PPJ         2011.09.18.

Egész lényem és posztmodern átkot egyre jobban megismerő tudásom is vonzódik a paradoxonokhoz, mert abban látja kiteljesedni a szellemi és materiális síkokon is megvalósuló értelmetlen elválasztását annak a főleg kelti filozófiára érvényes kijelentésnek: hogy minden EGY. Saját gondolataim, a vidék társadalmának nemzetközileg elismert gondolkodóit és egy új német dokumentumfilm ajánlóját hívom segítségül, hogy összességében lerántsák a leplet a világélelmezés-politikai paradoxonáról. Ez a cikk előszobája lesz egy már régóta megírásra váró másiknak. Mindez annak majd csak egy részegységét alkotja, de minden vágyam, hogy minél többen lássák be azt a világunkat átszövő politikai-gazdasági hatalmat, amit, ha mind meglátnánk - gyökerestül irthatnánk ki. A sötét oldal erőinek lényege tehát a rejtőzködés, remélem, hogy ennek a blognak pedig a nyílt-színi rávilágítás.

Milyen éhező milliók?

Nevetnem kell, mikor (főleg) a GMO (génmódosított élelmezési termékeket előállító vállalatok) lobbija úgy érvel, hogy "milliárdok éheznek, és etetnünk kell a szegényeket". Nevetnem kell, mikor a nagytőkés, monopol, intenzív, agrár konzorciumok azért zsebelhetnek be milliárdos EU-s KAP támogatásokat, mert még él a hibás idea a politikában, hogy el kell látnunk az éhezőket.

Mert a helyzet viszont az, - mondom ezt öko-agrár érdeklődésű természetvédelmi mérnökként és leendő humánökológusként, hogy az összes élelmiszer termelés:

- fele takarmánnyá válik,
- negyede kukába kerül (USÁ-ban az össz. 40%-a!),
- negyede kerül csak emberi gyomorba, és
- a GMO-k sem éhes szájakat, hanem éhes autókat és éhes nagyipari állatokat tömnek.

Súlyosbítván: még ez az élelmiszer termelés is főleg egyetlen dologra, gabonára épül, hogy utána kismillió termékfeldolgozási és termékfinomítási eljáráson keresztül, végül egy beltartalmilag (vagyis tápértéképben) értéktelen, de a vércukorszintet hamar szétkapó (vagyis magas glikémiás indexű) fehér liszt legyen belőle. Aminek után nem csoda, hogy a nyugati világ szenved a legjobban a metabolikus szindrómától, ami a hozzá kapcsolódó szintén katasztrofálisan növekvő-, és korunkra jellemző civilizációs betegség, a cukorbetegség előfutára, melegágya. Lásd: Csányi Vilmos - Miklósi Ádám (szerk.): Fékevesztett evolúció c. könyv tartalomjegyzékéből a 4. fejezetet!

A mai mezőgazdaság paradoxona

"A második világháború utáni Európában uralkodó élelmiszerhiány idején alakultak ki a Közös Agrárpolitika keretei. Támogatásokkal, védővámokkal igyekeztek az élelmiszer termelést növelni, a farmerek megélhetését javítani. A csakhamar megjelenő túltermelési válságokat több reformhullám igyekezett oldani: piaci rendtartással, kvótákkal, intervenciós felvásárlással és exporttámogatással próbálták kezelni a gabona, tej, hús, cukorpiacon jelentkező túlnyomást.
Ez az agrárpolitika lényegében ma már azt jelenti, hogy az adóból származó közpénzekből környezeti környezeti és társadalmi problémákat eredményező módon termékfelesleg előállítására ösztönözzük a gazdákat, majd azt fölvásároljuk tőlük, és végül ugyancsak közpénzekből a kereskedőknek nyújtott exporttámogatásokkal dömpingáron igyekszünk megszabadítani saját belső piacainkat ezektől a feleslegektől. Jelentős zavart és a helyi gazdák ellehetetlenülését okozva ezzel a fejlődő országok és az EU-n belüli piacain egyaránt." - Kajner Péter: Egy fenntartható vidékpolitika körvonalai, 107.old. in: Kajner Péter (szerk.)(2007): Gazda(g)ságunk újrafelfedezése Typotex Kiadó, Budapest

"Ez a rendszer mindezen gazdasági, piaci és pénzügyi abszurditáson, a köz pénzek felhasználásának irracionalitásán túl a támogatások odaítélésénél kizárólag a megtermelt mennyiséget veszi figyelembe. Teljesen érzéketlen arra, hogy hogyan, milyen módon állították elő a terményeket, ami a vidéki természeti és társadalmi környezet súlyos eróziójához is vezet. Ezek orvoslása további közösségi forrásokat, erőfeszítéseket igényel, terheit az egész társadalomnak kell viselnie." - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF: AZ EURÓPAI AGRÁRFINANSZÍROZÁS ÚJ, ÖKOSZOCIÁLIS ÚTJA ÉS A MAGYAR VIDÉK SZÁMÁRA FELKÍNÁLT LEHETŐSÉGEI

90 millió tonna étel a kukában

[ Az alábbi szöveg forrása: Húsosfazék blog]

Tudtátok, hogy az Európai Unióban a megtermelt élelmiszer több mint fele, évente mintegy 90 millió tonna a kukában landol? A legtöbbjét még mielőtt az asztalra kerülne, a termelés és az értékesítés különböző fázisaiban selejtezik ki. Ha a paradicsom nem elég piros, vagy túl nagy, túl kicsi, akkor kidobják, hasonlóan sok más zöldséghez, gyümölcshöz. A pékáru húsz százaléka - amit már nem tudnak eladni -szintén a szemétbe kerül. Riasztó adat, hogy az így kidobott európai élelmiszer fele is elég lenne világszerte az éhezés felszámolásához. Azt sem szabad elfelejteni, mekkora veszteséget jelent mindez a gazdaság számára: évente 100 milliárd euró értékű étel megy a szemetesekbe. 

Egy német dokumentumfilmben dolgozták fel ezt a témát, múlt héten mutatták be Németországban, remélem, hozzánk is eljut majd, addig is itt egy kis ízelítő.

Hirtelen egy másik dokumentumfilm, A csirke, a hal és a királyrák jutott eszembe, amikor egy félresikerült konyhai manővert követően annyi ételt dobatott ki a séf, amennyi egy étterem teljes közönségének elég lett volna...

Szemétre épülő társadalom: Freegan-ek és Kukapoliszok

Jóízű vacsora fél óra kukázásból?  Együtt főztünk freeganekkel, majd megettük amit mások kidobtak.... Kik azok a freegan-ek? Free - szabad, gen- vegetariánus. A kapitalista rendszer a túlpörgetett technobürokráciájával törvénybe szabja, hogy mit és mikor KELL kidobni. Így az élelmiszerrel kapcsolatos árusító helyeknél szükségképpen olyan felesleg keletkezik - már megint -, ami egyébként teljesen jól használható lenne. Avagy miért baj, ha a paradicsomnak csak 95%-a használható és késsel ki kell vágni egy részét, mert az foltos, poshadt, nyomódott? A freeganek egy olyan - többnyire fiatalokból álló - rétege a városoknak, akiket nem zavar, hogy valami be van-e csomagolva és meg kell még mosni. A freeganek pont az éhezés mítoszának mennek neki a városokban taktikus eszközökkel, magyarul lokalizációval és kukázással. Felismerték, hogy nincs éhezés, csak "temérdek elpazarolt kaja".

A szemét olyannyira része a kapitalizmusnak, hogy az tulajdonképpen a modern megapoliszok keletkezéstörténetének is tekinthető. Rá épültek tudniillik: szemétre. Online nézhetően lásd a Kukapolisz című dokumentumfilm részeit! Youtube: 1 - New York, 2 - Párizs, 3 - Róma, 4 - Kairó, 5 - London

Összefoglalás

Kapitalista rendszerünk diszkét bája, hogy a médiafelületei által egy olyan szánalomkeltő hadjáratot folytat, aminek segítségével az emberekkel elhiteti, hogy a (gazdasági) növekedés szükséges, a termelés fokozása a mezőgazdaságban is elengedhetetlen, "mivel az nem látja el az éhező embereket világunkban".

Az ügyes csel akkor lepleződik le, mikor kiderül, hogy a jelentős agrártámogatásokkal tulajdonképpen csak azt termelünk, amit a kapitalizmusban eddig mindig is: felesleges szemetet; a jól-lét, az egészség és a természetmegóvás helyett.

A szemétre épült társadalom hozza az igaz mondást: az vagy, amit megeszel - a modern megapoliszok a település és város ősi képzeteinek és formáinak legkiforgatottabb negatív megjelenési formái.