Napiképek: Urbanizáció = rák

PPJ         2012.06.04.

A modern horizontalizmus

"A modernség radikálisan átformálta a transzcendenciához való viszonyt. Felszámolni ugyan minden próbálkozása – szcientizmus, bolsevizmus, freudizmus, pozitivizmus, posztmodernizmus etc. – ellenére sem tudta, ám a hozzá való viszonyt képes volt átalakítani, méghozzá oly módon, hogy az a legkisebb mértékben se zavarja érdekköreit. A modernség ugyanis a par excellence földhözkötött "metanarratíva": horizontálisan bontakozik ki, s teljes mértékben idegen tőle a régi ember vertikális világképe. A modernség hatalmas távlatokat nyit – főként tudománya és technikája révén –, ámde vaknak kell lennie annak, aki nem látja, hogy ezek a távlatok kizárólagosan horizontálisak: egy Mars-utazás esszenciálisan nem jelent többet, mint ökrösszekérrel átmenni Bágyogszovátból Rábapordányba, ellenkezőleg, inkább kevesebbet, mert hiszen a Mars nincs "feljebb", vagyis nem rendelkezik magasabb "ontológiai ranggal", mint Rábapordány, s nincs épeszű ember, aki szívesebben költözne a Marsra, mint Rábapordányba. Míg a mai ember világképét egy olyan háromszög fejezné ki, amelynek alapja végtelen hosszúságú, magassága azonban csaknem elhanyagolható, addig a régi ember világképe egy olyannal volna ábrázolható, amelynek alapja ugyan nem nagy, viszont magassága végtelen. A mai ember világa fölfelé zárt, oldalfalai azonban nincsenek; a régi ember világát oldalfalak határolták, fölfelé azonban nyitott volt, akárcsak a régi, fallal körülvett városok." [Forrás: ÖkoTáj 39-40.sz. 2008. // Buji Ferenc: A transzcendencia szekuláris és okkult degenerálódása]

Urbanzáció -> szuburbanizáció -> dezurbanizáció -> reurbanizáció Katt a képekre!

cancer urban.jpg

         szólj hozzá

Címkék: kép bécs város biológia környezet sejt cancer urbanizáció humánökológia urbanism rákos sejt bécs városfal

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Húsvéti hírek

PPJ         2012.04.08.

http://sphotos.xx.fbcdn.net/hphotos-ash4/306169_376383255718475_348978141792320_1198007_1827254088_n.jpg

Fantasztikus volt az Endemica Hungarica! Minden perce káprázatos, igazi profi munka, a szemem egyáltalán nem bánta, hogy csupán 35 perces. Az agyam viszont kívánt volna mondjuk csak még 5 percnyi plusz tudományos magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért is fontosak az endemikus fajok, milyen programok léteznek a megőrzésükre, milyen konkrétabb emberi hatások fenyegetik őket, miért fontos a jelenlétük az ökoszisztémában, hogy áll a biodiverzitás kérdése jelenleg, stb. Ti láttátok? Mi a véleményetek? Volt valami meglepő? Mennyire volt hatásos? Mindenesetre itt a Facebook oldaluk, akit ez mozdít valamire is :). És akkor most: a hírek!

A fejlődés jelenlegi iránya fenntarthatatlan - Greenfo.hu

Az éghajlat, az ökológiai rendszerek korábban sokáig állandóak voltak, de az emberiség hatása olyan nagy, hogy képes megváltoztatni a környezetét. A bolygó eltartó képességének határát azonban már elérték. Pásztor János ENSZ-tisztviselő szerint fenntarthatatlan a világ fejlődésének jelenlegi iránya, bebizonyosodott, hogy változtatásra van szükség. A szakértő, aki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű tanácsadó csoportját vezeti, a Magyar Külügyi Intézetben tartott előadásában a gazdasággal kapcsolatban úgy vélekedett, ha tapasztalható is növekedés, az gyakran munkahelyteremtés nélkül valósul meg, egyre jelentősebb ugyanis a pénzügyi tranzakciók szerepe a növekedésben. A jelenlegi gazdasági rendszer nem működik jól, hiszen csaknem összeomlott 2008-ban, és azóta csak "foltozták", alapvető változásokat nem hajtottak végre - mutatott rá. 

Létrejön a világ első biciklivárosa - Nem utópia! - Origo.hu

http://static6.origos.hu/i/1204/20120406-biciklivaros-gyerekrajz-kizarolag-kerkeparos-kozlekedes.jpgBiciklis paradicsom lesz egy amerikai kisvárosból: Gastonban kizárólag kerékpárral és gyalog lehet majd közlekedni. Ez az első lépése annak a programnak, amely az egészséges életmód mellett a kőolajtól való függetlenedést hivatott népszerűsíteni az Egyesült Államokban.

Kitiltják az összes autót egy amerikai kisvárosból. A tervezők szerint az ezerhatszáz fős Gaston ideális település a kizárólagosan kétkerekű életstílus bevezetéséhez, mivel érinti az országos vasúthálózat és a Congaree folyót szegélyező, Three Rivers Greenway nevű kerékpárút, és közel fekszik az állam fővárosához, az egyetemi központ Columbiához. A leendő bicikliváros újonnan tervezett épületei is megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi elvárásoknak, az ellátásukhoz szükséges energiát pedig kizárólag megújuló forrásból nyerik szélturbinákkal, napelemekkel. (A város itt látható a Google térképén.)

Fenntartható és élhető város rangsorok - Építészfórum.hu

De mire jó még egy ilyen rangsor amellett, hogy az egyébként is – mind környezeti, gazdasági, és társadalmi szempontból – magas színvonalú városok vonzerejét és presztízsét növeli, míg a lista vége felé kullogó települések amúgy is gyenge turizmusát még jobban visszafogja?  A szélsőségektől eltekintve a városrangsoroknak több jótékony hatása is lehet. A lakosság számára figyelemfelkeltő és magyarázó, tanító funkcióval bír, lefordítja a fenntarthatóság ügyét a városi hétköznapokra. A társadalmi felelősségvállalás nagyon fontos ahhoz, hogy a megfelelő irányba fejlődjön a városi élet, mivel ma még komoly hiányosság - Magyarországon is - a lakosok tájékoztatása a fenntarthatóság fogalmáról, fontosságáról és gyakorlatáról.

A fenntartható városi infrastruktúrával kapcsolatos kutatásaik három szegmensen haladnak, ennek egyike az összehasonlító tanulmányok eredményeként a Green City Index. Az európai rangsorban Koppenhága szerepel az első helyen a szén-dioxid semlegességet 2025-ig előirányzó tervezetével, valamint a lakosság hozzáállásával, amelynek ma 40%-a rendszeresen kerékpárral közlekedik (és ez a százalék folyamatosan nő). Az egy főre jutó zöldfelület mennyisége itt az egyik legnagyobb Európában.

Finisben a Tisza-tavi Ökocentrum, Európa legnagyobb édesvízi élőhelybemutató akváriumkomplexuma- víz l város l ember blog

http://www.poroszlo.hu/htmledit/upload/images/madartavlat.jpg

Poroszlón nemsokára megnézhetjük, hogyan élnek majd a vidrák és vizák Európa(!)legnagyobb édesvízi akváriumában. A Tisza-tavi Ökocentrumot április végén nyitják meg hivatalosan, de a mai nyílt napon Bornemisza János polgármester vezetett körbe minket, mesélte el az épület és a környék történetét.
A komplexumhoz élőhelybemutató vízi tanösvény fog kapcsolódni!
Mind a honlapjukon, mind a Facebook-on már megtalálhatók még a belépőjegyek árai is!
 

A miniszter félrenéz - Kettősmérce blog

http://galeria.index.hu/belfold/2010/10/07/friss_legifotok_kolontar_es_somlovasarhely_tersegerol/1725041_323c6d85315cba49d3329f8ed0ea7cdf_m.jpg

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértőjének összefoglalója a Tatai Zrt almásfüzitőn és a politikai elit köreiben végzett piszkoskodásairól.

Lehet, hogy a mezőgazdaság után a környezetvédelmi ipar területe is oligarchák kezére került. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter valamiért olyannyira támogatólag lépett fel az almásfüzitői vörösiszaptárolót üzemeletető cég tevékenysége mellett, hogy az EU által egyáltalán nem javasolt, sőt az új előírások szerint gyakorlatilag tiltot technológiát, az EU által ajánlott gyakorlatnak nevezte.

Pedig nemrég még Illés Zoltán, ugyanazon tárca államtitkára, mikor a Greenpeace a cég szerintük környezetkárosító tevékenységének felfüggesztő követelte, kijelentette, hogy “teljesen igaza van a Greenpeace-nek: Almásfüzitőn nincs szó semmiféle komposztálásról, amely amúgy fizikai abszurdum lenne", továbbá az engedély teljes felülvizsgálatát ígérte.

         1 hozzászólás

Címkék: város környezetszennyezés ökológia biciklizés fenntarthatóság ökocentrum

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 1. és 2.

PPJ         2012.03.31.

http://transitionculture.org/wp-content/uploads/stress_city1.jpgElég baba szövegekre pattant ki a szemem és a tudatom ma délelőtt. Egy igazi kétrészes poszt-szén urbánus "barbárság". Hogy mi lesz "itt", azt elképzelni se akarjátok... Csak aki meri. Aki mer úgy élni, hogy tisztában van a jövővel. Hogy hová vezet mindaz, ami jelen kultúránkat jellemzi. Csak az merje olvasni. Nagyon tanulságos! "A külföld" már rég készül erre!!! Könyvek garmadája jelent meg a témában, nemhogy két blogbejegyzés... Hálás köszönet tehát ismét, Wétikónak a fordításért! 

Mi az optimális közösségméret egy olaj-utáni világban? Senki sem tudja a választ, de a megaváros túl nagy, a túlélő bunker pedig túl kicsi.

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 1.

"A katasztrófák ellen a természet két fő védekezőeszközt használ. Az első a térbeli sokszínűség: méretben, formában, fizikai mintákban és összetételben. Ha egy rendszer összes eleme fizikailag egyforma léptékű – mind ugyanakkorák, vagy egyforma a génállományuk – akkor egy zavar, ami ezen a léptéken következik be, le fogja rombolni az egész rendszert. A léptékbeli változatosság védelmet jelent. Ha egy hurrikán telibe talál egy lakókocsiparkot, a lakókocsikat elfújja, de a baktériumok, az egerek és más, egészen más méretű elemek megmenekülnek. Egy macskákat sújtó járvány lecsap az egerekre, de a lakókocsikat és a baktériumokat sértetlenül hagyja. Az érett ökológiai rendszerek kellően változatosak térben ahhoz, hogy bármely bekövetkező katasztrófa, csak az adott léptéken élő elemeket pusztítsa el, de szinte sohasem az egész élőhelyet."

http://imgs.sfgate.com/c/pictures/2010/12/07/ns-11things09_ph_0502668072.jpg

Az olajcsúcs és a városi fenntarthatóság 2.

"Annyira népszerű kezd lenni az elképzelés, miszerint a vidékre menekülés a megoldás korunk problémáira, hogy már csak ezért is érdemes kritikusan vizsgálnunk a témát. Szerintem lesznek olyan városok és városrészek, amik alkalmazkodni tudnak majd a változásokhoz. Főleg az olyan városok, melyek népessége és kiterjedése nem éri el a kritikus tömeget, melyek körül ipartelepek helyett jó minőségű és könnyen elérhető termőföld van és ahol a városszerkezet szükség esetén viszonylag könnyen átalakítható.

Amíg ember van, gazdaság is lesz, de valószínűleg nem az a valami, amit jelenleg “gazdaságnak” nevezünk. A globális piacgazdaság össze fog zsugorodni és a romjain más gazdaságok alakulnak és virágoznak ki. Ezeknek is lesznek “városaik”, vagyis olyan helyeik, ahol az emberek nem feltétlenül anyagi javakat termelnek, hanem szolgáltatnak és kereskednek. Mivel olaj nélkül nem fogjuk tudni fenntartani az aktakukacokkal teletömött hatalmas irodaházakat, a jövő városai kisebbek és szerényebbek lesznek."

http://www.grinningplanet.com/amazon/images_books/h/the-post-carbon-reader-richard-heinberg-daniel-lerch.jpg

         szólj hozzá

Címkék: város világ válság fenntarthatóság peak oil olajcsúcs humánökológia wétikó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kötelező videó avagy értelmesen kifejtve mit képvisel a Greenr Blog - 9

PPJ         2011.12.14.

In Transition 1.0 - Átalakulásban 1.0 __ Olajfüggőségtől a helyi alkalmazkodásig

http://montrealpermaculture.files.wordpress.com/2010/11/transition_closeup1.jpg

Az Átalakuló városok mozgalom rohamosan nő. Világszerte több mint 300 helyi közösség döntött úgy hogy nem várnak a politikusokra, inkább maguk szervezik saját lakókörnyezetüket újjá. Újragondolják a saját élelmiszer-ellátásukat, a közlekedést, az épített környezetüket, néhol még helyi pénzrendszert is bevezetnek.

Az 'Átalakulásban' című filmben megnézhetünk néhány 'átalakuló várost' ('transition towns'). Olyan embereket hallunk, akik szerint a klímaváltozás enyhítése és az energiaválság kezelése nem várhat egyezményekre, és a saját környékükön, a barátokkal, szomszédokkal együtt próbálnak kialakítani egy ésszerűbb életvitelt.

A film 50 perces, angolul beszélő, magyar felirattal.
A filmről itt olvashatsz még többet:
http://transitionculture.org/in-transition (angol)
http://www.lmv.hu/atalakulo-varosok (magyar)

A film magyar verzióját a Védegylet, a Globalprojekt és a Környezetnevelési Hálózat hozta létre.

         szólj hozzá

Címkék: politika videó város világ olajválság fenntarthatóság olajcsúcs humánökológia ökológiai politika lokalitás helyi élelmiszer helyi gazdaságszervezés

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Kína Dubaja öt éve lakatlan

PPJ         2011.09.17.

A Belső-Mongólia sivatagjában fekvő Ordos (Kangbashi) városa a szénlelőhelyeknek köszönhetően Kína egyik leggazdagabb településává vált az elmúlt évtizedben. A városvezetés az elavult régi városközponttól 20 km-re gigantikus városépítési projektbe kezdett. Az épülő új városközpont közel öt éve nagyjából lakatlan. A másfél millió ember számára épített lakóházakban hivatalos adatok szerint 28 ezren élnek. A középületek teljesen kihasználatlanok. Az Ordos Art Musem az egyik elsőként épült középület, 2009-re készült el. A sok építészeti elismerést szerzett épület azóta is üresen, személyzet és látogatók nélkül magányosan álldogál a sivatag szélén. Ordos a műholdak képein is üres város benyomását kelti. [Forrás: Szöveg, képek és még több kép - Index galéria!]

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357418_1889bc266b6b45a429d61cac0ce25e53_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357442_a620ffdf11885610ba65f1f13e77225e_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357438_32be01eef8d515bbfbfcd580d2885cb0_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357546_966d58a0f7b6ab722ae7371a8846a26c_l.jpg

http://galeria.index.hu/kulfold/2011/09/14/kina_dubaia_ot_eve_lakatlan/2357542_84262232891ea5d445421f8ba72801cd_l.jpg

         1 hozzászólás

Címkék: kína ajánló dubai város fotók szellemváros ordos

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása