Budai Gyula médiarókái föld ügyben

PPJ         2012.05.29.

Az elmúlt hetek történéseit kell megpróbálnom sorba szedni (nem lesz egyszerű) és a lehető legérthetőbben, de indoklásokkal ellátva leírni, hogy Budai Gyula kijelentései milyen tekintetben álságosak.

Az igazság az ugyanis, hogy korrupcióban verhetetlenek vagyunk, ezzel India és Mexikó szintjén találni bennünket! Magyarország az utolsó 36 állam közül az OECD országok boldogság listáján (apropó boldogság), Dánia pedig az első (miért is?!), de még Chile is belefér az első huszonötbe!
Ha pedig nem követjük Ángyán József tanácsait a vidékfejlesztésben, akkor a dél-amerikai neofeudális latifundiumok sorsára jutunk nigériai szintű "demokráciával"! "Na de mindegy"... Az úttörőbb klímamodellezők úgy is gyors összeomlást jósolnak... Végre valahára.

Budai Gyula: az előretolt pártkatona

Ács Sándorné világosan elmondta a Kossuth téri tüntetésen, hogy Budai Gyula milyen rágalomhadjáratot indított ellene és Ángyán ellen - hamis vádakkal, alaptalan hazugságokkal! Elmondta, hogy ha Budai Gyula nem vonja vissza kijelentéseit nyilvánosan a médiában, akkor ügyvédei megteszik a szükséges lépéseket!

A kép forrása: agrármaffia.postr.hu

http://agrarmaffia.postr.hu/files/Budai_Gyula_1.jpg1: Budai Gyula először egy Magyar Hírlap cikkben támadta azt az Ács Sándornét és Ángyán Józsefet, akikkel a 2005-ös gazdatüntetéskor még egy fronton harcolt (lásd itt a 2. perctől)! Saját egykori bajtársait szúrja hátba ez a gerinctelen pártkatona!

2: Ezek után Ács Sándorné helyreigazítást kért az újságtól - ez meg is jelent!

3: Majd az MTI is közölt egy helyreigazítást, de csak Ács Sándornéről, Ángyánról nem!

4: Ezután késéssel, de Ángyán kapcsán is megszületett az MTI helyreigazítása!

5: Mindezek után tegnap este Budai Gyula újra gátlástalanul ugyanazon hazugságait terjesztette egy órán át a kormányközeli Lánchíd Rádióban: ezek azok, amiket már az MTI többször helyreigazított, és amire válaszul Ács Sándorné ismét felszólító helyreigazító levelet volt kénytelen írni, ezúttal a Lánchíd Rádiónak.
Valahogy sejtettük, hogy a Lánchíd Rádió nem fogja azonnal elmenteni a hangtárába a műsort, megtettük mi helyettük. Csak az azonnali hitelesség és visszahallgathatóság érdekében... A műsor egyoldalúsága és hazugságai által kiprovokált levél pedig így fogalmaz:

"Budai Gyula azt mondta a műsorban, hogy "csak kis és közepes családi gazdaságok nyertek". Ezzel szemben Fejér megyében nyertes lett a nádarató tetőfedő vállalkozó, az építési vállalkozó Mészáros család, a 80-as éveiben járó budapesti hölgy, Borsodban a műkörmös...

Ángyán József soha nem beszélt 2-3 hektáros gazdaságokról, viszont Budai Gyula elhallgatta, hogy az Ángyán József vezetésével készült Nemzeti Vidékstratégiát a kormány jelenleg is érvényben levő vidékprogramja, mely a családi gazdaságok megerősítését tűzi ki célul.

Nem igaz az sem, hogy én Fejér megyei ügyeket vittem Borsodba. A földügyekkel kiemelten foglalkozó vidékfejlesztési szakértőként mentem el Mezőcsátra, hogy meghallgassam Budai Gyula előadását . A mellékelt diagramot adtam át Budai Gyulának, és a jelenlevőknek, ami  a borsodi eredményeket összegzi. A 3 kiemelkedően nagy területet (436 ha, 465 ha, 496 ha) elnyert pályázó egyazon fideszes érdekcsoport tagjai. Ezek a számok nagyon messze esnek a Budai Úr által hangoztatott 10-50 hektártól...

http://www.kielegyenafold.hu/aktualis_anyagok/az_igazsag_a_borsodi_mezotildeseg_tajvedelmi_korzet_foldjeirotildel-c221.html

Hozzászólásomat a jelenlévők megtapsolták, a rendezvény után többen is odajöttek megköszönni - nem igaz tehát, hogy megsemmisülve távoztam.

Meghökkentő számomra, hogy egy kormányzati tisztségviselő ilyen nagyvonalúan igazítja az igazságot a saját elképzeléseihez." - írja Ács Sándorné

"El kéne dönteni, hogy milyen irányba menjen a mezőgazdaság." - nyilatkozta Budai a Lánchíd Rádióban tegnap. Biztosan elkerülte a figyelmét, hogy a kormánynak elfogadott vidékstratégiája és Darányi Terve van, amelyek elfogadását maga a miniszterelnök jelentette be az ország népének... (Bár ugye a szavahihetőség manapság nála most nem annyira dívik.)

A mezőcsáti fórumon történtek

AZ IGAZSÁG A BORSODI MEZŐSÉG TÁJVÉDELMI KÖRZET FÖLDJEIRŐL
(pályázati adatok, Nemzeti Park jelentés, pályázati egységek elhelyezkedése, települések érvényesülési esélye)

Budai Gyula a médiamegjelenéseiben a Borsodi gazdafórumról is szeret érdekes meséket terjeszteni, amilyen kreatívan csak lehet, de beszéljenek inkább a tények és a számok! Kik nyertek és mennyit!

A legnagyobb területeket éppen azok nyerték, akik sem a korábbi pályázat, sem az NFA feltételeinek nem feleltek volna meg - ezért okunk van arra gondolni, hogy a korábbi pályázat visszavonása, és az újonnan kiírt pályázat "testreszabása" ezeknek a pályázóknak az érdekében történt!

Kik a legnagyobb területek nyertesei?

- Demeter Péter úr rokoni kapcsolatban áll Tállai András államtitkár úr családjával,
- Hagyaczki József úr Tállai András úrral közösen elnökli a Mezőkövesdi Sportegyesületet,
- Kanyok Péter úr volt a FIDESZ-es polgármester- jelöltje Tiszaújvárosnak és kampányfőnöke dr. Mengyi Roland úr B.A.Z. megyei elnöki választási kampányának.

Ők hárman a területüket (a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület összesen 250 ha-os javaslatával szemben) a 2012 évi pályázat során ~1400 ha-ral növelték – pontosan úgy, ahogyan igényükben 2011-ben bejelentették...

A kép forrása: agrármaffia.postr.hu
http://agrarmaffia.postr.hu/files/Budai_Gyula_2.jpgA mezőcsáti fórumon Budai Gyula azt mondta: a helyi gazdáknak meg kellene egymással egyezniük, hogy a 2014-ben felszabaduló újabb bérbe adandó területeknél ne egymásra licitáljanak. A fórumon felszólaló gazdák egyike elmondta: ők épp ezt tették, nagy körültekintéssel egyeztettek az első pályázat kiírásakor, figyelembe vették egymás érdekeit, lehetőségeit – ám ezt a hatalom egy mozdulattal lesöpörte, amikor visszavonta a pályázatot, s második körben már 4-500 hektáros területeket juttatott egy-egy, a jobboldalhoz köthető pályázónak. „Államtitkár úr, az itteni gazdák nyolcvan százaléka a Fideszre szavazott, mert elhitte, hogy a családi gazdaságokat fogják fejleszteni. De most a szemébe kell mondanom: mi nem ilyen lovat akartunk!” – mondta az egyik gazda. (D. J.)

Ehhez képest a médiában Budai azt állította a fórumról, hogy az ott jelenlévő gazdák „keményen visszautasították” azokat a vádakat, amelyeket a felszólaló Ács Sándorné fogalmazott meg. Ez a "kemény visszautasítás" azonban valójában vastaps volt...

Fazekas tanítja az önellentmondást!

(Miért a tisztességes embereknek kell a saját igazuk után futni?!) A legnagyobb baj a hozzá nem értő újságírókkal (=szelektív hulladékgyűjtők) van, amilyen Aczél Endre is. Természetesen itt is versenyhátrányból indul a kommentáló Ács Sándorné.

Jobb lenne, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium belátná, hogy ÖSSZ-MÉDIAMANIPULÁLÓ EREJÉNEK FITOGTATÁSA ellenére egy egész ország közvéleménye tartja már hazugnak!!! Katt a képekre!

Orbán Viktor is egy híján húsz 

Vakfoltja  van a  kormánynak vagy  cinikusan hazudik, védve  az "övéit"?

Orbán szerint jelenleg nincsenek oligarchák: de nézzük csak meg a 2010-es választási beszédét! Idézem alább:

Az elmúlt húsz év kínos és keserves átmeneti korszak volt, amely végül egy oligarcharendszerbe torkollott, mondta. Orbán értelmezése szerint az oligarcha alatt Közép-Európában nem a gazdag embert értik, mert a gazdag ember hasznos a társadalomnak, hanem azt, hogy bizonyos gazdasági csoportok befolyásuk alá vonták a politikai rendszert, és eltérítették azt eredeti értelmétől. „A politika ekkor nem a közjó szolgálatáról szól, hanem a magánérdekekről. Ez tönkretesz és elrohaszt.”

„A magyarok húsz éve a rendszerváltás nevű dolgot sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják. Nem tudják, mi volt a rendszerváltás igazi természete” – mondta Orbán. Szerinte bebizonyosodott, hogy politikai rendszert váltani nem lehet, mert annak elhúzódó átmeneti korszak lesz az eredménye. Egy rossz rendszert tehát csak megbuktatni lehet, és alkotni kell helyette egy másikat.

Talán nem kéne egy miniszterelnöknek más testrészt csinálni a szájából...

Az igazság fáj

Budai Gyula számára pedig igazán kínos lehet, hogy az alábbi friss Ángyán interjú nem máshol, mint a Fidesz honlapján jelent meg! Milyen érdekes...

Élőlánc a magyar földért! Aláírásgyűjtés a megmaradásunkért: http://www.varaljaszovetseg.hu/02/
 [16 nap alatt 6200 aláírás eddig..]

Borsodi földbérlet - Ángyán borít - Hír24.hu

A fideszes képviselő jelentést készített a borsodi földbérletekről, a szerződéskötések azonnali leállítását kéri.

A volt vidékfejlesztési államtitkár azt mondta a Népszabadságnak, mielőtt nyilvánosságra hozná a harmincoldalas dokumentumot, azt eljuttatja a „nagyfiúknak” és kormánypárti frakciótársainak. Ángyán József mélyfúrást végzett, és döbbenetes eredményre jutott. Jelentése kitér arra, ki rendelte el a Bükki Nemzeti Park mezőségi földjeire kiírt, s szempontrendszerében a helyi gazdákkal előzetesen egyeztetett első pályázat visszavonását, s miként született meg a második kiírás, amelynek alapján a meghirdetett földterület felén három pályázó osztozott, egyenként négy-ötszáz hektáros birtoktesteket elnyerve.

Gondunk lesz rátok! - Indul az átlátszó.hu Kis Oligarchatározója!

Egyfajta (khm) mintának a magyar gazdagokat bemutató 100 legnagyobb nyalás című kiadványokat tekintjük, amelyek immár évek óta nagy sikerrel mutatják be a hazai oligarchákat, de sajnos ezek a romantikus összesítések különösen ügyelnek arra, hogy az úri közönség még véletlenül se láthassa hőseinket valós, természetes környezetükben. A határozó itt lesz elérhető!

         szólj hozzá

Címkék: fidesz botrány orbán viktor mezőgazdaság budai gyula agrárium élőlánc magyarországért ács sándorné ángyán józsef

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr924552656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása