Cellájából üzen az AUDI által bebörtönzött Zsák Ferenc természetvédő

PPJ         2011.09.12.

http://www.vedegylet.hu/kepek/zsakuzenetekep1k.jpgA Tiszántúli Természetvédő Társaság vezetőjét május 30-án vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés gyanújával, két napra rá viszont a Debreceni Városi Bíróság szabadlábra helyezte. Ezt az ügyészség megfellebbezte, és Zsák Ferencet június 16-án egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték, amelyet október 15-ig meghosszabbítottak. Zsák Ferenc most a cellájából üzent a zöldeknek. (Forrás: védegylet.hu, greenfo.hu)

Nyílt levél természetvédő barátaimnak

Tisztelt Természetvédő Barátaim!

Engedjétek meg, hogy köszönetemet fejezzem ki azért a bátor kiállásért, amelyet mind az én személyes sorsom, mind a magyar természetvédelem életben tartása érdekében tanúsítottatok a honi közvélemény előtt egy olyan nehéz történelmi időszakban, amikor a közöny és a félelem sokkal inkább tetten érhető, mint az igaz ügyek felvállalása, a civil kurázsi kinyilvánítása olyan nemes célok érdekében, mint a demokrácia, a demokratikus szabadságjogok és a biológiai sokféleség védelme.

Külön köszönettel tartozom mindazoknak, akik oly sokat fáradoznak személyes sorsom jobbra fordulásán, és éltetik bennem a reményt, hogy az európai közvélemény is értesül az Európai Unió jogintézményei előtt általam kezdeményezett közösségi jogi eljárásokról, a győrszentiváni élőhelyek, a sajóládi-erdő és a girincsi-erdő visszafordíthatatlan természetkárosodásáról.

http://www.greenfo.hu/uploads/hirek/28406/cikk.jpg

Egykor azt a maximát fogalmaztam meg magamnak miszerint: „Ahhoz, hogy valóban szabadnak érezhessük magunkat, a természet rabjává kell válnunk.” Most paradox módon, azért váltam rabbá, mert szerettem volna megmenteni a természet egy piciny darabját, egy olyan Európában már kipusztult, Magyarországon a kipusztulás szélén álló élőhelytipust, amelyet kötelességünk lenne megmenteni a jelen és a jövő nemzedékei számára.

Innen, a zárkámból üzenem minden természetvédőnek, hogy ne adják föl a harcot, amit Magyarország és a Kárpát-medence kivételes természeti örökségéért vívnak.

Az én sorsom legkevésbé számít ebben a küzdelemben, hiszen a természet én nekem már annyi örömet, boldogságot adott, annyi szépet és jót, hogy nem túl nagy áldozat szenvedni érte.

Aki nem leli örömét a természetben, az az Istenben is elveszíti.

Baráti üdvözlettel:
Zsák Ferenc Tibor
természetvédő

         szólj hozzá

Címkék: fidesz audi természetvédelem natura2000 zsák ferenc tiszántúli természetvédő társaság

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr263221656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása