A mezőgazdaságban (maffia) pénz van...

PPJ         2012.03.07.

Forrás: Greenfo, Magyar Agrár Maffia

Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik az ellen a közvéleményt félrevezető beállítás ellen, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.

Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik Raskó György otromba, a közvéleményt félrevezető kijelentései miatt!

Jó érzékkel hívta meg Kálmán Olga az ATV Egyenes Beszéd február 27-i műsorába Raskó Györgyöt, mert ő emblematikus alakja annak a körnek, akikről Ángyán József a lemondása kapcsán írt, nemrég nyilvánosságra került levelében szólt. A riporter alákérdezésével, az Ángyán által felvetett kényes kérdéseket elkerülő diskurzusával, helyeslő pillantásaival szép bizonyítványt állított ki a független újságírásról. A kiegyensúlyozott tájékoztatásnak még csak a látszatát sem próbálta fenntartani. Elhallgatta, hogy a Kormány által nyilvános vitára bocsátott Vidékstratégia széleskörű támogatást élvez. Szakmai, tudományos és civil szervezetek tárgyalták, és támogatják.

Megjelent a Heti Oligarcha!

Mert igazán az rombolja mind az országot, mind a demokráciát, hogy már régóta nem tudjuk, valójában kik határozzák meg a dolgok alakulását. Ennél már csak egy dolog rombol jobban. Ha még arról sem tudunk, hogy nem tudjuk.

Raskó Görgy nyilatkozatából egyértelműen kiderült, hogy kileli a hideg a gondolattól is, hogy a vidék jövedelemtermelő erőforrásai ne hozzá és a hasonló nagybirtokosokhoz kerüljenek, hanem a családi gazdaságok megélhetését, a helyi közösség gyarapodását szolgálják... "A mezőgazdaságban pénz van..." mondja és ebből számára logikusan következik, hogy az csakis neki, és köreinek rendeltetett. Az Ángyán József és kormányzati munkatársai által készített Nemzeti Vidékstratégiára tett megjegyzése, miszerint "országos méretű szabadtéri skanzenné akarnák alakítani a mezőgazdaságot" valótlan, szakszerűtlen és elfogadhatatlan, melyet a vidék Magyarországa nevében ezúton visszautasítunk!

Végeláthatatlan "giga"-birtok Fejér és Veszprém megye határán

Tiltakozunk az ellen a közvéleményt szintén félrevezető beállítás ellen is, mely szerint a Raskó György által képviselt mega- és gigabirtokokon folytatott tevékenység lenne a „professzionális mezőgazdaság” a családi gazdaságok pedig csak lenézendőek, skanzenbe illőek lennének.

Ez súlyosan félrevezető beállítás, mert a magyar családi gazdaságok birtokméretei 50-100-300 hektárig terjednek, s ezzel a mérettel Európa legnagyobb gazdaságai közé tartoznak. Az EU mezőgazdasága nagyrészt családi gazdaságokra épül, melyek átlagos birtokmérete – amiről Raskó mélyen hallgat – 30 hektár. A magyar családi gazdaságok ugyanolyan eszközökkel, módszerekkel dolgoznak, mint a nagyvállalatok. A különbség főként abban áll, hogy ha a földet a helyi családi gazdaságok művelik, akkor helyben marad a jövedelem, fejlődésnek indul a helyi társadalom és gazdaság. A gigagazdaságok hosszú távon gazdaságilag és ökológiailag fenntarthatatlanok. A tőkés társaságok odébb állnak majd, ha kevesellik a profitot, és visznek, amit lehet, míg a családi gazdaságok helyben maradnak, és képesek lesznek egy munkaintenzív, fenntartható működésre a kőolajkorszak után is.

Az "Ángyán egy hős, vagy egy bolond?" című cikket írta: Magyari Péter, Index.hu

A Minőségi Újágírásért-díjat egyértelműen elvitatnám tőle!

Már vártam mikor állnak elő a szar dumával, de hogy az ennyire szar legyen, azt sose gondoltam volna. Hajrá Tanár Úr!
Azt hiszem megtaláltam a kulcsmondatot: "A hitvita másik oldalán állók szerint az őstermelők adókedvezményei miatt is teljesen irracionális volna erőltetni a családi gazdaságokat, az állam rosszabbul jár velük, mint a cégekkel. " :DDD
Az index megint egy szar munkával állt elő, s végre a másik oldalon állók is kimutatták foguk fehérjét!

Raskó György "idillinek, skanzenszerűnek, zöldre festettnek” nevezi a családi gazdaságokra épülő mezőgazdaságot, mely – állítása szerint csak állami támogatással tartható életben – és mélyen hallgat arról, hogy az EU által a családi gazdaságok, a vidék megerősítésére, fejlesztésére szánt támogatásokat sok ezer hektár után ő és a hozzá hasonló újkori nagybirtokosok teszik zsebre. Szó sincs tehát arról, hogy ezek a nagybirtokok nem igényelnek támogatást, sőt „professzionális” módon halásszák el a helyi társadalmaktól ezeket az eredetileg nekik szánt támogatásokat, így az a tarthatatlan helyzet állt elő Magyarországon, hogy az EU állampolgárok pénzéből Európa leggazdagabb embereit támogatjuk. A családi gazdaságok eltartottként való ábrázolását cáfolja az egész magyar történelem, a parasztság sorsa, áldozatvállalása, Raskó kijelentése egyben szomorú bizonyíték a nagytőke szociális és ökológiai felelőtlenségére.

Ráadásul Raskó György nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Nyugat Európa mezőgazdasága elmaradott, skanzenbe illő, és nem áll meg saját lábán... Ha átmegyünk a magyar határon Hegyeshalomnál, saját szemünkkel is megláthatjuk, hogy a nálunk sokkal rosszabb mezőgazdasági adottságú területeken is virágoznak a falvak; megélnek, sőt jól megélnek a családok akár kicsi területeken is. De így van ez Dániában is, ahol az egész mezőgazdaság családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül. A világ csodájára jár a dán mezőgazdaságnak. Persze a dánok, és az osztrákok szerencsésebbek nálunk, soha nem voltak szovjet megszállás alatt, nem ismerték meg a kolhozosítást, és nincsenek Raskó Györgyeik...

Az ATV riportja rávilágít, hogy a magyar gazdák és vidéki közösségek felett átível a nagybirtokosok pártoktól és kormányoktól független érdekszövetsége, mely az egész országra rátelepedett, és erre a magát „függetlennek” tartó média áldását adja. 

2012. március 5.

Ács Sándorné agrármérnök
Ertsey Attila építész

 Professzionális üvegházas primőr termesztő bio-farm (Dánia)
Pacsker: P4299335

Professzionális, francia éttermeknek termelő biodinamikus farm (Dánia)
Pacsker: P4309515

A biodinamikus farm gazdája és az őshonos dán szarvasmarháinak egyike
Pacsker: P4309635

Hellevad Vandmølle professzionális ökofarm és ökoturisztikai látogatóhely (Dánia)
Pacsker: Vandmølle

Hellevad Vandmølle professzionális ökofarm - külterjes állattartás a profi húsáruért
Pacsker: Vandmølle - dán ökosertésnek lenni jó!

         12 hozzászólás

Címkék: mezőgazdaság fenntarthatóság agrárium élőlánc magyarországért ökológiai mezőgazdálkodás

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr204294955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pandava 2012.03.07. 20:20:48

A magyar átlagos birtokméret pedig az európai átlag kb. tizede. Abból elég nehéz tisztességesen megélni.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.03.07. 22:46:20

@pandava: 2000-ben az ország 8 millió hektáros termőterületének 60%-át gazdasági szervezetek használták, e terület 80%-a pedig olyan, amely területe meghaladja az 1000 hektárt. 72 db 10.000 ha feletti területű gazdaság használta a hazai termőterület 31%-át. 1991 és 2000 között az egyéni gazdaságok száma 1,4 millióról 0,96 millióra csökkent. 2001 és 2009 között a gazdasági egységek száma újabb harmadával (350 ezerrel) csökkent.34 2009-ben a mezőgazdasági terület csaknem fele az összes gazdálkodó 0,3 %-ának használatában volt és természetesen a földhöz kapcsolódó támogatások is ide folytak be. Külföldiek zsebszerződésekkel a becslések szerint közel egymillió hektárt, a termőföld alap több mint 12%-át szerezhették meg.

www.ujreformkor.hu/cikk/vitaindito-kajner-peter-vegkiarusitas-elott-magyar-videk-elmult-nyolc-eve-es-egy-videkpolitikai

pandava 2012.03.08. 12:42:34

@Pacsker: ez nem mond ellent annak, amit én állítok.

Néhány hektár földterület kevés ahhoz, hogy valaki főállásban azt művelve megéljen belőle (ha van hozzá gépparkja egyáltalán), hétvégi veteményesnek meg nagy. Szóval mit csinál a földtulajdonos? Eladja, vagy bérbe adja. Nem ez a racionális?

Az igaz, hogy a földhöz kapcsolódó támogatások a földet megművelőt illeti, de mivel a földbérlés nem ingyen van, a támogatás -meg még valamennyi- bérleti díj címén átvándorol a földtulajdonoshoz.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.03.08. 14:05:00

@pandava: bagó a bérleti díj. bagó. www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=UdX5OzkGyZo

egyébként mit akarsz szavaiddal mondani, mire célzol?!

pandava 2012.03.08. 18:52:00

@Pacsker: Én nem célozgatok, elolvastam, és mivel kedvem volt, leírtam ami az eszembe jutott.

Tágabb értelemben vett családom tulajdonol pár hektár szántót amely történetesen éppen egy nagygazdaságnak van kiadva. Ismerem a szerződéseket, a bérleti díj is annyi mint fentebb leírtam.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.03.08. 19:25:27

@pandava: Értem. Én pedig visszakérdezek, mert nem tiszta számomra, hogy: mit állítasz?

De már eleve az első kommented is súlyosan hibás és félrevezető.

Vitassuk meg ha gondolod!

pandava 2012.03.08. 19:52:07

@Pacsker: ok, benne vagyok! Akkor ahogy látom az első kommentemnél kell kezdeni.

Azt állítom hogy a magyar termőföld tulajdonosi szerkezete szétaprózodott. 3-5 hektár/tulajdonos körül van.

Állítom, hogy 3 hektár szántóból nem lehet megélni, nem tudsz belőle kihozni évi 3 millió forint adózott nyereséget, hogy tisztességes megélhetést biztosíts magadnak és családodnak.

Innentől kezdve a földtulajdonosnak el kell mennie máshol munkát vállalnia, saját földjét nem fogja tudni megművelni, tehát mi mást tehetne, mint eladja/bérbe adja földjét?

2012.03.09. 13:46:56

Az egyik rokonom Dániában él és pont egy ilyen családi farm biztosítja a megélhetésüket. Valami olyasmi a felállás, hogy ő és a férje dolgozik a farmon, van egy alkalmazottjuk és néha a szülők besegítenek, amikor éppen ott vannak. Valami 150 tehenet futtatnak így és bár nem érdeklődtem az anyagi helyzetük felől részletekbe menően, de a jelek szerint jól elvannak. Tiszta szerencse, hogy nem hallottak róla, hogy mennyire elavult a gazdaságuk.

Van egy másik rokonom is, ők nem mezőgazdaságból élnek, csak a saját párezer négyzetméteres kertjükben termelnek ezt-azt, mindenféle gép nélkül. Lehet, hogy a közgazdasági tankönyvek szerint baromira gazdaságtalan dolog, amit csinálnak, de zöldségre, gyümölcsre, tojásra nem kell nagyon költeniük.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.03.09. 21:46:54

@pandava: Ami a következtetése az állításod egyik részének, az telesen igaz: országunkban nem lehet megélni családi szinten ma a mezőgazdaságból.

Ami viszont a téves másik fele szerintem az alapállításodnak, - de tényleg csak részben - hogy szétaprózódott a szerkezet.

Mert ez magában hordozza azt, hogy kétpólusúvá vált a szerkezet.
Vannak a nagybirtokosok, 10 és 100 000 hektárokkal, nagyüzemekkel, akik a KAP agrártámogatások I. pillérét mind bezsebelik;
ezután semmi közbenső állapot vagy diverz szerkezet;
és vannak a teljesen kicsi földek, amik egy családot is képtelenek eltartani.

Szóval csak arra szerettelek volna rávezetni, hogy igazából ha jobban megfigyeljük akkor nem "szétaprózódott a szerkezet" hanem épp ellenkezőleg, ahogy a Kajnert is linkeltem - mint szakértőt -, túlságosan koncentrált a birtokszerkezet.

Elbeszéltünk? Vagy te is így értetted, csak egy más megfogalmazásban?

pandava 2012.03.12. 15:19:11

@Pacsker: @Pacsker: Hogy szétaprózódott vagy nem, igazából nincs nézeteltérés köztünk.

A tulajdonosi bizrtokszerkezet: szétaprózódott
A termelő birtokszervezet: koncentrált

Én úgy vélem az előbbiből következik az utóbbi, mert ha tegyük fel -gondolatkisérlet- én adok neked 3 hektár 30 aranykoronás szántót (mint a kárpótlás során százezrek kaptak), akkor azt te vagy eladod, vagy gondolván arra, hogy ez jó befektetés megtartod, de addig is bérbe adod.

Hogy a nagygazdaság "bezsebel", erről már írtam. Családomnak van földje, bérbe is van adva, ettől tapasztalatibbat nem tudok neked mondani. A pártokhoz dörgölődző médiaorgánumok okfejtéseit amúgy is jobb két lépés távolságból figyelni, céljuk sajnos nem az objektív tájékoztatás.

PPJ · http://greenr.blog.hu 2012.03.12. 16:26:39

@pandava: Akkor úgy tűnik megegyeztünk és neked sikerült szépen leírni a láthatatlan kéz fogalmát: papíron sokaké az ország, a valóság átlátszó keze által uralva mégis pár ember zsebében van az egész ország.
Azt hiszem, hogy jól kitűnik ez a blog azzal is, hogy nem a pártokhoz dörgölőző orgánumoknak hisz.

 
 
süti beállítások módosítása