Új fejezet - Csernobil új köntösben

PPJ         2016.12.01.

Potom harminc évvel Csernobil nukleáris katasztrófája után, az erőmű elpusztult 4-es reaktorának maradványai végre lezáródtak, egy nagyívű mérnöki feladat eredményeként. Csernobil hatalmas "New Safe Confinement (NSC)" szarkofágját 327 méteren keresztül "gurították" összeszerelési helyéről a reaktor fölé; ezzel bezárva az előző rögtönzött védművet, amit az 1986-os katasztrófa után sietve létrehoztak.

Az NSC felszerelései hozzá fognak csatlakozni egy új technológiai épülethez, ami irányítóközpontként fog funkcionálni a boltíven belül. Az NSC boltív hermetikusan el lesz zárva a környezettől és a megfelelő tesztek után végre 2017 novemberétől átadásra kerülhet.

Mindeközben két kínai vállalat is bejelentette, hogy a csernobili katasztrófa helyszínén 1 gigawattos napelem-erőművet akarnak létrehozni 2017-től kezdve. Ukrajna környezeti és természeti erőforrás minisztere Ostap Semerak pedig kijelentette: "Az olcsó terület és a bőséges napfény alkotják a projekt szilárd alapját. Továbbá a fennmaradt elektromos átalakító berendezés készen állnak, hogy újra használatba legyenek állítva."

Shu Hua, a GCL-SI elnöke elmondta: "Figyelemre méltó társadalmi előnyökkel és gazdasági élénküléssel fog járni, ahogy zöld- és megújuló energiákkal fogjuk megpróbálni helyreállítani a sérült területet."

A hír az RT.com oldalán angolul - China wants to turn Chernobyl exclusion zone into solar power plant

GCL sajtóközlemény - http://en.gclsi.com/site/NewsDetail/185

1465327031-9092131449-a5cb8989e7-b.jpg

 

         szólj hozzá

Címkék: kína ukrajna környezet napelem napenergia csernobil fenntarthatóság atomkatasztrófa

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ligetvédők, fa-szbukaktivisták és más belvárosi özön fa-jok

PPJ         2016.06.09.

Kedves nagykörúti aszfaltbennszülött "zöldjeink" az Úrban, kommunista dédapák dédunokáinak mLMP-s és elemeLeMP-s elvtársai, valamint ti drága Sor(o)sközösség: örülünk, hogy így érdekel benneteket a >fa<. Képesek vagytok egy-pár tucatnyiért is görcsbe rándult gyomorral óbégatni: persze, hiszen biciklizésnyi távolságra van csupán az akció és 100-ig még el tudtok számolni.

ordog.jpg

Erdészeti és vadgazdálkodási technikusi, erdőmérnöki, erdő- vagy vadgazdálkodási végzettségetek ugyan nincsen: hőbörgő proletár szátok annál inkább.  Az még hagyján, hogy szereptévesztésben vagytok, azaz nem mások, mint olcsó bábok és hasznos idióták egy magasabb marionett-irányító kezei alatt; de fajsúlytévesztésben is szenvedtek. Békés szent birodalom Kárpátokon túlnyúló területe helyett kommunisták által ránk erőltetett köztársaságban gondolkodtok, a pannon-öko-bio-geo-régió egységes erdészeti kezelése és fenntartása helyett, kultúrára hasznosított négyzetméterekben és hiányzó darab fákra fókuszálva kiáltotok világvégét. Az már csak hab a tortán, hogy nem a főváros organikus és szent struktúráinak helyreállításáért tünciztek, nem a modern ocsmány üvegbeton építészet ellen, hanem néhány fa miatt: látszik milyen szinten van az értékrend felétek, no... Ezzel nem csupán nevetségessé váltok, hanem önmagatok szűklátókörűségét is leleplezitek. "A ligetvédők és a rendkívül buta emberek közös halmaza egybevágó. Egy darab fa helyett 180 darab fa az ő értelmezésükben zöldfelület-csökkenés és fagyilkolás." - jegyzi meg a Széll Kálmán tér kapcsán egy blog.

Szívetek szerint nem úri- és úrhölgyi módon korzóznátok és kvaterkáznátok a fővárosban, hanem sárban fetrengve veretnétek LSD-s nyálatokat a Sziget fesztiválköztársaság (Rákosi nevet a sírjában) vagy az Ozora fesztivál álspirituális kozmopolita természetalatti porondjai előtt.

https://m.blog.hu/tr/transzveg/postimage/10604692_10202654124980255_6005146424865316483_o_1413649523.jpg

Napi szinten ezrével osztják buta emberek az okos telefonjaikkal a spiri-turista szövegeket, hogy „ne a negatívumokra koncentrálj, hanem a pozitívumokra”, „építs és teremts”, „ne az akadályokkal foglalkozz, hanem a megoldásokkal”, stb.; de valahogy konkrétan Budapesten képtelenek adekvát módon alkalmazni ezt az észosztást, - vagyis meglátni a megújulásban a jót. Maradva a zöld témánál, zöld utat kapott a kormánytól a Nyugati Liget (Podmaniczky Park), mely laza 1,2 kilométer hosszan 25 hektáron növelné Budapest zöldterületét, egybe kapcsolódva a Ligettel, de a zöldek egy maroknyi analfabétája inkább egy tucat fa miatt izgulja szét magát, veri a tamtamot, vagy egyenesen fasizmustól fél. Mondjuk nem csoda: elég megnézni az aláírók, háttéralakok és mozgatófigurák szellemi "nívóját". Nekik már egy sasmadár is fasiszta, mert micsoda dolog az, hogy a táplálékpiramis csúcsán szabadon repked az égen a szocialista szöcskék és kommunista kígyók felett. :)

locsolocso_gg-640x316.jpg

Igazi öntökönrúgás a Greenpeace flashmobja és az Index siránkozása (Ismét felbőg a láncfűrész) is. Az fák iránti "fel-" helyett lebőgés már a lead-ben leleplezi önmagát: 40 ezer fát ültettek Budapesten az elmúlt 5 évben. A liberálisokat egy dologgal lehetett mindig is megfogni: a tényekkel. 15 ezret vágtak ki és 40 ezret ültettek. A lead-ben le van írva. Szeretnénk még szumma 25 ezernyi „kivágásnak” álcázott ültetést látni...!

Elég a Liget pályázat nyertesét, a 3158-as munkát letölteni és alaposan áttekinteni: természetvédelmi funkciók, ökológiai oktatás, környezeti nevelés, rekreációs zöldfelület, biodiverz természetközeli vízparti állomány, gyepek, kettő és háromszintes lombos társulások, dísz- és tematikus kertek, Páva-sziget visszaállítása, majorság felidézése... Ebből is látszik, hogy nem szakmai alapú a "ligetellenesség", hanem bábok módjára ráncigált álcivil politikai alapú.

Facebook oldalunkon hozzászólóink egyike tette fel a kérdést: „A fákat miben érdemes mérni? Darabszámra, lombtérfogatra, tömegre, netán időegység alatt megkötött szén-dioxid per egyed?” Kiváló kérdés! Egyben a természeti környezettel és az ökológiai közgazdaságtannal foglalkozók legnagyobb kérdése: hogyan árazzuk be a környezetet... Miben >>mérjünk<<?? Mérni viszont csak mennyiséget lehet, minőséget nem, vagy nem "így"! Vagyis fát alapvetően sehogy sem mérünk... ha igazán értjük a fa >>lényegét<<. Amennyiben mégis mérjük, úgy a lényegét hagyjuk figyelmen kívül. Lásd: René Guénon: A mennyiség uralmaz és az idők jelei és René Guénon: A modern világ válsága című könyveket.

rene_guenon.jpg

         7 hozzászólás

Címkék: vélemény politika természetvédelem környezet liget ökológia ligetbudapest

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Horváth Márk – Lovász Ádám: Az ikertornyok sohasem voltak: szimuláció és valóság

PPJ         2015.09.14.

Megkértem Horváth Márk filozófus és Lovász Ádám szociológus urakat, hogy az alábbi videó kapcsán, ha gondolják, kifejtett gondolataikat szívesen közzé teszem ezen felületen is. A Veneratio.eu oldalt jegyző szerzőpáros a tanulmánnyal bemutatják Baudrillard elméletét, főleg történeti szempontból, de filozófiai és elméleti hátteret is nyújtanak, és egy konkrét példán keresztül is megmutatják a szimulakra rendjeit és a szimuláció működését.

>Baudrillard szerint a szimulákrumok nem csupán megölik az eredetit, hanem rögtön fel is 'támasztják' azt. A realitást képtelenné teszik a halálra, s ezáltal a megszületésére se adnak esélyt. Mondhatni, a valóságnak még a hiányát is eltörlik.<
"Az absztrakció ma már nem hasonlatos térképhez, képmáshoz, tükörhöz vagy fogalomhoz. A szimuláció ma már nem területre, referenciális létezőre, szubsztanciára irányul, hanem egy eredet és realitás nélküli reálisnak a modelleken keresztül történő generációja. Hiperreális. A térkép előbbre való a területnél — ez a szimulákrum elsőbbsége — ő hozza létre a területet, s ha újraírnánk a mesét, ma a terület foszlányai porladának szét lassan a térkép felszínén. Nem a térkép a valóságos, hanem az, aminek nyomai itt ott láthatók még abban a sivatagban, ami már nem a Birodalomhoz tartozik, hanem hozzánk. Maga a valóság sivataga." (Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége)

Horváth Márk – Lovász Ádám: Az ikertornyok sohasem voltak: szimuláció és valóság
(LETÖLTHETŐ PDF-ben: Horváth, Lovász Az ikertornyok sohasem voltak)

„A modern tudomány nemcsak a közvetlen érzéki tapasztalattól szabadította meg magát, hanem mindattól, amit a képzelet nyújthatna támaszként. A tér, idő, mozgás és kauzalitás fogalmai mind összeomlanak. Mindaz, amit a megfigyelő közvetlen tapasztalata tartalmaz, valótlanként, irrelevánsként és elhanyagolhatóként van kezelve. Ezen tendencia egy olyan katarzist eredményez, amely az érzékinek minden maradványát elfogyasztja, nem annak érdekében, hogy egy magasabb világhoz vezessen el bennünket (…), hanem a tisztán matematikai gondolkodáshoz, a szám, a differencia nélküli mennyiséghez, szemben a kvalitással, az értelmezhető és élő erőkkel: az absztrakt intellektus extrém elmélyülésével egy spektrális és kabbalisztikus világgal nézünk szembe, ahol nem a dolgokról és jelenségekről van szó többé, hanem olyan árnyékokról, amelyek közös nevezője a szürke és a megkülönböztethetetlen.”[1]

Társadalmunk alapvető sajátossága a mennyiség, a tisztán matematikai uralkodás hegemóniája. Önreprezentációja, önmegjelenítése az, ami dominálja jelenünk társadalmi valóságát, valótlan spektralitását. A hatalomnak egy új formájával van dolgunk, azonban ennek eredete régebbi, mint gondolnánk. A hegemónia fogalmát Antonio Gramsci dolgozta ki elsőként, szembe állítva azt a dominanciával. A dominancia erőszakos hatalomgyakorlás, ahol szilárd és meghatározható különbségek vannak az elnyomók és az elnyomottak között, így ezzel szemben fennáll a szembefordulás, a lázadás lehetősége. Ezzel szemben a hegemónia kifinomultabb, és elsősorban a kulturális normákon keresztül történő hatalomgyakorlás, amely során a tömegek internalizálják ezen uralom világnézeti sajátosságait, eszméit. A társadalmi valóságon eluralkodott egy olyan diabolikus hegemónia, amely önmagát termeli újra szimulációkon keresztül. Ez a hegemónia virtuális hatalommá való átvedlése: „Egy új virtuális hatalom ez, abban az értelemben, hogy uralkodik és mozog egy minden referenst nélkülöző térben, vagyis kizárólag önmaga referenseként.”[2]

horvath_lovasz_ikertornyok.jpg

A New York-i World Trade Center ikertornyai Baudrillard szerint egymást tükrözték saját ön-referens jellegük okán, amelynek alapja a sajátos jelleg totális hiánya, vagyis egy tükröt tükrözött vissza egy tükör.[3] Míg a klasszikus modernitást jelképező Empire State Building Baudrillard szerint a modernitás prométeuszi formáját képviseli, addig a szeptember 11-edike során ledőlt, és ezzel a virtualitás kommunikációs terébe átkerült tornyok már ouroboszi logikát jelenítettek meg. Minden szimbolikus valóság el lett tüntetve, vagy legalábbis el lett süllyesztve az egysíkú üveglapok hálózatába, amely az elektroteknikai hálózatokhoz hasonlóan internalizált minden jelentést. A World Trade Center tornyai a lehető legalacsonyabb rendű, antitradicionális dekulturáltságot testesítették meg Baudrillard nézetében, a kultúra zéró fokát. A tükörfelületek megkétszerezték a külső valóság eseményeit, miközben valójában elnyelték azokat a tornyon belül játszódó gazdasági folyamatok spekulatív valótlansága.

René Guenon A mennyiség uralma és Az idők jelei című 1945-ös munkájában is találkozunk a minőségtelen kvantifikáció veszélyeire való figyelmeztetéssel: „A számjegyek és a számítások a statisztikust ‒ de nem csak a statisztikust, hanem mindenki mást is ‒ a »pontosság« illúziójába ringatják, amely természetesen minden további nélkül »pszeudo-matematikainak« nevezhető, részint azért, mert ezt elmulasztják észrevenni, részint pedig az előre kialakított eszmék miatt, az ilyen számjegyekből csaknem minden kívánt konklúzió levonható, és így azok önmagukban minden jelentőséget nélkülöznek”[4]Hasonlóképpen a felhőkarcolókat is értelmezhetjük pszeudo-építményekként, szimbolikus minőségüktől megfosztott konstrukciókként, akár a heideggeri értelemben vett „áll-ványokként”. A szimulakra társadalma Baudrillardnál lényegét tekintve azonos azzal, amit Guenon és a tradicionalisták a mennyiség uralmának neveznek. Fraktális, kódolható, képletekbe lepárolható, lététől megfosztott létezők maradványai keverdnek szimulációs tengerekben. A modernitásban, véli Guenón, a puszta számszerűségen kívül, minden egyéb megkülönböztetés kizáródik. A modernitás lényegében „az esszenciális egységtől fokozatosan távolodó mozgás”.[5] Baudrillarddal együtt akár amellett is érvelhetnénk, hogy szeptember 11-edike és a hozzá hasonló „balesetek”, szabotázsakciók semmi egyébről sem szólnának, mint a hiperkapitalizmusba torkolló technikai civilizáció megnövekedett mozgássebességének öngyilkos magábafordulásáról. Mint a Világkígyó, a saját farkába harap, saját eredetéhez, gazdasági központjához tér vissza a tőke hatalma.

Mint megjegyzi: „Az univerzális mint idea öngyilkosságra kárhoztatik, amint globalizálódik.”[6]Távolról sem véletlen, hogy a terrortámadásokkal kapcsolatban említi ezt a posztmodern filozófus. Az ikertornyok áldozatok, a globalizálódott médianyilvánosság számára olyan bemutatt és feláldozott „többletek”, amelyek értéküket nem a létükből, hanem a hiányukból merítik. A hiperkapitalizmusnak minden kultúrát sajátságos tér- és időkezelésétől meg kell fosztania, hogy a rendszerébe foghassa az összes kultúrát, mivel saját értékekkel nem rendelkezik többé. Egy kultúra, amely elvesztette az értékeit, csupán más kultúrák értékeinek a megtámadásával képes elégtételt venni saját hiányán.[7]

Hogyan épülnek fel a szimulakrum rendjei, hogyan válik totálissá ennek a rendszernek a valótlansága és értéktelensége? A szimulakrumnak alapvetően három rendje különböztethető meg, amihez később egy negyediket is megalkotott a francia teoretikus. A szimulakrum első rendjében a valóság reprezentációja egyértelműen egy mesterséges, attól elkülönülő reprezentáció (regény, kép, festmény). A szimulakrum második rendjében már elmosódik a határ valóság és reprezentáció között, amire Baudrillard egy Borges-esszét hoz fel példaként. A szimulakrum harmadik rendje meghaladja a fenti kettőt, de úgy, hogy azoknak bizonyos jellegzetességeit megtartva egy hipervalóságot hoz létre, mely a valóság vagy eredet nélküli valóságmodellek során konstruálódik meg, azaz algoritmikusan termelődik, hasonlóan a számítógépes kódok által megalkotott virtuális valósághoz. Ez a szimuláció rendjének visszafordulása, hiszen immár a modell megelőzi a valóst, vagy Borges esszéjében a térkép megelőzi a területet. Mindez nem jelenti azt, hogy a valóság mint olyan eltűnt volna, hanem egyfajta közöny és elidegenedés van mindkettőtől, tehát a fent körülírt megfordulás a valóság és a reprezentáció kapcsolatában Baudrillard szerint irrelevánssá válik.

Természetesen a szimulakrumok totalitása sem egyik pillanatról a másikra érkezett el. Mind a négy rend vagy történeti szakasz, vagy érték és egy egyenlőségi pricípium által meghatározott, ez az a princípium, ami alapján a társadalmi értéket mérik, cserélik, illetve érvényre juttatják. A szimulakrum rendjei tehát a társadalmi gyakorlaton keresztül valósulnak meg, melyeknek ‒ Baudrillard szerint ‒ imperszonális, tudatalatti kényszerítő ereje van a cselekvőre.[8] A rendek mindegyike a világot modellezi az „általános egyenlőség” princípiumán keresztül, ami az összehasonlítás, klasszifikáció és a rendezett csere kereteit szabja meg a rendszeren belüli egységek, részek között.

Hogy a négy rend alapvetéseit megértsük, vizsgáljuk meg Gary Genosko táblázatát:[9]

Törvényszerűség /
központi érték
Domináns forma Szemiotikai
jellegzetesség
Jel formája
természet hamisítvány (counterfeit) véletlenszerű/
semleges
korrupt
szimbólum
piac termelés szeriália ikon
struktúra szimuláció a kód uralma Saussure-i jel
fraktál proliferáció metonimikus index

 

A következőkben Gary Genosko ‒ elsősorban szemiotikai ‒ táblázata, illetve Pawlett történeti vizsgálódása alapján igyekszünk a szimulakra négy rendjét részletesen felvázolni. Baudrillard elméleti felosztása, rendszerezése a reneszánsszal, pontosabban a késő 15. századdal kezdődik, tehát a szimulakra első rendje egybeesik a feudális rendszer kiüresedésével, amikor is az emelkedő burzsoá osztály lerombolta a feudális rendszer rögzített és szabályozott cserefolyamatait. A szimulakra első rendjének baudrillardi megnevezése az „utánzat” (counterfeit), de itt az érték még természetes törvényen, a használati értéken kereszül működik, ez egyenlőség az alapja. Baudrillard kiemeli, hogy a feudális rendszer helyébe lépő, és az azt fokozatosan elpusztító demokratikus parlamentáris rendszer a jelek szintjén túltermelést hozott létre, hiszen a jelentés, illetve a jelek cseréjét többé nem határozta meg a státusz, rang vagy a születés, és egy szabadabb csere jötett létre a „jelek játékán keresztül”, ami a divatban és a fogyasztásban jelentek meg.[10] Az így fellépő jeleket Baudrillard hamisnak (counterfeit) és önkényesnek nevezi, a szimbolikus kötöttségek egyfajta szimulakrumainak, aminek előbbi még valamelyest absztrakt referenciául szolgált.[11] Teljesen új jelenségek és új társadalmi gyakorlatok váltak lehetővé a szimulakum első rendjében. Ezek a barokk, a színházi illúzió, illetve az ezeken keresztül kibontakozó új művészeti és építészeti folyamatok. Baudrillard ezt a jelenséget a „stukkókon” keresztül elemzi több munkájában is.[12]

A második szakasz az ipari forradalom időszaka, ezt az időszakot Pawlett az 1750-es évekre teszi Nyugat-Európában, és Baudrillard a termelés fogalmával (production) írja körül, ahol az érték már piaci szabályok szerint, a „gazdasági csere-érték” alapján működik. A szimulakra második rendjében Baudrillard emeli az irányítás szintjét, hiszen itt a rendszer a termelésen keresztül kívánja szabályozni a jelek és feltűnések játékát, így egy magasabb rendet megalkotván az ekvivalenciának. Genosko kiemeli, hogy mindez a termelés indusztriális gyakorlatán és a nyelvben megjelenő operativitáson keresztül válik valóra. A szimulakrum második rendjében az általános ekvivalenciát az osztály- és piaci kapcsolatok jelentik, tehát az árucikkek gazdasági csere-értéken alapuló cseréje. Pawlett kommentárja felfedi Baudrillard elméletének Walter Benjamin-i gyökereit: „…amint a legfőbb »eredet« vagy referense ezen dolgoknak egyszerűen szóba se kerülhet a tömeggyártott termékek esetében, az eredeti referens kihalása egyedül képes meghatározni az ekvivalenciák általános törvényét, vagyis, a termelésnek mint olyannak a lehetőségét.”[13]Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában című műve kezdetén előrebocsátja, hogy a művészeti munkák mindig is reprodukálhatóak voltak, de a korai reprodukciós folyamatok (kiöntés, dombornyomás, fába vésés) megőrizték a művészeti munka unikalitását, azt, amit Benjamin aurának nevez.[14] A litográfia elterjedésével a 19. században a sokszorosító technológia radikálisan új stádiumba lépett, ami a reprodukálás folyamatának gyorsulásával együtt a darabszám drámai növekedésével járt együtt, így Benjamin szerint a litográfia látta el először képekkel a mindennapi életet. A folyamat kiteljesedését Benjamin a fotográfiában és a filmben látta, külön megemlítve a már Debord figyelmét is felkeltő hangosfilmet. Benjamin szerint az eredeti munka rendelkezik az aura teljes autoritásával, míg a technikai reprodukció során éppen ez veszik el véglegesen. Mint megjegyzi, az aura fontossága csökken abban a korban, ahol a művészeti munkákat mechanikus úton reprodukálják.[15] Baudrillard szerint a második rend mechanikus reprodukción keresztül létrejövő jeleire a durvaság, az indusztriális ismétlő jelleg, a funkcionalitásból eredő lelketlenség és üresség lesz jellemző, szemben a „stukkók” által megjelenített első rend diabolikus, varázslatos, illúziószerű jeleivel. Megszűnik a stabil ekvivalencia a jel és referencia között, illetve a jel és a jelölt között, ezzel egy instabil jelentés jön létre, ami a Baudrillard számára oly jelentős bináris felosztások berobbanásával jár. Baudrillard kiemeli, hogy az első és a második rendben a valóság még létezik, és a szimuláció sikerét a valósággal szemben mérjük, ez csak a harmadik rend kialakulása során fordul át a reprezentáció javára, mikor is a modell generálja a hipervalóságot.[16]

A harmadik rend jellegzetességei a DNS és a digitalitás, ami a Simulacra and Simulation c. mű számos esszéje alapjául is szolgál. A harmadik rend egy még nagyobb fokú irányítást eredményez előrejelzéseken, szimulációkon, mutáción keresztül. Eltűnik, felszámolódik a valóság, a referencia, de Baudrillard szerint a társadalmon belüli feszültségek, ellentmondások nem hogy felszámolódtak volna, hanem egyenesen fokozódtak.[17] Richard J. Lane rámutat Baudrillard aggodalmára a harmadik renddel kapcsolatban, miszerint a modell által generált hipervalóság egy valós eredet nélküli világot fog eredményezni, ahol a hipervalós lesz a domináns formája a világ megélésének és egyben megértésének is.[18] Lyotard a The Postmodern Condition című művében tárgyalja a performatív tudás kérdését, amely gondolat nagy hatást gyakorolt Baudrillard elméletére.[19] Lyotard szerint a technológia optimalizálja a teljesítményt, de nem vezet alaposabb megértéshez; a számítógépek használata nem eredményezi az univerzum mélyebb megértését, csupán a technológiai funkcionalitás fokozottan hatásosabb és produktívabb módjához vezet. Lyotard véleményében a posztmodern korban az olyan filozófiai idálok, mint az „igazság” vagy az „etika”, alárendelődnek a technikai performativitásnak, és így még az oktatásban is a számítógépes tudományok és genetikai tervezés fog előnyt élvezni az olyan tradicionális tárgyakkal szemben, mint a filozófia, vagy a művészetek.[20]

Jean Baudrillard az analóg technikáról a digitális technológiára való átállásban elméletének igazolását látta. Baudrillard szerint a társadalmat a tesztelésen és a mérésen keresztül konstruálják meg, eleve sugalmazott válaszokkal, megszűrt tartalmakkal. Ez a meghatározatlanság a társadalom minden szféráját érinti, főleg azokat, melyek a szimulakrum második rendjének felépítésében jeleskedtek: ezek a történelem, a közgazdaságtan, a kultúra és a politika. Arthur Kroker Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh c. könyvében így írja körül a harmadik rend baudrillardi társadalmát: „…ez egy olyan kor, amelyre a csábítás jellemző, nem pedig az ideológia, egy olyan kor amelyet az »immanens megfordíthatóság« furcsa, ám ellenállhatatlan logikája határoz meg, egy olyan kor, amelyet a »meggyőzés gépezete« és nem a manipulációé jellemez, itt a dolgok csak annyiban érdekesek, amennyiben saját eltűnésük fatális ígéretével kecsegtetnek. Egy összeomló (crash) politikai elmélet [Baudrillard-é], egy olyan századvégnek ahol a tradicionális jelölők (sign-referents) kétségbeesetten önmaguk ellentéteivé vedlenek át. Egy összeomló kultúra (crash culture), ahol a beomlott szubjektivitás és a politikai akaratvesztettség egy olyan hatalom diadalát képviseli, amely a művészetivé vált technológia nyelvén beszél: a virtuális valóság virtuális hatalma”.[21]A szimulakra második rendje instabil és nagyon hamar átlép ebbe a harmadik rendbe.[22] A harmadik rend korszakát Baudrillard a ’70-es, ’80-as évek késő kapitalista társadalmaira alkalmazza, amelynek az alapja a kód, vagyis az „érték strukturális törvénye”, ami a „jel-csere értéken” keresztül valósul meg. Baudrillard itt veti fel a hipervalóság kérdését, amely véget vet a valósnak, mint referenciának, és mint modell meghaladja, átlépi azt. Baudrillard a Passwords-ben megjegyzi, hogy a virtualitás eredendően a valósággal szemben áll, de a modern technológiák hirtelen előrelépésének köszönhetően a valóság van eltűnőben, illetve a két fogalom közötti dialektikus viszony számolódik fel.[23] Baudrillard így ír kései munkájában a virtualitásról: „A virtuális most már az, ami a valóság helyét veszi át, a valóság végső megoldása, amennyiben a világ diadalát viszi végbe, valamint azzal párhuzamosan, a világ feloldódását. Ennél a pontnál a virtuális gondol el bennünket: nincsen szüksége a gondolkodó szubjektumra, a cselekvő szubjektumra, minden a technológiai mediáción keresztül történik.”[24]Hegarty mindehhez még hozzáteszi, hogy a szimulakrum harmadik rendjében a szimuláció már nem imitáció, hanem helyettesítés, és nincs többé valóság, amit imitálni lehetne.[25] Mint Guénon megjegyzi, senki és semmi nincs többé a helyén.[26] A szimuláció korában valóban egyetlen szimbolikus érték sem foglalja el a hozzá méltó helyet, helyette csak a digitalizációt és ezen keresztül a szimulakra termelését elősegítő fraktalizált káosz uralkodik a valóságon. Kizárólag a techno-tudományos komplexum struktúrái stabilizálódnak az instabilitás rendszerében, a szimbólum nélküli dekulturáltságban, ahogy a Word Trade Center épületei kiemelkedtek a városképből. A szimulakra tehát ezt a szimbólum nélküli össztársadalmi valótlanságot jelentené. Ez nem azt jelenti, hogy a szimbólumoknak ne lenne örök relevanciájuk vagy létük, mivel az igazság princípiuma örökké való, hanem azt a degenerálódott társadalmi nyilvánosságot írja le, amely kivetette a transzcendens értékeket, helyettesítve azokat a köz- és magánélet, jó és rossz, férfi és nő kategóriáinak berobbanásaival, inverzíóival. Baudrillard „előszeretettel” ír a transzszexualitás és transzvesztitizmus jelenségéről, mondván, hogy a sztárok mindnyájan „mutánsok, transzvesztiták, genetikai barokk lények, akiknek erotikus külsősége elfedi a sajátos jegyek általános hiányát. (…) Michael Jackson egy magányos mutáns, egy olyan hibridizáció előfutára, amely tökéletes azért, mert univerzális ‒ egy faj, amely véget vet minden fajnak.” [27] Miért is vagyunk mind univerzálisan transzszexuálisak a hiperkapitalizmus viszonyai között? A rendszer érdekei megkövetelik az identitás bizonytalanságát, a szilárd identitások száműzését vagy marginalizálást a nyilvánosságban. A rendszer számára a bizonytalanság univerzalitása az elsődleges; az embert formálható masszává, ragasztóvá, gépzsírrá degradálja. Nincs szexualitás, nincs nemiség, nincs magánélet, nincs közösség, ezek helyett a hipervalóság, a több mint valós rendszere van. Baudrillard szerint a ’80-as évek társadalma egy negyedik rend felé halad, ami egy fraktális vagy virális rend, ahol az érték referencia nélkül bármilyen irányba sugároz: nincs többé ekvivalencia, nincs az értéknek törvénye, és ezt a negyedik rendet egy külön munkában elemzi.[28] A negyedik rend során a degenerálódás a lét egészen mély rétegeibe hatol. Az organikusságot felszámolta a szimulakrumok elterjedése, amint ezt Evola is érzékelte: „Pontosan azért, mert semmilyen organikus civilizáció nem létezik már, pontosan abból adódóan, hogy a feloldódás már a lét minden szintjére átterjedt, a múlt értékei megszűntek létezni.”[29]

Civilizációnk, a szimulakrák által fertőződött ál-civilizáció, az inorganikusság léttelenségének kibomlása. A testet és a nemiséget ezért száműzi: organikusnak lenni eretnekség. Feloldódott minden érték. Evola azonban fatalitás helyett a benső értékekre és szilárdságra való támaszkodást, valamint a modern technológia és kulturális tendenciák szelektív alkalmazását helyezi előtérbe individuális megoldás gyanánt. Transzszexuálisok vagyunk mindannyian, képtelenség visszatérni pillanatnyilag a kiindulóponthoz, addig, amíg életben van a Világkígyó. Ennek dacára bizakodnia kell „a lélek-arisztokratának” abban, hogy a Világkígyó elpusztítható. A léttelenségből még teremtődhet lét. Hasonló gondolatot azonosít Heidegger gondolkodásában András Sándor filozófus: „A technika ahogy-léte (Wesen), az áll-vány kétértelmű, ahogy minden leplezetlenülésé, vagyis az igazságé. Egyrészt megrendel (bestellen) és eltorzít (verstellen), így az igazságot veszélyezteti, másrészt az alkalom-adásban (im Gewahrenden) sajátosul, amiben az ember egyszer majd talán képes lesz arra, hogy az igazság érkezéséhez szükségesen használtassék. A kétértelműség a rejtésé és leplezetlenülésé.”[30]

Az áll-vány (Ge-stell) ahogy-léte ebben a megvilágításban, a technika kétértelműségét a lét feltárására, ugyanakkor, annak eltüntetésére való alkalmasságát jelölné. Az istenség, a szent, az volna, ami alkalmat ad az istenek jelentkezésére. András Heidegger olvasatában a szent engedi igazán a létezőt a létbe, ennek a leplezetlenülésnek mintegy előfeltétele.[31] A szimulakrum egyfajta akadálya volna a leplezetlenülésnek. Nem ad (legalábbis nyilvánosan) az elsötétült társadalmi nyilvánosságban a szent. Az alkalom adó, ami adná az alkalmat, átmenetileg inoperatívvá válik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szimulakrák korában, a technika ahogy-léte által átszínezett társadalmi rendszerben, a működésképtelenség, az inoperativitás válik normává, intézményesült hamis tudattá. A kényszer, folytatja András, Heideggernél szorosan összefügg az áll-vánnyal, azzal együtt adódik.[32] Inhumán technológiai expanzió idézi elő az össztársadalmi valótlanságot.

Bizonyított számunkra, hogy a valótlanság zártságában az egyedüli kiút a nyitottság, méghozzá a másik felé irányuló újdonsult mozgás. Az áll-vány destrukciója hordozza magában a meghatározatlanságtól való megszabadulást, olyan megértést, amely felhasítja a rendszertelenséget, és helyreállítja a világ rendjét metafizikai értelemben. A rendszer már kialakult, azonban kialakultsága, kialakítottsága távolról sem jelenti a visszatérés lehetetlenségét, a lét egyszer és mindekorra való bezáródását a transzcendencia előtt. Aki tudatlan, nem sejtheti meg annak az aboriginális meghatározatlanságnak a mélyrétegeit, amelyből előfakadt a hamis létezők sokasága. Ezt a sokaságot száműzni már nem tudjuk, viszont a nyíltságnak nem is árthatnak igazán a transzcendencia számára zárt tudattal megvert tudattalanok. A metafizika igazságai ugyanis függetlenek attól, hogy valaki kételkedik-e bennük, vagy egyáltalában van-e olyan tudat, amely kételkedhetne bennük. Az egész világ, beleértve a meghatározatlanság tengerén úszó hamis meghatározottságokat, azok valamennyi nyomorúságos áll-ványával egyetemben, képtelen bármit is ártani az igazságnak. Amennyiben számít nekünk, a kibernetikus révedezésekbe fulladó nemzedékek tagjainak az igazság, csakis a virtualitással szemben állva válhatunk képessé egy restauratív igazság helyreállítására. Ezen helyreállítás, helyreállítódás viszont csakis akkor vihető végbe sikeresen, amennyiben meghaladjuk a fatalizmust, és elismerjük, hogy a hiper­kapitalizmus képtelen ártani a lét igazságának. Az ártalom, a rontás szisztematizálódása a legmélyebb bensőségesség számára felszíni entropikus energiapont marad. Ettől még a mélységek negentrópiájába vetett remény megmarad bennünk, a hazug létezők ahogy-létében kételkedőkben. Paul Virilio arra figyelmeztet bennünket, hogy a technológiai gyorsulás egyáltalán nem negentropikus, vagyis reménykeltő, olyan tendencia, amely reményre adhat okot: „…a termelés delokalizációja nem a tevékenységnek valamely relokalizációjához vezet (…) Sokkal inkább a városi ember átfogó és kíméletlen EXTERNALI­ZÁCIÓJÁHOZ ‒ KISZERVEZÉSÉHEZ.”[33]

Egyetemes kiszervezéssel fenyegeti az emberi élet alapjait az áll-vány destruktivitása. Ez nemcsak veszély, hanem lehetőség: a gyökeres civilizációs fordulat lehetősége és szükségszerűsége. A kilátás előfeltétele a hazugságok leleplezése, az időnyerés alternatív alakzatok újrafelfedezésén keresztül. Ez nem valamely geometriai absztrakció, sokkal inkább gyakorlatias felszólítás olyan közösségek restaurációjára, újraalapítására, amelyek megtagadják a szimuláció sokszorosítását.

A két torony nem pusztult el, mert soha nem is létezett, szimbolikus értelemben negativi­tásnak voltak tekinthetők. A pusztítás nem a tornyok összedőlése volt, hanem léttelen, üres létezésük, amelyek, akárcsak az üvegfelületük, hamisan tükröztek vissza minden értéket, teljességgel deszakralizálva őket.

Amikor a szimulációra gondolunk, fejünkön repedés keletkezik, amely a maga formájára alakítja át az időt. Szolárium-barna nő előállítja az alakzatok hazugságának energiaszintjét, olyan kilátást, amelynek nincsen dimenziója. A dimenziótlanság átalakítása előkészítetlen energicsatornákat, szétszakadó műanyagpályákat formál. A destruktív dezorganizáció olyan kérdés, amelyre a választ meg kell tagadni egy lehetetlen cserén keresztül. Ebben a cserében a tér felfalódik az idő által, vagyis entrópiába süllyed még a megsemmisülés is. Az energia elektromos, és így tovább. Aki tudatos, az érzi az energia potencialitását, annak a rejtett mélységnek a lehetséges leplezetlenülését, amely a személy legbensőbb magvában található. Mozgási energia, elektromos energia, mágneses energia: negatív spiritualitás.

A fizikai világ repedezéseinek teoretizálása a szimulákrum, a szimulákrumokat számba vevő diskurzív kibontakozás. Átestünk a valóság soha nem hazudó kapuján, és felfedeztük jelenlegi kilátástalanságunk alaptalanságát. A kilátástalanság addig releváns, amíg feledésben marad az alap. Ezen alapra csupán utalni vagyunk képesek. Az alap az, András Sándor szavaival élve: „ami a borban a szesz, erjedten-erjedő és erjesztő.”[34]A szellem ezen valóságot kívánja képviselni, akkor is, ha az emberek tömegei ezt az igényt látszólag megtagadják.

BIBLIOGRÁFIA:

András Sándor: Heidegger és a szent, Budapest: Osiris-Századvég, 1994
Baudrillard, Jean, Lotringer, Sylvére: The Agony of Power, Los Angeles: Semiotext(e), 2010
Baudrillard, Jean: Passwords, London, New York: Verso, 2003 [2002]
Baudrillard, Jean: Simulacra and Simulation. The Body, In Theory: Histories of Cultural Materialism, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1995
Baudrillard, Jean: Symbolic Exchange and Death, London, Thousand Oaks, New Delhi: SAGE, 2002 [1976]
Baudrillard, Jean: The Mirror of Production, St. Louis, Telos Press Publishing, 1975 [1973]
Baudrillard, Jean: The Perfect Crime, London and New York, Verso, 2008
Baudrillard, Jean: The Spirit of Terrorism, London and New York: Verso, 2013 [2002]
Baudrillard, Jean: The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena. London and New York: Verso, 2009 [1990]
Benjamin, Walter: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 [1936]
Evola, Julius: Ride the Tiger: A Survival Manual for the Aristocrats of the Soul Rochester, Vermont: Inner Traditions, 2003 [1961]
Genosko, Gary: Baudrillard and Signs: Signification Ablaze, New York: Routledge 2002 [1994]
Guénon, René: A mennyiség uralma és Az idők jelei, Debrecen: Kvintesszencia Kiadó, 2006
Guénon, René: A modern világ válsága, Debrecen: Kvintesszencia, 2008
Hegarty, Paul: Baudrillard: Live Theory, London and New York, A&C Black, 2004
Heidegger, Martin: Seminare, Frankfurt am Main: Klostermann, 1986
Kroker, Arthur: Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh, New York: Palgrave Macmillan, 1993
Lane, Richard J.: Jean Baudrillard, New York: Routledge, 2008 [2000]
Lyotard, Jean-Francois: The Posmodern Condition: A Report on Knowledge, The University of Minnesota, 1984 [1979]
Virilio, Paul: The Great Accelerator, Cambridge: Polity Press, 2012 [2010]

LÁBJEGYZET:
[1] Julius Evola: Ride the Tiger: A Survival Manual for the Aristocrats of the Soul, Rochester, Vermont: Inner Traditions, 2003 [1961]: 136.
[2] Jean Baudrillard, Sylvére Lotringer, Sylvére: The Agony of Power, Los Angeles: Semiotext(e), 2010, 93.
[3] Uo.: 92.
[4] René Guénon: A mennyiség uralma és Az idők jelei, Budapest: Kvintesszencia Kiadó, 2006 [1945]: 83.
[5] Guénon: 2006 [1945]: 57.
[6] Jean Baudrillard: The Spirit of Terrorism, London and New York: Verso, 2013 [2002]: 71.
[7] Baudrillard: 2013 [2002]: 74.
[8] William Pawlett: Jean Baudrillard: Against Banality, New York: Routledge, 2007, 74.
[9] Gary Genosko: Baudrillard and Signs: Signification Ablaze, New York: Routledge 2002 [1994].
[10] Pawlett: 2007: 74.
[11] Jean Baudrillard: Simulacra and Simulation. The Body, In Theory: Histories of Cultural Materialism, University of Michigan Press, 1995.
[12] „Baudrillard hangsúlyozza a stukkó használatát és a trompe l’oeil művészi eszközét mint ezen periódus tipikus jellegzetességét. A stukkó egy fogalom, amely az olasz reneszánszból ered, egyfajta gipsz vakolat, amellyel építészeti felületeket vontak be, létrehozva ezáltal díszes tereket. A trompe l’oeil festészet szó szerint annyit jelent, mint »a szem megtévesztése«, a háromdimenzió illúzióját jeleníti meg, olyannyira, hogy a 2D kép valódiként hathat. A szimulakráknak minden egyes rendje átrendezi a világot, hogy érthetőbb, irányíthatóbb és menedzselhetőbb legyen. A hamisítvány ezt csupán »a szubsztancia és a forma szintjén éri el, nem a relációk és struktúrák szintjén.« (1993a: 53) A stukkót egyfajta »univerzális szubsztancia« gyanánt alkalmazták, amelyből bármilyen formát alakíthattak – egy általános, ám akkoriban még korlátozott ekvivalenciaként..” William Pawlett: 2007: 75.
[13] Pawlett: 2007: 74.
[14] Walter Benjamin: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 [1936]: 2-5.
[15] Benjamin: 2008 [1936]: 6-9.
[16] Richard J. Lane: Jean Baudrillard, New York: Routledge, 2008 [2000]: 86.
[17] Erről lásd: Baudrillard: The Transparency of Evil, The Spirit of Terrorism, The Perfect Crime c. műveket!
[18] Lane: 2008 [2000]: 86.
[19] Jean-Francois Lyotard: The Posmodern Condition: A Report on Knowledge, The University of Minnesota, 1984 [1979]: 41-53.
[20] Richard J. Lane: 2008 [2000]: 89.
[21] Arthur Kroker: Spasm: Virtual Reality, Android Music and Electric Flesh, New York: Palgrave Macmillan, 1993: 165.
[22] Pawlett: 2007: 75.
[23] Baudrillard: Passwords: 2003 [2002]: 41.
[24] Baudrillard: Passwords: 2003 [2002]: 42.
[25] Hegarty: 2004: 50.
[26] Guénon: A modern világ válsága, 81.
[27] Baudrillard: The Transparency of Evil 2009 [1990]: 23.
[28] Pawlett: 2007: 72.
[29] Julius Evola: Ride the Tiger, 162.
[30] András Sándor: Heidegger és a szent, Budapest: Osiris-Századvég, 1994: 157.
[31] Uo. 60
[32] András: 1994: 183. és Heidegger: Seminare, Frankfurt am Main: Klostermann, 1986, 390.
[33] Virilio: The Great Accelerator, Polity Press, 2012 (2010)
[34] András Sándor: 1994: 81.

         szólj hozzá

Címkék: usa videó filozófia természet környezet urbanizáció ökofilozófia horváth márk lovász ádám

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Repülő disznósz*r! Drón kapta lencsevégre, hogyan porlasztják a Smithfield sertéstelepek a levegőbe az állati ürüléket (videó)

PPJ         2015.01.14.

repulo_disznoszar.jpgÉszak-Karolinában sertés farmok ezrei porlasztják a levegőbe a kezeletlen állati ürüléket és beszennyezik a környék közösségeit, mondta az RT-nek Mark Devries, aki a sokkoló légifelvétel videót készítette egy kém-drónnal.

Publikálta: RT.com - 2014. December 22.
Fordította: GreenR – A Zöld Objektív

Ezen környezeti probléma „valamiért nagyon csekély figyelmet kapott az amerikai sajtóban”, jegyzi meg a dokumentumfilmes és aktivista Devries, akinek drónja több mint 2000 ipari sertéstelep emésztőgödréről rögzített felvételeket az amerikai államban.

„Ezek az ipari pöcegödrök az emberek otthonainak, iskoláinak, szomszédságainak közelében vannak” – jelentette ki Devries az RT.com-nak adott interjúban. „Annak érdekében, hogy megszabaduljanak a hatalmas szabadtéri emésztőgödrök anyagától, a hígtrágya tulajdonképpen hatalmas eszközökkel apró szemcséjű ködként a levegőbe van porlasztva.”

Korábbi kapcsolódó bejegyzésünk:
2013.08.25. - Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét (+ filmek)

https://m.blog.hu/gr/greenr/image/Mishak-Henner-Feedlot-Photography-1-728x485.jpg

A szél által továbbterjedve, a sertésürüléket tartalmazó köd „komoly egészségügyi hatásokat okoz és súlyosan befolyásolja az emberek életét” – mondta. Tanulmányok vizsgálták a légúti megbetegedéseket, például a gyerekkori asztmát, ami elég gyakori a környéken a vérnyomásproblémákkal együtt.

„Azt hinnéd, hogy az eső esik” – mondja a videóban Elise Herring, a környék egyik lakója. „Nem nyitjuk ki az ajtókat és ablakokat, de a szag úgyis bejön. Eláll az ember lélegzete…”

A légszennyezettség, a kemikáliák és a hashajtó szagú levegő kapcsán Devries elmondta, hogy Észak-Karolinában kifejezetten olyan törvények vannak, amik megnehezítik a helyi lakosok számára, hogy bíróság elé vigyék a szennyezés kapcsán a sertésfarmokat.

„A törvény ezeket az óriás ipari sertéstelepeket védi és a szomszédoknak nagyon kevés – leginkább semennyi kegyelmet nem biztosít” – mondta Devries. „Azt remélem, hogy a nyomozásom párosulva másokéval, nagyobb nyilvánosságot fog teremteni az ügynek és így nagyobb nyomás lesz e cégeken, hogy fejlesszenek és változtassanak a gyakorlatukon.”

Devries megjegyezte, hogy bár a drón által felvett videó csupán pár napja került ki, de már most lett pár előrelépés, mind környezeti szempontból és állatjóléti szempontból.

Az RT.com-nak elmondta továbbá, hogy az utóbbi években a szakértők szerint valóban kevesebb lett a jelentős emésztőgödör kifolyások száma, ami által a talajba szivárgott a hígtrágya. Állatjóléti szempontból előrelépésnek számít, hogy egyre több telep hagy fel az „anyakoca ketrecek” használatával vemhességkor, amikor is több hónapon keresztül mozgásképtelenül szűk fémrácsok közé vannak szorítva.

anyakoca_ketrec.jpg

A Devries videóján látható farmok tulajdonosa, akár közvetlenül vagy a vállalkozókon keresztül, de végül is a Smithfield Food Corporations, a világ legnagyobb sertéstenyésztő vállalata.

„Telepeinkkel igyekszünk jó szomszédok lenni és tiszteletben tartani azok jogait és tulajdonait, akik üzemeink közelében élnek” – adta közre email-es közleményében az International Business Times-nak Kathleen Kirkham, a Smithfiel Foods szóvivője. „Szorosan közreműködünk minden gazdálkodónkkal, hogy megfeleljünk a szigorú környezetvédelmi szabályoknak, így előmozdítva a folyamatos fejlődést és meghaladva a legtöbb állami és szövetségi teljesítési kötelezettséget.”

Környezetvédők és állatjóléti aktivista csoportok régóta kritizálják a húselőállító óriást, és az Environmental Protection Agency (EPA) (Környezetvédelmi Hatóság) is speciális kampányt indított, hogy javuljanak a feltételek és csökkenjenek az ilyen tevékenységből adódó vízszennyezések az észak-karolinai és virginiai sertésipartelepeken.

A Rolling Stone magazin cikke szerint a cég 12,6 millió dollárra lett bírságolva összesen 6900 esetben történt jogsértés miatt a 1997-ben a Clean Water Act (Tiszta Víz Törvény) értelmében, ami a harmadik legnagyobb büntetés az EPA történetében. [Tovább olvasva a Rolling Stone magazinban, kiderült, hogy ez a büntetés a Smithfield éves bevételének a 3,5%-a.]

         szólj hozzá

Címkék: videó mezőgazdaság környezetszennyezés környezet sertés ipar ökológia sertéshús trágya állattartás agrárium humánökológia drón állatjólét nagyipari mezőgazdaság hígtrágya

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Időkép.hu - Légszennyezettség - Extrém Napikép: 21. rekord

PPJ         2014.12.15.

Szoros mérkőzésnek lehetünk tanúi! Jelenleg a pécsi 367%-os nitrogén-monoxid versenyez a sajószentpéteri 202%-os PM10-zel. Feljövőben van még Nyíregyháza is, a 111%-os PM10 szállópor jó eséllyel ma is végez néhány tüdővel és azt körülölelő emberrel. Kiesőben a soproni Alpok csapata, 79%-ról folyamatosan csökken. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

legszennykep2014_12_15.jpg

Források:
http://www.idokep.hu/szmog
http://www.legszennyezes.hu/pecs/

legszennykep_pecs_2014_12_15.jpg

legszennykep_sajoszentpeter_2014_12_15.jpg

NO (nitrogén-monoxid): Színtelen gáz, amely erős oxidálószer és reakcióba lép éghető és redukáló anyagokkal. Levegővel érintkezve nitrogén-dioxid szabadul fel belőle. A nitrogén-monoxid izgatja a szemet és a légzőszervet. Belégzése tüdővizenyőt okozhat, hatással lehet a vérre, okozhat methaemoglobin képződést. Magas expozíció halált okozhat. A tünetek késleltetve jelentkezhetnek. Szaga nem figyelmeztető, ha toxikus koncentrációban van jelen. Nitrogén-monoxid keletkezhet magas hőmérsékleten a levegő oxigénjéből és nitrogénjéből, illetve nitrogén tartalmú vegyületek elégetésekor. Ezek a folyamatok leggyakrabban belső égésű motorokban játszódnak le, de jelentős NO-forrás az ipar és a biomassza égetés is. Városi környezetben elsősorban a gépjárműmotorok felelősek a NO és a NO2 szennyezésért.

Légköri aeroszolok (szálló por, PM10): A levegőben, mint közegben diszpergált állapotban előforduló, folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecskék. Az aeroszol részecskék élettartama néhány perctől akár több hónapos időtartamig terjedhet a részecskék méretétől és tömegétől függően. Méretük 0,001 és 100 mikrométer közé esik. Az egészségre gyakorolt hatásuk függ a méretüktől, ugyanis a nagyobb méretű szemcsék megakadnak az orrunkban, míg az egészen kicsik lejutnak a tüdő mélyére.

Tartalmazhatnak kormot, szerves anyagokat, nehézfémeket, azbesztet. Nagy részük rákkeltő. Egységes egészségügyi határérték megállapítása igen bonyolult, mert sok aeroszol képző anyag már egészen kis mennyiségben is nagyon káros lehet. Az azbeszt belégzés útján kerül az emberi szervezetbe és rákot vagy azbesztózist okozhat. Hazánkban országos programok szolgálnak az azbesztmentesítésre. Ennek hatására az azbeszt mennyisége jelentősen csökkent a levegőben, azonban a molibdén mennyisége nőtt.

A légköri aeroszolok képződésében nagy szerepe van a gépjárműforgalomnak. A dízel üzemű járműveknek számottevő az aeroszol kibocsátása, de a kerekek is felverik a port, amit a levegőben aeroszolnak nevezünk. A városi aeroszolok összetétele nehezen meghatározható, a részecskékre rátapadnak egyéb szennyezők pl.: PAH-ok, nehézfémek. Az Egészségügyi Világszervezet nem ad meg határértéket a közlekedésből (elsősorban a dízelüzemű járművekből) származó részecskék koncentrációjára, mivel álláspontja szerint nem létezik olyan alacsony koncentráció, amely biztosan nem károsítja az egészséget.

         14 hozzászólás

Címkék: környezet légszennyezettség időkép

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása