Egy napig nem néztem a Greenfo-t, erre tessék...

PPJ         2012.02.16.

Audi kontra Zsák Ferenc: 200 millió

http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/292/29288/cikk.jpg

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vesztegetés megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnél a győri Audi-gyár bővítését megakadályozni próbáló környezetvédő szervezet elnöke, Zsák Ferenc ellen - értesült az MTI Hírcentrum.

Zsák Ferenc, a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke tagadja a vesztegetést. Szabadlábra helyezése után az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a következőket mondta: "Az volt a céljuk, hogy megtörjek lelkileg és fizikailag is. Fizikailag sikerült is megtörniük."

Sokadjára vesztett pert az MVM Paks ügyében

https://m.blog.hu/mt/mtvsz/image/atom_kosz_nem.gifA Magyar Villamos Művek Zrt.-nek 15 napon belül kell az Energiaklub Szakpolitikai Intézet adatigénylésében megjelölt adatokat közzétennie. „Már 99999-edszerre mondjuk ki, hogy az MVM közfeladatot ellátó szerv” – hangsúlyozta a bírónő azon a tárgyaláson, ahol a Fővárosi Ítélőtábla immár jogerősen kötelezte a Magyar Villamos Művek Zrt.-t a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló Lévai projekt adatainak nyilvánosságra hozatalára.

„Bízunk benne, hogy a sokadik perveszteség tudatosítja a Magyar Villamos Művek Csoport tagjaiban, hogy a közpénzek átláthatóságát biztosító szabályok rájuk is vonatkoznak, és felesleges pereskedés helyett a jövőben teljesítik a kötelezettségeiket” – fűzte hozzá az ítélethez Baltay Levente, a felperest képviselő Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje.

Kimerülő globális termőföld- és vízkészletek - nem vicces!

http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/292/29287/cikk.jpgAz elmúlt 50 évben a természeti erőforrások egy része a kimerülés szélére jutott, ami fölveti a kérdést, hogy 2050-ben hogyan tudnak majd a világ országai gondoskodni kilencmilliárd ember élelmezéséről – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) egy jelentésében.  

Minden földrészen jelentős területek vannak kitéve a minőségromlásnak. Különösen érinti ez az amerikai kontinens nyugati partvidékét, Dél-Európa és Észak-Afrika Földközi-tengeri régióját, a dél-szaharai Száher-övezetet, a Szomáli-félszigetet és egyes ázsiai térségeket is. A legnagyobb problémát a talajminőség gyengülése jelenti, amit a biológiai sokszínűség elvesztése és a vízkészletek kimerülése követ – derül ki a kutatás összefoglalójából.

         2 hozzászólás

Címkék: politika tudomány audi világ természet atomenergia paks mvm fenntarthatóság zsák ferenc

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr864121174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

piir (törölt) 2012.02.17. 09:55:12

Greenr-re illő téma: újabb Jangce-tragédia közeleg, de ezúttal Brazíliában. Egy petíció kering a facebookon (www.avaaz.org/en/amazon_under_threat/), és utánaolvasva ennek az épülendő duzzasztógátnak, a helyzet hajmeresztő.
amazonwatch.org/work/belo-monte-dam
en.wikipedia.org/wiki/Belo_Monte_Dam

Két dolog pl., ami egyáltalán nem érzelmi kérdés:

In 2006, Conservation Strategy Fund (CSF) analyzed different cost-benefit scenarios for Belo Monte as an energy project, excluding environmental costs. Initial benefits appeared marginal. When simulating energy benefits using a modeling system it became obvious that Belo Monte would require additional upstream dams to provide water storage for dry season generation. CSF concluded that Belo Monte would not be sustainable without the proposed Altamira (Babaquara) dam which would have a reservoir more than 10 times the size of Belo Monte's, flood 30 times the area submerged by Belo Monte, indigenous territories of the Araweté/Igarapé Ipixuna, Koatinemo, Arara, Kararaô, and Cachoeira Seca do Irirí natives.[47]

WWF-Brazil released a report in 2007 stating that Brazil could cut its expected demand for electricity by 40% by 2020 by investing in energy efficiency. The power saved would be equivalent to 14 Belo Monte hydroelectric plants and would result in national electricity savings of up to R$33 billion (US$19 billion).[49]

 
 
süti beállítások módosítása