Dunakeszi-tőzegtavak 32 - A tudomány nagyágyúi a lápokról - Auchan porrá zúzva!

PPJ         2010.05.18.

TUDOMÁNYOS KONFERENCIA
Veszélyeztetett vizes élőhelyeink: a lápok

A dunakeszi tőzegláp hosszú idő óta áll a médiaérdeklődés központjában egy már eddig is nagy vihart kavart természetvédelmi ügy kapcsán. A történet lényege dióhéjban annyi, hogy természetvédelmi szempontból értékes területen Budapest körzetében szeretnének a meglévő áruház mellett egy új épületet és egy autóparkolót építeni.

A dunakeszi tőzegláp példája kapcsán érdemes a konkrét eseten túlmenően beszélni arról, hogy miért fontos hazánk természeti értékeinek a megóvása és ezen belül is a lápok védelme. A lápok csodálatosan sokszínű, páratlanul érzékeny és veszélyeztetett vizes élőhelyek amelyek magyarországi maradékainak védelme elemi érdekünk és kötelességünk.

A természet védelmérıl szóló, 1996. évi LIII. törvény 23. §. (2) bekezdése értelmében Magyarországon a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi láp. Ez az úgynevezett ex lege védelem hivatott elősegíteni, hogy a megmaradt, minden tekintetben sajátos, kiemelkedıen értékes lápi életközösségek, élőhelyegyüttesek,
amelyek történelmi, történeti földrajzi, természetföldrajzi tekintetben egyaránt a régi idők hírmondói, fennmaradjanak hazánkban.

Tudjuk, hogy minden tekintetben érzékeny kérdést feszegetünk, hiszen a lápok kérdése egyaránt megközelíthető természettudományos, jogi, társadalmi vagy akár urbanisztikai szempontból is.

eltavolitatta.jpg

Kép: Bojkott Auchan!

Mindezen szempontok alapján tartjuk fontosnak egy olyan tudományos konferencia összehívását, amely a dunakeszi láp konkrét esetéből kiindulva olyan, a természetvédelem szempontjából lényeges kérdéseket vet fel, amelyek nem csupán a természettudományban jártasak, hanem a széles nyilvánosság számára is értékesek és érdekesek lehetnek.

A tudományos fórum résztvevői bemutatják a tőzeglápok kialakulását, fejlődését, általában a biológiai sokféleség jelentőségét, a beruházások ökológiai vonatkozásait, feltárják a jogi összefüggéseket és a társadalom szerepét környezetünk alakulásában.

A 2010. június 3-i lápokról szóló konferencia – amelynek előadói a maguk területén szaktekintélynek minősülnek – alkalmas lehet arra, hogy ebben az összetett kérdésben fogódzót adjon akár a tudományos élet képviselői, akár a téma iránt érdeklődők számára.

MEGHÍVÓ
Veszélyeztetett vizes élıhelyeink: a lápok

Időpont: 2010. június 3., 14:00 - 17:00 óra
Helyszín: Országgyőlési Biztosok Hivatala, 1051, Budapest, Nádor u. 22., Díszterem

Minden előadás 20 perces, utána 10 perc áll rendelkezésre a témához kapcsolódó kérdések feltevésére és megválaszolására.

A konferencia programja


14:00 – 14:30 Regisztráció


14:30 Vida Gábor akadémikus, genetikus: A biológiai sokféleség


15:00 Borhidi Attila akadémikus, botanikus ökológus: Magyarországi láptípusok. A hazai láptörvény szövege és értelmezése


15:30 SZÜNET


15:45 Teszár László főosztályvezető helyettes: A lápok jogi szabályozása


16:15 Lányi András egyetemi docens: A társadalom szerepe környezetünk alakításában. A civil szféra és a hivatalos szervek együttmőködése és ütközése.


16:45 Kérdések és hozzászólások

A konferencia moderátorai: Kriska György és Sarkadi Márton

A konferencia szervezésével kapcsolatos tudnivalók:
A konferencián csak a kriska@ludens.elte.hu eposta címen történő előzetes (nevet és munkahelyet is tartalmazó) regisztrációval lehet résztvenni!

         szólj hozzá

Címkék: ajánló tudomány auchan dunakeszi beépítés láp kötevife tőzegtavak oktvf

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A bejegyzés trackback címe:

https://greenr.blog.hu/api/trackback/id/tr672014003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 
 
süti beállítások módosítása