Dunakeszi-tőzegtavak 32 - A tudomány nagyágyúi a lápokról - Auchan porrá zúzva!

PPJ         2010.05.18.

TUDOMÁNYOS KONFERENCIA
Veszélyeztetett vizes élőhelyeink: a lápok

A dunakeszi tőzegláp hosszú idő óta áll a médiaérdeklődés központjában egy már eddig is nagy vihart kavart természetvédelmi ügy kapcsán. A történet lényege dióhéjban annyi, hogy természetvédelmi szempontból értékes területen Budapest körzetében szeretnének a meglévő áruház mellett egy új épületet és egy autóparkolót építeni.

A dunakeszi tőzegláp példája kapcsán érdemes a konkrét eseten túlmenően beszélni arról, hogy miért fontos hazánk természeti értékeinek a megóvása és ezen belül is a lápok védelme. A lápok csodálatosan sokszínű, páratlanul érzékeny és veszélyeztetett vizes élőhelyek amelyek magyarországi maradékainak védelme elemi érdekünk és kötelességünk.

A természet védelmérıl szóló, 1996. évi LIII. törvény 23. §. (2) bekezdése értelmében Magyarországon a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi láp. Ez az úgynevezett ex lege védelem hivatott elősegíteni, hogy a megmaradt, minden tekintetben sajátos, kiemelkedıen értékes lápi életközösségek, élőhelyegyüttesek,
amelyek történelmi, történeti földrajzi, természetföldrajzi tekintetben egyaránt a régi idők hírmondói, fennmaradjanak hazánkban.

Tudjuk, hogy minden tekintetben érzékeny kérdést feszegetünk, hiszen a lápok kérdése egyaránt megközelíthető természettudományos, jogi, társadalmi vagy akár urbanisztikai szempontból is.

eltavolitatta.jpg

Kép: Bojkott Auchan!

Mindezen szempontok alapján tartjuk fontosnak egy olyan tudományos konferencia összehívását, amely a dunakeszi láp konkrét esetéből kiindulva olyan, a természetvédelem szempontjából lényeges kérdéseket vet fel, amelyek nem csupán a természettudományban jártasak, hanem a széles nyilvánosság számára is értékesek és érdekesek lehetnek.

A tudományos fórum résztvevői bemutatják a tőzeglápok kialakulását, fejlődését, általában a biológiai sokféleség jelentőségét, a beruházások ökológiai vonatkozásait, feltárják a jogi összefüggéseket és a társadalom szerepét környezetünk alakulásában.

A 2010. június 3-i lápokról szóló konferencia – amelynek előadói a maguk területén szaktekintélynek minősülnek – alkalmas lehet arra, hogy ebben az összetett kérdésben fogódzót adjon akár a tudományos élet képviselői, akár a téma iránt érdeklődők számára.

MEGHÍVÓ
Veszélyeztetett vizes élıhelyeink: a lápok

Időpont: 2010. június 3., 14:00 - 17:00 óra
Helyszín: Országgyőlési Biztosok Hivatala, 1051, Budapest, Nádor u. 22., Díszterem

Minden előadás 20 perces, utána 10 perc áll rendelkezésre a témához kapcsolódó kérdések feltevésére és megválaszolására.

A konferencia programja


14:00 – 14:30 Regisztráció


14:30 Vida Gábor akadémikus, genetikus: A biológiai sokféleség


15:00 Borhidi Attila akadémikus, botanikus ökológus: Magyarországi láptípusok. A hazai láptörvény szövege és értelmezése


15:30 SZÜNET


15:45 Teszár László főosztályvezető helyettes: A lápok jogi szabályozása


16:15 Lányi András egyetemi docens: A társadalom szerepe környezetünk alakításában. A civil szféra és a hivatalos szervek együttmőködése és ütközése.


16:45 Kérdések és hozzászólások

A konferencia moderátorai: Kriska György és Sarkadi Márton

A konferencia szervezésével kapcsolatos tudnivalók:
A konferencián csak a kriska@ludens.elte.hu eposta címen történő előzetes (nevet és munkahelyet is tartalmazó) regisztrációval lehet résztvenni!

         szólj hozzá

Címkék: ajánló tudomány auchan dunakeszi beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak (is) 31 - Sarkadi lemossa a pályáról Dunakeszi polgármesterét

PPJ         2010.05.08.

Ilyen egy önellentmondásos polgármestert ki látott már? Még Oszinál (Molnár Oszkár) is viccesebbeket tud mondani! Ezt az állandó torokköszörülést is megmagyarázhatná már valaki: ennyiszer teszik oda a bökőt maffiózók? Mert akkor szóljon nekünk polgármester úr, megvédjük. De ha saját elszántából mond ilyen hazugságokat TV kamerába akkor Isten irgalmazzon önnek az őszi választásokon!

No de elég a személyeskedésből. Jöjjenek az érvek! Munkahelyteremtésről szó sincs, ezt statisztikák és dokumentumok bizonyítják. Törvénysértésről nagyon is szó van: országos, helyi és természetvédelmi törvényeket sért Dunakeszi vezetése! Bevétele sem fog származni ezekből a "beruházásokból", hiszen ingyenesen oda kell adnia a területet a dunakeszi reptérnek. Sőt, ha kiderül az alkotmánybíróságon, - mert oda visszük az ügyet! - hogy törvénysértő volt Dunakeszi képviselőbizottsága, akkor még nekik kell majd milliárdos kártérítést fizetniük, és gondolhatják, hogy nem a saját zsebükből fogják, hanem a dunakeszi lakosokat fogják megsarcolni. SŐT! A zöldeket fogják hibáztatni, hogy lám ha nincs ez az ellenállás, akkor a lakosoknak nem kell fizetni kártérítést. De ez így nem igaz! Ha Dunakeszi polgármestere nem utolsó pillanatban őstermelői igazolványt kiváltó maffiózók (Winkler Márton) előretolt, Helyi Építési Szabályzatot a kényük-kedvük szerint módosító felelőtlen ember lenne, akkor nem kéne Dunakeszi lakosainak kártérítést fizetniük a felelőtlen önkormányzati döntések miatt. Döntsön Dunakeszi lakossága: sikkasztást és kártérítést akar-e fizetni, vagy továbbra is lovakat, repteret, zöldet és Ökológiai Hálózat részességet akarnak?! Amúgy megsúgom mégegyszer! Csak egyet akarhatnak: a zöldet. Ha be merik építeni a Nemzeti Ökológia Hálózat területeit, akkor azonnal törvénysértő magatartást tanusítanak és kártérítést kell fizetniük! Ha valami országos szintű törvénybe foglaltan zöld, akkor ott nem játszadozhat a beépítési százalékok számaival a helyi képviselet! 

         6 hozzászólás

Címkék: botrány bojkott auchan repülőtér dunakeszi beépítés láp tőzegtavak lóverseny pálya sarkadi márton kecskeméthy géza

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak (is) 30 - Mindenki hozzon magával még egy vödör földet!

meta_         2010.04.26.

A dunakeszi önkormányzat csütörtöki testületi ülésén szavazni fog a Település-Szerkezeti Terv módosításáról. A javaslatok óriási zöldterületek beépíthetővé tételét célozzák, és előkészítik a város más részén újabb területek beépítését is. Azon túl, hogy a város számára egyáltalán nem kívánatos ez a mérték nélküli növekedés, a szóban forgó zöldterületek a Nemzeti Ökológiai Hálózat részét képezik, beépíthetővé tételük törvénysértő is lenne, és súlyos kártérítési kötelezettséget vethet fel.
 

Április 28-án csütörtökön, 15:30-18:00 a dunakeszi Városháza előtt demonstráció lesz.

- bemutatjuk a tőzeglápról és Dunakeszi más értékeiről készült fotókiállítást 

- a résztvevőket arra kérjük, hozzanak egy vödör földet, amiből megépítjük a "Rossz önkormányzati döntések emlékdombját" 
- lesz önkormányzati totó (ki tudja, melyik képviselő mit írt alá, mit szavazott meg)


Terjesszétek, gyertek!
 

Addig is bele az arcba! 



 És bojkott Auchan továbbra is!

http://tudatosvasarlo.hu/article/after_lead_image/1593/auchan_rajzverseny320.jpg

         szólj hozzá

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak 29 - Úri cipő helyett mellcsizma?

PPJ         2010.03.22.

(Természetesen minden videófelvétel, amit mi civilek készítünk, az videótrükk - ordította egy kopasz ember a BMW X5-ből kihajolva. Mert, hogy ő ott lakik, és tudja, hogy a láp nem láp... De nem jön ki velünk a területre - pedig szépen kértük. Biztos tényleg elfoglalt lehetett, aznap még sok képviselőnek felcímzett boríték várt kiszállításra...)

Az Auchan egy az MTA által fontosnak, értékesnek és egyedinek nyilvánított tőzeglápot akar elpusztítani (beépíteni). Amíg nem tesz le erről a tervéről, addig BOJKOTTÁLJUK AZ ÖSSZES AUCHAN ÁRUHÁZAT! Auchan would like to destroy a nature conservation area, a rare moorland, because Auchan wants to build a car-park on it!!! Therefore all hungarian Auchan hypermarket is under BOYKOTT, until Auchan don't adandon this plan.

Gillemot Katalin, az Auchan igazgatói asszisztense február 19-én azt nyilatkozta, hogy ő úri cipőben, száraz lábbal járta be a beépítendő részt. A nyilatkozatra válaszul a lápvédők egy új videót készítettek, amelyet a decemberihez hasonlóan az Interneten fognak terjeszteni. A csütörtökön a sajtó képviselőinek levetített fimen Sarkadi Márton, a tiltakozás egyik vezéralakja látható, amint melles csizmában, Auchan-os szatyorral a kezében járja a területet, majdnem térdig vízben. Ezután egy műholdfelvételen piros pontként megjelölve látható a pontos helyszín: a tervezett áruház és parkolók közötti határvonal.

A tiltakozók által tartott sajtótájékoztatón Pacsuta Péter János természetvédelmi mérnök, az Élőlánc Magyarországért tagja elmondta, hogy a folyamatban lévő miniszteri vizsgálattal kapcsolatban csalódtak a civilek. Kaptak ugyanis egy határozatot arról, hogy csak egy kisebb területet érint a vizsgálat, és nem is azt, amelyik igazán fontos lenne. Ez annak ellenére így alakult, hogy a minisztérium megígérte, hogy az egész területre elvégzi a vizsgálatot. Dr. Kriska György, az ELTE biológusa azt is kifogásolta, hogy a miniszter, mintegy előre megszabva a felülvizsgálat irányát, már a vizsgálat befejezése előtt arról beszélt a médiában, hogy a területnek csak az egyötöde láp. A sajtótájékoztatón bejátszottak egy felvételt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter nyilatkozatáról. Ebben arról beszélt, hogy a terület már nem természetes, hanem bolygatott. „Kétségtelen tény, hogy a terület magántulajdonosai természetkárosító tevékenységeket folytattak a területen, hogy degradálják a lápot, és azt elpusztítva egy értékes építési telekhez jussanak” mondta Kriska Görgy. A szárazabb részeken mélyszántást végeztek a tulajdonosok, és idegenhonos fajokat próbáltak betelepíteni. Ugyanakkor a biológus véleménye szerint megfelelő helyreállítás után a talajban található magbank (azaz az ott korábban élt növények elhullajtott magvainak összessége) segítségével jó eséllyel visszaállna az eredeti értékes életközösség.

 

Forrás: Greenfo - Úri cipő helyett mellcsizma?

Köszönet a tudósításért!

         szólj hozzá

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Dunakeszi-tőzegtavak 28 - Öntsünk tiszta vizet a lápba!

PPJ         2010.03.17.

Öntsünk tiszta vizet a lápba!
– hamis ígéretek a dunakeszi tőzegláp ügyében –

 

1. Mit nem tehet az Auchan abból, amit nem akar tenni?
•A tervezett építkezés igazi színtere
•Az építkezés valós következményei
•Miért olyan magabiztos az eminens jogkövető?
•Új államigazgatási döntések: más vermébe esik az Auchan?

2. Miniszteri felülvizsgálat – sok hűhó semmiért...
•A vizsgálat tárgya nem az, ami
•Miért nem vizsgáljuk azt, amit kellene?
•Bűnbak kerestetik?

3. Önkormányzati lápcsapás
•Egy, kettő, három, senki többet! (Mi egy láp ára?)
•Csapdában a Város?
•Kérem a következőt! (Van még természeti értékünk?)
•Miből kell kilábalni? (A lápból vagy az adósságokból?)

Ha kíváncsi arra, mi folyik a lápban (nemsokára), jöjjön el, és ismerje meg a valóságot!  Elmondjuk, hogy kinek miért áll érdekében az, ami történik. Sajtótájékoztató 2010. március 18-án 11 órától az Állatszigeten. Cím: Budapest, 4. kerület, Óceán-árok u.
www.tozegto.freeweb.hu tozeglap@yahoo.com

         szólj hozzá

Címkék: botrány bojkott auchan dunakeszi parkoló beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása