PPJ         2012.11.04.

Blogunk létét magyarázza ez a film, ami egyben logikusan levezeti, hogy miért lesz összeomlás, "világvége" és kulturális forradalom minden téren!

"Miért osztjuk meg a kultúránkat? Miért osztjuk meg a nyelvünket? Mert másoljuk egymást. Így tanulunk meg beszélni. Így tanulnak a babák. Így kerül egy új dolog a társadalomba és így terjed el. Alapvetően az tart össze minket, amit egymásról másolunk."

Az alábbi szövegek a filmből lettek kimásolva!

Ne kérj engedélyt a film lemásolására. Bárki aki nem osztja meg ezt a filmet vagy meggátolja azt, az ki lesz közösítve. Ez a film minden eszközzel megosztható.

Ez nem egy film a kalózkodásról. A zeneipar megőrült. A filmipar megőrült. Az üzletemberek nem tudják, mit gondoljanak. Ez nem egy film a fájl megosztásról. Ez a film megmutatja azokat a változásokat, amik a médiák elkészítésében, elosztásában és fogyasztásában történtek.

Magyar felirattal!

http://www.stealthisfilm.com/Part2/

Mi történt mikor feltalálták a másoló mechanizmust feltalálták? Meg lehetett szerezni a nyomtatványokat vagy a bittorrentet. Ez alakította az emberek szokásait. Teljesen új ötleteket adott az embereknek arról, hogy miképp dolgozzanak, hogy működjenek együtt, hogy osszák meg egymással az életükkel kapcsolatos dolgokat. Egy diktatórikus politikai rendszer sem tudja teljesen megakadályozni az információ terjedését. Egy új közegben alkalmazkodik az ember a körülményekhez, és gyakran sokkal hatékonyabbá válik az elnyomás miatt. Miért kéne a másolási képességünk növekedését a szociális változással összefüggésbe hozni? Mert a kommunikáció, amit alapvetően csinálunk a világban önmagában is egy másolási tevékenység. Az egyetlen technika amit magunkkal hoztunk az a másolás. A megosztás, bizonyos értelemben a létünk alapja. A kommunikáció, szükségünk van rá, hogy beszéljünk valakivel, ami egy megosztási tevékenység. Meghallgatni valakit az egy megosztási tevékenység. Miért osztjuk meg a kultúránkat? Miért osztjuk meg a nyelvünket? Mert másoljuk egymást. Így tanulunk meg beszélni. Így tanulnak a babák. Így kerül egy új dolog a társadalomba és így terjed el. Alapvetően az tart össze minket, amit egymásról másolunk.

Az egyik legfontosabb jellegzetessége az internetnek az, hogy rendkívül decentralizált és az interneten lévő szolgáltatásokat másik felhasználók találták ki és működtetik. A hálózat úgy lett megépítve, hogy mindenki maga irányítja a kommunikációját.

A közvetlen környezetünk, a lakhelyünk annyira nagy, hogy többé nem lehet az információt könnyedén megfékezni, nem lehet megállítani vagy cenzúrázni vagy leállítani azt adást ami egyszer már kikerült. Ez olyan, mint mikor a víz átfolyik a kezeiden. Mint megpróbálni megállítani egy gátszakadást.

Az egyik fő csatatér a jogban, hogy a mai technikánál mennyire lehetséges elzárni az emberektől az információkat, a tudást és a kulturális javakat. Rádió. Tévé. Újságok. Film. Mindegyiknél nagyon világos a különbség az alkotó és a fogyasztó között. És ez egy nagyon statikus elgondolás. Van egy technológia, ami lehetővé teszi nekem, hogy veled kommunikáljak. De ez nem egy igazi párbeszéd, mint amire gondolsz. Ha a megosztás elleni harc már elveszett, és a média többé nem árucikk akkor miképp fog megváltozni a társadalom? Ez az elme terrorizmusa, hogy fenntartanak egy olyan fogalmat, mint a szellemi tulajdon. Szerintem az egyik dolog, ami ki fog ebből jönni az egy olyan kultúra ahol azért alkotnak meg valamit, mert törődnek vele és nem azért mert azt remélik, hogy más emberek meg fogják venni. Szóval azt fogjuk látni, hogy a dolgokat az emberek maguknak fogják alkotni. Nem a pénzcsinálás a kultúra vagy a média lényege. Valamit alkotni a média lényege és nem hiszem, hogy az emberek befejezik a zeneszerzést, a filmkészítést, a jó képek készítését vagy bármit. Bár most még nehéz elhinni, de a médiavállalatok nélkül is meg tudjuk csinálni. Meg fogjuk találni azokat az új utakat, amikkel megcsinálhatjuk a dolgokat, amiket akarunk. Olyan világot akarunk, ahol megtudunk osztani, együtt dolgozhatunk és megtaláljuk azokat az új utakat, amikkel támogatjuk egymást miközben ezt tesszük. Ez az a világ, amit megpróbálunk létrehozni. Egy ilyen erő, egy ilyen hatalom, ahol emberek milliárdjai kapcsolódnak össze, adatokat osztanak meg, megosztják a munkáikat, megosztják mások munkáit, ez a helyzet precedens nélküli a történelemben. És ezt az erőt nem fogják megállítani.

Remixeljetek, újra osszátok szét, örüljetek!

PPJ         2012.10.22.

Amikor egy amerikai újságíró egyszer megkérdezte Gandhitól, hogy mit gondol a civilizációról, Gandhi azt válaszolta: - "Az bizony remek ötlet lenne". Gandhi magatartásában két elem tűnik meghatározónak: az egyik a vallásos értékek szekularizációjának szorgalmazása, a másik a modernizációs hatások kritikai átszűrése a helyi civil autonómiákon. [Orosz István írása - Forrás: Élőlánc.hu/Alapdokumentumaink]

Gandhi számára az ember és a társadalom vallásos illetve szekularizált megközelítése nem jelentett szükségképpen ellentétet. Az o fölfogásában a vallásos értékek szekularizálhatóak a spiritualitáson keresztül. A ’politika spiritualizálásán’ azt értette, hogy „a spiritualitás áthatja a mindennapi élet minden területét, beleértve a politikát is, és ennek kell az emberi élet alapját alkotnia”. A spirituálist olyan szubsztrátumnak tekintette, amely az egyéni élet valamennyi területét irányítja, és hangsúlyozta, hogy a vallásos értékek kifejezése elválaszthatatlan a kulturális, politikai és társadalmi értékek kifejezésétől. Gandhi a vallást és a vallásos identitást nem tekintette kizárólagosan egyéni, inpiduális tartománynak, de nem tekintette pusztán a társadalmi vagy politikai cselekvés kizárólagos alapjának, ösztönzőjének sem.

Képünkön: Gandhi, Anonymous és ökopolitika

Ebből következően Gandhi vallásfelfogása nem korlátozódott egyetlen adott vallási gyakorlatra vagy hiedelemkészletre, amelynek elveit szent szövegek tartalmazzák. Gandhi számára a vallás igen változatos lehetőségek forrása volt, egyszerre formája és tartalma a társadalmi, kulturális és politikai identitás kifejezésének. „Vallásfelfogása tehát mélyen ahistorikus, korlátok nélküli, antitradicionalista, antifundamentalista és liberális volt, és nem tett erőfeszítéseket arra, hogy a szent szövegeket illetve vallási tradíciókat azok eredeti kontextusában, dogmatikusan értelmezze.” Ez a rugalmas és rendszertelen megközelítés lehetővé tette Gandhi számára, hogy rendkívül különféle vallásos, kulturális és filozófiai hagyományokhoz kapcsolódjék, és úgy határozza meg a vallást, mint társadalmi, kulturális és politikai értékek kifejeződését.

Ez a beállítódás igen termékenynek bizonyulhat a civil cselekvés és a civil létezés számára egy olyan világban, ahol az emberiség túlnyomó többsége számára a vallásos értékek az emberi létezés magját jelentik.

A modernizáció hatásainak megszűrése a civil autonómiákon keresztül

Gandhi ideális társadalmában a hagyomány, a politika, a gazdasági és a társadalmi viszonyok valamint az autonómia szorosan összefüggnek, ami azonban szerinte (a korabeli India tekintetében) csak igen múlékony módon állhat harmóniában a modernizációval. Azzal, hogy a kötelességek elsőbbségét hangsúlyozta a jogokkal szemben, arra törekedett, hogy átalakítsa az egyéni és társadalmi közötti kapcsolat modern fogalmát. A modernizációt azért bírálta, mert az megszüntette „az emberek egymás iránti kötelességérzetét”, és olyan társadalmat szorgalmazott, ahol „az emberek közösségei ismerik egymást és törődnek egymással, és az egyes közösségek tagjai fölismerik, hogy mennyi mindennel adósai egymásnak.”

Gandhi megkérdőjelezte a köz- és magánszféra modern elválasztását is, ahol az erkölcs a magánszférához tartozik, míg a gazdasági választás és a politikai szabadság a közszférához. Számára „a modernitás ígérete, hogy megszabadítja az embereket a tradicionális gyakorlatoktól, mindössze annyit jelentett, hogy ezen túl az emberek mind inkább láthatatlan és ismeretlen cselekvők hatásainak lesznek kitéve”. Megkérdőjelezte a modernizáció által biztosított autonómia valódiságát, s ragaszkodott hozzá, hogy a modernizáció erkölcsi árát minden egyes esetben számítsuk be az általa esetlegesen biztosított újfajta autonómia költségeibe. Gandhi arra is állandóan emlékeztetett, hogy „a gazdaság nem csupán az emberek gazdasági szükségleteire van kihatással, hanem számos más egyéb nem-gazdasági szükségletre is”.[Abdullahi An-Na’im: Religion and Global Civil Society című írása alapján (Global Civil Society 2002, Oxford University Press, 2002. pp. 55-77.)]

Az ökopolitika és az emberi lépték

"A gonosz győzelméhez nem kell más, csak hogy a jó emberek ne tegyenek semmit."
- Edmund Burke

Gandhi tehát mindenhol, minden síkon, az élet minden szegletében az emberi léptéket kereste, mert az ember csak azért vállalhat felelősséget, ami arányos hozzá, ahogy azt József Attila is szerette volna: „egy világot, amely arányos hozzám”. És van-e annál nagyobb baj világunkkal, hogy nem arányos, hogy nem emberi léptékű?

- Ha a közéletet nézzük: nem azt látjuk-e, hogy mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulások reagálnak mértéktelenül elrugaszkodott megnyilvánulásokra?
- Ha a mindennapi kultúrát: nem sértődött, agyonfrusztrált honfitársainkba ütközünk-e nap mint nap az utcán, a villamoson, a metrón, és szó szerint ütközünk, testtel, fizikailag, mert a másik tekintetbevétele nem szokás?
- Ha a tömegkultúrát: nem a minden rendű és rangú szélsőségek féktelen tobzódása virul-e, szégyentelenül?
- Ha az oktatást: nem a tanári hivatás, az iskola mértéktelen elszegényedése, elsivárosodása zajlik-e éppen?
- Ha a társadalompolitikát: nem az elviselhetetlen társadalmi különbségek kialakulása jellemezte-e az elmúlt évtized gazdasági folyamatait?
- Ha az igazságszolgáltatást: elítéltek-e bárkit is komoly politikai vagy gazdasági mulasztásért, bűnért széles e hazában a rendszerváltozás óta?
- Ha a médiát: van-e legalább egyetlen, független, a mértékadó, kiegyensúlyozott, színvonalas tájékoztatást rendszeresen művelő napilapunk? Van-e a köz érdekeit kellőképpen szolgáló közszolgálati rádiónk és televíziónk?
- Ha a környezetünket: hány elhanyagolt épület, parlagon maradt termőföld, haldokló erdő, szennyezett folyóvíz vár emberi gondoskodásra?

Az emberi lépték kialakítása, helyreállítása, megőrzése és ápolása mindennapi teendő. Ha van az ökopolitikának alapelve, ez az. Hiszen a görög ’oikosz’ szó házat, háztartást jelent, az otthonát építő, megélhetéséről tudatosan gondoskodó lény élőhelyét. Tesszük is ezt persze, ám többnyire és általában csupán a magunk javára. Házunk táját csinosítgatjuk, kertjeinket gondozzuk, autónkat suvickoljuk. S közben a világ körülöttünk lebomlik. Az utak lassan járhatatlanok a kátyúk és a forgalom miatt, a parlagfű elborítja az országot, a megtermelt gabonát nincs hová elhelyezni, és az érettségi tételeket ellopják a gyerekeink elől. A másik háza tája már nem a mi dolgunk.

Mutogatni pedig egymásra mutogatunk. Mindig a másik a hibás, mindig a másiknak kellene lépni, alkalmazkodni, kitérni, visszavonulni, belátni, bocsánatot kérni. Alázat nélküli világ.

Az emberi lépték első feltétele az alázat. Gandhi tudta ezt. De tudjuk-e mi is? Tudjuk-e, hogy a változás mi magunk vagyunk, mi magunk lehetünk? Tudunk-e hinni benne? Jövőnk és gyermekeink jövője ezen az egyszerű hiten múlik. Ami választás kérdése. Tudjuk-e az emberi léptéket választani?

--------------------------------------------------------------------------------

Mi az ökológiai politika? - Élőlánc.hu

Az ökológiai politika azoknak az akadályoknak és életidegen kényszerűségeknek az eltávolítása, amelyek az erőszakos modernizáció természet- és társadalom-átalakító kísérleteinek örökségeként maradtak ránk.

Az emberi közösségek és az élőlénytársulások életképességének helyreállítására törekszik, a fenntartható gazdálkodás és a felszabadító együttlét társadalmi stratégiáit keresi. Kiindulópontja a jövő nemzedékek iránti felelősség belátása, amely arra kötelez bennünket, hogy természeti és kulturális örökségünket a maga gazdag változatosságában és változékonyságában őrizzük meg utódaink számára.

Célja, hogy megtörje a technikai-gazdasági kényszerűségek uralmát, és az emberi együttélést az életformák gazdag változatossága iránti tisztelet, a kímélet és az elővigyázatosság elve alapján szervezze meg.

A mennyiségi növekedéssel szemben előnyben részesíti a dolgok emberi léptékének megőrzését.

A gazdasági hatalomért folyó gyilkos versengést az egymásra utaltak közti szolidaritás nevében korlátozná.

A szabadságban a mások szabadsága iránti elkötelezettséget hangsúlyozza, annak tudatában, hogy az egyén nem lehet szabad társaitól függetlenül.

Az ellen küzd, hogy a technológia rémuralmát haladásnak, a pótolhatatlan és nélkülözhetetlen természeti források elherdálását jólétnek, a profit utáni hajszát ésszerű gazdálkodásnak nevezzék.

Az ökológiai politika hisz a fenntartható fejlődésben. De ami körülöttünk van: nem fejlődés és nem tartható fenn. A természet kizsigerelése, a társadalom irgalmatlan alárendelése a logisztikai szempontoknak (használat=haszon=hatalom) az ipari tömegtársadalmak működésének nem valami járulékos vonása, hanem a lényege. A jövő nemzedékek örökségének pusztítása nem fejlődő, hanem vészesen hanyatló civilizációra vall, amely nem ismer különb célt, mint eszközeinek szaporítását, a világ minél sebesebb elhasználását. Ma a fejlődést nem fenntartani, hanem újrakezdeni kellene.

A modernizáció tartalékai kimerültek: az eszközök előállításának és elosztásának optimalizálása önmagában nem biztosít többé jobb életlehetőségeket. A haladás ettől fogva nem technikai kérdés. Ezentúl a célok jóságát kell minden esetben megvizsgálni.

Az ökológiai politika helyreállítja a politika eredeti értelmét: vita és megegyezés a közcélok mibenléte körül. A társadalmi teljesítmények értékelésének jogát visszaperli a személytelen mechanizmusoktól, s a döntéseket, ahol csak lehet, a közös mérlegelésen, az érintettek illetékes részvételén alapuló eljárásokra bízza.

Azok a szövetségesei, akik nap mint nap tapasztalják a technológiai-gazdasági világrend korlátait, az élet minőségének romlását, az élő világ pusztulását, emberi méltóságuk sérelmét, jogaik megcsúfolását, kiszolgáltatottságukat számukra átláthatatlan és ellenőrizhetetlen politikai és gazdasági hatalmaknak.

Te magad légy a változás!

PPJ         2012.10.18.

Ha emlékeztek még a Végjáték premisszái rovatunkra, vagy az egyik legutóbbi NapiKépünkre, akkor ismerős lesz ez a mostani is.

PPJ         2012.10.17.

Kicsit evezzünk más vizekre az elmúlt napok bejegyzései után. Egy nagyon könnyen megérthető úgynevezett politikai trilemmára hívnám fel a figyelmet - Dani Rodrik 1957-ben született török közgazdász, a Harvard Egyetem professzorának szövegét citálva. Segítségével, remélem, hogy sikerül térképet rajzolnunk az elménkbe arról, hogy milyen erőviszonyok és "célok" mentén alakítják a hatalmak az életvilágunkat. Érvelésében az a remek szerintem, hogy világossá teszi, az általa felvázolt erőtér-háromszögben semmi sem mehet úgy, hogy az ne akadályozná a többit. Nem lehet egyszerre mindet megvalósítani! A szövege az én fejemben a Tőkés társaságok világuralma című könyvvel van súlyozva, így valószínűleg kitalálhatjátok, hogy nem a teljes gazdasági integráció és a korlátlan szabadpiaci neoliberális kapitalizmus pártján állok.

A globalizáció járható útjai - Dani Rodrik

Bevezetés
Azért akarunk gazdasági integrációt, hogy az emelje az életszínvonalat. Demokratikus politizálást akarunk, hogy a közösségi döntéseket azok (vagy azok képviselői) hozzák meg, akikre ezek a döntések közvetlenül hatnak.
És végül az önrendelkezésre is igényt tartunk, amely végeredményben a nemzetállami keretből ered. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy ez a három igény egyszerre nem valósulhat meg. A globális világgazdaság politikai trilemmája arról szól, hogy a nemzetállami rendszer, a demokratikus döntéshozatal és a teljes gazdasági integráció kölcsönösen kizárják egymást. Azaz csak kettő lehetséges a háromból egyszerre. Ez arra enged következtetni, hogy az az irány, amerre manapság úgy tűnik, haladunk – a globális kormányzás nélküli globális piacok felé – fenntarthatatlan.
Az alternatívát egy megreformált bretton-woods-i kompromisszum jelenti: miközben megőrzünk bizonyos korlátozásokat az integrációval kapcsolatban, mint ahogy az eredeti bretton-woods-i megállapodásokban, addig számos „globálisabb” szabályozást állítunk fel, amely a kívánt integrációs mértéket célozza meg. Akik netán egy másfajta döntést hoznának – szűkre szabott globális gazdasági integráció – azoknak szembe kell nézniük döntésük következményével: vagy kisebb mértékű globális kormányzás vagy kevesebb demokrácia.
A második világháborút követő négy évtized alatt a nemzetközi döntéshozók kordában tartották ambícióikat. A nemzetgazdaságok nemzetköziesedésének egy korlátozottabb formája mellett tették le voksukat, sok teret engedve ezzel a nemzeti gazdaságirányításnak. Az egymást követő multilaterális kereskedelmi tárgyalások hatalmas lépéseknek bizonyultak, de azokon csak a protekcionista kereskedelmi korlátozások lebontására fókuszáltak, a gazdaság csak kis szeleteit érintve (kimaradt a mezőgazdaság, a szolgáltatások és az „érzékeny” iparágak, mint például a textilipar). Megmaradt a tőkepiaci pénzügyi tranzakciók valamint a tőkeáramlás korlátozásának elve.A Bretton-Woods/GATT rezsim azért volt sikeres, mert lényegénél fogva alárendelte a nemzetközi gazdasági integrációt a nemzeti gazdaságpolitika és a demokratikus döntéshozatal igényeinek.
Ez a stratégia drasztikus változásokon esett át az elmúlt két évtizedben. A globális politikát napjainkban a „mély”integráció agresszív agendája határozza meg – mindenféle, a kereskedelem és a tőkeáramlás útjában álló korlátozás és akadály eltörlése. Ennek eredményei problematikusnak bizonyultak – mind a gazdasági teljesítmény (a háborút közvetlenül követő évtizedekhez képest), mind a politikai legitimitás szempontjából. Ennek egyszerű oka az, hogy a mély (szoros) gazdasági integráció elérhetetlen egy olyan térben, ahol a nemzetállam és a demokratikus eljárások még mindig számottevő erővel bírnak.
A tanulmány címe tehát két gondolatot közvetít. Először is, igenis léteznek inherens korlátai annak, hogy mennyire vagyunk képesek a globális gazdasági integrációt előmozdítani. Se nem lehetséges, se nem kívánatos hogy maximalizáljuk azt, amit Keynes „a nemzetek közötti gazdasági jellegű érintkezéseknek” nevezett [Keynes ezt a frázist egy, a nagy gazdasági világválság idején írt esszéjében használja, melyben úgy tűnik, hogy összességében leszámol a szabadkereskedelem visszaállításával: „Azokkal szimpatizálok, akik inkább minimalizálnák, mintsem maximalizálnák a gazdasági jellegű érintkezéseket a nemzetek között. Az ideáknak, a művészetnek, a tudásnak, a vendégszeretetnek és az utazásnak kellene nemzetközivé lenniük. Azonban -ha ez ésszerű és praktikusan lehetséges- az árukereskedelem ne lépje át az országhatárokat, és mindenekelőtt a pénzügyek is legyenek nemzetiek.”]. Másodsorban a megvalósítható globalizációs modellek halmazán belül számos lényegileg különböző forma közül lehet választani. Az ilyen modelleknek különböző implikációi vannak azok számára, akiket felhatalmazunk, és akiket nem, akik profitálnak belőle és akik nem. Figyelembe kell e két tényt venni, hogy képesek legyünk előrelépni a globalizációról szóló vitában. Az egyik tanulság az , hogy féken kell tartani becsvágyunkat, már ami a globális gazdasági integrációt illeti. A másik pedig, hogy jól kell kialakítani a globalizáció-„immár-soványabb verziójának szabályait.

A globalizáció korlátaira vonatkozó érvelésem nem magától értetődő (vagy legalábbis nem kellene annak lennie). Számos alapkövön nyugszik, és talán hasznos is lenne ezekkel kezdeni. Az okfejtés onnan indul, hogy a piacoknak egy sor nem piaci intézménybe kell beágyazódniuk, hogy jól működhessenek. Ezek az intézmények számos funkcióval bírnak, melyek kritikusak a piacok működése szempontjából: létrehozzák, szabályozzák, egyensúlyba hozzák, és legitimálják azokat..
A második, sokkal neuralgikusabb pont szerint nincs egyszerű vagy egyedi megfelelés ezen funkciók és az intézményi infrastruktúra által öltött különböző formák között. Az amerikai típusú kapitalizmus nagyban elüt a japán típusútól; észveszejtő sokszínűség jellemzi a munkaerőpiac és jóléti állam intézményeit még Európán belül is; alacsony jövedelmű országok gyakran kívánnak meg heterodox (a bevettől eltérő [B.T.]) intézményi konfigurációkat, mely a fejlődés útját jelenti számukra.
A harmadik pont egyszerűen azt állítja, hogy a fenti intézményi diverzitás jelentős korlátokat állít a teljes gazdasági integráció elé. Valójában manapság, amikor a formális kereskedelmi és beruházási korlátozások jórészt eltűntek, pontosan a szabályozási és jogi eltérések (azaz a különböző fejlődési utak, melyeket a heterogén nemzeti intézményi környezet alakít), gördítik a legnagyobb akadályokat a nemzetközi kereskedelem elé. A „mélyintegráció” pedig megkövetelné az ezekből származó tranzakciós költségek intézményi harmonizáció általi megszűntetését – ez az álláspontja a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO). Valójában, amint belátjuk, hogy az intézményi sokszínűség értékes gazdasági szereppel bír, világossá válik, hogy a WTO által propagált út tele van veszélyekkel.
Szerencsére számos „lehetséges” globalizációs modell létezik, melyek sokkal több előnnyel rendelkeznek, mint napjaink verziója – többek között egy sokkal igazságosabb elosztást tesznek lehetővé. A tanulmány vége felé fogom tárgyalni a globális szabályozás egy olyan módosított változatát, amely különösen meggyőző eredményeket produkálna: egy multilaterális tárgyalásokon elfogadott vízumrendszert, amely nagyobb mértékben tenné lehetővé a fejlődő országok képzett és képzetlen munkaerejének fejlett államokban történő (ideiglenes) munkavállalását . Egy ilyen séma jövedelemben megnyilvánuló előnyöket eredményezne, melyek nagyobbak lennének, mint amelyek a WTO tárgyalásokból összességében származnak. Ráadásul ez a rendszer viszonylag kicsi növekedést eredményezne a határokon átnyúló munkaerő-áramlásban.

Ez még csak a bevezető része volt írásának, és remélem már ennyiben is találtatok jó pár olyan kijelentést, aminek segítségével jobban átlátjátok a világ dolgait.

A teljes szöveget (14 oldal) itt tudjátok tovább olvasni!

PPJ         2012.10.17.

Nem vagyok én Bajnai Gordon, hogy álszent és gerinctelen módon "szakítsak" a múlttal. Vállalom, amit tettem, ami teszek lassan 4 éve a GreenR-en, és nagyon sajnálom, hogy valószínűleg megannyi embert megbántottam, félreértettem, elhessegettem e blog keretein belül. Azért nem törlöm az összes vallási témájú bejegyzést egy az egyben, mert azt szeretném, ha látnátok, hogy honnan jöttem, mit gondolok épp, és hogy merre tartok, vagyis, ahogy a mesterem szokta volt mondani: "az ember többre képes, mint amire hajlamos". Ha nem is azonnal látom be a dolgokat, de idővel... remélem még nem késő.

Röviden nagyjából így magyarázkodnék azt illetően, hogy hogy ne kerüljön a kedves látogató kognitív disszonanciába a múltat és a jelent illetően, ha esetleg összevetné, hogy milyen kijelentések hangoztak el tőlem korábban, és most mégis "mi az istent" keres itt ez a Világokon át című műsor alább. :)

Ha nem is "istent", mert az tudniillik én vagyok, meg te is, meg a mandala közepe is, azért én továbbra is ateista marxista buddhista volnék, akár csak a Dalai Láma jelentette ki magáról például a legutóbbi budapesti előadásán is.

De akkor mit keresek?! Békét. Ha már humánökológiát tanulok, vagyis emberi együttéléstant, akkor mindenképp szeretnék magammal, másokkal, "a mindenekkel" békében lenni. Apró feladat, mindjárt meglesz :)...

Mi a nyugati ember baja? Mik a jellemzői a keleti emberrel szemben? Miért a gondolkodásmódunkban gyökerezik egész kultúránk válsága és hogyan terjesztettük szét ezt az egész világra? Hogyan fakad mindebből az ökológiai válság is? Mi a megoldás? Hol a megoldás? Min kéne változtatnunk?!

Ha mindezek egy kicsit is érdekelnek, akkor az alábbi műsornak minden perce kincs lesz számodra, és megérted, hogy mit keres egy öko-blogon! Azt remélem, hogy egy igazán valódi "válságkezelő-csomagot" közvetítek a Nyugat emberének és társadalmának!

Kedves EGÉSZ-ségetekre! ॐ

Bevezető:

Teljes műsor: