Embereket öl a WWF

PPJ         2010.09.26.

A szibériai tigris a legnagyobb testű tigris, és a legritkább alfaj. A huszadik század elején még kilenc alfaj volt és százezer tigris élt világszerte, de az embernek és a vadászatnak köszönhetően három azóta kipusztult – a jávai, a bali és a kaszpi tigris. Mára a kihalás szélén álló ritka állatfaj állománya világszerte csak néhány száz egyedből áll.

Hogy felhívja az oroszok figyelmet erre a problémára, a WWF egy rendkívül kreatív, ám annál durvább módját választotta a sokkolásnak: zsákmánnyá tette az embereket. Az augmented reality (AR) és egy különleges póló segítségével szitává lőtte az oroszokat, hogy ezáltal is jobban beleéljék magukat szegény tigrisek helyzetébe.

Mint az a videóból is kiderül, a kampányt offline és online egyaránt elindították. Moszkva néhány ruhaboltjában speciális próbafülkéket készítettek, ahol a vásárlók egy nagyobb monitoron nézhették végig, ahogy hasba lövik őket. A boltok mellett egy honlapot is készítettek, így az országban szétosztogatott pólókat is ki tudták próbálni az emberek.

Állítólag nagy sikere volt a kampánynak a közösségi médiában, 200 ezer orosz mondott nemet a gyilkolásra – bármit is jelentsen ez. Annyi biztos, hogy egy újabb felhasználási módját ismerhettük meg az AR technológiának, amely emlékezetes élménypontot hagyott minden ember fejében. Elismerésünk a WWF-nek. - Forrás: adrenalinblog

         1 hozzászólás

Címkék: videó természetvédelem wwf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr942325277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloucester 2010.11.13. 23:45:45

Valóban ötletes, de a címadásod előtt is meghajolok. Bizony csak azért klikkeltem erre a posztra, mert jól kikerekedett a szemem. ;-)

 
 
süti beállítások módosítása