"Mindent a maga helyén" - vörösöket ne hívjunk "zöldeknek"!

PPJ         2016.03.19.

>>Úgy általában nem szoktunk aláírogatni, meg petíciózgatni, meg frakciózgatni, mert nem a mi műfajunk, de EZT BIZTOSAN NEM IS FOGJUK AJÁNLANI, HOGY ALÁÍRJÁK, MEG MI SEM FOGJUK. Érveink, ellenvetéseink: 1., nem releváns, hogy "demokráciában", hol szokott lenni a minisztériumok, meg a kormányzati szervek helye, a magyar államigazgatás (leginkább a királyságban, ugye) irányító szerveinek _mindig_ a Budai Királyi Várban _is_ volt helye (miniszterelnök, honvédelem, stb.), ha nem is csak ott. Egy megszállt országban, a kollaboráns köztársaság és a kommunista diktatúra (melyik a demokratikusabb, kedves petíciózgatók?!) alatt, példátlan és módszeres romboló munkával alakítottak ki csak ott "kulturális intézményeknek" a helyét. Elhitették a néppel, hogy azaz övék, de leginkább el akarták törölni a helyét is annak, ami régen egy ország szuverenitásának a jelképe volt, és szimbolikusan is kifejezte az államfő és a kormányzat autoritását. Minden helyreállítást támogatunk ezért, ha ez újraépítés is. Épp ideje van már neki, legalább szimbolikusan megteremteni azt, amit barbár módra leromboltak korábban! 2. a királyoknak, miniszterelnökeinek, kormányzatának van helye a Várban, a köztársasági elnöknek nincs, de múzeumoknak, mindenféle kirakodóvásároknak, születésnapos zsúroknak és társaiknak, meg végképp nincsen! Ha csak úgy lehet elérni, hogy ezek a nemkívánatos "turistaesemények" egyszer s mindenkorra eltűnjenek, akkor legyen az, hogy a magyar állam kormányzatáé lesz újra a Vár, az is jobb. P.S.: A Szent Korona is kerüljön végre vissza a Vár tetejére, hogy méltóképpen várja a jogos lakóját, a magyar királyt, esetleg annak helytartóját, a kormányzót!<< - írta a Regnum! Királyságban gondolkodunk FB oldal a Mindent a maga helyén petíciós oldal kapcsán. 

mindentamagahelyen.jpg

A mi véleményünk a jelenkori "zöldekről", hogy a legkevésbé sem zöldek, sokkal inkább zöldre festettek! A kommunizmus nem veszett el, csak átalakult...

ordog.jpg

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika tradíció humánökológia ökológiai politika politikafilozófia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az élet temploma (2015) – dokumentumfilm az ártéri fokgazdálkodásról

PPJ         2016.03.18.

fokgazdalkodas.jpg

" Még ha száz esztendeig is fog tartani a trianoni gonoszság, még akkor is csak Magyarországnak fogjuk nevezni a Kárpátok koszorújában azt a területet, amely ezer esztendeig a mienk volt, és feltétlenül a mienk a természettörvények következetességével./.../ A teendők legfontosabbika, a legelső, amit minden körülmények között tennünk kell, az a haza alapos megismerése." - Prof. Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza 1929

"Jelenleg Magyarország jelentős vízgazdálkodási problémákkal küzd. Volt azonban a Kárpát-medencének egy sajátos vízrendszere, amely az árvizek csapdába ejtésével, szétterítésével kiegyenlítette az aszályos és áradásos időszakokat. Ez volt az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás, majd az ártéri gazdálkodás. Nagyon gazdag volt a haszonvétele, melynek három feltétele volt: az áradó folyók megléte, a magas erdősültség és a csatornarendszert fenntartó ember munkája. Azé az emberé, aki magát e tájon Isten teremtő munkája folytatójának tekintette, a Kárpát - medencét pedig az élet templomának. Ez a gazdálkodási mód egyben minta és kiinduló pont lehet korunk természettel együttműködni kívánó modern mezőgazdálkodási módszerei számára." - Andrásfalvy Bertalan, etnográfus professzor

Az élet temploma – tájgazdálkodás, ártéri gazdálkodás, öntözéses gazdálkodás
Magyar ismeretterjesztő film, 53 perc, 2015
(http://www.mediaklikk.hu/video/az-elet-temploma-tajgazdalkodas-arteri-gazdalkodas-ontozeses-gazdalkodas/)

rendező: Tölgyesi Ágnes
forgatókönyvíró: Tölgyesi Ágnes
operatőr: Bodrossy János, Ilovszky Péter, Körtési Béla, Mohi Sándor, Pénzes Attila

Vázlatos tartalom:
00:00 – 03:40 Bevezetés – Dráva-mente, Ormányság /Kiss Géza idézve és Cholnoky Jenő; és élőben Wágner László.
03:40 – 12:50 A Nagykörűi Tájgazdálkodási Program néhány tanulsága, Balogh Péter: az ártéri gazdálkodás földrajzi alapjai, szükségszerűsége és lehetetlensége. /közben Ecker Tamás (a filmben helytelenül írva).
12:50 – 17:36 Gemenc /Felső Barnabás: értékrend és haszonvételek.
17:36 – 33:40 Andrásfalvy Bertalan professzor úr: kutatástörténet, életmód – kulturális háttér, működtetése, haszonvételek. A régi világ tájismeretete, tájszemlélete, tulajdon-értelmezése! (25-28. perc), A régi rend felbomlása, az ártéri gazdálkodás felszámolása (29-32. perc) /közben Omacht Zoltán.
33:40 – 48:00 Tóköz /Takács Károly: az Árpád-kori öntözéses gazdálkodás régészeti dokumentálása, műszaki bemutatása, korabeli tájműködtetés.
48:00 – 51:20 Balogh Péter: A jelenlegi modern rendszer fenntarthatatlansága; megoldás: visszatérés a régi Rendhez.

Kapcsolódó GreenR bejegyzések:
Sose volt ilyen alacsonyan a Tisza - Fokgazdálkodást a "pannon sivatagba"!
Árvíz: a szatirikus humor az Árpád-korba vezet!
Az Élőlánc Magyarországért álláspontja a dunai árvíz nyomán kialakult helyzetről
Szelídvízország teljes film

Ajánlott olvasmány:
Balogh Péter: Vízlépcsőlátás: megújuló energiákkal a folyók ellen
Zalatnay László: A víz és a pénz

         1 hozzászólás

Címkék: tisza mezőgazdaság árvíz aszály vízgazdálkodás fokgazdálkodás agrár környezetgazdálkodás tájgazdálkodás ártéri fokgazdálkodás vásárhelyi terv továbbfejlesztése

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása