GreenR: szerepünk a 80 legmeghatározóbb politikai online médiafelületben

PPJ         2015.03.19.

A Precognox Kft. "Kereső Világ" blogján megjelent Így hivatkoznak egymásra a magyar politikai blogok és híroldalak bejegyzésében közzétett gráfos ábrák alapján a GreenR is kiemelkedő helyen szerepel a beágyazottság és hivatkozottság tekintetében. Mi képviseljük egyedül a tradicionális természetfilozófia és hagyományos ökológiai politika eszméjét a 80 legfontosabb hazai online politikai hírportál és blog közül.  Ki talál rá először a képen a GreenR-re?!

greenr_bloghalo.png

Kifejezetten örülünk és tiszteletünket küldjük a hálóban szintén szereplő Monarchista blognak (anyaportáluk a Regnum!) és jelezni kívánjuk, hogy a hagyományos ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai természetszemlélet ugyanúgy távol áll a liberális baloldali démonokrata republikanizmustól, mint az ő általuk is képviselt filozófia feletti ideák.

A kereses.blog.hu bejegyzésében három ábra is szerepel, a page-rank, in-degree és out-degree mérések alapján. Mi látható ezen megjelenésekből és kapcsolatokból? Néhány következtetés a magunk részéről:

- Jól látható túlsúlyban vannak az atlanti-cionista, liberális és republikánus nézeteket hirdető oldalak, Soros György több nagy csomópontot is köztudottan kézben tart. Tenyeréből eszik a befogott újsághamisító lovak a kockacukrot, felforgató vágtázásaik előtt.

- Eddig se hittük el (objektív ténykérdés), de ezután világosan látszik, hogy minden olyasfajta érvelés, ami a magyar médiában "jobboldali túlsúlyra", "jobboldali fordulatra", "jobboldali eltolódásra" hivatkozva próbál apellálni, az bőven alaptalan. A gráfok ugyanis egyértelmű baloldali, liberális, neokon, démonokrata túlsúlyt mutatnak. Még a jobboldalinak hitt gráfpontok (médiumok) is vagy jobbliberálisak, vagy ellenbaloldaliak. De tradicionális politikafilozófiai és metapolitikai értelemben alig akad valóban jobboldali gráfpont. Hogy a balliberális sajtó jobboldalinak hamisan nevez bizonyos nézeteket, és hogy a magát jobboldalnak képzelő oldal politikafilozófiailag képzetlen, és így némely esetben öndefinícióra is alkalmatlan, elég sajnálatos.

- Érdekes látni, hogy némely százmilliók felett diszponáló és komplett szerkesztő hadosztállyal rendelkező médium még így sem tud elérni akkora eredményt, mint egy nulla forintból és szabadidőben "üzemeltetett" egyszerű blog. Ezt két dolgot implikál logikailag:

1.) Az igazságot kereső emberek az alternatív média felé fordulnak és bizonyos igényeket a blogok jobban és szakszerűbben el tudnak látni, mint egy állami vagy tőkés-korporatív média vállalkozás.

2.) Ebből következően elindult a blogszféra elüzletiesítése és korrumpálódása. Egyértelműen céges lobbiérdekeket szolgáló blogok, álcivil portálok, és a korrupcióellenesnek tűnő, valójában globális korrupciós véleménysugalmazók. Sapienti sat.

Részlet a kereses.blog.hu bejegyzéséből:

Gyűjtésünk eredménye 12121 darab egyedi url, melyek között 22542 él (azaz link) található. Az egyedi url-eket összevontuk az ún. pay-level domain alá. Pl. legutóbbi posztunk egyedi url azonosítójához "http://kereses.blog.hu/2015/03/02/kiszamithatoak_vagyunk" a "kereses" pay-level tartozik. A pay-levelre átkódolt url-ek segítségével egy új, egyszerűbb gráfot készítettünk melyben 1441 csomópont (pay-level url) és 2472 él (link) található. A csomópontok közötti átlagos utak hossza 3.341833, a gráf átmérője 9.

Ami nekünk szinte majdnem teljesen érthetetlenül szakszöveg, azt a gráfos ábrázolások egyértelművé teszik: a GreenR blog is részt vesz a magyar online politikai hír- és blogszféra hálózatának alakításában. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a hazai mélyen tisztelt értőközönség - ha kíváncsi rá -  immáron nem marad hagyományos politikai ökológiai, humánökológiai és tudatökológiai értelmezések nélkül. Milyen megtisztelő feladat hárul ezáltal ránk?! Ahogy a Magyar Hüperión legfrissebb számában írja Kocsi Lajos a jobboldali ökológiáról:

„A környezetvédelem ma döntő részben a minden élet forrását jelentő abszolút Igazság mellőzésén alapul. Ezért ha születnek is benne értékes gondolatok, ha sok jó szándékú embert össze is fog, valójában hatástalan marad, pontosabban pusztán pillanatnyi érdekeket fog szolgálni, vagy éppen azt a célt, amit a világpolitikát meghatározó körök szánnak neki. Ha ebben az irányban halad tovább, nem fog tudni kilépni a jelenlegi paradigmája, gondolkodásmódja által teremtett tehetetlenségi mezőből.”

Kocsi Lajos: Ökopolitikai felvetések a szellemi hagyományok távlatában
Magyar Hüperión, III. évfolyam I. szám

Még tovább menve. "Vállalhatatlanná" vált-e a GreenR blog bizonyos körökben?! Ennek eldöntésében bizonyára segít az alábbi idézet az Ars Naturæ III. kötetének recenziójából:

"Most a harmadik kötetről is szólni szeretnék. Semmiféle irracionális lelkesedés nincs bennem, inkább az motivál, amit az utóbbi alkalommal említettem: a második kötettől kezdve 'némán hallgatnak a magyarországi zöld körök és szerzők' az Ars Naturæ kapcsán.

Először arról, mi lehet e hallgatás legvalószínűbb oka. Eddig vélhetően önök is úgy gondolták, hogy a népszerű (vagyis a nem-természettudományi) ökológia, mint a legtöbb 'zöld dolog', politikailag baloldali szimpátiájú. Nos, a jelen folyóirat meglehetősen rácáfolt erre. Az Ars Naturæ három kötete alapján már mondhatjuk, hogy van, vagy legalábbis lehet jobboldali ökológia és környezetvédelem [és természetvédelem és humánökológia és tudatökológia - GreenR szerk.]. Ezenkívül, minthogy a periodika színvonalában nagyon is megközelítette az eddigi legjobb magyar nyelvű környezetfilozófiai köteteket (Természet és szabadság [Osiris, 2000] és Környezet és etika [L'Harmattan, 2005]), talán kisebb féltékenységet is kiváltott a hasonló érdeklődésű körökben, beleértve a kapcsolódó felsőoktatási tanszékeket. (Nem állítom, feltételezem ezt.) [A recenzió szerzőjének feltételezését, szomorú, hogy alá tudjuk támasztani, meg tudjuk erősíteni - GreenR szerk.] A legjobb védekezés az elhallgatás elvet követve mindenesetre magyarázatot kaphatunk az Ars Naturæ körüli csendre, ami a három kötet gazdag tartalmának fényében mindenképpen méltatlan. A csönd eme összeesküvését talán a második kötet magyar szerzőinek megsemmisítő tudománykritikai írásai is elősegítették, melyek hiába igazak, 'vállalhatatlanok' a hivatalos zöld vonalak számára (tisztelet a kivételnek).

Pedig meg kell mondani, hogy ma Magyarországon politikai állásponttól függetlenül is az Ars Naturæ a legjobb ökoelméleti folyóirat."

Magyar Hüperión II. évf. 2. szám, 249. o.

Mérhetetlenül sajnálom, hogy a fent idézett sorok közt említett felsőoktatási körökbe a humánökológia mesterszak is beletartozik, és akár igaz, akár nem, a féltékenységből elkövetett "elhallgatás" tisztán szakmai alapon csak visszájára tud elsülni a humánökológia diszciplína metanemzeti színterén.

A fentiekből következik, hogy folytatjuk az utunkat, nem hátrálunk meg és
szimbiózisban szinergizáljuk szent szövetségünk szakmai szeretetét!

         szólj hozzá

Címkék: vélemény politika tudomány ökopolitika greenr humánökológia ökofilozófia tudatökológia

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Naplopó-GreenR-műhely az Everness Fesztiválon

PPJ         2014.06.16.

Önfenntartó fesztiválhelyszín? Európa első újrahasznosító fesztiválja? Élőben működő és látható napenergia hasznosító rendszer és elektromos autók? Szolárzuhanyzó, szolárfőző és dinamikus napszobor építés? Családbarát fesztivál? Üdvözlünk egy új tudatosság ünnepén!

NG_fuzios_logo_kerek.pngAz idei évben a Naplopó Kft. és a GreenR – A Zöld Objektív csapata egyesített erővel vág neki az Everness fesztiválnak, amelynek keretében a könnyen befogadható tudásra, különleges megjelenésre és maradandó élményekre helyezzük a hangsúlyt.

Témaválasztás és szellemiség
A Naplopó-műhely az ökológiai tudatosságot emeli figyelmének középpontjába. Előadásaink és beszélgetéseink során ember és természet kapcsolatát szeretnénk megvizsgálni, eszközkészítő – építő – tájalakító szemszögből. Felhívjuk a figyelmet a fennálló gazdasági szerkezet tarthatatlanságára, igyekszünk felvázolni a kiemelkedés ösvényeit, mindezt a GreenR által is képviselt, új, humánökológiai szempontrendszer segítségével.

Programváltozás:

Szombaton 12 órakor az Everness Fesztiválon a Naplopó-műhely előadója Sölétromos Jenő lesz! Előadásának címe: "Urbanizációtól az ökologikus közösségek alapításáig és fenntartásáig"

Sölétormos Jenő, kis Rábaközi faluban nevelkedett, a BME Gépészmérnöki Karán folytatott tanulmányai során érdeklődése egyre inkább az anyagon túli transzcendens valóságnak a jógán keresztüli megismerése felé fordult. 20 évig krisna-hívő szerzetesként a keleti filozófia és a fenntarthatóság kapcsolatát tanulmányozta. Gyakorlati munkásságából az álatala 12 éven keresztül vezetett 130 fős, 250 hektáron gazdálkodó Krisna-völgy Ökofalu a legismertebb. A fenntartható ökospirituális városállam két évtizedes tapasztalatait az Ökovölgy Alalpítvány alapítójaként tette széleskörben elérhetővé és a tudományos vizsgálat tárgyává. Jelenleg fenntartható közösség és szervezet fejlesztési tanácsadó, valamint a Greenkarma egyesület elnökeként, a társadalmi tudatosság növelésén és egy organikus, erőszakmentes társadalmi modellen dolgozik. Különleges területe a fraktálelmélet tudati dimenziója és annak alkalmazhatósága a fenntartható közösségi mintázatok fejlesztésében.

SJ_hársfa.jpg

Óriás napenergia-hasznosító rendszer
A Naplopó-műhely központi alakja egy óriás napkollektoros rendszer, amelyet a nyári sokadalmak melegvizes zuhanyoztatására építettünk. A legnaposabb helyen, a parton találsz meg minket. Egy meleg nap végén vagy a Balatonból kijövet jól fog esni egy kellemes zuhany!

Sátoros_kép.png

Ebben az évben napelemekkel bővítettük a rendszert rendezvénysátrunk energiaellátására. A vetítő, a hangosítás, a számítógép elektromos fogyasztását szintén a napenergia biztosítja majd – még éjszaka is!  :)

10296303_662461767174975_7848223040572920215_o.jpgEzzel a kicsi, áram és melegvíz terén önellátó szigettel arra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy napjainkban már elérhető közelségbe került az energia önrendelkezés.  
 A megújuló energia hasznosítása azonban önmagában nem elegendő. A mértékletes tudatosság, az ökológia és a szeretet „tudományának” művelése elengedhetetlen, hogy boldogulhassunk az elkövetkező évszázad gyorsan változó világában.

Facebook esemény: Naplopó-GreenR-műhely az Everness Fesztiválon

fb cover2.png

Everness Fesztivál: Európa első újrahasznosító fesztiválja

Rendhagyó fesztivál az Everness: a szórakozás mellett itt napközben a testi és lelki feltöltődésé a főszerep. Tudatosság, egészséges életmód, környezettudatosság, alternatív gyógyászat és tudományok, pszichológia, önismeret, ökológia, gyógynövények, tudatos pénzügyek, több száz négyzetméteres mozgássátor, alkotótábor, művészetek, workshopok, filmvetítések, meditációk, hazánkban fellelhető szaktekintélyek, tudósok, kutatók, oktatók, professzorok előadásai és beszélgetései 6 hektáron, a Balaton partján. Ez az Everness.

Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő öt napos rendezvény erős alternatívája a nyári fesztivál-kavalkádnak, hiszen egyedülálló élményt nyújt: tudatos kikapcsolódást, mozgást, egészséges (vegán és húsos) ételeket nappal, és felhőtlen, minőségi szórakozást éjjel. Világhírű, nemzetközileg elismert zenészek színesítik a palettát, mint Mirabai Ceiba, Pablo Arellano vagy Estas Tonne, és hazai kiválóságok, mint Vágtázó Csodaszarvas, Laár András, Jeszenszky István, Freedom Cafe, vagy a We Plants Are Happy Plants.

10% kedvezményt kaptok az online jegyvásárlásnál a GNB55 kuponkóddal!

Everness Fesztivál kuponkód tájékoztató.pngZöld megoldások az Everness-en

A fesztivál szervezői kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a lehető legtöbb témában prezentálják a tudatos, többek közt például a környezettudatos utat. Az Everness területén napelemes zuhanyzók, elektromos kocsik lesznek; napközben alternatív építészeti megoldásokról, öko-praktikákról tájékozódhatunk, előadásokon és workshopokon okulhatunk a méregmentes háztartás és a „tiszta”
kozmetikumok témájában, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékokon vehetünk részt, és az  Earthship Hungary jóvoltából egy gumiabroncsokból felépített helyszínnel is megajándékozzuk az üdülőt - jelen lesz minden, ami a fenntartható jövő címszó alá befér.

A Magyar Villanyautó Klub Egyesület, amely a napokban alakult a Vision Mérnökirodával és több izgalmas villanyautómárkával együtt ismerteti meg és népszerűsíti a szennyezőanyag, vibráció és zajmentes egyéni közlekedést a fesztiválunkon. Többek között egy Tesla S modellt is ki lehet majd próbálni a fesztivál területén, de jelen lesznek további világmárkák is.

A TerraCycle és az Everness

Terracycle.jpg

A TerraCycle Magyarország és az Everness Fesztivál gyümölcsöző együttműködésének eredményeképp az Everness Európa első újrahasznosító fesztiválja. A rendezvény után összegyűlt összes műanyag tányér, pohár, evőeszköz, illetve cigicsikk begyűjtésre és újrafeldolgozásra kerül, valamint a fesztivál szervezői dolgoznak a szerves hulladék és a papír újrahasznosításának
megoldásán, és az ételmaradékok komposztálásának kivitelezésén is. A TerraCycle Inc. egy nemzetközi, újrahasználattal és újrahasznosítással foglakozó vállalat, amely a nehezen újrahasznosítható csomagolóanyagokból mindenki számára elérhető és innovatív termékeket készít.
A 2001-ben alapított TerraCycle világelső a nem újrahasznosítható fogyasztói csomagolási hulladékok gyűjtésében és újrahasznosításában. A TerraCycle több mint 30 világmárkával dolgozik együtt világszerte, olyan használt csomagolóanyagok és termékek gyűjtésében (chipses zacskó, édességcsomagolás, italos zacskó, írószer, fogkefe, stb.), amelyek máskülönben a hulladéklerakó helyekre kerülnének. A gyűjtött hulladékból újrahasznosított anyagok és termékek készülnek, amelyeket az interneten, vagy nagyobb áruházakban értékesítenek. A hulladékot a TerraCycle Brigádprogramok keretein belül gyűjti. Magyarországon a Brigádtagok minden visszaküldött csomagolóanyag után két forintot kapnak. A programban résztvevők maguk
rendelkezhetnek arról, hogy az összegyűjtött hulladék után kapott pénzösszeget mely jótékony szervezetnek, alapítványnak ajánlják fel. További információ a cégről, és a programokhoz való  csatlakozásról a http://www.terracycle.hu/ oldalon található.

Jóga jóga hátán!

A Balatonakarattyai Part Üdülőben idén mintegy 42 helyszínen kóstolhatnak bele a látogatók az Everness által megálmodott világba. Több mint 30 féle mozgásformát próbálhatunk ki, ilyenek a teljesség igénye nélkül: acro jóga, budokon jóga, contact tánc, ashtanga jóga, hatha jóga, vinyasa flow, tai chi, chi-kung, hulahopp tánc, bodyART, samba, salsa, capoeira, gerincjóga, kundalini jóga, meridián torna, himalája jóga, ETKA jóga, integrál tánc jóga, gyerek jóga, nia, jalagati jóga, pilates, civirsh!, reggeli futás, kajak és slackline, valamint egyedülálló mozgásformákkal kísérletezhetünk a vízben is: slackline, aquagym, SUP jóga, vízi buborék, trambulin.

Az üdülő területén kijelölt övezetek lesznek, mint például a Gyógyító Falu (gyógyítók, kezelések, masszőrök, terapeuták), a Tanösvény (szabadegyetemek, akadémiák, egyesületek, szervezetek és alapítványok), az Alkotó Tábor (kézműves foglalkozások, rajz, fotó és középkori mesterségek), a Mozgás Sátor (600 nm-es sátor, amelyben nappal mozgás órákon vehetnek részt az emberek, este pedig tematikus zenei estéken), a Nagyszínpad, Önmeghaladó Fórum (óriási homokos terület, melyen kerekasztal beszélgetések kerülnek megrendezésre), valamint a Konferencia Termek.

nappal_logok_kuponkod.png

A vasárnapi nap külön csemege lesz a családosok számára. A fesztiválon kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy gyermekkel érkező, családos vendégek is gondtalanul élvezhessék a programok színes arzenálját. A fesztivál teljes időtartama alatt lelkiismeretes óvó nénik, animátorok segítik a szülők
kikapcsolódását, vasárnap pedig egész nap: középpontban a család! A gyerkőcök környezettudatos gondolkodását elősegítendő öko-játékokkal, öko-kézműves foglalkozásokkal készülünk (például: hogyan készítsünk PET-palackból képet), de lesz vízi buborék, magyar népi játékok és ugrálóvár is.

Naplopó-GreenR Everness.pngRészletes program a fesztivál honlapján található: http://everness.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/everness
Időpont: 2014. július 2-6.
Helyszín: Balatonakarattya

Az Everness 2013 visszaemlékező videója! :) Dobjunk egy szerető puszit egymásnak!

Everness_GreenR_kuponkód.jpg

         szólj hozzá

Címkék: videó természetvédelem napelem napenergia ökogazdálkodás fenntarthatóság naplopó greenr ökoépítészet önellátás humánökológia greenr találkozó önfenntartó házak ökológiai mezőgazdálkodás tudatváltás tudatökológia everness fesztivál szalmaépítészet naplopó kft szolárfőző szolárzhanyzó autonóm ház fűzépítészet guruló otthon

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

Ökotudat beszámoló az Everness Fesztiválról

PPJ         2013.09.18.

IMAG0331.jpgMerőben új lehetőség adódott a GreenR blog számára, bemutatkozhatott az Everness Fesztiválon. A tudatosság fesztiválja új dimenzióknak adott teret, megpróbáljuk szavakba önteni a látottakat.

Balatonkeneséről csak úgy sugárzott a szeretet az elmúlt hétvége alatt a metatérbe! Tudatosság fesztivál még nem volt az országban, és már ez az első alkalom is bizonyította a szervezők és résztvevők számára egyaránt, hogy erre nagyon vártunk már jószerivel! Hiánypótló alkotás keletkezett, ami összehozta embereket. A kisgyerekektől az idősekig, a sámánoktól a csillagászokig, az őskortól az újkorig, a hagyományőrzéstől az új-tudatosságig minden távolság áthidalódott; közös nyelv csakis a mosoly és a szeretet volt.  Ez az a fesztivál, ahol nem úgy feledkezel meg önmagadról, hogy eltávolítod magad (tömegmassza, extázis, káosz) az igazi énedtől, hanem úgy, ahogy az a spirituális úton meg van írva, közelebb keríted magad az igazi énedhez, a mindenséghez.

A mindenség-tudat műveléséhez pedig hozzátartozik a bio-logika, az öko-logika, a mozgás-művészet és minden, ami egész-ség felé törekszik, így tradicionális magyar tá(l)tos sámánság is :)! Nagyszerű volt megélni, hogy amit délután Géczy Gábor előadásában meg-, ki- és felfejtett a magyarok számára, azt este Jeszenszky István elementáris koncertjével gazdagíthattuk, majd éjjel tátos dobolással, szertűznél egységbe forrva is megélhettük. Amit délelőtt Grandpierre Attila csillagász doktor magyarázott meg a világegyetem és a Napunk élő mivoltáról, azt este Grandpierre Attila fehér táltos kiáltotta és táncolta a szeretet terébe a Vágtázó Csodaszarvas koncertjén. Mindeközben nem csak a lelket és szellemet, hanem a testet is tudatosan tápláltuk. Ez nem csak azt jelenti, hogy mindig tudtam, hogy eszek, egyszer sem haraptam mellé :D, hanem azt is, hogy helyben készült, egészséges, termelői, kézműves és gyógyító ételekkel és italokkal táplálkozhattunk! A Lepényleső helyben épített kemencéin sült tönkölylepénytől és a Szatyor közösség termelői zöldség-gyümölcs-tejtermékein át, az indiai és a nyersvegán manna ételeken keresztül, a gyógynövény teákig és kézműves sörökig valamint borokig, minden az egészség és az ökotudatosság jegyében volt jelen.

A GreenR blog humánökológiai workshop sátrának csapata a három nap alatt aktívan segítette a fenntarthatóság tudatának emelését. Az emberi beszélgetések, érdekes előadások, meghökkentő filmélmények és kapcsolatépítések lehetővé tették, hogy a témák tekintetében a napenergiától a biodinamikus mezőgazdaságig, a nomád lakókocsis életmódtól a komposztkazánig, a buddhista közgazdaságtól a bruttó nemzeti boldogság eszméjéig, minden előremutató és valós kiutat jelentő elmélet és gyakorlat bemutatásra kerülhessen. Végre egy fesztivál, ahol nem csak vizet prédikál és bort iszik az ember, hanem amit bemutattunk, utána azt valóságban építettük, aktívan gyakoroltuk, helyi termékben ettük viszont! Például a 0. napon segítettünk felépíteni a Naplopónak egy 10 kollektor egységből álló, 750 literes szolár zuhanyzót, miközben a helyi termék-, ordás körözöttel töltött paprika szeleteket falatoztuk.

Fantasztikus emberekkel ismerkedhettünk meg, szorosabbra fűződhettek a spiritualitás, szeretet, kultúra és fenntarthatóság szálai, örömüket lelték az emberek!

Hajrá Everness, hajrá GreenR!
Nagyon köszönjük a rengeteg odaadást!
Bízunk benne, hogy találkozunk az Everness 2014-en!

További fotók a Facebook oldalunkon!
1274576_203571876487232_2057538868_o.jpg

IMAG0303.jpg

P9145714.jpg

IMAG0324.jpg

Névtelen_panorámafelvétel1.jpg

P9155736.jpg

P9155765.jpg

IMAG0315.jpg

IMAG0316.jpg

IMAG0318.jpg

P9135709_1.jpg

P9145730.jpg

IMAG0338.jpg

P9155742.jpg

IMAG0344.jpg

P9155768.jpg

P9145723.jpg

Kérjük, hogy a fenntarthatósági tudat terjedését, a blog létét, az egyedülálló humánökológiai filmgyűjteményünk online fenntartását, amennyiben teheti, támogassa a jobb oldalt található paypal-en vagy MagNet ökobank elérhetőségeinken keresztül! Amit teszünk, időnket áldozva, feltétlen szeretettel, értetek tesszük, a megmaradásért! Köszönjük!

         5 hozzászólás

Címkék: fenntarthatóság greenr humánökológia greenr találkozó tudatváltás tudatökológia everness fesztivál

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

A GreenR workshop sátrának programtervezete

PPJ         2013.09.12.

2038843764_u89zW3VU_jean_paul02.jpgElőző bejegyzésünkben megtaláltok minden fontosabb részletet az Everness Fesztivállal kapcsolatban, most lássuk, hogy mit kínálunk számotokra a három nap alatt! Kulcsszavak: ökológia, humánökológia, metaelmélet, szeretet, fenntarthatóság, önellátás, válságkezelés.

Szeptember 13. Péntek: „Ökológiai Útra Térés"

Everness és „Awareness"... Áttekintjük az alapfogalmakat és bevezetőt tartunk a további témák értelmezéséhez, vagyis közösen rátérünk egy olyan útra, ahol az emberiség és a természet együttélésének mikéntjeit szemlélhetjük.

9 – 10 óra: Kerüljünk képbe - Természetvédelem, környezetvédelem, tájvédelem, embervédelem...
10 – 11 óra: Ökológia és humánökológia – hogy kapcsolódik egy természettudomány a „sámánizmushoz"?
11 – 12 óra: Az olajkorszak rövid története ++ Olaj helyett két-kerék: Budapesti biciklis boom - KörBen Kerékpár - kirobbanó biciklis kultúra és divat

12 – 13 óra: Étel, Ital, Etel, Itil, Atilla

13 – 14 óra: Természet, társadalom, gazdaság – egy paradigmaváltás három területe
14 – 15 óra: Trendek az új földtörténeti korban: az antropocénben
16 – 17 óra: Peak Oil és Peak Soil – meddig ér a közös takarónk?

18 óra: Tér-látás és retinanyalánkság: A Crossroads („Válaszút") című 2013-as film vetítése magyar felirattal

Szeptember 14. Szombat: „Humánökológiai Keresztút"

Milyen mély a nyúl ürege... Miután biztos fogódzókat leltünk a különböző tudományterületeken, elindulhatunk a nehéz menetre, ahol a jelen állapotaink valóságát látva elkezdhetjük feltenni a helyes kérdéseket.

9 – 10 óra: Globalitás I. rész - a „hely" világi felszámolása - hogyan szívja ki az „anyag" a „lelket" a világból
10 – 11 óra: Mónus Angéla és Lenkei Péter: A Greenprofit.hu környezeti szakreferenseinek bemutatkozása– ökoterror és környezeti anomáliák?!
11 – 12 óra: Élelmiszer önrendelkezés a világon és kiutak hazánkban: vendégünk a Natúr Kosár Érd helyi-termék önszervező bevásárló-közösség csapata - Gelencsér Zsófia humánökológus - helyi termék piac tapasztalatok az ország minden tájáról

12 – 13 óra: Étel, Ital, Etel, Itil, Atilla

13 – 14 óra: Globális fenntarthatósági víziók – hány féle „fenntarthatóság van"?
14 – 15 óra: Vidék és város (v)iszonyai – ki vagy be? Van-e hová menekülni?!
16 – 17 óra: A zöld színe: „sötét anyag" vagy „fényes spiritualitás"?

18 óra: Tér-látás és retinanyalánkság: Az Unser täglich Brot („Mindennapi kenyerünk") című 2005-ös film vetítése (narráció nélküli hangosfilm)

Szeptember 15. Vasárnap: „Fenntartható Feltámadás"

Fényre törünk, elindulunk felfelé... Megnézzük az önellátás elméleti és gyakorlati alapjait, ez a nap már csak a megoldásokról szól.

9 – 10 óra: Autarkia, szubszidiaritás, reziliencia – az ökológiai forradalom jelszavai
10 – 11 óra: A Bruttó Nemzeti Boldogság múltja, jelene és jövője
11 – 12 óra: Naplopó Kft. - A Nap sűrű energiájának földi hasznosítása + napkollektor és napelem bemutató

12 – 13 óra: Étel, Ital, Etel, Itil, Atilla

13 – 14 óra: Polyányi Csobán: Guruló otthon lakókocsiban – tájban élés vándormódra az évszakok ritmusához simulva
14 – 15 óra: Tőgyi Balázs: Komposztkazán, alomszék, ökotudatosság a ház körül és „egy-látás virtuális programozás"
15 – 16 óra: prof. Dr. Biró Borbála talaj-mikrobiológus a talaj-növény-állat-ember kapcsolat egyensúlyának helyreállításáról
16 – 17 óra: Ökolokalitás a gyakorlatban: hogyan mentsük meg Magyarországot "azonnal"?

17:30: Tér-látás és retinanyalánkság: Ökolokális megoldások - rövidfilm válogatás ökofarmokról, szövetkezetekről, bevásárló közösségekről, átalakuló városokról, helyi pénzről

         szólj hozzá

Címkék: greenr humánökológia greenr találkozó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

GreenR workshop sátor az Everness Fesztiválon Balatonkenese - Szept. 13-15!

PPJ         2013.09.06.

A GreenR blog küldetése: ~~~ Mind egyek vagyunk. Fizikai, kémiai, biológiai és spirituális szinten is! Minden cselekedetünk visszahat önmagunkra, és rajtunk keresztül másokra. Minden cselekedetünk visszahat a bolygóra és a természetre is. Vagyis a hatókörünk globális: farkába harap a kígyó, nincs menekvés a karma elől, én a világban - bennem a világ: ez a szolipszizmus! Ezen kijelentések oda vezetnek, hogy ha természetvédelemmel vagy környezetvédelemmel akarunk foglalkozni, akkor humánökológiával, környezeti etikával és öko-filozófiával is foglalkoznunk kell: hiszen a problémákat mi magunk állítjuk elő, a gondolatainkkal, a prekoncepcióinkkal, vágyainkkal, vagyis a tudatunkkal. Ha ökológiai fordulatot akarunk és organikus paradigmaváltást: akkor a tudatunknak kell megváltoznia. Ez a tudatökológia. Ezzel magyarázom röviden azt, nem csupán a szűken vett természetvédelemmel és annak természettudományos hátterével foglalkozunk mostanság, hanem egy sokkal tágabb értelmezési körrel, de továbbra is ökológiai fókusszal. Humánökológia = békés emberi együttélés-tan!

facebook fejlec.jpg

A három napot egyfajta szakrális és transzcendens ökológia tematikusság mentén fűztük fel.

Szeptember 13. Péntek: „Ökológiai Útra Térés”
Everness és „Awareness”… Áttekintjük az alapfogalmakat és bevezetőt tartunk a további témák értelmezéséhez, vagyis közösen rátérünk egy olyan útra, ahol az emberiség és a természet együttélésének mikéntjeit szemlélhetjük.

Szeptember 14. Szombat: „Humánökológiai Keresztút"
Milyen mély a nyúl ürege… Miután biztos fogódzókat leltünk a különböző tudományterületeken, elindulhatunk a nehéz menetre, ahol a jelen állapotaink valóságát látva elkezdhetjük feltenni a helyes kérdéseket.

Szeptember 15. Vasárnap: „Fenntartható Feltámadás"
Fényre törünk, elindulunk felfelé… Megnézzük az önellátás elméleti és gyakorlati alapjait, ez a nap már csak a megoldásokról szól.

A GreenR blog humánökológiai workshop sátrának programtervezete: http://bit.ly/17kLSHt

Direkt link a napi jegyekhez: http://bit.ly/17ljp2h

https://www.facebook.com/everness

GreenR humánökológiai workshop sátor az Everness Fesztiválon FB event: https://www.facebook.com/events/223329554483484/

AZ EVERNESS ELŐADÓK:

1094991_200587816785638_788266574_n.jpgA rendezvényre meghívott előadók és szolgáltatók, épp úgy, mint a szervezők, mindannyian azonosulni tudnak a fesztivál szellemiségével és mondanivalójával. Egységesen a tudatos és egészséges életmód elkötelezett hívei, mindenki a maga területén. Megtalálhatók közöttük a táplálkozás, a mozgás, a testi-, lelki gyógyítás, a zene vagy a képzőművészet területén jártas és elismert szakemberek.

Szeretnék, hogy olyan emberek közt tölthessük el ezt a három napot, akik szellemiségükkel többletet hoznak a világba, segítik az emberek tudatosodását, legyen az minőségi étel, ital, előadás, zene vagy bármilyen más eszköz. Egy újfajta rendezvényt szeretnénk létrehozni, amelyen a fesztiválozók ugyanolyan résztvevői az eseménynek, mint a szervezők, a fellépők vagy a kiállítók.

Az idei fesztiválon olyan előadókkal találkozhatunk, mint például Grandpierre Attila, Antal Vali, Géczy Gábor, dr. Dicsőfi Endre, Barnai Robertó, Balogh Béla és Kiss Balázs Kunó. Minden este zenei színpaddá transzformálódik a Világ-Egyetem névre keresztelt nagyszínpad és olyan előadók gazdagítják majd a hangulatot, mint Jeszenszky István, a Freedom Café, a Vágtázó Csodaszarvas, Kövi Szabolcs illetve a Sattwa Sound Band. Részletes programunk a Program menüpont alatt!

A Regélő Konferencia Térben - ami több, mint 500 főnek biztosít kényelmet - lehetőséget nyújtanak arra, hogy tematikus napokon vegyenek részt az emberek. Minden egyes nap különálló tematikával rendelkezik (ökológia, egészség, tudatosság) ahol okulhatnak az emberek és részletesebb tájékoztatást kaphatnak olyan előremutató kezdeményezésekről (öko falvak, találmányok, stb.) és módszerekről (germán medicína, fenntartható vízönellátó rendszer, alternatív építési technikák, permakultúra, stb.) amelyeket könnyedén integrálhatnak életükbe. Ezen előadások sokszor interaktív jellegűek lesznek, hiszen itt pont a közösség a lényeg, és az, hogy közösen, együtt gondolkodjanak tovább a résztvevők.

AZ EVERNESS FESZTIVÁL MOZGÁS- ÉS WORKSHOP-SÁTRAI:

999447_199436390234114_1503488896_n.jpg

A fesztiválozók külön sátorban ismerkedhetnek meg más népek mozgáskultúráival is, mint például a tai-chi, a chi-kung, szakrális tánc. Alkalmuk nyílik majd a jóga megszámlálhatatlan fajtájának kipróbálásra is, és természetesen a sornak itt még koránt sincs vége.

Lesznek workshop-sátraink is, ahol a legkülönfélébb módszereket és technikákat sajátíthatják el az emberek, annak érdekében, hogy az életük teljesebb, egészségesebb és tudatosabb legyen. Erre külön kialakítunk a Sátor-tábor közelében egy olyan területet, ahol a közösségek és csoportok külön-külön bemutathatják azt, hogy ők hogyan teszik teljesebbé a saját illetve embertársaik életét. Gondolunk itt legkülönfélébb masszőrökre, gyógyítókra, mozgást gyakorlókra illetve életmód tanácsadókra, akik eddig kapcsolódtak a kezdeményezésünkhöz.

A fesztiválunkon magukat workshopsátrakkal képviselő kezdeményezések egy része szintén felkerült az everness.hu oldalára. A Napi Elemózsia és Aniola sátrak mellett érdekes és izgalmas programokkal várnak a Biologika Szabadegyetem Sátorban, GreenR Workshop sátorban, Lélekbónusz Sátorban, Deeksha Sátorban és a Válaszkész Szülők Gyermek Sátorban is.

Kutyabarát fesztivál: Sokan vagyunk, akik bizony nem szívesen válunk meg négylábú kedvencünktől, amikor nem muszáj. Szerencsére egyre bővülő lista kedvez a kutyusokkal utazó, vacsorázó, vagy éppen fesztiválozó gazdiknak. Az Everness Fesztivál csapata örömmel jelenti be, hogy négylábú kedvenceiteket szeretettel várjuk rendezvényünkre is!

Fesztivál a családosoknak is: Jó hírrel szolgálhatunk a kis- és nagycsaládosoknak. Az Everness Fesztivál nagy hangsúlyt fektet a gyerkőcökkel való kikapcsolódásra, így egyre bővülő gyermekprogramokkal jelentkezik. A Válaszkész Szülők jóvoltából például a Válaszkész GYERMEK Sátorban tanácsadások, foglalkozások, tartalmas programok foglalják le a kicsiket és a nagyokat a fesztivál egész időtartama alatt.

Egészséges étkezés az Everness fesztiválon:
Fontos a helyes, egészséges táplálkozás, az ÉLŐ ételek fogyasztása, bizony még fesztiválszezonban is. Az Everness csapata örömmel jelenti be, hogy fesztiválunkon a MANNATURAL Ételmanufaktúra és a VegaFOOD is képviseli magát, így a lángos, zsíros, olajos étkek helyett egészséges, könnyed, nyers, vegán ételek közül is válogathattok. Bővebben a Mannaturalról: mannatural.hu és a VegaFOOD-ról: vegafood.hu

945733_182295315281555_580664487_n.png

         szólj hozzá

Címkék: greenr humánökológia greenr találkozó

Tetszett? Oszd meg!

Share/Bookmark

        

 
 
süti beállítások módosítása