével, a növényi formák szépségével becsalogatva a látogatót és örömet nyújtva mindenkinek. A növényágyak szinte mindenütt kiemeltek,
fával, fonattal kialakított magas ágyak. A fák, gyümölcsfák nagy edényekben állnak.

alakor_terek.jpg

Bemutatókert
A kunhalom a magyar táj különös, szép eleme, felszíne színes gyeptársulással jeleníti meg a táj hangulatát, szakralitását. A következő egységben burkolatváltás (föld, kéreg, kavics, gyümölcsmagok…) jelzi, hogy más minőségbe lépünk. Egyik oldalon az elemek kertje található, a másik oldalon a zöldségeskert, majd a fűszer- és gyógynövények kapnak helyet. Végül eljutunk a kerti, szabadtéri kiállító, programbefogadó közösségi térhez, amely közepén a kút, tengelyének lezárásában a többfunkciós kemence található. A teret rózsával, szőlővel befuttatott lugas öleli körbe. E mögött található az üvegház, amely a kert működtetéséhez szükséges előkészítő, rakodó- és bemutatótér egyben.

A látogató, aki végigjárta a pavilont, a kertet, rész vett a programokon, megízlelte és magával vitte a magyar táj kínálta terményeket, lelkében magával viszi az élethez való természetes viszonyulás élményét. És akkor visszatalál embermivoltának feladatához, tudatosan és felelősséggel lenni Földünkért, annak minden lényéért.

Jelige: ALAKOR

Tervezők: Ertsey Attila, Herczeg Ágnes, Sárkány Sándor

Tervdokumentáció

ALAKOR // Magyarország - 2015 MILANO EXPO by peterpacsuta

         4 hozzászólás

Címkék: magyarország vallás magyarság mezőgazdaság természetvédelem építészet környezet víz milánó metafizika fenntartható építészet ökológia fenntartható fejlődés ökoturizmus paradigmaváltás fenntarthatóság világkiállítás őshagyomány ökoépítészet önellátás helyi termék humánökológia épületenergetika ertsey attila helyi élelmiszer alakor magyar pavilon hagyományos ökológiai tudás expo 2015

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

IV. Szalma az Építészetben konferencia

PPJ         2014.05.23.

A konferencia célja a természetes építőanyagok -közülük is kiemelten a szalma- bemutatása, valamint egy ökologikusabb életmód megvalósítását segítő egyéb ötletek, technológiák ismertetése neves szakelőadók tolmácsolásában. Az elméleti anyagokon kívül megépült példákkal, és a tapasztalatok megosztásával is szeretnénk teljesebb képet adni a vályog, szalma, fa anyagok alkalmazásáról. Az előadások végén kérdéseket lehet majd feltenni az előadóknak. Időpont: 2014. május 24. szombat, 9:00-18:00 - szalmaepitok.hu - facebook.com/Szalmaepitok

10155314_10152317951389598_451401594_n.jpg

Tervezett előadóink és témáik:
Baranyai Vitália - Permakultúra - összhangban a természette
Hegedűs Zsolt - Zsákutca! Kiút csak fölfelé
Igaz Titusz - Szalmaházak tervezési és engedélyezési tapasztalatai
Kelemen Béla - Harmóniában a természettel, szolgáltatók nélkül
Révész Gabriella - Tapaszt-(f)-alat
Takács Edvárd - Élő fűz építészet-tájépítészet
Tőgyi Balázs - Komposztkazán, avagy hogyan lehet égés nélkül fűteni
Varga Rita - Beszámoló egy szalmabála házikó építéséről
Zágonyi Sándor - Tömegkályha
(A program változásának lehetőségét fenntartjuk!)

Időpont:
2014. május 24. szombat, 9:00-18:00

Helyszín:
Művelődési Szint (Müszi)
1085 Budapest Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III. emelet, Bejárat a Somogyi Béla utca felől, nagy zöld ajtó MÜSZI logóval, csöngess, ha nincs nyitva az ajtó!) http://muszi.org/

Belépő: 2000 Forint (diákoknak 50% kedvezmény)
Ebéd: 1000 Forint (vegetáriános/húsos) Zöldséges curry friss répából, újkrumplival, tavaszi zöldborsóval, újhagymával, paradicsomszószosan, köles körettel, vegáknak egy vega burger, nem vegáknak húsgolyók plussz rukkolás, fokhagyma öntetes zöldsaláta.

A manóba műhely és gyógynövény Teaház: gyógynövényekből készült teakeverékek, szörpök, gyűjtött gyümölcsökből készült lekvárok, aszalványok, és egyéb egészséges édességek!

A részvételhez és az ebéd rendeléshez regisztráció szükséges. Regisztrálj itt: http://www.szalmaepitok.hu/programok/108-iv-szalma-az-epiteszetben.html

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

szalma_konferencia_szoroanyag_004_500.jpg

         szólj hozzá

Címkék: konferencia fenntartható építészet szalma fenntarthatóság ökoépítészet magyar szalmaépítők egyesülete szalmaépítészet

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Még több idegenhonos fajt fogunk védeni! Biodiverzitás Napja 2014: Magyarország

PPJ         2014.05.22.

Biodiverzitás Napja 2014. május 22. - Nem tűrjük az özönnövények kirekesztését! Köszönjük Magyarország! Megvédjük az agresszív adventív nem őshonos özönfajokat!

Felelős és magyar állampolgárként, természetvédelmi mérnökként és leendő humánökológusként, követelem, hogy a kanadai aranyvessző, japán óriáskeserűfű, kanadai átokhínár, nyugati ostorfa, a kígyófejű halak és az amerikai ökörbéka is váljon hungarikummá! Ezek milyen alapon maradtak le a fehér akác mellől? Követelem az esélyegyenlőséget és a liberáldemokrata álnemzeti álkeresztény politika kiterjesztését minden hazánkban állomásozó adventív idegenhonos fajra! Ha egy 18. században betelepített fél- és álmegoldás ilyen kitüntetett »hungarikum« címekben részesülhet az évtízezredes és évmilliós Pannon-ökorégióban, akkor ne legyünk szerények, ezen jeles nap alkalmából, vonjunk minden, a fejét itt felütött inváziós fajt a magyarság körébe!

Sőt, mivel a kormány május 6-án úgyis kiállt az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodások mellett, melyek eltörölnék Magyarország GMO mentességét, és mivel január 1-től az ország fő agrárkutató intézetének (NAIK) élén már így is egy biotechnológus áll, valamint amúgy is terjeszkedik a Mon$ATAN-Monsanto Magyarországon, így a martonvásári génbank "véletlen" leégését lehetne folytatni a tápiószelei génbank átszervezésével, mondjuk - a kishantosi eseményekhez hűen - a kormány buldózerekkel letarolhatná és nyithatna egy: Invazív Növényekkel és Génmódosítással az Emberiség Ellen NEMZETI KUTATÓINTÉZETET....

biodiverzitás napja.jpgTeljes méretű kép

A TERMÉSZETES ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYVILÁGRA VESZÉLYT JELENTŐ INVÁZIÓS FAJOK JEGYZÉKEI - termeszetvedelem.hu/ozonfajok-magyarorszagon

  A jegyzékek kiindulási alapjául a növényi invázió témakörében még 1998-ban, Jósvafőn szervezett szakmai fórumon („Agresszív adventív növényfajok és a természetvédelem”) számos botanikus kutató és természetvédelmi szakember által összeállított, természetvédelmi szempontból a legveszélyesebbnek tartott növényfajok, valamint a Biológiai Inváziók Magyarországon, Özönnövények kötetek listái szolgáltak.

  A természetvédelmi szempontból veszélyt jelentő szárazföldi és vízi özönnövények jegyzékén, amely 33 szárazföldi és 8 vízi növényfajt tartalmaz, azok a növényfajok találhatók meg, melyek hazánkban nem őshonosak és jelenlétük a természetes, illetve természetközeli élőhelyeken az őshonos növény- és állatvilág számára veszélyt jelent.

  A főként mezőgazdasági vagy települési környezethez kötődő, természetvédelmi szempontból kisebb veszélyt jelentő növényfajok, mint például a parlagfű, a parlagi rézgyom, a selyemmályva, valamint a terjedésükkel problémákat okozó, de hazánkban őshonos fajok pl. a nád, a siska nádtippan, a földi szeder fajcsoport nem szerepelnek a jegyzékekben.

  A legveszélyesebb, különösen nagy természetvédelmi kárt okozó szárazföldi özönnövény fajok a listában vastagon szedettek.

Inváziós faj - hu.wikipedia.org/wiki/Inváziós_faj

A fajok terjedését természetellenesen felgyorsította a kereskedelem, az utazás és több, szándékos betelepítés. Az özönfajok megváltoztathatják a korábbi ökológiai viszonyokat, így kiszámíthatatlan hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre, és komoly gazdasági károkat okozhatnak.

Jelenleg az inváziós idegenhonos fajokat tartják a globális biodiverzitás csökkenése második fő okának, közvetlenül az élőhelypusztítás mögött. Az özönfajok környezeti, gazdasági és társadalmi (pl. egészségügyi) hatásai minden szinten kedvezőtlenek.

         6 hozzászólás

Címkék: politika fidesz eu európai unió hungarikum természetvédelem akác akácméz biodiverzitás invazív fajok özönnövények inváziós fajok robinia pseudoacacia idegenhonos fajok adventív fajok

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása