PPJ         2014.10.06.

Alábbi szakmai posztunk garantáltan politikamentes, viszont tudományos. Számos összefüggésre kívánja felhívni a figyelmet a talajokkal és bennük élő szervezetekkel kapcsolatban. Csak győzzünk eleget hálálkodni ezeknek a mikrobiotikus folyamatokat fenntartó apró lényeknek, hogy mindennapi egészséges kenyerünket megadják. Apropó: The International Year of Soils 2015 (IYS) - 2015 a Talajok Világéve lesz!

A talajok szükségességéről:

Az 1 főre jutó művelhető földterület nagysága a Világban az 1960-as években kimutatott 0,41 hektárról 2000 utánra 0,21 hektárra, azaz felére csökkent a NationMaster 2011-es jelentése szerint. A jelentés a fő okot a népesség növekedésében és a városok terjeszkedésében, valamint a közlekedés miatt kieső termőföld-vesztésben jelölte meg. A termőföld napjainkra gyorsan fogyó kincs. Éppen ezért is lenne egyre fontosabb, hogy a meglévő földterületek termékenységét megőrizzük, illetve tudásunkat a leghatékonyabb módon hasznosítva akár fokozzuk is.

Előzetes vizsgálatok 200-1000 év közé teszik azt az időszakot, ami szükséges ahhoz, hogy egy 2,5 cm vastagságú termékeny talajréteg képződjön (FAO, 2009). Ezzel szemben mégis nagyságrendileg nagyobb talajrétegeket képes az ember egy mozdulattal, egy rossz döntéssel, vagy egyféle technológiai művelettel megszüntetni, működését jelentősen korlátozni, akadályozni. Az antropogén, embertől eredő (de emberinek nehezen nevezhető) hatásokat a talaj napjainkra már a mégoly erősnek gondolt puffer-képessége szerint is nehezen tudja kivédeni. Korábbi hazai, saját vizsgálatok szerint a külszíni fejtésű szénbányák felszínre került meddő kőzetében, anyaguktól függően legkevesebb 8-15 év rendszeres szerves- és szervetlen trágya-bevitelére volt szükség a termőképesség kezdetleges kialakításához is. Az ilyen „rekultivációs”, művelésbe vonáshoz a 0-ból egy stabil 1,5 %-os humusztartalomig kellett legalább eljutni és mindezeken túl a növény-tápláláshoz legfontosabb talaj-élőlényeket (nitrogén-kötő baktériumokat és foszfor-mobilizáló gombákat) mesterséges oltásokkal betelepíteni)! Addig, amíg ezt nem lehetett elérni, csak terméketlen, halott anyag és nem élő talaj fedte a felszínt.

Mindezek mellett tudni kell azt is, hogy a talajélőlények sorozata, egy teljes „földalatti” táplálékhálózat, a legkülönfélébb élőlények szövetsége szükséges ahhoz, hogy a talaj a legfontosabb funkcióját, a termékenységét betölthesse. Az élet alapvető körforgása, az élettelenből az élővé válás, azaz a felépítő folyamatok, majd az ismételt mineralizáció, az ásványosodás, a teljes lebomlás is leginkább a talajban zajlik. Ahogy az ismert mondás is jelzi ezt, mi szerint „porból lettél, porrá leszel”, azaz a talaj lényegi elemévé, alkotójává válik, válhat minden korábban élt és a talajba került holt szerves anyag.

A szerves anyagok lebomlásában résztvevő élőlényeket, azok ebben betöltött szerepét és a növénytápláláshoz való hozzájárulásukat az 1. ábra mutatja be.

1. ábra: A talajélőlények főbb csoportjai és a növénytáplálásban betöltött szerepük.

A talajpusztító folyamatok:

Az iparosodás megközelítőleg 200 éves időszaka alatt Európában 0,5 millió szennyezett helyszín vált ismertté (EU Comission, 2006). Mindemellett a megmaradt és művelésre alkalmas földterület 12 %-át (115 millió hektárt) a víz, 6 %-át (42 millió ha-t) pedig a szél romboló hatása is pusztítja. Igen jelentős tehát a „természeti” úton bekövetkező talajpusztulás is, amihez az emberi (antropogén) tényezők még inkább hozzátesznek. A talajok 42 %-án a szervesanyag-tartalom kevesebb, mint 2 %, ami különösen dél-Európában jelent a talaj-termékenységet és ezáltal az emberi ÉLET-et is fenyegető veszélyt, az EU-Horizon 2020 EIP-Agri Focus csoportjainak kimutatása szerint. A talaj széntartalékok további csökkenését okozza a klímaváltozás, a növekvő hőmérséklet miatt bekövetkező fokozottabb talajbiológiai aktivitás is. Az előre prognosztizált 2,0-6,3 ^oC hőmérséklet-emelkedés tovább növeli a mezőgazdaság vízigényét is a kevesebb csapadék és a szárazság növekedése miatt. Új mezőgazdasági növényekre van szükség, kiemelkedő víz- és tápanyag-hasznosítási képességgel, vagy nagyobb figyelem ahhoz, hogy a talajok biológiai kapacitását, a talajban található táplálékháló elemeit minél eredményesebben hasznosítsuk a tovább-élésünk érdekében.

A talajok hasznos mikroszervezetei és tevékenységük:

A termőtalaj tehát egy olyan élő anyag, élő rendszer, aminek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A talaj attól talaj, hogy ÉLET van benne, és a felszínén a további ÉLŐ-lényeknek a talaj-növény-állat-EMBER táplálékláncban ÉLET-et képes adni, szolgáltatni!

Ennek a gondolatnak a jegyében talánnem véletlenül van „Európai Földtudományi Társaság”, illetve ettől különállóan „Nemzetközi Talajtani Társaság” is, ami nem a fizikai-kémiai minőségre, hanem a talajbiológiai, élettani törvényszerűségekre is kiemelt figyelmet fordít.

A talajok legfontosabb élő, fiziológiai csoportjainak a nélkülözhetetlen tevékenységét mutatja be az 1. táblázat (Biró, 1998).

1. táblázat: A talaj-növény rendszer néhány jótékony mikroszervezete és hasznosságuk.

A hasznos mikroszervezetek egyik legfontosabb csoportját a növények több mint 80 %-ával együttműködésre, hasznos szimbiózisra képes mikorrhiza gombák alkotják. A gombahífák megnövelik a gyökérfelületet, és a gazdanövényüket több vízzel és oldott tápanyaggal tudják így ellátni. A növénynek különösen az egyébként nehezen hozzáférhető foszfor (P) felvétele javul, de ismert a nagyobb fehérje- és mikroelem (nyom-elem)felvétel jobbítása is. A szimbionta gombák a talajeredetű patogének távoltartásával biokontroll szerepet is betölthetnek (2. ábra).

2. ábra: A mikorrhiza gombafonalak megnövelik a növény víz- és tápanyag-felszívó felületét, jobb túlélést, nagyobb, egészségesebb növény-növekedést képesek biztosítani.

Az emberségünk és az „életidegen” anyagok:

A talajélet kiemelt fontosságát azonban az emberi tettek sorozata képes elfedni, ellehetetleníteni, igen gyakran csakis önös, pillanatnyi érdekekre gondolva ezzel.

A talaj-termékenység fokozásának megnövekedett igénye miatt az intenzív mezőgazdaság MŰ-trágyákat használ. Vajon belegondolunk-e a szó igazi jelentésébe, amikor kiszórjuk ezeket? A gyomok, a kórokozók és egyéb „kártevők” ellen is kémiai vegyi anyagokat, mezőgazdasági kemikáliákat, peszticideket lehet bevetni. Szinte minden, az ember „útjában lévő” élőlény ellen van valamilyen vegyi, mesterséges megoldás. Lehet írtani a gyomokat (herbicidekkel), megölni a talajeredetű kórokozó gombákat (fungicidekkel), a kártevő rovarokat (inszekticidekkel), az atkákat (akaricidekkel)... és a sort folytathatnánk. Nem lenne szabad azonban elfelejtenünk, hogy az ilyen vegyi anyagok szinte mindegyike az úgynevezett „mesterséges ÉLETidegen” anyagoknak, a XENO-biotikumoknak a sorába tartozik, számos nem célzott szervezet pusztulását is okozva ezzel (Kecskés, 1976). Vajon miért lenne az EMBER kivétel ebben? Föl kellene már ismerni, ha nem tanulunk az egyre növekvő számú betegségekből, hogy a mi, EMBERi életünkkel éppen úgy idegen és össze-egyeztethetetlen kellene, hogy legyen!

Az ökológiai gazdálkodás értékei:

Az ökológiai szemléletű gazdálkodás, ami a fentiek miatt kizárja a „mesterséges életidegen” anyagok, és a szervetlen vegyi (MŰ) trágyák bevitelét is, nem véletlenül kezd kiemelt szempont lenni (legalábbis a világban).

Az ilyen rendszerek kialakítása hosszú évek, kitartó, odafigyelő munka és törődés eredménye. Az ökológiai egyensúly, az önműködő törvényszerűségek kialakulásához, a talaj-élőlényhálózat összecsiszolt működésének a létrejöttéhez időre és odafigyelésre, valamint türelemre is szükség van. Annak, azaz a talajokban kialakult táplálékhálónak ugyanis általában, összességében, de a napi ritmus szerint is igazodni kell a környezetünk élő és élettelen tényezőihez is. És micsoda különbség, hogy az ilyen hasznos képességekkel és kellő biodiverzitással is felvértezett öko-talaj szinte automatikusan tudja kivédeni a káros környezeti hatásokat, szemben a mesterséges rendszerek igen nagy, leginkább csak veszélyes vegyszerekkel karbantartható érzékenységével. Gondoljuk csak át a hasonlatot. Olyan ez, mint az a „robot-ember”, ami képes odahozni a teánkat, de mennyi minden miatt mégsem nevezhető embernek? Ahhoz hogy a meghatározott feladatot elvégezze, mennyire szükség van a külső ellenőrzések állandó jelenlétére, kontrolljára!

Valahogy így vagyunk jelenleg, napjainkra már az intenzív mezőgazdasági gyakorlat miatt (is) szinte élettelen (robottá tett) talajainkkal is. Ha azt akarjuk, hogy teremjen egyre dráguló MŰtrágyákat kell használni, ha azt akarjuk, hogy élet is legyen benne, ideiglenesen „baktérium-trágyák”nak nevezett, csoda-anyagoknak hirdetett, vagy úgynevezett „talajvitalizáló”-ként forgalmazott készítményekkel élesztgetjük, noszogatjuk, sokszor nem az elvárt eredménnyel (Biró, Pacsuta, 2009). Vegyük észre, hogy ezek sajnos igen sokszor csak átmeneti kezelések. Nem hogy végleges megoldást nem adnak, de ideiglenes kisegítést is csak akkor, ha az adott talajnak van még ehhez mozgósítható (arany)tartaléka, életereje, illetve olyan szerves anyagai, amit a „bevetett” mikróbák mozgósítani tudnak.

Hogy melyik talajnak milyen az életereje ehhez? Hogy melyik élőlénycsoport ebben hogyan tud részt-venni? Hogy mennyi egy–egy fiziológiai, élettani csoport tűrőképessége? Számos kérdés vár még tisztázásra.

A MŰ-trágyákat kiváltani képes Nitrogén-kötő Rhizobium baktériumok például az egyik legérzékenyebb élőlénycsoport a talajainkban (Biró, 2008). A működőképességüknek határai, feltételei vannak. Ugyanúgy, ahogy a talaj is csak bizonyos feltételek megléte esetén képes megújulni (Várallyay, 1997), létfontosságú szerepét betölteni, és különösen az intenzifikált körülmények között.

A kishantosi mintagazdaság, mint lehetőség:

A törvényszerűségek pontos felismeréséhez olyan háttér-területekre van (lenne) szükség, mint a Kishantosi mintagazdaság, ahol 22 évi vegyszermentes gazdálkodás alapján alakulhatott ki a működését biztosítani képes talaj-élet(hálózat). Ezt fáradságos munkával lehet létrehozni, de egyetlen beavatkozással meg lehet bolygatni, a kulcsfontosságú élőlények működőképességét a talajban egy lépésben kiiktatni, hogy aztán mesterségesen vegyszerekkel, külső, élettelen tápanyagokkal kelljen életben tartani.

A talajok „fekete dobozában” pedig számos törvényszerűség még feltárásra vár(na). A pillangósokkal együttélő, hasznos szimbiotikus kapcsolat létrehozására képes rhizobiumokat 1926 óta, a fűfélékkel együttélő Azospirillum baktériumokat mindössze 1967 óta ismerjük. Ezek a parányi élőlények képesek arra, hogy a levegőben „ingyen” is rendelkezésre álló óriási mennyiségű (69%-nyi) Nitrogént a növények számára is felvehetővé tegyék. Képesek ezzel a tevékenységükkel akár 60-250 kg/ha nitrogént is biológiai úton (ingyen) begyűjteni! Ezzel a Braziliai talajokon például a cukornád termesztése műtrágyák nélkül is lehetséges. Ezzel az eredménnyel csak az ökológiai szemléletű gazdálkodás lenne képes versenybe szállni és mindezt hitelesen is bizonyítani, mondják a jelenleg is igen sok támogatást igénylő európai projektek (BIOFECTOR) vagy az Európai Innovációs partnerség (EIP AGRI) „fokusz” csoportjai is.

Itthon az ilyen ismeretek biztos háttérrel történő megszerzésének egyik nélkülözhetetlen és pótolhatatlan lehetőségét jelenti, jelentette Kishantos.

A pénzt hajszoló, vegyszert és műtrágyát is könnyű szívvel használó, a nem könnyen pótolható 22 évi munkát leromboló jelenlegi „gazdák” sajnálatos módon feledik az ősi indián mondást, mely szerint:

„ha már kivágtál minden fát és megettél minden halat (vagy leromboltad a Te táplálékodat, saját életedet is egészségesen biztosítani képes talajt, talajéletet – a szerző kiegészítése), akkor jössz majd rá, hogy a pénz az NEM ehető”.

Prof. Dr. Biró Borbála, PhD, CSc, DSc.
Talajbiológus, ökológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szakosztály elnöke
Az Európai Unió EIP-AGRI „Talajok szerves anyaga” FOCUS csoport hazai szakértője
Nyírkarász község díszpolgára

Irodalmi hivatkozások

• Biró B. (1998): A talajok biológiai állapotának hatása a talajminőség alakulására. Gyakorlati Agrofórum, (IX. évf.) 11: 52-54.
• Biró B. (2005): A talaj mint a mikroszervezetek élettere. p. 141-173. In: A talajok jelentősége a 21. században. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai Kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. II. Az agrárium helyzete és jövője. (szerk: Stefanovits P, Michéli E.), MTA Társadalomkutató Központ, Budapest.
• Biró B, Pacsuta P. (2009): Talajaink rejtett értékei. Agrofórum, 2009 (V): 5-8. https://www.scribd.com/doc/144189204/Agroforum-2009-majus-Dr-Biro-Borbala-Pacsuta-Peter-Talajaink-rejtett-ertekei
  
• BIOFECTOR: Az EU-Fp7 által támogatott kutatási projekt (Tsz.: 312117). Development of alternative fertilization systems by use of bioeffectors in European crop production. www.biofector.info
• EU Comission, 2006: Thematic strategy for Soil Protection. Communication from the Comissionto the Council, the European Parliament. http://ec.europa.eu./environment/soil/three_en.htm.
• European Environment Agency, 2010. Ecological footprint of European countries. http://www.ea.europa.eu/data-and-maps/indicators/ecological-footprint-of -european-countries/ecological-footprint-of-european-countries (May 10, 2011).
• FAO, 2009. Global agriculture towards 2050. High - Level Expert Forum, Rome 12-13 October 2009. http://www.fao.org/fileadmin/templates/wsfs/docs/Issues_papers/HLEF2050_Global_Agriculture.pdf .
• Kecskés M. (1976): Xenobiotikumok, mikrobák és magasabbrendű növények közötti kölcsönhatások. MTA értekezés és tézisei, Budapest.
• NationMaster, 2011. Agriculture statistics. http://www.mationmaster.com/graph/agr_ara_lan_hec_percap-arable-land-hectares-per-capita.
• Várallyay Gy. (1997): A talaj és funkciói. Magyar Tudomány, XLII. (12): 1414-1430.

Adatvizuális orgia a Talaj Világnapja alkalmából - 2012.12.05.

PPJ         2014.09.26.

Egyetlen húzással több ezer magyar diploma elértéktelenedik. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. A megszüntetésre vonatkozó javaslatot előterjesztő Dr. Gyuricza Csaba dékán maga is ebben az intézetben (SZIE KTI) szerezte diplomáját...

Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására.

Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek.

A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára.

A kezdetek

Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.)

De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása.

Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora.

Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott.

• Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval.

• Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást.

Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI.

Bioméhészet babatpusztán

E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés.

Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak:
• „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!”
• „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!”
• „Legyenek önálló szakok
- önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök)
- más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!”

Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik
• ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezet¬elemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait;
• rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására.

Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre.

Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette.

A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint:
• Alkalmazott Etológiai Tanszék
• Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék
• Környezetgazdaságtani Tanszék
• Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék
• Környezeti Elemek Védelme Tanszék
• Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék
• Tájökológiai Tanszék
• Természetvédelmi Tanszék
• Területi Tervezési Tanszék
• Térinformatikai Tanszék

Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét.

A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását.

A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta.

Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött.

Babat völgyi lovarda

E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott.

A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is.

Az Intézet legyengítése és szétverése kormányzati szándékból

Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének.

Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

Gödöllő, 2014. szeptember 25.

Ángyán József
sk.

PPJ         2014.09.21.

2014. szeptember 20-án azzal indult a dunakeszi repülőtér napja, hogy le kellett állítani egy buldózert, amely épp már tolta maga előtt az ősgyepet. Ősgyep megbontásra ki adott engedélyt? Akár három év börtön is járhat ilyen természeti károkozásért. Csak az ürgék veszélyeztetése több milliós károkozás, nem beszélve a többi fajról. Mindezt miért? Egy egynapos(!) sportrendezvény, a chips-reklámos amerikai disznóagyúak sárba fetrengő mérkőzése, az úgynevezett Legion Run okán...

Ha már lúd, legyen kövér, meg ne álljon az a buldózer
a nagyanyjuk sírjáig és a külföldi befektetők hátsó kertjéig!

A reptéren szeptember 27-én Legion Run címmel rendeznek sporteseményt nemzetközi sárdagonyát és az ősgyep feltúrásával a futópálya akadályait erőszakolták volna bele a tájba és a repülőtér sík pályájába. Mint az esemény weboldalán olvasható: „A Legion Run egy 5k akadályfutás legalább tizenöt világszínvonalú akadállyal, sárral, tűzzel és szögesdróttal... A helyszíneket gondosan választjuk ki."

Gondosan?! Hadd "GRATULÁLJUNK"!!!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság korábban más ügyek kapcsán már megerősítette, hogy "A terület természeti értékeinek szempontjából (elsősorban az itt élő fokozottan védett ürge (Spermophilus citellus) egyik legjelentősebb hazai populációjának védelme érdekében) a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás megoldást jelenthet." A DINPI külön felhívja a figyelmet a következőkre: "Magyarországon az ürge nagyon sok előfordulási helyéről eltűnt, mivel élőhelyei megszűntek, vagy kritikusan felszabdalódtak (...) a faj fokozottan védett, egyedeinek eszmei értéke 250.000 Ft. A még meglévő ürgés élőhelyek megőrzése kiemelt természetvédelmi feladat! A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv. 43. § (1) bekezdése értelmében "Tilos a védett állatfajok egyedeinek zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása."

A DINPI természetőrének GPS-es felmérése alapján a Dunakeszi repülőtéren megközelítőleg 2900 ürge élhet, ezzel a repülőtér területe Magyarország 10 legjelentősebb ürgés élőhelyei közé sorolható.

Ürgék a Dunakeszi reptéren - Kazi Róbert-interjú - YouTube

Dunakeszi reptér - Zölei Anikó nyilatkozik a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól - Youtube

A dunakeszi repülősök gyors beavatkozásának köszönhetően a további károkozást sikerült leállítani! "Dunakeszi mezején az ősgyep megbontását nem engedélyezzük!" - állítják. Fotók forrása: Dunakeszi Repülőtérért Facebook / Molnár György

A Facebook-csoportban jelezték, hogy maga a dunakeszi ősgyep megbontása is tilos lenne ezen a természetvédelmi területen. Molnár György, az fb-csoport alapítója szerint javasolták a kivitelezőnek, hogy a markolóval történő ásás helyett „helyezzenek el geotextíliát és arra földet, illetve, hogy a nyilván keményebb gyepes talajon fa alápakolással hozzák vízszintesbe. Az ősgyep megbontásához nem járulunk hozzá! A széleken is csak úgy, hogy a fölső gyeptéglákat kézzel kivágják, hogy a helyreállítás során azokat rendben visszahelyezik. Széleken a mező, és nem a reptér szélét értjük!” - számol be az iho.hu Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó online közlekedési, környezetvédelmi és utazási hírportál. 

Később tovább folytatódtak a munkák

A területen lévő nem védett és fokozottan védett fajok

Disznó - Csak egy a sok közül (fokozottan nem védett!)

A dunakeszi repülőtér pályája a Nemzeti Ökológiai Hálózat magterületének (barna) a része (ahogy egyébként a dunakeszi tőzegláp is) Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer - http://geo.kvvm.hu/tir/viewer.htm

Szintén a TIR adatbázisát használva, a Minta Biotika adatok alapján a területlen él (világosbarna színnel jelölve) a Spermophillus citellus, vagyis az ürge, mely eurázsiai sztyeppei fajnak Magyarország az egyik legnyugatibb élőhelye! Magyarországon fokozottan védett - Eszmei értéke: 250 000 Ft

A Muscardinus avellanarius, vagyis ez a minden elfogultságunkat félre téve is tündércukorfalat mogyorós pele is él a területen (világoskék színnel jelölve). Magyarországon védett - Eszmei értéke: 50 000 Ft

A magyar futrinka (Carabus hungaricus) (szürke színnel jelölve) szintén a terület egy fokozottan védett faja, eszmei értéke: 100 000 Ft, szerepel továbbá a Natura 2000 Élőhelyvédelmi Irányelvének II. sz. függelékében (22/2008. (IX. 12.) KvVM rendelet).

Egyelőre így áll a helyzet

A Dunakeszi Repülőtérért azt írja: "Legutolsó információm (szombat alkonyat körüli időpontban), hogy a repülősök átterveztették az egészet. Az ásott akadályok nem csak hogy az üzemi területen kívül, hanem a mező legszélén lesznek. A sportnapok után visszatöltik és gyeptéglákkal borítják. Ez ebben a helyzetben jó megoldás, mert a természet visszavadítja egy-két éven belül. A továbbiakban arra kell figyelnünk, hogy senki ne adhasson ki olyan engedélyt, amely az ősgyep megbontásával jár. Ezt egyébként a törvény a mezőnk esetében három év börtönnel bünteti is! (Az ürgék élőhelye nem csökkenthető, mivel fokozottan védett!)"

gelencserzso         2014.07.19.

Közvetlen kapcsolat az autizmus és a növényvédőszerek között - Ha meghalljuk az autizmus szót, sokak inkább csak elfordítják a fejüket, mégis sok leendő anyuka aggodalma, és eddig nem sokat tudunk okairól. Melyek azok a környezeti hatások, amelyek elősegíthetik kialakulását, és mit tehetünk, hogy megelőzzük? Egy friss tanulmány a növényvédőszerek és az autizmus lehetséges kapcsolatát kutatta, a kutatók pedig elővigyázatosságra intenek minket. (Magyarra fordítás: Gelencserzso)

A Kaliforniai Egyetem kutatói bizonyos növényvédőszerek és a diagnosztizált autizmus, illetve fejlődésbeni késedelem között kereste a kapcsolatokat. Módszerük egyszerű és célravezető volt, hiszen csupán összevetették a növényvédőszerek használatáról szóló kötelező jelentéseket 1997-2008 között a várandós anyukák lakcímével.

Autism, developmental delays linked to pesticide exposure during pregnancy - study
rt.com/usa/167976-autism-gestational-pesticide-exposure/

Insecticides put world food supplies at risk, say scientists
theguardian.com/environment/2014/jun/24/insecticides-world-food-supplies-risk

A szabályozásnak köszönhetően a farmerek egészen pontosan dokumentálják, milyen szereket, hol és mikor alkalmaznak. A kutatók szerint bizonyos szereket gyakrabban alkalmaztak a később autizmussal, vagy fejlődési nehézségekkel diagnosztizált gyermekek lakhelyének közelében.

A megkésett fejlődés, azaz kommunikációs, társas és idegrendszeri képességek lassabban történő megszerzése, a mérések szerint az államokbeli gyermekek 4 százalékát érinti, a társas interakciókban és nyelvi nehézségekben is megmutatkozó autizmus pedig nagyjából 68 gyerekből egyet érint.

Megállapították, hogy 60 százalékkal nagyobb az autizmus kockázata egyes növényvédőszerek közelségében, melyek legtöbb esetben rovarölőszerek. Ezek tulajdonképpen idegmérgek, amelyek a rovarok idegrendszerét károsítják, így elpusztítva őket.

A peszticidek egy másik fajtája, amelyet gyakran szúnyogirtásra is használnak, hasonlít a krizantém virág egy természetes módon előforduló rovarirtó anyagára. Ennek köszönhetően néha „teljesen természetesnek” nevezik ezt az anyagot, holott a kockázat itt is mérhető volt. Ez egy szintetikus anyag, amely valójában sokkal mérgezőbb, mint maga a természetes összetevő.

Valószínűsíthetően nem szükséges a búzatáblák mellett sétálgatnunk, hogy kapjunk egy adag idegmérget, hiszen a levegőben könnyen tovább terjednek ezek az anyagok, bár a tanulmány külön nem mérte a levegő peszticidtartalmát.

Úgy látszik, végre eljött az ideje, hogy részletes további kutatások szülessenek a peszticidek emberi, különösen a magzati egészségre káros hatásáról, és tudományosan megalapozottan, nagyobb felelősséggel kezelhessük a növényvédőszerek alkalmazását.

Félő, hogy már későn kapunk észbe, hiszen egy másik friss kutatás megállapította, hogy a szabályozások nem voltak elegendőek, és mára szinte az összes élőhely rovarölőszerek által mérgezett. A globális élelmiszertermeléshez elengedhetetlen apró élőlények, méhek, földigiliszták súlyosan szenvednek, ezáltal gyakorlatilag azt az ökológiai rendszert károsítjuk a hatékony élelmezés nevében, amely maga lehetővé teszi az élelmiszertermelést.

A kaliforniai tanulmány konklúziója „csupán” azt állítja, hogy közvetlen kapcsolat valószínűsíthető az autizmus és a peszticidek között. Mindenesetre egyelőre az elővigyázatosság elve tűnik a legbiztonságosabbnak. Ahogy a Kaliforniai Egyetem kutatója is összegezte: „Az üzenet világos: a várandós nőknek különösen kerülniük kellene a mezőgazdasági kemikáliákkal való érintkezést, amikor csak lehetséges”.

Hatalmas élelmiszerbotrány a láthatáron? Ötven éve nem láttunk ilyet
vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/hatalmas-elelmiszerbotrany-a-lathataron-otven-eve-nem-lattunk-ilyet-429946

Óriási és beláthatatlan károkat okozhat az a rovarölő szer, ami mind állatokra, mind az emberekre káros hatással lehet - írja a The Guardian.

Egy olyan rovarölő szer elterjedése miatt félnek a kutatók, amely a világ biztonságos élelmiszer-ellátását veszélyezteti. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezt a permetező szert a világ számos táján használják, így például Kínában is.

A káros vegyianyagokat tartalmazó szer az állatállományra komoly veszélyt jelenthet. A kutatók attól tartanak, hogy megismétlődnek az 1960-as években történt nagy DDT-fertőzés következményei: arról a szerről időközben kiderült, hogy a természetben nem bomlik le, felhalmozódik, komoly kárt okoz az állatok és az emberek zsírszöveteiben és rákos megbetegedéshez vezet.

Korábban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tanulmánya alátámasztotta, hogy a neonicotinoidek káros hatással vannak a méhekre és tömeges pusztítást képes köztük végezni.

A kutatói csoport arra a következtetésre jutott, hogy ha a szert továbbra is alkalmazzák, akkor a méhek, a szitakötők és a virágok, valamint a mezőgazdaságban termelt gabona és búza nagy része fertőzött lesz és elpusztulhat. Ez rövid és hosszú távon is borzasztó következményeket jelenthet az élelmiszerellátásban. Ezen felül a vetőmagokból táplálkozó madarakat is elpusztítja a szer, így nem csak az élelmiszerre, hanem az állatvilágra is súlyos csapást mérhet a rovarirtó.

Összességében elegendő bizonyítékot találtak arra, hogy minél előbb találjanak egy másik szert, amely nem káros a környezetre sem. A felelős szervek így rendkívüli csúcson tárgyalják tovább a veszélyes vegyszert és annak káros hatásait megelőző tevékenységeket.

Tudatosan tervezett halálmiszeripari drogfüggőség

Korábbi GreenR bejegyzések a témában:
Vissza a kezdetekhez - videó
Vissza a kezdetekhez II. - videó
Az élelmiszermarketing titkai - videó
Meki kaja, élelmiszeripari drogtervezés és Dívány...
Apokaliptikus légifotók mutatják a nagyipari állattartás Földet pusztító erejét

PPJ         2014.06.27.

Civil szervezetek nyilatkozata az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásról. A GMO-Kerekasztal 2014. június 25-i ülésén az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) volt a fő téma. Mellékeljük a témában a Greenpeace, az MTVSZ és a Védegylet által kiadott sajtóközleményt.

A Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet határozottan ellenzi az EU és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi egyezményt, mert az veszélybe sodorhatja többek között hazánk génmódosítás-mentességét is. Az egyezmény továbbá ránk szabadíthat egészségkárosító vegyszereket, hormonkezelt marhahúsokat, kikényszerítheti a verespataki aranybánya megépítését, alááshatja az éghajlatvédelmi törekvéseket és a helyi élelmiszerek felhasználását. 

Korábbi kapcsolódó bejegyzések:
Génpiszkált és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény?!
"Ökopolitika" - tagok legyünk vagy szabadok?
A globalizáció politikai trilemmája
GMO: Néhány kilóra megvett magyar tudós és a kilónyi tumorok

A zöld szervezetek képviselői a GMO-Kerekasztal [2] mai ülésén fejtették ki álláspontjukat az EU és az USA között formálódó szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeiről. A tervezett egyezmény egyik legfőbb veszélye, hogy fellazítaná az élelmiszerekkel, vegyianyagokkal és egyéb környezetvédelemmel kapcsolatos szabályokat. [3] A szervezetek azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások részleteiről az alapvető átláthatóságot mellőzve folynak a tárgyalások, abba a civil szervezeteket, szakszervezeteket nem vonják be.

A tervezett megállapodás fő célja, hogy az óceán két partján összhangba hozzák az egyezmény által érintett területekre vonatkozó jogszabályokat. [4] Ez a valóságban azt jelentené, hogy gyengítenék a környezetvédelemmel, élelmiszerekkel kapcsolatos szabályokat.
„A géntechnológia ipar lobbiszervezeteinek kívánságlistája, valamint az amerikai kormány képviselőnek nyilatkozatai alapján várható, hogy egy esetleges megállapodás hatására Európa arra kényszerülne, hogy beengedje a génmódosított élelmiszereket, felgyorsítsa a génmódosított növények engedélyezését Európában. Azt szeretnék elérni, hogy amit az Egyesült Államok engedélyez, az automatikusan engedélyt kapjon Európában is. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni!” – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Az egyezmény révén az Egyesült Államok gyakorlatilag az EU 29. tagállamává válna, ugyanis a tervezetek alapján a kereskedelmet érintő minden új jogszabályt meg kell vitatni az USA-val. [5] Ebbe beletartozik a környezet-, egészség- és fogyasztóvédelmet érintő minden szigorítás.
„Az Egyesült Államok részvétele az EU-s döntés előkészítésben jó eséllyel befagyasztja a jövőbeni környezetvédelmi, klímavédelmi és fogyasztóvédelmi előírások fejlesztését.
- hangsúlyozta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője – „Az egyezmény így számos elfogadhatatlan kockázatot rejt magában: megakadhatnak az EU-s klímavédelmi intézkedések, valamint az emberi egészséget károsító vegyi anyagokat korlátozó európai folyamatok is.”

Az egyezmény része egy befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) [6], egyfajta „magán bíróság”, melynek hatására egyes cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek az EU vagy az USA általános szintjénél szigorúbban védenék a saját állampolgáraik egészségét és a környezetet. Akár Magyarország ellen is pert indíthatnának, mert hazánk tiltja a génmódosított kukorica termesztését, vagy a skandináv országokat is perelhetnék az egészségkárosító vegyi anyagok tilalma miatt. „A döntést profitérdekelt háromfős „bíróság” hozná meg. Olyan bírók a bíróság tagjai, akik maguk hívják fel cégóriások figyelmét a szabadkereskedelmi megállapodások kapcsán lehetővé váló jogorvoslati lehetőségekre. A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. Mindezt olyan országokkal szemben tennék, ahol fejlett a jogrendszer és az igazságszolgáltatás. Miért van szükség ezekre a magánbíróságokra? Mert ezen bíróságok kizárólag a befektetők érdekeit védik teljesen elfogultan. Ezért nemet kell mondanunk az ISDS-re!” - hangsúlyozta Újszászi Györgyi, a Védegylet projektvezetője.

Ez alapján kérjük a magyar kormányzatot és a magyar EP képviselőket, hogy határozottan lépjenek fel ezen egyezmény jelen formája ellen, valamint vonják be a civil szervezeteket a hazai álláspont megalkotásába.

Jegyzetek:
[1] transzatlanti befektetési és kereskedelmi partnerség (TTIP – Transatlantic Trade and Investment Partneship), de ismert transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás (TAFTA - Transatlantic Free Trade Agreement) néven is.
[2] A GMO-Kerekasztal az Országgyűlés munkáját segítő szakmai, tanácsadó testület - http://www.bdarvas.hu/gmo/idn39
[3] Az Egyesült Államok egyetlen jelentős, világméretű környezetvédelmi megállapodást sem ratifikált (Kiotói Jegyzőkönyv, Stockholmi- és Bázeli egyezmények), ugyanakkor engedélyez számos olyan technológiát (hormonkezelés az állattenyésztésben, génmódosított növények stb.) és vegyi anyagot, melyek az Európai Unióban fogyasztó-, egészség- és környezetvédelmi okokból tiltottak.
[4] A tervezett EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás nem a korábbi szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben nem a vámok csökkentéséről szólna, mert az EU és az USA között már olyan alacsonyak a vámok, hanem jelenleg a „szabályozási koherencia” az egyik megnevezett fő célkitűzés.
[5] Regulatory Cooperation or Coherence
[6] Investor to State Dispute Settlement (ISDS)

Angolul:

People have the right to know - foeeurope.org/right-to-know

Over 250 civil society organisations called on the European Commission to open up the EU-US trade negotiations for public scrutiny. Over 250 organisations, including trade unions, consumers, grassroots and development organisations and transparency watchdogs are calling on the European Commission to open-up the EU-US trade talks and make the negotiation process more transparent.