PPJ         2011.09.18.

Egész lényem és posztmodern átkot egyre jobban megismerő tudásom is vonzódik a paradoxonokhoz, mert abban látja kiteljesedni a szellemi és materiális síkokon is megvalósuló értelmetlen elválasztását annak a főleg kelti filozófiára érvényes kijelentésnek: hogy minden EGY. Saját gondolataim, a vidék társadalmának nemzetközileg elismert gondolkodóit és egy új német dokumentumfilm ajánlóját hívom segítségül, hogy összességében lerántsák a leplet a világélelmezés-politikai paradoxonáról. Ez a cikk előszobája lesz egy már régóta megírásra váró másiknak. Mindez annak majd csak egy részegységét alkotja, de minden vágyam, hogy minél többen lássák be azt a világunkat átszövő politikai-gazdasági hatalmat, amit, ha mind meglátnánk - gyökerestül irthatnánk ki. A sötét oldal erőinek lényege tehát a rejtőzködés, remélem, hogy ennek a blognak pedig a nyílt-színi rávilágítás.

Milyen éhező milliók?

Nevetnem kell, mikor (főleg) a GMO (génmódosított élelmezési termékeket előállító vállalatok) lobbija úgy érvel, hogy "milliárdok éheznek, és etetnünk kell a szegényeket". Nevetnem kell, mikor a nagytőkés, monopol, intenzív, agrár konzorciumok azért zsebelhetnek be milliárdos EU-s KAP támogatásokat, mert még él a hibás idea a politikában, hogy el kell látnunk az éhezőket.

Mert a helyzet viszont az, - mondom ezt öko-agrár érdeklődésű természetvédelmi mérnökként és leendő humánökológusként, hogy az összes élelmiszer termelés:

- fele takarmánnyá válik,
- negyede kukába kerül (USÁ-ban az össz. 40%-a!),
- negyede kerül csak emberi gyomorba, és
- a GMO-k sem éhes szájakat, hanem éhes autókat és éhes nagyipari állatokat tömnek.

Súlyosbítván: még ez az élelmiszer termelés is főleg egyetlen dologra, gabonára épül, hogy utána kismillió termékfeldolgozási és termékfinomítási eljáráson keresztül, végül egy beltartalmilag (vagyis tápértéképben) értéktelen, de a vércukorszintet hamar szétkapó (vagyis magas glikémiás indexű) fehér liszt legyen belőle. Aminek után nem csoda, hogy a nyugati világ szenved a legjobban a metabolikus szindrómától, ami a hozzá kapcsolódó szintén katasztrofálisan növekvő-, és korunkra jellemző civilizációs betegség, a cukorbetegség előfutára, melegágya. Lásd: Csányi Vilmos - Miklósi Ádám (szerk.): Fékevesztett evolúció c. könyv tartalomjegyzékéből a 4. fejezetet!

A mai mezőgazdaság paradoxona

"A második világháború utáni Európában uralkodó élelmiszerhiány idején alakultak ki a Közös Agrárpolitika keretei. Támogatásokkal, védővámokkal igyekeztek az élelmiszer termelést növelni, a farmerek megélhetését javítani. A csakhamar megjelenő túltermelési válságokat több reformhullám igyekezett oldani: piaci rendtartással, kvótákkal, intervenciós felvásárlással és exporttámogatással próbálták kezelni a gabona, tej, hús, cukorpiacon jelentkező túlnyomást.
Ez az agrárpolitika lényegében ma már azt jelenti, hogy az adóból származó közpénzekből környezeti környezeti és társadalmi problémákat eredményező módon termékfelesleg előállítására ösztönözzük a gazdákat, majd azt fölvásároljuk tőlük, és végül ugyancsak közpénzekből a kereskedőknek nyújtott exporttámogatásokkal dömpingáron igyekszünk megszabadítani saját belső piacainkat ezektől a feleslegektől. Jelentős zavart és a helyi gazdák ellehetetlenülését okozva ezzel a fejlődő országok és az EU-n belüli piacain egyaránt." - Kajner Péter: Egy fenntartható vidékpolitika körvonalai, 107.old. in: Kajner Péter (szerk.)(2007): Gazda(g)ságunk újrafelfedezése Typotex Kiadó, Budapest

"Ez a rendszer mindezen gazdasági, piaci és pénzügyi abszurditáson, a köz pénzek felhasználásának irracionalitásán túl a támogatások odaítélésénél kizárólag a megtermelt mennyiséget veszi figyelembe. Teljesen érzéketlen arra, hogy hogyan, milyen módon állították elő a terményeket, ami a vidéki természeti és társadalmi környezet súlyos eróziójához is vezet. Ezek orvoslása további közösségi forrásokat, erőfeszítéseket igényel, terheit az egész társadalomnak kell viselnie." - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF: AZ EURÓPAI AGRÁRFINANSZÍROZÁS ÚJ, ÖKOSZOCIÁLIS ÚTJA ÉS A MAGYAR VIDÉK SZÁMÁRA FELKÍNÁLT LEHETŐSÉGEI

90 millió tonna étel a kukában

[ Az alábbi szöveg forrása: Húsosfazék blog]

Tudtátok, hogy az Európai Unióban a megtermelt élelmiszer több mint fele, évente mintegy 90 millió tonna a kukában landol? A legtöbbjét még mielőtt az asztalra kerülne, a termelés és az értékesítés különböző fázisaiban selejtezik ki. Ha a paradicsom nem elég piros, vagy túl nagy, túl kicsi, akkor kidobják, hasonlóan sok más zöldséghez, gyümölcshöz. A pékáru húsz százaléka - amit már nem tudnak eladni -szintén a szemétbe kerül. Riasztó adat, hogy az így kidobott európai élelmiszer fele is elég lenne világszerte az éhezés felszámolásához. Azt sem szabad elfelejteni, mekkora veszteséget jelent mindez a gazdaság számára: évente 100 milliárd euró értékű étel megy a szemetesekbe. 

Egy német dokumentumfilmben dolgozták fel ezt a témát, múlt héten mutatták be Németországban, remélem, hozzánk is eljut majd, addig is itt egy kis ízelítő.

Hirtelen egy másik dokumentumfilm, A csirke, a hal és a királyrák jutott eszembe, amikor egy félresikerült konyhai manővert követően annyi ételt dobatott ki a séf, amennyi egy étterem teljes közönségének elég lett volna...

Szemétre épülő társadalom: Freegan-ek és Kukapoliszok

Jóízű vacsora fél óra kukázásból?  Együtt főztünk freeganekkel, majd megettük amit mások kidobtak.... Kik azok a freegan-ek? Free - szabad, gen- vegetariánus. A kapitalista rendszer a túlpörgetett technobürokráciájával törvénybe szabja, hogy mit és mikor KELL kidobni. Így az élelmiszerrel kapcsolatos árusító helyeknél szükségképpen olyan felesleg keletkezik - már megint -, ami egyébként teljesen jól használható lenne. Avagy miért baj, ha a paradicsomnak csak 95%-a használható és késsel ki kell vágni egy részét, mert az foltos, poshadt, nyomódott? A freeganek egy olyan - többnyire fiatalokból álló - rétege a városoknak, akiket nem zavar, hogy valami be van-e csomagolva és meg kell még mosni. A freeganek pont az éhezés mítoszának mennek neki a városokban taktikus eszközökkel, magyarul lokalizációval és kukázással. Felismerték, hogy nincs éhezés, csak "temérdek elpazarolt kaja".

A szemét olyannyira része a kapitalizmusnak, hogy az tulajdonképpen a modern megapoliszok keletkezéstörténetének is tekinthető. Rá épültek tudniillik: szemétre. Online nézhetően lásd a Kukapolisz című dokumentumfilm részeit! Youtube: 1 - New York, 2 - Párizs, 3 - Róma, 4 - Kairó, 5 - London

Összefoglalás

Kapitalista rendszerünk diszkét bája, hogy a médiafelületei által egy olyan szánalomkeltő hadjáratot folytat, aminek segítségével az emberekkel elhiteti, hogy a (gazdasági) növekedés szükséges, a termelés fokozása a mezőgazdaságban is elengedhetetlen, "mivel az nem látja el az éhező embereket világunkban".

Az ügyes csel akkor lepleződik le, mikor kiderül, hogy a jelentős agrártámogatásokkal tulajdonképpen csak azt termelünk, amit a kapitalizmusban eddig mindig is: felesleges szemetet; a jól-lét, az egészség és a természetmegóvás helyett.

A szemétre épült társadalom hozza az igaz mondást: az vagy, amit megeszel - a modern megapoliszok a település és város ősi képzeteinek és formáinak legkiforgatottabb negatív megjelenési formái.

PPJ         2011.06.23.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ernyőszervezete, a BirdLife Europe információi szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az európai Közös Agrárpolitika (KAP) második pillérének – a vidékfejlesztésnek – a részbeni vagy teljes megszüntetését fontolgatja. Ha erre sor kerül, akkor nem csak a földhasználók - természetvédelmi célokat is szolgáló - agrár-környezetvédelmi kifizetéseinek rendszere omlik össze, de komoly csapás éri természeti tőkénket is. Mindez azért is érthetetlen, mert az unió környezetvédelmi minisztereinek keddi ülésén közös tanácsi következtetéseket fogadtak el az új biodiverzitás stratégiáról, amelynek egyik kiemelt megvalósítási területe a KAP zöldítése.

A BirdLife információi szerint a Bizottság javaslata az EU büdzsé közlemény tervezetében bukkant fel, amelyet a következő keretköltségvetési (2013-2020) javaslathoz készítettek. „Mindez azt jelentené, hogy az EU meg sem közelíti majd a közelmúltban elfogadott biodiverzitás stratégiában lefektetett célokat és komoly gondok jelentkezhetnek olyan kapcsolódó területeken, mint a vízszennyezés és a talajerózió. A KAP régóta kritikák kereszttüzében van, mert nem hatékony és pazarló. Hihetetlen és hiteltelen lenne, ha a megszorítás éppen a stratégia azon részét érintené, amelyben a közjó és a vidéki népesség megtartása is jelen van.”– véli Ariel Brunner, a BirdLife Europe EU szakpolitikai igazgatója.

A vidékfejlesztési források csökkentésének nem csak az élő és élettelen környezetünk látná kárát, de kontinensünk legveszélyeztetettebb vidéki közösségei is. A vidékfejlesztési pénzek életbevágóan fontosak azon gazdálkodók számára, akik kis méretű, vagy hátrányos helyzetben lévő területeken próbálnak megélni. Ezek a források nélkülözhetetlenek, hogy például megfeleljenek a higiéniai előírásoknak, fejlesszék termékeik feldolgozottsági szintjét és piacra jutási esélyeit, belépjenek biominősítési rendszerbe, vagy növeljék bevételtermelő képességüket a turizmus és a rekreációs szolgáltatások segítségével.

Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója szerint „a hazai, születőben lévő Nemzeti Vidékstratégia végrehajthatóságát 2013-tól nagymértékben határozza majd meg a Közös Agrárpolitika második pillérének ereje és az általa érvényesülő természetvédelmi, gazdasági és társadalmi célok. Ennek fényében a vidékfejlesztési források pénzügyi eszközeinek erősítésére lenne szükség.”

Az MME – európai partnereivel együtt – kéri az Európai Bizottságot, hogy ne a természetvédelem lássa kárát a költségvetési szigorításnak, sőt teremtsék meg az anyagi hátterét a biodiverzitás stratégiában megfogalmazott célok végrehajtásának és végezzék el a szükséges reformokat a mezőgazdasági és halászati politikákban.

Budapest, 2011. június 23.

További információ:

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Halmos Gergő: 06-20-331-3545
Nagy Dénes: 06-20-389-1018