Sikeres volt az Auchan megtévesztő akciója

PPJ         2010.02.19.

Több hírportál is átvette az Auchan sajtóköleményét, amely szerint akkor sem pusztítanak el természeti értéket, ha a dunakeszi tőzegláp nem kerül védettség alá.

Üdvözöljük az Auchan vállalását, hogy nem építkezik a miniszteri vizsgálat lezárulta előtt – igaz ugyan, hogy ezt egyébként sem tehetné szabálysértés nélkül, hiszen nincsen építési engedélye. A vállalat tehát mindössze az illegális tevékenységtől való tartózkodásra tett ígéretet.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy megtévesztő a cég sajtótájékoztatójában közreadott állítás, amely szerint beépítési tervük nem érinti a láp területét, hiszen a tervezett épületek a láp egy részén és a láp fennmaradását biztosító védőzónán helyezkednének el.

A Jövő Nemzedékek Ombudsmanjának hivatala szerint a dunakeszi önkormányzat alkotmánysértő módon vonta belterületbe a láp területét.

A tervekben szerepel a Dunakeszi szennyvíz-levezető csatornájának, az ún. Óceán-ároknak az elterelése, amelynek új nyomvonala a láp legértékesebb részét szelné ketté. Az új nyomvonal kiépítése és az Óceán-árok szennyezett vize rövid idő alatt teljesen tönkretenné a láp és a környező horgásztavak élővilágát. Hamis az az állítás, hogy a természetvédelmi hatóság írta volna elő az Auchan számára az Óceán-árok elterelését. Éppen ellenkezőleg, a természetvédelmi hatóság első-és másodfokon is elutasította azt.

Hamis az Auchan állítása, amely szerint senki nem támadta meg a területek védettségét megszüntető határozatokat. Április 21¬ére tűzte ki a Pest Megyei Bíróság az első tárgyalást, amint erre az Auchan is hivatkozik a sajtóanyaga utolsó szakaszában.

A láp értékeit az elmúlt években több illegális beavatkozás degradálta. Az Auchan elérését szolgáló út szabálytalanul épült, elbontását bírósági határozat írta elő, amire csak azért nem került sor, mert a civil szervezetek belátták, hogy a természeti értékeket nem lehetne rekonstruálni. A láp ökológiai egyensúlya ezt követő területcsökkenést nem bír el. További részeinek beépítése a láp teljes pusztulását vonná magával, ezért érdektelen, hogy a vállalat 20, vagy 53%-át hagyja-e meg zöldterületnek.

Az Auchan sajtótájékoztatója idején a helyszínül szolgáló szálloda előtt az Élőlánc Magyarországért aktivistái tartottak alternatív sajtótájékoztatót. A rendőrség felszólította a sajtótájékoztatót tartó három aktivistát, hogy logóval ellátott zöld mellényüket vegyék le, transzparenseiket tegyék el. Miután az aktivisták a kérésnek vita nélkül eleget tettek, a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett ellenük.

További információ: www.tozegto.freeweb.hu

Sarkadi Márton 30-4152370, Kriska György: 30-513-2364

A közveszélyes rendbontók (:D) 2 embertől fölfelé már tömegnek számítunk? :D

"Zöldben könnyebb" - ezt kapták az újságírók :D Gyenge Auchan PR...

         4 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr511774555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.02.20. 12:48:27

Hogy mivan??? A rendőrök két ember ellen gyülekezése ellen indítottak eljárást?
Bazz!

PPJ · http://greenr.blog.hu 2010.02.20. 13:04:00

@Cigiző: :)
az Auchan és a Hill and Knowlton keze minden zsebbe elér :D

Higany 2010.02.21. 15:53:23

Szolgáltak és védtek, na!

 
 
süti beállítások módosítása