PPJ         2011.10.06.

Az első előadás általános bevezetőt adott a bioetika témakörébe. Az előadó Dr. Kovács József volt a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetéből, aki igazán szelíd képviselője ennek az egyébként történelmi tekintetben új tudománynak. Itthon pedig csupán harmadik generációja van jelen még a bioetikusoknak.

A bioetika eredete az 50-es 60-as évek orvosi etikájából eredeztethető, amikor is előtérbe kerültek az emberi jogok és rohamosan fejlődésnek indult a biológia- és az orvostudomány.
A 60-as évek szexuális forradalma is elősegítette a bioetika kialakulását, a tabudöntögetés alapja az új etikák kialakításának.

Ekkor jöttek létre tömegével ugyanis az intenzív osztályok és adta magát a komoly kérdés: ki kapjon kezelést, ki haljon meg, mi legyen a sorrend és a döntés alapja. Például előállt a helyzet, hogy az orvosok az esküjük etikája miatt nem merték az intenzív osztály gépeiről a betegeket lekapcsolni, ha a beteg kérte, akkor sem, a betegek viszont így egy olyan helyzetbe kezdtek kerülni, hogy nem tudtak meghalni.

A bioetika módszerei nem a hagyományra és a tradíciókra épít, hanem filozófiai, alkotmányjogi, teológiai és politológiai elemzést is végez az evidensnek számító természettudományos vizsgálódáson kívül, így szükségszerűen interdiszciplináris tudományterület, ennek megfelelően az esetenként érintett többi terület szakmailag kompetensebb embereinek véleményére hallgat.

Két fő részre tagolható a bioetika:
A piros bioetikára, ami az orvosi és biológiai felvetett kérdésekkel foglalkozik,
és a zöld bioetikára, ami a környezeti és népesedési problémakörökre reflektál.

Alapvető társadalmi konvenciók kerülnek kérdőjel alá, a bioetika képviselői kanosszát járnak hazájukban és világszerte is. Ennek példájára Peter Singer és John Harris neve merült fel többször az előadásban.

Az előadás többi részében még két nagy választótengelyről volt szó. Az egyik a kemény-sorolás puha-sorolás közti különbségtétel volt. A másik nagy választótengely a bioetikában a deontológiai elméletek és az utilitarista elméletek közti különbséget taglalta.

A napóleoni seregek 50 ezer fős, kataklizmás nagyságrendű sebesültjeit valahogy sorrendbe kellett állítani. Orvos legyen a talpán – de pillanatok alatt szét kellett választania az embereket három csoportba. Akik orvosi ellátással is biztosan meghalnának, akik orvosi ellátás nélkül is biztosan túlélik, és akik orvosi ellátás nélkül meghalnának, de orvosi ellátással életben maradnának. Innentől datálódik a sorolás fogalma és ettől kezdve beszélhetünk puha sorolásról és kemény sorolásról.

A kemény sorolás egy nyíltan kimondott és nyíltan vállalt orvosetikai döntés, mikor is például egy kórházigazgató pontosan jól tudja, hogy milyen feladatra mennyi műszer és eszköz áll rendelkezésre, tehát egyben: milyen feladatra mennyi NEM ÁLL. Vagyis azzal, hogy döntött egy beteg elhelyezéséről, egyben döntött egy másik (sok másik) nem elhelyezéséről.

A puha sorolás, mikor mindez nem kimondottan, rejtetten történik, így ez sokkal durvább kérdéseket vet fel, főleg mikor botrányszerűen kiderül. Például az USA-ban a 60-as években volt egy bizottság, amelyik előzetesen elbeszélgetett a vesekezelésre (dialízisre) jelentkező emberekkel. A 60-as években a hosszú haj még nem volt elfogadott, még pontosabban kényszerkezelésre küldték emiatt az embereket pszichiátriákra, mondván, hogy ez deviáns homoszexuális viselkedés és női hajlam. (Úgy és azért fejlődött a 60-as években rohamosan a pszichiátria az USA-ban, mert így lehetett egy pacifista, reformpárti, spirituálisan felébredt fiatal nemzedéket egy az egybe leszerelni, a társadalmat kontrollálni. Ezért lett az a sok kitalált „betegség”, aminek okán be lehetett zárni őket és ezért indult hadjárat a drogok ellen. Ehhez már csak annyit, hogy 73-ban az orvosok közölték, hogy a homoszexualitás nem is betegség, csak egy kitalált pszichiátriai manipuláció.) A vesekezelésre jelentkezettek közül elküldték a hippit, a playboy-t, a prostituáltat és érdekes módon mindenki, aki végül bekerült a programba, az ugyanúgy nézett ki, mint a bizottság tagjai: szemüveges, középkorú, öltönyös-kosztümös, konzervatív emberek. A bizottság ugyanis „társadalmi hasznosság” eszméje mentén választották ki a vesekezelésre érdemeseket. Ez a rejtett, vagyis a puha sorolás, mikor a beteg nem tud róla, hogy mi alapján és, hogy egyáltalán van valami, ami alapján döntöttek a sorsa felől.

A deontológus (kötelesség tudománya) VS. utilitarista (haszonelvű logika) vita bemutatását röviden úgy lehetne összegezni, hogy a deontológus Dosztojevszkij azt mondta: Ha a világ összes szenvedését meg lehetne váltani egyetlen csecsemő megkínzásával, akkor sem szabadna megtenni egy ilyen tettet. Erre az utilitarista válasz az, hogy: de. Különféle példákkal érzékeltette az előadó ennek az elválasztó kétfajta világnézetnek a helyzetét és fontosságát, Kanttól, rendőrségi eseteken át náci SS tiszt magatartásáig. Mindezt megkerülvén a saját véleményem viszont az, hogy már ma a döntéshelyzet nem lenne szükséges, nem jó olyan világban élni, ahol akár deontológiai akár utilitarista módon, de dönteni kell szenvedésről, életről és halálról. Maga a döntés kényszere hozza létre ezt a kétfajta szemléletet, maga a szenvedés az, amit el kell kerülni.

Az előadó egyik könyve ingyenesen és teljes terjedelmében megtalálható az interneten real-d.mtak.hu/347/ címen.

Izgatottan várom a következő előadót: ezt a farizeus Venetianer Pált, akivel egyesek már 25 éve küzdenek, aki hisztériájában, hogy nem fog elég hamar meggazdagodni a génmódosított növényekből, azt a címet adta előadásának, hogy „Génmódosított növények: hisztéria és valóság”. Na kíváncsi leszek, milyen „valóságot” tár a hallgatók elé emberünk…