PPJ         2013.11.18.

Hogyan gondolkodunk? „A hatékonyabb termelési és felhasználási technológiák megoldják a környezeti problémákat!” Ismerős a megállapítás? Ez talán az egyik legtöbbet használt érv például az energiahatékonyságot növelő technológiák fejlesztése mögött, hiszen a fenti logika mentén minél jobban hasznosítjuk az erőforrásokat, annál kevesebbet kell felhasználnunk belőlük. Elméletileg. Ugyanis egy 1800-as évek közepén élt angol közgazdász szerint ez közel sem ilyen evidens.

Az autóipar vívmányai miatt ma már sokkal kevesebb üzemanyag elegendő egy kilométer megtételéhez. Úgy tűnhet, ez jelentős környezetvédelmi előrelépés, csakhogy az üzemanyag- fogyasztás összességében semmivel sem csökkent, sőt! Mivel sokkal kevesebbet kell fizetni egy kilométer megtételéért, ezért az emberek ma sokkal többet közlekednek autóval. Vajon a hulladékkal kapcsolatban is így járunk? Két kutató azt vizsgálta, hogy egy egyetemi mosdóban a diákok mennyi papírtörlőt használnak a kézmosás után. Az első felméréskor a mosdókban csak hagyományos kuka volt, a második alkalommal olyan kuka, melyen jól látható módon feltüntették, hogy újrahasznosításra kerül a tartalmuk. Megdöbbentő, de a diákok 16%-al több papírtörlőt használtak, ha tudták, hogy azok újrahasznosításra kerülnek. Ennél is megdöbbentőbb eredményt hozott egy ollóteszt, ahol a diákokat arra kérték, hogy teszteljenek ollókat papírlapokon. A kísérletnek természetesen itt is a papírfelhasználás mérése volt a célja. Azon diákok, akik újrahasznosításos matricával ellátott kukába dobhatták a papírhulladékot háromszor (!) több papírt pazaroltak a tesztre, mint azon társaik, akik nem tudták, hogy újrahasznosítják a hulladékot.

Ezzel igazolódott, hogy az újrahasznosítási lehetőség növeli a fogyasztást - hasonló módon az alacsonyabb fogyasztású autókéhoz. Az újrahasznosítás ténye "felment" a pazarlás kellemetlen érzése alól, ez pedig környezetvédelmi szempontból kifejezetten káros. Ezért nem csak azt kell szajkózni, hogy újrahasznosítunk, vagy épp az autók kevesebb üzemanyagot használnak, hanem azt is, hogy ezzel együtt is takarékoskodnunk kell a felhasznált anyagokkal. (Forrás: Élet és Tudománynak 2013. év 42. szám 1337. oldal)

Jevons-paradoxon (visszapattanó hatás) - Wikipédia

A Jevons-paradoxon, Jevons-hatás vagy visszapattanó hatás a gazdaságtudományban egy feltételezés, miszerint azok a technológiai fejlesztések, amelyek egy erőforrás kihasználásának hatékonyságát javítják ahelyett hogy csökkentenék az erőforrás használatát, valójában növelik azt. 1865-ben az angol William Stanley Jevons közgazdász figyelte meg, hogy technológiai fejlesztések, amelyek a szén hatékonyabb felhasználását tették lehetővé a szén nagyobb mennyiségű felhasználásához vezettek az ipar több területén.

Richard York: ÖKOLÓGIAI PARADOXONOK - William Stanley Jevons és a papírmentes iroda

E helyütt két társadalmi-ökológiai paradoxonra hívom fel a figyelmet. A Jevons-paradoxon azon a megfigyelésen alapszik, hogy egy természeti erőforrás kiaknázásában bekövetkező hatékonyságnövekedéssel gyakran jár együtt az erőforrás fogyasztásának növekedése. Hasonlóan, a papírmentes iroda paradoxona szerint a természeti erőforrások helyettesítőinek kifejlesztése nem minden esetben vonja maga után az adott erőforrás felhasználásának csökkenését, sőt, alkalmanként annak növekedéséhez vezet. E két paradoxon kétségbe vonja, hogy a technológiai előrelépések önmagukban minden körülmények között a természeti erőforrások megőrzését eredményezik.

Bakos Tímea és Megyeri Nóra: Technológia, mint teljes körű megoldás? - Környezetvédelmi paradoxonok

Egyik tipikus példája a Jevons-paradoxonnak, amikor egy vállalat úgy dönt, hogy energiatakarékosságba kezd, melynek eredményeként költséget takarít meg. A megtakarított költségből vagy növeli a termelést vagy csökkenti a termékei árát. Erre lehet a fogyasztók részéről az a válasz, hogy megnő az adott termék iránt a kereslet (direkt visszapattanó hatás) vagy az ennek a cégnek a termékein megtakarított pénzt más termékekre költik. Egyik esetben sem történik valódi környezetvédelem.

PPJ         2010.05.08.

Találtam ezt a könyvet és az ajánlóját. Most a kritikája következik.

Én ilyen kedves író vagyok, előre lelövöm a poént, ami az, hogy az ökológiát figyelmen kívül hagyni halálos! Mert akármennyire az ökológia kategóriába tartozik ez a könyv: éppen azt hagyja figyelmen kívül!

Mit is akar(j)unk mi termeszteni a városi kertekben?

A város fogalma a kapitalista rendszer óta, de minimum az ipari forradalom óta 'pöppet' megváltozott ugyanis. Már nem csak a kultúra, az innováció, a művészet és a kereskedelem melegágya a város, hanem a nehézipari szennyezések, a hormonként ható melléktermékvegyületek, a közlekedés általi környezetterhelések és a zöld felületek hiánya miatti légszennyezettség melegágya is.

Kertek a városban? Úgy érti a szerző, hogy a saláta szívja ki a földből tavasszal az ólmot,  kadmiumot, higanyt? Hogy a gyökértörzses zöldségek (pl. répák), amik különösen nagy mennyiségben tárolják az anyagokat a gyökerükben, a szénhidrogénszármazékokat tárolják vitaminok helyett? Úgy gondolja a szerző, hogy a gyümölcsök viaszos felszínén a tetraklór-metán tapadjon meg? Hogy a gyerekem azt a csapvizet igya, amiből elég pár száz liter és egy kisebb hormonkezelésen átesettnek tekinthető? Nem, a város az utolsó hely ahol fogyasztásra növényt termesztenék!

Először le szeretném szögezni, hogy természetesen nem minden városra és városrészre igazak ezek a szörnyű és alattomos tények. De azért a városok nagy többségében én nem kertészkednék, hacsak nem akarom az addig is túlterhelt szervezetemet még több ritka nehézfémmaradvánnyal túlexponálni!

De a másik megoldás se vezet semmire, sőt csak további pusztulásra! Mert ha nem a város talajában nevelünk fűszerkertet, akkor jön a virágföld és a balkonláda, ugye? De mi is a boltokban árult virágföldek egyik fontos összetevője? A tőzeg! Igen, a tőzeg. Egyenesen a tőzeglápokból! (Így lesz az Auchan árusítható portékája az alatta elterülő tőzegláp!) Tehát virágföldet venni nem menő dolog! Mert a tőzeglápok elpusztításával több CO2 és metán kerül a levegőbe, mint amennyit a legdurvábban kilobbizott és betartatott kormányszintű autómentes és klímabarát program valaha megspórolhatna.)

De akkor mi a megoldás?

A városi emberek mintha elfelejtették volna, hogy a vidék gazdasága az ő eltartója. Onnan jön a zöldség, a gabonából a liszt, a gyümölcs. Ez mindig is így volt. A városok sosem jelentették a kertészetet, "városi tanyát" pedig pláne. Épp azért ment a városba való ember a városba, mert a muzsikakomponáláshoz jobban értett és jobban keresett vele, mint a kapálással. De ez a városi ember még tisztelte a vidéket, mert tudta, az ott  kétkézzel és vérverítékkel megtermelt javak tehetik lehetővé, hogy finompékárut és pörköltkávét fogyaszthasson. Én ma ezt a kapcsolatot város és vidéke közt, városi ember és vidéki ember közt egyáltalán nem látom! Öreg hiba ennek elfelejtése!

Tisztelnem kell a vidéki embert, aki hajnalban kel farmerruhában a tíz órai körúti forró kávém tejének megfejéséhez! És ő is tisztelni fog engem, városi embert, amiért meghallgatom az ő vidéki igényeit, és politikusként a felsőbb körökben zakóban tevékenykedem érte és a nemzetért!

Idealisztikus, mi? Működött, nem? 

A megvalósuló város-vízió

Minden épített indusztriális környezet -azaz város- útja a megapoliszosodás felé vezet? Mi hajtja ezt a növekedést? Mit bírnak el az emberi kapcsolatok és mit a környezet ezekből  a túlterhelésekből?

De tegyük fel, hogy megvalósul: hogy az összes tanya, szer, falu, község, város és nagyváros végül valamilyen módon megapolisz lesz. Honnan jön a gabona a gyorspékségekbe? Honnan lesz cikória vagy kávébab a „fogd és vidd” bolthálózatokba? Honnan lesz virágföld a valódi természettel nem törődő panelekben élő orchidea-megszállottaknak? Mi lesz ha (főleg a rendszerváltás előtt) a Budapest felett, a helytelen műtrágyahasználat miatt a talajvízbe mosódott nitrogénmennyiség eléri azt az ivóvízbázist, amely az egész fővárosét biztosítja? Az aztán emberi populációszabályozás lesz a javából! Nem lesz sok újszülött, aki túlélne egy ilyen nitrit-nitrát szennyezést az ivóvízben!

Nesze neked!

Mindezekért nagyon törékenynek gondolom ezt a mesterséges olaj táplálta városi létet. És ezért mindennek szintén a természettől való eredendő függésünk belátására kellene ösztönöznie minket.

Város és vidék tehát a művi és természetes környezet kapcsolata csak harmónikus módon fenntartható. Ez röviden azt jelenti, hogy ha valóban meg akarjuk védeni a természetet, és fenntarthatóan akarunk élni, akkor amíg nem találjuk fel a beton (vagyis alapanyaga a cement) 'teremtését' (amolyan Isteni módon a semmiből) addig egy grammal sem vehetnénk ki több cementet a Föld "testéből", mint amennyit a lemeztektonika, a vulkanikus működés és mészkőzet képződés "előállít". Nesze neked ökoépítészet!

Nesze neked város és városi kertek!

A város ne legyen tanya, mert a mostani szennyezettségében bármit is termeszteni életveszélyes. A vidék legyen megbecsülve és támogatva, hogy szorgos munkájával elláthassa a város lakosságát!